Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-30 / 229. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. szeptember 30. o A kisvárdaiak felnőttek a feladatokból A munka vonzásában öt évvel ezelőtt húsz-, ma négyszázmillió forintos ter­melési értéket állít elő az Egyesült Izzó kisvárdai gyá­ra. 1974-ben százhúszan dol­goztak, ma közel másfél ezer ember keresi itt a kenyerét. Az ihdulásnál egyszerűbb al­katrészeket gyártottak, most kész, a legmagasabb igények­nek is megfelelő izzólámpá­kat. — Nem volt könnyű — emlékezik Ágoston László, az üzem főmérnöke, aki a maga harminchárom eszten­dejével a gazdasági vezetők között a legtekintélyesebb korral rendelkezik. Ha valaki, ő igazán ismeri az itteni üzem történetét, hi­szen már a hatvanas évek elején is itt volt. Akkor még a gépjavító vállalaté volt a telep, s a mai főmérnök itt szerezte meg a gépszerelő szakmunkás-bizonyítványt. Aztán következtek a dolgos évek, majd később ismét az iskolapadok, s most, az idén már ä főmérnöki székben ta­lálta magát. — Nekünk is meg kellett küzdenünk a vidékre telepü­lő gyárak sajátságos problé­máival — folytatja. — Ki kellett képeznünk a szakem­bergárdát, meg kellett te­remtenünk azokat a lehető­ségeket, amelyek nélkülözhe­tetlenek a korszerű termékek gyártásához. — A kisvárdai Izzó szak­ember-garnitúrájának átla­gos életkora a legalacsonyab­bak közé tartozik a megyé­ben. Hogyan tudnak megbir­kózni az igen magas köve­telményekkel? — Huszonhét esztendő az átlagos életkor, de ha azt a néhány idősebb dolgozót nem számítjuk, akik már a eép- javító idejében is itt voltak, még a huszonhármat sem éri el. Fokozatosan lendültünk bele. F.gvre komolyabb mun­kákat bíztak ránk, s ma már a legkorszerűbb halogén lám­pákat gyártjuk. Szerencsére remek szakembereink van­nak, s merem állítani, fel­nőttünk a feladatokhoz. Gyalog Andrással, a gyár fiatal, alig huszonhat eszten­dős közgazdászával járjuk a csarnokokat. Tizennyolc­húsz éves lányok szorgoskod­nak a parányi műszerek fö­Binó Pál Ágoston László lőtt, elvétve látni egy-egy idősebb embert. A nemrég átadott új üzemcsarnok fa­lán színes plakát hirdeti: az ifjúsági klub diszkót rendez szombat este. — Most nyílt az üzemi klubunk, ez lesz az első ren­dezvénye — mondja Gyalog András, aki tagja az üzemi KISZ-bizottságnak, s a fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsának vezetője. — Egy­re többen választják az Iz­zó itteni gyárát; én is pesti vagyok, két éve költöztünk ide a feleségemmel. Hogy jól érzem-e magam? Nyugodt szívvel mondhatom: igen. Príma a kollektíva, munka van bőven, persze felelősség is. S akár hiszi, akár nem, ez vonzza a fiatalokat. Ráadá­sul KISZ-szervezeteink sem akárhogyan dolgoznak, ta­valy kapták meg a KISZ KB dicsérő oklevelét. Az idén sem szeretnék alább adni. S a mozgalmi munka mellett a termelésben is igyekeznek bizonyítani. KISZ-tagok, KISZ-en kívüli­ek előtt az idén az egyik leg­fontosabb cél a takarékosság. Kétmillió forint megtakarí­tását 'vállalták az év élej én, s júliusig ebből már majd­nem másfél milliót megvaló­sítottak. Csökkent a selejt, kevesebbet használtak fel a külföldről beszerzett, igen Papp Gyöngyi Gyalog András drága alapanyagokból: a platinából, molibdénből. Igen fontos feladat a 'gyár életében az energiatakaré­kosság. A kollektíva 220 ezer forintos megtakarítást vállalt éves szinten, de az esztendő végére minden bizonnyal el­érik majd a 300 ezer forin­tot. S mindezeknek egyik mo­torja a helyi ifjúsági alap­szervezet, amelyben csaknem háromszázötven fiatal tény­kedik. Bind Pál, a karbantartók KISZ-alapszervezetének tit­kára, de hozzájuk tartoznak a gépi feldolgozók, valamint a szolgáltatás és a szállítás fia­taljai is. Negyvenketten van­nak összesen. — Van is gondunk éppen elég, ha azt akarjuk, hogy mindenki ott legyen egy-egy rendezvényünkön — mondja. — Ráadásul vagy tizenöt fa­luból járnak be Várdára a fiúk, lányok. Egyiknek ekkor megy- a busszá, vonatja, a másiknak akkor, persze, azért kijövünk valahogy. — Hallom, hogy a KISZ védnökséget' vállalt az új üzemcsarnok fölött. Beszál- tak?* — Ki sem maradhattunk volna, hiszen a kezdés jó­részt rajtunk, a karbantar­tókon múlott. Megérkeztek az új, nagy értékű gépek, sürgősen munkába kellett ál­lítani őket, hiszen nem volt mindegy, mikor kezdhették velük a termelést. Nem is számoltuk, hány éjszakát töltöttünk el a gépek bekö­tésével. Ugyanez volt tavaly is, amikor nem számított, hogy karácsony, vagy , szil­veszter van, dolgoznunk kel­lett, persze túlórában. Most éppen azon töprengünk, hogy a műszakok után hajtsuk végre a karbantartásokat, hi­szen nem mindegy, hogyan használják ki a drága beren­dezéseket. — Ne csak a munkáról be­széljetek már — mondja ne­vetve Papp Gyöngyi, a gyári futball- és kézilabdacsapat oszlopos tagja. — Meg lehet nézni az új bitumenes kézi- labdapályánkat is, a fiatalok készítették, társadalmi mun­kában. Még a Száév fiataljai is besegítettek — teszi hozzá, s újból kézbe veszi a hajszál­vékony spirálokat. TESSÉK KÉRDEZNI Mi vall az Omega után? Válaszol: Erőss Károly, a Volán 5. sz. vállalatának igazgatója Sokáig emlékezetes marad azoknak augusztus 28., akik részt vettek Nyíregyházán, az ifjúsági parkban rendezett OMEGA-hangversenyen. Az együttes valóban színvonalas zenei élményt nyújtott, azonban ami a koncert után történt, hetekig szóbeszéd tárgya volt a megyeszékhe­lyen. Erőss Károlyt, a Volán 5-ös számú vállalatának igaz­gatóját kérdeztük meg: — Mi is történt tulajdon­képpen azon az éjszakán? — Másnap reggel értesül­tem a buszvezetők jelentése alapján és a névtelen telefo­nálóktól, hogy botrány volt az utakon, az autóbuszmeg­állókban. Az történt, hogy a koncerten mintegy 7—8 ezer fiatal vett részt, s annak be­fejeztével busszal akartak bejönni a városba. Sajnos ar­ra képtelen a vállalat, hogy ekkora tömeget egyszerre tudjon szállítani. Menetrend­szerűen közlekedtek a 8-as járatok, illetve csak közle­kedtek volna, hiszen a tömeg megrohamozta az autóbuszo­kat, s akik nem fértek fel a járművekre, elállták az utat, képtelenség volt közlekedni. — Rendbontás is volt... — Másnap kivizsgáltattam az esetet, megkerestük az ak­kor szolgálatot teljesítő rendőröket és készítettünk egy feljegyzést az illetéke­seknek. Ebben például Lippai András, a GC 24—42 rend­számú autóbusz vezetője így mondta el a történteket: 22 óra 20 perckor indult el a sóstói végállomástól a város felé,- s 23 órakor érkezett meg a vasútállomásra. A busz már az indulásnál megtelt, így csak a Tölgyes csárdánál állt meg. Ahogy elmondta, az úttesten ültek, feküdtek a fiatalok, egy-egy nagyobb csapatnak szinte könyörögni kellett, hogy tovább enged­jék az autóbuszt. Amikor megérkezett a vasútállomás­ra, észrevette, hogy a jegy­kiadó automatát az utasok leszerelték, megrongálták. Ennek ellenére visszaindult, de amikor a Krúdy-szállóhoz ért, ismét kitört a botrány. Az utasok megrohamozták a buszt, az ablakokon, a szel­lőzőnyílásokon is másztak be a fiatalok, lehetetlen volt el­indulni. — Ekkor lépett közbe a rendőrség. — A vezető kért segítsé­get tőlük, akik leszállították a magukról megfeledkezett utasokat az autóbuszról, s az kerülő úton jött vissza a te­lepre. Ezt meg kellett tenni, hiszen a gépkocsivezetőket, az ellenőröket életveszélye­sen megfenyegették, ráadásul minden pillanatban tartani kellett a közúti balesettől. — A Volán nem tudott ki­segítő járatokat indítani? — Ha megkérnek a kon­cert előtt bennünket, tudtunk volna még néhányat biztosí­tani. Igaz, ez sem oldotta volna meg a helyzetet, legfel­jebb kisebb lett volna a tu­multus. De nekünk nem szólt senki, hogy koncert lesz a Sóstón, így intézkedni sem tudtunk előre. — Ezek szerint számítani lehet a jövőben is hasonló eseményekre? — Sajnos igen. Nincs olyan gépparkunk, amivel fenn­akadás nélkül tudnánk 8 ezer embert ilyen rövid idő alatt elszállítani, ráadásul nálunk is emberek dolgoznak, aki­ket, ha lejár a munkaidejük, nem kötelezhetünk állandóan túlórára. Viszont, ha előre ■egyeztetjük a feladatokat a rendezőszervekkel, sokkal ki­sebb lett volna a fennakadás. Most volt nemrég az egyete­misták turisztikai találkozó­ja. Egyetlen panasz sem hangzott el a Volán-ra. Igaz, az ottani fiatalok viselkedését össze sem lehet hasonlítani az OMEGA-koncerten részt vevőkével. — ön szerint mi a megol­dás, hogy elkerüljék a hason­ló eseményeket? — Vagy sokkal komolyabb rendezői munkát kellene vé­gezni, s ebbe bele lehetne vonni a KISZ-eseket, az ifjú­gárdistákat is, vagy a hason­ló hangversenyeket bent a városban kellene tartani. Mert bármennyire is szeret­nénk segíteni, lehetőségeink végesek. BESZÉLNEK RÓLA A népi táncos Aki kicsit is ismerős a nép­tánc berkeiben, tudja, hogy a Nagyecsedről származó Ba­lázs Gusztáv az ország leg­jobb népi táncosai közé tar­tozik. Számtalan díj, kitünte­tés birtokosa ez a látszólag törékeny, huszonnyolc esz­tendős fiatalember. Megszállottja a táncnak. Szervezett főiskolai, általános iskolai, községi tánccsoportot, s most teljesült egyik álma: főfoglalkozásban élhet szen­vedélyének. Szeptember ele­jén ugyanis Nyíregyházán a megyei művelődési központ szakreferensének nevezték ki, Szabolcs-Szatmár népi tánc- együtteseinek irányítása, pat- ronálása a legfőbb feladata. Ez az esztendő különben is emlékezetes marad Guszti számára. Az év elején el­nyerte az „Aranysarkantyús táncos’’ kitüntetést — ez egye­dülálló a megyében —, s augusztus 20-án a néptánc­kultúra területén kifeitett tevékenységéért a Népművé­szet ifjú mestere címet kap­ta. Ö volt a táncosok között a második a megyében, aki megkapta ezt az igen magas elismerést, barátja, a szintén nagyecsedi Murguly Lajos 5 évvel ezelőtt lett ifjú népmű­vész. Tevékenységére felfigyel­tek az országos szervek is, javaslatukra jelentkezett a debreceni egyetemre, s kezdi meg a következő évben ta­nulmányait a néprajz szakon. — Ez nehéz lesz — mond­ja —, hiszen most is Gégény- ből járok be mindennap Nyíregyházára, ha megkez­dem a tanulmányokat, he­tente háromszor kell majd át­menni Debrecenbe az elő­adásokra. De a cigányság néprajzával akarok foglal­kozni, s ehhez nélkülözhetet­len az egyetem. Egyedülálló az, amit ez a fiatal pedagógus — ma is annak tartja magát, hiszen 4 esztendeig tanított Gégény- ben — az elmúlt években művelt. Délelőtt tanított, dél­utánonként motorra ült és járta a környéket, gyűjtötte a néprajz tárgyi és szellemi értékeit. Szépen berendezett szolgálati lakásukban korsók, szilkék, tálak, mángorlók, a magnón pedig soha le nem jegyzett dallamok bizonyít­ják a gyűjtés eredményeit. Nem is beszélve a csodálato­sabbnál csodálatosabb tán­cokról. amiket öreg paraszt­emberektől. pásztoroktól, ci­gányoktól lesett el. — Szerencsém volt — foly­tatja —, hogy cigánynak szü­lettem, s olyan helyen, mint Nagyecsed. Rokonaimtól örö­költem a hajlamot, a tánc szeretetét. az öreg Bulváki Gergefrr-féléktől meg a szebb­nél szebb szatmári lépéseket. Ma is ezeket szeretem a' leg­jobban; az ecsedi cigánytán­cokat. meg a szatmári ver- bunkot. Az eavik csupa tűz. energia, a másik maga a megtestesült méltóság. Lehajol, bekapcsolja a mag­nót, s csoda történik: valami ősi, keleti zene csendül, ecsedi cigányok éneke. Cso­dálatosan szép női hang viszi a prímet, száll, repdes a dal­lam, mint a pacsirta fenn az égen. — Ez az igazi cigányzene — halkítja le a magnót —, nem pedig az, amit nap mint nap hallunk a rádióbah. Mint ahogy van népdal és magyar nóta, úgy van ere­deti cigány népdal és cigány nóta. Sajnos, a legtöbbször ezt az utóbbit hiszik az igazi kincsnek, s erről elsősorban a rádió és a tévé tehet. Pedig, ha tudnák, hány gyönyörű dalunk van! Erzsiké, Guszti ugyancsak pedagógus felesége kávéval kínál bennünket, közénk te­lepszik, majd ismét a magnó veszi át a főszerepet. Cigá­nyok énekelnek — Guszti fordítja — szerelemről, ván­dorlásról, küzdelemről. — Talán egyszer ki is ad­ják ezeket a, dalokat, s a rá­dióban is lehet majd hallani őket? Már most is rengeteg felvételem van, de az igazi munka még csak ezután kö­vetkezik. összegyűjteni, le­jegyezni, közkinccsé tenni azokat a régi táncokat, dalo­kat, amelyek lassan kivesző­iéiben vannak. Balázs Gusztáv, bármeny­nyire is hihetetlen, hiába ne­ves táncos, még sohasem szerepelt külföldön, mint a nála sokkal szerényebb ké­pességű táncosok. De tudja a dolgát, s indulásnak ez éppen elég. Az oldalt összeállította: Balogh Géza KM IQILIDIAIHA

Next

/
Thumbnails
Contents