Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-29 / 228. szám

1979. szeptember 29. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Átázott munkaruhák S ok, vagy kevés a mun­karuha a szab öles- szatmári vállalatok­nál? Szakszervezeti fóru­mokon szinte mindig, min­denütt panaszolják, hogy kevés. A munkaruha kihor­dási ideje hosszú, a minősé­ge meg rossz. Ugyanakkor a bizományi áruház polcai meg vannak rakva új mun­karuhákkal, bakancsokkal, esőköpenyekkel. A dolgo­zók nyilván a fölösleges munkaruhájukat adják el a bizományiban. Az eladás azonban nem jellemző, a munkaruha-ellátás valóban gondot jelent. A szakszervezetek megyei tanácsán is panaszkodtak a munkaruha-ellátásra, a Zá­hony térségében dolgozó vasúti munkások és a SZA- VICSAV dolgozói. A KE- MÉV szakszervezeti tag­gyűlésein arra panaszkod­tak, hogy a munkaruhák mosás után összemennek és könnyen szakadnak. Mind a három murikahelyen ke­resik a javulás lehetőségét. A záhonyi átrakómunká­sok 1978 második felétől hat hónapra kapnak egy munkaruhát. A kihordási idő csökkentésével a gond­juk megoldódott. De a ko­csirendezők továbbra is elégedetlenek a munkaruha és az esőköpeny minőségé­vel. A kihordási időt egy kicsit hosszúnak tartják. A vasúti raktárt jól feltöltöt- ték, a kiosztás határideje már nem gond. A SZAVI- CSAV beszerzői viszont gondban voltak, mert a munkaruházati boltban nem kaptak sem elég, sem jó minőségű munkaruhát. A beszerzők nyakukba vették az országot és kilincseltek. Egy fővárosi ipari szövet­kezetben végre sikerük volt, még méretre is rendelhet­tek. A rendelést a közép­üzem eddig kielégítette. A vállalatnál — a szakmától, illetve a munkától függően — egy, illetve másfél év a munkaruhák kihordási ide­je. A szakszervezeti veze­tők azt remélik, hogy ennyi ideig el is tart a főváros­ból beszerzett jobb minősé­gű munkaruha. A víz- és csatornamű vállalat példá­ja követendő. Kilincseléssel, utánajá­rással lehet javítani a helyzeten. Az is javulást eredményezhet, ha néhány vállalatnál felülvizsgálják a kihordási időt és megnézik, hogy kiik viszik bizományi­ba munkaruháikat. íratlan szabály, hogy az új, kiadás­ra kerülő munkaruhákat el kell látni a vállalat emblé­májával, bélyegzőjével. A megjelölt ruhákat már nem veheti át a bizományi áru­ház. Az üzletelők munkás- társaiknak ártanak, hiszen a munkaruha rendeltetése az, hogy a munkások az üzemben viseljék. Akaioz'k az ellátás, ugyanakkor a bi­zományiban új munkaruhát vehetnek a kiskerttulajdo­nosok, a nyugdíjasok, vagy a horgászok... A kihordá­si időre nincs felsőbb ren­delet. vállalati kollektív szerződésekben rög­zítik, hogy egy-egy munkahelyen, szakterüle­ten mennyi legyen a kihor­dási idő. A kollektív szer­ződést persze az igényektől és a kényszerhelyzettől füg­gően módosítani lehet. Vé­gül, de nem utolsósorban az is javíthat a helyzeten, ha a dolgozók magukénak ér­zik és a lehetőségekhez mérten kímélik a munka­ruhát. Nábrádi Lajos □ ESTE A VÁROS PEREMÉK: GUSZEV Mentőöv-csavargás ellen Aki most jár a Guszevben, talán el sem hiszi, hogy valamikor itt virágoskertek pompáztak, s a csa­ládok úgy éltek itt, mint a város más pontjain. Most aki csak teheti, menekül innen, a jobb érzésű embe­rek csak átmeneti szállásnak tekintik. Mégis számol­ni kell a teleppel, mert még hosszú évekig 300 csa­lád fog itt lakni. Sok fiatal nő fel itt alkoholisták, csavargók, tolvajok, markecolók között. A veszély elsősorban rájuk, a fiatalokra leselkedik. Erre gon­dolt Bessenyei József, amikor elkezdte ásni a pincé­hez a lejáratot. Legyen klubja itt a fiatalságnak. Orosz Zoltán, aki férfisza­bó a VOR-nál és vezetőségi tag az ifjúsági klubban, így beszélt az 1976 februárjában megalakult klubról és közös­ségéről : — Legalább száz olyan fia­tal lakik itt a telepen, akik társaságot, szórakozást keres­nek. Este már nem mennek el a városba, vagy a munka­helyi klubokba, ha itt, hely­ben találnak szórakozási le­hetőséget. A mozi hetente kétszer játszik, de a fiatalok inkább csak akkor mennek, ha izgalmas, nyugati filmet játszanak. Szóval, a klub eleinte nagyon jó volt. Ellaposodtak a programok — Kezdetben még rendes programokat tartottunk: író­olvasó találkozó, politikai elő­adás, társadalmi munka stb. Igaz, mindig tele volt a klub, mert jöttek a fiatalok, de a programok fokozatosan ella­posodtak. Csak ültünk és nem csináltunk semmit. Egy páran éreztük, hogy ez így nem mehet tovább, de hát olyan fiatal, aki tenni is tud­na valamit a közösségért — egyik kezemen meg tudnám számolni, hány van. A legutóbbi időben már csak a diszkó élt meg a klub­ban. Bömbölt a magnó, za­varta az iskolásokat, a kör­nyék lakóit. Az iskola igazga­tóját, Bessenyei Józsefet azonban mégis az zavarta a legjobban, hogy a klubban csak zenélnek és semmi ér­telmes nem történik. — Aztán az emberek el­kezdtek beszélni mindenfélé­ről. Hogy itt bujkál a szökött kislány — nem cigány! —, meg hogy itt mit csinálnak a lányokkal, meg hogy lemá­soltatták a kulcsokat és itt alszanak. Meg kell cáfolnom, hogy elejét vegyem a plety­káknak! Az történt, hogy az egyik klubvezetőségi tag el­hagyta a kulcscsomót, rajta a klub és az iskola kulcsai­val. Mindet kicseréltettük, a fiúknak pedig megmondtam, hogy a klubot egyelőre bezár­juk és majd csak akkor nyit­juk ki, ha lesz valami bizto­síték az értelmes együttlétre. A klubot tehát bezárták. Annak idején „mentőövnek” szánták — csavargás ellen, de még most is sokan kapasz­kodnak bele. Estefelé itt gyű­lik össze továbbra is az ifjú­ság, pedig tudják, hiába jön­nek. Már fél 5 tájban megje­lenik az első fiú, aztán hama­rosan egész csapat tizen- és huszonéves rúgja a labdát az iskolaudvaron. Kint fociznak, mi meg egy- néhányan bent beszélgetünk a könyvtárban. Gál Béla, a VOR gépésze, a klub egyik tagja, mellesleg az egyetlen könyvtári olvasó a klubtagok közül, így foglalta össze véle­ményét: — Szerintem az is jó, hogy a zenéért, társaságért össze­jövünk. Mert mit csinálhat­nánk itt a telepen. A fiatal se tud mást, mint amire látja a példát: iszik, vagy csava­rog. Egy jó klubvezető kel­lene ide, mert a kutya se tö­rődik velünk... Marinka György autósze­relő, Vagép-es autószerelő, aki működési engedélyes disc-jockey a klubban, hozzá­teszi : — Meg lehetne állítani né­ha azt a magnót. Egy kis szö­veg, valami tájékoztatóféle erről-arról, vagy egy jó kis filmvita. Kísérletezni kelle­ne... Nagyobb erő­feszítést kíván A kutya se törődik velünk — nem csak a fiatalember­től hallottam. Túl sokszor tért vissza ez a félmondat, bárki szólalt is meg. Az iskola igaz­gatója, miközben kriminális eseteket mesélt el a telep éle­téből, elmondta, hogy amikor idekerült, bizony sokszor érezte úgy: el kell innen me­Parkettakészítő üzemet lé­tesítenek Napkoron a helyi Kossuth Termelőszövetkezet 320 hektárnyi akácerdejének hasznosítására. Eddig csak tűzifaként értékesítették az akácot, évente 1,5 millió fo­rintot jelentett ez a téesznek. Most 4,7 milliós költséggel építik fel az üzemet, ahol évente 450 köbméter akác­nekülni. Itt a pedagógustól is sokkal nagyobb erőfeszítést kíván a legkisebb eredmény is, a társadalmi problémák iránt érzékeny közéleti em­ber pedig egyszerűen beleful­ladhat a tennivalókba. A népfrontbizottság elnöke lett és afféle mindenes: tanító és „körzeti megbízott”, aki min­dent intéz. Kerekes Elekné, a könyvtáros elmondta, hány­szor verték rá az ajtót, hány­szor vágtak be az ablakon üveget, hányszor kért hatha­tósabb rendőri segítséget. Most már nyugalma lesz: át­költözött a könyvtár az is­kolaudvarra. Érdekes, amit 15 év guszevi tapasztalata alapján mond: — Figyelem a beköltözte­tett cigánycsaládok asszimi- lálódását. Sajnos, az utóbbi években a hasonulás csak visszafelé figyelhető meg. A magyar családok kezdenek hasonlítani a cigányokhoz, életmódban, szokásokban. Persze rendes, becsületes emberek is laknak itt, de nem képesek ellensúlyozni a má­sik végletet. Lesznek segítőtársak Sokkal összetettebb problé­ma a guszevieké, semhogy az ifjúsági klub újraindításától nagy eredményeket lehetne várni. De mégis szükség van rá! A feltételek adottak a működéshez. Szépen beren­dezve, igazán otthonos. Az Állami Ifjúsági Bizottságtól 12 ezer forint támogatást kaptak, ebből 6 ezer már hoz­zájuk került. Mindez azonban nem elég az újrakezdéshez. Szerencsére itt is élnek olyan emberek, akik nem nyugszanak bele a megvál­toztathatatlan sorscsapásba. Az iskola igazgatója tovább szövögeti a terveket. Lesz itt még virágoskert, lesz még több helyiség, ha a Gelka végre kiköltözik a raktárá­ból, lesznek segítőtársai az igazgatónak, lesz klubvezető is — Ígérték a főiskoláról. Más segítőtársak is kelle­nek ide! Baraksó Erzsébet rönköt dolgoznak fel, s ebből 57 600 négyzetméter parket­tát állítanak elő. Ennek el­adásával 10 millió forint ha­szonra tehet szert a téesz. Az ötven főt foglalkoztató üzem beruházása 2,4 év alatt térül meg. Most a termelési adóiból származó fejlesztési támogatásból építik fel az új üzemet. Parkettaiizem Napkoron N yugalom mindenek­előtt. Titka: ha fúj, szélvédett helyen járok, ha hűvös van, a napos oldal­ra állok. Nem érhet meglepe­tés. Ha netán mégis, csak azt mondom: óh! Az ember uralkodjék. Fő­leg az érzelmei felett. Kér­tem a festékesboltban olyan zománcfestéket, ami fémre kenhető. Kéket. Azt mondta az eladó, nincs. Sem kék, sem piros, sem sárga. — Öh! — mondtam én. Hát akkor mi van? Van fehér egykilós csomagolásban, spré fekete­fehérben 70 forintért. Sem a kilós nem stimmelt, sem a spré. Egy bicikliváz maxi­mum 10 deka kencét igényel. Ezt közöltem az eladóval. Igen, válaszolta, szoktak len­ni olyan kis tubusok. Mo­mentán azonban, sajnos. Menjek áruházba, vagy aho­vá akarok. — Öh! — sóhajtottam, és mentem az áruházba. Ott kö­zölte a nő, menjek a háztar­tásiba. A világért se, hiszen onnan küldtek ide. —Óh! — mondta a hölgy engem utá­nozva. Nem sértett, mert na­gyon bájosan tudott megle­pődni, aztán felvilágosított, próbálkozzam a járműbolttal, vagy az Autókerrel. — Öh! — mondtam most már én —, de buta vagyok, hogy erre nem gondoltam! — Festék mindkét üzletben volt. Az Autókernél egykilós csomagolásban, speciálisan Skodára, szürke. Kérdeztem, mennyiért? Reklámár, alig több mint egy százas. — Óh! — nyilatkoztam, ennyit a ta­tarozásra szánt kerékpár nem ér. A járműboltban viszont a szerencse kísért. Volt tízde- kás dobozos festék, de semmi választék, csak narancssárga. Veszi, nem veszi, nincs más, — mondták — és én vettem, miközben azt mondtam: — óh! — Most már azért mond­tam, hogy óh, mert sajgóit a lábam a vándorúitól.­Otthon ezek után egy na­gyon nagy és egy nagyon na­gyon hosszú óh! hangzott el. Narancssárga festéket vettem, a dobozon rajta is volt a minta, de amikor a dobozt felbontottam, a festék szür­ke volt. Öh! Amíg festettem, festeget- tem a kereskedelmünkre gondoltam. Nem rosszat. A, dehogy! Csak azt, hogy óh! Óh, mamamija! Én nem ilyen színű biciklit akartam. Seres Ernő Ken Mi a véleménye? Muszbek István, Olesnyovics Istvánná, Zalai László A teljesítményekről „Folyamatosan vizsgálni — és ennek alapján módo­sítani — szükséges a telje­sítménykövetelményeket.” (A megyei pártbizottság 1978. december 19-i hatá­rozatából.) AZ ÉRDEKVÉDELEM: MUSZBEK István, a „Fém­munkás” Vállalat nyíregyhá­zi gyárának szb-titkára: — ötszáznegyven fizikai dolgozónk 62 százaléka dol­gozik teljesítménybérben. A kazánfűtők, a karbantar­tók, a takarítók, a gépko­csivezetők órabéresek. Mint a legtöbb üzemben, nálunk is folyamatos a normakar­bantartás, legutóbb a for­gácsolóműhelyben vizsgál­tuk felül a teljesítményeket, s állapítottunk meg új nor­mákat. — A szakszervezet két malom között őrlődött ek­kor, hiszen a dolgozók ér­dekét képviseli, de szem előtt kell tartania a közös­ség érdekeit is. A forgácso­lók a múlt esztendőben be­csült norma alapján dolgoz­tak, sokat is kerestek. Legalábbis más üzemrészek munkásaihoz képest, hiszen nem volt ritka az olyan esz­tergályos, aki hat-hat és fél ezer forintot keresett. Per­sze, ehhez 160—170 száza­lékos teljesítményeket kel­lett produkálni, s hozta is ezt a szintet majdnem min- * denki. — A laikus is láthatja, nem reális az a norma, amit sorozatosan 170 százalékra lehet teljesíteni. Persze a forgácsolók védték a saját érdekeiket, de később be­látták, szükség volt az ad­digi normák felülvizsgála­tára. Már csak azért is, mert a vállalatnál bértömeg-gaz­dálkodás van, ami gyakor­latilag azt jelenti, hogy ha valaki érdemtelenül sokat keres, a másik zsebéből ve­szi ki a pénzt. AZ ÉRINTETT: OLES­NYOVICS Istvánná, forgá­csoló szakmunkás: — Az az igazság, nem néztük valami jó szemmel a normásokat, mikor meg­jelentek közöttünk a múlt év őszén. Az új normákat meg már végképp nem fo­gadtuk tapssal. Azt hiszem, ( a helyünkben mások is ha­sonlóképpen gondolkodtak volna, hiszen az új teljesít­ményelszámolás azt jelen­tette, hogy ugyanazon bé­rért ezúttal többet kell dolgozni. — Ráadásul a műszaki osztály dolgozói és a nor­mások túlságosan is ragasz­kodtak eleinte a papírhoz, ami feszültségekhez veze­tett. ök majdnem minde­gyik munkafolyamatnál az optimális feltételeket vet­ték számításba, ez hiba volt. Én például már las­san tíz éve dolgozom kö­szörűgépen, s az természe­tesen kopik, öregszik, egy­re kisebb teljesítményt le­het vele elérni. Ennek elle­nére most egy hajtórúd el­készítéséért 4 forintot ka­pok, míg tíz évvel ezelőtt 5 forint 80 fillért fizettek. — Rengeteget veszeked­tünk a vezetőkkel, a műszaki osztállyal. Számtalanszor kértünk felülvizsgálatot, s nem is egy esetben nekünk lett igazunk. Most már kezd a fizetésünk is egye­nesbe jönni, s ha nem is keresünk annyit, mint a normarendezés előtt, nem nagyon panaszkodhatunk. A múlt hónapban például én 4100 forintot kaptam, ez nagyjából összhangban van a végzett munkával. AKI FELELŐS: ZALAI László, a műszaki osztály vezetője: — Járja közöttünk egy mondás, miszerint az a jó norma, amit 99,9 százalékra teljesítenek. Műszakilag ugyanis ez van igazán jól előkészítve. Ha ezt vesszük figyelembe, láthatjuk, új normákat kellett kidolgoz­nunk, hiszen a rendkívül magas teljesítményeket rit­ka esetben a kiváló munka, inkább az alacsony követel­ményszint eredményezte. — Persze ennek elfogad­tatása nem ment könnyen. Az érintett dolgozók nagy része a kollektív szerződést idézte, miszerint a normák megváltoztatása nem ered­ményezheti a dolgozók tar­tós jövedelemcsökkenését. A következő mondatról azonban már elfeledkeztek, amely azt mondja: „kivéve az elavult normák teljesíté­sével elért indokolatlanul magas jövedelmeket, amik már sértik a többi dolgozó igazságérzetét”. — Nálunk pedig erről volt szó. Hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy a teljesítmény nemcsak a dolgozókon múlik, hanem a gyáron is. Ha öreg a gép, rossz az anyag-előkészítés, az anyagellátás, a munkaszer­vezés, hiába igyekszik az esztergályos, vagy a marós, nem sokat ér a norma. Balogh Géza Elmentek Egy sor újságcikk, közérdekű bejelentés után egy hónappal ezelőtt hozzákezdtek Nyíregyházán az Etelköz járdájának építésé­hez. Nagy garral vonult ki az építők serege. Spárgás ember, mé­rő ember, lakókocsi, szegélykőlerakó, járdatükörvágó, művezető, szakmunkás, betonkeverő. A kétszáz méternyi szakaszt, úgy tűnt, pár nap alatt megépítik. Kilapátolták a járdatükröt, lerakták a szegélykövet, mértek. Aztán fogták magukat és leborítottak két talicska aszfaltot az ut­ca elejére. Ügy látszik, megelégelték. Mert ezt követően mind el­mentek. Lakókocsistól együtt. Ügy elmentek, mintha sosem jártak volna arra. Lassan egy hónapja senki nem néz a megkezdett utcára. Az árván meredő szegélykövek lassan kitörnek. A homok újra feltölti a járda helyét. Sok ezer ember naponta az úttesten botorkál. Es dühöng. ­Tartok tőle, hogy valahol, a közérdekű javaslatok teljesítésé­nek lapján már kipipálták a munkát. Mert a vállalat ugye jelen­tette: építünk. Most azért buzgólkodok, hogy ezt előre cáfoljam. Nem építenek, nincs ott senki. (bürget)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents