Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-12 / 213. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. szeptember 12. Nemzetek közötti labdarúgó-mérkőzés Nyíregyháza, Városi Stadion 15,30 óra: Magyarország—Csehszlovákia Az oldal összeállításában részt vettek: Bagoly Dániel, Dragos Gyula, Elek Emil és Pauwlik György. Volt idő, amikor a magyar labdarúgás csillaga emel­kedett a magasba, csehszlovák barátainkkal ekkor sem szakadtak meg a szoros szálak, s úgy érezzük, nemzetkö­zi, válogatott és klubtalálkozóink hozzásegítettek, hogy el­mozdulhattak a mélypontról. Most a magyar labdarúgás küzd ezernyi gonddal, ne­hézséggel. Ezért esik nagyon jól, hogy a szocialista Cseh­szlovákia labdarúgói elfogadták szíves meghívásunkat, s e barátságos találkozóra ellátogattak hazánkba. Külön köszönet azért, hogy egyetértettek javaslatunk­kal: rendezzük Nyíregyházán a találkozót. Eddig Prága, Pozsony és Budapest volt a színhely, most első ízben for­dul elő, hogy a két ország mérkőzését vidéken rendezzük. Abban a szép városban, amelynek szurkolótábora nemcsak lelkes és sportszerető — ezt vendégeink is tapasztalhatják majd —, hanem létszámban is az egyik legnagyobb az or­szágban. Kérem kedves csehszlovák barátainkat, nézzenek kö­rül Szabolcs megye fővárosában és érezzék nagyon jól ma­gukat. Kedves nézőink számára pedig élvezetes mérkőzést és sportszerű küzdelmet kívánok. Szepesi György, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke Dr. Lakat Károly: Célunk az olimpiai csapat kialakítása Alig két hónap telt el azó­ta, hogy az MLSZ Nyíregy­házát jelölte a Magyarország —Csehszlovákia barátságos labdarúgó-mérkőzés színhe­lyéül. Az eltelt időszak alatt a 110 ezer lakosú megyeszék­hely, a társadalmi összefogás eredményeként minden fel­tételről gondoskodott. Nyír­egyháza — amely egyébként a 6. a vidéki városok sorában, ahol válogatott viadalt ren­deztek — teljes futball-láz- ban várja a mai összecsapás résztvevőit. A két ország válogatottja közül a magyarok voltak a frissebbek, akik már hétfőn megérkeztek a Nyírség fővá­rosába, míg a csehszlovák küldöttség kedden foglalta el szálláshelyét. Hétfőn és kedden edzést tartott a magyar csapat. Ezt követően dr. Lakat Károly szövetségi kapitány készség­gel állt a sajtó rendelkezésé­re, s ismertette a ma pályá­ra lépő tizenegy névsorát: — A Gujdár — Szántó, Sa­lamon, Kutast — Ebedli, Ta­tár, Tóth A. — Borostyán, Kiss, Fekete, Kuti tizenegy kezd. A kapitány elmondta még, hogy a mérkőzés első tíz per­cében a válogatottól búcsúzó Bene Ferenc tölti be a kö­zépcsatár és a csapatkapitány tisztjét, öt Fekete váltja fel, míg a kapitányi szalagot a diósgyőri Salamon József ve­szi majd át. — Válogatott együttesünk a felkészülés egyik fontos ál­lomásának tekinti a cseh­szlovákok elleni, mai, nemze­tek közötti mérkőzést. Elsőd­leges célunk: az olimpiai csapat kialakítása — véleke­dett dr. Lakat. Ennek megfe­lelően lépett pályára tegnap az olimpiai csapat, majd a bécsi osztrák—magyar és a szófiai magyar olimpiai vá­logatott—Bulgária A-váloga- tott összecsapásra kerül sor. — Az Európa-bajnoki se­lejtezőben szereplő A-váloga- tottunknak matematikailag még van esélye a továbbju­tásra. Lehet, hogy ezen most sokan mosolyognak, de ne­künk számolnunk kell azzal a variációval, hogy mindkét szovjet—görög összecsapás döntetlen eredménnyel zárul, s akkor mi a finnek ellen egy esetleges nagy gólarányú győzelemmel még csoportel­sők lehetnénk. Sok itt a „ha”, de papíron minden lehetsé­ges ... Ezért, ha döntetlen lesz az első szovjet—görög ta­lálkozó, akkor a legerősebb összeállításban szerepel Deb­recenben a Finnország elleni EB-selejtezőn a magyar válto­gatott. Ha más eredmény szü­letik Athénben, akkor a fin­nek ellen a nagy feladatokra készülő olimpiai csapatot kül­döm pályára, s az .^’’-válo­gatottban lesz lehetőség kí­sérletezni. Saiga Lajos, az MLSZ tit­kára a mai mérkőzés esélyei­ről a következőket mondta: — Fiatal csapatunknak egy nagyon rutinos csehszlovák együttes ellen kell megküzde­nie a sikerért. Bízom benne, hogy folytatódik a vidéki vá­rosokban már hagyományos győzelmi sorozat, s az újon­cok lelkesedésének meg lesz az eredménye is. Dr. Jozef Venglos: A rutin, a tapasztalat mellettünk szól Sípszó előtt Kedden délután a váloga­tott mérkőzés szervező bi­zottságának tagjai izgatottan várták a csehszlovák váloga­tottat. A megbeszélt időpont­ra azonban csak üzenet ér­kezett: a vendégek autóbusza Nyírtelek és Rakamaz között defektet kapott. Saiga Lajos, az MLSZ titkára példás gyor­sasággal intézkedett, a ma­gyar csapat autóbusza indult a szomszédos ország labdarú­góiért. A csehszlovák küldöttség a tervezett időpontnál 4 órá­val később érkezett meg a Hotel Szabolcsba. Első útjuk az étterembe vezetett, majd a mérkőzés színhelyére, a vá­rosi stadionba siettek. Dr. Jó­zef Venglos, szövetségi ka­pitány másfél órás könnyed, játékos foglalkozást tartott, melyen 17 labdarúgó vett részt. Az előzőleg megadott keret tagjai közül mindenki eljött Nyíregyházára, tizen­hetediknek pedig Hlavatyt hívta meg a kapitány. A csehszlovák válogatott EB-főpróbának tartja a mai összecsapást. Szeptember 26- án ugyanis az írek ellen mér­kőznek Nehodáék. Csoport­jukban egyébként még veret­lenek, s ezt szeretnék a kö­vetkező találkozókon is meg­őrizni. A magyarok elleni fő­próbán tehát azok játszanak, akiktől a veretlenség megtar­tását várják a vezetők és a szurkolók. A ma délutáni mérkőzésre edzőtáborban készültek fel az Európa-bajnoki cím védői. ADOLF MATHIAS _ s A találkozón osztrák játék­vezetői hármas működik, élén Adolf Mathias, vezető bíró­val, aki így emlékezett pá­lyafutásáról: — 1938-ban szü­lettem Mödlingben. Fiatalabb éveimben a súlyemelésben ér­tem el számottevő sikereket, de leginkább a focit űztem. Játékosként mintegy tíz éven át az SC Brunn, alacsonyabb osztályú csapatában rúgtam a bőrt. Már játékoskoromban élénk figyelemmel kísértem a „feketemezesek” működését, s már ekkor elhatároztam, hogy megpróbálkozom a já­tékvezetéssel. Ekkor még a legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy egykor a nemzetközi porondon fújom a sípot. 1958-ban vizsgáztam. Kezdeti szárnypróbálgatása­im sikerrel jártak és ennek Fekete László köszönhetem, hogy a külön­böző minősítési fokozatok el­érése után, 1969-ben már az osztrák I. ligában működ­tem, míg 1973-ban tagja let­tem a FIFA-keretnek is. Et­től kezdve számos, rangos nemzetközi találkozót vezet­tem. A magyar csapatoknak eddig két mérkőzésén: 1973- ban, a Bolognában lejátszott AC Bologna—Tatabányai Bá­nyász (1:2) KK, valamint 1974. december 4-én Szolno­kon, a Tisza-ligeti stadion felavatása alkalmával rende­zett Magyarország—Svájc (1:0) barátságos, válogatott összecsapásán fújtam a sípot. Szabad időmbeni kedvenc időtöltésem a lovaglás és hor­gászat. Civilben: mélyépítési technikusként dolgozom.” A SZURKOLÓKHOZ A nyíregyházi városi stadionban ma 11 órától foglalhatják el he­lyeiket a Magyarország—Cseh­szlovákia nemzetek közötti lab­darúgó-mérkőzés szurkolói. Hét kapun mehetnek be a nézők, a Sóstói úton három, a stadion mö­gött kettő, a tanárképző főiskola és az Északi lakónegyed felöl pe­dig egy-egy bejárat lesz. A szer­vező bizottság kéri a lelkes nyír­egyházi B-közép tagjait, hogy a tv-közvetítés miatt ezúttal az öl­tözőépület felőli oldal kék és piros szektorában foglaljanak helyet. A szektorokhoz a feljáró a játé­koskijáró melletti bal oldalon van. A szurkolókat 13,30 órától az Ifjú Gárda-zenekar szórakoztatja, 14,00 órától, pedig a Nyíregyháza— Debrecen úttörőválogatott-mér- kőzésre kerül sor. Gogh Kozak Poliak Jarusek Nehoda Gajdusek Az MLSZ vezetői a megyei tanácson Dr. Pénzes János, a Sza- bolcs-Szatmár megyei Tanács elnöke kedden fogadta Szepe­si Györgyöt, a Magyar Lab­darúgó Szövetség elnökét és Krizsán Józsefet, az MLSZ főtitkárát. Megbeszélést foly­tattak a megye labdarúgó­sportjáról, a tehetségek ne­veléséről, a Nyíregyházi Vas- utas-Spartacus NB Il-es lab­darúgócsapatának perspektí­vájáról. Az MLSZ vezetői tá­jékoztatást adtak az elnökség legutóbbi ülésén hozott dön­tésekről, s köszönetüket fe­jezték ki a válogatott mai, nyíregyházi mérkőzése meg­rendezéséért. A megbeszélé­sen részt vett Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyette­se, Szilágyi József, a megyei sporthivatal elnöke és Zilahi József az NYVSSC labdarú­gó-szakosztályának elnöke. Zsiborás Gábor Salamon József Ebedli Zoltán — A Keketi — Barmos, Ondrus, Vojacek, Jurkemik, — Gogh, Kozák, Pollák, Ja­rusek — Nehoda, Gajdusek tizenegy kezd — mondta. Eb­ből az is kiderül, hogy 4—4— 2-es felállásban vesszük fel a küzdelmet a magyarok el­len. A találkozón egyébként négy játékos csereként jut majd szóhoz. — A magyar együttes szá­munkra eléggé ismeretlen já­tékosokból áll, éppen ezért tartok a mérkőzéstől. S rá­adásul jó néhány labdarú­gónk formája sem kielégítő. S nyilván a lehetőséget ka­pott magyar fiatalok bizo­nyítani akarnak, és 90 percen át lelkesen küzdenek majd. A nagyobb rutin, a tapaszta­lat azonban mellettünk szól, s remélem játékosaink min­dent megtesznek a sikeres helytállásért. Barmos Vojacek Hruska Ondrus Gujdár Sándor Tatár György Borostyán Mihály Tóth András Kiss László Kuti László Hétfőn barátságos találkozón próbálták ki a magyarok el­leni taktikát. Főleg a máso­dik félidőben remekeltek a válogatottak és végül 9:l-re verték a helyi csapatot, az Irskát. Az 1976-ban EB-t nyert csapatból egyébként öten élvezik Venglos kapi­tány bizalmát, Nehoda, Gaj­dusek, Ondrus, Gogh és Pol­lák Nyíregyházán is pályára lép. Az edzés után a szomszé­dos ország válogatottjának szövetségi kapitánya kész­séggel állt az újságírók ren­delkezésére, sőt az összeállí­tást is megadta: Keketi Jurkemik Szántó Gábor II KÉM­magyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: U-377, 11-425, 11-525, 11-546 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hlrdetésügyben: 10-150. igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 . Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—3055 A játékvezető |éís2eres megtiszteltetés számomra, hogy a Ke- let-Magyarország ha­sábjain köszönthetem cseh­szlovák barátainkat, s Nyír­egyháza sportszerető közön­ségét. Öröm azért, mert a felsza­badulás óta eltelt több mint három évtizedben hűséges krónikása lehettem vala­mennyi magyar—csehszlo­vák válogatott találkozónak, s mikrofonközelből tapasztal­hattam, milyen sokat lendí­tett mindkét ország labdarú­gósportjának fejlődésében ba­ráti találkozóink sorozata. Kutasi László

Next

/
Thumbnails
Contents