Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-25 / 276. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. november 25. Események címszavakban Befejeződtek a magyar—jugoszláv tárgyalások Szombaton befejeződtek Marjai Józsefnek, a Minisztertanács elnökhelyettesének és Braniszlav Ikonicsnak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szövetségi végrehajtó tanácsa elnökhelyettesének tárgyalásai. A megbeszéléseken megállapították, hogy a két szomszédos szocialista ország kapcsolatai eredményesen fejlődnek, s ez alapot nyújt a politikai, gazgazdasági, kulturális, tudományos és más területeken folyó együttműködés további kiszélesítésére. Különös figyelmet fordítottak Magyarország és Jugoszlávia gazdasági kapcsolatainak értékelésére. Az e területen folyó együttműködés eredményességét jól érzékelteti, hogy az 1976—1980. évekre szóló áruforgalmi egyezmény előirányzata már ez évben teljesül, s kedvezően alakul a forgalom áruösszetétele. Mindkét fél pozitívan értékelte a határ menti gazdasági együttműködés fejlődését, s rámutatott a lehetőségek még jobb kihasználá- lásának szükségességére. A tárgyalásokon hangsúlyozták a hosszú távú gazdasági együttműködés jelentőségét, szükségesnek ítélték, hogy a két ország illetékes szervei kiemelten foglalkozzanak az 1981—1985 közötti időszakra vonatkozó együttműködési elképzelések ösz- szehangolásával. Foglalkoztak az építőipari, a mezőgazda- sági és vízgazdálkodási, a közlekedési és az idegenforgalmi együttműködés időszerű kérdéseivel. Magyarországi tartózkodása során Braniszlav Ikonics látogatást tett a győri Magyar Vagon- és Gépgyárban. ★ Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja szombaton délelőtt a Parlamentben fogadta Braniszlav Ikonicsot. A szívélyes, baráti légkörű találkozón részt vett Marjai József, ott volt Zlatán Kikics, Jugoszlávia budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. ★ Braniszlav Ikonics és kísérete szombaton elutazott hazánkból. HÉTFŐ: Gromiko, szovjet külügyminiszter Madridba érkezett — Giscard d’Estaing londoni megbeszélésein nem sikerült megszüntetni a francia—angol közös piaci ellentéteket. — Letette a hivatali esküt Gueiler asszony, Bolívia új elnöke. KEDD: Tuniszban megnyílt az Arab Liga X. csúcsértekezlete — A francia parlament nem szavazta meg a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt — 13 amerikai túsz elhagyta a diákok által elfoglalt teheráni amerikai nagykövetséget. SZERDA: A Szakszervezeti Világszövetség felhívással fordult a világ dolgozóihoz a fegyverkezési verseny megfékezése végett — Iszlámábádban porig égett az amerikai nagykövetség pakisztáni fiatalok ostroma után — Khomeini ajatollah nyilatkozata egy amerikai tévétársaságnak: ha kiadják a volt sahot, elengedik a túszokat. CSÜTÖRTÖK: Szaúd-Arábia hadseregének egységei kiszabadították a mekkai nagymecsetben fogva tartott túszokat — Lázár György hazaérkezett Párizsból, ahol eredményes tárgyalásokat folytatott Raymond Barre miniszterelnökkel — Véget ért az arab csúcstalálkozó, ahol libanoni—sziriai—palesztin megállapodás is született. PÉNTEK: Gromiko Bonnban Schmidt kancellárral tárgyalt, majd sajtóértekezleten ítélte el a NATO rakétafegyverkezési terveit — Ceausescu újraválasztásával véget ért a Román Kommunista Párt XII. kongresszusa — Bejelentették, hogy a Közös Piac küldöttsége a jövő héten Moszkvában tárgyal. SZOMBAT: Carter súlyos következményeket helyezett kilátásba, ha a teheráni amerikai túszoknak bántódásuk esik — Szaúd- arábiai nyilatkozat arról, hogy a mekkai nagymecset elleni támadás nem lehetett az amerikaiak műve — Kreisky, osztrák kancellár Lengyelországba utazott. Á hét három kérdése « Mi volt a jelentősége Gromiko szovjet külügyminiszter madridi és bonni látogatásának? A Franco-uralom megdöntése és a spanyolországi polgári demokratikus fordulat óta Moszkva és Madrid kapcsolatai fokozatosain kialakultak és most már odáig fejlődtek, hogy sor kerülhetett Gromiko hivatalos látogatására is. Először lépett spanyol földre ilyen magas rangú szovjet államférfi. Elsősorban a kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeiről tárgyalt, de fontos nemzetközi kérdések is szóba kerültek, mint például az új összeurópai találkozó előkészítése, meg a „fegyverkezés vagy enyhülés” alternatívája. 1980. november 11-én kell összeülnie a helsinki folytatásaként elkönyvelhető madridi értekezletnek, időben ez sincs tehát távol. Még időszerűbb kérdés a NATO fegyverkezési programjának ügye: december 10-e táján döntenek az „atlanti” külügyminiszterek arról, hogy Pershingek és cirkáló rakéták megjelenjenek-e a nyugat-európai országokban, s ha igen, mikor és hol? Igaz, Spanyolország nem tagja a NATO-nak, de Brüsszelből és Washingtonból gyakran nyomás nehezedik rá, hogy csatlakozzék... S természetesen a spanyol politikai életben vagy a hadseregben is akadnak, akik — mert a Franco-időkből maradtak meg — nem nagyon kéretnék magukat. Gromiko viszont madridi tárgyalásai során nagy nyomatékkai hangsúlyozta a Szovjetunió elkötelezettségét az enyhülési politika mellett. Bonnban még nagyobb teret kapott az enyhülés és a leszerelés kérdéscsoportja, szemben azzal a ténnyel, hogy — mint a szovjet külügyminiszter a látogatása végén megrendezett sajtókonferencián kijelentette — sajnos, a nyugatnémet kormány késznek mutatkozik igent mondani a NATO-tervekre. Gromiko négy órán át tárgyalt Schmidt kancellárral is, miután többször találkozott Genscher külügyminiszterrel. Kijelentésének mártsak azért is meglehetett a súlya: a NATO-országok szétrombolják a tárgyalási alapokat, ha a rakétafegyverek nyugat-európai elhelyezésére vonatkozó döntést keresztülhajszolják ... Gromiko Bonnban a brüsszeli NATOAz iráni helyzet áttekintésére Carter amerikai elnök Camp Davidbe összehívta legfontosabb politikai és katonai tanácsadóit. (Kelet-Magyarország telefotó) ülést megelőzően nyilván az utolsó személyes és közvetlen, komoly és alapos figyelmeztetéssel élt az „atlanti” politikusok címére. © Hogyan reagál a Nyugat az iráni eseményekre? s általában az iszlám világban jelentkező ame- rikaellenességre? E sorok írója az elmúlt hetet Párizsban töltötte s a francia fővárosból közelebbről láthatta, érzékelhette a Nyugat nyugtalan reagálását: a nyugat-európai országok remegnek az olajellátásukban esetleg bekövetkező zavarok miatt, hiszen az NSZK, Franciaország, Nagy-Britannia mindegyike legalább évi 10, ha nem 20—25 millió tonna olajat kap Iránból! Óva intik Amerikát az elhamarkodott lépésektől, hiszen például egy fegyveres akció éppen az iráni olajforrás eldugulásával járhat. A polgári sajtó katonai szakértői egyre- másra latolgatják ugyan, hogy. az amerikai hadsereg kommandó akciókra éppúgy képes lenne, mint az Indiaióceán közeli vizeire vezényelt két repülőgép-anyahaj óról légitámadások végrehajtására, de mindig hozzátették, hogy „Teherán nem Entebbe”, s hogy az iráni tömegek ellenállása a katonai eszközöket eleve hatástalanokká teheti. Csak fokozza a nyugateurópai fővárosokban tapasztalható izgalmakat a mekkai nagymecset elleni, ismeretlen eredetű támadás és az a tény, hogy számos arab országban a mekkai eseményekről szóló híreket az az állítás kísérte, amely szerint a nagymecsetben történtekhez köze lenne az USA-nak! Erre fel rohanta meg a tömeg Iszlámábádban, Pakisztán fővárosában az amerikai nagykövetséget, kifosztotta, porig égette, — vajmi kevés vigasz lehet Washington számára, hogy Ziaul Hak tábornak hivatalosan bocsánatot kért miatta. Szaúd- Arábia belügyminisztere cáfolatot adott ki, hogy bármilyen politikai háttere lett volna a nagymecset elleni támadásnak, csak vallási okokat emlegetett. Szaúd-Arábia ugyanolyan fontos ország a Nyugat számára, mint Irán — az olajellátás szempontjából. Sokan imádkozhattak Londontól Rotterdamig, hogy a mekkai nagymecset ügye simán érjen véget, különben az a veszély fenyeget: ha ott vér folyik, nem folyik tovább olaj. O Mi áll a közös piaci ellentétek hátterében? Most Írországon a sor, hogy elnököljön a közös piaci „ki- lencek” különböző fórumain, az ír fővárosban kerül sor a Közös Piac kormány- és államfőinek esedékes csúcstalálkozójára. A dublini „európai tanácsülésen” — mert ez a hivatalos elnevezés — Nagy- Britannia játssza a fenegyerek szerepét, s hangozzék bármily furcsán, egy törékeny asszony, Mrs. Thatcher vállalkozott erre. A „vaslady” (így nevezi az angol sajtó) fejébe vette, hogy ezután kevesebbet fog fizetni Nagy- Britannia a „kilencek” közös költségvetésébe, mert túlzottnak tartja, hogy 1980-ban ennek a brüsszeli költségvetésnek az egyötödét az angolok teremtsék elő ... A Közös Piac mezőgazdasági politikájával sincs kibékülve a londoni miniszterelnök-asszony. Nagy-Britannia olcsó áron vásárolta eddig a birkát egykori piacairól, így Üj-Zélandból, viszont a maga birkáit a francia piacra a breton vagy a burgondi parasztok árainál olcsóbban akarta szállítani... Viszont az angol kormány nem engedélyezi partjainak közelében a halászatot a Közös Piac többi országa hajóinak. (A múlt héten is feltartóztattak egy francia halászhajót, amely langusztát vitt volna a francia ínyencek asztalára.) Baj van a vajjal is: a Közös Piac eladatlan vaj hegyeit csak a „kilencek” közös hozzájárulása alapján alacsonyabb áron lehetne eladni, ám az angolok ezt sem hajlandók vállalni. A Közös Piac dublini csúcs- találkozóján kialakuló vitának próbája volt Giscard d’Estaing francia köztársasági elnöknek a hét elején Thatcher asszonnyal folytatott heves, de meddő alkudozása. A közös piaci helyzetkép nem lenne teljes, ha nem em- lítenők meg, hogy a jövő héten Moszkvába látogat a brüsszeli „kilencek” egy küldöttsége, hogy a KGST és a Közös Piac leendő kapcsolatairól tárgyaljon. A nyugateurópai gazdasági integráció belső gondjain is enyhítene talán, ha az európai kereskedelem harmónikusabbá válhatnék és Kelet meg Nyugat között sok vámsorompó, megannyi korlátozás, számos hátrányos megkülönböztetés megszűnhetnék. Pálfy József Á TIMES-STORY Egy intézmény újjászületik A Times-lapok dolgozói hosszú ideig sztrájkörséggel aka dályozták meg a kiadás újbóli megkezdését. „Az újság megjelenése szünetelni fog” — jelentette be 1978. november 30-án a londoni The Times vezércikke. Figyelembe véve, hogy a legtekintélyesebb angol napilap legközelebbi száma csak most november 13-án került ismét az újságárusokhoz, ez a megfogalmazás igencsak enyhének bizonyult. A Times majd két évszázados történetében (1785-ben alapították!) példa nélküli, csaknem egyesztendős szünet oka a nyomdászszakszervezetek és a kiadó közt felmerült ellentét volt. A laptulajdonos, a kanadai Thom- son-konszern csökkenteni akarta a Times munkáslétszámát (4300-ból mintegy 1000. alkalmazott elbocsátását tervezték) és saját elképzelései szerint szándékozott végrehajtani a lap korszerűsítését. Többek között meg akarták fosztani a szedőket az újonnan bevezetett számítógépes fényszedési technika kezelésének kizárólagos jogától, s követelték a vadsztrájkok megfékezését, amelyek évente 10—12 millió példányos kiesést okoztak. A cég arra számított, hogy a munkások kizárása, az újságírók és a nyomdászok szembeállítása az idő múltával meghátrálásra kényszeríti a szakszervezeteket. Nem így történt: a munkaügyi viták a hónapok teltével sem hoztak eredményt. A nyugateurópai országok nyomdászainak szolidaritása pedig megakadályozta azt, hogy a lapot esetleg Nagy-Britannián kívül állítsák elő. (Először az NSZK-ban, később Portugáliában tervezték legalább heti egy szám megjelentetését.) A kanadai tőkés csoport számára az újság kiesése már komoly gondot jelentett. Elsősorban nem is anyagilag, hiszen a Times sokáig deficites volt. (Ráadásul a Thomson International egyéb üzletei, például az északi-tengeri kőolajérdekeltsége évente százmilliókat hoznak.) A sajtóvilágnak, a közvéleménynek viszont hiányzott a Times megszokott hangja. Érthető: ,az újság több egy egyszerű napilapnál: brit nemzeti intézményszámba megy! Nevezik a brit uralkodó osztály hirdetőtáblájának, utalva arra, hogy „Születések”, vagy „Házasságok” rovatában szerepelni társadalmi rangnak, eseménynek számított. Rosszmájú londoni viccek szerint az elmúlt egy esztendőben az agg közéleti személyiségeknek még meghalni sem volt érdemes, hiszen nekrológjuk nem jelenhetett meg a Times-ban. Különösen híres volt még az újság levelezési rovata — GB. Shaw például 52 évig írt rendszeresen a szerkesztőségbe. A Times befolyása, politikai súlya még akkor is letagadhatatlan, ha példányszáma a milliós brit bulvárlapokhoz képest elenyésző. (Az átlagos kiadványszám 300— 350 ezer volt — igaz, hogy a vasárnapi Sunday Times-é már majdnem másfél millió.) Ez a társadalmi presztízs magyarázza, hogy a Timesj/é- gül is elkerülte a véget. A viták több hónapos, késheIsmét utcán a The Times ... (Fotó: AP — MTI — KS) gyig menő alkudozás után egyelőre lezárultak. A megállapodáshoz vezető kompromisszumot általában úgy értékelik, hogy megkötéséhez a tulajdonosoknak kellett többet engedniük. Megállapodtak a munkaügyi viták intézésének módjáról és egy kisebb mértékű létszámcsökkentésről is, de ez alacsonyabb, mint a Thomson-kon- szern eredeti előirányzata. (Minden elbocsátott dolgozó elhelyezéséről is gondoskodtak.) Az egyéves kiesés mellesleg körülbelül 60 millió dolláros kárt jelent a kiadónak; ráadásul a szakszervezetek a dolgozók fizetésének nagyarányú" — 40—50 százalékos — emelését is elérték. Ugyanakkor a legfontosabb ellentét, a nyomdatechnika modernizálásának kérdése most sem tisztázódott véglegesen — e témában további tárgyalások várhatók. Persze, a hű angol olvasókat ezek a dolgok nem érdeklik igazán. Örülnek, hogy a legrégibb angol napilapot ismét szokásuk szerint lapozgathatják a reggelizőasztal mellett. Szegő Gábor rir^A#T"l í “TIl I m I F A V lull kV A 1 A
