Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-30 / 229. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. szeptember 30. Tisztelt igazgató elvtárs! A z országos tanácskozásra szóló meghívót, amelyet vállalatunk propagandistája kézből, az ön külön szóbeli meghívásával átadott, köszönöm. Sajnálom, hogy egyéb elfoglaltságom miatt nem tudtam részt venni. Egyik munkatársa a tanácskozás után elmondta: sikeres volt az összejövetel, mindössze két megyéből nem képviseltették magukat a társvállalatok, de itt voltak szép számmal a budapesti központból is. Mivel nem voltam a tanácskozáson, így el kell hinnem, hogy az sikeres volt. Habár a résztvevők száma és a rendezők forgatókönyve szerinti bonyolítás még nem biztos, hogy egyben sikert is jelent. Sok olyan — a rendezők által — sikeresnek mondott tanácskozáson vettem már részt, amelyeken minden „gombnyomásra” működött: pontosan, előre megszabott időben kezdődött a főelőadás, nem lépték túl a kiszabott perceket a felkért hozzászólók, még vita is akadt, a szünetekben gazdag volt a büfé és ízletes az ingyenebéd. A vita a fehér asztalnál is folyt, mindenki mondta a magáét, csak éppen az nem hangzott el: kinek, mikorra és mit kell elvégeznie. Vajon szükség van-e az olyan demonstratív országos összejövetelekre, ahol jórészt olyasmi hangzik el, amit minden résztvevő ismer? De még ha valaki újat is mond, vágy a tapasztalat- cserén az átlagosnál jobbat, korszerűbbet lát, mit ér mindez, ha nincs kötelezettség, a megjelenéssel letudottnak veszik a tanácskozást? Egyes vállalatok rossz néven veszik, ha az ő értekezletükön nem képviseltetik magukat a meghívottak, még akkor is, ha ott semmi újat nem hallanak. Márpedig a tsz-ek- nek nem jó ujjat húzni a vállalatokkal. Sajnos, nagyon hozzászoktunk már ahhoz, hogy az értekezletek száma szinte mérce egy-egy szerv, intézmény munkájában. Értekezletekre szükség van, de csak akkor, ha azoknak értelme, tartalma és következménye is van. Szükséges, hogy legyenek bemutató gazdaságok, akik élen járnak a termelésben, ahol korszerű a vezetés, alkalmazzák a legújabb technikát, technológiát. Ilyen helyeken az igazi érdeklődők hasznos tapasztalatokat szerezhetnek. El kell azonban azt is mondani: nem mindig azok mennek el az ilyen tapasztalatcserékre, akik azokból profitálhatnának. Néha annyi ember összejön egy-egy tapasztalatcserének nevezett, tömeggyűlésnek is beillő rendezvényre, hogy a bemutatott gépekhez, eszközökhöz tizedük, ha odafér. A több százas létszámra szervezett bemutatók már eleve nem lehetnek hatékonyak. A mai energiaszegény helyzetünkben az sem mellékes, hogy egy-egy tanácskozásra hány gépkocsi fut össze. Még ha megyén belül rendezik is az értekezletet — országosról nem is beszélve — az összeadott kilométerek száma akkor is több ezerre rúghat. A szükségesnél, vagy a megengedhetőnél jóval több a megfelelő tömegközlekedésbe kapcsolt helyekre gépkocsival értekezletre járók száma. Elharapózott az a nézet: ha valamelyik vállalat legalább évente nem rendez egy kiadós, nem is országos, de tájértekezletet, akkor ők nem tartoznak az említésre méltóak sorába. Szerencsére a rendszeres önünnepléseket, az utóbbi években szokássá vált öt-tíz éves vállalati jubileumok tartását az illetékes felsőbb szervek megtiltották. A rendezvények szerelmesei azonban ettől még nem esnek kétségbe, találnak más címet az összejövetelekre. Reméljük, a közeljövőben a központok, a trösztök, minisztériumok jól példával elöl járva csökkentik saját értekezleteik számát és a vállalatok értékelésénél nem lesz jó pont az értekezletek száma, sőt az értekezletekre használt gépkocsi-kilométereket és egyéb kiadásokat is jobban számonké- rik. M esszire mentem az Önök tanácskozásától, de ha csak Önöktől kaptunk volna meghívást, meg sem említeném. Sajnos, a naponta érkező meghívóknak a felénél meg lehetne kérdezni: vajon szükség van-e azokra az értekezletekre? Hován József Pállal, a kisvárdai nyugdíjasok klubjának vezetőjével Szabolcs-Szatmár megyében 87 ezer nyugdíjas él, a megye lakosságának 15 százaléka. Az öregkor szociológiai problematikája többoldalú. Egyrészt gazdasági és szociális, másrészt az öregkor belső társadalmi jelenségeiből származik: a magányosságból, a hasznosságérzet csökkenéséből. A kisvárdai Ady Endre városi-járási Művelődési Központban a nyugdíjasok klubja milyen szerepet vállal ezek feloldásából? — Előrebocsájtom, hogy az anyagi biztonságot nyújtó nyugdíj az idős emberek jó közérzetének alapja. Ez mindenkit az egykori társadalmi munkamegosztásban betöltött helye, szerepe szerint illet meg, tehát differenciált. Ám kifejezésre jut benne a társadalom állandó gondoskodása, törődése. Gondolok itt például a nyugdíjak évenkénti 2 százalékos emelésére, vagy a jövedelempótlékra. Olvastam, hogy ez utóbbi címén július 23-át követően 18 millió forinttal többet fizetnek ki havonta megyénkben a nyugdíjasoknak. Magasabb lett az öregségi nyugdíjág legkisebb összege is. Az egyéb juttatásokról is beszélni kell. Közismert, hogy a termelőszövetkezetek nyugdíjasaiknak, járadékosaiknak tűzifát, takarmányt, terményt adnak minden évben ingyen, vagy nagyon jutányosán. A munkahelyeken meghonosodtak a nyugdíjas-találkozók, ezek is kifejezik a nyugdíjasok iránti társadalmi megbecsülést. Nagyon fontos dolog ez, hiszen az öregedéssel, különösen pedig a munkából kiválással csökken az öregek részvétele a társadalmi életben. Ezzel együtt a társadalmi hasznosságérzet is. Ez könnyen komoly megrázkódtatást, az öregek életének sivárrá válását, a boldogtalanság érzetét eredményezheti — különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy az öregedéssel együtt bomlanak, sőt sok esetben meg is szűnnek a családi kapcsolatok. A társadalom feladatai tehát — az anyagi gondoskodáson túlmenően — szaporodnak. Meg kell találni a módját annak, hogy a nyugdíjba vonulás után is megőrizze minden ember a kiegyensúlyozottságát, életkedvét. Az egykori munkahelyi közösségből történő kiválás után — szerintem — ezt csak közösségben, közösség által lehet elérni. 0 Valóra váltotta a klub ezeket a nemes célokat? — Ügy érzem, igen. Az eddigi tapasztalatok bizonyítják, hogy a klubra szükség van. Tudomásom szerint megyénk egyik legnagyobb létszámú nyugdíjasklubja a miénk. Szívesen jönnek ide az idős emberek. Jó látni, amint a közösség formálja őket. Külső jegyekben is megnyilvánul ez. Például voltak elhanyagolt külsejű öregjeink. Egyszer- csak észrevettük, hogy ők is többet kezdenek adni magukra. A szellemi frisseséget tápláló programok, ismeretterjesztő előadások, szórakoztató rendezvények megteremtik az idős emberek külső és belső harmóniáját. 0 Hogyan született a klub megalakításának gondolata? — Egyszer a Vásárosnaményban működő nyugdíjasklubról olvastam az újságban. Gondoltuk, milyen jó lenne nálunk is egy ilyet létrehozni. Tudtuk, sok idős emberben él a közösség iránti vágy, a magányosságból menekülés szándéka. Aztán tovább: ennek a kornak is megvannak a maga szépségei, s aki nem veszi észre, azzal észre kell vétetni. A közösség erre is megtanítja az embereket. Elhatároztuk, hogy a legközelebbi tanácsülésen szóvátesszük a klub megalakítását. így történt és néhány hét múltán, 1977 március elején 28 taggal megalakult a nyugdíjasok klubja, melynek a művelődési központ adott helyet. Engem kértek meg, hogy legyek a klub vezetője. Egyes feltételezések szerint a közösség- 0 igény korhoz kötött. Csak a fiatalok és az idősek belső igénye ez. Mi erről a véleménye? — A klub taglétszáma ezt igazolja. Ma csak a művelődési központban működő klubnak — ami mi „anyaklubnak” nevezünk — 461 tagja van. Ezenkívül a városban másutt is találni nyugdíjasok klubját, például az öntödei vállalatnál, az áfész-nél, a MÁV-nál, a postánál, a termelőszövetkezetben és a költségvetési üzemben. Jó és rendszeres kapcsolatunk van ezekkel a klubokkal. ^ Milyen gyakoriak a klubfoglalkozások? — Heti egy alkalommal, szerdán tizenkettőtől este nyolcig várja a művelődési központ a nyugdíjasokat. Nyáron bővül a lehetőségünk. Van ugyanis egy nyugdíjasparkunk. Szépen ápolt, gondozott, asztalokkal, lócákkal. Itt kártyázni, olvasni szoktak, de lehet pingpongozni, vagy karikát dobálni. — A klubfoglalkozás biztos pontja a délután 3 órakor kezdődő ismeretterjesztő, egészségnevelő, vagy más, közérdeklődésre számot tartó előadás, filmvetítés. Néhányat címszavakban megemlítenék: „Az egészséges öregkor”, „Ember, munka, pihenés”, „Az alkoholizmus ellen”. Időszerű politikai kérdéseket is megvitatunk. Rendeztünk már kerekasztal-beszélgetést, múzeumlátogatást. A Sokszor éri vád e klubokat, hogy hiányzik belőlük a közös cél, a közös tevékenység, az együttlét csupán társalgásra, kártyázásra szarítkozik. — Ezt én visszautasítom, ez így nem általános. Az előbb említett programjaink mást bizonyítanak. Egyébként éves munkatervet készítünk, amit a művelődési központ igazgatója hagy jóvá, és azt következetesen végrehajtjuk. 0 Aktív cselekvésre is módot ad a nyugdíjasok klubja? — Igen. Tizenhét szakcsoportunk működik. Van kézimunka-szakcsoportunk. Negyvenötén vöröskeresztes-tanfolyamot végeztek a klubtagok közül, s mint elsősegélynyújtók például nyáron a parkban teljesítenek szolgálatot. Érthető ez, hiszen nekünk őszintén szembé kell néznünk az öregkori betegségekkel. A rosszullét, a szédülés könnyen jön. Hatvan egyedül élő, idős klubtagunkat — köztük van 97 éves is — a 10 fős látogató- csoportunk kíséri figyelemmel. Jelzik, ha valamilyen segítségre szorulnak. Nyolcán beteglátogatásra vállalkoznak. Egy-két szál virággal — ami a kertjükből kikerül — meglátogatják az éppen beteg klubtársukat. Vannak, akik a névnapokat „kötelesek” számon tartani, mert ezeket is közösen üljük meg. Mezőgazdasági csoportunk a park rendjét őrzi, ők parkosítottak, némi segítséggel. A Simone de Beauvoir írja „Öregség” cí- ^ mű művében, hogy a férfiak sokkal jobban megszenvedik a nyugalomba vonulás tényét, mint a nők. ön is ezt tapasztalja? — Arra gondol, hogy a nőket jobban leköti a család, ezért nemigen látogatják a klubot? Nálunk ez nem igazolódott. Ugyanis több nőtagunk van, mint férfi. A férfiak, ha nyugdíjuk mellett munkát vállalnak, nem jönnek, elmaradnak, mondván: fáradtak. Bocsánat a közbevetésért: mint tudott, megyénk nyugdíjasainak 16—18 százaléka nyugdíja mellett munkát vállal. Mi erről a véleménye? — Hasznosnak tartom és örvendetes dolognak. Hiszen az, aki nyugdíjazása után is még testi-szellemi frissesége birtokában van, ha munkát vállal, hasznára tud lenni a társadalomnak. Töretlen aktivitással, nagy élet- tapasztalattal rendelkeznek ők, ugyan miért ne hasznosítanák? Az a kis pénz sem jön rosszul nekik, de talán sok nyugdíjasnak a „szükség van rám” érzése többet ér a pénznél. ^ Igaz-e az a mondás, hogy mindenki úgy öregszik meg, ahogyan élt? — Ez igaz. Aki fiatal korában tartalmasán, nyitott szívvel élt — legyen férfi vagy nő, családos vagy magányos —, az meg tudja tölteni értelemmel a késő „ősz” idejét is. Azok, akik fiatalon, a rohanó élet mellett is időt szakítottak az érzelmek gondozására, azoknak a későbbi években sem tompulnak el az érzelmeik. A Ön jól ismerheti az öregeket. Érdekel- w ne, vajon magánügyüknek tekintik-e azt, hogy elszállt az ifjúságuk és nem szeretik, ha más beszél róla? — Köztünk a korról sohasem esik szó. Mint klubvezetőnek sincs nyilvántartásom az életkorokról. Hogy miért? Volt, aki amiatt nem jött közénk, mert nem akarta, hogy megtudják, hány éves. Azóta viccesen mindig azt mondom: nálunk három korosztály van: fiatal, fiatalabb, legfiatalabb. A Egyesek tehát érzékenyek, mások pedig w derűsen és belső megbékéléssel élvezik ezt az állapotot? — Így van. Ezért jó, ha a fiatalabbak nem külső jegyek alapján, nem ősz hajuk miatt és nem kampányszerűen, hivatalos programként az öregek hete, vagy hónapja alkalmából, hanem életük mindennapján becsülik őket. Fogadják megöregedésüket észrevétlenül, tapintatosan. — Az öregség nem kor, hanem állapot és nem lehet pontosan meghatározni, kinél mikor kezdődik, mert egyéni dolog, alkati kérdés, testi, szellemi kondíció és jó szerencse dolga. A megyében évente 3500—4000-en mennek nyugdíjba. Az új nyugdíjasok 10 —12 százaléka veszi igénybe az ösztönző nyugdíjpótlékot, ön helyesnek tartja-e ezt a „továbbszolgálatot”? — Ismerőseim között vannak, akik már nyugdíj előtt számolják a napokat, mikor hagyhatják abba a munkát, mert elfáradtak és pihenni szeretnének. De ismerek olyat, aki reggelente szorongva ébred, fél a felmondástól, fél, hogy megköszönik eddigi fáradozásait. Aggódik, mert egyelőre nem tudja elképzelni, hogy mihez kezd, ha nyugdíjas lesz. Egész életét tevékenyen töltötte, számára a munka nem robot, hanem öröm, tartalom, életforma. Én helyesnek tartom, ha az ilyen embert nem kecsegtetik a „jól megérdemelt pihenéssel”. Aki teljes értékű, hasznos munkát tud végezni a nyugdíjkorhatáron túl is, és egyelőre még nem akar pihenni, az hadd dolgozzék, ne kényszerítsék nyugdíjba, mert azt az élet helyett vegetálásra ítélik. Az előbb említett egyéni eltérések milyen speciális feladatokat rónak a nyugdíjasok klubjára? — Aszerint állítjuk össze programunkat. Cél, hogy mindenki korának, szellemi erejének, frisseségének megfelelően szórakozhasson, vagy aktivizálja magát. Találkozott-e már a klubbal szembeni előítélettel? Arra gondolok: a közvélemény kis része ma is elvárja az öregektől, hogy az évszázadok alatt kialakult szerepnek megfelelően viselkedjenek. — Emiatt nemigen maradt távol a klubunktól senki. Volt viszont olyan esetünk, hogy az illető azért lépett vissza, mert nem talált társaságra. Hozzáteszem: mert ő sem kereste, magát különleges embernek tartotta. De ez egyedi eset, talán jobb is, ha az ilyen távol marad. ^ Miből finanszírozzák a klub kiadásait? — Talán már a legelején kellett volna mondanom, hogy nálunk tagsági díj nincs. Akkor miből élünk? — kérdezheti bárki. Előrebocsájtom, a nyugdíjasok klubjának nincs pénze, mégis létezünk: itt Kisvárdán az Ady Endre Művelődési Központ jóvoltából. Abból a segítségből, amit a helyi pórt- és tömegszervezetektől, iskoláktól, üzemektől, gyáraktól, vállalatoktól és intézményektől kapunk. Például a 3-as és 4-es számú általános iskola diákjai a park rendbehozatalánál segítettek. Időnként műsorukkal teszik ünnepségeinket színesebbé, emlékezetesebbé. A szocialista brigádok társadalmi munkavállalásaik révén is gazdagabbak lettünk. A napokban például a ruházati szövetkezettől kaptunk harminc ülőpárnát. Kár, hogy az üzemek segítsége általában egyszeri, s aztán egy kicsit megfeledkeznek rólunk. ^ Megviselt emberek is vannak. Adódnak-e konfliktusok a klubtagok között? — Igen, de ezek csak átmenetiek. Legutóbb például a park miatt oszlottak meg a vélemények. Volt, aki helyeselte, volt, aki ellenezte. Erre már én is azt mondtam: türelem kell az öregekhez. A Néhány kötet fényképalbumot mutatott. ” melyekben a felvételek dokumentálják a nyugdíjasok klubjának mozgalmas életét, ön ennek az egyik mecénása, ön is nyugdíjas. Nem fárasztja ez a munka? — Szívesen csinálom, így nem veszem észre a fáradtságot. A feleségem is sokat segít, néha még a lányom is. Plakátot fest. ^ Honorálják a munkáját? — Igen, havonta 730 forint tiszteletdíjat kapok. 0 Milyen terveik vannak? — Szeretnénk, ha többen volnánk, új tagokat várunk. A nyugdíjasok parkját akarjuk továbbfejleszteni. Egy fedett helyre lenne szükségünk. Ez persze csak segítséggel sikerülhet. Szívesen könnyítenénk a fiatal szülők helyzetén: pótmamaszolgálatra vállalkozunk a jövőben. Asszonyaink már felkészültek rá és hamarosan várjuk a hívásokat. 9 Köszönöm az interjút! Soltész Ágnes e KM Az öregkor napjairól 'Vasárnapi' kINTERJÚi
