Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-30 / 229. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. szeptember 30. o Nézzük meg együtt a tákosi templomot Amikor a falu mai, kis favázas templomát felépítette, még összefüggő erdőség vette körül a beregi rész tisztásainak irtványfalvait. Tákos sosem volt jómódú község, nevének népi etimológiáját is a régi „ták” (folt) szóval hozza kapcsolatba. A tákosiak valóban szegények voltak, és ennek köszönhetjük — mert nem volt módjuk újat építeni — megyénk XVIII. századi népi kultúrájának legszebb gyöngyszemét, mely olyan meggyőzően tud beszélni a két évszázad előtti falu szépség iránti szeretetéről és művelődési viszonyairól. Ma kizárólag a templomról szoktak beszélni, olykor tévesen a fatoronyról is, valójában itt, bár részben csak nyomokban, egyetlen együttessel állunk szemben. Valaha temető övezte a két építményt, s a temetőben a helyek hierarchiája olyan szigorúan kötött volt, akár a honfoglalás korában, akár később a templomi ülésrend. Az egészet pedig, amint arról a régi fényképek tanúskodnak, palánk vette körül. A fatorony, sajnos, nem eredeti, 1948-ban részben a régi anyagának felhasználásával készítette egy csarodai ács és olyan megoldást használt, melynek semmi történelmi gyökere nincs: négy tartóoszlopos külsőben tulajdonképpen egy szerkezetileg kétoszlopos harangláb rejtezik. A régi anyag a talp- gerendázatnál tanulságosan jön elő. A kötések helye azt mutatja, hogy ezek eredetiA templom igénytelen külseje látszólag nem mond semmit. Magas nyeregtető alatt kis szögletes ablakok a tapasztott fehér falakon. Délről kis fa portikusz csatlakozik hozzá, s keleten három oldalban végződik. Mégis ez a megoldás feltűnő, minthogy a keletelés középkori szokás volt, s a fél nyolcszögű lezárás a gótikára jellemző. Mária Terézia alatt a gótika formakészletéhez való visz- szanyúlás, egy csökevényes gótikus továbblépés azt mutatja, hogy falun, reformátusoknál még ez volt a szakrális forma. A mai szerény külső azonban valaha kellemesebb volt. A templom favázas — részben sövényfonásos, részben vályogtöméses —, a favázas épületeknél pedig általában, de régi beregi példák szerint is. a favázat szabadon hagyták, csak a közöket tapasztották be. Eredetileg tehát a faszerkezet barnára festve érvényre jutott, s csak később, az egyre többszöri vastagodásával borították be ezt is sárral. Talán azzal a gondolattal is, hogy az épület ne lássék olyan szegényesnek, ami Szlovákiában, az egészen fából készült templomoknál is megtörtént. A templom igazi hírét azonban a belsejében lévő. nagyjából egységes hatású berendezése alapozza meg. Már belépéskor megkapja a látogatót a változó művészi értéket képviselő darabok hangulata, de teljes pompájában a keleti részből nézve bontakozik ki. Innen nézve a A tákosi templom. (Elek Emil felvétele.) leg tartóoszlopok voltak. Előfordul egy J betű is; tudjuk, hogy 1767-ben Lukács János tákosi ácsmester építette, a betű valószínűleg az ő monogramjának része. Számozás is van, ennek a módja pedig azt mutatja, hogy az ácsnak saját rendszere volt, ami másutt, mai fatornyainknál nem szerepel. Ez nem meglepő, mert akkortájt nagyon sok jó ács dolgozott, s majd minden meglévő fatornyunkat más mester készítette. A fényképek szerint a tákosi fatorony típusban hasonlított a Felső-Tisza vidékének többi fatornyához, de némileg el is tért. Ügy látszik, hogy ugyanezen a helyen állott, a szoknyája valamivel kijjebb ért a templom déli falánál, és alatta minden óldal felé négyíves könyöklős tornác nyílt. Alacsony, zömök törzse nem emelkedett magasra, részben zsindely, részben deszka borította. A harangházon két- két álív volt, s alatta a mintásán fűrészelt deszkaborítás csak jelezte a kerengőt. Sisakja a szokásos két részből állott, közepesen hegyes tűvel. Hogy valaha voltak-e fiatornyai, ma már nem állapítható meg. A nemrég elhunyt Tóth János, népi építészetünk kiváló ismerője sokat harcolt a fatorony rekonstruálásáért. Jó lenne, ha át- éreznők, hogy szellemi örökségének ezt a részét ránk hagyományozta. legszuggesztívebb, a kedves- otthonosán alacsony mennyezet kazettafestésének lebegő varázsa vonja be az egészet. Balra a szószék ugyanannak a kéznek a munkája, komorabb fekete színe a méltóságot van hivatva kifejezni. Szembe vele Danes Miklós uram hármas széke láttán gótikus stallumok villannak fel képzeletünkben. A háttámláinak szimmetrikus piros csokrai csakúgy, mint a karzat tizennégy és fél 1779-ből származó táblája élénkséget, vidámabb hangot ütnek meg, de szépségben nem vetekszenek a mennyezettel s a szószékkel. Figyelmet érdemel még az asszonyok padsorában az első, melynek kartámláján a pávafej kiképzése jelzi, hogy kiknek szánták. (Júnó és Hé- ré szent madara az antik mitológiából idáig elrepült!) Bu- day László uram, Baloghék széke, s a többi pad talán a kisinas kezenyomát viseli magán. A mennyezet nem egy részletben készült. A legrégibb idejét a patics falas résszel együtt az 1766-os dátumot viselő kazetta határozza meg. Ez a rész a sokszögű lezárás nyolc szabálytalan alakú táblájából és négyes sorban, egyenként öt kazettás határig terjed. Azután a négyes sor ötösre vált, itt egy-egy sorra négy kazetta esik. A választóvonal jelzi egyúttal a bővítés kezdetét is. Ezen a második részen az egyik tábla az 1784-es évet, Kulcsár Attila: Üzemi baleset A kedvenc Gólemünk nagyétkű: tízezer skatulya kapacitással. Mi munkaerő hiányában nem válogatjuk az emberanyagot, valami Michelangelót felvettünk nemrég betonozónak. A tag nem volt komplett soha, belekötött itt mindenkibe rögtön: a falsablőnt se hagyta ki. Egy ebédszünetben alábújt, — talán kijózanodni. Senki se lehet felelős, — bevibrálták és vasba betonozták, — a falba is > belekötött, — ezek miatt van mindig balesetünk. Kitörni feszült karjait, mint valami Atlasz fúrta a kötő betonba, teste átért a szűk falon, s lapos reliefként a falba szilárdult. Azóta testével felépült az emberibbé ötvözött panelház. A Ló utcában láthatod 8. emelet 145. sablon, — örök tanulságul: miért úszott el a prémiumunk. Templombelső. (A szerző felvétele.) mint a renoválás, felújítás évét adja. A karzat fölött is van még hat keskenyebb tábla, melyek más szempontból érdekesek, nevezetesen: kettő közülük át van festve, alatta egy régebbi, más kéztől származó mintának a nyomai, melyekről azt kell feltételeznünk, hogy a korábbi fatemplom ugyancsak sokszögű keleti részéből származnak. A szabálytalan nyolc táblából a két legkisebb egyszerűen le van vágva háromszögűvé, a többin a minta trapézszerű formában van komponálva. Lándor Ferenc asztalosművészete azonban a 4x5 és 5x4-es kazettákon bontakozik ki igazában. A sötétbarna léckeretezás közt a fehér alapú mezők sarkain feketével meghúzott hullámvonal valami látszat-mélység sugalmazását szolgálja. A mintákat azután egy kettős spirálvonal keretezi. A motívumkészlet magában véve nem különösebben változatos: dús levélzetű szárak, néhány virág, mint rózsa, tulipán, szívvirág és az indításnál különböző edények. A motívumokkal való játék viszont annál gazdagabb, két egyforma tábla nincs köztük. Erénye az említett gazdag variációs fantázián kívül a lendületes vonalvezetés, a határozott rajz, biztos ízlés, arányérzék és egyéniség. A színek ma kellemesen összefogott, meleg harmóniában csendülnek össze. A szárakon a levelek piros, sárga, zöld csoportokban váltakoznak. Az egykori kék szín azonban ma szürkévé fakult. A szószék koronáján ezt a fakulási folyamatot követni lehet. Az eredeti színhatás tehát inkább emlékeztet egy tarka virágos mezőre, egy- egy beregi hímzésre. A 28 és a 20 táblát időben 18 év választja el egymástól, s az eltelt időköz a' két csoport tábláin is lemérhető. Természetes. hogy a későbbi ötsoros táblák keskenyebbek, de ugyanakkor szellősebbek és mértéktartóbbak is. A kompozícióknál is figyelhetünk meg különbségeket. Az első táblákon leggyakrabban korsóból, szívből kiinduló két- három ágba hajló csokor jelenik meg. Néhány kereszt alakú kompizíció is van, az úrasztalkendőkről ismert, csigavonalszerűen hajló ág csak egyszer jön elő. Az 1784- es csoportnál több az oldal- felezős és csigavonalas hajlású ág, új minta a középen üres mezőben nyíló virág, új az átlósan osztott minta, s van egy teljesen asszimmet- rikus is (az ajtótól balra eső sorban a második tábla). Ha mindezt megfelelő történeti háttérbe ágyazzuk, érdekesen alakul az eredmény. Maga a négyzetes kazetta reneszánsz eredetű (vö. Mátyás budai palotája), az állandóan változó minta középkori, egyaránt jellemző a gótikára, kora reneszánszra. A korábbi csengeri, csen- gersimai, gyügyei figurális mennyezetekkel szemben Tákos nem akar tanítani, egyszerűen csak díszíteni, kellemes környezetet adni, gyönyörködtetni. A szervetlenül lebegő töltőminták s az asz- szimmetrikus kompozíció megjelenése azt bizonyítja, hogy a rokokó könnyed szelleme behatolt Tákosra is. Minden elemzés ellenére is, mégis egynek érezzük a kazetták virágoskertjét, Lándor Ferenc festő-asztalos művészete meggyőz igazságáról, mely kortársai közt előkelő helyet biztosít neki. Ennek a jelentékeny művészeti egységnek az alkotása az architektonikus szerkezetű szószék Lónyán, mely szintén kitűnő munka. Művei vannak Kárpátalján és Erdélyben is, de ezeknek még nem akadt kutatója. Koroknay Gyula Munkások a gyár előtt. Fenyő A. Endre rajza. De leginkább mégis az bántotta, hogy igaztalanul tolvajnak nevezik. Ö még nem lopott életében, az orvvadászat más ... Éjjel nyugtalanul aludt, azt álmodta, hogy gyerek megint, és egy pálcával akarja sorba állítani a libákat, de azok vadul összecsipkedik a meztelen lábaszárát. Fáradtan ébredt, ivott egy nyelet pálinkát, sodort egy cigarettát és az istállóba ment. Hűvös hajnal volt, csípett, mint a murci. Hét órára járt, amikor beszólt hozzá a Kovács fiú, a próbacsendőr, akinek apjával legénykorukban sokat vigadtak együtt, sokszor énekelték téli estéken végig az üres falut, de amióta a gyerekből csendőr lett, csak „Adj’ Isten !”-t váltottak egymással. — András bátyám, kilencre várja magát az őrsön a szakaszvezető úr! — Aztán mivégből, te? — Nem az én dolgom. De sejtheti... Amikor a kakastoll eltűnt, a konyhába ment, reggelizni kezdett, inkább csak megszokásból, mintsem az éhsége miatt. A gyomra görcsbe szorult, alig bírt legyűrni pár falatot. Ivott egy korty pálinkát és az udvarra lépett. Dolga lett volna elég, de kilencig már mihez kezdjen? Aztán egy hirtelen jött gondolattal a padlásra ment, és egy viaszosvászon csomagot hozott le onnét. Kibontotta, egy rövid csövű katonai fegyver, egy Manlicher feküdt előtte. Letörölte róla a zsírt, kiemelte a tárat és Nagy András sorsa akkor kezdett rosszra fordulni, amikor a főutcán találkozott a komájával, Tóth Bálinttal. Szőlőillatú ősz volt, ökörnyál úszott a levegőben, a fák levelei alig pirosodtak még. Nagy András először a temetőbe vette útját, megnézte a felesége sírját, megállt a fejfa előtt, majd lehajolt és kitépett néhány szál gazt. Ha tehette, naponta kiment a sírhoz. Az egész nem tartott tovább, mint tíz percig. Ezután a Tiszához ment. Leült a partra, kezét a térdére tette és nézte a vizet, a túloldal bozontos fáit, melyekre indakötegek kúsztak fel. A nap még magasan állt, melegen sütött, az ég valószí- nűtlenül kék volt és hihetetlen magasnak látszott. Egy ideig nézte a folyót, majd visszaindult. Vasárnap délután volt. Már a házánál járt, amikor szembe jött vele Tóth Bálint. — Kerestelek — mondta. — Van valami? — kérdezte Nagy András. — A csendőr téged gyanúsít az eltűnt libák miatt. A kocsmában mondták. — Majd meglátjuk. — Biztos, hogy nem te voltál? Annyira állítja... Nagy András szó nélkül sarkon fordult. Mire a ház körüli dolgaival végzett, este lett. Felnézett a holdra, amely ezüst ruhába burkolta a falut, a csillagok pedig úgy fityegtek az égen, mint a lazán felvarrt ólomgombok. A konyhában ült le. Egy régi újságot kezdett el nézegetni. Amióta — alig több, mint 1 éve — meghalt a felesége, egyedül töltötte az estéit. Gondolatai a csendőr körül kószáltak. Szép ember volt Kiss Mihály szakaszvezető, magas, bikaerős, pirosarcú. A keze könnyen eljárt és hírhedt nőcsábász volt. Nagy Andrást régen gyötörte az érzés, a majdnem bizonyosság, hogy a csendőr az ő feleségét is elszerette. Persze azt is tudta Nagy András, hogy nem oly egyszerű az ügy. Mert ott volt ő is, amikor egy menyecske miatt a bálban a legények megverték a csendőrt és ő is odahúzogatott neki. Érezte, a csendőr nem felejt. De baj volt az is, hogy Nagy Andrásnak volt egy lefűrészelt csövű puskája, amivel sok vadat lőtt már ki. Igaz, sohasem kapták rajta, de a szakaszvezető megmondta neki, nem nyugszik addig, míg kézre nem keríti. KM Két szilvafa
