Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-12 / 213. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. szeptember 12. Kommentár Egy találkozó háttere Q alamennyi nagy hír- ügynökség vezető helyen jelentette, hogy Washingtonban meg­beszélésre ült össze Cyrus Vance, az Egyesült Álla­mok külügyminisztere és Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió nagykövete. Hasonló találkozóról né­hány sor erejéig máskor is hírt ad a sajtó, de álta­lában, nem ilyen terjede­lemben és nem ilyen kom­men tárözönnel. Az amerikai kormány egy ideje nem csinált tit­kot abból: alig várja, hogy az apja halála miatt ott­hon tartózkodó nagykövet visszatérjen Washingtonba és megtárgyalhassák vele „a Kubában tartózkodó szovjet csapatok” kérdé­sét. Nyilvánvaló, hogy még a Dobrinyin visszaté­résével kapcsolatban mes­terségesen felfokozott vá­rakozás is része annak a minden szempontból gon­dosan megkomponált és időzített kampánynak, ami egy idő óta a Szovjetunió ellen az Egyesült Álla­mokban folyik. A tények önmagukért beszélnek. Mint a keddi Pravda is­mét kijelenti, a hivatalos Washington sem tagadja, hogy semmiféle új fejle­ményről nincs szó. Maga Carter is többször elismerte, hogy ez a jelen­lét „nem jelent fenyege­tést” az Egyesült Államok biztonságára. Ez már csak azért is természetes, mert Kuba földjén mindmáig ott van a hirhedt guantanamói amerikai támaszpont. Még gro­teszkebbé teszi a hirte­len támadt amerikai tilta­kozást az a tény, hogy az egész világot egyértelmű­en szovjetellenes USA- bázisok hállózák be — egyedül Japán területén 140 darab van belőlük! Ilyen körülmények kö zött a Pravda joggal tesz' fel az egyetlen logikus kérdést: „kik szervezték.és miért éppen most” ezt az áldatlan és veszélyes kam­pányt? □ válasz világos: azok, akik meg akarják torpedózni az eny­hülést és annak kulcslépé­sét, a SALT—II. amerikai ratifikálását. A választá­sok előtt álló Amerikában a fő ok belpolitikai termé­szetű. Mind Carter, mind a kampány „atyja”, Church szenátor félreért­hetetlenül szélsőjobbolda­li bírálói vitorlájából akarja kifogni a szelet az­zal, hogy — az egész eny­hülést veszélyeztetve — „keménységet" mutat. Harmat Endre Elhunyt Agostinho Neto Moszkvában és Luandában kedden hivatalosan bejelen­tették, hogy a szovjet fővá­rosban elhunyt Agostinho Neto angolai államfő. A lu- andai rádió a hírt rövid köz­leményben jelentette be. A bejelentést kétperces gyász­szünet követte. Moszkvában a TASZSZ hírügynökség adott ki hivatalos közleményt az alábbi szöveggel: „Az SZKP Központi Bi­zottsága, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának elnöksé­ge és a Szovjetunió minisz­tertanácsa mély fájdalom­mal jelenti, hogy 57 éves ko­rában, súlyos betegség után elhunyt Agostinho Neto elv­társ, a nemzetközi forradalmi mozgalom egyik kiemelkedő személyisége, a kiváló afrikai közéleti és politikai személyi­ség, a Szovjetunió nagy ba­rátja, az MPLA-Munkapárt KB elnöke, az Angolai Népi Köztársaság elnöke.” Leonyid Brezsnyev és Alek- szej Koszigin táviratban fe­jezte ki részvétét Agostinho Neto családjának. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke Agos­tinho Neto, az MPLA-Mun­kapárt elnöke, az Angolai Né­pi Köztársaság elnöke el­hunyta alkalmából távirat­ban fejezte ki részvétét az MPLA-Munkapárt Központi Bizottságának, az Angolai Né­pi Köztársaság Forradalmi Tanácsának, az angolai nép­nek és az elhunyt elnök csa­ládjának. Felhívás az ENSZ közgyűléséhez Befejezte munkáját a moszkvai világkonferencia Magyar küldöttek nyilatkozata Kedden Moszkvában a do­kumentumok elfogadásával véget ért a gyermekek békés, biztonságos jövőjéről tanács­kozó világkonferencia. A plenáris záróülés részt­vevői először a négy bizott­ság, valamint az ifjúsági fó­rom munkájáról készített be­számolókat hallgatta meg, majd Edit Balentine, a béké­ért és szabadságért küzdő nők ligájának elnöke tartotta meg a konferencia elnöksé­gének beszámolóját. Egyebek között tájékoztatta a konfe­rencia résztvevőit arról, hogy számos üdvözlő távirat érke­zett a tanácskozáshoz állam- és kormányfőktől, neves poli­tikusoktól és közéleti szemé­lyiségektől. A Magyar Szo­cialista Munkáspárt nevében Kádár János, a Központi Bi­zottság első titkára üdvözöl­te a világkonferenciát. A záróülésen két felhívást fogadtak el, az egyik az ENSZ közgyűléséhez szól, a másik a világ közvéleményé­nek figyelmét irányítja a gyermekek problémáira. A világkonferencia ered­ményéről és jelentőségéről nyilatkozott kedden Szászi Júliának, az MTI tudósítójá­nak Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának el­nöke és Szűcs Istvánná, a Magyar Üttörők Szövetségé nek főtitkára, akik mindket­ten részt vettek a konferenci­án. Mint elmondották, a nemzetközi gyermekévben a moszkvai tanácskozás volt a nem kormányközi szerveze tek legnagyobb szabású ren­dezvénye, amely — összeté­telénél fogva — lehetővé tet­te a gyermekekkel kapcsola­tos problémák, fejlődésüket gátló tényezők igen sokoldalú vizsgálatát. A konferencián a Nemzet­közi Demokratikus Nőszövet­ség mind az öt kontinensen működő tagszervezetei képvi­seltették magukat, mintegy annak alátámasztására, hogy a gyermekek jobb körülmé­nyeinek megteremtése a nő­szövetségek egyik fontos cél­kitűzése — hangsúlyozta Er­dei Lászlóné. Jelentősnek tartjuk, hogy a tanácskozáson nagy számban és aktívan vettek részt ifjú­sági szervezetek küldöttei — mondotta Szűcs Istvánná. Ez azt tükrözi, hogy a gyerme­kekhez legközelebb álló szer­vezetek felelősséget éreznek a felnövekvő nemzedék sorsá­ért. A magyar küldöttek aktí­van részt vettek a konferen­cia munkájában: a négy bi­zottságban, az ifjúsági fóru­mon és a dokumentumokat szövegező bizottságában egy­aránt jelen volt a magyar küldöttség egy-egy tagja. A nyár elején Budapesten meg­rendezett fórum tapasztalata­it a konferencia részvevői nagy érdeklődéssel hallgat­ták meg. Román áruházi hét Nyíregyházán, a kelet Áruházban Vásárosnaményban az áruházban és a szaküzletekben 1979. szeptember 10—15-ig (hétfőtől—szombatig) •• Ünnepélyes megnyitó: (Folytatás az 1. oldalról) A forgalom jobb lebonyolítá­sa érdekében közös forgalom- irányítás alá tartoznak ezek a kocsik. Miniszteri rendelet döntött arról, hogy egyes árukat 60 kilomé­teres távolságon belül csak közúton lehet szál­lítani. (A megyéből így a cukorrépa egy részét, valamint a nyír­egyházi papírgyár termékeit szállítják teherautókon.) Munkatársunk kérdésére a sajtótájékoztatón elmondták, hogy a MÁV felső vezetése is felkészült arra, hogy Záhony­ban a korábbinál nagyobb mennyiségű árut fogadjanak. A kocsigazdálkodásban ez azt jelenti, hogy Nyíregyházán, a Kelet Áruházban “ \ 10-én délelőtt 9 órakor, Vásárosnaményban a ruházati áruházban 10-én délelőtt 11 órakor. Keresett román árucikkek kaphatók: — pamut női, férfialsók, — gyermek- és férfiatléták, — férfi és gyermek frottírzoknik, — Super—2 kályha, ablak és ajtó diópántok, — máj pástétom, szilvabefőtt és egyéb ROMAN gyümölcskonzebvek, és még sok más árucikkel várjuk vásárlóinkat. más fuvaroztatók igényei ellenére elsőséget kap az átrakókörzet, a kívánt üres kocsikat meg­kapják. A tranzitáruk szállí­tására a MÁV osztrák kocsi­kat von be kisegítésként, ezeknél a gyors kocsiforduló­val lehet több árut elszállíta­ni. A Volán elektronikus fel­dolgozása képes összehangol­ni a közületi fuvarozók szál­lítási igényeit is. Ha ezt igénybe veszik, akkor csök­kenthető a teherkocsik üres futása. Elvesz a csónakunk... 6. Fél négy. Álmosan mászok ki kutyaólnyi sátrunkból. Nem hiszek a szememnek. A tivadari részen más Tisza fo­lyik, mint tegnap. Hatalmas­sá nőtt. Lebukdácsolok a me­redek parton. Nézem, ml lett csónakunk sorsa. — Nincsen csónak Zoltán! — Ne bolondozz! — morog­ja barátom álmos hangja. Az­tán lebotorkál, s együtt néz­zük csónakunk hült helyét. A víz az éjjel 202 centit áradt, s a tuskóhoz kötött járművet elvitte. A pillanat kilátásta­lan. Rohanok a jó kilométernyi­re lévő kisari gátőrházhoz. Illés József a gátőr meghall­gat, s közben már öltözik. Be­gyújtja a Zaporozsecét és mondja: — Megyünk Na- ményba! Pedig ő is álmos, fá­radt. De nem hinodál, nem tétovázik. Naményban még az árhullám se érkezett meg. — Vissza Jándra, a tanyahajó­hoz! A Tiszavirágon csak egy őr. A másik, Simon Karesz halászik. Be sejti, a korai lá­togatókat valami gond hozta e szokatlan órákban. Ott hagy készséget, horgot, s jön a csó­nakkal: — Figyelünk, ha ide­ér, kifogom! Csak nyugalom. Nem a világ egy elúszott csó­nak! A jándi gátőr majd tud­ja, hol tartunk. Nem nagy ügy — mondják, de bennünk egy világ készül összeomlani. Ülünk a perme­tező esőben a sátor szélén, s türelmetlenül várunk. Illés egy csáklyával jön. — Azért nézzük meg, nem húzta-e be a víz — mondja,-s a kikötés helyén böködi a medret. Dél­felé mind izgalmasabbá válik a nincs. Elbattyogok a tiva­dari gátőrhöz. Varga Sándor már veszi is a telefont: — Jánd? Komám, mit tudsz a csónakról. Keresik? Ha vala­mi van, szóljál! A csónak meglett. Kifogta az apáti révész, s másnap a kitűzőhajó felvontatta Tiva­darba. Hogy mindez miért ér­dekes? Talán azért is, mert ekkor kezdtünk tanulni „ti- szául”. A szeszélyes, hirtelen változó folyó időben figyel­meztetett, jó lesz ügyelni. De volt ennél több és nagyobb tanulság is. Az a segítőkész­ség, mely nem a pillanat szü­lötte, hanem életforma. A ví­zi ember természetes visel­kedése. Illés, Varga, Simon ponto­san tudták: két vízen levő ember bajban van. A révész tudta: á csónakra valaki vár. A Zboray Károly hajó veze­tője se méricskélte, kötelessé- ge-e a segítés. Az örökké ve­szélyes, szeszélyes, bolond fo­lyó itt megtanította az em­bert: ma te vagy bajban, hol­nap, lehet, hogy én. Szüksé­günk van egymásra. Itt kap­tunk magyarázatot arra, hogy Kiss bácsi Tiszacsécsén mi­ért indult első szóra a fészer­be, hogy evezővel segítsen ki. Farkas Jenő az itteni kocs- máros csodálkozás nélkül hallgatta, amikor evezőgon­dunkban segítségét kértük. Minden körítés nélkül mesél­te Imre Lajos és barátja Gyurka, hogy ők bizony bár­mikor segítenek kihúzni egy csónakot az iszapból, ha el­süllyed. Minden hősi póz nélkül me­sélte Bodnár Gábor, hogyan mentette ki fürdőző barátját, aki csaknem belefult a Ti­szába. De életmentő Liba Bernát révész, Drabbant László a lónyai gátőr, Riczu József hajóvezető, a tiszalöki hajóépítők lelkes csapata is. Tettüket sosem jelentik a ta­nácsnak, nem várnak élet­Kiss bácsi evezővel segített. mentő kitüntetésre. Tegyük hozzá: a víz melletti ember­nek ez természetes tett. A legizgalmasabb eset ta­lán mégse a csónakelvesztés volt. A történet hőse nemes csicseri Kiss Bálint szatmár- csekei éjjeli- és nappaliőr. Vízi küzdelmünk első napján érkeztünk a község határába. Kikötésünk csúfosan sikerült, elvitt a sodor. A tanyahajó­tól jó 80 méterre értünk par­tot. Csalán és szeder között vergődtünk fel a meredek parton, mezítláb, egy szál fürdőruhában. Véres-piszko­sán értünk egy bódéhoz, ahol rémült, idős ember rendez­getett. Mint bevallotta elő­ször gyilkosnak nézett, csak később ismerte fel az iménti csónak két nagyon kezdő eve­zős utasát. Bajunkat el sem tudtuk mondani, az öreg máris cselekedni kezdett. Nemes csicseri Kiss Bálint eközben elmondta, 75 éves, 102 hónapot volt katona, s igaz kissé sántít, de ez nem ok arra, hogy ne legyen fürge. Követni is alig bírtuk csó­nakból csónakba, közben in­tézkedett, s 15 percen belül ladikunkat biztonságos hely­re irányította. Közben meg- megmondogatta a magáét, de ezt is jó szívvel tette. Míg a tanyahajón elraktuk a zá­por elől csomagunkat, addig lépcsőt vágott a partba. — Még elesnek. Főleg az a kö­vér bácsi — mondta, s rám­nézett. Miért tette? Nyilván, nem tudott másként tenni. Pedig ha visszagondolunk rá, ve­szélybe került miattunk, azonban ezt talán ő sem tud­ta. A vízügyiekről legendákat mesélnek. Azokról az időkről, amikor jön az ár, amikor iga­zi veszélyhelyzet van. Évez­redes beidegződések kény­szerítik őket a cselekvésre. Számukra a hála a kézfogás, legfeljebb egy áldomás az öröm felett, hogy sikerült. És akik a nagy dolgok idején megtanultak áldozatosak len­ni, ilyenek a hétköznapokon. Az egyik révnél figyeltük a zajló életet. A hidas átment a túlsó part felé. Elkésett asszony jött a gyerekkel. Buszhoz sietett. A hidas a jó félúton túl. Visszatérni nem tud. A révész gyorsan áthúz, majd leoldja a csónakot. Visz- sza az elkésettért. Tudja, ha nem éri el a buszt az asz- szony, félnapot ácsingózhat. Szabálytalan? Az. De meg­teszi, mert tudja, van ereje hozzá. És ezt kívánja az em­berség. Utunknak sok tanulsága volt. Mindközött azonban ez volt a legnagyobb. Megtaní­tott arra, aminek olyan híjá­val vagyunk: az érdek nél­küli segítésre. Szívesen em­lékszünk a dombrádi hidász­ra, aki az esti hidegben ka­bátját adta kölcsön. A révész­re, aki minden kérés nélkül nyitotta ki a révház vendég­szobáját. A tiszadobi Seres Sándorra, aki útunk végpont­ján a teljesítményt becsülő melegséggel fogadott a pon- tonhídnál. Nagy tanulság volt, hasznosítandó tanulság. Vé­letlen volt, hogy víziútúnkon eszünkbe jutottak országúta- ink? Utcáink? A víz mentén még él az emberség. Amikor reggelente csónak­ba szálltunk, tudtuk: a part­ról barátságosan integető, a csónakból, hajóból kikö- szönők sokasága vigyázza útunk. (Folytatjuk) Az ár elvitte, a hajó visszahozta csónakunk. (A szerzők felvételei) BÜRGET LAJOS ÉS SPEIDL ZOLTÁN RIPORTSOROZATA CSÓNAKKAL A TISZÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents