Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-28 / 227. szám

1979. szeptember 28. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Á vevő szava MÁRTON FERENC: „HA A KENYÉR MINŐSÉGE JÓ, NYUGODT VA­GYOK.” KADAR JÁNOSNÉ: „NYOLCVAN PÉKTANULÓVAL VESZŐ­DÖM.” BARTHA SÁNDOR: „ÉJSZAKA IS MEGJAVÍTJUK A LEROBBANT KENYERESKOCSIKAT.” KOVÁCS ISTVÁN: „KONKRÉTABB MEGBÍZA­TÁSOKAT KAPTAK A PARTTAGOK.” Megbízatás hétköznapokra Kádár Jánosné, Márton Ferenc, Bartha Sándor, Kovács István. A képzeletbeli kikiáltó így kezdhette volna mondókáját: „Akar di­vatos lenni? Tetőtől talpig felöltözhet, ha a szabolcsi gyárak, üzemek termékeit veszti. Az ön kényelmét szol­gálják a bútorok, a szabad­idős cikkek. Jöjjön, jöjjön, tekintse meg a szabolcsi üze­mek legújabb termékeit a Budapesti Nemzetközi Vásá­ron.” Több napja bezárt a vásár, azonban a tanulságok levo­násának, a tapasztalatok ösz- szegzésének most van az ide­je. S az eredmények számba­vételé sem utolsó szempont. Márpedig tapasztalat, ered­ményesség szempontjából jó vásárt csaptak a szabolcsi ki­állítók. Megállták a helyüket abban az összehasonlításban, amely a hazai és külföldi vállalatok legjobb termékeit sorakoztatta fel. A cipőipar seregszemléjé­nél a divatos fazonok — s mellette az elfogadható árak — jelentették, hogy gyártani és eladni egyaránt tudnak a szabolcsi vállalatok, szövet­kezetek. Pedig a hagyomá­nyosan „slágernek” tekinthe­tő olasz és spanyol cipőkkel vették fel a versenyt. S hogy nemcsak az export, hanem a hazai ellátás is szívügyük, az éppen a kapott elismerések­ben jelenik meg. A Szabolcs Cipőgyár például tudatosan törekszik a különböző réte­gek igényeihez alkalmazkod­ni. Ezúttal BNV-díjat ka­pott a férfi klumpája, a fia­talabb korosztály kedvenc nyári viselete. (Tavaly vi­szont éppen az idősebb kor­osztálynak készített cipőkkel nyertek díjat.) Ugyancsak ez vonatkozik a Minőségi Cipő­gyárra, ahol a gyermekcipők arattak nagy közönségsikert. Az ipari szövetkezetek kö­zös területen állítottak ki. Volt ebben saját elhatározás éppúgy, mint ösztönzés a KI- SZÖV részéről, hogy a cipőt és ruhát készítők együtt mu­tassák meg, mire képes a sza­bolcsi ipar. „A piac követel­te meg, hogy együtt állítsa­nak ki szövetkezeteink” — fogalmazta meg a vásáron a KISZÖV elnöke. Hiszen azok, akik nagymértékben expor­tálnak, kell hogy megfelelő kapcsolatot építsenek ki a vásárlókkal, s keressék a le­endő partnereket. A piachoz, a vevők igényei­hez való alkalmazkodáshoz választotta meg termékszer­kezetét a Szatmár Bútorgyár is. Fokozatosan kicserélőd­nek a garnitúrák, s olyan újdonságokkal jelennek meg, mint az intarziás bútorok, amelyek iránt a szovjet irn­ALVÁS. Régi igazság, hogy egy-egy tapasztalatcserén minden megvalósul, csak az időpontokat nem ‘lehet prog­ramozni. Különben is húsz perc az előadásokat követő vitákra semmi. így hát a de­let már régen elharangozták, mire a csoport a bemutató­hoz ért. Az alma válogatását, csomagolását végző asszo­nyok ebédidőt tartottak. Aki akarta, látta nemcsak kislá- basból falatoznak az embe­rek, de a szalonnázás sem ment ki a divatból. Jó is az. Nagy karéj ke­nyér, az érett füstölt szalon­na és a zöldpaprika. De alud­ni sem rossz. A ládák tövén a kellemes őszi napsütésben egy középkorú, szemrevaló asszony ágyazott magának rövid időre. Édesdeden szun­dított, mígnem az egyik tár­sa felrázta: — Kelj már fel, hé! Itt vannak a vendégek. — Na és? — volt az álom- ittas kérdés. portőrök érdeklődtek. A több éve tartó, gondos felkészülés, a piackutatás eredménye, hogy a gyárban azzal a kel­lemes gonddal számolnak, mennyi jusson belföldre, s mennyi exportra a bútorok­ból, hiszen az igények na­gyobbak, mint a gyártási ka­pacitás. Ezért az export dup­lázására számítanak —a jobb ár is ezt segíti elő —, miköz­ben arra törekednek, hogy ne csak a Tiszántúlon, ha­nem az ország minden részén keresett legyen a Szatmár bútor. A megye iparszerkezetéből adódik, hogy több üzemnek megyén kívül van a központ­ja. A nagyvállalatok munká­jába egyre szervesebben be­illeszkednek a szabolcsi üze­mek, s ezt a vásáron is tanú­sították. A Kender, Juta és Politextil Vállalat nagy halá­szi zsákgyára például már a belföldi ellátás nagyobhik fe­lét adja, miközben exportra is jut termékeiből. A válla­lat tudatos munkája, a fo­lyamatos korszerűsítés ka­matozik abban, hogy Nagy­halászból közvetlenül szállí­tanak. Vannak viszont olyan üzemek is, amelyek csak egy-egy részfolyamatban vesznek részt A textilipari üzemek zöme ebbe a kate­góriába tartozik. Az Üjpesti Gyapjúszövőgyárnak például két terméke is kapott vásári díjat, azonban az újfehértói gyár munkája ebben még ke­vésbé van benne. „Lassan el­érik a kívánt minőségi szín­vonalat, azonban a fonoda mennyiségi termelése még kívánnivalót hagy maga után” — vélekedik a gyárról a vállalat igazgatója. A nagyvállalatok többsége nem tesz különbséget, ami­kor a gyáregységek között el­osztja a munkát. Erre példa a Vörös Október Férfiruha­gyár is, amely a Nyíregyhá­zán készített koratron nad­rágjait sikerrel mutatja be. Hazai, szocialista vagy tőkés export egyaránt vár a nyír­egyházi és vásárosnaményi gyárakra is. Mi több, a Nyír­egyházán megvalósított szer­vezési intézkedés a nadrág- szalagnál — amelynél a ter­melékenység negyedével nőtt — mintaként szolgál a vál­lalat többi gyárának is. H osszú lenne valamennyi kiállító újdonságait fel­sorolni, amikor össze­gezzük a BNV tapasztalatait. Ami viszont a szabolcsi ipar­ra nézve kedvező, azt így le­het summázni: „Aki kiállí­tott, az versenyképes.” Igaz, hogy ezt csak egy látogató fogalmazta meg, de benne van a megállapításban, hogy csak ilyen szemlélettel lehet kimerészkedni a piacra, cyak így lehet az összehasonlítást állni. Akik pedig még nincse­nek ezen a szinten, igyekez­ni kell, hogy legközelebb fel tudják venni a versenyt. — Mit na és. Mindenki csak téged néz és senki sem az almát. KÖTEKEDŐ. A férfi ittas volt. Erre abból lehetett kö­vetkeztetni, hogy szelíden kö­tekedett. — Engem magam egy buta parasztnak tart... Na jó, le­gyek paraszt, azt nem bánom, de buta nem vagyok. — Ugyan már? — De igen is. Maga engem egy buta parasztnak tart és lenézi a parasztot, pedig ha a paraszt nem lenne, maga nem enne. — Ugyan már? — Maga csak ne tiltakoz­zon, mert tudom, amit tudok. Azt hiszi rólam, hogy én bu­Egyedül Bartha a vasas, a többi pék volt. Most a Nyír­egyházi Sütőipari Vállalat termelésirányítói. Pártmegbi- zatásukról beszélgettünk. D KADAR JÁNOSNÉ. Négy évig volt kemencemunkás. Is­meri a pékmesterség forté­lyait. Két éve párttag. Ö fog­lalkozik a pékpalántákkal. — Nem könnyű, de szép megbízatás: megtanítani a fia­talokat kenyeret, pékárut süt­ni. Nyolcvan gyerekember, többsége lány, kevés a fiú. Pedig nehéz fizikai'munka, s a gőzkemence mellett is helyt kell állni, „lapátolni”. Egyet nem értek. Tanuló korukban a lányok végezhetik, ha fel­szabadulnak, tiltva van. Egy szakoktatójuk van. Szívesen besegítek. Volt eset, amikor két hónapig teljesen egyedül voltam a gyerekekkel. A péktanulók besegítenek a vá­ros ellátásába, ötvenhárom­féle terméket sütnek. Meg kell tanulniok olyan sütemé­nyek készítését is, amelyek most nincsenek forgalomban, de nem biztos, hogy holnap nem rendel-e a kereskede­lem. A tanműhely megnyitása óta egy évfolyam szabadult. Huszonkilencen kezdték, 21 vizsgázott. Jó arány. Sokat tett értük a fiatalasszony. — Itt maradtak a vállalat­nál. Máté Rozika visszake­rült hozzám. Gondolom, a többiekkel is elégedettek Kis­várdán, Tiszavasváriban, Zá­honyban, a nyíregyházi ke­nyérgyárban. A felszabadult péknek százszázalékos nor­mát kell teljesíteni. Éppen úgy, mint egy 10 éves szak­munkásnak. Ez gond, gene­rációs ellentéteket szül. A tanmenet a VI. félévtől csak 80 százalékot ír elő. S ha a fiatal pék asztal mellé áll, ezért mondják az idősebbek, hogy lassú. Az üzemszerű termelésre jobban meg kell tanítanunk őket, s az utolsó félévtől 100 százalékot köve­telni, hogy ne érje őket ké­sőbb meglepetés. Ehhez per­tu paraszt vagyok, akit csak úgy át lehet dobni. Nem ked­ves uram. A paraszt ma már rádiót hallgat, tévét néz, tud­ja azt, hogy hányadán ál­lunk. — Bagoly mondja a veréb­nek ... — Mi?... — Jól hallotta. Én is pa­raszt vagyo<k, traktoros a szomszéd községben. A férfi aki ittas volt, ma­rokra kapta a poharát és fel­állt az asztaltól. Imbolyogva új társat keresett, olyat, aki elhiszi, amit mond. Olyat, akivel lehet kötekedni. SZEGÉNYEDÜNK. Kérdi a kolléga, mit csinálnak ma a napraforgóval, kukoricával, sze jobb műszaki feltételek szükségesek, s már az első évtől erre készíteni a gyere­keket. — Elismerik munkáját? — Értékelte a tággyűlés, s ez jólesett. Különösebb el­ismerésre nem vágyok, hiszen ezt vállaltam, ezt kell teljesí­tenem. Szeretek tanítani, gye­rekekkel foglalkozni. Meghá­lálják. Ki gondolta volna, hogy a munkaversenyben ve­lük elsők leszünk? 2 MARTON FERENC tíz évig volt a forró kemencék mellett. Nyolc éve párttag. Körzeti technológus. Neki valóban a kenyér minősége határozza meg közérzetét. Ha nincs reklamáció, jókedvű, ha sok a panasz, akkor bosszan­kodik. Ha sületlen a kenyér — mert előfordul —, kesereg, kutatja az okát. — Ilyen az én pártmegbi- zatásom. Hat üzem tartozik hozzám. Balkány, Nagykálló, Űjfehértó, Tiszavasvári, Ti- szalök, Gávavencsellő. Ebben a körzetben hét sütőüzem na­ponta 312 mázsa kenyeret és 150—160 ezer péksüteményt süt. Ha kifogástalan a ke­nyér minősége, akkor jó a lakosság hangulata. A minő­séggel ott van baj, ahol a technológiai előírásokat nem tartják meg. Gondot okozott emiatt az újfehértói és a bal- kányi üzem: lerövidítették a sülési időt, nyers maradt a kenyér. Ez sok munkát adott Már­ton Ferencnek, de sikerült megszüntetni a hibákat. — Sokat tartózkodom a kör­zetben. Gyártásközi ellenőr­zést végzek, oktatom a fiata­lokat. Ahol a szép szó nem használ, prémiumelvonásra is sor kerül. Akad sikerélmény is. Tiszalökön, Vasváriban ki­váló kenyeret sütnek, pedig fiatal a gárda. Jó érzés, hogy mi neveltük őket. — Szereti pártmegbizatá- sát? — Testhezálló, ezért vállal­tam. Együtt jár a szakmám­mal, de kiemelten a minőség cukorrépával. Mit csinálnak? Betakarítják. — így egyszerűen? — Nem így egyszerűen, ha­nem gépekkel. — De hát a kukoricát ed­dig törték. — Igen, a kukoricát eddig törték, a napraforgót bugáz- táfc, a cukorrépát ásták, a kendert nyűtték, az almát szedték, a szilvát rázták, a diót verték. A beszéd ponto­san utalt a cselekvésre és ar­ra is, hogy nem volt könnyű a mezőgazdasági munka. Most kombájnolják a bú­zát, a kukoricát, a naprafor­gót, a cukorrépát. Szegénye­dik és elszürkül a nyelv és ha nem is pontos a fogalma­zás, de jó hallani, amikor a kombájnos mondja: — Tegnap kezdtem el a tengeri törését, de ott vol­tam én a búza aratásánál Is. Az ilyen beszéd szép. Kom- bájnolni viszont szaporább és könnyebb. (seres) a pártmunkám. Ezt minősíti a körzetben mindennap 150 ezer ember. — Elismerik-e munkáját? — Tavaly kaptam kiváló dolgozó kitüntetést. Gondo­lom, ezzel a pártmunkámat is minősítették. 3 BARTHA SÁNDOR szerelő, a pártvezetőség tagja, elvé­gezte a marxista—leninista esti egyetemet. Csak egy pél­damutató szerelő a sok kö­zül, akiknek legfőbb gondja, hogy minden kenyérszállító gép útrakeljen. Eléggé el­avult a géppark. — Naponta 1500—1600 má­zsa kenyeret és mintegy 450 ezer péksüteményt kell ki­szállítani az üzletekbe, köz­ségekbe. Havonta 94 ezer ki­lométert futnak a gépkocsik. Sajnos, 60 százaléka eléggé elavult és rossz az alkatrész- ellátás is. Saját műhelyünk­ben „bütykölünk” fontos al­katrészeket. Bartha és társai példamu­tatásának köszönhető, hogy különösebb zökkenők nélkül eljutnak a kenyérszállítmá­nyok félszáz helységbe, 800— 1000 üzletbe. — Sokszor vasárnap is sze­relünk, ha lerobban valame­lyik kocsi. Kimegyünk, javí­tunk még éjszaka is. Egyedül aligha tudnám becsülettel tel­jesíteni pártmegbizatásomat. Itt nemcsak az én példamu­tatásomon múlik, eljut-e a kenyér ahová kell. Minden­kinek helyt kell állni. Megér­tik munkatársaim a vállalat nehéz helyzetét. Tudjuk, nincs pénz új kocsikra. Ezek­kel kell megoldani a szállí­tást. A típusgépkocsikat át­alakítottuk kenyérszállítók­nak. Asztalosok, festők, fé­nyezők is besegítettek. Nem tagadom, néha már félünk, melyik kocsi robban le, hová kell kiszállni éjszaka. Eddig még helytálltak a fiúk. Pe­dig akad olyan hét, hogy mindennap jön az S. O. S.- jelzés. — Ilyen műszaki állapot mellett kell mégis mindennap buzdítani az embereket. A kenyérnek asztalra kell ke­rülnie. » — D KOVÁCS ISTVÁN, a párt- szervezet titkára, üzemgazda­sági csoportvezető: — Idén nehezebb és konk­rétabb pártmegbizatásokat adtunk az elvtársaknak a cse­lekvési program alapján, öt- venhét párttagnak van meg­határozott feladata. Ezek fő­leg a munka minőségének a javítását, a gazdaságosság nö­velését, a műszaki biztonsá­got segíthetik. Most értékel­ték a pártcsoportok, október­ben pedig taggyűlésen is na­pirendre kerül. Tapasztalata­ink bizonyítják: a párttagság helytállása példamutató. Farkas Kálmán Hamis érvek HA MINŐSÉGRŐL BE­SZÉLÜNK, elsősorban min­dig arra gondolunk, hogy milyen a lábbelink, a ru­hánk amit viselünk, milyen az élelmiszer, amivel táp­lálkozunk, és csak másod­sorban ötlik fel legtöbbünk­ben: a termelés, a munka más szféráira is ki kell ter­jesztenünk figyelmünket, amikor a minőséget emle­getjük. Mert sok minden tarto­zik még ebbe a körbe, csu­pa olyan dolog, ámi látszó­lag kevesebb embert érint mint a cipő, holott a kár, amit a rossz munka okoz, bizony nagy. Hirtelen két példát lehet közvetlen környezetünkből említeni a tétel bizonyítá­sára. Épült két hűtőtorony a Nyíregyházi Konzervgyár­ban, belekerültek vagy 700 ezer forintba és most, igaz, hogy használhatóak, mert ideiglenesen kijavítot­ták őket, de csöpögnek, át­eresztik a vizet, és hamaro­san ki kell javítani őket. Pedig, egyévesek sincsenek még. A másik eset, már látvá­nyosabb volt. Hosszas húza- vona, késlekedés után meg­épült a Marx téri csomó­pont. Az örömbe azonban jókora keserűség is kevere­dik, ha tudjuk, a rossz, nem átgondolt, kedvezőtlen idő­ben végzett aszfaltozás okoz­ta a késést, ami a népgaz­daságot terhelte jelentős többletkiadással. A konzervgyárban azt mondták, nem nagy az ügy, hiszen, ha átmenetileg is, de a tornyok megteszik a kötelességüket. A hibák eltüntethetők és pénz sem sok forog kockán. A TAÉV igazgatója szerint — ők épí­tették a hűtőtornyot és ők aszfaltozták rosszul a Marx teret —, a konzervgyári ja­vítások nem fognak többe kerülni, mint 30 ezer fo­rint. Ez persze, előzetes la­tolgatás, talán erős opti­mizmust is tükröz, mert a tervező IPARTERV szak­emberei most keresik csak a megoldás lehetőségét, ami az építők szerint sem egy­szerű. Mondhatnánk azt, hogy a többletköltségek a hűtőtor­nyok esetében épp úgy, mint a csomópontnál, eltörpül­nek a létrehozott érték mellett, sőt, a hűtőtornyok­nál még az is érv le­het, hogy mindennél fon­tosabb volt azok elkészülte, még akkor is, ha nem kifo­gástalanok, mert segítségük­kel sokszoros hasznot hoz­hatnak. AZONBAN AZ ÉRVELÉS, sok szempontból hamis. Még elgondolni is rossz, mi lenne, ha minden beruhá­zásra az elköltött milliók­kal arányosan rakódna ennyi, előre nem várt kia­dás. És hamis azért is, mert ha jobban szemügyre vesz- szük a hibák eredetét, ak­kor kiderül: mindkét eset­ben a szükség és a sietség okozta, hogy olyan vállalat­ra esett a választás, mely felkészültségben nem volt alkalmas a feladat ellátásá­ra, sőt — a kései kapkodás miatt —, olyan időben, a téli kemény fagyok napjai­ban láttak hozzá a munká­hoz, amikor még a felké­szültebbe cégek sem vették volna magukra a felelőssé­get. Minderre pedig azért kerülhetett sor, mert a be­ruházók — talán a határ­idők indokolatlan fetisizálá- sa, talán saját késlekedéseik miatt —, ahhoz fordultak, aki elérhető volt, de a kö­vetkezményekkel már nem számoltak. Speidl Zoltán Lányi Botond Ellesett pillanatok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents