Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-02 / 205. szám

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1970. szeptember 2 konzervgyári előadóval Kedves Jeligék! M indenkinek saját dolga, hogy ki­vel köti össze életét. Az sem tar­tozik másra, hogy hol és hogyan ismerkedett meg választottjával: szóra­kozóhelyen, baráti körben, munkahelyen vagy akár újsághirdetés útján. Éppen ezért levelemet nem X-nek vagy Z-nek címezem, hanem mindazoknak a társ­keresőknek, akik miatt az ügy nem ma­rad csupán az egyéné, hanem közüggyé válik. Egyszerűbben: azokhoz írnék, akik nem vonzalmat, megbecsülést vár­nak a másik féltől, hanem lakást, kocsit, jó anyagiakat, akik nem előnyös tulaj­donságaikat tartják legfontosabbnak, hanem a pozíciót, amit betöltenek, az autót, a hétvégi házat, a telket. Ha csak elvétve akadnának effajta hirdetések, egy fejcsóválással elintéz­hetnénk, mondván: ilyenek is vannak. De sajnos nem fehér holló ma sem, aki pénzen venne férjet vagy feleséget ma­gának, vagy aki kezéért vagy nevéért cserébe hasznot remél. Pedig éppen a mi korosztályunk sajnálkozik nagyszü- lein, dédszülein, hogy az ő házasságuk­ban még nem a szív, hanem a pénz szava döntött. Guba gubához, suba su­bához! — járta korukban a közmondás, vagyis szegényhez szegény, gazdaghoz gazdag élettárs való. Csak nem így tart­ják ezt egyesek még ma is? Igaz, legtöbben szívükre hallgatnak, amikor párt választanak, s legfeljebb az iskolai végzettség (bár az se mindig) számít a döntő lépésnél. Sokan kötnek házasságot főiskolai, egyetemi éveik alatt, vagy munkahelyükön azonos vég­zettségű, képzettségű kollégájukkal. De az sem szokatlan, ha egy felsőfokú vég­zettségű nő j.csak” érettségizett fiatal­ember arája lesz. Mindez eddig magán­ügy. Közüggyé akkor válik, amikor a hir­detés útján társat keresők közül többen mint illene, túlságosan anyagiasnak tűnnek. Amikor egyeseknek nincs ínyé­re 4—5 évre beállni a lakásigénylők hosszú sorába, hanem inkább villával, házzal, lakással rendelkező párt keres­nek. S persze nem is mindegy, hogy mi­lyen és hol van az a ház. Lehetőleg va­lami drága telken legyen. Szívesen megkérdezném például azt a 28 éves, gépkocsitulajdonos, diplomás fiatalembert, aki lakással rendelkező, kimondottan csinos hölgy ismeretségét várja „Velencei nászút” jeligére, vajon akadt-e már diplomájához, autójához passzoló lakás és menyasszony a hor­gára, s ha igen, boldog-e végre? Kíván­csi lennék arra is, van-e még valami, amit nem ért el könnyűszerrel, alig 30 évesen. De megnézném azt a 21 éves, érettsé­gizett, reprezentatív külsejű lányt is, aki kizárólag diplomás (lehetőleg orvos) fér­jet keres. Érdekelne, sikerült-e for­más alakja, csinos pofikája mellé egy önbizalomnövelő „Dr. X. Y-né” nevet szereznie magának. Félreértés ne essék, tisztelem a jo­got, hogy valaki az egyedüllét elől me­nekülve, akár fiatalon, akár élete delén vagy alkonyán társat keressen magának. Azt is természetesnek tartom, hogy min­denki magához való, magához méltó párt keres. A hirdetett hozományvadá­szat azonban sehogy sem tetszik. Hi­szen éppen mi szüntettük meg a há­zasságközvetítők „státuszát”. Éppen mi dicsekedhetünk el vele, hogy helyet­tünk már nem szüléink döntenek ab­ban, hogy kivel éljük le életünket. S ha dicsekszünk, van is rá okunk. Mert nem kis dolog az, hogy minket már nem a földért, a vagyonért cserébe házasítot­tak. T ény, hogy a legtöbb fiatal együtt akar boldogulni az életben, közös munkával, kitartással. Vonatkozik ez azok többségére is, akik hirdetés út­ján ismerkedtek meg egymással. Éppen ezért, akik az apróhirdetéseknek vala­miféle helyettes házasságközvetítői sze­repet tulajdonítanak, valami baj lehet a tudatukkal. a háztartás forintjairól A Volna kedve w getni? velem a pénzről beszél ­— Miért ne? Szívesen. Az emberek általában nem szeretik, ha mások belenéznek a pénztárcájukba. Nem zavarja, hogy most közel hetven­ezer példányban lesz erről szó? — Egyáltalán nem, mert nincs mit titkol­ni. Ügy élünk, ahogy a legtöbb magyar csa­lád. Átlagosan. ^ Kérem, mutassa be olvasóinknak csa­ládját, környezetét. £ Mikor volt a család együtt üdülni? — Éppen most, nyáron, Szentendrén. Na, ott voltunk étteremben is ebédelni. A válla­latnak van egy bérelt üdülője, oda kapunk dolgozónként és családtagjaik után napi 20—20 forintos támogatást. Egy hétre kap­tunk 700 forintot, a többit pótoltuk. £ Külföldön járt-e? — Igen, kétszer a vállalattal, egyszer juta- lomúton az NDK-ban, egyszer peídig a szo­cialista brigáddal, kiránduláson, Romániá­ban. A családdal egyszer voltunk maszek alapon Lengyelországban. — Konzervgyári dolgozók vagyunk, a fér­jem művezető. Én 1965-ben kerültem a gyár­ba. Kezdetben, évekig fizikai dolgozó vol­tam, segédmunkás. Itt, a gyárban volt lehe­tőségem a továbbtanulásra, s levelező tago­zaton végeztem el a pénzügyi technikumot. Utána kerültem a szakszervezethez, szociál­politikai előadónak. Jelenleg is ezt csinálom. Szeretem a munkámat, úgy érzem, megbe­csülnek ... — A nagylányom, Gyöngyi most lesz ne­gyedikes a pénzügyi szakközépiskolában. A később született kisebb gyermekeink: Sza­bolcs 6 éves, most megy iskolába, Gabriella 4 és fél éves. _ — A Jósavárosban lakunk, egy plusz ket­tő fél szobás szövetkezeti lakásban. Négy éve kaptuk, 25 ezer forint körüli összeget fizet­tünk a beköltözéskor. A háztartási gépek a szokásosak: hűtő, mosógép, centrifuga. Nem, nem automata mosógép, azt nem is vennék, mert nem volna kihasználva. Ezeket a mű­szálas ruhákat amúgyis jobb kézzel mosni... — Van egy hatéves autónk, négy évvel ezelőtt pedig a férjem családi alapon hozzá­jutott egy hatszáz öles telekhez a Sóstóhe­gyen. Nem fő helyen van, de még így is 30 ezerbe került. Arra vettünk fel annak idején mezőgazdasági kölcsönt, körbekerítettük, ku­tat fúrtunk, egy pár gyümölcsfát ültettünk. Tavaly telt le a részlet... i £ Ha most, valami csoda folytán hirtelen nagyobb összeghez juthatna, mennyi az a pénz, amit azonnal el tudna köl­teni? — Tíz-tizenöt ezer forintot. A padlősző- nyeg nagyon csúnyán kopik, új kellene. De ennél is fontosabb volna a tévét kicserélni. Van már vagy 10 éves, mostanában azt les­sük, mikor döglik be. Ha kibírná addig, amíg csereakció lesz, s valamit beszámítanak az árából, az lenne jó. 0 Színesre gondolnak? — Ó, dehogy. A színes tévé az összes terv közül a legutolsó a sorban. Erőn felüli ki­adás volna, amíg fontosabbra van szüksé­günk. £ Vezetnek-e családi könyvelést? — Igen, sok-sok évre visszamenően meg­vannak a listák. Szeretem, ha a háztartás forintjai körül is rend van. ^ Ki a „pénzügyminiszter”? — Én. De a nagyobb kiadásokat a férjem­mel beszéljük meg. ^ Kérem, akkor most nézzünk meg egy átlagos hónapot. — Én keresek 2700-at. A szakszervezeti bélyegek árusításáért még kapok 500-at. A férjem fizetése 4200 forint, plusz éjszakai pótlék, esetleg a túlmunkák bére. Ebből le­jönnek a levonások, hozzájön az ezer forint családi pótlék, összesen olyan nyolcezerrel számolhatunk. — Az állandó kiadások: 370 lakásrészlet, 70 meleg víz, 40 gáz, 280 a szövetkezeti la­kás fenntartási átalánya, átlagosan kétha­vonta 170 a villany, 400-ig megy fel a fű­tés, 220 a nagy családi életbiztosítás, 1500 forint az OTP-részletek összege. Négyszáz forint a kettőnk ebédje az üzemi konyhán, kilencszáz a három gyereké. Száz forintért van kettőnknek buszbérlete. Ez mind együtt 4500 körül van. — Igen, jól számoltam, mert általában, ha már minden szükséges kiadást elrendeztünk, akkor marad majdnem 3500 forint. És ennyi szinte kell is a konyhai kiadásokra. Persze ebből tankolunk, ebből lesz a kirándulásra a gyerekeknek, szóval minden. Nem nagyon lehet egy öttagú családnak ebből fényűzően élni, de nem is verjük a garast a fogunkhoz. 9 Színház, mozi? — Nem jellemző. 0 Üjság, könyvek? — A Kelet-Magyarországot előfizetjük, már nem is tudom, hány éve. Gyöngyi a Ma­gyar Ifjúságot olvassa, én a Nők Lapját, ezenkívül szinte naponta megvesszük a pa­vilonban a Népszabadságot és a Népszavát. Könyvre elég sokat költünk, olyan négyszáz kötet lehet otthon. Itt a gyárban vásárolok a könyvbizományostól. Tavaly vagy 3000 fo­rintra jött ki év végére. Az a jó, hogy rész­letre lehet venni. £ Mikor volt utoljára fodrásznál, kozme­tikában? — Most, néhány napja voltam fodrásznál, a kirándulás előtt. Ugyanis tagja vagyok a gyári énekkarnak és jutalomkiránduláson voltunk Gyulán. Előtte elmentem egy kicsit szépítkezni. Egyébként nem járok gyakran, csak vágatni. Magam mosom otthon. Kozme­tikusnál is voltam már néhányszor. Érzékeny a bőröm és főleg télen szükség van a szak­szerű ápolásra. De megmondom őszintén, nem valami lelkesen adom ki azt a nyolc­van forintot. £ Társaság, barátok? — Na, ez az, amire aztán végképp nincs pénzünk. A Ha nem haragszik meg, az jutott eszem- ^ be, hogy a túlzott takarékosság egyfaj­ta begubózáshoz vezet... — Akkor félreértettük egymást, mert egyáltalán nem arról van szó, hogy minden­től megfosztanánk magunkat a takarékosság nevében. Vannak jó ismerőseink, itt a gyár­ban is, a lakótelepen is. De nem töltünk fél­órákat egymás konyhájában, nem járunk egymáshoz estélyekre. És nem veszünk fel­tétlenül skót viszkit, mert esetleg hallottuk, hogy most az a divat. A Ha jól értem, minden forintnak meg- ^ van a helye előre. Mégis, szokott-e „zavarban” lenni pár nappal fizetés előtt? — Hogy nem tartott ki a pénz? Ez az, ami szerintem nem fordulhat elő. Hacsak valami rendkívüli nagy kiadás közbe nem jön. Egyszer-kétszer már kértem kölcsön anyósomtól, de ennek elvileg nem szabad megtörténni. Akkor most beszéljünk arról: hogyan érintette a család kasszáját az áreme­lés? % — Nem mondhatom, hogy nagyon tapsol­tunk volna, mert ha csak az élelmiszerek új árait összehasonlítom a bérkiegészítéssel; egy öttagú családnál nem 750 forinttal kell többet kiadni. S akkor még nem vettünk szappant, cipőt, újságot stb. De mégis az a véleményem, hogy azokat nem fogja túlsá­gosan megviselni, akik eddig sem költekez­tek erejük felső határáig, vagy azon túl. Akik megszokták a luxus életszínvonalat, azoknak most nagyobbat kell húzni a „nadrágszíjon’'. Nekünk is kell, de nem annyira, mint ameny- nyire a „rémhírek” jósolták. — Ezzel kapcsolatban még hadd mondjam el többbünk véleményét. Itt az asszonyok­kal természetesen erről beszélgettünk a leg­többet mostanában. Az a tapasztalatom, hogy könnyebben vettük tudomásul, mint amennyire féltünk tőle. Én csak azt kifogá­solom, hogy utólag állítottak kész tények elé. Legalább július elejétől már lehetett volna magyarázni, beszélni róla tévében, új­ságban. ^ Ezek után tehát az a bizonyos „nadrág- szíj” mennyivel lesz szűkebb? £ Milyen gyakran járnak étterembe? — Soha. — Nem tudom még, mennyi lesz az új napközis összeg. De ha jóval több lesz is mint eddig: a gyerekek ezután is megkapják naponta a Túró Rudit, vagy azt a szelet cso­koládét. Mi is megisszuk továbbra is a napi két-három kávét, a férjem ezután is fog do­hányozni, talán kevesebb húst fogunk enni, vagy nem mindig olyat, amit eddig könnyeb­ben megvettem. Szerencsére a család már eddig is szerette a főzelékféléket, nem most kell rászoknunk a korszerűbb táplálkozásra. Ha valamivel szolidabb lesz is egy-két hét végi bevásárlás, azért amire szükségünk van, azt ezután is megveszem. Önt a környezete takarékos asszonynak ismeri. Hogyan lehet ésszerűen takaré­koskodni a társadalom legkisebb sejt­jén, a családon belül? — Nem akarok én senkinek tanácsot adni, mert mindenki maga tudja, meddig nyújtóz­kodhat. De néhány példát szívesen elmon­dok. Itt van például Gyöngyi, a nagylányom. Nem kell mondani, milyen ruhákat igényel­nek a mai tizennyolc évesek. Vettem egy kis varrógépet, beiratkoztam szabó-varró tanfo­lyamra, most egy szoknya feleannyiból meg­van, nem is beszélve arról, hogy milyen jó érzés közösen elkészíteni. — Aztán a kisebbek: a fiú is, a lány is 3—3 pár szandált rúgott szét a nyáron. Meg­jegyzem, ez nem csak a mozgékonyság, de a a cipők „minősége” miatt van így. Szeren­csére a nagyobb családban már régebben ki­alakult az a szokás, hogy nem röstelljük a még jó, de kinőtt pulóvereket, cipőket stb. át­adni egymásnak. Van, amit három-négy gye­rek is hord. — Nemrégiben fejeztük be a tapétázást. Nekiálltunk kettem a férjemmel és kitapé­táztuk mind a két kisszobát. így lett kétezer forint, amúgy, lett volna öt-hat ezer. Hogy nem tartanak-e emiatt zsugorinak? Inkább azt szokták mondani: ügyesek vagyunk. Sőt, volt aki hívott, hogy „dolgozzunk” náluk is... — Aztán a telek. Az a kis zöldség, krump­li is nagyon jól jön, mert nem kell érte a pi­acra menni. Emellett az egész család tavasz­tól őszig szinte minden időt ott tölt. — Nálunk, ha valahol égve maradt a vil­lany, az a szokás, hogy bekiabálunk: ki van odabent? De nemcsak ezek szerintem a taka­rékoskodás forrásai, hanem az is, hogy nem veszünk meg valamit csak azért, mert más­nak is van olyan. Nem veszek például 90 forintos, import fürdőhabot, ha jó a magyar is. A Sok szó van mostanában arról, hogy fo- ^ gyasztási struktúránk átalakításra szo­rul, például vásárlási szokásainkat a valósághoz kellene tervezni. Mindezek bizonyos életmód-változtatásokat is kell. hogy jelentsenek. Hogyan csapódik le mindez egyetlen család életében? — Szerintem a családok legtöbbjét érin­ti, kivéve az egészen magas jövedelműeket. Ezentúl még kevésbé tudunk egyszerre nagy összegben tartós fogyasztási cikkeket vásá­rolni, csak előzetes, vagy utólagos takaré­koskodással. Mi ezt az utóbbit csináljuk hosszú évek óta: egyik részlet lejár, kezdjük a másikat. — Ami pedig az életmódot illeti... Élet­mód. Anyám még cseléd volt. Sőt, én is arattam kislánykoromban. A mostani óvodá­sokat pedig nap mint nap tábla csokoládéval viszi anyuka az óvodába, hogy a többinek, _ akinek otthon elmagyaráztuk: ez nem he­lyes — csorog a nyála. Szerintem ilyen ap­ró dolgokon kellene elkezdeni az életmód­változást. A ön, mint szociálpolitikai előadó, a v munkahelyen is gyakran foglalkozik pénzzel, találkozik különféle emberi sorsokkal. Szociális segélyeket intéz. Olyan ez a munka kicsiben, mint ami­lyenek nagyban a különféle társadal­mi juttatások. — Hasonló, de azért mégis más. Havonta átlag negyven ember kér segélyt. Ebből har­minc a valóban jogos kérelem. — Tízről — öltözködésből, életmódról, meg személyes ismerettségből — tudni: nincs rászorulva. Furcsák az emberek. Valaki jómódú és sorba áll segélyért, s van, akin 300 forint is segítene, de szégyelli»kérni... 0 Ha a pénzzel kapcsolatban egyetlen kí­vánsága teljesülhetne: mit kívánna? — Azt, hogy egyszer végre ne legyen több OTP-részletem! £ Elégedett ember Ön? — Igen, az vagyok. 0 Köszönöm a beszélgetést. Baraksó Erzsébet Hajdú Szabolcsné rVasárnapi^ i INTERJÚÁ o

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents