Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-19 / 194. szám

KM ÜNNEPI MELLÉKLET

1979. augusztus 19.

□

A hívőK támogatják társadalmunk törekvéseit

Beszélgetés dr. Bartha Tibor református püspökkel

Szeptember 1-én lesz negyven éve, hogy a hitleri Németország kirobbantotta a második világháborút, s augusztus 6-án múlt 34 éve, hogy az amerikaiak ledobták az első atombombát Hirosima japán kikötővárosra. A világ békeszerető emberei azóta egy emberként emelik fel szavukat a tömegpusztító fegyverek ellen, a béke, védelmében. Ennek jegyében tartott istentiszteletet a közelmúltban Kisvárdán dr. Bartha Tibor, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke. Ebből az alkalQpiból beszélgettünk dr. Bartha Tiborral, aki tagja a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és a Béke-világtanács elnökségének is;

— Mire gondol pUspök úr, amikor ezt a szót kiejti: Hirosima?

— Arra gondolok, hogy Hirosimában alkalmazták először a századunkban felfedezett új energiát hadászati célra, vagyis tömeges emberirtásra. A hirosimai tragédia jelzi, hogy az atomkorszakba jutott emberiség helyzete mennyire kritikus. Én is vallom: ebben a helyzetben az emberiségnek minden erkölcsi erejét össze kell szednie ahhoz, hogy az új energia felfedezését túlélje.

— A hirosimai atombomba bevetésének a 25. évfordulóján,

1970-ben tömegtüntetést és tudományos konzultációt szerveztek Hirosima polgárai, amelyre engem is meghívtak.

Megrendítő és megrázó élményekben volt részem. Soha nem felejtem el az úgynevezett „túlélőkkel” való találkozást. Akkor, 1970-ben, már a hirosimai bombánál kétezerszer hatékonyabb fegyvert tudott a tudomány előállítani.

Ma pedig tudjuk: a felhalmozott atomfegyver-készletek elegendőek ahhoz, hogy a földön tenyésző életet teljesen kiirtsák.

— Amikor ezt a szót kiejtjük: Hirosima, mindnyájunknak arra a hallatlan felelősségre kell gondolnunk, amelyet az emberiség létéért és jövőjéért minden becsületes embernek hordoznia kell, függetlenül attól, hogy milyen világnézetet vall.

— ön, mint a békemozgalom küldötte, bejárta az egész világot, sok tapasztalatot szerzett. Mi a véleménye a nemzetközi békemozgalom lehetőségeiről és szerepéről korunkban?

— A béke-világmozgalom megalakulásától 30 esztendő választ el bennünket. Ez alatt az emberöltő alatt a Nobel-díjas fizikus, F. Joliot-Curie kezdeményezése világméreteket öltött. Korunk egyik legbiztatóbb és bizakodásra okot adó jele az, hogy száz- és százmilliók ismerik fel az atomkorszak veszélyét.

— 1977-ben a Béke-világtanács varsói nagygyűlése új irányt vetett a békemozgalomnak. Megállapította, hogy a béke-világmozgalom több száz milliós tábora többé nem egyszerűen a béke védelmére kell korlátozza erőfeszítését, hanem aktívabban és erélyesebben a béke felépítésére összpontosítsa az erejét. A nevelés, a tudományok művelése, új nemzetközi gazdasági rend kialakítása, a társadalmi igazságosság érvényesítése, az elnyomott népek felszabadulása mind-mind előfeltétele annak, hogy a fegyvermentes világ megvalósuljon. Ezért a nagy célkitűzésért minden jó- akaratú embernek együtt kell munkálkodni.

A békemozgalom önmagában nem érhetne célt humanista kormányok és a realitásokkal számoló kormányzatok békepolitikája nélkül. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy hazánk társadalma és kormányzata a békéért folyó küzdelem élvonalához tartozik.

— Mit tehetnek és tesznek a magyar egyházak és az egyházi emberek a békéért a mai modern világban?

— A magyarországi egyházak többségének vezetői, így a református egyház képviselete is részt vett a békemozgalom indulásánál Párizsban és Prágában tartott nagygyűléseken. A magyar- országi egyházak azóta is minden tőlük kitelő erővel támogatják hazánk béketörekvéseit és a világ-békemozgalmat.

— A keresztyén egyházak tagjainak létszáma a földön élő négymilliárd ember tömegében törpe kisebbség. Mégis a keresztyén egyházak rendkívül jelentős szerepet játszanak a világközvélemény befolyásolásában, ezért rendkívüli a felelősségük is. A nemzetközi egyházi életben szerzett tapasztalatom alapján azt mondhatom, hogy az egyházak világában növekszik a felelősség felismerése. Azt is hozzá kell tennem, hogy a magyarországi egyházak sokat tettek és tesznek ennek érdekében. A magyarországi protestáns egyházak is hozzájárultak ahhoz, hogy a Keresztyén Békekonferencia néven ismert és ma már világméretűvé növekedett nemzetközi egyházi békemozgalom megalakuljon és kibontakozzék, s folyamatosan részt vessek e mozgalom akcióiban.

— A római katolikus egyház területén is hasonló törekvések figyelhetők meg. Nagy jelentőségű a magyarországi római katolikus papság békemozgalmi munkája, valamint az európai katolikus konferencia körében kifejtett tevékenysége.

— A magyarországi egyházak különösen is nagy súlyt helyeznek arra, hogy a keresztyén egyházak béketörekvéseikkel támogassák a béke- világmozgalom és az európai biztonság megszilárdítására irányuló úgynevezett Brüsszeli Fórum tevékenységét.

— Egyházunk, a Magyarországi Református Egyház, minden esztendőben augusztus első vasárnapján megemlékezik a világtörténelem első atomkatasztrófájának évfordulójáról. Ilyen megemlékezés volt ebben az évben, augusztus 5-én Kisvárdán. A rendezvényen részt vett több ezer főnyi református hívő teljes mértékben egyetértett az egyházi vezetők, lelkészek békeszolgálatával. Az elhangzott megnyilatkozások arról tanúskodtak: a református hívők magukévá tették az elhangzott tanítást és elkötelezést éreztek arra, hogy cselekedeteikkel, életfolytatásukkal támogassák társadalmunk béketörekvéseinek megvalósítását.

— Sok leszerelési,' fegyverzetcsökkentési kísérlet után megszületett a SALT —1, s itt vagyunk a SALT —2 ratifikálásának a küszöbén. Milyen jelentőséget tulajdonít püspök úr ennek az egyezménynek?

— Rendkívül nagyra kell értékelni azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a Szovjetunió és a szocialista táborhoz tartozó államok tesznek a hadászati támadófegyverek gyártásának csökkentése érdekében. Az a tény, hogy elérkezhettünk a SALT—2 megállapodás küszöbéhez, nagymértékben ezeknek az erőfeszítéseknek az eredménye. Természetesen feltétlenül szükséges a stratégiai atomfegyverek kiküszöbölése érdekében a tárgyalások továbbfolytatása, a SALT—3 előkészítése, hiszen a remélhetőleg életbe lépő SALT—2 megállapodásai csak a támadó fegyverek mennyisége tekintetében hoztak eredményeket. Szükséges azonban a támadó fegyverek továbbfejlesztésének betiltását célzó tárgyalások folytatása, hogy egyetlen ország se törekedjék az atomfegyverek továbbfejlesztésére.

— Hogyan értékeli az egyházi emberek részvételét közéletünkben?

— Arról vagyok meggyőződve, hogy a kormányzatunk által meghirdetett és gyakorolt nemzeti összefogás politikája világnézeti különbözőségre való tekintet riélkül lehetőséget ad minden becsületes állampolgárnak a hazánk felvirágoztatására irányuló közös munkában való részvételre. Meggyőződésem szerint a hívő emberek és az egyházak papjai élnek ezzel a lehetőséggel. Erre vall az a tény is — amit én nagy megtiszteltetésnek tartok —, hogy hívő emberek és papok társadalmunk minden szintjén: a községi tanácsokban, a megyei tanácsokban, az országgyűlésben. a Hazafias Népfront szerveiben aktívan részt vehetnek. »

— ön az országok sokaságában látta, hogyan élnek az emberek. Kérem, tegyen összehasonlítást: mennyire álljuk meg e tekintetben a helyünket?

— Természetesen nehéz összehasonlítani különböző földrajzi pontokon fekvő, különböző háttérrel rendelkező államok helyzetét. Én is megerősíthetem azonban azt a közismert állítást, hogy szocializmust építő társadalmunk sok tekintetben olyan eredményeket mutatott fel. amilyeneket például a fejlett kapitalista társadalom területén nem látunk. Az oktatás, a szociális biztosítás, a nyugellátás, az öregekről való gondoskodás, a lakásépítés területén, az olcsó közlekedés révén stb., olyan jelentős szociális szolgáltatásokban részesül hazánk minden polgára, amilyeneket a nyugati társadalmak nem biztosítanak tagjaik részére. Ha figyelembe vesszük, hogy Magyarország egy fél évezreden át a nemzeti katasztrófák sorozatát élte át és rendkívül elmaradott ország volt, a haladásnak és felemelkedésnek a nagysága akkor még szembetűnőbb. Csak az idősebb nemzedék tagjai tudják ma már összehasonlítani a jelent a magyar múlttal. JSz az ösz- szehasonlítás mutatja, hogy milyen hallatlan fejlődésen ment át hazánk.

— Ebből a fejlődésből Szabolcs-Szatmár megye is kivette a részét. Fiatal koromban ebben a megyében voltam magam is előbb káplán, majd falusi pap. Nagyon jól emlékszem az elmaradottság, a szegénység sivár állapotára. Ma már hazánknak e táján sem nyomort és szegénységet látunk, hanem gépesített mezőgazdasági nagyüzemeket, nagyfokú iparosítást, egyre fejlődő társadalmat. Egyáltalán nem kell szégyenkeznünk az európai nemzetek családjában.

— Nagy hiba volna azonban, ha az eddig elért eredményeket végállomásnak tekintenők és nem látnánk: vannak még tennivalók, még sok erőfeszítésre van szükség ahhoz,, hogy tovább jussunk a felvirágzás útján.

— Augusztus 20-án alkotmányunk ünnepét üli az ország. Ez évben éppen a 30. évfordulóra emlékezünk meg. Elmondhatjuk, hogy ezen a napon országunk egész lakossága együtt örvendezik annak az új rendnek, amelyet alkotmányunk fektetett le, amely hazánk felvirágozását eredményezte, s további előrehaladásának a biztosítéka.

Balogh József

Békesség

■ ■ ■

... és boldogság a családban (MTI fotó)

Balogh a kőműves

B

üszkén kihúzta magát az egyívású srácok között, amikor a mesterek már rábíztak ezt-azt. Először egy kupa vízért szalajtották, később már téglát is hordhatott. A 9 éves kisfiú megragadt az építkezésen egy életre ...

Balogh János kőműves ma már az ötvenedik évét tapossa. 1949-ben, az alkotmány születésének esztendejében lépett be a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat akkori elődjéhez. Harmincéves a SZÁÉV és az ő munkaviszonya is. Sima, egyenes út vezetett idáig. Pedig a nehéz sors Balogh Jánosnak is osztályrészül jutott. 44-ben öt gyerekkel maradt egyedül az édesanyja. Először, mint legidősebb gyerek a családban, temetőőr apja helyére ment, de 1945. május elsején néhány ismerős fiúval elszegődött egy építkezésre.

— Hamarosan éltük is az általunk felnőttnek tartott életet — emlékszik vissza. — Újságpapírba sodort falevelet szivaroztunk, ha jobban ment, a dohányból ott maradt aljdohányt tekertük be, s gyújtottuk meg. Ez a szenvedélyem azóta is megvan — néz az éppen most is égő cigarettára.

Itt tanulta ki a kőművesmesterség minden csínját-bínját. Nagy szerencséjére egy tapasztalt, idős emberekből álló brigádhoz osztották be, s már szedhette is a holmiját, indult a kis csoport Üjszentmargitára. A vasútállomásra egy lovas kocsi ment értük, majd hét kilométeres zötykölődés után megérkeztek a puszta kellős közepére: egy csirketelepet kellett felépíteni. Munkásszállásról nem is hallottak, szénát, szalmát kaszáltak, s azt terítették le a földre a hideg ellen.

Elkezdődött egy harminc éve megszakítás nélkül tartó vándorélet. Hol itt. hol ott építkeztek. Balogh János nagyon kevés települést tudna mutatni, ahol ne vakolt, falazott volna. Nyírbátorban a csepeli szerszámgépgyár. Záhonyban a vasútforgalmi szakközépiskola, Nyíregyházán a Déli lakótelep, régebben a színház, majd a jósavárosi bölcsőde adott munkát. Néhány éve a garanciális építésvezetőségen dolgozik.

— Jó néhányukkal már évek óta megszoktuk egymást, hiszen a közös munka és sokszor az együttlakás összehozza az embert. De sok fiatalabb is kerül hozzánk. Még mindig elevenen él bennem, amikor nekem segítettek az „öreg szakik”, s ma jólesik, hogy én is átadhatom a tapasztalataimat a kezdőknek. Csak az bánt, hogy sokan jönnek- mennek a vállalatnál. Veszik a kalapjukat egy semmiségért, aztán egy idő múlva újra visszakérezkednek. Hát akkor minek mentek el? Csak a szájuk járt, hogy nekik másutt mennyi pénzt adtak? Én úgy érzem, itt találtam meg a számításomat, nekem ezen a poszton kell helytállnom, hát maradok. Még a nagyobbik fiamat is idehoztam fűtésszerelőnek, a sógorom is itt van, kőművesként kezdte, ma művezető. Nekem egy életre elegem volt abból, hogy a munkaközvetítőhöz szaladgáljak. 49-ben csak úgy tudtam nagy nehezen elhelyezkedni.

Napszítta ember Balogh János. Látszik, hogy nem irodában telnek a nyári napjai. Egészséges színe, fiatalos lendülete nem sejteti, hogy már csak tíz éve van a nyugdíjig. Nem véletlenül őrizte meg a fiatalságát, hiszen a műszak jatán a saját kertjében gondozza a virágokat, ápolja a szőlőt, a gyümölcsöst. A kőművesszakmából hozta magával a pontos, gondos munka igényét, s ezt maradéktalanul átviszi a magánéletére is. Családjában a két fiát is dolgos munkáséletre nevelte. Rendet, harmóniát teremtett a környezetében. Építők napján a minisztérium a Kiváló Munkáért kitüntetést adományozta a nyíregyházi kőművesnek harmincéves munkájáért.

Tóth Kornélia

Építkezés. Soltész Albert rajza