Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-30 / 229. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. szeptember 30. VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Fizetek iőúr! Művészete már a jövő századot idézi 70 éves Amerigo Tot Van egy kiveszőben lévő szép magyar szó: vendégfogadónak hívták azt, amit ma szállodának; fogadósnak, akit ma pincérnek, felszolgálónak hivunk. Kis nosztalgiával gondolok Krúdy Gyula sejtelmes álom-szőtte fogadóira, árnyas ud- varú kisvendéglőire, de hiába: a vendégfogadás szükségszerűen ipar lett, hiszen felgyorsult életünk követelte így. A vendéglátást igények alakítják, de — ezt idős pincérek tudják a legjobban — a vendéglátás módja, színvonala alakít, formál az igényeken. Mi, magyarok mindig büszkék voltunk egy kicsit házigazdái tehetségünkre, vendégszeretetünkre. Hogyan lát hát minket itt Nyíregyházán az idegen, mire gondol, mielőtt a pincért szólítja: „Fizetek főúr!” Reggel a .restiben: barátságos hangulatú ikis terem. Halik edénycsörgés, kávéillat. Ugyanez délben: a forgalomhoz mérten nagyon kis terem, rohanó pincérek, zsivaj. Ugyanez este: tömeg. Hat óra van, de már csak frissensül- teket lehet kapni. Az ajtónál jó néhányan állnak, és lesik, hogy szabadul-e valahol hely. Ahogyan az állomást, úgy a restit is kinőtte a forgalom. Babik László, üzletvezető: — Napi száz-százötven adag ételt adunk el. Ez csak az éttermi forgalom. Különöset az étlapon nem kínálunk. Ide átfutó vendég jön. Néha nagyon nehéz a vendégkörünk is. Jóllehet a hajdani fekete péntekek elmúltak, a fizetési napokat megérezzük. Keressük a kapcsolatokat, hogy esetleg csoportokat fogadnánk, de azon túl, hogy van egy harminc személyes kistermünk, ez is nehéz. Van huszonkét asztalunk... • Más hely, más hangulat. Krúdy Szindbádját idézi az étterem neve:' Szindbád söröző. Még vadonatúj. Specialitása a baromfi és a belsőség. Az étlapon gyomorizgató ajánlat: „Ropogós kacsasült, borban párolt káposztával”. A söröző helyén bisztró volt. A környékbeliek szerint rossz hírű bisztró. Danko László, étteremvezető: — Most augusztusban nyitottunk: Az átalakításhoz hozzájárult a Borsodi Sörgyár is. Mit szeretnénk? Egy hangulatos, szolid helyet kialakítani. — A régi törzsközönség? — Sajnos, ezzel gondqnk van. Harmadosztályú üzem maradtunk, így természetes, hogy szívesen jönnek. Egy biztos: az ízléses berendezés, az abrosz, maga a hely hangulata elriasztja a talponállókhoz szokott vendégek egy részét. Szombaton és vasárnap fehér abrosszal terítünk. Szeretnénk a körülöttünk lakó családokat vendégként megnyerni. Természetesen az étlappal is, az ízekkel is. Az ugyanis nem igaz, hogy egy-egy étteremben nincs mód a kísérletezésre, hogy minden étlapnak egyformának kellene lenni. Este látom az üzletet újra. Sokan vannak betévedők, de sokan a régi törzsközönségből is. Az persze nem baj, hogy ott vannak, feltéve, hogy alkalmazkodni tudnak az újhoz. Egy bizonyos: a Szindbád söröző érdekes kísérlet, de olyan még, amit félteni kell. Négy helyen kérdezem, hogy hol találok egy olyan szakácsot, akinek a nevét megjegyzi a vendég, aki miatt holnap is vendég lesz ugyanott. Négy helyütt mondják, hogy Németh Jánost, az új Szabolcs séfjét keressem. — Azt mondja, hogy az étlapok nyomasztóan hasonlítanak egymásra, hogy nem lehet különbséget tenni város és város, táj és táj között? Résziben igaz. Én húsz éve vagyok itt, de már gyerekkoromban is szakács akartam lenni. Most van olyan tanulóm, aki azért jött szakácsnak, mert nem vették fel máshova. Persze, ettől még lehetne jó szakács, de igazából a képzési rendszerünk se jó. Egy-egy gyerek heti két napig van itt a konyhán. Kevés. Ez a mesterség nehéz, de nagyon szép. Nálunk nyolc éve nincs olyan előírt kötelező norma, amely levágná a fantázia szárnyait. Németh Jánostól egy igazán szabolcsi menüt kérdeztem, és ő a napi étlapról diktálta: „Nyírségi gombócleves. Beregi sajt. Szatmári töltött flekken. Töltött alma...” Az igazsághoz tartozik, hogy a mesterszakács olyan helyen dolgozik, ahol az első osztályú árak miatt jórészt csak különleges alkalmakkor ül le a vendég. Túlzó követelés lenne azt várni, hogy Nyíregyháza vendéglátásának legyen tájra jellemző íze, zamata? Jó étlapot mutattak az Aranyszarvas étteremben is, a Krúdyban is. A Halász étteremben Malik Jánosné vezető beszélt arról, hogy a tatarozás és az új bútorzat valósággal kicserélte a vendégeket. Terveik között szerepel, hogy növelik az olcsóbb ételek választékát, a halételeken kívül kínálnak majd belsőségeket is. Dankó Mihály, a régi Korona étterem vezetője az étlapról bizonyította, hogy hatféle kis- adaggal, olcsóbb ételekkel próbálják megtartani a vendégeket, addig is, amíg a felújítás miatt be kell majd zárni az egységet. A Kolumbia étterem tudatos programként házias étlapot, és azon több olcsó ételt kínál. Ügy tűnik tehát, hogy az éttermek harcolnak a vendégeikért, és ez azt igazolja, hogy Nyíregyházán szerencsés a többcsatornás ellátási rendszer (Szabolcs megyei Szálloda- és Vendéglátó Vállalat, ÁFÉSZ, Alkotmány Halés/a- ti Szövetkezet). Vannak egyedi ízei is a vendéglátásnak. Ám így van-e valóban? Minden szakembertől megkérdeztem, hogy ők hogyan látják Nyíregyháza ellátását? Jó-e az, vagy rossz? Ugyanígy megkérdeztem jó néhány vendéget is. A szakemberek véleménye egybeesik abban, hogy nincsenek elragadtatva önmaguktól. Mondták, és ez így is van, hogy a vendéglátás akkor lenne jó, ha valamiképpen differenciáltabb lenne. Egyformán vallották azt is, hogy egész más benyomásokkal megy el az a vendég, aki délben látta a várost, mint az, aki este. Nemcsak a hajdani bisztró kínlódik a „nehéz vendégekkel”, hanem szinte mindegyik étterem. A városon természetesen érzik a gyors növekedés, és a növekvő idegenforgalom is. Ezzel’ párhuzamosan nőtt a nehéz, vagy éppen a rossz vendégek száma is, ami gyanús növekedés, hiszen esetleg törzsvendégeket riaszt el. Mit mond a vendég? Fenntartás nélkül hallottam dicsérni az ételbárokat. Nem véletlenül, hiszen a sokrétű ellátásnak egyik kulcskérdése ez. Ki kell szolgálni a sietős igényeket is. Tehermentesíteni kell bizonyos mértékig a vendéglőket. Régi nyíregyháziak siratták a kisvendéglőket, mondván, hogy újabban nagyon sokan igényelnének hasonlókat. Panaszolták jó néhány hely esti hangulatát, de a Nyíregyházát régen ismerők meg is magyarázták, hogy a bontások és építkezések miatt sorra zárták be a kiskocsmákat, és ezeknek a vendégköre az úgynevezett jobb helyekre szorult. Általában, és vallom, hogy nem baj ha így van, a helybeliek az elégedetlenebbek. Az idegen, attól függően, hogy melyik városból jött, elégedettebb. Ez persze nem jelenthet semmiféle megnyugtatást, hiszen a házigazdái virtus egyetlen panaszt sem tűrhetne meg. • És milyenek vagyunk mi. vendégek? Felszolgálókkal beszélgetvén megpróbáltuk összerakni, hogy milyen lenne az ideális vendég, de ez már egy másik téma lehetne. Mélységesen emberi téma, hogy nincs olyan bő borravaló, ami hántást, sértést jóvá tehet, vagy ahogy ezt nekem mondták, a szórakozás nem az emberekkel való szó- rakozgatást jelenti. Mondták, írom hát. hogy igaza van a vendégnek, aki olykor a mellékhelyiségek állapota miatt emel panaszt, de azt is, hogy súlyos százezreket költött a vendéglátó a mosdókra, de mindig akad vendég, aki az új csempéket összetöri, aki önmaga számára teremt későbbre lehetetlen állapotokat. Mutattak cigarettavéggel szándékosan kiégetett függönyöket és térítőkét, panaszoltak lopott evőeszközt és poharat. Nos, ez a fajta vendég- magatartás a másik vendég száján már jogos panasz. • A jó házigazda akkor nyugodt, ha úgy érzi, hogy a vendége szívesen eljön majd megint. A város és a megye házigazdája is valamiképpen dr. Hagymási József, a megyei tanács kereskedelmi osztályának a vezetője: — Mit tud a vendéglátásunk? Gyorsan nőtt az idegenforgalom, napi huszonöt- ezer bejárónk van, rohamosan épül a város. A gondjaink ennek megfelelőek. Természetes: előbb kellettek ABC-áruházak, üzletek, mint vendéglők. Nos, ez nem azt jelenti, hogy a vendéglátásra nem figyelünk oda. Tavaly a megyei tanács önálló napirendként tárgyalta a vendéglátás helyzetét, megállapítván, hogy bármilyen rohamos volt a fejlődés, az nem tarthatott lépést az igényekkel. 1970-ben az egy lakosra jutó vendéglátóipari forgalom 1478 forint, tavaly már 2956 forint volt. A VI. ötéves terv egyik súlyponti feladata éppen ezért a vendéglátás jobb feltételeinek megteremtése. Mit szeretnénk? Több színvonalas kisvendéglőt, kerthelyiségeket, olyan egységeket, ahová a város lakossága kikapcsolódni járhat. Ennek már vannak eredményei is. A Szindbád, az Anna korszerűsítése, a Borsodi söröző. Tény, hogy a Szabolcs megyei vendéglátó vállalat fejlesztése például meghaladta a megyei átlagot. A jövő a differenciáltabb vendéglátásé, és ennek a személyi feltételei adottak. A közvetlen feladat: megteremteni a kínálat kultúráját. Házigazdának lenni jó, de csak úgy és akkor, ha érezzük, hogy a vendég elégedett. Minden városunk hasonló gondokkal birkózik, és talán nekünk szégyenkeznünk sem kell közöttük. Ügy tűnik, idegenből is sok vendégünk jön vissza. Ha ők újat is találnak, amikor jönnek, akkor ez a mi rangunk. A házigazda jóérzése. Bartha Gábor Tóth Imrét ma Amerigo Tot néven ismeri a világ, s mint egyik legnagyobb élő szobrászművészt méltatják. Negyven éve Olaszországban él, de magyarnak vallja magát. „Csurgón születtem, egy szőlőhegyen, Magyarországon, ősszel és azt mondják, mustban fürdettek meg engem.” A budapesti Iparművészeti Főiskolának, majd 1929-től a dessaui Bauhausnak, a kor legmodernebb művészeti iskolájának lett tanítványa, Moholy-Nagy Lászlónál és Paul Kleenél, Párizsban Mail- lolnál tanult. Ahogy Hitler hatalomra jutása után a Bauhaus sorsa is megpecsételődött, Tóth Imrének is menekülnie kellett. Forradalmi magatartása miatt letartóztatták. A koncentrációs táborból sok vándorlás után Ausztrián át Itáliába menekült. A második világháborúban olasz partizánként vett részt a felszabadító harcokban. Szerb Antal így írt a fiatal magyar szobrászról, aki 1937- ben gyalog érkezett Rómába: „ .. .A Via Flaminán jött be, azon az úton, amelyről gimnazista korában megtanulta, hogy mindig ott vonultak be észak felől a győzelmes idegenek. Aztán ide ért fel az első este, a Gianicolóra. Megvárta, míg a parkból mindenkit kikergetnek és bezárják a kaput. Akkor átmászott a fa— Jó, hogy találkoztunk — szorongatta a kezemet Sze- pezdi —, már írni akartam neked, érettségi találkozóra készülünk. Pénteken ötkor a lakásomon tartjuk az előzetes megbeszélést, gyere el. A telefonkönyvben megtalálod a címemet. Két Szepezdi van, én a Schnaucerfalvi utcában lakom. Pontos legyél! Hogy jutok el a Schnaucerfalvi utcába? — tűnődtem pénteken fél ötkor. Taxival megyek, akkor ötre feltétlenül odaérek — határoztam el magam. A taxiállomáson öt ember várakozott kocsira. Megkezdődött a körkérdés: — Bocsánat, önök közül kik vannak együtt? Azt szeretném ugyanis tudni: hányadik vagyok a sorban? A válaszok lesújtóak voltak. Az egymás mellett álló lány és fiatalember nem ismerte egymást. A másik három várakozónak is külön útja volt. — Nem megy valaki véletlenül a Schnaucerfalvi utca felé? — Nem — válaszolták szinte kórusban. Amerigo Tot portréja Ion és ott aludt egy bokorban, Róma fölött, lábánál a város. Hajnalban felkelt, levetkőzött és megfürdött az Acqua Paola medencéjében, a klasszikus vizekben. így vonult be Rómába a hódító. A kis szobrászból talán nem lesz semmi, örök éhezés talán a sorsa és ki tudja, mi. És mégis hódító, csak a hadsereg hiányzik.” Azóta szobrai, plasztikái meghozták számára a világsikert. Ott lett elismert, a legnagyobbak között számon Trabant Ekkor odasompolygott hozzám egy idős férfi és halkan a fülembe súgta: — Van egy Trabantom, ha megérné önnek ... — Miért? Mennyit kér? — A Schnaucerfalvi utca nagyon messze van! — mondta nyomatékosan. — Megszámítom magának százhúszért. — Legyen nyolcvan. — Százhúsz! — mondta a magántaxis és hozzátette: — Tessék gyorsan dönteni, mert másnak ajánlom fel a Trabantomat. — Száz. — Százhúsz. — Egye fene! Mehetünk. öt perc múlva a Trabant hörgőit, morgott, azután megállt. Az öreg kiszállt, tíz percig babrált a motoron, azután így szólt: — Tessék adni harminc forintot, és bevárni egy taxit. Az én csikóm nem indul. tartott művész, ahol Leonardo és Michelangelo alkotott: Itáliában, ahol a művészi rangot nem adják ingyen. Monumentális művek egész sorát alkotta meg. Elkészítette a római Termini pályaudvar homlokzatának százharminc méter hosszú, két és fél méter magas szalagdíszítményét, ezt a modern, csuparit- musú fémplasztikát, alumínium lemezekből. Luigi Nervi, a nagy olasz építőművész felkérésére, aki a római Sportpalotát tervezte, elkészítette a Sportpalotában lévő díszpáholy tizenhat méter széles, két és fél méter magas mellvédjének művészi domborművét kerámiából és betonból. A római egyetem vegyészeti fakultásának épületében is van alkotása márvány simaságé műanyagból, az acqui- liai igazságügyi palota részére is készített két nagy domborművet vasbetonból, Rómában az olasz autóklub elnöki előszobáját díszíti egy domborműve. Bronzból, rézből, alumíniumból, vasbetonból, kerámiából, műanyagból készíti alkotásait. Művei már nemcsak Europa több városában láthatók, hanem egyikmásik megtalálható a tengeren túl is, így az építészetileg legmodernebb új fővárosban, az Oscar Niemeyer tervezte Brasilia városában. Számos művészettörténeti könyv jelent meg róla, műtörténészek méltatják sajátos, már a huszonegyedik századot idéző művészetét. Amerigo Tot tavaly Pécs városának ajándékozta 11 szobrát. A negyvenes és a hatvanas évek közötti időszakban született művek áttekintést nyújtanak a művész plasztikai kísérleteiről, és „felfedezéseiről”. A tizenegy figurális és absztrakt szobor többsége reprodukciókból, kiállításokról ismert alkotás. Több főműnek számító alkotás is került ekkor Pécsre — megvetve egy Amerigo Tot- gyűjtemény alapjait —, így az 1946-ban készült Kavicsasszonyok négy szoborból álló ciklusa. K. M. A busz megállójához gyalogoltam. Jött is egy busz, de különjárat volt. Csak negyedóra múlva jött egy másik. A végállomáson szerencsém volt, kaptam egy taxit. Be akartam szállni, de a gépkocsivezető megkérdezte: — Hová? Megmondtam. — Oda nem megyek. Tetszik tudni, a kórházba kell mennem. Szül az asszony. Képzelheti, milyen izgatott vagyok. Amikor végre egy másik autóbusszal eljutottam Szepezdi lakására, már csak a mamája volt otthon. — Jaj, úgy várták magát, már azt hitték, hogy nem jön. De maradt egy kis feketekávé, megmelegítem. — Köszönöm, de sürgős dolgom van — válaszoltam és elrohantam. A ház közelében várt a magántaxisom. Ügy látszik, nem ismert meg, vagy csak úgy tett, mintha most látna először. Halkan kérdezte: — Van egy Trabantom, ha megérné önnek ... PL. A Pécsnek adományozott szobrok KM o
