Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-04 / 232. szám
% 1979. október 4. ____________ \ KELET-MAGYARORSZÁG 3 Közérzetünk ÉPÜLETASZTALOSOK LESZNEK Barkácsgéppel is remekeltek Érdeklődöm a járási pártbizottság első titkárától: milyen a közérzete? Először csupa kellemes dolgot említ. Jó a politikai légkör, a közhangulat, egészsége is helyreállt, kellemes, kedvező az időjárás a betakarításra, almaszüretre, az ősziekre. Feljegyzést vesz elő, olvassa: „Szeptember 18-ig 65 852 tonna almát exportáltunk a Szovjetunióba Tuzsérról és Mándokról. Tavaly ilyenkor még 30 ezer tonnánál sem tartottunk.” S mi az ami rontja a közérezetét? Ezek sorából egyet említek, melyet így fogalmazott meg: „Biztosan nem javítja az, hogy az egyik járási vezetőnek ma kellett fegyelmit adnunk. S az utóbbi időkben nem ez volt az egyetlen eset.” Nem, nem csupán a járási titkár közérzetére volt rossz hatással, rontottta a közmorált, a közvéleményben is kellemetlen utóhangokat szült. Ezekkel szembe kell nézni, őszintén tájékoztatni, hogy a bizalom ne csappanjon. Több tsz-elnöktől kérdeztem: milyen most ősszel a közérzete? Egyikük így válaszolt: „Nagyon jó, mert jó az időjárás. A burgonyát felszedtük, az almaszüretet befejeztük, az exportot elszállítottuk, az őszi árpa vetését 300 hektáron befejeztük, s megkezdtük a búza vetését is. Úgy érzem flottul megy minden.” Egy másik vezető a naptárját mutatta, amely hétfőtől szombatig tele volt bejegyzéssel: „Sokszor nem hagyják az embert dolgozni. Valósággal megszállnak bennünket. S mindenki csak velem akar tárgyalni. Munkaidőmnek felét egy hónapban ilyenek emésztik el, no és a szócséplő értekezletek.” Rontják a közérzetüket a vezetőknek, rabolják idejüket, idegfeszültséget okoznak, s ez környezeti ártalmakkal jár, politikai tényezővé válik. A következő vezető azért háborgott, mert igaztalan információ alapján elmarasztalták egy olyan plénumon, amelyen tanácsvezetők vettek részt. Olyan véleményt ütöttek meg róla, hogy nem emberséges módon foglalkozik a panaszosokkal. Később derült ki, olyanok ügyéről van szó, akik törvénysértőek, visszaéléseket takarnak, bírósági peres ügyek. S ezekben ő, a vezető a törvényességet helyezte előbbre az álhumanizmussal szemben. Rendben van, bár nem kértek bocsánatot tőle, de vajon mit gondolnak azok, akik előtt lefestették, bemártották ezt a vezetőt, Vajon lehet-e a téves információk alapján elhamarkodott megítéléseket korrigálni? Rontotta-e ez a vezető közérzetét? Nemcsak egymás közérzetét ronthatjuk a pontatlan, igaztalan elemeket -tartalmazó tájékoztatásokkal, hanem a politikai közhangulatot is. Ott, ahol az egyik vezető azért „tart be” a másiknak, hogy letaszítsa a pályáról, nem lehet jó az emberek közérzete sem. Vajon, hogyan lehet megelőzni, hogy a sárga lapot — sportnyelven szólva — ne kövesse piros? RONTJA KÖZÉRZETÜNKET, ha udvariatlan az eladó. Kellemes, ha figyelmes a pincér. Elkeserít, ha nem kapunk valamit az üzletben. Jó a közérzetünk, ha sikerünk van, ha munkánkat elismerik. Rossz, ha nem kapunk prémiumot. Fáj, ha az embert elmarasztalják, ha emberségében megalázzák. Évekre érzi nyomait. Rossz azért az ember közérzete, ha elnéznek felette, ha nem igénylik véleményét. S főleg rossz hangulati tényező, ha nincs alkatrész, anyag, ha ácsorognak emiatt a lakatosok, hegesztők, kőművesek, burkolok, kombájnosok, szerelők. Sóik minden befolyásolja az ember közérzetét, de főleg a másik ember, s a környezete. Rajtunk múlik, hogy milyen: javulást vagy roszszabbodást jelez-e a műszer. Közérzetünk hatását nem lehet közvetlenül mérni, mégis ott van sikereinkben és kudarcainkban, az infarktusokban, kitüntetésekben, büntetésekben és elmarasztalásokban. Vajon figyelünk-e rá? Gondolunk-e rendszeres „karbantartására”? Nem akkor szólunk-e már, amikor késő? Rontja a közérzetet és a politikai közhangulatot a durvaság, gorombaság, basáskodás, a hatalommal való visszaélés, az emberi normák megsértése. Rontja politikánk hitelét is! Ezért is nagy közös kincsünk a jó közérzet. Alakításáért, megtartásáért, ápolásáért valamennyien felelősek vagyunk. Farkas Kálmán A főpróba A legjobban akkor csodálkoztak el, amikor egy öreg bácsi borotvát akart venni náluk. Ha már műszaki cikkeket tartanak, biztosan akad egy borotva is az ezernyi szerszám, alkatrész között... Az Autókereskedelmi Vállalat nyíregyházi szaküzlete nincs irigy- lésreméltó helyzetben. Szűkös raktárban, kicsiny boltban forgalmazzák a megyében egyedül itt az autóalkatrészeket. A nyáron alakult Krúdy Gyula Szocialista Brigád éppen azt tűzte célul, hogy a nehéz körülmények ellenére is gyorsan forgassák az árut, minél szélesebb választékot kínáljanak a vevőknek. — A szombat, vasárnap Nyíregyházán tartott Tra- bant-találkozóra pedig az egész brigádunk készült — szól Papp Lajos brigádvezető. — Már reggel 6-ra bejöttünk, hogy előkészítsük az árut, s vasárnap is kinyitottunk, hogy a Trabant-tulajdo- nosok megvehes- sék az autójukhoz szükséges cikkeket. Az első vásárlónk egy fiatalember volt szombaton, rögtön nyolckor, főtengelyt, kuplungtárcsát és hengert vett. Négy darab ezrest hagyott itt hirtelen. Az Autóker- szaküzletben nem panaszkodnak a forgalomra, hiszen havonta 4— 4,5 millió forintért vásárolnak itt. Szombatonként mindennaposak az üzletben a cseh, lengyel, szovjet turisták. Az egyik brigádtag németül tanul, hogy szót tudjon váltani a külföldi vevőkkel. A szomszédos Borsod és Hajdú megyéből majdnem mindennap jönnek Nyíregyházára az autósok vásárolni. — Ha minden esetben nem is tudunk adni a kívánt áruból — folytatja az üzletvezető, Szopkó András —, a szervizműhelybe, vagy valamelyik maszekhoz irányítjuk az érdeklődőt. Nem sajnáljuk „eladni” a vevőt, hiszen lehet, hogy legközelebb éppen a szíves eligazítás miatt tér vissza az üzletbe. A Trabant-ta- 1 álkozó nemcsak azért jelentős a brigád életében, mert nyújtott nyit-' vatartással várták az ide érkező autósokat, hanem ezt a két napot a nemrégiben alakult kollektíva társadalmi munkának könyveli el: a bérüket az Együtt Nyíregyházáért mozgalom számlájára utalják át. Az első közös programjuk után már újabbon gondolkoznak ... T. K. Gyertyánt formálnak Tanszer Tiszalökről — így ni! Szépen végignyomod a hüvelykujjaddal a gittet, aztán simíthatod... — mondja a barna köpenyes szakoktató, s a körötte álló szakmunkástanulók rögvest utána is csinálják mozdulatait. Aztán, amikor magukra hagyja őket, folytatódik az ablakkeret beüvegezése, két fiú fürgén dolgozik, harmadik társuk nagy élvezettel gyúrja-nyomkodja a jókora gitt csomót. Bejáró Újfehértóról — Ezt is meg kell tanulniuk, hiába készülnek épület- asztalosnak ... — mondja Estók László szakoktató, míg a tanműhelyben nézelődünk. Fél tucat gyalupad, körös-körül kész és félig elkészített tárgyak; frissen gyalult fa illata érződik, a betűző nap fénypázsmájában porszemek táncolnak. Sivít a szalagfűrész a szomszédos kisebb helyiségben. Szőke, magas fiú dolgozik rajta. Ahogy fölegyenesedik, arcáról néhány fűrészpor- szemcse száll alá. Leállítja a gépet, bemutatkozunk egymásnak. — Vlácsovics István Az elején vével! — figyelmeztet nyomban mosolyogva. Társai dolgoznak egy másik, igencsak hangos gépen, beülünk hát rövid beszélgetésre az aprócska irodába. — Harmadéves vagyok — folytatja a bemutatkozást Pista. — Újfehértóról járok be mindennap. A 107-es szakmunkásképzőben tanulok, és itt, a faipari vállalatnál vagyunk szakmai gyakorlaton. — Hogyan választattad az épületasztalos szakmát? — Nem is tudom ... Régen szeretem a famunkát. Meg is ismerkedtem vele korán, mivel az egyik szomszédunk asztalos. Versenyben egymással — Milyen munka a leginkább kedvedre való? — Amelyiknél géppel kell dolgozni — vágja rá nyomban, és oktatójára néz, aki hunyorítva folytatja. Estók László szakoktató és Szakács Csaba tanuló. — Az itt lévő tíz fiúból mind ezt válaszolná! Nagyon szeretnek géppel dolgozni. Persze, a kézi munka' az alap ... Ezt sajátítják el az . első évben, amikor még nem itt, hanem a 110. számú intézet tanműhelyében dolgoznak. Második évben kerülnek hozzánk a gyerekek. Kint, a műhelyben az egyik gyalupadnál vidám tekintetű fekete fiú tevékenykedik: surrog tenyere alatt a csiszolópapír, szépen alakul egy szerszámnyél. Gyertyánból készül — igen kemény fa. — Ezzel a legnehezebb bánni. A fenyő engedékenyebb — mondja Szakács Csaba, és lazít a befogáson. Kézbe veszi a nyelet, megVlácsovics István gusztálja, aztán simít még rajta párat. — Ez persze, csak amolyan aprómunka — mutatja Pista. Most beépített szekrényeket készítünk, s az bizony már kíván riémi hozzáértést... Hát ez a mi brigádunk — int aztán társai felé. — Tudniillik munka- és tanulási versenyben vagyunk az iskolán belül: a „szocialista tanulócsoport” címért versengünk. Minden évben értékelik a teljesítményünket, pontozásos rendszerben. Az is a vállalásaink közt szerepel például idén, hogy egy iskolai osztályt patronálunk. Mi a nyíregyházi négyes iskola egyik első osztályát választottuk, éppen most készül az egyezségünk... Gittszobor Azt már oktatójától tudom meg, hogy Vlácsovics István, az elmúlt tanév végén egyike volt annak a kevés tanulónak, aki „aranyjelvényes” szintet ért el tanulmányi eredménye, magatartása, jó munkája jutalmaképpen. A csoportnak (vagy brigádnak) egyébként ő a vezetője, s úgy tervezik: az utolsó tanévükben együtt is az élre akarnak kerülni az iskolai versengésben Kifelé jövet újra az üvegezők mellett haladok el. Széles mosoly az arcukon. Már befejezték a kiszabott munkát. Az egyik ablakszem közepén ökölnyi gittszobrocska trónol. Elnézően bámulja alkotóit: fiatalok ... Tarnavölgyi György Elsősorban a diáklátogatók körében arattak sikert a Budapesti Nemzetközi Vásáron a TISZAFA, a Tiszalöki Faipari Vállalat új tanszerei, modern vonalú vonalzói, rajztáblái, műszaki vonalzói, - . ’de a PIÉRT szakemberei is felfigyeltek rájuk. Elsősorban azért, mert ha a tiszalö- kiek vállalják ezeknek a termékeknek a gyártását, úgy legalább évente 100 ezer dollárt takaríthatnak meg a népgazdaságnak. Jól számítottak. A TISZAFA vezetői vállalták a BNV-n bemutatott tanszerek gyártását. S ha nem is azonnal, két éven belül nagy tételben fogják gyártani azokat a tanszereket, amelyeket eddig importból szereztünk be. Bemutatott a Tiszalöki Faipari Vállalat a BNV-n gya- lupadokat, gyalukat, mérőléceket, kézi és gépi barkács- gépeket, melyek nagy sikert arattak a külföldiek körében. Alig zárta be kapuit a vásár, máris jelentkezett az első NSZK-beli cég. Így hamarosan megkezdődnek a tárgyalások a tiszalökiekkel, s remélhető piacra kerülnek az új termékek, a gyalupa- dok, gyaluk. barkácsgépek. Nem ez lenne az első és egyetlen üzlet, amelyet a TISZAFA köt NSZK-beli céggel. Az idén már 77 ezer darab festőállványt gyártottak NSZK-megrendelésre, mintegy 7 millió forint értékben a tiszalöki vállalatnál. Ezek a kapcsolatok azt mutatják, elégedettek a Tiszalöki Faipari Vállalat termékeivel külföldön is, remélhetően az új gyártmányok is sikert aratnak. Korszerűsítik • a Daciát A pitesti gépkocsigyár dolgozói azon fáradoznak, hogy tovább tökéletesítsék a Magyarországon is • népszerű Dacia 1300-as személygépkocsit. 1980-tól olyan ventillátorral látják el a kocsi motorját, amely két lóerővel növeli majd a teljesítményt s egyben 100 kilométerenként 0,5 literrel csökkenti az üzemanyag-fogyasztást. A pitesti üzemben tovább javítják a gépkocsi komfortját és közlekedésbiztonságát. Új iskola Nyírbogáton Nyolc tantermes általános iskolát hoznak tető alá a Nyírbátori Városi Tanács költségvetési üzemének brigádjai ezekben a hónapokban. A Szabolcs megyei Beruházási Vállalat bonyolítja az építkezést. A kétszintes, tornateremmel ellátott iskola 12 millió forintba kerül. Az építőbrigádok munkájának köszönhetően remény van arra, hogy a jövő évi átadási határidőt előbbre hozzák és már január első napjaiban, a téli szünet után birtokba vehetik a nyírbogáti iskolások az új intézményt. A községben ez lesz az első modern általános iskola. Szilva Tárcáitól zegzugos, ligetes út vezet a Kopaszra, fel egészen a tokaji tv-adóig. Kellemes túra. Ballag előttünk egy csapat fiatal. Szocialista brigádtagok lehetnek, mert az egyik férfi így okítja a piros pulóveres lányt. — Jól nyisd ki a szemed, krónikás, mert mindent be kell majd írni a hajónaplóba ... Aztán felhangzott egy csa- takiáltás: „Ni, szeder!” Mint a darazsak lepték meg a fiúk és lányok a szúrós indák zamatos gyümölcsét. Nem tartott sokáig. Újabb kiáltás: „Ni, szilva!” — lódította a partoldalba a társaságot. Rázták a törzseket és mint a zápor, potyogott a fűbe a hamvas csemege. Mi a fiammal a hátrahagyott szedret legeltük le. Eközben ért a tetthelyre hátikosarával egy tarcali gazda. Ugyancsak kieresztette a hangját. — Hé, maguk ott! Maguk ültették azokat a szilvafákat? Az eddig kacagó, zsivalygó társaság ledermett. TolvajláEllesett pillanatok son kapták őket. Fekete pont a hajónaplóba. Az egyik lány viszont feltalálta magát. — Ugyan már bácsi, mi megettünk néhány szem szilvát, ellenszolgáltatásul viszont teleszedjük a kosarát. És már szedték, rakták a hátikast. Fel is adták az öregnek. Visszaútban rámköszönt a gazda. — Jó napot. — Megállt, csóválta a fejét. — Ezek a mai fiatalok. — Még jól is járt velük — mondtam — gyorsan végzett. — Jól jártam,... jól jártam dohogott az öreg, majd huncut fény csillant a szemében. — Ha meggondolom, tényleg jól jártam, hiszen az a két szilvafa nem is az enyém. Belsőség Ünnep, ha vesevelő, resztéit máj, avagy szalontüdő kerül az asztalra ebédre, vacsorára. Sokan vannak így. Ezért is látogatott Nyíregyházán a belsőségeket árusító üzlet. Szombaton is tele a bolt. Ki-ki fél kiló, egy kiló májat, vesét és velőt visz a család létszáma és a pénztárca tartalma szerint. Amíg van, mindenki, mindent kap. Csendes, monoton a rendelés és a kiszolgálás. Egy darabig, mert egy hölgy érkezik. Már a sipító, magas fejhangja is bántó. — Segéd úr kérem, — legyen szíves egy szép sertésszívet és egy fél kiló májat mérni! — Szív nincs és csak marhamáj van, asszonyom. — Nincs?! És ezt nevezik bőséges választéknak? — Ez van asszonyom. Momentán. De van vese és velő. — Nem tudom, hogy sze- reti-e a kiscicám. Nagyon finnyás. Ekkor egy magáról megfeledkezett férfi halkan elnyávogta magát: mijáuu. A hölgy sértődötten távozott: sem választék, sem illem. Seres Ernő
