Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-26 / 199. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. augusztus 26. Események címszavakban HÉTFŐ: Lemondott Csaran Szingh kormánya — Amerikai kongresszusi küldöttség érkezett Moszkvába és tárgyalt a Szovjtunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttségével KEDD: A laoszi fővárosban tárgyal Heng Samrin kambodzsai államfő, akinek ez az első külföldi útja — Jimmy Carter az alelnöknek. Walter Mondale-nek a hatáskörébe utalta az USA közel-keleti politikájának összehangolását — Torrijos panamai kormányfő Nicaraguába látogatott SZERDA: A rhodesiai hadsereg újabb fegyveres támadást in­tézett zambiai terület ellen — A szovjet sajtó visszauta­sítja iráni lapok rágalmait — Az indiai köztársasági elnök feloszlatta a parlamentet és új választásokat irt ki. CSÜTÖRTÖK: Megkezdte muifkáját az Egyesült Államok Kom­munista Pártjának 22. kongresszusa — A nicaraguai kor­mány a volt diktátor, Somoza kiadatását kéri Paraguaytól PÉNTEK: Véget ért a franciaországi vasutassztrájk, amely két napon át megbénította a vasúti forgalmat — Négy várost megszálltak Kurdisztánban a kurd lázadók — Újabb izra­eli támadások Libanonban SZOMBAT: Az iráni kormány 5 milliárd dollár értékű lőszert és tartalék alkatrészt kíván vásárolni fegyvereihez, repü­lőgépeihez az USA-tól — Mondale amerikai alelnök Kí­nába látogatott — A Biztonsági Tanács határozatlan idő­re elnapolta a palesztin vitát Á hét három kérdése O Miért napolták el hatá­rozathozatal nélkül a Biztonsági Tanács palesztin vitáját? Egy bizonyos: nem a Biztonsági Tanács egyetlen szavára jön majd létre a kö­zel-keleti béke, nem a világ- szervezet — egyébként két­ségtelenül legfontosabb — szervének határozata teremti meg majd a palesztin álla­mot. De az is nyilvánvaló, hogy a hosszú folyamatban megvan annak is a jelentősé­ge, ha az Egyesült Nemzetek Szervezetének ezen a fóru­mán a palesztinok jogait elis­merő állásfoglalás születik. Elvi és politikai szempont­ból igenis lényegesnek tűnik a vita, hogy a világszervezet lépjen túl azon az annyiszor idézett határozaton, amely a palesztin problémáról csak mint „menekültek megsegíté­séről” tett említést. Az Egye­sült Államok vezetői értésre adták, hogy nem hajlandók elfogadni olyan biztonsági ta­nácsi határozatot, amely az önálló palesztin államiság követeléséhez jogi, diplomá­ciai alapot adna. Ebben az amerikai álláspontban nagy része van Izrael nyomásának. Az amerikai magatartást meghatározzák — választási megfontolások is. Carter el­nök, aki még nem mondott le arról a szándékáról, hogy jö­vőre a demokrata párt elnök­jelöltjeként ismét megpályáz­za az elnökséget, nem hagy­hatja figyelmen kívül az amerikai zsidó választók vé­leményét, és az úgynevezett „izraeli lobby” (érdekcsoport) követelményeit. © Van-e kibontakozási lehetőség az indiai kormányválságból? „A világ legnagyobb demokráciája” — így nevezték egy-két évtizede még Indiát, amely az újon­nan, a második világháború után függetlenné vált orszá­gok közül a legeredménye­sebben vette át a parlamen­tarizmus módszereit. Egyné­hány párt küzdött a hata­lomért, úgy hogy mindenek­előtt a választók bizalmát akarta megszerezni. A dicső múltú, tekintélyes kongresz- szus párt, Nehru pártja több­ször is győzni tudott egy­más után. Nehru művét In­dira Gandhi, a leánya foly­tatta. Gandhi asszony kormány­zásának utolsó éveiben kez­dődött a kongresszus párt új meg új csoportokra bomlása. Ma már féltucatnyi csoport hivatkozik nevében a kong­resszusra. De ugyanúgy fel­bomlott a korábbi ellenzéki Dzsanata Párt is. Az indiai politikai színkép szélsőjobb- oldalán ott a Dzsan Szangh és fegyveres szervezete, az RSS, „a nemzet önkéntesei­nek szervezete”. A félig ille­gális, félkatonai tömörülés az indiai demokráciát fenye­gető egyik veszély. A másik veszély az, hogy a pártok harca, a személyes ambíciókat tápláló vezetők intrikája a kiírt választáso­kon még inkább felismerhe- tetlenné teszi a népakaratot. „A világ legnagyobb demok­ráciájában” bárhogyan sza­vaznak a polgárok tíz- és százmilliói, a több tucat párt parlamenti alkudozásait dön­tik el, akik és milyen prog­rammal formálják meg In­dia új kormányát. Egyelőre szinte mindenki harca folyik mindenki ellen. Még a parlamentáris szokáso­kat sem akarják figyelembe venni a tekintetben, hogy a lemondott kormány ügyve­zetőként egyelőre folytassa az ország dolgainak vitelét. Jel­lemző, hogy az el nem köte­lezettek havannai csúcstalál­kozójára nem a kormányfő­nek, vagy a kormány vala­mely magas rangú tagjának a kiküldetéséről van szó, ha­nem esetleg egy több párti küldöttséggel képviselteti magát India. Az az India, New Yorkban folyik a Biztonsági Tanács vitája a palesztin jogok­ról. Képünkön: Terazi. a Palesztin Felszabadítási Szervezet ENSZ- megfigyelője szólal fel. (Telefoto — AP — MTI — KS) amely Nehru személyében az el nem kötelezettség egyik megalapítóját adta. O Hogyan alakul a hely­zet Afrika déli részein — „Namíbia napján” idősze­rű ez a kérdés. Az ENSZ ha­tározata értelmében a világ „Namíbia napján” az egyko­ri német gyarmat, a Dél-afri­kai Köztársaság által jogta­lanul bekebelezett több mint 820 000 négyzetkilométernyi terület felé fordul a figyel­mével. Jó alkalom arra, hogy számba vegyük: ott, ahol tu­lajdonképpen már megindult a független állammá szerve­ződés folyamata (a nyugati nagyhatalmak, köztük az USA, Nagy-Britannia, a ma­gát különösen érdekeltnek nyilvánító NSZK segítségével is), most megtorpant a fejlő­dés. Látnivaló, hogy a Rho- desia-Zimbabwe sorsával kapcsolatos új tárgyalásokat azért is tolta annyira az elő­térbe a nyugati propaganda, mert közben el akarja lep­lezni, hogy Délnyugat-Afri- kában még egy lehetőséget kíván adni a pretoriai kor­mánynak, illetve ki akarja zsarolni a majdani független államtól, hogy minél több engedélyt adjon a nyugati nagyhatalmak tőkéseinek, monopóliumainak. Közben messzehangzó mó­don folyik a -szeptemberi, Londonba összehívott Rhode- sia-értekezlet előkészítése. A hazafias erők képviselői nem utasították el egyértelműen, nehogy érvet adjanak a lon­doni és a salisburyi reakció kezébe: ime, a feketék nem akarnak tárgyalni, nem haj­landók egyezségre. Joshua Nkomo, a Zimbabwei Haza­fias Front egyik társelnöke bejelentette, hogy szervezete ott lesz Londonban. Hozzá­tette, hogy nem sokat remél a konferenciától. Szervezete mindenesetre visszautasítja az olyan elképzeléseket, hogy Nagy-Britannia ellenőrző sze­repet kaphasson az esetleges új választásokon. Viszont a hazafias front beleegyezne ENSZ-erők zimbabwei jelen­létébe egy átmeneti időszak­ban, amely a függetlenség teljes megvalósulását előzné meg. Pálfy József Szovjet felszólalás az USA Kommunista Pártja kongresszusán Az Egyesült Államok Kom­munista Pártjának XXII. kongresszusán pénteken fel­szólalt Pjotr Fedoszejev, az SZKP küldöttségének vezető­je, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió tudományos aka­démiájának alelnöke. Fedo­szejev, aki emlékeztetett rá, hogy az SZKP és a többi testvérpárt képviselői első al­kalommal vehetnek részt az amerikai kommunisták leg­felsőbb pártfórumán, felszó­lalásában ismertette az SZKP tevékenységét. Külpolitikai kérdésekről szólva hangsú­lyozta, hogy a jelenlegi kor­szak fő feladata a tartós bé­ke biztosítása. Henry Winston, a párt or­szágos elnöke beszédében a SALT—II szerződés ratifiká­lásáért szállt síkra. Kijelen­tette, a SALT—II ratifikálása az első lépés lenne a leszere­lés hosszú útján. Winston el­ítélte azokat az amerikai kö­röket, amelyek egyrészt a SALT—II szerződést propa­gálják, a másik oldalról ugyanakkor a katonai kiadá­sok további növelését köve­telik. James Jackson, a párt po­litikai bizottságának tagja felszólalásában rámutatott az amerikai kisebbségek kettős kizsákmányolására és elnyo­mására. Jackson az amerikai kommunisták egyik legfonto­sabb feladatának nevezte a fehér munkások és a kisebb­ségek egységfrontjának létre­hozását. Charlene Mitchell, a faji és politikai elnyomás ellen küzdő országos szövetség vég­rehajtó titkára beszédében vázolta azokat az elnyomó eszközöket, amelyekkel az Egyesült Államok kormánya durván megsérti az emberi jogokat. Mitchell asszony fel­hívást intézett az Egyesült Államok összes haladó erői­hez, hogy együttes erővel lépjenek fel az emberi jogok megsértése, a politikai üldöz­tetések és a rendőri önkény ellen. Heves harcok Irán kurdok lakta területén Az iráni hatóságok azt ál­lították, hogy a kormánycsa­patok elfoglalták a kurd fel­kelők által védett Saqqiz vá­rosát. A Kurd Demokrata Párt vezetői azonban cáfolták ezt, s hangoztatták, hogy a felkelők hosszú háborúra ké­szülnek. A PARS hivatalos iráni hírügynökség még pénteken este jelentette Saqqiz elestét, azaz a kormánycsapatok ál­tal — háromnapos, nagy ál­dozatokat követelő ostrom után — történt bevételét. A hatóságok által betiltott Kurd Demokrata Párt vezetői azon­ban Mahabadban cáfolták az említett PARS-jelentést, s azt állították, hogy az iraki határ közelében fekvő várost to­vábbra is a kurdok ellenőr­zik. Libanon Izrael elleni panasza a BT elé kerül A libanoni kormány pén­teken este kérte a Biztonsági Tanács sürgős összehívását. Andrew Young, a BT e havi elnökéhez intézet levélben Li­banon ENSZ-képviselője fel­hívta a testület figyelmét ar­ra, hogy az izraeli tüzérség több mint egy hete szüntele­nül lövi Tyr dél-libanoni ki­kötővárost és környékét, csu­pán a pénteki támadásnak tíz halálos és tizennyolc sebesült áldozata van, s a levél átadá­sának időpontjában — pénte­ken a késő esti órákban — még javában tartott az ágyú­zás. A libanoni képviselő a Biztonsági Tanács sürgős ösz- szehívását kérő levelében fel­szólítja a testületet: tegyen meg minden intézkedést az Izrael elleni szankciókig be­zárólag, hogy véget vessen a Libanon elleni izraeli agresz- sziónak. ÍGY KEZDŐDÖTT ▲ HÁBORÚ (4.) Vasidegek, kemény elhatározás... Három hét telt el a Heyd- rich által kiadott parancs és a között, hogy Naujocks meg­kapta az utasítást az akció végrehajtására. Ezt az idősza­kot az SS Sturmbannführer öt megbízható emberével együtt Gleiwitzben, egy ottani ka­szárnyában töltötte. A „kon- zerveket” — vagyis azokat a szerencsétlen rabokat, akiket koncentrációs táborokból vá­lasztottak ki, hogy lengyel egyenruhába öltöztetett el­esettekként szolgáljanak a lengyel támadás bizonyíté­kául, mintegy 70 km-re a ha­tár menti rádióadótól, Op- pelnben gyűjtötték össze. "Müller, a Gestapo főnöke személyesen adja át majd Naujocksnak őket, ha üt az óra. Az akció megszervezésében az Abwehrnek, vagyis a had­sereg hírszerzésének is ju­tott feladat: a szükséges ere­deti lengyel egyenruhák, fegyverek, zsoldkönyvek és egyéb iratok megszerzésére ugyanis a katonai kémszolgá­lat kapott megbízatást. Az SD és az Abwehr között Groscurth alezredes töltötte be az összekötő tiszt szerepét. Stuttgartban 1970-ben megje­lentetett naplója szerint ő magától Himmlertől, az SS és az SD legfőbb főnökétől kapta meg az „igényt”, ame­lyet aztán a saját főnökének, Canarisnak továbbított: 150 lengyel egyenruhát kell sze­rezni, a megfelelő tartozékok­kal. Himmler azt sem titkol­ta, mi célt szolgál a megbí­zatás. Miközben a német—lengyel határon már minden készen állt a háború ürügyének meg­teremtésére, a birodalmi kancellária körül lázas dip­lomáciai tevékenység folyt még a háború megakadályo­zására. A führer háborút akart, de mégis úgy kellett tennie, mintha legfőbb erő­feszítése a vérontás elkerü­lése volna. Valójában azon­ban augusztus 22-én már a támadás napját is eldöntötte. Halder tábornok, a száraz­földi hadsereg vezérkari fő­nöke jegyezte föl hadinapló­jában: „Y-nap: VIII. 26. (szombat) végleges — több parancs nincs”. Az időpont meghatározásá­ra azután került sor, hogy Hitler az Obersalzbergben emelkedő berchtesgadeni „sasfészké”-be hívta a né­met hadsereg legfőbb pa­rancsnokait és kétszer is be­szédet intézett hozzájuk. A háború megindításához min­dent kedvezőnek ítélt. Minde­nekelőtt a személyi feltétele­ket: Németország élén ő áll, Olaszország élén Mussolini. A világ harmadik nagy szemé­lyisége, Franco azt biztosítja, hogy Spanyolország ha nem is lép be a háborúba, de semlegesként őket támogatja. A másik oldalon viszont Ang­liában és Franciaországban hiányoznak a mértékadó em­berek, az ellenfeleknek olyan vezetőik vannak, akiket még a középszerűség mércéivel sem lehet mérni. Nem ural­kodók, nem a tett emberei. A politikai helyzetet is ked­vezőnek tartotta: most kell tehát lecsapni, mert 2—3 év múlva minden megváltozhat. Senki nem tudja, hogy med­dig fog ő, a führer élni, már­pedig a németek csak vele győzhetnek. Végkövetkezteté­se: Németország nem veszít­het, csak nyerhet. A gazda­sági helyzet olyan, hogy hó­dítás nélkül néhány esztende­ig tudnának csak kitartani. Tehát: „Kíméletlen elhatáro­zottsággal vállalnunk kell a kockázatot. A politikusnak éppúgy, mint a hadvezér­nek ... Vasidegek, kemény el­határozottság ...” Hitler azért tekintettel volt a tekintendőkre: egyáltalá­ban nem mindegy, hogy mi­lyen a háborús ürügy. Bizal­masának, Albert Speernek így nyilatkozott: „Ezúttal el­kerülöm az 1914-es hibát. Minden attól függ, hogy a másik oldalra kenjük a vét­kességet. 1914-ben ezt na­gyon hanyagul csinálták. A külügyminisztérium fogal­mazványai most is egyszerű­en használhatatlanok. A leg­jobb, ha magam fogalmazom a jegyzékeket”. (Azokról a jegyzékekről volt szó, ame­lyekben a háború előestéjén a birodalmi kormány Nagy- Britannia jegyzékeire vála­szolt.) Ugyanazon az estén — nyilván kikapcsolódásképpen — Hitler ' újra megbeszélte Speerrel egy tervezett csoda­palota részleteit. Több mint 25 millió köbméteres, csupa márvány épületet akart emel­tetni a háború után Berlin szívében, a Hitler Adolf tér­nek elnevezendő hatalmas térségen. A kancellár palotá­ját és hivatalát, a hadsereg főparancsnokságát és a Reichstagot akarta elhelyezni a melléképületekben. A hatal­mas kupolacsarnok közepén halála után szarkofágját he­lyezte volna el: a világ leg­nagyobb építészeti alkotásá­ban a világ legnagyobb had­vezére ... (Következik: A birodalmi kormány) Pintér István Éveken keresztül a fegyverkezés volt a legfontosabb. Ké­pünkön Hitler náci vezetők társaságában egy „Véderő-kiál­lításon”. rj I ■ rf-771 It#] m m 1 f A V I ■ I I kwAl a a

Next

/
Thumbnails
Contents