Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-12 / 213. szám
1979. szeptember 12. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Kritika és cselekvés azdasági alapigazság, hogy az életkora körülmények javítása a jobb munkálj kától függ. Ám a hétköznapi valóság közelségében, a részletek árnyalatait vizsgálva ez az általánosan érvényes tétel már korántsem ennyire egyszerű. Az idei gazdálkodás lényegi újdonsága ugyanis, hogy a jobb munka nem azonosítható pusztán a személyes szorgalommal, szakértelemmel, fegyelemmel. Ámbár ez változatlanul nélkülözhetetlen, de önmagában kevés. Az életkörülmények javításához, konkrétabban: a személyes jövedelem gyarapításához arra is szükség van, hogy a szorgalom, a szakértelem és a fegyelem nyomán valóban érték termelődjék. Kedvezőtlen esetben az is megtörténhet, hogy netán az eladhatatlan készletek, a ráfizetéses termékek halmozódnak, egyenes arányban a szorgalmas munkálkodással. A jó munka meghatározó, minősítő ismérve tehát a vállalati gazdálkodás hatékonysága, szervezettsége, piaci eredményessége. Ebből viszont az következik, hogy a vállalatnak immár nemcsak a munkavégzés elemi feltételeiről — szerszámról, anyagról — kell gondoskodnia, hanem arról is, hogy a dolgozónak lehetősége nyíljék ilyen, társadalmi értelemben jó munkát végeznie, s ezzel személyes jövedelmét is gyarapítania. Könnyű belátni, hogy ez a követelmény minden dolgozót a közvetlen, egyéni érdek ösztönzésével is arra késztet, hogy részt vegyen munkahelye közügyeiben, ha szükséges bíráló közreműködéssel. Ugyanezt erősíti a közvetettebb, átfogóbb, társadalmi érdekeltség is, amely az egyén boldogulását a nagyobb közösség, az ország fejlődésével, gyarapodásával köti össze. Mindez együtt elegendő ok arra, miért kerültek az utóbbi hónapokban a társadalmi érdeklődés reflektorfényébe gazdasági közügyeink, miért hangzik el erről olyannyi észrevétel, vélemény, bírálat, magánbeszélgetésekben csakúgy, mint a közélet fórumain. Ez az erőteljes közéleti érdeklődés, amit átsző a kritikus álláspontok sokasága, a bonyolult feladatok megoldása közepette nagy energiaforrásunk is. Célszerű emlékeztetnünk a Központi Bizottság márciusi ülésére, ahol Németh Károly, a Központi Bizottság titkára ily módon értékelte a kritikus észrevételeknek ezt a társadalmi áramlatát: a közvélemény érzékenyen reagál , a társadalmunk egyes területein megmutatkozó negatív jelenségekre. Kritikusan szól mindarról, ami nehezíti terveink megvalósítását, akadályozza gazdasági és kulturális építőmunkánkat, idegen élet- felfogásunktól, eltér a szocialista eszményektől. A hanyag munkát, a rendetlenséget, a szervezetlenséget, a pazarlást, a jogtalan haszonszerzést, az ügyeskedést, a nagylábon élést mind gyakrabban éri bíráló szó. A negatív jelenségek elleni harcban bátrabban kell támaszkodnunk erre az egészséges közvéleményre.” Aligha kétséges, hogy az egészséges közvélemény e jelzéseire akkor támaszkodhatunk bátrabban, s a kritikus vélemények akkor válhatnak fejlődésünk energiaforrásaivá, ha mindezt — a vélemények meghallgatásán túl — a cselekvés serkentőinek tekintjük. Egész sor új jogszabály, központi intézkedés jelzi, hogy társadalmi méretekben kibontakozóban van ez a folyamat, hogy tehát a közélet fórumain elhangzó észrevételek cselekvésre, döntésekre késztetnek. Mindez azt a felismerést is kifejezi, hogy a gazdasági nehézségek nem csökkentik, hanem éppenséggel fölerősítik a demokratizmus — mindnyájunk közreműködésére, véleményére épülő — társadalmi igényét. a alóban hatékonnyá, a bonyolult feladatok megoldásának kedvező közegévé akkor válik ez a kritikusan elemző, értékelő társadalmi folyamat, ha cselekvésre késztető hatásai a vállalatok, a munkahelyek mindennapos tevékenységében is érvényesülnek. A demokratizmus társadalmi hajtóereje különösen nélkülözhetetlen azoknál a vállalatoknál — s ezek éppenséggel nincsenek kevesen —, ahol a tevékenység átértékelésével, a piaci értékesítés átrendezésével, merőben új követelményekkel kell a kollektíváknak szembenézniük. X. A. „A CSÉCSEI, meg a milo- tai embert így őszidőiben könnyen felismerik Gyarmaton is. Kezd érni a dió, kóstolgatják. A még zöld dióhaj megfogja a kezüket. Sötétbarna az ujja minden diósnak.” Ezt a tiszacsécsei Papp Sándor bácsi mondta egy terebélyes, fél udvart beárnyékoló diófa alatt. A kóstolgatok és a diószüretelők napokig a kezükön viselik a nem kívánatos festéket. Nem segít ezen a modern mosószer, a barnaság majd lekopik magától. Különben sem szégyen diós kézzel beutazni Fehér- gyarmatra. Sok ember a kezén viseli foglalkozásának, munkájának a jegyeit. Az elmúlt napokban vonattal jártam meg Nyírbátort. A kállósemjéni állomáson valakire, vagy valamire várt két asszony. A vonat továbbindulásáig eltelt egy perc alatt jól megfigyeltem, hogy sötétkék köpenyük elöl feketévé vált, s megkeményedett. Kezük szinte szurokfekete volt. Egyikük zsebkendőt húzott elő, s látszott, hogy ujjai nehezen válnak el egymástól. Dohányszedő asz- szonyok voltak. A dohányzsír rátapadt a kezükre, ruhájukra. Vastagon tapadt dohányzsírból ujjaikkal kis gombócokat gyúrtak. A KEMÉV ebédlőjében megtartott értekezleten sokáig figyeltem egy zömök embert. Vastag ujjaival kissé idegesen dobolt az asztalon. A bal mutató és a bal hüvelykujján kék volt a köröm. A szünetben megkérdeztem: „Ugye, maga gyakran szegei? Ács a szakmája?” „Az” — válaszolta kurtán. A SZÁÉV egyik asztalos- brigádjával két évvel ezelőtt találkoztam. Egy ötven körüli mesternek a bal kezén a gyűrűs- és a középső ujj csonka volt, körmetlen. Ennek az embernek akár egy étteremben is megállapítottam volKEZEK vonatot kapcsolt össze a mozdonnyal. Egy hónappal ezelőtt Vit- kán jártam. Már messziről megláttam, a hatalmas termetű Kormos Miklóst. Rögvest az jutott eszembe, hogy jó pár évvel ezelőtt pálya- munkás korában egyedül is képes volt megemelni egy vasúti síneket összefogó betonaljat. Most váltókezelő ugyan, de rendszeresen végez fizikai munkát. Meghívtam egy pohár sörre. Megbántam, hogy nem korsóval kértem, mert amikor ivott, észrevettem: a pohár szinte eltűnt a kezében. Rövid beszélgetés után elköszöntünk, közben jól megszorította a kezemet. Felszisszentem. na a foglalkozását. Nem lett volna nehéz arra sem rájönni, hogy fűrészgépet kezel. A mátészalkai pályaudvaron a nyáron ismét láttam a sínek között a nyírcsaholyi Kicsák Istvánt. Gépkísérő. Ez a foglalkozása, s az a feladata, hogy a mozdonyokat vonatra, vagy a fűtőházba kísérje. A szét- és az összekapcsolás is az ő reszortja. Kérges ujjaiba beleivódott az olaj, a füst, a por. Szolgálat után otthon fúr-farag, fákat gondoz. Néha munka közben is megsérti a kezét. A fel- sebbzett kezébe mélyen hatol a vasúti por. Tisztesség ne essék szólván, Pista kezét már aligha lehetne abszolút tisztára mosni.' De becsülöm ezt -az embert. Két évtizednyi szolgálata alatt dolgos két kezével éjjel, nappal és vasárnap több ezer ENNEK SZINTE az ellenkezője történt, amikor felkerestem Robit, a nyíregyházi csodagyereket. Az alig tizenéves fiú zongoraművésznek készül. Szívesen hallgattam az általa játszott klasszikus muzsikát, bámultam hosszú, vékony ujjait. Az apja közben magyarázta, hogy kíméli fiát és a tanárok sem engedik, hogy nehéz munkát végezzen. Dolgom végeztével további sikereket kívántam a fiúnak és az volt a szándékom, hogy búcsúzásnál férfiasán megszorítom a kezét. De hirtelen visszahőköltem és kezemet lezseren a magasba emelvén kiléptem az ajtón. Aztán arra gondoltam: pár év múlva Robi is a kezével keresi kenyerét. Nábrádi Lajos A Minőségi Cipőgyár nyírbátori gyárában augusztusban megkezdték annak a 32 ezer pár női alkalmi cipőnek a gyártását, melyet hazai piacon fognak majd értékesíteni. Fecsko- vics László a cipőfelsőrészeket foglalja kaptafára. (Császár Csaba felvétele) TAVALY OKTÓBERBEN, HIDEGBEN, AZ IDŐJÁRÁSSAL EGYÜTT SZOMORKODTUNK A KÖLCSEI RIZSTÁBLÁKNÁL. HEKTÁRONKÉNT 4 —5 MÁZSA TERMETT. AZ IDÉN, 130 NAPPAL EZELŐTT KÖLCSÉN REMÉNYKEDTÜNK MÁTHÉ FERENCCEL: HÁTHA JOBB LESZ! Hi a helyzet most, amikor Indulnak a rizskombájnok A Medvósősorja csatorna mentén, a Túr partján már sárgára színeződtek a falevelek. A kissé korán érkezett ősz kesernyés illata lengi be a tájat, s reggel a rétisas 's fázódón ül a boglya csúcsán. Csak a közeli rizstáblák vizében tenyészett' szúnyogok idézik a nyarat. Ujjbegynyi- ek, s éhesen támadnak. Csapkodjuk őket magunkon és egymáson Máthé Ferenccel, a kölesei tsz főágazat-vezetőjé- vel. Gázolunk a nedves fűben, akrobatikus mutatványok közepette kelünk át a csatornák fölött áttett karó- hidakon. Kísérőm körbemutat. A gazda kézmozdulata ez, amely akkor, amikor zárul, magához öleli a százholdas rizstelepet. Kész a szem mondja, majd gumicsizmájával bemegy a táblába, hoz egy marok kalászt. — Ez a francia nukleoriza. Aztán a másik táblából hoz: — Ez a szarvasi karcsú. Mind a kettő nagyon jó fajta. -Ujjával lassan kiszedi a kalászból a szemet, és finoman hántolni kezdi. Lassan kibújik a rizsszem. Hófehér. Gyűlik a tenyérben az egérfognyi szemek sokasága. — Nos, itt az aljafelé még van zöldinges szem — magyarázza. Vagyis a hártya 3 szemen még halványzöld, tehát ennek még érni kell Mert a kalászon fentről lefelé érik a szem. Ha jól megnézzük, akkor látni, pár nap kell még, aztán minden teljesen kész. Erre vártunk az utóbbi 130 napon. Kölese és Sonkád határában a termelőszövetkezetnek 115 hektáros rizstelepe van. A fülesdi részen az idén rekonstruálták a területet, az itteni 54 hektár jövőre újra belép a termelésbe. Vajon mit ígér most a rizs? — Három évig az országban sehol nem sikerült a rizstermesztés. Az idő sem volt kedvező, és minden összejött, ami rontotta az esélyeket. Nem véletlen, hogy az ország 18 millióért volt kénytelen behozni drága külföldi rizst — mondja Máthé Ferenc. — A termelési kedv visszaesett. Mindenkit a hideg rázott, ha a rizsről volt szó. Most úgy néz ki, visszajöhet a bizalom. Ebben az évben minden jel arra mutat, hogy sikerült! Máthé csalogat magával. Nézzük az egyes telepeket. Az egyik sima, mint az asztal. a termés is egyenletes. Szép, sárga a rizs kalásza. — Ez a legfontosabb. A terület legyen olyan, mint az asztal. Egy táblának pluszmínusz 5 centis lejtése lehet. Ha több, akkor ott nem lesz jó a termés. Nézze, itt — mutat egy dombosabb részre — nem köszön a kalász. Fenntartja a fejét. Ezért is szükséges, hogy jövőre új területeket rekonstruáljunk. Saját kivitelezésben, olcsón. Mert lehet! Kitaláltam egy módszert, ami az idén már bevált. A nyughatatlan Máthé Ferenc, aki akkor is hitt a rizsben, amikor mások lemondtak róla, átszellemülve mesél a módszerről, a sikerről, a tervekről. Húszéves tapasztalat birtokában teszi, az első rizsesek közé tartozik. — A másik az időjárás. Az idén jó volt a meleg előnyár. Az augusztus eleje már nem olyan lett, amilyennek szerettem volna, de összességében nem panaszkodom. A régi igazság bevált: azokban az években, amikor sikerül a dinnye és a szőlő, a rizs is jól terem. Nem akarok jósolni, de a 20—25 mázsás átlag meglesz. Van olyan tábla, amelyik a negyvenet is megadja. Aztán ne feledjük, betartottuk a technológiai fegyelmet is. Vetéstől kelésig víz alatt volt, a víz szabályozta a táblák fölötti hőmérsékletet. Ha a növényvédő repülősök az idén újfent nem csapnak be, akkor még pontosabban dolgozhattunk volna. Sajnos, ez a gond évről évre visszatér. De így is sikerült a vegyszerezés. és láthatja: szép, nagyon szép a rizsünk. Aztán Máthé Ferenc megtanít a kalászból olvasni. — Nézze, itt a kalász foghíjas Ez volt az az időszak, amikor megkötődés után bejött a napi 20 fokos hőingadozás. Ez a rész tehát augusztus első harmadában szenvedte meg az időjárást. Mert a kalász beszél annak, aki érti. Enyhe szél lebbenti fel a Túr felől a párát. A nap is próbálkozik. Máthé Ferenc így szól: —Jó idő kellene most legalább addig, amíg aratunk. Mert szombaton, ha felszállt a harmat, ha jó az idő, indulnak a kombájnok. Aratunk. Nyolc munkanap kell, és végzünk. Bárcsak egész évben akkor lenne gépünk, amikor kell! Ha a rizs most visszaszerzi a becsületét, akkor talán jobb sorsot kap a termelőknél is — sóhajt fel. Jobb sors, ez bizony kellene. Ezen a tájon, ahol a föld csupán 2—3 mázsa napraforgót vagy zabot ad, ahol sokszoros ráfordítás mellett termi meg a kukoricát, a rizs a leggazdaságosabb növény. Ti- szabecstől végig termelhető, és de sok helyen állnak még üresen a régi telepek! — Érdemes bajolni vele — magyarázza a főágazat-vezető —, hiszen mázsája ezer forint fölött van. Nyereséggel lehet termelni. Ez pedig errefelé nagy szó. Majd minden szántóföldi vetemény deficites. összetalálkozhatnak tehát az érdekek. A gazdaságoké, akik nyerhetnek rajta, a népgazdaságé, hisz’ olcsóbb a hazai. mint az import. Jól jár a tag is, aki részesül az 5000 mázsa kiváló szalmából. A tervek szerint jövőre több lesz megyénkben a rizsterület. Ti- szabecs is készül, a milotaiak is próbálkoznak újra. — Amikor mindenki a reményét vesztette, én hittem — mondja Máthé Ferenc. — Jártam az országot, a kísérleti gazdaságokat, a többi termelőt. Az elmúlt években ott sem volt jobb. De tudtuk: egyszer vége lesz a rossznak. Az idei év minket igazolt. Érdemes a rizzsel foglalkozni. A tsz gépműhelyénél készítik a lánctalpasokat. A víztelenített táblák sikamlós földjén kell helytállniok. Nem kell talán 10 nap sem, és szétröppenhet majd a hír: Szatmárban learatták a rizst! Buráét Lajos
