Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-23 / 223. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. szeptember 23. Tarpa híres-nevezetes asszonyai Az igazi beregi keresztszemes Nem igen akad a megyének olyan telepü­lése, ahol ne élne egy-két híres-nevezetes asszony. Hogy miért tisztelnek és tartanak nagyra, azt embere válogatja. Tarpán öz­vegy Simon Elekné, Magyar Róza a község határán túl is híres a főztjéről. Lakodal­makba hívják és ami „szemnek, szájnak in­gere”, azt tálalja. Nem kevésbé elismert Gyöngyösi Sándorné, Faggyas Margit népi iparművész, Kisjankó Bori-díjas. Vele kap­csolatban mondták: „Ha látni akarom, mi­lyen az igazi beregi keresztszemes, keressem meg.” Kiülnek a kispadra Széles, hosszú utca az, ahol Gyöngyösi Sándorné lakik. Jellegzetessége a házak, a kerítések előtt a kispad. Napsütéses délutá­nonként, ha már nincs munka a jószág, a ház körül — kispadra ülnek az asszonyok, lányok, ölükben fodrot vet a lenvászon, für­ge ujjaikkal gyöngyfonalból pávaszemes, madaras, tarpai tulipános mintákat varrnak. Kérdeztem Gyöngyösinét, valójában mi­lyen is az igazi beregi keresztszemes? — Az igazi, amit már nagyon régen csi­náltunk, a magunk készítette kendervászon­ra piros és fekete fonallal kivarrva. Kislány koromban meg úgy volt, hogy fontunk és szőttünk is és alig vártuk, hogy a szövőszék­ről lekerüljön a vászon, hogy varrhassuk már. Most kizárólag lenvászonra dolgozunk. A lakás — lakójához méltón — hímzett, kivarrott térítőkkel van tele. Terítő a kony­haasztalon, a falon, a különböző bútorokon. A függönytartóról is szépen, gazdagon hím­zett drapéria lóg alá. De a szekrényből ke­rül elő az igazi kincs. írnám, mi micsoda, de képtelenségre vállalkoznék. — A bereginek több száz változata van — mondja Margit néni — már én is több száz tervet;* készítettem. Tele van vele az ország, a világ. A tervek fantázianevet kapnak: Agáte, Gabriella, Fatime, töredékét sem tud­nám elsorolni. Alkotás tükörrel Gyöngyösiné 1970-től népi iparművész, 1957-től tagja a háziipari szövetkezetnek és tizenhét éve tarpai részlegvezető. A határ­menti nagyközségben rendszeresen 80—90 asszony foglalkozik hímzéssel és amit ter­melnek, annak csaknem kétmillió forint az értéke. — Nem győzzük a megrendelést kielégíte­ni. Annyira nagy keletje van a mi mun­kánknak, hogy ha tízszer annyit készítenénk, azt is elvinnék. Pedig nem olcsó dolgok. Egy-egy garnitúra ezer forintnál is többe kerül az üzletben. Nem firtatjuk az anyagiakat. Inkább arról kérdezem Gyöngyösinét, miként születnek az újabb és újabb változatok. Az iparművész szemléltető bemutatót tart. Leakasztja a tükröt a falról, egy mintát tesz az asztalra és magyarázza: — Mindig tükörből dolgozom. Ha meglá­tok egy motívumot régi térítőkön, vagy fü­zetben, azt a kézi tükör segítségével igyek­szem továbbfejleszteni. A tükröt a minta egy részére helyezem és ami a térítőn, illet­ve a tükörben van, az egy fél minta, ugyan­ezt hozzáadva egész. Egyszerű. A kapott mintát berajzolom a kockás papírra és va­riálom. Van-e öröm az alkotásban? Felesleges ezt megkérdezni, hiszen jelzi a szenvedélyes magyarázat. Egyébként Gyöngyösiné kérés nélkül is mondja: — Nekem a hímzés örömet, szórakozást jelent. Megnyugtat. Kell-e tehetség? Rövid időre felidézzük a múltat: mikor és hogyan kezdődött az életre szóló elhivatás. — Nem tudom, kitől tanultam. Láttam és kislány koromban egyszerre elkezdtem varr­ni. Mire férjhez mentem, már saját konyha- garnitúrám volt. De ez mindenkivel így van. A kislányok együtt hímeznek az édesany­jukkal, nagyanyjukkal, megtanulják, meg­szeretik. A térítők, futók, garnitúrák azon túl, hogy szépek, időtállóak, praktikusak. Sok olyan kézimunka van a beregi házakban, amelyek még a nagymama, dédnagymama öltéseit őr­zik; használják őket és nem kopnak el. Hasznos a hímzés azért is, mert fő, vagy ki­egészítő jövedelem. Aki ügyes asszony, 1500 —2000 forintot keres havonta. De kell-e te­hetség a tervezéshez, hímzéshez? Gyöngyösi Sándorné népi iparművési uno- kahugával a tarpai kispadon. (Szabó László feiv.) — Nem hiszem. Türelem és kézügyesség kell. Egy-egy új motívum megalkotásához persze ennél több szükséges. Meglátni: mi a jó és szép. Én a szépet mindig szerettem, ke­restem. ★ Lenvászon, gyöngyfonal, tű és olló. Ez együtt a mesterség címere. Két öltés egy ke­reszt és rajzolódnak a minták, a fekete ma­darak és a piros pávaszemek. Kitölti a sza­bad időt. És ami még jó, nemcsak a népmű­vészet marad így fenn, de élnek a hagyomá­nyok. A kapuban ülnek, esténként összejár­nak, hímeznek és beszélgetnek. Olykor még nóta is csendül, mese is hangzik beregi szo­kás szerint. A Nyírség Ruházati Szövetkezet üzemében (Elek E. felv.) Vendégünk: Nagy Károlyné Agrokémia a gyümölcs- és zöldségtermelésben Ha valaki úgy mutatkozik be, mint Nagy Károlyné, hogy foglalkozása agrokémi- kus, a legtöbb ember felkap­ja a fejét. Ilyen képzettség­gel, illetve beosztású ember­rel ritkán lehet találkozni. Nem egy elterjedt szakma. SZab öles - S zatm á r megyében is mindössze öten vannak. Nagy Károlyné — eredeti képzettsége kertészmérnök — az 1976-ban letett szak­mérnöki vizsga után lett ag- rokémikus. A SZATMÁR- KERT gyümölcstermesztési rendszer dolgozója. Bevezető­ként arról beszélgettünk; mi az agrokémikus feladata? — Az agrokémikus min­dennapi munkája, hogy meg­határozza a talaj, illetve a termesztett növény, gyü­mölcs, vagy zöldség táp­anyagszükségletét. Ez kétfé­leképpen történik, talajmin­ta, illetve levélminta alapján. A talaj- és levélminták la­boratóriumi vizsgálata kimu­tatja, hogy az egyes növé­nyeknek milyen tápanyagok­ra van szükségük, s az ag­rokémikus ennek megfelelő­en határozza meg a talajerő­visszapótlást, illetve a szük­séges lombtrágyázást. — Tudna-e példát is mon­dani? — Nem is egyet. Megyénk­ben jelenleg nagy probléma a talaj elsavanyodása, a kál­ói umhiány. Ez károsan befo­lyásolja a termést, esetünk­ben az alma minőségét. Az elsavanyodás oka a túlzott és nem szakszerű műtrágyá­zásra vezethető vissza. A ta­lajminták alapján tehát olyan kezelés szükséges, például meszezés, amellyel a talaj tápanyagháztartása helyre­állítható. — Az elégtelen tápanyag­gazdálkodás mennyiségi ki­esést, vagy minőségi rom­lást okoz? — Jellemzőbb a minőség- romlás, téli almánál például a tipikesedés, húsbarnulás, keserűfoltosság. Az ilyen gyümölcs élvezhetetlen, el­adhatatlan. — Mit mutat a levélvizs­gálat? — Homokos területeken a káloium- és magnéziumhi­ányt. Magas a káliumtarta- lom, s ez a többi elemeknek arányában káros. Szintén a minőséget rontja. De levél- trágyázással, kálciumtartal- mú szerekkel megszüntethe­tő. — Szabolcs-Szatmár me­gyében ritka az olyan házi­kert, ahol ne termesztenének zöldséget, gyümölcsöt. Sok helyütt a termesztési munka nagy része is a háziasszo­nyokra hárul. Milyen szere­ket ajánl az eredményes, jó minőségű gyümölcstermesz­téshez? — Tipikesedés ellen pél­dául nagyon jó és hatásos szer az antistipp, levéltrá­gyázáshoz a kiákerttulajdono- sok is megvehetik, alkalmaz­hatják az Agromax-kálciu- mot. Egyébként hadd ajánl­jam, hogy a házikert- és kis­kerttulajdonosok is végeztes­sék el a talajvizsgálatot, mert a több és jobb termeléssel en­nek a költsége megtérül. Az agrokémikussal a to­vábbiakban személyes dol­gairól, érzéseiről beszélget­tünk. Elmondta, hogy nagyon szereti a szakmáját, ami ter­mészetes, hiszen szereti a természetet és foglalkozása révén állandó jelleggel a gyümölcsösöket, a természe­tet járja. — Jó érzés kutatni, vizs­gálódni, rájönni valamire és irányt mutatni a megoldás­hoz. A kertész szakmát érett­ségi után szülői vagy külső hatás nélkül saját magam választottam. Mint kertész dolgoztam sok ideig, aztán rájöttem: kevés, amit teszek, tovább kell tanulnom, spe­cializálódnom szükséges. így lettem szakmérnök és nem bántam meg. Nem sajnálom azt az időt, fáradtságot, amit a gyermekek nevelése mel­lett a tanulásra kellett for­dítani. Az oldalt összeállította: Seres Ernő Égető Van-e égetőbb gondjuk szeptember elején a szü­lőknek, mint az, hogy a gyermek iskolába megy? A látszólag egyszerű dol­gok problémaheggyé tor­nyosulnak. Ilyen volt a kék papír esete, amellyel eddig hagyományosan az iskolafüzeteket, könyve­ket kötötték be a tanulók. Kék papírt ezúttal sehol sem árusítottak. A szabályokat és ha­gyományokat tisztelők üz­letről üzletre vándoroltak, kértek, követeltek és ri- mánkodtak, de kék papír helyett a nincs okára még magyarázatot sem kaptak. £s kerekedtek parázs szü­lői viták arról, hogy ide­jében kellett volna bevá­sárolni, sőt nem egy la­kásban illették a családfőt olyan, cseppet sem hízel­gő megjegyzéssel: „Annyi összeköttetésed sincs, hogy vacak néhány ív kék papírt beszerezzél”. Aztán következett egy rádiónyilatkozat, amelyben az illetékes közölte: „A kék papír használata nem írott szabály, egyetlen pe­dagógusnak sincs joga megkövetelni. A kedves szülők nyugodtan kössék a füzeteket fehér, esetleg mintás csomagolópapírok­ba, egy a lényeg: a köny­vek tiszták és rendesek legyenek.” Megnyugtató volt ez a felmentés, csak egy kissé későn érkezett. A csata már eldőlt, a harag, a fel­háborodás vihara nagyon sok jóérzésű szülőt meg­tépázott, a keresés, kuta­tás kifárasztott. Csak a tanulság maradt. Néha idejében kellene szólni, nyilatkozni. Mert való igaz: nem a csomagolópa­pír színe a fontos, hanem a rendesen bekötött és tisztán tartott füzet Nincs tehát megoldha­tatlan és égető gond, csak még egy észrevétel. Az is­kolai könyvek borítói szé­pek, keménykötésűek, művészi grafikákkal éke­sítettek. Kellemes rájuk nézni, jó érzés a könyve­ket kézbe venni. De mi­ért kell ezeket is bekötni? És ha kérik, hogy fehér papírba csomagolják a ta­nulók, akkor miért nyom­tatták drága pénzen az ábrás, feliratos, kemény fedelet, hiszen csomago­lás után már nem gyö­nyörködtet, nem ébreszt kellemes érzéseket. Ki­dobott pénz a nyomda­költség. A tanítás megkezdődött, elmúlt ez a szeptember elseje is. Jövőre jobb pa­pír-, menza- és napközi­gond-mentes lesz az is­kolakezdés. Gondolom és hiszem. De ezt a vélemé­nyemet egyelőre véka alá rejtem egy tavalyról ma­radt kék csomagolópapír­ban. KM

Next

/
Thumbnails
Contents