Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-09 / 236. szám
1979. október 9. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Családi mérleg K ései utódaink történészeinek szíves figyelmébe ajánlhatjuk a hálás disszertáció témát: böngésszék át behatóan újságjaink családi-háztartási rovatait. Éppenséggel nem csekély hangsúlyváltásokra bukkanhatnak: tavaly még netán arról elmélkedett az újság, miként lehet terméskőből teraszos hétvégi házat építeni lejtős hegyoldalon, manapság pedig inkább arról: hogyan alakítsuk át a megunt pulóvert, s milyen tápláló, ízletes ételek ké- készíthetők hús nélkül is. A mi történész utódunk csak ámulhat; mi azonban pontosan értjük e témaátrendezés indítékait. Nos, ezúttal nem is erről az indítékról, hanem a mind jobban kibontakozó hatásairól; magyarán tehát: nem az áremelésekről, hanem tudati kisugárzásairól jegyzünk ide egyet-mást. Külön aláhúzva az iménti mondatból a tematikai sövényt jelző „tudati” szót — az áremelkedések gazdasági, költségvetési, árszerkezeti következményeit ösz- szegezni ugyanis még túlzottan korai lenne. Annyi azonban már most ama júliustól nem nagyon eltávolodva is megjegyezhető, hogy a társadalmi szándék eleve efféle tudati — más szóval: keresletmódosítási, takarékossági — jellegű volt: ezt akkoriban minden kommentáló közlés nyomatékosan aláhúzta. Azt jelenti közelebbről ez a szándék, hogy érvényesüljön a fogyasztás körében is a gazdálkodás egész sor alapelve: az például, hogy takarékosan bánjunk minden gramm anyaggal, csekélynyi energiával; hogy személyesen is érzékeljük azt, amit az ország különben már régen érzékel. Ily módon korántsem erőltetett, hanem nagyon is természetes az első hetek, hónapok változásait, tapasztalatait éppen tudati oldalról körvonalazni. Különösebb vizsgálódás nélkül, a fogyasztási statisztikák teljes mellőzésével, annyi mindenképpen leszögezhető, hogy lassan-lassan kezdünk családi körben is hozzászokni a szigorúbb mérlegeléshez, számolgatáshoz. Gyorsan tegyük hozzá — mert ez felel meg a társadalmi valóságnak —, hogy bizony sok család, ahol a jövedelmek eddig is alacsonyak voltaik, éppenséggel nem most kezd hozzá a gondos beosztáshoz, s ebbéli ismereteit ezután sem kell alapvetően bővítenie. Am a családi, háztartási mérlegelés átalakulása most társadalmi méretekben, arányokban érzékelhető. Nem ismerem ugyan a kenyérfogyasztás országos adatait, s azt sem, érzékelhető-e, hogy kevesebbet dobunk a szemétbe, annyi azonban csupán a boltokat járva is megfigyelhető, hogy a korábbi őszi hónapokhoz képest óriási a kereslet például ablakszigetelő anyagokból, s alighanem kevésbé fűtjük majd az utcát, mint eddig: az is kezd szokássá válni, hogy a húsboltok a kilogramm alatti mennyiségekben is mind gyakrabban szolgálják ki a vevőket. Voltaképpen ugyanezt a változást jelzi a példa is, amire az imént utaltunk, s ami a családi- háztartási rovatok — olvasói igényeket kielégítő — átalakulásában ölt alakot. □ ligha kétséges, hogy sokkal jobb bőségesebben költekezni, mint megnézni a forintokat, nyilvánvaló, hogy az életviszonyoknak a korábbi években szokásos, évről évre gyorsabb javulása, önmagában kedvezőbb, mint az alacsonyabb mérték. Ám túl azon, hogy most nemzetközi méretű folyamatokról, s az országra már régen nehezedő nyomás elháríthatatlan közvetítéséről van szó, a javak takarékosabb felhasználása, a társadalmi pazarlás megszüntetése ettől függetlenül is szükségszerű és igazolható. „Sok mindent jobban meg kell becsülnünk és másképpen kezelnünk — mondta csepeli beszédében Kádár János. — Nem engedhető meg, hogy az élelem, például a kenyér a szemétbe kerüljön, mivel telik rá. A pénzzel is jól kell gazdálkodni, még a háztartásban is.” Az a bizonyos történész utód ezektől a hetektől számíthatja majd a korszakos változást, amikor ezek a megfontolások országossá, társadalmi méretűvé váltak, méghozzá nem átmeneti „megszorításként”, hanem — amint az iménti gondolatsor folytatásából kitűnik: — „takarékosan kell bánni mindennel, azt mondom, hogy addig, amíg a szocializmus építése tart.” T. A. Lakásépítés ¥ ■ ll| eljárással Nyíregyházán a Malomkertben a Váci Mihály Lakásépítő Szövetkezet tervezésében több mint ezer lakást építenek. Áz Ibrányi Építőipari Szövetkezet új eljárással önti az Ady Endre út mellett a házakat. (Elek Emil felvétele) Jó a gép, az alapanyag, akkor hol a hiba? Az üzem nem sétatér Gondok a Rakamazi Cipőipari Szövetkezetnél Az ország egyik legnagyobb cipőipari szövetkezete a Racita. Ezt az 1979-re tervezett készáruterv is bizonyítja. Különböző női lábbelikből — mokasszínből, cipőből, csizmából — összesen 1- millió 30 ezret terveztek kiszállításra. Megrendelőik amerikai, NSZK, osztrák, svéd, angol cégek, de exportálnak a Szovjetunióba, az NDK-ba, Lengyelországba és Csehszlovákiába. Határidő, minőség A külföldi piacok követelménye nagy és ebben a minőség mindenekelőtti. Lo- sánszki György főmérnök mondta beszélgetés közben: „Az év első felében voltak gondjaink a terv időarányos teljesítésével, a minőséggel.” A múlt időre utaló ;,voltak” talán azt jelentené, hogy ma már nincsenek gondok? — Vannak, de igyekszünk minden hibát gyorsan, folyamatosan megszüntetni. Elsősorban a gyártáselőkészítésnél. Megerősítettük a műszaki osztályt, de beruházásaink is nem utolsósorban a minőség javítását szolgálják. Amíg egy cipő elkészül. 100—120 munkafázison megy keresztül. Ha jó a gép, az alapanyag, hol a hiba? zabadna megtudnom — mondta egy fekete sza- kálit viselő férfi a vasútállomás jegypénztáránál —, mikor készült el Finnor- ország első vasútvonala Helsinki és Hämeenlinna között? — De kérem, ez jegykiadó ablak! — Köszönöm, ezt magam is tudom. Ám ami az első vasútvonal elkészülésének évét illeti, ez némileg homályos előttem. Ügy gondolom, valamikor az 1840-es években lehetett, ámbár a nagy- néném... — Már megbocsásson, de sietünk. — Annyi baj legyen. Hiszen manapság mindenkinek sietős a dolga, ez már csak egészen természetes és érthető. A nénikém mindamellett •úgy emlékszik, hogy az ö nagyanyja látta az első vonatot, és ez az 1850-es években történt. Nem tudna pontosabb évszámot mondani? — Nem. Hova kéri a menetjegyét? Vagy talán nem látja mennyien állnak sorban a háta mögött?! — Hogyne látnám. Az imént előttem is sor állt. Persze, magánál bizonyára nincs itt egy lexikon. Abban megnézhetném. Hiszen meglehet, hogy csak az 1860-as évekre épült meg az a vonal. És azt meg tudná-e esetleg mondani, mennyi veszteséggel járt a vasúti forgalom az elmúlt évben? Naaa! Ne lökdösődjenek! Pardon, nem magának szóltam, hanem, akik mögöttem állnak... — Menjen már innen a dolgára! — Hogyne. Hiszen éppen evégett jöttem ide jegyet venni. ön egyébként vegetáriánus? — Jó ember, húzódjon már arrább innen, hogy mások is megvehessék a jegyüket. Menjen azonnal, vagy segítségért kiáltok. — Miért? Én nem váltharását, s mindenféléről kérdezősködtek. — Hát akkor maga mit kérdezget itt annyi badarságot? — Azt hittem, hogy ez • hozzátartozik a jegykiadó ablaknál elengedhetetlenül szükséges társadalmi szokásokhoz. Azt, hogy mikor indul a vonatom, én már rég megtudtam, arról a menetrendről, ami ott függ a falon, Yöinö Nuorteva: Tudakozódás tok jegyet, mint mások? — Hát akkor váltson, de tüstént! — Egy menetet kérek Lem- pääläbe, harmadosztályra. De előtte még szeretném megkérdezni, hogy továbbra is Skandináviában van-e még annak a nagy légörvénynek a központja, amely lassan délnyugati irányba vonul? — Nem társalgunk itt, hanem megváltjuk a jegyet és punktum. — De hiszen ezt mondom én is. Nekem is sietős a dolgom, de hát sorba kellett all- nom, és várnom, egyre csak várnom, amíg minden ember megtudakolta a vonatok jáezért néhány egyéb kérdést próbáltam kieszelni. Miért nem szoknak már rá egyszer az emberek arra, hogy a menetrendből nézzék meg, amire kíváncsiak? Elvégre a jegypénztár csak azért van, hogy jegyet váltson az ember, nemde? A vonatom is elment, amíg az emberek hosszas kérdezősködése miatt várnom kellett a soromra. Nem tudná véletlenül megmondani, mikor megy ma legközelebb vonat Lempäälä felé? Finnből fordította: Juhani Nagy János — A minőséget lerontó okot általában nyolc-tíz, de van úgy, hogy csak egy munkafázisban kell keresni. Egy példát említek erre. A cipők frézelése (a talp körülmarása) eddig kézzel történt. Gyakori volt, hogy a bőrt felsértették és ez már minőségrontó. Most 300 ezer forintért vásároltunk egy csehszlovák talpmaró gépet, s ez a hibaforrást megszüntette. De nem csak a minőségben van szerepe a gépnek, a létszámgazdálkodásban is, hiszen négy ember munkáját végzi. Gondosan, pontosan Egy gyors számítás: a gép 300 ezer forintba került, négy ember évi munkabére 160 ezer forint. A beruházás két év alatt megtérül és frézelés miatt nem lesz selejt. Megéri, hogy a Rakamazi Cipőipari Szövetkezet az exportárualapot növelő hitelből nagymértékű fejlesztést hajtott, illetve hajt végre. És ha már az emberek szóba kerültek, a továbbiakban nem a gépekről, de a gépeket irányító embe- rekről.beszéltünk. A főmérnök véleménye: — A termelésnövelés, a minőségjavítás sürgetően követeli a munkafegyelem szilárdítását. Azt, hogy minden munkafolyamatnál naprakészen, gondosan és pontosan végezze mindenki a feladatát. Baj van az öntudattal, néhány emberrel nehéz megértetni, hogy nem sétatér az üzem. A szövetkezet 980 embert foglalkoztat és 180 a gyesen lévők száma. 980 ember és ennyiféle természet és gond. De hát sok éve már, hogy létezik a Racita, miért éppen most került felszínre a munkafegyelem kérdése? — Nagyok az elvárások, teljesítményben és minőségben. Természetesen igaz, a szövetkezet nem most kezdte a működését, vannak jól dolgozó, begyakorolt törzsgárda- tagjaink, de cserélődik is a garnitúra. Vannak, akik nyugdíjba mennek és vannak, akik másutt vállalnak munkát. Az új munkavállalóknak időt kell adni a beilleszkedésre, de ez nem nyúlhat a végtelenségbe. Kérdés, vajon a szövetkezet dolgozói érdekeltek-e a fegyelmezettebb, a gondosabb munkában az ösztönző bérrendszerrel? „Hozzányúlunk a forinthoz..." Dolgozóink meg vannak fizetve. ösztönzi az embereket a többlettermelésre, hogy a szalagnál áttértünk a teljesítménybérre. Ezzel érezhetően növekedett a kibocsátott végtermék. A minőséggel kapcsolatos elvünk, hogy a seleitért is vállalnia kell mindenkinek a felelősséget. Hozzányúlunk a forinthoz. Aki rosszul dolgozik, érezze a hibás munka anyagi súlyát is. A világ számos országában a nők rakamazi cipőkben, csizmákban járnak. De meddig? A válasz kézenfekvő: amíg a szövetkezet verseny- képes lesz a tülekedő kon- kurrenciaharcban, amíg az aranyszínű Racita-védjegy nem veszít csillogásából. A beszélgetésre nem azért került sor, mert eget-földet rengető bajok lennének. Inkább a felfelé ívelés, a fejlődés a jellemző, de a dinamizmus érdekében végzett munka nem gondnélküli. Erre utalt a főmérnök befejező mondata is: ..Nagy erőfeszítésekkel, de a tervezett cipőket, csizmákat év végére legyártjuk.” Seres Ernő A Mándoki Fa- és Vastömegcikk-ipari Szövetkezet faipari üzemében idén 4 millió forint értékben, 20 ezer darab különböző méretű függönytartót készítenek. (Gaál Béla felvétele) Kisipar AZ UTOLSÖ HÁROM ÉS FÉL ÉVBEN másfélszeresére — 900 millió forintra — nőtt a megyében élő kisiparosok munkájának értéke. Ha a 4590 „maszek” munkáját értékelni akarjuk, sokat mond az adat: 1979-ben az összes fogyasztási szolgáltatás több, mint a fele származik tőlük. Az egyes ágazatok közül az építőipari munkák nagysága évről évre nőtt, azonban a gépjárműjavítás, a háztartási gépek karbantartása' nem tartott lépést az igényekkel. Az építőipari tevékenység jelentőségét mutatja, hogy a három és fél év alatt a megyében épült 14 500 lakásból 4700 a kisiparosok munkáját minősíti. A kisipari munka eredményeit nézve nem elhanyagolható azonban az a tény sem, hogy a kézműipari jelleg szinte mit sem változott, vagyis a legtöbb szakmában hiányoznak a korszerűsítés feltételei. Ez különösen a gép- és műszerigényes szakmákban mérhető jól le. Az utóbbi időkben lehetőség nyílik arra, hogy ezeken a gondokon az iparosok enyhíteni tudjanak. Bizonyos gépekhez, berendezésekhez, szerszámokhoz ugyanis az ipari szövetkezetek és az üzemek használaton kívüli készleteiből is hozzájuthatnak, szaktudásukat pedig a szakmai és gyakorlati bemutatókon, a továbbképzéseken fejleszthetik tovább. A rádió- és tévészerelők például a Videoton gyárban jártak, más szakmák képviselői p>edig az NDK-foan juthattak új ismeretekhez. A lehetőség tehát adott, bár az érdeklődés még nem mindig akkora, mint lennie kellene. Ugyanez vonatkozik az ipari szövetkezetektől való gépkölcsönzésekre is. A MEGGYÉBEN ÉLŐ KISIPAROSOK összesen 220 településen dolgoznak, megoszlásuk követi a lakosság területi megoszlását. Ezer lakosra nyolc jut belőlük, valamivel kevesebb, mint az országos átlag. Ha a munkájuk jobbítását célzó intézkedéseknek nagyobb foganatja lenne, számarányuknál nagyobb részt vállalhatnának a szolgáltatásokban mutatkozó fehér foltok kitöltésére. S. Z.
