Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-02 / 205. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1970. szeptember 2 konzervgyári előadóval Kedves Jeligék! M indenkinek saját dolga, hogy kivel köti össze életét. Az sem tartozik másra, hogy hol és hogyan ismerkedett meg választottjával: szórakozóhelyen, baráti körben, munkahelyen vagy akár újsághirdetés útján. Éppen ezért levelemet nem X-nek vagy Z-nek címezem, hanem mindazoknak a társkeresőknek, akik miatt az ügy nem marad csupán az egyéné, hanem közüggyé válik. Egyszerűbben: azokhoz írnék, akik nem vonzalmat, megbecsülést várnak a másik féltől, hanem lakást, kocsit, jó anyagiakat, akik nem előnyös tulajdonságaikat tartják legfontosabbnak, hanem a pozíciót, amit betöltenek, az autót, a hétvégi házat, a telket. Ha csak elvétve akadnának effajta hirdetések, egy fejcsóválással elintézhetnénk, mondván: ilyenek is vannak. De sajnos nem fehér holló ma sem, aki pénzen venne férjet vagy feleséget magának, vagy aki kezéért vagy nevéért cserébe hasznot remél. Pedig éppen a mi korosztályunk sajnálkozik nagyszü- lein, dédszülein, hogy az ő házasságukban még nem a szív, hanem a pénz szava döntött. Guba gubához, suba subához! — járta korukban a közmondás, vagyis szegényhez szegény, gazdaghoz gazdag élettárs való. Csak nem így tartják ezt egyesek még ma is? Igaz, legtöbben szívükre hallgatnak, amikor párt választanak, s legfeljebb az iskolai végzettség (bár az se mindig) számít a döntő lépésnél. Sokan kötnek házasságot főiskolai, egyetemi éveik alatt, vagy munkahelyükön azonos végzettségű, képzettségű kollégájukkal. De az sem szokatlan, ha egy felsőfokú végzettségű nő j.csak” érettségizett fiatalember arája lesz. Mindez eddig magánügy. Közüggyé akkor válik, amikor a hirdetés útján társat keresők közül többen mint illene, túlságosan anyagiasnak tűnnek. Amikor egyeseknek nincs ínyére 4—5 évre beállni a lakásigénylők hosszú sorába, hanem inkább villával, házzal, lakással rendelkező párt keresnek. S persze nem is mindegy, hogy milyen és hol van az a ház. Lehetőleg valami drága telken legyen. Szívesen megkérdezném például azt a 28 éves, gépkocsitulajdonos, diplomás fiatalembert, aki lakással rendelkező, kimondottan csinos hölgy ismeretségét várja „Velencei nászút” jeligére, vajon akadt-e már diplomájához, autójához passzoló lakás és menyasszony a horgára, s ha igen, boldog-e végre? Kíváncsi lennék arra is, van-e még valami, amit nem ért el könnyűszerrel, alig 30 évesen. De megnézném azt a 21 éves, érettségizett, reprezentatív külsejű lányt is, aki kizárólag diplomás (lehetőleg orvos) férjet keres. Érdekelne, sikerült-e formás alakja, csinos pofikája mellé egy önbizalomnövelő „Dr. X. Y-né” nevet szereznie magának. Félreértés ne essék, tisztelem a jogot, hogy valaki az egyedüllét elől menekülve, akár fiatalon, akár élete delén vagy alkonyán társat keressen magának. Azt is természetesnek tartom, hogy mindenki magához való, magához méltó párt keres. A hirdetett hozományvadászat azonban sehogy sem tetszik. Hiszen éppen mi szüntettük meg a házasságközvetítők „státuszát”. Éppen mi dicsekedhetünk el vele, hogy helyettünk már nem szüléink döntenek abban, hogy kivel éljük le életünket. S ha dicsekszünk, van is rá okunk. Mert nem kis dolog az, hogy minket már nem a földért, a vagyonért cserébe házasítottak. T ény, hogy a legtöbb fiatal együtt akar boldogulni az életben, közös munkával, kitartással. Vonatkozik ez azok többségére is, akik hirdetés útján ismerkedtek meg egymással. Éppen ezért, akik az apróhirdetéseknek valamiféle helyettes házasságközvetítői szerepet tulajdonítanak, valami baj lehet a tudatukkal. a háztartás forintjairól A Volna kedve w getni? velem a pénzről beszél — Miért ne? Szívesen. Az emberek általában nem szeretik, ha mások belenéznek a pénztárcájukba. Nem zavarja, hogy most közel hetvenezer példányban lesz erről szó? — Egyáltalán nem, mert nincs mit titkolni. Ügy élünk, ahogy a legtöbb magyar család. Átlagosan. ^ Kérem, mutassa be olvasóinknak családját, környezetét. £ Mikor volt a család együtt üdülni? — Éppen most, nyáron, Szentendrén. Na, ott voltunk étteremben is ebédelni. A vállalatnak van egy bérelt üdülője, oda kapunk dolgozónként és családtagjaik után napi 20—20 forintos támogatást. Egy hétre kaptunk 700 forintot, a többit pótoltuk. £ Külföldön járt-e? — Igen, kétszer a vállalattal, egyszer juta- lomúton az NDK-ban, egyszer peídig a szocialista brigáddal, kiránduláson, Romániában. A családdal egyszer voltunk maszek alapon Lengyelországban. — Konzervgyári dolgozók vagyunk, a férjem művezető. Én 1965-ben kerültem a gyárba. Kezdetben, évekig fizikai dolgozó voltam, segédmunkás. Itt, a gyárban volt lehetőségem a továbbtanulásra, s levelező tagozaton végeztem el a pénzügyi technikumot. Utána kerültem a szakszervezethez, szociálpolitikai előadónak. Jelenleg is ezt csinálom. Szeretem a munkámat, úgy érzem, megbecsülnek ... — A nagylányom, Gyöngyi most lesz negyedikes a pénzügyi szakközépiskolában. A később született kisebb gyermekeink: Szabolcs 6 éves, most megy iskolába, Gabriella 4 és fél éves. _ — A Jósavárosban lakunk, egy plusz kettő fél szobás szövetkezeti lakásban. Négy éve kaptuk, 25 ezer forint körüli összeget fizettünk a beköltözéskor. A háztartási gépek a szokásosak: hűtő, mosógép, centrifuga. Nem, nem automata mosógép, azt nem is vennék, mert nem volna kihasználva. Ezeket a műszálas ruhákat amúgyis jobb kézzel mosni... — Van egy hatéves autónk, négy évvel ezelőtt pedig a férjem családi alapon hozzájutott egy hatszáz öles telekhez a Sóstóhegyen. Nem fő helyen van, de még így is 30 ezerbe került. Arra vettünk fel annak idején mezőgazdasági kölcsönt, körbekerítettük, kutat fúrtunk, egy pár gyümölcsfát ültettünk. Tavaly telt le a részlet... i £ Ha most, valami csoda folytán hirtelen nagyobb összeghez juthatna, mennyi az a pénz, amit azonnal el tudna költeni? — Tíz-tizenöt ezer forintot. A padlősző- nyeg nagyon csúnyán kopik, új kellene. De ennél is fontosabb volna a tévét kicserélni. Van már vagy 10 éves, mostanában azt lessük, mikor döglik be. Ha kibírná addig, amíg csereakció lesz, s valamit beszámítanak az árából, az lenne jó. 0 Színesre gondolnak? — Ó, dehogy. A színes tévé az összes terv közül a legutolsó a sorban. Erőn felüli kiadás volna, amíg fontosabbra van szükségünk. £ Vezetnek-e családi könyvelést? — Igen, sok-sok évre visszamenően megvannak a listák. Szeretem, ha a háztartás forintjai körül is rend van. ^ Ki a „pénzügyminiszter”? — Én. De a nagyobb kiadásokat a férjemmel beszéljük meg. ^ Kérem, akkor most nézzünk meg egy átlagos hónapot. — Én keresek 2700-at. A szakszervezeti bélyegek árusításáért még kapok 500-at. A férjem fizetése 4200 forint, plusz éjszakai pótlék, esetleg a túlmunkák bére. Ebből lejönnek a levonások, hozzájön az ezer forint családi pótlék, összesen olyan nyolcezerrel számolhatunk. — Az állandó kiadások: 370 lakásrészlet, 70 meleg víz, 40 gáz, 280 a szövetkezeti lakás fenntartási átalánya, átlagosan kéthavonta 170 a villany, 400-ig megy fel a fűtés, 220 a nagy családi életbiztosítás, 1500 forint az OTP-részletek összege. Négyszáz forint a kettőnk ebédje az üzemi konyhán, kilencszáz a három gyereké. Száz forintért van kettőnknek buszbérlete. Ez mind együtt 4500 körül van. — Igen, jól számoltam, mert általában, ha már minden szükséges kiadást elrendeztünk, akkor marad majdnem 3500 forint. És ennyi szinte kell is a konyhai kiadásokra. Persze ebből tankolunk, ebből lesz a kirándulásra a gyerekeknek, szóval minden. Nem nagyon lehet egy öttagú családnak ebből fényűzően élni, de nem is verjük a garast a fogunkhoz. 9 Színház, mozi? — Nem jellemző. 0 Üjság, könyvek? — A Kelet-Magyarországot előfizetjük, már nem is tudom, hány éve. Gyöngyi a Magyar Ifjúságot olvassa, én a Nők Lapját, ezenkívül szinte naponta megvesszük a pavilonban a Népszabadságot és a Népszavát. Könyvre elég sokat költünk, olyan négyszáz kötet lehet otthon. Itt a gyárban vásárolok a könyvbizományostól. Tavaly vagy 3000 forintra jött ki év végére. Az a jó, hogy részletre lehet venni. £ Mikor volt utoljára fodrásznál, kozmetikában? — Most, néhány napja voltam fodrásznál, a kirándulás előtt. Ugyanis tagja vagyok a gyári énekkarnak és jutalomkiránduláson voltunk Gyulán. Előtte elmentem egy kicsit szépítkezni. Egyébként nem járok gyakran, csak vágatni. Magam mosom otthon. Kozmetikusnál is voltam már néhányszor. Érzékeny a bőröm és főleg télen szükség van a szakszerű ápolásra. De megmondom őszintén, nem valami lelkesen adom ki azt a nyolcvan forintot. £ Társaság, barátok? — Na, ez az, amire aztán végképp nincs pénzünk. A Ha nem haragszik meg, az jutott eszem- ^ be, hogy a túlzott takarékosság egyfajta begubózáshoz vezet... — Akkor félreértettük egymást, mert egyáltalán nem arról van szó, hogy mindentől megfosztanánk magunkat a takarékosság nevében. Vannak jó ismerőseink, itt a gyárban is, a lakótelepen is. De nem töltünk félórákat egymás konyhájában, nem járunk egymáshoz estélyekre. És nem veszünk feltétlenül skót viszkit, mert esetleg hallottuk, hogy most az a divat. A Ha jól értem, minden forintnak meg- ^ van a helye előre. Mégis, szokott-e „zavarban” lenni pár nappal fizetés előtt? — Hogy nem tartott ki a pénz? Ez az, ami szerintem nem fordulhat elő. Hacsak valami rendkívüli nagy kiadás közbe nem jön. Egyszer-kétszer már kértem kölcsön anyósomtól, de ennek elvileg nem szabad megtörténni. Akkor most beszéljünk arról: hogyan érintette a család kasszáját az áremelés? % — Nem mondhatom, hogy nagyon tapsoltunk volna, mert ha csak az élelmiszerek új árait összehasonlítom a bérkiegészítéssel; egy öttagú családnál nem 750 forinttal kell többet kiadni. S akkor még nem vettünk szappant, cipőt, újságot stb. De mégis az a véleményem, hogy azokat nem fogja túlságosan megviselni, akik eddig sem költekeztek erejük felső határáig, vagy azon túl. Akik megszokták a luxus életszínvonalat, azoknak most nagyobbat kell húzni a „nadrágszíjon’'. Nekünk is kell, de nem annyira, mint ameny- nyire a „rémhírek” jósolták. — Ezzel kapcsolatban még hadd mondjam el többbünk véleményét. Itt az asszonyokkal természetesen erről beszélgettünk a legtöbbet mostanában. Az a tapasztalatom, hogy könnyebben vettük tudomásul, mint amennyire féltünk tőle. Én csak azt kifogásolom, hogy utólag állítottak kész tények elé. Legalább július elejétől már lehetett volna magyarázni, beszélni róla tévében, újságban. ^ Ezek után tehát az a bizonyos „nadrág- szíj” mennyivel lesz szűkebb? £ Milyen gyakran járnak étterembe? — Soha. — Nem tudom még, mennyi lesz az új napközis összeg. De ha jóval több lesz is mint eddig: a gyerekek ezután is megkapják naponta a Túró Rudit, vagy azt a szelet csokoládét. Mi is megisszuk továbbra is a napi két-három kávét, a férjem ezután is fog dohányozni, talán kevesebb húst fogunk enni, vagy nem mindig olyat, amit eddig könnyebben megvettem. Szerencsére a család már eddig is szerette a főzelékféléket, nem most kell rászoknunk a korszerűbb táplálkozásra. Ha valamivel szolidabb lesz is egy-két hét végi bevásárlás, azért amire szükségünk van, azt ezután is megveszem. Önt a környezete takarékos asszonynak ismeri. Hogyan lehet ésszerűen takarékoskodni a társadalom legkisebb sejtjén, a családon belül? — Nem akarok én senkinek tanácsot adni, mert mindenki maga tudja, meddig nyújtózkodhat. De néhány példát szívesen elmondok. Itt van például Gyöngyi, a nagylányom. Nem kell mondani, milyen ruhákat igényelnek a mai tizennyolc évesek. Vettem egy kis varrógépet, beiratkoztam szabó-varró tanfolyamra, most egy szoknya feleannyiból megvan, nem is beszélve arról, hogy milyen jó érzés közösen elkészíteni. — Aztán a kisebbek: a fiú is, a lány is 3—3 pár szandált rúgott szét a nyáron. Megjegyzem, ez nem csak a mozgékonyság, de a a cipők „minősége” miatt van így. Szerencsére a nagyobb családban már régebben kialakult az a szokás, hogy nem röstelljük a még jó, de kinőtt pulóvereket, cipőket stb. átadni egymásnak. Van, amit három-négy gyerek is hord. — Nemrégiben fejeztük be a tapétázást. Nekiálltunk kettem a férjemmel és kitapétáztuk mind a két kisszobát. így lett kétezer forint, amúgy, lett volna öt-hat ezer. Hogy nem tartanak-e emiatt zsugorinak? Inkább azt szokták mondani: ügyesek vagyunk. Sőt, volt aki hívott, hogy „dolgozzunk” náluk is... — Aztán a telek. Az a kis zöldség, krumpli is nagyon jól jön, mert nem kell érte a piacra menni. Emellett az egész család tavasztól őszig szinte minden időt ott tölt. — Nálunk, ha valahol égve maradt a villany, az a szokás, hogy bekiabálunk: ki van odabent? De nemcsak ezek szerintem a takarékoskodás forrásai, hanem az is, hogy nem veszünk meg valamit csak azért, mert másnak is van olyan. Nem veszek például 90 forintos, import fürdőhabot, ha jó a magyar is. A Sok szó van mostanában arról, hogy fo- ^ gyasztási struktúránk átalakításra szorul, például vásárlási szokásainkat a valósághoz kellene tervezni. Mindezek bizonyos életmód-változtatásokat is kell. hogy jelentsenek. Hogyan csapódik le mindez egyetlen család életében? — Szerintem a családok legtöbbjét érinti, kivéve az egészen magas jövedelműeket. Ezentúl még kevésbé tudunk egyszerre nagy összegben tartós fogyasztási cikkeket vásárolni, csak előzetes, vagy utólagos takarékoskodással. Mi ezt az utóbbit csináljuk hosszú évek óta: egyik részlet lejár, kezdjük a másikat. — Ami pedig az életmódot illeti... Életmód. Anyám még cseléd volt. Sőt, én is arattam kislánykoromban. A mostani óvodásokat pedig nap mint nap tábla csokoládéval viszi anyuka az óvodába, hogy a többinek, _ akinek otthon elmagyaráztuk: ez nem helyes — csorog a nyála. Szerintem ilyen apró dolgokon kellene elkezdeni az életmódváltozást. A ön, mint szociálpolitikai előadó, a v munkahelyen is gyakran foglalkozik pénzzel, találkozik különféle emberi sorsokkal. Szociális segélyeket intéz. Olyan ez a munka kicsiben, mint amilyenek nagyban a különféle társadalmi juttatások. — Hasonló, de azért mégis más. Havonta átlag negyven ember kér segélyt. Ebből harminc a valóban jogos kérelem. — Tízről — öltözködésből, életmódról, meg személyes ismerettségből — tudni: nincs rászorulva. Furcsák az emberek. Valaki jómódú és sorba áll segélyért, s van, akin 300 forint is segítene, de szégyelli»kérni... 0 Ha a pénzzel kapcsolatban egyetlen kívánsága teljesülhetne: mit kívánna? — Azt, hogy egyszer végre ne legyen több OTP-részletem! £ Elégedett ember Ön? — Igen, az vagyok. 0 Köszönöm a beszélgetést. Baraksó Erzsébet Hajdú Szabolcsné rVasárnapi^ i INTERJÚÁ o