Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-30 / 229. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET

Közművelődés a hadseregben

Program —

nemcsak katonáknak

Helyőrségi művelődési otthon — hirdeti az új felirat Nyíregyházán, a Színház utcai épület homlokzatán, ahol korábban azt olvashattuk: Fegyveres Erők Klubja.

— Nem egyszerű névcseréről van szó — mondja Fazekas Szigfrid alezredes, igazgató. — Az elnevezés a köz- művelődésnek a hadseregben bekövetkezett változását tükrözi. Üj működési szabályzatunk azt az elgondolást fejezi ki, hogy a helyőrségi művelődési intézmények képesek a jelenleginél többet segíteni a politikai, közművelődési feladatok megoldásában.

Kötődés a városhoz

Az intézmény elsősorban a hivatalos állomány és családtagjaik művelődési, szórakozási lehetőségeit teremti meg, de korántsem olyan zárt közösség. hogy ne tekinthetnénk a megyeszékhely közművelődési hálózata részének. Ha azt vesszük figyelembe, hogy tartalékosok, ifjúgárdisták, szocialista brigádok, vállalati, intézményi kollektívák gyakori vendégek a művelődési otthonban, színvonalas névadóünnepséget tartanak, kitűnik: a látszólag zártkörű

intézmény nagyon sok szállal kötődik a város életéhez.

De a helyőrségi művelődési otthon által szervezett intézmény- és gyárlátogatások szintén hasonló szerepet töltenek be. hiszen a nyíregyházi helyőrségben szolgalatot teljesítők között sokan vannak olyanok, akik más megyéből érkeztek, s ily módon is ismerkednek Szabolcs- Szatmár társadalmi, gazdasági életével. Épen ezért szerveznek néldául rendszeres látogatásokat a Jósa András Múzeumba, a megyei könyvtárba. de jártak már a gumigyárban, az Alkaloidában, a konzervgyárban, a Száév- nél. Mindezekkel a hivatásos katonák társadalmi kapcsolatainak kiépítését segítik, s hozzájárulnak, hogy megismerjék az üzemi, munkahelyi kollektívákat, azok eredményeit, gondjait, terveit.

Művészvendégek

— Hasonló célokat szolgálnak a megyei képzőművészek bemutatkozásai is — folytatja a művelődési otthon igazgatója.— A hivatásos tisztek, de a sorkatonai szolgálatot teljesítők közül is sokan itt ismerkedtek meg Berecz András, Huszár István, Kerülő Ferenc, Soltész Albert festményeivel, Nagy Mihály szobraival, de itt teremthettek kapcsolatot a zeneiskola művésztanáraival is. Mindezek nemcsak a művelődésben, hanem a megye jobb megismerésében. a beilleszkedésben is nagyon sokat jelentenek.

Nincs szó tehát arról, hogy a helyőrségi művelődési otthonban elsősorban katonai kérdések foglalnák el a fő helyet — bár a rendezvények része közvetve ilyenekhez is kapcsolódik. Szívesen látott vendég itt dr. Pálfy József, a Magyarország főszerkesztője, aki például sok más külpolitikai téma mellett sajátos, érdekes beszámolókat tartott olyan útjairól, melyeken a NATO közgyűlésein vett részt sajtótudósítóként. Vagy például az elsők között hívták meg Benda Lászlót, aki szintén újságíróként járt Portugáliában, és sok személyes élménye van a „szegfűk forradalmáról”.

Á közösség- formálás ismeretei

Sajátos az itteni program talán azért is, mert megkülönböztetett figyelmet fordítanak arra, hogy gyarapítsák a látogatók pedagógiai, pszichológiai műveltségét, olyan rendezvényeket szerveznek, amelyeken a szakemberek beszélnek arról,

hogyan kell közösséggel foglalkozni, embereket megismerni, irányítani. Ez azért fontos, mert a tisztek, tiszt- helyettesek jelentős része

mindennapi munkájában ki- sebb-nagyobb közösséget irányít, fiatalokkal foglalkozik, s célszerű megismerni a pedagógia, pszichológia új, tudományos eredményeit is. Ezzel hozzájárulnak a választott hivatás tartalmas végzéséhez, s közvetve segítik azt is, hogy a laktanyákban jól tudják szervezni a katonák kulturális programjait, a fiatalok szabad idejét, de szintén előnyös, ha ismereteik vannak a művészetek világában, jártasságot szereznek a közösségi művelődési formákban és módszerekben.

Klubműsorok

— Természetesen nem számoltuk fel a klubjelleget sem, o szabad idő változatos eltöltésére továbbra is lehetőséget teremtünk — mondja az igazgató. — Havonta rendezünk műsoros esteket, vendégünk volt a Mikroszkóp Színpad, Oszter Sándor, Rutt- kai Éva, Keres Emil, a BM és a hadsereg több művészeti együttese, az Operaház, a Csokonai Színház jó néhány művésze, Hofi Géza és mások. Kedveltek a heti táncestek, játékestek, vetélkedők és sok rendszeres látogatója van az ifjúsági és a nyugdíjasklub- vak. Sok tervünk van. Együttműködünk az alakulatokkal, tevékenységükhöz kapcsolódó időszerű rendezvényekkel készülünk. Mi is keressük az új formákat, hogy hatásosabbak, eredményesebbek legyenek az általunk szervezett programok. Tovább javítjuk kapcsolatainkat a területi szervekkel, gyárakkal, főiskolákkal, hogy

— szervezett keretek között

— minél többen ismerhessék meg a megúiuló helyőrségi művelődési otthon rendezvényeit.

M. S.

megnézte a golyókat benne, majd óvatosan a vállához emelte a fegyvert, hogy a ruháját ne piszkítsa; a csövet egy fáradt légyre irányította és elcsettintette a kakast. Visszatette a tárat, a puskát a vászonba göngyölte és a sparhert mellett magasodó kukoricacsutka-halom mögé tette.

Pontban kilenckor az őrsön volt. A szakaszvezető a tornácos fehér ház oszlopát támasztotta, együtt léptek a padlós hivatali szobába. Kiss Mihály az asztalnak nehezedett, az övén tölténytáska duzzadt, a kalapja egy széken volt.

— Hova lettek a libák? Ne hazudjon, tuflom, hogy maga vitte el.

Tagoltan, ridegen, halkan beszélt.

— Nem én voltam.

— Ne hazudjon. Ki volt?

— Nem tudom.

A csendőr keze őjpfonra lendült, de nem ütötte meg Nagy Andrást, aki ösztönösen kapta el a fejét; Kiss Mihály tenyere csak súrolta az arcát.

— Na, ide figyeljen! Tudom, hogy orvvadász és nem nyugszom, míg el nem kapom ! Ismerhet... A libákat maga lopta el. Holnap reggel újra itt legyen! Gondolkozzon, és jól vigyázzon ... Ja, és még valami: maga nem érdemelt rendes asszonyt.

A csendőr szeme hidegen villant.

Nagy András szélütöttként ment el az őrsről. Belépett Tóth Bálinthoz, aki épp befogni készült. Elmondta, mi történt.

Tóth Bálint ennyit szólt:

— Vigyázz, mert ez rád mászik. Akkor pedig ...

Nagy András otthon csak lézengett. Ivott egy keveset, mindig csak egy keveset, enni nem tudott, úgy érezte, a feje szétrobban. Korán lefeküdt, álom nem jött a szemére. Tizenegy óra körül felpattant az ágyról, a konyhába ment, világot sem gyújtott, tudta, hol a puska. Kilépett az éjszakába. Amerre ment, kutyaugatás kísérte. A szél a Tisza felől fújt, egyenest az arcába hajtotta a víz szagát. Sötét volt a csendőrőrs is. Nagy András sokáig állt az utca túlsó oldalán. Egy fa mögé húzódott, a puskát baljába vette, jobb kezével követ szedett fel és a csendőr ablakára dobta. Fény gyulladt a házban. Kiss Mihály az ajtóba lépett, alakja élesen kirajzolódott.

— Ki az? — kiáltotta.

Nagy András felemelte a

puskát és célzott. Kiss Mihály szívére. Életében sosem tévesztett még célt. Kiss Mihály egy félfordulattal zuhant vissza az ajtóba.

Nagy András agya megint tiszta volt. Tudta, ha magamagát adja fel, jobban jár, úgysem menekülhet. Reggelre már a szolgabírói hivatalban volt.

Különösebb nyomozásra nem volt szükség, a tényállás világos volt. Nagy András csak annyit hozott fel mentségére, hogy őt a csendőr megalázta, mert szemet vetett a feleségére, és tolvajnak nevezte. A csendőrt díszpompával eltemették, Nagy Andrást tizenkét évre ítélték. A tizenkét évből végül is kilenc lett. Nagy András a börtönben megőszült, a látása kicsit megromlott, és megtanult kosarat fonni. Nála ügyesebb kosárfonó nem volt a börtönben. Október végén szabadult.

A házát úgy találta, ahogy hagyta, csak a por lepett be mindent. Első útja a temetőbe vezetett. Végiggázolt a sárga avaron. Megállt a felesége besüppedt sírjánál, aztán a csendőr fejfáját kereste meg. Később két szilvafát ültetett oda, majd amikor a fa termőre fordult, lócát ácsolt a csendőr sírjához.

Közben Nagy András mesz- sze földön keresett kosárfonó lett, meg is nősült, egy másik faluból való özvegyasz- szonyt vett el. Vasárnap délutánonként pedig kiballagott a temetőbe. Elsőnek a felesége sírjához ment, majd a csendőrhöz. Ott ült, a síron nőtt fáról szilvát szedett és csendben eszegette. Az emberek pedig a faluban sehogy sem értették, mire jó az egész. Egyszer aztán kisütötték: Nagy András megeszi

az ellenfelét. Valaki meg is kérdezte tőle, de Nagy András nem válaszolt, csak maga elé nézett.

Speidl Zoltán

MEGYÉNK

TÁJAIN

Pusztadobos

A sógorommal is mi történt? Elment Egerbe, üvegezni a színházat, aztán ott összeismerkedett egy kislánnyal és azóta jóformán csak látogatóba jön. Ott telepedett le, Eger lett az új otthona.”

Akkor hangzott el mindez, amikor a hűs szobában arról beszélgettünk, valójában miért is fogy a lakosság Pusztadoboson? Mert a legutóbbi népszámlálás még másfél ezren felüli lakost talált itt, azóta viszont kevesebben vannak. A valóság azonban mégsem ez. Az igazság most már ilyen: megállt a lakosság apadása ebben a községben is, amely takaros portáival, gazdagságról árulkodó szép lakásaival itt húzódik meg a Namény felé vivő műút mentén, egy hajitásnyira a nagy forgalomtól.

Valójában nem is község már Pusztadobos a szó régi értelmében, legalábbis egyedül már nem az. Nyírmadához tartozik közigazgatásilag, s az utóbbi években egyesültek az itt lévő termelőszövetkezetek is. Tehát a teljes család a műút másik oldalára is értendő, mert a székhelyközség viszont ott terül el.

Mégsem volna helyes ilyen ridegen „leírni” Pusztadobost, hiszen a célszerűbb és a gazdaságosabb, no meg a szakszerűbb köz- igazgatás megvalósítása nem jelenti — és nem is jelentheti — évszázadok hagyományainak, a tudatba vésődött és a szívekben erősen ható szülőföldérzés megszűnését, kihűlését. Ahol most alma piroslik a kertekben; ahol felnyűtt paszuly szárad a tornácok előtt, ahol vidám gyermeksereg zsivalya röppen fel az iskolaudvaron, ezeken az egymásba kapcsolódó és egymást kiegészítő fő- és mellékutakon a hazai föld most is és még sokáig Pusztadobost jelent. így, külön, egyedül.

Azt viszont sem a pusztadobosiak, sem a krónikás nem állítja, hogy egyedül, egymagában ilyen szépen tudna létezni a település. Az igazság az, hogy nem Eger és nem Budapest lett kevésbé szép a távolra ingázóknak, nem ezért állt meg a népesség csökkenése. Várost avattak a közelben, Vásáros- naménvt, ahol most ereszt gyökeret az ipar. Sok embert foglalkoztat a forgácslapgyár; dolgoznak innen a madai állami gazdaságban, a nikecellüzemben, meg a tsz fatelepén Munkaalkalmat adott a tsz paradicsomléüzeme is, s ma már nem hétfőtől szombatig van távol az otthontól a családfő, a nagyfiú, vagy az eladósorban lévő lány, hanem csak reggel megy és este jön. Ügy, hogy viszi a busz. hozza a busz.

Hallom az iskolában: „Minden évben visz- szük a gyerekeket táborozni a Hárs-hegvre. Kapcsolatunk van a budapesti V. kerületi tanáccsal, akik szívesén gyermekeink rendelkezésére bocsájtják napközis táborukat. Ami pénz pedig kell, azt jórészt fizeti a tanács, a tsz, az úttörőszövetség. A családokat csak háromszáz forint terheli, sokhelyütt még annyi sem.”

Vezetőkkel, falubeliekkel beszélgetvén szeretném megtudni, mi a pusztadobosiak jó közérzetének titka.

— Az, hogy jó a tsz, jól fizet. Meg sokat hoz a dohány. Akik eljárnak, azok is ide hordják a keresetet. Mi kell más a falusi embernek: ne nyűglődjön a csoport, legyen fegyelem, meg pénz, akkor jut mindenre.

— Mire mindenre?

— Mindenre. Házra, bútorra, ruhára. Mindenre. Tudja, hány autó van itt, a faluban? Húsznál is több. •

— És a lakások?

— Újak, szépek. Korábban csak az öregekét igyekeztek felújítani, bővíteni, most már nem ezt teszik. Telket kérnek, telket vesznek, modern házat építenek, legalább százban már vízvezeték, fürdőszoba van, húsznál több lakásban pedig központi fűtés.

Megtudom azt is, hogy ez még nem a dolgok teteje. Most már nem számít nagy szenzációnak a településen, ha valaki emeletes házat épít.

— A tsz nemrég kiosztott egy gyönyörű teleksort. ahol csupa fiatalok raknak fészket. Mondtam is nekik a múltkor, olyan lesz ez már, mint a Rózsadomb. Kétszinteseket csinálnak. Már többen mondják a faluban: ez lesz a pusztadobosi villasor.

Jó, jó, mondom magamban, volt már rá példa, nem is egy, hogy az emberek egymást túllicitálván ragasztottak, építkeznek, kerítést húznak. Vajon nem ilyen tünettel állunk szemben Pusztadoboson isü Vajon „be tudják-e lakni” majdan ezeket a kacsalábon forgó, sátortetős meg emeletes házakat leendő tulajdonosaik?

— Nem- kell félteni a pusztadobosi embert. Van, még ma is van a faluban olyan család, ahol csupán a por érzi jól magát a felső szobában, a tiszta szobában, ahova csak

. ünnepnapokon invitálják a betérő vendéget. Van olyan, ahol télen még egy szobában húzódik meg két generáció is, mert spórolnak a fával, a szénnel. Iiyen is van. De már több az olyan család, ahol használják a legszebb szobát, s attól tiszta, hogy takarítják, porszívózzák. Aztán a gyerekszobát is befű- tik mostmár, ha jön a hideg. És a fürdőszobákban sem zöldséget tárolnak a kád helyén, hanem gázbojler kell nekik, meg színes csempe.

Az is ritkán fordul ma már elő Pusztadoboson, hogy a tizennégy éves kislánynak megvegyék a hozományt, a nehéz diófából készült bútort, hadd lássa a falu: ők időben gondoskodnak gyermekükről. Nem! Ma már jól tudják itt is, hogy évenként változik a divat, mindig szebb jön ki a gyárból, s ők a legfrissebb divat szerint igyekeznek vásárolni.

Ha már a gyerekeknél tartunk, megkérdeztem az iskolában, mit csomagolnak a nebulóknak tízóraira. A válaszokból: Zsíros kenyeret a legritkábban ... Télen kolbászillat lengi be a tantermet... Vajaskenyér, szalámival ... Sokan hoznak konzervet, vagy májkrémes kenyeret. És aztán a legfontosabb: kétszázhúsz iskolás gyermekből 88 étkezik a napközi otthonban, ahol változatos a menü.

„Van már színes tévé is a faluban vagy 4, a zongora sem ritka a házaknál. Sajnos, nincs megfelelő lehetőség a zeneoktatásra, mert Kovács Jánosné nyugdíjas pedagógus egyedül nem győzi ezt a munkát. Naményba is hordják a gyerekeket zongorára meg nyelvre.”

Lőrincz János 22 éve pedagógus, 1961 óta iskolaigazgató Pusztadoboson:

—* A sokoldalú iskolai képzés kamatozik. Az emberek igénye megnő a szépre, a jóra. Ezért is van nálunk jól működő Pávakör, citerazenekar. A környező községekben mindenütt nagyon szerették a pusztadobosi színjátszókat, akik tizenegy faluban léptek színre az Aranyemberrel. Húsz gyerek közül talán kettő marad csak itthon, könnyebb munkát vállalni, a többi megy középiskolába, ipari tanulónak. Ez is eredmény, ez is Pusztadobos.

z igazgató egyben a Nyírmadával közös tanács társadalmi elnökhelyettese is, így tehát — tanácsi nyelven — autentikus személy, hogy elmondja: tíz tanácstagjuk jól képviseli a közös parlamentben a másfél ezer ember ügyét. Amióta közös az útjuk Madával. azóta épült egy 50 személyes új óvoda, félmillióért korszerűsítették a villanyhálózatot, s azóta a madai művelődési ház egy kicsit az ő színházuk is. Ugyanakkor a központiak támogatják a Pusztadoboson jól működő ifjúsági klubot. Van a községen orvos, aki egyúttal fogszakorvos is.

Pusztadoboson egy kicsit a vegyes családok léte is mozgatóerő. Szinte minden családnál van. aki városon él vagy dolgozik, s ők közvetítik a korszerűt, a kényelmeset, az értelmes célokat az egyre szebb és melegebb otthonokba.

Angyal Sándor

Á

1979. szeptember 30.

KM