Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-30 / 229. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET

1979. szeptember 30.

o

A kisvárdaiak felnőttek a feladatokból

A munka vonzásában

öt évvel ezelőtt húsz-, ma négyszázmillió forintos termelési értéket állít elő az Egyesült Izzó kisvárdai gyára. 1974-ben százhúszan dolgoztak, ma közel másfél ezer ember keresi itt a kenyerét. Az ihdulásnál egyszerűbb alkatrészeket gyártottak, most kész, a legmagasabb igényeknek is megfelelő izzólámpákat.

— Nem volt könnyű — emlékezik Ágoston László, az üzem főmérnöke, aki a maga harminchárom esztendejével a gazdasági vezetők között a legtekintélyesebb korral rendelkezik.

Ha valaki, ő igazán ismeri az itteni üzem történetét, hiszen már a hatvanas évek elején is itt volt. Akkor még a gépjavító vállalaté volt a telep, s a mai főmérnök itt szerezte meg a gépszerelő szakmunkás-bizonyítványt. Aztán következtek a dolgos évek, majd később ismét az iskolapadok, s most, az idén már ä főmérnöki székben találta magát.

— Nekünk is meg kellett küzdenünk a vidékre települő gyárak sajátságos problémáival — folytatja. — Ki kellett képeznünk a szakembergárdát, meg kellett teremtenünk azokat a lehetőségeket, amelyek nélkülözhetetlenek a korszerű termékek gyártásához.

— A kisvárdai Izzó szakember-garnitúrájának átlagos életkora a legalacsonyabbak közé tartozik a megyében. Hogyan tudnak megbirkózni az igen magas követelményekkel?

— Huszonhét esztendő az átlagos életkor, de ha azt a néhány idősebb dolgozót nem számítjuk, akik már a eép- javító idejében is itt voltak, még a huszonhármat sem éri el. Fokozatosan lendültünk bele. F.gvre komolyabb munkákat bíztak ránk, s ma már a legkorszerűbb halogén lámpákat gyártjuk. Szerencsére remek szakembereink vannak, s merem állítani, felnőttünk a feladatokhoz.

Gyalog Andrással, a gyár fiatal, alig huszonhat esztendős közgazdászával járjuk a csarnokokat. Tizennyolchúsz éves lányok szorgoskodnak a parányi műszerek föBinó Pál

Ágoston László

lőtt, elvétve látni egy-egy idősebb embert. A nemrég átadott új üzemcsarnok falán színes plakát hirdeti: az ifjúsági klub diszkót rendez szombat este.

— Most nyílt az üzemi klubunk, ez lesz az első rendezvénye — mondja Gyalog András, aki tagja az üzemi KISZ-bizottságnak, s a fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsának vezetője. — Egyre többen választják az Izzó itteni gyárát; én is pesti vagyok, két éve költöztünk ide a feleségemmel. Hogy jól érzem-e magam? Nyugodt szívvel mondhatom: igen.

Príma a kollektíva, munka van bőven, persze felelősség is. S akár hiszi, akár nem, ez vonzza a fiatalokat. Ráadásul KISZ-szervezeteink sem akárhogyan dolgoznak, tavaly kapták meg a KISZ KB dicsérő oklevelét.

Az idén sem szeretnék alább adni. S a mozgalmi munka mellett a termelésben is igyekeznek bizonyítani. KISZ-tagok, KISZ-en kívüliek előtt az idén az egyik legfontosabb cél a takarékosság. Kétmillió forint megtakarítását 'vállalták az év élej én, s júliusig ebből már majdnem másfél milliót megvalósítottak. Csökkent a selejt, kevesebbet használtak fel a külföldről beszerzett, igen

Papp Gyöngyi

Gyalog András

drága alapanyagokból: a

platinából, molibdénből.

Igen fontos feladat a 'gyár életében az energiatakarékosság. A kollektíva 220 ezer forintos megtakarítást vállalt éves szinten, de az esztendő végére minden bizonnyal elérik majd a 300 ezer forintot. S mindezeknek egyik motorja a helyi ifjúsági alapszervezet, amelyben csaknem háromszázötven fiatal ténykedik.

Bind Pál, a karbantartók KISZ-alapszervezetének titkára, de hozzájuk tartoznak a gépi feldolgozók, valamint a szolgáltatás és a szállítás fiataljai is. Negyvenketten vannak összesen.

— Van is gondunk éppen elég, ha azt akarjuk, hogy mindenki ott legyen egy-egy rendezvényünkön — mondja. — Ráadásul vagy tizenöt faluból járnak be Várdára a fiúk, lányok. Egyiknek ekkor megy- a busszá, vonatja, a másiknak akkor, persze, azért kijövünk valahogy.

— Hallom, hogy a KISZ védnökséget' vállalt az új üzemcsarnok fölött. Beszál- tak?*

— Ki sem maradhattunk volna, hiszen a kezdés jórészt rajtunk, a karbantartókon múlott. Megérkeztek az új, nagy értékű gépek, sürgősen munkába kellett állítani őket, hiszen nem volt mindegy, mikor kezdhették velük a termelést. Nem is számoltuk, hány éjszakát töltöttünk el a gépek bekötésével. Ugyanez volt tavaly is, amikor nem számított, hogy karácsony, vagy , szilveszter van, dolgoznunk kellett, persze túlórában. Most éppen azon töprengünk, hogy a műszakok után hajtsuk végre a karbantartásokat, hiszen nem mindegy, hogyan használják ki a drága berendezéseket.

— Ne csak a munkáról beszéljetek már — mondja nevetve Papp Gyöngyi, a gyári futball- és kézilabdacsapat oszlopos tagja. — Meg lehet nézni az új bitumenes kézi- labdapályánkat is, a fiatalok készítették, társadalmi munkában. Még a Száév fiataljai is besegítettek — teszi hozzá, s újból kézbe veszi a hajszálvékony spirálokat.

TESSÉK KÉRDEZNI

Mi vall az Omega után?

Válaszol: Erőss Károly, a Volán 5. sz. vállalatának igazgatója

Sokáig emlékezetes marad azoknak augusztus 28., akik részt vettek Nyíregyházán, az ifjúsági parkban rendezett OMEGA-hangversenyen. Az együttes valóban színvonalas zenei élményt nyújtott, azonban ami a koncert után történt, hetekig szóbeszéd tárgya volt a megyeszékhelyen. Erőss Károlyt, a Volán

5-ös számú vállalatának igazgatóját kérdeztük meg:

— Mi is történt tulajdonképpen azon az éjszakán?

— Másnap reggel értesültem a buszvezetők jelentése alapján és a névtelen telefonálóktól, hogy botrány volt az utakon, az autóbuszmegállókban. Az történt, hogy a koncerten mintegy 7—8 ezer fiatal vett részt, s annak befejeztével busszal akartak bejönni a városba. Sajnos arra képtelen a vállalat, hogy ekkora tömeget egyszerre tudjon szállítani. Menetrendszerűen közlekedtek a 8-as járatok, illetve csak közlekedtek volna, hiszen a tömeg megrohamozta az autóbuszokat, s akik nem fértek fel a járművekre, elállták az utat, képtelenség volt közlekedni.

— Rendbontás is volt...

— Másnap kivizsgáltattam az esetet, megkerestük az akkor szolgálatot teljesítő rendőröket és készítettünk egy feljegyzést az illetékeseknek. Ebben például Lippai András, a GC 24—42 rendszámú autóbusz vezetője így mondta el a történteket: 22 óra 20 perckor indult el a sóstói végállomástól a város

felé,- s 23 órakor érkezett meg a vasútállomásra. A busz már az indulásnál megtelt, így csak a Tölgyes csárdánál állt meg. Ahogy elmondta, az úttesten ültek, feküdtek a fiatalok, egy-egy nagyobb csapatnak szinte könyörögni kellett, hogy tovább engedjék az autóbuszt. Amikor megérkezett a vasútállomásra, észrevette, hogy a jegykiadó automatát az utasok leszerelték, megrongálták. Ennek ellenére visszaindult, de amikor a Krúdy-szállóhoz ért, ismét kitört a botrány. Az utasok megrohamozták a buszt, az ablakokon, a szellőzőnyílásokon is másztak be a fiatalok, lehetetlen volt elindulni.

— Ekkor lépett közbe a rendőrség.

— A vezető kért segítséget tőlük, akik leszállították a magukról megfeledkezett utasokat az autóbuszról, s az kerülő úton jött vissza a telepre. Ezt meg kellett tenni, hiszen a gépkocsivezetőket, az ellenőröket életveszélyesen megfenyegették, ráadásul minden pillanatban tartani kellett a közúti balesettől.

— A Volán nem tudott kisegítő járatokat indítani?

— Ha megkérnek a koncert előtt bennünket, tudtunk volna még néhányat biztosítani. Igaz, ez sem oldotta volna meg a helyzetet, legfeljebb kisebb lett volna a tumultus. De nekünk nem szólt senki, hogy koncert lesz a Sóstón, így intézkedni sem tudtunk előre.

— Ezek szerint számítani lehet a jövőben is hasonló eseményekre?

— Sajnos igen. Nincs olyan gépparkunk, amivel fennakadás nélkül tudnánk 8 ezer embert ilyen rövid idő alatt elszállítani, ráadásul nálunk is emberek dolgoznak, akiket, ha lejár a munkaidejük, nem kötelezhetünk állandóan túlórára. Viszont, ha előre

■egyeztetjük a feladatokat a rendezőszervekkel, sokkal kisebb lett volna a fennakadás. Most volt nemrég az egyetemisták turisztikai találkozója. Egyetlen panasz sem hangzott el a Volán-ra. Igaz, az ottani fiatalok viselkedését össze sem lehet hasonlítani az OMEGA-koncerten részt vevőkével.

— ön szerint mi a megoldás, hogy elkerüljék a hasonló eseményeket?

— Vagy sokkal komolyabb rendezői munkát kellene végezni, s ebbe bele lehetne vonni a KISZ-eseket, az ifjúgárdistákat is, vagy a hasonló hangversenyeket bent a városban kellene tartani. Mert bármennyire is szeretnénk segíteni, lehetőségeink végesek.

BESZÉLNEK RÓLA

A népi táncos

Aki kicsit is ismerős a néptánc berkeiben, tudja, hogy a Nagyecsedről származó Balázs Gusztáv az ország legjobb népi táncosai közé tartozik. Számtalan díj, kitüntetés birtokosa ez a látszólag törékeny, huszonnyolc esztendős fiatalember.

Megszállottja a táncnak. Szervezett főiskolai, általános iskolai, községi tánccsoportot, s most teljesült egyik álma: főfoglalkozásban élhet szenvedélyének. Szeptember elején ugyanis Nyíregyházán a megyei művelődési központ szakreferensének nevezték ki, Szabolcs-Szatmár népi tánc- együtteseinek irányítása, pat- ronálása a legfőbb feladata.

Ez az esztendő különben is emlékezetes marad Guszti számára. Az év elején elnyerte az „Aranysarkantyús táncos’’ kitüntetést — ez egyedülálló a megyében —, s augusztus 20-án a néptánckultúra területén kifeitett tevékenységéért a Népművészet ifjú mestere címet kapta. Ö volt a táncosok között a második a megyében, aki megkapta ezt az igen magas elismerést, barátja, a szintén nagyecsedi Murguly Lajos 5

évvel ezelőtt lett ifjú népművész.

Tevékenységére felfigyeltek az országos szervek is, javaslatukra jelentkezett a debreceni egyetemre, s kezdi meg a következő évben tanulmányait a néprajz szakon.

— Ez nehéz lesz — mondja —, hiszen most is Gégény- ből járok be mindennap Nyíregyházára, ha megkezdem a tanulmányokat, hetente háromszor kell majd átmenni Debrecenbe az előadásokra. De a cigányság néprajzával akarok foglalkozni, s ehhez nélkülözhetetlen az egyetem.

Egyedülálló az, amit ez a fiatal pedagógus — ma is annak tartja magát, hiszen 4 esztendeig tanított Gégény- ben — az elmúlt években művelt. Délelőtt tanított, délutánonként motorra ült és járta a környéket, gyűjtötte a néprajz tárgyi és szellemi értékeit. Szépen berendezett szolgálati lakásukban korsók, szilkék, tálak, mángorlók, a magnón pedig soha le nem jegyzett dallamok bizonyítják a gyűjtés eredményeit. Nem is beszélve a csodálatosabbnál csodálatosabb táncokról. amiket öreg parasztemberektől. pásztoroktól, cigányoktól lesett el.

— Szerencsém volt — folytatja —, hogy cigánynak születtem, s olyan helyen, mint Nagyecsed. Rokonaimtól örököltem a hajlamot, a tánc szeretetét. az öreg Bulváki Gergefrr-féléktől meg a szebbnél szebb szatmári lépéseket. Ma is ezeket szeretem a' legjobban; az ecsedi cigánytáncokat. meg a szatmári ver- bunkot. Az eavik csupa tűz. energia, a másik maga a megtestesült méltóság.

Lehajol, bekapcsolja a magnót, s csoda történik: valami ősi, keleti zene csendül, ecsedi cigányok éneke. Csodálatosan szép női hang viszi a prímet, száll, repdes a dallam, mint a pacsirta fenn az égen.

— Ez az igazi cigányzene — halkítja le a magnót —, nem pedig az, amit nap mint nap hallunk a rádióbah. Mint ahogy van népdal és magyar nóta, úgy van eredeti cigány népdal és cigány nóta. Sajnos, a legtöbbször ezt az utóbbit hiszik az igazi kincsnek, s erről elsősorban a rádió és a tévé tehet. Pedig, ha tudnák, hány gyönyörű dalunk van!

Erzsiké, Guszti ugyancsak pedagógus felesége kávéval kínál bennünket, közénk telepszik, majd ismét a magnó veszi át a főszerepet. Cigányok énekelnek — Guszti fordítja — szerelemről, vándorlásról, küzdelemről.

— Talán egyszer ki is adják ezeket a, dalokat, s a rádióban is lehet majd hallani őket? Már most is rengeteg felvételem van, de az igazi munka még csak ezután következik. összegyűjteni, lejegyezni, közkinccsé tenni azokat a régi táncokat, dalokat, amelyek lassan kiveszőiéiben vannak.

Balázs Gusztáv, bármenynyire is hihetetlen, hiába neves táncos, még sohasem szerepelt külföldön, mint a nála sokkal szerényebb képességű táncosok. De tudja a dolgát, s indulásnak ez éppen elég.

Az oldalt összeállította: Balogh Géza

KM

IQILIDIAIHA