Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-18 / 244. szám
1979. október 18. KELET-MAGYARORSZÁG 3 JEGYZETEK Főkönyvelők N em régen a három szövetkezeti, — ipari, mezőgazdasági és fogyasztási — ágazat káderhelyzetét tárgyaltaik illetékes fórumon. A jelentős fejlődést elismerve továbbra is gyengének tartották a főkönyvelők egy részének szakmai képzettségét. A 212 szövetkezetben mindössze 45 felsőfokú végzettséggel rendelkező főkönyvelő dolgozik, 29-nek pedig még középiskolája sincs. A szövetkezeti mozgalom hőskorában — jó harminc évvel ezelőtt — irreális lett volna megkövetelni, hogy egyetemet végzett közgazdászok legyenek a főkönyvelők. Akkor a szövetkezeti könyvelőnek szinte az volt a dolga, mint ma egy pénztárosnak: a kiadásokat, bevételeket hűen vezetni. Sajnos, egyes szövetkezetek vezető* a főkönyvelői funkciót még ma is ilyennek képzelik. Afféle regisztráló, a gazdaság hű tükrét felmutatni tudó embert látnak a főkönyvelőben. Pedig már régen nem elég a gazdaságot bemutatni, gazdálkodni és tudnia kell a pénzügyi szakembernek. Ebből az következik, hogy nemésak az elfiök és a főmérnök gazdálkodik, hanem ehhez a harmadik szakembernek, a főkönyvelőnek is értenie kell. A tervezésnél nemcsak az összesítés a könyvelők, a számviteli emberek feladata. Az annyit emlegetett hatékonyság méréséhez szükséges adatok a főkönyvelő asztalán futnak össze. A mérnökök, kertészek,. állattenyésztők elképzelése lehet szakszerű, korszerű, de ha a takaró nem ér odáig, akkor a főkönyvelőnek kell észrevételt tennie és közösen más utat keresni a célok megvalósításához. Nemcsak a tervezés idején, hanem évközben is a főkönyvelőnek kell a költségek barométerét kézben tartania. Vonatkozik ez a munkabérfelhasználástól a közgazdasági szabályzók betartásáig mindenre. A főkönyvelő kulcsember. Több szövetkezet éves mérlegében 100 milliós nagyságú a kiadás és a bevétel. Ehhez már nemcsak számolni kell tudni,' de javaslattevőén is részt kell venni az irányításban. Ez nyolc általá- nosisal • már nehezen képzelhető el. Tudjuk, a diploma nem minden, de a mai bonyolult gazdálkodáshoz a jó szándék magában kevés. Autóverseny A minap a rádióból hallottam, hogy valahol Somogybán vagy Zalában (nem is az a fontos, hogy hol) tehergépkocsi-vezetőknek versenyt rendeztek. Cél volt: egy bizonyos távolságot, a megengedett sebességgel ki tesz meg kevesebb üzemanyaggal. Az jutott az eszembe, mi lenne, ha a Nyíregyházán is meghonosodott személygépkocsi-versenyek pilótái hasonló céllal indulnának a jövőben. Vajon kinek van arra szüksége, hogy a mi útviszonyainkhoz igazodó 80 kilométeres sebességkorlátozás mellett 150—160 kilométerrel száguldj anak ámokfutó módra. A felfúrt hengerű, benzint faló, bömbölő és minden versenyen egy-egy garnitúra gumit elkoptató gépkocsik egyetlen magyar autógyárat sem reklámoznak. Szerény véleményem szerint népgazdaságunknak nem néhány száz „bátor” sofőrre, hanem sok száz ezer fegyelmezett, takarékos, gépkocsi- vezetőre van szüksége. Mindezekből kitűnik javaslatom: szívesebben néznek olyan autóversenyt, ahol a 80 kilométeres sebesség mellett azon vetélkednének, ki hajt szabályosabban, kevesebb üzemanyaggal. Ez már agytorna is lenne, mert aki újítana akár szerkezeti téren, vagy a vezetés módszerében, elismerést érdemelne. Külön dicsérni kellene azokat, akik új, elterjeszthető módszereket adnának az üzemanyag-takarékosságban, a gépkocsi állapotának óvásában és a baleset- mentes közlekedésben. Csikós Balázs Hogyan takarékoskodnak a DIRUVÁLL-nál Egyedi darabok - maradékból A nyíregyházi Divat Ruházati Vállalatnál Komonyi János- né és Juhosné Fogarasi Ildikó a szabáshoz rajzolja ki a mintát. Ez a művelet nagy gondot és találékonyságot követel a rajz készítőitől, hiszen nagyrészt ettől függ, hogy sok vagy kevés hulladék keletkezik. (Cs.) Együttműködés a kiszesekkel Bébikabát és férfisapka — Eddig nem fordítottunk elég gondot ezek felhasználására — mondja Szabó Zoltán osztályvezető. — Hónapokig csak halmozódott a készlet, ez aztán sürgetővé tette a megoldást. így kezdtük meg az év második negyedében a maradékok tervszerű feldolgozását. A nagyobb darabokból egyedi felnőttkabátok, ruhák készülnek. Ezeket a DI- RUVÁLL gyártmány-előkészítő csoportja tervezi, s a mérték utáni szabóság készíti el — ha van rá kapacitás. Jelenleg száz átmeneti kabáton dolgoznak. A kész ruhadarab végül a nyíregyházi Modell- ház választékát gazdagítja. — A kisebb darabokból bébikabát, szoknya, a többiből férfisapka, illetve vállemelő lesz — sorolja Szabó Zoltán. — Bébikabátból 600 darabot varrnak november közepéig az ipari tanulók és a dolgozók az Északtextil Nagykereskedelmi Vállalat részére. Folyamatosan gyártják az üzemben és a szolgáltató részlegekben a női szoknyákat, ahogy az idő engedi. A kockás férfidivatsapkák a vállalat kalapszalonjából kerülnek ki egyenesen a kiskereskedelembe. Baj van a szövetekkel Sok függ attól, hogyan készül a szabásrajz, mennyire lehet spórolni az anyaggal. A gyakorlat az, hogy egy szabásmintára két kabát elemeit rajzolják — így gazdaságosabb. Október 1-től az előkészítést és a szabászatot átszervezik éppen azért, hogy a lehető legjobb legyen a fel- használás. Egy dolgozót végbeosztóként foglalkoztatnak majd. Az ő feladata lesz kidolgozni, megtervezni, hogy hajtogassák a végeket, hogy lesz legkevesebb a maradék és a hulladék. — Nem mindegy, milyen alapanyagokból dolgozunk. Az exportszövetek szélesség- és hosszmérete pontosabb, többet lehet belőle megtakarítani — szól az osztályvezető. — A befföldi anyagokkal viszont minőségi gondok vannak. Gyakori a szövés-, a festéshiba. Idén például már négy alkalommal reklamáltunk a gyártó vállalatnál. A közelmúltban a Győri Richard Gyapjúszövőgyárból olyan szövet érkezett, mintha molyrágta lenne. Sajnos nem tudjuk feldolgozni. Nem kerülnek szemétbe a szabáskor keletkező hulladékanyagok sem a DIRUVÁLL-nál. Az itt készülő kabátokhoz évente 50 ezer pár vállemelőt használnak fel. Ezt a kiegészítőt az apróbb maradékokból gyártják. A második negyedévben együttműködés született a KlSZ-esek- kel. A fiatalok vállalták, hogy munkaidőn kívül megvarrják a vállemelőket. Falikép hulladékból — Jelenleg több, mint 150 kismamánk van. A bölcsőde, az óvoda, ahová gyerekeik járnak gyakran megkérnek bennünket, hogy adjunk a hulladékanyagokból. Nyíregyházán több gyermekintézménnyel van kapcsolatunk, de adunk anyagot például a nagycserkeszi iskolának is. Nem megy veszendőbe az elajándékozott húlladék- anyag. Bizonyítja ezt az a kiállítás, melyet tavaly rendeztek a DIRUVÁLL-ban a tiszateleki iskolások: rongyokból készített faliképeket, bábokat, játékokat mutattak be a dolgozóknak. Házi Zsuzsa Hűség a gyárhoz A mikor először találkozhattam yolna Gazdagít Lajossal, éppen Moszkvában tárgyalt. Legközelebb már szerencsém volt, munkahelyén a tiszavasvári Alkaloidában találtam. Szobájában dohányfüst úszott, s ő az asztalán kiterített kimutatásokat szemlélte, adatokat gyűjtött egy készülő anyaghoz, a gyár szakembergárdájáról. Ahogy elnéztem, nem nagy kedvvel csinálta, hiszen ő legszívesebben az emberek között tartózkodott, mint ahogy az egy személyzeti vezetőhöz illik. Nem hittem el, amikor azt mondta, már nem sokáig lesz a gyárban, november 1-én nyugdíjba megy. Elérkezett az idő, s néhány nap múlva Gazdagh Lajos, az Alkaloida személyzeti vezetője végleg nyugdíjba vonul. Negyvennégy esztendőt töltött a gyárban. Napszámosnak vették fel 1936. március 1-én, — de hogy! — a nagybátyja segítségével. aki régóta „tanyagazda” volt már az üzemben. Akkor 17 éves volt, s jócskán belekóstolt már a munkáséletbe. Az elemi iskola után Tokajba járt a hegyre, szőlőmunkás volt. Vasárnap délelőtt indultak heti tarisznyával, — abban só, kenyér, egy kis szalonna, száraztészta, meg vereshagyma.— természetesen gyalog. — Szegény apám, — emlékezik vissza — az istennek sem akart engedni az Alkaloidába, hiszen méreggyá'r- nak nevezték akkor az üzemet. Azt mondták, hogy oda az ember bemegy egészségesen, s tíz év után nyomoré- kan jön ki. Apám is napszámos volt, eleinte .együtt jártunk az uradalmakba, aztán én a gyárba kerültem, s bejártam minden üzemrészt. Akkor még 12 órát dolgoztunk naponta, bizony nehéz volt, de biztos volt a pénz. Aztán mint oly sok magyar ember életében, Gazdagh Lajoséba is beleszólt a háború. Három év alatt megjárta a poklot, s mikor leszerelt, már nem sok volt hátra a felszabadulásig. 1944 októberében menekültek el a gyár vezetői, s a dolgozók maguk vették kézbe az ügyek intézését. Megszervezték a gyári őrséget. • amelynek tagja lett ő is, s megkezdődött a gépek leszerelése, rejtegetése, nehogy elvigyék a visszavonuló németek. November közepén aztán, amikor átment a falun a front, már kezdték összeszedegetni az eldugdosott berendezéseket, hamarosan az üzem is megindult. Innen már egyenes volt az útja. Negyvenöt tavaszán csoportvezető lett, rá két évre a szakszervezeti bizottság elnöke, majd iskolába küldték Pestre. Hazatérése után, 1949. november 1-én személyzeti osztályvezetőnek nevezték ki. Pontosan a nyugdíjba vonulás napján lesz 30 éve, hogy ezt a tisztséget viselte közmegelégedésre. Hogy mennyire közmegelégedésre, bizonyítják kitüntetései: A Munka Érdemrend, a kétszeres „NIM Kiváló Dolgozója”, meg a munkásőrségben végzett munkájáért kapott „Haza Szolgálatáért Érdemérem”. — Szabadságomat töltöm, s bizony nehezen mennek a napok. Megszokta az ember a napi pontos munkát, s most furcsa a kötetlenség. A nyáron még az unokákkal is összevesztem, itt nyaraltak, s mikor látták, hogy a kisajtó kilincsére teszem a kezem, már tudták, a gyárba indulok. Mondogatták is: „— Papa, te soha nem vagy velünk, mindig azt a gyárat bújod”. Pedig már akkor is szabadságon voltam. Mire vagyok a legbüszkébb...? Az Alkaloidára. Mikor odakerültem hetvenen, vagy nyolcvanan dolgoztunk ott, most pedig több mint kétezren. Szinte mindenkit személyesen ismertem, hiszen jórészt az én közvetítésemmel jöttek a fiatalok a gyárba. G azdagh Lajos nagyon szerette a munkáját, egy picikét azért még mindig fájó szívvel gondol egy gyönyörű szakmára. Lakatos szeretett volna lenni, de apjáék annak idején nem tudták érte kifizetni a tandíjat. A vas szeretete azonban soha nem múlt el, az üzemrészek látogatása során mindig a lakatosokhoz ment utoljára. Ott időzött a legtovább, s ott leste el azokat a fogásokat, amiket nyugdíjas korában akar hasznosítani. — Jólesett, hogy marasztaltak a gyár vezetői. Azt mondták, hogy szükség van még rám, de én éreztem, esak hosszú volt az a negyvennégy esztendő. Jöjjenek a fiatalok, rájuk lehet, már azokra bízni mindent. Persze, ha szükség lesz a tanácsaimra, szívesen segítek. Hogyne segítenék, hiszen a gyár félig az életem. Balogh Géza Génbank Alföldünk fokozatosan alakult át kultúrtájjá. Utolsó természetes képe az erdőkkel, lápokkal, kisebb lösz- és homokpuszta foltokkal tarkított erdősztyepp volt. Homoktalajaink jól vízgazdálkodó és nedvességtároló képességének köszönhető, hogy az egykori növénytakaró maradványfoltjait még ma is megtalálhatjuk. Ez tette lehetővé, hogy a Nyírség jellemző homoki erdőségei változatlan szépségükben maradjanak fenn. Ezek egyike a bak- talórántházi erdő is. „A baktalórántházi erdő egy részének védelmét egyrészt növényföldrajzi és fejlődéstörténeti adottságai, másrészt gazdaság- történeti, állományszerkezeti és génmegőrző szerepe indokolják.” — mondja ki a Természetvédelmi Hivatal elnökének határozata. Az erdőt két fő faj jellemzi: a kocsányos tölgy és a gyertyán. Nagyon változatos a lágy szárú növényzete is. Ezt a szép erdőt a szakemberek mindig védték, szeretettel, gonddal kezelték. A mintaszerű állománynevelés kitűnő erdőszerkezetet eredményezett, és így fontos gazdálkodástörténeti emlék is A jövő szép és jó faminőséget adó erdeinek biztosítása szempontjából elsőrendű fontosságú az örökletes tulajdonságok megőrzése. fenntartása. Öröklődéstani szempontból nagyon jelentős az erdő nagy fatömege, nem ritka a 28—31 méter magas és 70—80 centiméteres átmérőjű fa. A kocsányos tölgynek és a gyertyánnak kiválóak a növekedési viszonyai. A területen álló egyedek típusa szintén kiváló. Ez teszi alkalmassá az erdőt, hogy „gén”-rezervátum legyen. A tudományos kutatások tisztázták, hogy a legalacsonyabb rendű szervezetektől kezdve a legmagasabb rendű élőlényekig a tulajdonságokat a gének örökítik át az utódokra. A fehérjemolekulának ezek a parányi részecskéi nagyon állandóak. A tartós környezeti változások azonban megváltoztatják a bennük lévő úgynevezett jelrendszert. Ebben az esetben az eredeti tulajdonságoktól eltérőeket örökítenek át. A génrezervátumnak az a célja tehát, hogy a kiváló egye- deket eredeti környezetükben őrizze meg, azok génjeinek jelrendszere ne változzék, és a kiváló tulajdonságokat változatlanul vihessék át az utódokba. Mészáros György erdőmérnök Segítség a ZÖLDÉRT-nek A ZÖLDÉRT és a MÁV körzeti üzemfőnökség szerződése alapján szeptemberben, októberben 381 vasutas társadalmi munkával segítette a paprikacsumézást és a tartályládák, valamint az „R” lapok javítását.
