Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-13 / 240. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. október 13. Napi külpolitikai kommentár Párizs pártfogolja HÁROM NAPON ÁT PÁRIZS VENDÉGE VOLT RamaUio Eanes portugál államfő. Lisszabon és a Szaj- na-parti metropolis között tulajdonképpen zavartalan, hagyományosan jó a kapcsolat. Portugáliában mégis nagy várakozással tekintettek Giscard és Eanes eszmecseréi elé. Mégpedig okkal. Lisszabon ugyanis elsősorban a franciáktól várt támogatást közös piaci felvételéhez. Reményeikben nem is csalatkoztak. Párizs ugyanis — ellentétben a Brüsszelben már jóváhagyott elképzelésekkel — szeretné, ha a portugál és a spanyol felvételi kérelmet külön kezelnék. Ebben az esetben védencük már 1981- ben birtokolhatná az aláírt csatlakozási szerződést, a következő évben a „kilencek” parlamentjei ratifikálhatnák az okmányt, s 1983-ban Poft- tugália elnyerhetné teljes jogú tagságát. A súlyos gazdasági bajokkal birkózó Lisszabon számára az egy év nyereség hatalmas jelentőségű lenne. Az eredeti tervek értelmében csak 1984- ben, Spanyolországgal együtt kerülne sor a belépésre. Franciaország támogatása mindenekelőtt egyéni érdekein alapul. A spanyol mező- gazdaság és jó néhány hispá- niai iparág konkurenciát jelent a franciáknak. Portugália elmaradt gazdasági élete semmiképpen nem veszélyezteti érdekeiket, s a hagyományos barátságon kívül ez a körülmény is hozzájárult Giscard elnök nagylelkű segítőkészségéhez. Persze, nemcsak a Közös Piac, hanem más kérdések is terítékre kenrültek a csúcs- találkozón. Közismert, hogy a Tejo partján nyomasztó gondok forrása a munkanélküliség. Megközelítően egymillió portugál vendégmunkás dolgozik Franciaországban. Ha netán tömegesen hazatérnének, a portugál munkaerőpiacon az eddiginél is élesebb feszültség támadna. Eanes a hírek szerint biztosítékokat kért — és kapott — arra nézve, hogy a francia üzemekben nem eresztik szélnek a portugál munkavállalókat. Hasonló okból a szokásos protokolláris formaságokat nélkülözte Eanes elnök látogatása a Renault Műveknél. A cég úgy döntött: újabb üzemeket létesít Portugáliában, ami kedvezően hat az ottani munkanélküliség enyhítésére. Szóba kerültek a közös vállalkozások is, amelyek ugyancsak javára válhatnak a portugál gazdaságnak. NEM MARADTAK KI AZ ÁLLAMFŐK MEGBESZÉLÉSEIBŐL bizonyos külpolitikai témák. Mindenekelőtt Párizs kedvenc térségével: Afrikával összefüggésben, ahol a két hajdani gyarmatosító együttműködése a jövőben talán szorosabbá válhat. Az erre utaló megjegyzések nem csekély veszélyt rejtenek magukban. Portugália eddig következetes maradt egykori gyarmataival folytatott politikájában. Franciaország újabban ismét felfedezi a maga számára Afrikát, s egyik-másik országban nem a legszerencsésebb módon juttatja kifejezésre érdekeltségét. Sajnálatos lenne, ha a francia példa Lisszabonban követésre találna. Gyapay Dénes Koszigin fogadta Pen Sovant Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök pénteken Moszkvában fogadta Pen So vaut, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács alelnökét, nemzetvédelmi minisztert, az ország forradalmi fegyveres erőinek főparancsnokát. Pen Sovan az NDK-ban részt vett a jubileumi ünnepségeken és átutazóban tartózkodik a szovjet fővárosban. A találkozóról kiadott közlemény szerint a szívélyes tógkörű, a kölcsönös megértés jegyében megtartott megbeszélésen a szovjet—kambodzsai kapcsolatokról és a kölcsönös érdeket jelentő nemzetközi kérdésekről volt szó. Koszigim és Pen Sovan megállapította: a hazafias forradalmi erők győzelme Kambodzsában ez év januárjában megteremtette a valós feltételeket ahhoz, hogy az ország előrejusson a demokrácia és a társadalmi haladás útján, kedvező feltételeket teremtett ahhoz, hogy a helyzet Délkelet-Ázsiában a béke, a jő szomszédság és az együttműködés érdekeinek megfelelően változzék meg. Pen Sovan tolmácsolta a népi forradalmi tanács őszinte köszönetét a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a szovjet kormánynak és népnek az önzetlen segítségért és a hatékony támogatásért. A francia külügyminiszter Brezsnyev beszédérül Nagyon fontosnak minősítette Leonyid Brezsnyev berlini beszédét, a benne foglalt bejelentéseket és javaslatokat Jean Francois-Poncet francia külügyminiszter, s pozitív lépésnek nevezte az NDK-ban állomásozó szovjet erők egyoldalú csökkentését, ugyanakkor jelezte, hogy Franciaország konkrétan a bizalomkeltő intézkedésekre és az összeurópai, politikai szintű leszerelési értekezletre vonatkozó nyilatkozatokat tanulmányozza. A francia diplomácia vezetője a Párizsban akkreditált külföldi tudósítók által tiszteletére adott ebéden válaszolt pénteken az újságírók kérdéseire. Az általános leszereléssel, a bizalomkeltő intézkedésekkel és az európai, politikai szintű értekezlettel kapcsolatos nyilatkozatokat, amelyek megfelelnek a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének budapesti felhívásában tett kezdeményezések szellemének, Franciaország nagy figyelemmel tanulmányozza — mondotta. A külügyminiszter ezután emlékeztetett arra, hogy Franciaország is tett javaslatot egy összeurópai leszerelési értekezlet összehívására, megjegyezte azonban, hogy a párizsi elképzelés több ponton eltér a Varsói Szerződés tagországainak indítványától. így a francia javaslat összekapcsolja a bizalomkeltő és a leszerelési intézkedéseket, az egész európai területre vonatkozik, alacsonyabb szintű hadgyakorlatok jelzését is tervbe veszi. Ügy fogalmazót azonban, hogy a budapesti, a berlini és a párizsi kezdeményezések hasonló irányba mutatnak. Tüntetések, belső gondok Kína: munkanélküliség és háztáji (Folytatás az 1. oldalról) tosítja Izraelnek agressziójának gyümölcseit, akadályozza az igazságos, átfogó rendezést, s elítélve a Camp Da- vid-i megállapodásokat, azt a tényt, hogy az egyiptomi vezetés cserbenhagyta az arab ügyet, hogy cinkossá vált arab területek folytatódó izraeli megszállásában. Nagy taps fogadta a szónok szavait, amikor arról szólt: az el nem kötelezettek szolidárisak a Puerto Rico-i népnek az emerikai kormánnyal szemben az önrendelkezésért, a függetlenségért vívott harcával, s emlékeztetett a latin-amerikai felsza- badítási mozgalmak új sikereire Nicaraguában, Granadában és másutt. Kuba értékeli a mozgalom állásfoglalását, amellyel elítélte a Kuba elleni ellenséges amerikai akciókat, Washington nyomását, fenyegetéseit — hangoztatta. — A havannai találkozó támogatta a kubai nép jogát saját társadalmi, politikai rendszeréhez, jogát ahhoz a területhez is, amelyet jelenleg a guan- tamamói amerikai támaszpont foglal el — mutatott rá. Castro beszédének nagyobb részét a fejlődő világ mind súlyosabb gazdasági, pénzügyi problémáinak szentelte. Castro síkraszállt a fegyverkezési verseny megszüntetéséért és egyenlő gazdasági kapcsolatokat sürgetett a fejlett és fejlődő országok között. A fejlődők által vásárolt feldolgozott ipari termékek ára szüntelenül emelkedik, míg exportált nyersanyagaik ára nem változik, ingadozik és sújtják őket kereskedelmi megkülönböztetések is. A kubai kormányfő élesen bírálta a nemzetközi monopóliumokat, azt, hogy például óriási többlethaszonra tettek szert az energiaválságban. „Tarthatatlan az a helyzet, hogy a fejlődők külföldi adósságai elérték a 335 milliárd dollárt, s csak a kamatokra évi 40 milliárdot kell fizetniök — teljes kivitelük több mint 20 százalékát” — mondta Castro, és nyomatékosan sürgette: a fejlett , országoknak eddig folyósított hitelek, fejlesztési segélyek mellett további, legalább 300 milliárd dollár értékben kell segíteniük a fejlődő országokat. Fidel Castro beszédét többször is félbeszakította a hallgatóság tapsa. A beszéd befejezésekor hosszú ünneplésben részesítették a küldöttek — főként a harmadik világ képviselői a kubai vezetőt, az el nem kötelezett országok mozgalmának elnökét. Pekingben nagyszabású ünnepségen emlékeztek meg a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 30. évfordulójáról. Az ünnepi nagygyűlésen elmondott önkritikus hangvételű beszéd minden hiba okát továbbra is a „négyek bandájának” kártevésében látja. Az utóbbi időben azonban szaporodnak azok a jelek — tömegtüntetések —, amelyek azt bizonyítják, hogy erősödik a maoista politikával szembeni elégedetlenség. Az egyik tüntetés a pekingi városi forradalmi bizottság épülete előtt történt. Talán százötvenen voltak: csupa olyan ember, akit a kulturális forradalom időszakában kitelepítettek a fővárosból és most vidékről vissza akar térni családjához, Pekihgbe. A második tüntető csoport pár órával később ugyanott gyülekezett. Ezek diákok voltak, százhuszan lehettek és az egyetemi felvételek dolgában akartak panaszt tenni, egy levelet akartak átadni Teng Hsziao-ping részére. A levélben az állt: hiába felvételiztek eredményesen, hely nincs. Az épületet őrző katonák elküldték a fiatalokat és azt mondták, adják fel a levelet postán. A harmadik csoport a Csung-nanhaj-ka- pu előtt gyűlt össze: vasutasok tüntettek. Ennek a tüntetésnek az okát, a vasutasok követeléseit a Pekingben tartózkodó újságírók* nem tudták megállapítani, mert a tüntetőket hirtelen rendőrök vették körül, majd megjelent két autóbusz és a körülbelül száz—százhúsz tüntetőt azonnal elszállították a Gsung-nanhaj-kapu környékéről, mégpedig ismeretlen helyre. A legkülönbözőbb források — mindenekelőtt a Pekingben dolgozó nyugati újságírók — foglalkoztak az utóbbi hónapokban a munkanélküliség letagadhatatlan tényével. A témát érintő jelentések és cikkek nem tudnak konkrét munkanélküli-számot megadni, de általában tíz- és húszmillió közötti tömegről beszélnek. Ennyien lennének a városokban munka nélkül, vagy végeznének csak időszakos munkát, azaz a tőkés világban szokásos minősítés szerint „részleges munkanélküliek”. A megfigyelők — közöttük a francia AFP hírügynökség pekingi tudósítója — felhívják a figyelmet arra is, hogy a munkanélküliség mindenekelőtt az iskolából most kikerült fiatalokat sújtja. „Közülük tíz-húszmillióan «-várnak megbízatásra«, ahogy Kínában szemérmesen mondják” — így az AFP. A városi munkanélküliséggel egy időben jelentkező probléma, hogy a mezőgazdaságban még mindig felbukkan egy-egy olyan nézet, amely a „kulturális forradalom” idején uralmon lévő szélsőséges elvekre emlékeztet Még a Zsenmin Zsipao- ban is fellépnek az ellen, hogy a mezőgazdaság kérdéseit újra a nagyvárosokból, az íróasztal mellől irányítsák. A helyzet az, hogy nem csak a kulturális forradalom időszakának a termelésre fékként ható irányzata következményeit kell leküzdeni, hanem az igen gyorsan növekvő falusi lakosság számára munkát kell adni és el kell látni őket élelmiszerrel. A Zsenmin Zsipao egy nemrég megjelent cikkében például megállapította, hogy „Lin Piao és a négyek b.andája szélső- baloldali irányvonalának zavaró hatása” csökkentette a sertések számát, lefékezte az élelmiszer-termelést. Ezt úgy is ki lehetne fejezni: a kommunákban senki nem törődött a nagyüzemi állattenyésztéssel az állatokat levágták — a falusi ólakban pedig a paraszt nem mert disznót hizlalni, félt a szélsőbaloldal embereinek támadásától, a megbélyegzéstől. „Parasztjaink már nem félnek attól, hogy ha istálójuk- ban néhány disznó van, akkor a burzsoázia soraiba kerülnek” — mondta egy kom-- munavezető a minap egy nyugati újságírónak. Ez a dolog egyik oldala, a másik pedig az, hogy a Zsenmin Zsipao éppen a falusi munkanélküliség kérdésének lehetséges megoldására egyszerre ajánlja a nagyüzemi sertéstenyésztés gyors fejlesztését és a paraszti sertéstartást ... 3 Egyre kevésbé lehet mellékes, vagy másodrendű kérdésként kezelni a munkanélküliség problémáját. Nemcsak a tüntetések szorítanak nyílt szóra, hanem az is, hogy akádnak, akik még ebben a kérdésben is a tegnapi nézeteket vallják. A Zsenmin Zsipao egyik legutóbbi számában cikk jelent meg a munkanélküliség kérdéséről. Áz írás tulajdonképpen felelet a lap egy nemrég, közgazdászszerző tollából megjelent cikkére. A közgazdász azt javasolta: a „négy korszerűsítés” jegyében folyó munkát kapcsolják össze új vállalatok, üzemek (esetleg szövetkezetek) létrehozásával. Így a „munkaerő-túlkínálat” (szemérmes elnevezés a munkanélküliségre) problémája is megoldható. A kínai párt központi lapjának szeptember végi cikke, amelyet egy Liu Csö-csen nevű férfiú írt alá, azt javasolja: „vezessék be a félidős foglalkoztatottságot, amelynek keretében négyórás munka váltakozik a tanulás és a pihenés négy ótájával”. Liu Csö-csen szerint ez a munka- nélküliség problémájának lehető legjobb, ahogy írása mondja „szocialista megoldása” A szerző szerint a munkaalkalmakról az állami tervezésnek kell döntenie és nem az érdekelteknek kell szakmát választani. A cikkből kiderül, hogy a fiatalok körében és a gazdaságosságot alapvető fontosságúnak tartó szakembereknél egyre erőteljesebben bontakozik ki a szabad szakmavállalást sürgető irányzat. Ha a gyakorlati szempontból nincs is különös jelentősége a munkanélküliség témájáról folyó kínai sajtóbeli vitának, egyet mindenképpen bizonyít: Pekingben, a gazdaság irányító posztjain egyáltalán nem csak az új vonal pragmatista hívei találhatók meg, akadnak még a múltból öröklött elképzelések hívei közül is jó néhányan. G. M. Berlini levelünk Indiánmúzeum A kik ismerik Kari May nevét, nem csodálkoznak ezen, hiszen a gyerekek körében nagyon népszerű indiántörténetek szerzője ebben a Drezda melletti kisvárosban élt és dolgozott sok éven át, 1912-ben itt halt meg és itt temették el. A múzeum az író egykori házának, a Villa Old Shatterhand kerti pavilonjában kapott méltó helyet ötven évvel ezelőtt. Akkor Kari May már nem élt. A muzeális tárgyak nagy részét özvegye, Klara May vásárolta fel. A négy helyiségből álló múzeum falain fényképek, fegyverek, trófeák; a vitrinekben szerszámok, skalpok, tolldíszek, ékszerek, mokasszinok; a diorámákban életnagyságú figurák mozdulatlan csoportképei, s körös-körül sok ezer olyan tárgy, festmény és rajz látható, amelyek együttesen nem az indiánromantikát, hanem az indiánok valóságos életét évszázados harcait és napjainkig tartó szabadságküzdelmeit illusztrálják. A látogatókat elsősorban Kari May romantikus történetei csalogatják a 15 ezer lakosú Radebeulba, de azt hiszem senki sem bánja, hogy a múzeum nem az ifjúsági regények hőseiről beszél. — Mennyi látogatójuk van? — kérdeztem Erich Ha- selofftól, a múzeum munkatársától. — Évente körülbelül 240 ezren keresnek fel bennünket. Ez azt jelenti, hogy a látogatási napokon — szerdától vasárnapig — legalább ezer ember megfordul itt. Európa valamennyi országából sőt Amerikából is sokan ellátogatnak ide. Nem véletlen, hogy magyar nyelvű tárlatvezető hangszalagunk is van. Éppen egy magyar turista mondta nemrég, hogy nagyon sokáig kereste ezt az eldugott házat, de megérte. Gyakran hallunk hasonlókat. Persze főleg a gyerekek szeretik ezt a múzeumot. Talán nincs az NDK-ban már olyan város, község, ahonnan ne jártak volna nálunk. Hogyan gyűlt össze ennek az Európa-szerte híres indiánmúzeumnak az anyaga? — Egy Patty Frank nevű német artista több évet töltött a század elején Észak- Amerikában. A múzeumban látható tárgyak, relikviák mint egy felét ő gyűjtötte és vásárolta turnéi során, de amikor az első világháború után visszatért az inflációkkal küszködő Németországba, el kellett adnia gyűjteményét. Szerencsére hozzáértő vevőt talált: Klara Mayt, aki 1928 nyarán múzeumot alapított. A Német Demokratikus Köztársaság megalakulása után a törzsanyag további értékes kincsekkel és dokumentumokkal gazdagodott, s ma már nemcsak az indián múltról, hanem az észak-amerikai rezervátumokban élő indián törzsek jelenéről is képet kapnak látogatóink — mondta a múzeum munkatársa. a kiállításnak ez az utólag gyűjtött és napjainkban is szaporodó anyaga valóban alkalmas arra, hogy a látogatók, különösen a tanáraik kíséretében ideérkező gyerekek valamivel többet, valamivel igazabhat tudjanak meg az amerikai kontinens őslakóiról. Hogyha az indián szót hallják, ne csak Cooper és Kari May franciákkal, angolokkal és egymással viaskodó vörös bőrű harcosaira gondoljanak, hanem az elmúlt évszázad indián szabadságmozgalmaira is és arra, hogy Észak-Amerika rezervátumaiban ma már csak alig egymillió indián él, ám olyan körülmények között, amelyeket Carlos B. Embry haladó amerikai tudós-író egyik könyvében a fasiszták koncentrációs táboraihoz hasonlít. Berlin, 1979. október JCtHte*. Jl&nne
