Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-25 / 276. szám
1979. november 25. KILET-MAGYARORSZÁG 3 Emberközelben M iből merít energiát, erőt a dolgozó ember, akinek időről időre meg kell újítani önmagát ahhoz, hogy elvégezze, ami rábizatott. megtegye kötelességét, helytálljon azon a területen, ahová az élet állította? Tudjuk: bármennyire fontos, ehhez nem elegendő a testi táplálék. Kevésnek bizonyul legtöbbször a személyes érvényesülés vágya, vagy az egyéni és a társadalmi tervek, a közös, hagy célkitűzések egyébként nagyon kívánatos összhangja is. Kell valami, ami'több a pattogó hangnemben kimondott parancsszónál, amire egyszerre mozdul a kéz, dobbannak a lábak: a napi munka, az élet építése nem díszszemle, nem csuklógyakorlat, mint katonáéknál. Más az, ami kell s amire minduntalan valamennyiünket figyelmeztetnek a körülmények: a közvetlen, az őszinte, a nyílt emberi szó, egymás megértésének, az egyetértésnek, a közös cselekvésnek ez az elengedhetetlen biztosítéka. Ha megvan: könnyebbnek tűnik a legnehezebb feladat megvalósítása is, hiánya esetén a könnyen elvégezhető tennivaló is szinte kivihetetlenül nehéz. Nem szabad lebecsülnünk ezt az energiaforrást. Aki figyelmesen hallgatta, olvasta a legutóbbi budapesti pártaktíva-értekezleten elhangzottakat, bizonyára egyetért abban, hogy a tanácskozás valamennyi megnyilatkozására ez az emberközeli hangvétel volt a jellemző A helyzet, a nehézségek józan számbavétele, világos okfej tésű magyarázat, mindenki számára érthető elemzés, a legszélesebb tömegekkel való együttgondolkodás indítéka adott minősítést erről a tanácskozásról, amely így s ezzel vált jelentékeny eseménnyé az esztendő krónikájában, olyanná, ami a jelenről szólva egyben messzi előre mutat. Hallgatva Kádár János beszédét, eszünkbe kellett, hogy jusson, húszegynéhány év töretlen ívű fejlődése, amely nemcsak az ország gyarapodásában, hanem mindnyájunk életének szebbé, teljesebbé válásában is tükröződik. S ennek az előrehaladásnak az összetevői között ott találjuk a pártnak azt az állandó törekvését, hogy kicsi és nagy ügyekben mindenkor szót értsen az emberekkel, nyíltan és őszintén beszéljen a gondokról, megszüntetésükre összefogjon valamennyi cselekvő erőt. „A XII. kongresszusra készülődve őszinte óhajunk — és ennek megfelelően kell dolgoznunk —, hogy a kongresszus erősítse meg pártunk fő politikai irányvonalát, amelyet nem kevés idő alatt formáltunk ki — mondotta Kádár János. — Ehhez hozzáteszem: politikánk kollektív munka eredménye. Amennyire csak lehetséges volt, a nép legszélesebb körét bevontuk kialakításába, és a tennivalókat is közösen vitattuk meg. Valójában ez az alapja a pártegységnek és a szocialista nemzeti egységnek is. Politikánk töretlensége további fejlődésünk, erősödésünk biztosítéka.” Láthatjuk, az összefüggés nyilvánvaló a politika töretlensége és a nép legszélesebb körének bevonása között e politika alakításába. Az élet minden területén meggyőződhetünk erről, ha nem is mindenütt maradéktalanul. A dolgok természetéből adódóan a gondok megosztása elsősorban a vezetők kötelessége. De van valami bántó egyoldalúság, túlzott leegyszerűsítés abban, ahogyan ezt a feladatot túlzottan a vezetőkre hárítja a közvélemény. Holott legalább ugyanilyen mértékben kellene hangsúlyozni a különféle testületek szerepét-felelősségét, amelyekben tíz- és tízezrek tevékenykednek felső, közép- és alsóbb szinteken egészen a vállalati termelési értekezletekig, tsz- közgyűlésekig. Ebből következik, hogy a közvetlen, nyílt szó akkor válik valóban energiaforrássá, ha nemcsak a vezetők élnek vele, hanem mindenki, akinek erre morális fedezete van. S van mindenkinek, aki becsületesen elvégzi a munkáját, s akire épp ezért odafigyelnek a többiek is. D e kell küzdenünk sokféle visszahúzó erőt e tekintetben. Magukra sokat adó kisebb-nagyobb közösségekben is gyakran találkozunk emberekkel, akiknek érzelem- és gondolatvilágában a nyíltság, a közvetlen emberi szó egyet jelent az odamondogatással, egyfajta hibalajstrom felsorolásával. Nem vennék észre, hogy társadalmunk szervezettségének jelenlegi szintjén annyian ismerjük már a hibákat, hogy már a kezdőbetűik kiejtése is elég, hogy bárki ott folytassa, ahol abbahagyta a másik? Az ilyen felsorolások ma már igen keveset nyomnak a latba. Másról van szó: mit tegyünk a magunk területén, hogy ritkuljanak gondjaink. Javaslatok kellenek, jó elgondolások, az kell, hogy kiki hozzátegyen valamit az országos elképzelésekhez, már ami ezek zökkenőmentesebb megvalósítását illeti. A hangsúly a tennivalók helyi kijelölésére tevődik, arra, hogy a napi munka folyamatába illeszkedjék a bírálat, de az önbírálat is, s hogy ebben az eszmecserében ne az egyéni, ne is csak a szűk vállalati érdek, ne a klikkszellem, a ki- bicek bátorsága jusson kifejezésre, hanem a felelősség érzet, a nagyobb, az országnyi érdekviszonyok összessége. Nyíltság ez is. Sőt, egyre inkább csak ezt fogadhatjuk el annak. K. I. Történt, hogy Sátoraljaújhelyen, a Száév munkásainak szállóján a folytatásos tévékrimi kezdete előtt egy órával az Igrice együttes adott műsort. A szervezők úgy számoltak, 30—40 percnyi zenélés után majd mindenki feláll és elcsoszog a szuperfelügyelő bravúros tetteit megnézni. Nos, a szervezők csalatkoztak, az iskolát alig látott dolgozók a zene mellett döntöttek. „No és — mondhatná valaki —, mit mutat ez?” Az esetet Kézi Béláné, a vállalat közművelődési ügyeinek intézője mesélte. És a beszélgetésből kiderült: az emberek nemcsak a kultúrából kívánnak többet, többet várnak önmaguktól, a környezetüktől is. És abban megállapodhatunk, ha mun- kásóletmódról beszélünk, nemcsak az élet- és munka- körülmények változását vehetjük számba, hanem azt a tudati változást is, ami evvel együtt bekövetkezett. Á presztízs — Hogy a fejekben mi történt — mondja Kézi Béláné —, nehéz mérni. De bizonyos jelekből következtetni lehet. Változásra utalnak a tanácskozáson elhangzó kemény, és őszinte vélemények. Egyéni sérelmekkel alig áll elő valaki, a közös ügyek, a közérdek foglalkoztatja őket. Belső kényszer, presztízskérdés lett sokuknál a magasabb brigádfokozat elérése. Az biztos, hogy mind többen gondolkoznak o rész helyett az egészről. Hatan ülünk a Lujza utcai telep műhelybizottsági titkárának, Varga Györgynek a szobájában. Zelet László gépkocsivezetővel, Kiss Sándor raktárossal, Papp Gábor lakatossal és Szilvási István párttitkárral a munkáséletmód, munkásszemlélet és a munkásöntudat sokszálú tartalmát próbáltuk meg kibo- gozgatni. — Ha kinézünk az ablakon — szólt Szilvási István —, akkor ott látjuk a felsorakozott panorámabuszokat. Pár éve, még egy sem volt. Nem mondom, még ma is járnak a „íakaruszok”, de már nem sokáig. És a pompás buszok, nemcsak az utat teszik kényelmessé. Igényességre is nevelnek, mert ide mindenki csak kimosdva és rendes ruhában ül fel. De, ha furcsán is hangzik, tudatot is formál. Mert szól benne a rádió, s míg az út tart, a világ dolgaira fülelhetnek az emberek. — Az így nevelődő dolgozók — mondta Varga György — nemcsak hallgatnak, szólnak is, véleményt nyilvánítanak, amire a vezetők kénytelenek odafigyelni. — Nagyon fontos — vélekedett Zelei László —, hogy az emberek többsége nem a kibúvókat keresi, nem azt akarják bizonygatni, hogy mit, miért nem lehet. Szervezési intézkedéseket várnak, és azt, hogy a differenciálás az eddiginél nagyobb legyen. Vagyis a munkától kevesen félnek. — Jövőre feszített tervünk lesz — szólt Papp Gábor. — És mégisem a morgolódás az út, hanem a legtöbb azt mondja: rajtunk nem múlhat, — Vas József tehenész vagyok — mutatkozik be a szikár, középmagas ember. Az ötvenedik születésnapját jó hat évvel ezelőtt ünnepelte, a kézfogása azonban ma sem hazudtolja meg nevét. — Tizenhárom éves voltam, amikor apámmal már Kislétán, a Gencsy-birtokon dolgoztunk — sorolja életútját. Volt ideje megizmosodni. A szükség adta, hogy rajta kívül még hét testvére szintén serdülőkorban kezdte a nehéz munkát az uradalomban. Kislétán 1949-ben Vas József is alapító tagja lett a termelőszövetkezetnek. Az alakulás után néhány hónapra megérkezett az első tíz tehén és öt darab üsző, aminek a gondozását ő vállalta. Azóta — 30 éve — a tehenészetben dolgozik. — Sok mindenen mentünk keresztül, — emlékezik visz- sza a három évtizedre — 1967-ig kézzel fejtünk. A fejőshez erős kar kell, de én szerettem csinálni, meg egészségem is van hozzá. Eddig összesen hat napot voltam táppénzen. Az utóbbi 12 évben már villanygép szívja ki a tejet, ban, majd 1956-ban szóval, tettel egyaránt védte a szövetkezeti vagyont. Majdnem másfél évtizeden át hordta a munkásőrfegyvert. Hosszú ideje tanácstag. Párttagnak lenni: szolgálat Á tehenész aranya az itatóvizet sem karon kell már emelgetni. Sőt a nyáron, amikor Vas József a legelőre hajtja a teheneket, ott is villanypásztor segít az őrzésben. A tehenészet nehéz munkája mellett Vas József a közösség szolgálatából is jócskán vállal. A pártveaetőség- ben termelési felelős. A termelőszövetkezeti mozgalom nagy próbatételénél 1953— Körzetünkben az emberek húzódoztak a tanácstagságtól. Féltek az ott lakó cigányok problémáitól. Én elvállaltam, meg is választottak és jól kijövök velük. Azóta ők is új házba költöztek. Van közöttük nyugdíjas tsz-tag is. Amíg Vas József a közösségért, a környezete változásáért dolgozott, ő és családja is más lett. Elvégezte a 8 általánost és volt háromhónapos pártiskolán. Téli tanfolyamokon szakmailag állandóan képzi magát. Talán már leírni is közhelynek hat, hogy háromszobás, összkomfortos lakásuk van. A községben három éve lett vezetékes víz. A fia vele dolgozik a tsz-ben, mint gépész szakmunkás, a felesége és két lánya Kislétán, egy lánya pedig Pesten egészségügyi dolgozó. Amikor lapunk november 7-i számában megjelent a hír: az Elnöki Tanács Vas Józsefet, a máriapócsi Rákóczi Termelőszövetkezet állatgondozóját a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben részesítette, sokan csodálkoztak, egyszerű tsz-tag, és ilyen magas kitüntetést kapott? Fizikai dolgozó, de nem „egyszerű”, hanem nagyszerű termelőszövetkezeti tag. Csikós Balázs sőt azt bizonygatják mi annál is többre lehetünk képesek. Ha nem állnak mögötte... — Mi az, hogy munkásön- tudat? A válasz nehezen -kerekedett ki, mutatva hogy a sokat hallott fogalom mögé alig nézett még közülük valaki. Szó esett itt mindenről. Arról, hogy a munkásközösség összetartóbb, mint a többi. Hogy a véleményüket a legbátrabban mondják ki* náluk a legkevesebb a hátsó gondolat. Aztán Papp Gábor egyszer csak a lényegre tapintott. így fogalmazott: — A munkásöntudat az, ami nélkül dolgozni nem lehet. Tehát: nekem kutyakötelességem elvégezni a munkát akikor is, ha nem áll a hátam mögött senki. Ez az öntudat ha tetszik, a becsület. •— Az életmód, a szemlélet, az öntudat — fejtegette Szilvása István, a párttitkár — összekapcsolódó fogalmak. Ha jobban akarnánk belemélyedni a kérdéskörbe, külön kellene választani a szakmunkásokat, a betanított munkásokat, a segédmunkásokat. És bonthatnánk to- tább: bejáróra, szállólakóra, de még így sem merítettük volna ki a felosztásra kínálkozó lehetőséget. Egy viszont biztos: mind egy úton haladnak, persze fáziseltolódással, hiszen nem is egy szintről indultak. De tapintható az utolsó évek változása. Most abból élünk, amit már megteremtettünk, és ha nem állunk meg, lesz erőnk újabb lépésekre is. Tudtak és mertek kérdezni Előadás során találkoztam korábban a Száév Lujza utcai telepén dolgozókkal. Egykét középvezető és vagy huszonöt munkás ült ott. Mi tagadás, meglepett a gazdasági kérdésekben való jártasságuk, az, hogy tudtak és mertek kérdezni. Tájékozottak voltak. És az szinte mellékes körülmény volt, hogy külsőről, de még a beszéd palléro- zottságáról is nehéz volt megállapítani: ki, milyen helyet foglal el a társadalmi lépcső- zeten. Akkor is tudtam persze, hogy ebből általánosítani helytelen volna. De a további ismerkedések meggyőztek arról, olyan folyamat zajlik itt, mégpedig erős iramban, ami az általánosíthatóság felé vezet. Speidl Zoltán Kommunális beruházások, átadások Iskolakonyha, óvoda, vízmű Nyírbátor. A Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat látképe. (Elek Emil felvétele) EBSBElEgy úton haladnak Átadták rendeltetésének Nyíregyházán a teljesen újjáépült Simonyi óbester utcát. A Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat kivitelezésében három és fél millió forint beruházással készült út építésénél már figyelembe vették a távlati fejlesztéseket is. Az út alatt előre megépültek a szükséges közművek, tehát később sem kell majd azt felbontani. Előbbre lépett Nyíregyháza a jó ivóvíz biztosításában is. Borbányán a SZAVICSAV egy 900 ezer forint értékű hálózatbővítési munkát fejezett be november közepére. Berkeszen pedig a leendő vízmű újabb, mélyfúrású kútja készült el — ugyancsak a vállalat kivitelezésében — félmilliós költséggel. Nyíregyházán az ÉPSZER befejezte .annak a 18 gépkocsiállásos tárolónak az építését, amelynek a beruházója a megyei tanács. A tároló jelenlegi, Síp utcai, szanálásra kerülő garázsok funkcióját látja majd el. A korszerű műhellyel is rendelkező gépkocsitároló a Kálmán utcában épült fel 13 millió forint költséggel. A Nyírségi Beruházási Vál'lalat bonyolításában sorra kerülő átadásoknál az év hátralévő részében ezúttal az óvodák vezetnek. Novemberben illetve decemberben még négy, összesen négyszáz gyerek befogadására alkalmas óvodát kell átadni a megyében. Nyíregyházán például a Körte utcai 200 személyes és a Dugonics utcai 100 gyerek befogadására tervezett óvodák átadását tervezik. Az előbbit a SZÁÉV, míg a másikat az ÉPSZER vitelezi ki kilenc-, illetve hétmillió forint költséggel. Ötven-ötven gyerek ellátását biztosító óvoda készül el, illetve készül Kántorjánosiban és Kocsordon. A kántorjánosi óvoda műszaki átadását már befejezték. A kocsordi, hárommillió forint értékű beruházás átadását is erre az évre Ígéri a mátészalkai Tö- VÁLL. Régen időszerű, megoldásra érett gondot old meg Mán- dokon az a korszerű, új konyha, amely az iskolások étkeztetését lesz hivatva ellátni. A négyszáz gyerek étkeztetését biztosító konyha ugyancsak novemberi ajándék.
