Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-13 / 240. szám
1979. október 13. KELET-MAGYARORSZÁG 5 || Keletmagyarország 1 KÉPEK 1 Október 25-én, Kisvárdán Tudományos ülés a kórházban Tizenhatodik alkalommal hívja tudományos ülésszakra orvosait, a környék gyógyítóit a kisvárdai kórház és rendelőintézet. Az október 25-én sorra kerülő esemény igazi újdonsága, hogy ez alkalommal olyan téma is napirendre kerül, amely eddig a megyében ilyen formában még nem szerepelt. Függetlenített üzemorvos, dr. Mester Katalin számol be három ipari vállalat egészségügyi helyzetéről. Az Egyesült Izzóban, a BEAG kisvárdai gyárában és a Hunnia- coopnál végzett felmérést publikál az orvosnő. Ezenkívül dr. Berzéky József, dr. Kollonay Katalin, dr. Fazekas Imre, dr. Szathmáry György és dr. Szabó László referál kutatásairól. A tudományos ülés, mint jól bevált gyakorlat, egyben továbbképzés is azoknak az orvosaknak, akik a kórház-rendelőintézet körzetében munkálkodnak. A kisvárdaiak eddigi munkája eredményeként hamarosan új nagy találkozóra kerül sor, amikor is négy megye — Hajdú, Szabolcs, Borsod és Nógrád — nőgyógyászati, valamint a debreceni klinika orvosai jönnek össze az időszerű kérdések megvitatására. Vadászfórum Nyíregyházán A MAVOSZ Szabolcs-Szat- már megyei Intéző Bizottsága október 12-én vadászfórumot tartott Nyíregyházán, a megyei könyvtár előadótermében. Dr. P. Szabó Gyula, a megyei tanács elnökhelyettese mondott bevezetőt, majd a vadásztársaságok népes küldöttségei előtt dr. Koller Mihály, a MAVOSZ főtitkára ismertette az előre beküldött és helyszínen feltett kérdések alapján a vad- gazdálkodás helyzetét, perspektíváját, a vadásztársaságok és a mezőgazdasági üzemek együttműködésének lehetőségeit. Penészleken 1 millió 200 ezer forintos költséggel kis ABC-áruházat épít a Nyír- béltek és Vidéke ÁFÉSZ. Az új létesítményt november 7. tiszteletére adják át rendeltetésének. ELŐADÁS A KARBANTARTÁSRÓL. A Textilipari Műszaki Tudományos Egyesület október 15-én a nyíregyházi Divat Ruházati Vállalatnál tapasztalatcsere értekezletet rendez. Előadás hangzik el a karbantartási munkákról és annak a termelésre gyakorolt hatásáról. VEGE A SAVANYÍTÁSNAK. A nyírtassi Dózsa Tsz konzervüzemében befejezték a savanyúság készítését. A -napokiban kezdik a kiszállítást Szabolcs-Szaitmár és Haj- dú-Bihar boltjaiba. November elején ismét működésbe lép a konzervüzem, ekkor kezdik az almaié és azalrna- kompót gyártását. Cigánynap Tuzséron Október 14-én, vasárnap a községi tanács és a művelődési ház cigánynapot rendez Tuzséron. Kulturális és sportműsor, valamint kiállítás szerepel a programban. Este a cigánylányok közül szépségkirálynőit választanak. Tizen,kilenc órától bál zárja a napot. A lottó nyerőszámai: 19, 35, 38, 77, 79 A gyermekekért. A Mán- dofci Fa- és Vastömegcikk Ipari Szövetkezet dolgozói kommunista szombatot tartottak. A munkájukért járó tízezer forintot a napokban fizetik be a nemzetközi gyermekév számlájára. Levél a XVIII. századból Majdnem két évszázadon ít feküdt a tartui városháza tornyát díszítő aranyozott gömbben az a levél, ímely 1784-ben íródott a távoli utókor számára. A levelet a városháza restaurálása közben fedezték fel. Jövőre ünnepli az ősi észt város — Tartu — fennállásának 950. évfordulóját. Ebből az alkalomból restaurálják a városházát és a város számos más történelmi nevezetességét. A második világháború alatt a városháza tornyát díszítő aranygombot festékkel vonták be. Amikor a restaurátorok lemosták a festéket és szét- lyitották a gömböt, belsejében egy ólomládikót fedezlek fel. Az innen előkerült levél szerint a városházát II. Katalin cárnő parancsára építették és 1784. november 14-én a toronyra egy irányozott gömböt helyeztek fel. A levél hátoldalán felsorolják a magisztrátus tagjait, valamint azt, hogy 1782-ben az alapkő letételekor ott ugyancsak egy levelet, valamint pénzérméket helyeztek el. A restaurálási munkák befejeztével a gömböt visz- izahelyezik eredeti helyére, belsejébe pedig egy új levél kerül, amely tartalmazza majd a városi tanács tagjainak. névsorát, a restaurátorok nevét, valamint az általuk elvégzett munkálatok 'elsorolását. Vvgancsák ide helyezik a tallinni napilapok egy-egy példányát. A felnőtt és gyermek betegek ellátására Nyíregyházán hétköznapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a Vöröshadsereg útja 14. szám alatti városi rendelőintézetben tartanak ügyeletet. Szombaton 15 órától, vasárnap egész napon át, hétfő reggel 7 óráig állandó orvosi ügyeBÖVEBB BÖLCSÖDÉ. A tiszavasvári vegyészeti gyár üzemi bölcsődéje eddig csak negyven gyermek befogadására volt alkalmas. Bővítették az épületet, a műszaki átadás az elmúlt napokban megtörtént. Tgy az üzemi gyermekintézmény már hatvan apróságot tud befogadni. A közelmúltban avatták fel Vaján a Vay-kastély parkjában Rátonyi József budapesti szobrászművész Bercsényiemlékművét. (Elek Emil felvétele) ÜJ LAKÄSOK CSENGÉKBEN. Tizenhat célcsoportos tanácsi lakás alapozási munkáit kezdte el a közelmúltban a Csenger és Vidéke Vegyesipari Szövetkezet. A lakásokat jövőre adják át rendeltetésüknek. letet tartanak. A városi rendelőintézetben vasárnap 8—12 óra között fogászati ellátás Is van. Az injekciókat felnőtteknek és gyermekeknek vasárnap 8—12 óra között a Vöröshadsereg útja 16. és a Korányi köz 2. szám alatt adják be. Itt a sütőtök Néhány idényjellegű áru elmaradásával továbbira is számolhat a háziasszony, hiszen az uborka „eltűnése” után egyáltalán nem, vagy csiaik kis mennyiségben találkozni paradicsommal is. Legfeljebb étkezési akad még. Megjelent viszont a sütőtök, a téli retek és újdonságként a héjas dió. Az első osztályú, október 13- tól érvényes Zöldért-árák: burgonya, színes 4,40, fehér 3,90; fokhagyma 30, vörös 7,40, lila 10; káposzta, fejes 5, vörös 4,50, kel 5,50; karfiol 8; paradicsom, étkezési 6; paprika, zöld 10, kocsolai 12; sárgarépa 2,50—4,50; petrezselyem 10; retek, téli 3; sütőtök 2,50; alma, piros 4—6,50, fehér 3— 5; körte 10; szőlő, csemege 20; bab, száraz 22—30; mák 50; dióbél 100, héjasán 22 forint kilónként. A tojás darabja 2,20—2,30 forint. HÍRÜGYELETES Nábrádi Lajos Telefon: 11-425 NÉVADÓ A FODRÁSZSZÖVETKEZETBEN. Nyolc kisgyermeknek adtak nevet október 9-én Nyíregyházán, a KI- SZÖV ifjúsági házában rendezett kis ünnepségen. A szövetkezet nőbizottsága és a szocialista brigádok ajándékokkal köszöntötték a gyerekeket és vásárlási utalványt nyújtottak át a szülőknek. A képen: az ünnepeltek a szülők és névadó szülők körében. Gálaműsor a színházban Szabolcs-Szatmár megye legkiemelkedőbb folklóregyüttesei adnak gálaműsort a Móricz Zsigmond Színházban október 20-án 18,30 órakor. A megyei művelődési központ által szervezett műsorban fellépnek‘többek között a Szabolcs-Volán néptáncegyüttes, a nagykállói Kállai kettős, a túristvándi Kis Túr citerazenekar, az ajaki néptáncegyütíes és a KISZÖV Nyírség néptánccsoportja. HUSZONEGY FIATAL KISZ-alapszervezetet alapított a SZAVICSAV kisvárdai üzemében. Az alapszervezet október 1-én kezdte munkáját. Megér egy mosolyt A milliomos kislánya sokáig és nagyon intenzíven gondolkodik a házi feladat megoldásán. A fogalmazás témája: „A szegény család.” Végül hozzáfog a leckéhez és ezt írja: „Volt egyszer egy család. A mama szegény volt, az apa szegény volt. A komornyik szegény volt, a szobalány szegény volt, a kertész szegény volt... Egyszóval mindannyian nagyon szegények voltak __” A zsúfolt vasúti kocsiban az egyik utas — középkorú hölgy — sehogy sem bírja a dohányszagot. Odafordul az egyik utashoz, aki buzgón pipázik: — Az én férjem hat- j vanéves, de pipa még sohasem volt a szájában! — Én pedig, kedves asszonyom, ötvenhét vagyok — válaszol a férfi —, de a pipám még sehol másutt nem volt! A HUNNIACOOP Szabolcsi Baromfifeldolgozó és Értékesítő Közös Vállalat kisvárdai telephelyére FELVÉTELRE KERES tekercselő munkakörbe tekercselni tudó VILLANYSZERELŐT vagy tekercselni tudó szakmunkást, és esztergályost 5 éves gyakorlattal. Jelentkezni a vállalat munkaügyi vezetőjénél lehet. TANULNAK A BEREGIEK. A vásárosnaményd városi-járási művelődési központ szervezésében novemberben megkezdik a tanítást a dolgozók általános iskolájában. Megfelelő jelentkezés esetén a művelődési központ angol nyelvtanfolyamot is szervez. FOGADÓÓRA. Lászüó András, a megyei tanács általános elnökhelyettese október 15-én, hétfőin délelőtt 8 órától 10 óráig fogadóórát tart hivatali helyiségében. Bűvészfesztivál Bűvészek, mágusok, illuzionisták és más szemfényvesztők részvételével csütörtökön Karlovy Varyban megnyílt a XIV. nemzetközi bűvészfesztivál. A 15 országból — köztük Magyarországról — érkezett bűvészek gálaesteken lépnek fel, szakmai összejöveteleket tartanak és sokan pedig a világhírű fürdőváros sétányain is bemutatják bűvös számaikat. BOLT — FÁBÓL. A Nagy- kálló és Vidéke Áfész az ellátatlan nagykállói Kossuth utcán vegyes boltot nyit jövő tavasszal. A szövetkezet a közelmúltban rendelte meg a 120 négyzetméter alapterületű faházat, amelyet boltnak rendeznek be. KIÁLLÍTÁS RAKAMA- ZON. A rakamazi nagyközségi könyvtárban október 15-én nyitják meg Pál Gyula festőművész kiállítását. ARATÁSRA ÉRETT a hodászi tsz két tábláján a magcirok. A hodásziak először kísérleteznék a nagy fehérje- tartalmú értékes takarmánynyál, és hektáronként 25 mázsás termést várnak. TÁNCISKOLÁT indít a Honvéd utcai művelődési ház. Beiratkozás 14-én, vasárnap 9 órakor. A hathetes tanfolyam díja: 120,— Ft. A hagyományos és modern táncokat Szakács Balázs tánc- és illemtanár tanítja. (1150) Október 13., szombat KRÓNIKA KÁLMÁN, EDE NAPJA A Nap kél 5 óra 59 perckor, nyugszik 17 óra 02 perckor. A Hold kél 23 óra 12 perckor, nyugszik 13 óra 30 perckor. ötszáz évvel ezelőtt, 1479. október 13-án aratott döntő győzelmet a törökök fölött a legendás miagyar hadvezér ^ Kinizsi Pál. A hagyomány szerint Bihar vármegyei molnár fiaként, mint Magyar Balázs egyik alvezére tűnt ki 1468- bain a morva hadjáratban, majd 1477-ben Ausztriában harcolt. Első nagy győzelmét Báthory Istvánnal együtt Kenyérmezőnél aratta a török felett, 1479. október 13-án. A korabeli krónikák beszámolnak arról, hogy személyes bátorságával Kinizsi magával ragadta katonáit, s a fergeteges rohamnak a törökök nem tudtak ellenállni. Hadvezért tehetségét Mátyás király is nagyira értékelte, s i481-ben Kinizsit bízta meg a déli végek védelmével. A mozgékony Kinizsi betöréseivel érzékenyen nyugtalanította a törököket; 1481-ben például Krisevacig nyomult előre. Mátyás halála után Corvin János ellen fordult és Ulászló pártjának lett a vezére. Csonkhegynél megverte Corvin seregét (1490. június 4.), visszafoglalta Miksától Fehérvárt (1491), majd megsemmisítette a Fekete sereget (1492). Élete végén ismét a török ellen harcolt, s 1494-ben megmentette Nándorfehérvárt az árulástól, betört Szerbiába és Bulgáriába. Szendrő ostrománál halt meg, miután már előzőleg szélütés érte. Az általa alapított pálos zárdában temették el, a Veszprém megyei Nagyvázsony- ban. Várható időjárás ma estig: a nyugati országrészB ben időnként megnövekvő felhőzet, elszórtan zápor, esetleg zivatar. Az ország többi részén általában ke- I vés felhő, eső nem lesz. : Megélénkülő, elsősorban a Dunántúlon helyenként megerősödő szél. Hajnalban és reggel néhány helyen köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általá- | ban 18—23 fok között. Máriapőcson a helyi tsznek 3,5 millió forint értékű meliorációs munkát végez a Nyírség Vízgazdálkodási Társulat. A munkálatokat október végén fejezik be. KÖZLEMÉNY* A SZAVICSAV nyíregyházi üzemvezetősége értesíti nyíregyházi fogyasztóit, hogy hálózatkarbantartási munkák miatt 1979. október 13-án 22,00 órától 1979. október 14-én 06,00 óráig csökkentett nyomással fog üzemelni. A város déli részein a jelzett időszak alatt vízhiánnyal kell számolni, majd a reggeli órákban kisméretű vizzavaro- sodásra. mely egészségre ártalmatlan. Az üzemegység kéri fogyasztói türelmét és megértését. Szavicsav nyíregyházi üzem- vezetőség. (1157) OKTOBER 17—20 „#£y terítünk mi“ AMFORA ÁRUK KIÁLLÍTÁSA a városi' művelődési központ kiállítópavilonjában (volt virágbolt) a kiállított Aruk a nyírfa Áruházban MEGVÁSÁROLHATOK! A jó vásárlás nyitja, Nyírségben a NYÍRFA! AMFORA-ÚVERT (20597) (1136) Orvosi ügyelet a hét végén