Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-12 / 213. szám
1979. szeptember 12. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Postabontás Villanyszámla O. Gy.-né * és G. I. nyíregyházi levélíróink esete lényegében megegyezik. A. közelmúltban mindkettőjük családját villany nélkül érte az este. Az egyikük a szomszédtól tudta meg, hogy aznap délelőtt egy fiatalember a villanyóra szekrényéről a lakatot leverte, valamit ott tettvett, majd elment. Nem volt nehéz a következtetés: valamiért kikapcsolta az áramot. Rohant tehát mindkét család a TI- TÁSZ ügyeletére, s ott tudták meg, mindez azért történt, mert a hónap huszonötödikéjéig a villanyszámlát nem fizették ki. O. Gy.-néék július 22-én érkeztek haza szabadságról, éppen vasárnap volt. Értesítés nem várta őket, eszükbe sem jutott a villanyszámla, hasonlóan másik panaszosunknak sem, mivel ők sem kaptak figyelmeztető, vagy inkább — emlékeztető értesítést. Csak a szigorú felelősségre vonáskor — az áram kikapcsolásakor jutott az eszükbe ez a kötelezettségük. Ekkor viszont már nemcsak a számla ellenértékét kellett fizetniük, hanem az óra visszakapcsolásának díját is. Mindketten arra hivatkoztak: ha a díjbeszedő sem mulasztotta volna el kötelességét, nem estek volna ebbe a hibába, hiszen a szabadság, az egyéb elfoglaltság most elterelte a figyelmüket, és nem is voltak itthon. Valóban, aki nem az OTP-re bízza havi kiadásainak rendezését, annál rendszeresen csenget a villany, és gázszámlás, az újságpénzért az újságkihordó. Legtöbbször azonban hiába, mert nincsenek otthon, sokszor még a szomszéd sem, aki szívességből esetleg kifizetné a számlát, az újságokat. A díjbeszedő tehát olykor vissza-visszajár, vagy értesítést hagy, (erre ugyanis a rendelet felhatalmazza) s erre már a számlatulajdonosnak kell a dolog elébe menni, vagyis kötelessége a vállalatot megkeresni és a számlát kifizetni. Ezt a megoldást javasolja a TITÁSZ nyíregyházi üzemigazgatósága. Bőséges lehetőséget nyújtanak erre, hiszen a Bethlen Gábor utca 53. szám alatti épületükben minden hétköznap hét órától fél négyig, sőt szombaton is reggeltől délig a villanyszámlát ki lehet fizetni. Fontos, hogy ez az esedékes hónap 25-ig megtörténjék, mert ellenkező esetben — mint ez levélíróink esetében is történt — már csak szerelőik kísérlik meg, kényszerinkasszó útján a díjbeszedést. Ha ez nem vezet eredményre, a rendelet szerint az érintett személyeket az áramszolgáltatásból ki kell zárniuk. Jobb tehát mindezt megelőzni! Segíthet persze a TITÁSZ díjbeszedője is, ha az értesítővel nem „takarékoskodik” és kinek-kinek a postaládájába dobja. A legjobb megoldás természetesen az lenne, ha a díjbeszedések módját egységesítenék. Soltész Ágnes NEM JÖNNEK... — Az ünnep az ünnep nekem is! Vidékre nem megyek !... Örömmel olvastam az augusztus 18-i újságban a Gel- ka szolgáltatásáról, hogy az ünnep ellenére is megjavítják a hibás készülékeket Nyíregyházán. Ekkor döbbentem rá: mi is tulajdonképpen a különbség egy városi és egy vidéki előfizető között? Az, hogy vidékre egy teljes hónap után sem jut el a Gelka szerelője. Július 30-án jelentettem be személyesen, hogy a készülékünk elromlott. Közölték, szabadságon van a szerelő azon a héten. Azóta már több hét telt el, közben két alkalommal ismét kértem — szintén személyesen — a javítást, de még szeptember 6-án sem érkezett meg a várva várt szerelő. Madácsi Károlyné, Kisléta, Debreceni út 20. sz. CSOBOGÁS Mintha csak ma lett volna, hogy szép színes ruhámban ide állítottak: „Csak csobogj, locsogj-fecsegj! Simogasd az autózajtól eltompult füleket, vigasztald a síró gyereket, s ha gombafejeidre galambok röppennek, ne sajnáld tőlük a pár korty vizet!” Nevet is adtak — Csobogó vagyok —, aztán munkához láttam ebben a a szép nyíregyházi parkban. (Az emberek úgy mondják, „tanácsköztársaságtér”.) Lotybitoltam szorgalmasan. Még azért sem voltam mérges, ha néha egy-egy veréb, vagy galamb — ijedt megkönnyebbüléssel — fejemre pottyintott. Ám azt már nem tudom szó nélkül megállni, hogy a ruhámon megjelenő szürke foltok — magukat vízkőnek nevezik — lassan egész testem elborították, hajlataimba undok békanyál telepedett. A minap még a medencém mellett kibukó vakondgyerek is megijedt tőlem. Ha ismerik azokat az embereket, akik segíthetnének rajtam, kérem, szóljanak nekik. Cs. Cs„ Nyíregyháza HIÁBA VÁRTAK... Ismerősöm és családja szeptember 5-én 16 óra 25 perckor Nagykállóból Bal- kányba induló autóbusszal szeretett volna utazni. Utastársaikkal (körülbelül 30—40 fő) együtt azonban hiába várták még fél hatkor is az indulás idejét, az autóbusz ott állt üresen, a személyzet nem volt sehol. A megállóban tartózkodott egy tartalék kocsi, de vezetője, látva a kellemetlen helyzetet — hogy az utasok hiába várnak — távozott, s egy közeli utcában parkírozott tovább. Az utasok számára pedig nem maradt más, minthogy megvárták a következő járatot, amely amúgy is mindig zsúfolt, és most méginkább az volt. Jó lenne, ha megkímélnék az utasokat az ilyen csalódásoktól. Cs. L„ Nyíregyháza, Tanácsköztársaság téri lakos ÖREGEK A HORTOBÁGYON Hortobágyra utaztak a közelmúltban Kótaj és Keme- cse községek öregek napközi otthonának lakói. Az egynapos kirándulás fő célja a nemzeti park megtekintése volt, de jutott az időből a debreceni nagyerdő és az állatkert érdekességeire is. Nagy élmény volt az idős emberek számára, hiszen nagyon sokan közülük életükben még nem jártak ezen a vidéken. Erre most a Keme- cse—Kótaj Egyesült Erő Termelőszövetkezet vezetősége teremtett lehetőséget, amikor is autóbuszukat az öregek rendelkezésére bocsáj- tották. A napközi otthon lakói hálásan köszönik a törődést és a felejthetetlen élményt. Kusnyér Lászlónc, Kótaj, Hunyadi út 19. szám ELSZOKTUNK TŐLE ... Nyíregyházán a Zrínyi Ilona utcai divat- és kötöttáru boltban egy kedves, fiatal hölgy a vezető. Az ő egyénisége, magatartása garancia arra, hogy a vásárló ide visz- szatér. A minap is például meglepett, hogy kötelességének tartja — az önkiválaszló rendszer ellenére is — a vevők eligazítását, elkalauzolja a keresett árucikket tartalmazó polchoz, ajánl és tanácsot ad. Valahogy az önki- szolgáló boltokban ettől elszoktunk, pedig igazán fontos itt is és nem közömbös, hogy az elárusítók milyen kapcsolatot tartanak fenn a vásárlókkal. Helyes példa erre az említett üzlet és vezetője aki egyéb feladatai mellett szívesen foglalkozik az idős, tanácstalan, érdeklődő vásárlókkal. Somogyi Jolán, Nyíregyháza, Toldi utcai lakos ÁLLT A GÉP • — Értekezünk, hogy mi az olcsóbb? Dolgozzunk, vagy az üzemanyaggal takarékoskodjunk ?... Augusztus 30-án, 14 óra körül Nyíregyházán a Körte és a Kossuth utca közötti bontási területen megjelent egy markológép és hét darab kiszolgáló dömper. A gépkezelők és kocsivezetők leültek megbeszélni a további teendőket, s ez 16 óráig tartott, majd másnap ugyanilyen okból reggel nyolctól 16 óráig álltak. Mivel közben „nem értek rá” földet, illetve törmeléket szállítani, kétségtelen, üzemanyagot takarítottak meg, ami ebben az energiaszegény időben nem is volna lebecsülendő. Viszont odaveszett az el nem végzett munkáért kifizetett bér — ami nyolc ember esetében tetemes összeg lehet —, bizony, erre azt mondhatjuk: nemcsak beszélni kell a takarékosságról, hanem aszerint éljünk és dolgozzunk. Fodor Mihály, Nyíregyháza, Egyház utca 12. szám Szerkesztői üzenetek Bakos Istvánná mátészalkai, özv. Bán Gáborné nagyhalászi, Arató Pálné pécsi, Nyicz László nyír- meggyesi, Frank Jánosné buji, Dara Ferencné vajai, Pataki Sándorné szakolyi, Vass Istvánná nyírpazonyi lakosoknak levélben válaszoltunk. Kovács Istvánná nyírpilisi, Ráczné Aradi Katalin nagykállói, Koszta Lajos mátyusi, Tóth Gyula be- regdaróci, Budaházi Miklós nagyhalászi, Varga Dénes- né győrteleki, Szabó Andrásáé nyírmihálydi, Parag Ferencné szamosszegi, Jóni József nyírmadai, Ruszki András újkenézi, Horváth ftárolyné csengeri, Kli- necz Miklós nyírmadai, és Hering János nyíregyházi lakosok ügyében az illetékesek segítségét kértük. Pecséri Csabáné fülpös- daróci lakos kedves köszönő sorait megkaptuk, örülünk, hogy segíthettünk. Steiner Sándor tiszavas- vári olvasónkat tájékoztattuk, hogy a víz- és csatornamű vállalat a vízbekötést harmincnapos határidőre vállalja. Molnár Jenőné hodászi lakost értesítettük, hogy a negyven forüjjtos CSÉB- biztosítás csak a tag balesetére, betegségére terjed ki. Kótaj községből érkezett bejelentésre a nyíregyházi társadalombiztosítási igazgatóság közölte, hogy a táppénzes idő alatt munkát vállaló személy ellen eljárást indítottak. Rendkívüli orvosi felülvizsgálatra való berendelését és több napi táppénzének a megvonását javasolták munkáltatójának. Id. Ferku János tornyos- pálcái olvasónkat a Nyíregyházi Konzervgyár értesítette, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az idén is nagy mennyiségű hámozott - almaszeletet vásárolnak fel a háztáji gazdaságokból. A felvásárlást a helybeli ÁFÉSZ bonyolítja, ezért a konzervgyár a termelőkkel nem köt szerződést. A felvásárlásról a termelők újsághirdetés útján értesülnek. Áz illetékes válaszol PÉKÁRU „Nem az a 10 dkg” címmel T. Z. nyíregyházi lakos panaszát közölték, hogy a Rákóczi utcai pékárudánkban megkárosították, a kenyér súly hiányos volt. Vizsgálatot tartottunk, megállapítottuk, hogy a vásárlás műszakváltás közben történt. Az eladó a pénzt számolta, így a vásárló kiszolgálására az üzemben dolgozó egyik munkatársát kérte meg, aki más területen dolgozik. A ketté vágott 2 kg-os kenyér egyik felét mérés nélkül adta el. Igaz, a vásárló reklamációját azonnal orvosolták, de a bolti eladót figyelmeztettük, hogy a jövőben illetéktelen dolgozót még műszakváltás közben sem kérhet meg helyettesítésére. A bejelentést köszönettel vesszük és reméljük, a jövőben hasonló eset nem fog előfordulni. Nyíregyházi Sütőipari Vállalat RUHÁSCSOMAG Július 25-<i Fórum rovatban „Elveszett ruháscsomag” címmel közölték, hogy Bujá- ki Lajos Nagyecsed, József Attila utca 8. szám alatti lakos által Budapestre feladott csomagot a címzett nem kapta meg. Megállapítottuk, hogy a helyi postahivatal időben és szabályosan továbbította a csomagot. A küldemény azonban nem érkezett be a címhivatalhoz, útközben ugyanis címnélkülivé vált, így a további kezelés során nem lehetett azonosítani. A feladó felszólalására a posta kerestette a csomagot. A csomag feltételezhetően több budapesti postahivatal kezelése után a Csomagnyomoza Hivatalhoz került, ahol a tu- dakozvány adatai és a szerkesztőségi cikk alapján folytatott vizsgálat útján sikerült azonosítani. Intézkedtünk, hogy a küldemény a feladóhoz visszakerüljön. Debreceni Postaigazgatóság Munkakönyvi bejegyzés Gombos Miklós nyíregyházi olvasónk munkahelyet szeretne változtatni, mert mint írja, az új munkahelyén kedvezőbb feltételek mellett dolgozhatna. A jelenlegi munkáltatója viszont nem hajlandó az áthelyezéshez hozzájárulni. A kikérő vállalat viszont nem tud a felmondási idő leteltéig várni. Olvasónk a munkáltató eljárását méltánytalannak tartja, s az a kérdése, hogy milyen következményekkel jár az azonnali kilépés. További gondja az, hogy ebben az évben már ez lenne a harmadik munkahelye. A munkáltató — egyes esetektől eltekintve — nem köteles az áthelyezéshez hozzájárulni, tehát az áthelyezését peres eljárás keretében kikényszeríteni nem lehet. A munkaviszony megszűnésének-módjával kapcsolatos munkaügyi bejegyzéseket az 12/1967. (XI. 20.) Mü. M. sz. rendelet 12. §. szabályozza. E szabályozás értelmében „kilépett” munkakönyvi bejegyzést kell alkalmazni akkor is, ha a dolgozó felmondás nélkül kilép, vagy a felmondási idő csak egy részét dolgozza le. Tehát ha a dolgozó felmondási időt nem, vagy csak annak egy részét dolgozza le, ugyanolyan munkakönyvi bejegyzést kell alkalmazni, mintha fegyelmi elbocsátás büntetésében részesült volna, azzal a különbséggel, hogy a büntetés hátrányos következményei alól mentesíteni ebben az esetben nem lehet. Az ilyen munkakönyvi bejegyzés több hátrányos következménnyel jár. A dolgozó három évig fegyelmi büntetés hatálya alatt áll és arról köteles számot adni. Ez alatt az idő alatt nem részesülhet olyan juttatásban és kedvezményben, amely a büntetéssel ellentétes lenne. Három évig a korábbi munkaviszonyban töltött időket figyelmen kívül kell hagyni. Vagyis minden olyan esetben, amikor munkaviszonyra vonatkozó szabály a munkaviszonyban töltött idő alapján valamilyen kedvezményt (juttatást) ír elő, abban nem részesíthető. Nem részesülhet a kétévenkénti munkaviszonyban töltött idő után járó pótszabadságban, illetve csak az alapszabadságra jogosult. Az esetleges felmondási időt is úgy kell számítani, mintha először létesítene munkaviszonyt. Ezalatt a három év alatt esedékessé vált jubileumi jutalmat is csak a három év eltelte után kaphatja meg. Egy évig a betöltött munkakörére előírt bértétel alsó határának megfelelő összeg lehet a személyt besorolási bére, ez alól kivétel a teljesítmény alapján elért kereset. Ha a munkakörére két bértételt lehet alkalmazni, minden esetben az alacsonyabb az irányadó. Nyereségrészesedést, jutalmat és a vállalat elhatározása alapján fizetett pótlékot egy évig nem kaphat. Prémiumban is csak akkor részesülhet, ha az általa betöltött munkakörre prémiumos munkabérformát kell alkalmazni. Ha a munkaviszony felmondással való megszüntetését a munkavállaló kezdeményezi, „felmondás a dolgozó részéről” munkakönyvi bejegyzést kell 'alkalmazni. Ameny- nyiben a dolgozó egy éven belül harmadik esetben kíván így munkaviszonyt létesíteni, fegyelmi büntetés hatálya alatt nem áll, a korábbi munkaviszonyban töltött időt is figyelembe kell venni, de a fentebb felsorolt egyéb hátrányos következményeket viselni köteles. Tehát a munkabérre, pótlékokra, jutalomra vonatkozó korlátozásokat alkalmazni kell, év végi részesedésre is csak hat hónap eltelte után válhat jogosulttá az új munkahelyén. Olvasónknak tehát azt tanácsoljuk, hogy a jelenlegi munkaviszonyát kilépéssel vagy felmondással ne szüntesse meg, mert az új munkahelyén így mindenképpen hátrányos helyzetbe kerül. Próbálkozzon a munkaviszonyának közös megegyezéssel való megszüntetésével, amire a hatályos jogszabályok lehetőséget adnak. Nagy Mihály, SZMT politikai főmunkatárs