Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-19 / 194. szám
ÜNNEPI MELLÉKLET 1979. augusztus 19. o „Mi megtettük a magunkét...“ KOMBÁJNOSOKKAL ARATÁS UTÁN Ha a demokratizmus önként vállalt felelősség, akkor a vélemény- alkotás nem egyszerűen jog, hanem kötelesség is. Szenvedély nélkül nem érdemes élni. Körülnézünk a világban, aztán eljutunk magunkig. A tévedést, ha fáj is, vállalni kell. S0MBSÍ E riport anyaggyűjtésekor — augusztus első hetében — Szabolcs-Szatmárban is befejeződött a nyár legrangosabb munkája: az aratás. A több ezer kombájnosnak, terményszállítónak, traktorosnak csendesebbek most a napjai, van idő beszélgetésre, az elmúlt hetek felelevenítésére. Ismerkedjünk meg mi is három kombájnossal, a hermánszegi Simái Bálinttal, az ilki Papp Károllyal, s a győrteleki Bétéri Miklóssal; valljanak ők az aratók életéről, munkájáról. Az már a pékeken múlik Simái Bálintot hiába keressük az Üj Élet Tsz sza- mossályi központjában: zabot csépel a hermánszegi határban. Űttalan utakon zötykö- lődve, tócsákat, gödröket kerülgetve végre célhoz érünk, megpillantjuk a kombájnokat. Az egyiket — közel a Gő- gő-patakhoz — éppen javítják, nedves még a termény, s befúlt a dob. — Medvét fogott a kolléga — mondja bosszúsan Simái, s leveri nadrágjáról a port. — A búzát már rég elfelejtettük, de a zab később érik, néhol még mindig zöld a szára. Ma azonban végzünk, már csak ez a néhány hektár van hátra. — Milyen lesz az idei kenyér? — Az már a pékeken múlik. Igaz, a termésátlag nem valami rózsás, de minőségre nem lehet panasz. Mi, úgy érzem, megtettük a magunkét. S ha volt is bosszúság a kombájnok miatt, jólesik majd az új kenyér. — A házi, vagy a bolti? — A házi jobban esne, de hát azt nem tudom, mikor ettem utoljára. Boltból vesz- szük már mi is réges rég. A fiaim már azt sem tudják, milyen íze van az otthon sült kenyérnek. — Maga emlékszik még rá? Sima Bálint — Hogyne - emlékeznék. Még arra is, milyen volt a marokszedők meg a kévekötők élete, hiszen arattam én kézzel is. Osztojka Miklós volt a kaszás, utána szedtem a markot. Kérdezi is néha, na öcsém, szednéd még utánam a markot? — S maga mit felel? — Hol van az már, öreg' Elég volt abból öt esztendő. De ha úgy adódna, nemigen ijednék meg a kaszától sem. Búcsúzkodunk. Simái Bálint, — mielőtt felkapaszkodna a gépre, lehajol, s gondosan elmorzsolja a csikket. Nehogy tüzet fogjon a tarló, s pernye szállja be a környéket. Délután öt óra. Az emberek nagy része úton van, a munkából hazafelé. Papp Károlynak, a gemzsei Dózsa Termelőszövetkezet traktorosának azonban még hátravan a műszakból három óra: este nyolcig dolgozik, hajnali négytől. Áz ember sokat kibír — Meddig lehet ezt a napi két műszakot bírni? — kérdezem az öreg Dutra oldalához támaszkodva tőle az ilki határban, ahol tarlót szánt. — Az ember sok mindent kibír — mondja a félmeztelenre vetkőzött traktoros. — A nehezén már különben is túl vagyunk, learattunk. — Milyen volt az idei aratás? — Mint a többi. Két hét alatt végeztünk. Könnyebb volt mint a tavalyi, ráadásul fél hónappal korábban is kezdtük. — Mikor ült először kombájnra? — Tizennégy évvel ezelőtt. Két évig segédkombájnos voltam, azóta egyedül dolgozom. Volt egy SZK—4- esem, azon dolgoztam több mint tíz évig. Tavaly kaptam Papp Károly egy SZK—6-ost, ezzel már könnyebb. Szóval az idei aratás simán ment, olyannyira, hogy a faluban szinte nem is tudtak a munkáról. Csak onnan, hogy reggelenként meg esténként végigmentünk a kombájnokkal a falun. Ha belegondolok, hogy ment ez húsz esztendeje? Még az elnök, meg a főkönyvelő is aratott. — Kaszált maga is? — Kévekötő voltam. Korábban meg vízhordó. Tudja. mire vagyok a legbüszkébb? Ilken Diák Gyulával együtt mi voltunk az első kombájnosok. Azóta is együtt dolgozunk, s ha van rá idő. együtt is ünnepiünk. Mint most az aratás után. Július utolsó vasárnapján, délelőtt fejeztük be a munkát, s a tarlóról egyenest a központba mentünk. Bankett volt az aratók tiszteletére. — Mennyit keresett az aratással? — Durván számolva, úgy tizenötezer forintot. Persze ebben a szerelés, javítás bére is benne van. — Mikor kézzel aratott, mennyit keresett? — Elhiszi, ha azt mondom, nem tudom? Pedig komolyan nem emlékszem rá pontosan. Igaz, nekem szerencsém volt, s hamar gépre ültem. Bétéri Miklósnak, az ökö- ritófülppsi tsz győrteleki kombájnosának bezzeg volt módja megismerni a kézi aratás minden mozzanatát. Volt kévekötő, marokszedő, majd kaszás. Volt részesarató, járt csépelni, kazlazni. — Minden hatodik kereszt volt a mienk, mikor részes aratók voltunk — mondja a gépműhely mellett guggolva. Bétéri Miklós Bepótoljuk télen... — Apám annyi más emberhez hasonlóan cseléd volt i tt Győrteleken, szükség volt arra a' napi 20—25 kiló terményre. Akkor egész nyáron tartott az aratás, az idén nyolc nap alatt befejeztük. — Milyen géppel jár? — John Deerrel. A legjobb, legmodernebb kombájnok közé tartozik. Kényelmes, nagyteljesítményű, szépen lehet vele dolgozni. Ott áll ni — mutat az udvar közepén pihenő masinára. — Éppen a dobkosárt szereljük át rajta. Gyönyörű a kukorica, nemsokára vághatjuk. — Mióta ül kombájnon? — Hatvankettő óta. De az ötvenes években dolgoztam kévekötő aratógépekkel is, még a nagyecsedi gépállomáson. — Akkor a család már megszokta, hogy minden nyáron „láthatatlanná” válik? — Az biztos, nem sok időt töltünk el együtt — neveti el magát, majd még hozzáteszi: — Bepótoljuk télen az ismerkedést. Bár a fiam velem van nyáron is, gyakran járunk együtt aratni. Érdeklik a gépek, műszerésznek készül. — Az idén is együtt dolgoztak ? — Nem, most nyaralni volt a fiú, s mire hazajött, befejeztük az aratást. De majd jövőre. Még a kormányt is megfoghatja, ha jól viselkedik. Ide már beszivárgott valami Csepelről. Talán azért, mert a fiatalok nagy része ott tanulta a szakmát, ott ismerkedett a szerszámgép- gyártással. Mi ez a valami? Biztonság, nyíltság, őszinteség, szenvedély, gondolkodás, hit. Zsigó János szerszámkészítő lakatos, Nyisztor Ferenc géplakatos és Győri János vasszerkezeti lakatos a nyírbátori gyárban hamar rááll arra, hogy arról beszéljen: miként alakul a munkás véleménye. Ne kozmetikázva — Nézze, az újságok gyakran szépen megkozmetikázzák, amit az emberek mondanak. Ne tegye ezt. Mi őszinték vagyunk, jót akarunk, nem kell félreérteni azt se, ha nyersebbek vagyunk. — Csak egy példa. Van itt a falon egy képriport rólunk. Hibásan szerepel a gép neve, elírták az emberekét. Kár. De nem haragszunk, fő a riport. A tévedés jogát mi is elismerjük. — A tévedést, ha fáj is, be kell ismerni. Így van ez a napi munkában is. S utána tenni valamit, hogy jobb legyen. Zsigó, Nyisztor, Győri és a művezető Nyárádi programot fogalmaz. S hogy teljes legyen a kép, Zsigó elmeséli: — Egyszer valamit kihagytam egy gépből. Nagyon leápoltak. De igazuk volt. Azóta úgy odafigyelek, hogy na! Az ember egy tévedésének következményét esztendőkig nem feledi. — Azt megtanultuk — meséli Nyisztor —, hogy a véleménnyel, kritikával nem vagyunk híjával. De mit állítunk' szembe ezzel? — Minden vélemény akkor becsületes — így Győri —, ha körülnézünk a nagyvilágban, aztán eljutunk magunkig. Vélemények, kritikák Pár perces vita, mi is az a bizonyos nagyvilág, aztán máris peregnek az észrevételek : — Nekem például nagyon nem tetszik, miért kellett Nyírbátorban lebontani a park kerítését, s most egymilliót kidobni egy újra, ami nem is szép. Ilyen jól állunk? — Ha már a pazarlásnál tartunk, eljöhet megnézni, hogyan csinálták meg a járdát Nyírbogáton. * — Évekig néztük a vonatból, mennyi roncs hever az utak, vasutak szélén. Senki nem törődik velük. Pedig az is érték. — Az se öröm, hogy az országban olyanok is bánnak a pénzzel, akik arra nem alkalmasak. — Én az Erzsébet lakótelepen lakom már hat éve. Se járda, se szennyvízelvezetés. Erre miért nem futja? — Ha már a gondokról van szó, itt is lehetne valamit csinálni. Bizony előfordul, hogy anyag vagy szervezés miatt állunk. Nem jó dolog az. — És amikor egyesek . a negyedóra helyett félig reggeliznek? És ahhoz mit szól: van olyan alkatrész, amit Tisza- szalkán gyártanak, onnan Pestre viszik, majd Pestről hozzánk. Hol itt a ráció? A pergőtűz alig szűnik. Kis helyi gondok, nagy népgazdasági kérdések, üzemi bajok kerülnek elő a fejekből. És most, mint egy poén robban a 780 nyírbátori csepeli gondja: — És milyen rossz a kategóriabérezés! Egy szikrát sem ösztönöz a jobbra, vagy a többre. Megálltak a bérek. Hol az elv, hogy aki jobban dolgozik, többet kereshet? Elmondom hát mindenkinek... — Panasznap? — Nem. Csak vélemények. — Megoldás? — Nekünk kell megoldani. ami ránk tartozik — summáz Zsigó. — Mi nem tartozik ránk? — kérdez vissza Nyisztor és Győri egyszerre? — Kicsit baj az, hogy elszaladtak az életszínvonallal — egészíti ki Zsigó. Pár év beletelik, amíg kijutunk a bajból. — De csak közösen — zárja le ezt az eszmefuttatást Győri. — Ebben a gyárban az a jó, hogy mindent el lehet, sőt, kell mondani. Meghallgatnak. s ha jó a tipp, megvalósítják. Fórum van bőven. s élünk is vele. Mesélik, hogy amikor az ifjúsági parlament volt, a párttitkár így szólt az igazgatóhoz: most kösd fel az dl'országnak' ^VILÁGNAK sót, mert itt lesz mire válaszolni. S valóban, tucatnyi, közt érintő kérdés záporozott, javaslat született. De nincsen ez másként a brigádvezetők, a művezetők, KISZ-esek, párttagok beszélgetései, gyűlései alkalmával sem. Beszélni vagy tenni? — Tudja, az ember sokat lát — mondja Nyisztor. — Az újság, a televízió, a tájékoztatók segítenek eligazodni a dolgok között. De az igazi az, amikor az ember a saját házatáján néz szét. — Bírálunk, ez egy dolog .— folytatja Zsigó. — Az igazi az, amikor azt is megnézzük, mit tudunk tenni. Szervezés, a takarékoskodás az energiával, a kiváló minőség a tetteken múlik. És nekünk méltónak kell bizonyulni a csepeli hírnévhez. — Ahhoz, hogy okosan dönthessünk, hogy a véleményünk jó legyen, tájékoztatás kell. Egy példa: a közelmúltban, cudar meleg, kánikulai napon, teljes gőzzel beindult a fűtés. Jó pár napig fűtöttek a csarnokban is Kérdeztük is: ez a takarékosság? Csak később derült ki, próba volt. Hogv addig dühöngtünk? Hát persze. — A másik dolog — toldja Zsigó —, a munkaerővel való gazdálkodás. Ki érti azt, hogy hosszú idő óta beszélnek: így nincs, úgy nincs elég. És vajon a sok köne- nves? Kell annyi adminisztráció, amennyi van? — Amikor Borbély elvtárs itt járt, dicsérte az üzemet. Mert megtanultunk mi is kiváló terméket készíteni. Akkor miért van, hogy a bér- preférencia ellenére is nő a különbség az anyagyár és köztünk a béreknél? — Az öntudat is serkent a tettekre, a jó munkára. De az sem árt, ha ezt a kereset is alátámasztja. Szenvedéllyel — A múltkor hangzott el egy mondás, ami nagy igazság — fejtegeti Zsigó: — A demokratizmus önként vállalt felelősség. így aztán úgy gondolom, a véleményalkotás nem egyszerűen jog, hanem kötelesség. Ez kölcsönös. Ide-oda. Le és fel. — A véleményünk a sajátunk. Ha szenvedélyes, azt is vállaljuk. Szenvedély nélkül nem érdemes élni — mondja Győri. — Látjuk magunk körül a világot, s ebből ítélünk. — Innen egy lépés csak odáig — mondja Nyisztor —, hogy aki lát, annak tenni is kell. Ha kell, rászólunk egymásra, a vezetésre is. Ha jobb szervezés kell, jelezzük. Ha az anyaggal van baj, szólunk. Ha viszont ránk szólnak, gondolkodunk. Azt írja meg, amit mondunk: rajtunk nem fog múlni, hogy javuljon a gazdasági helyzet. A munkateremben sorakoznak a gépek. Exportra induló RF—50-es fúrók. Itt készültek. Határidő előtt, kiváló minőségben. Fél év alatt 104 ilyen hagyja el a nyírbátori szerszámgépgyárat. A munkások mikronnyi pontossággal mérnek. És nap mint nap mérlegelnek. Válaszaikat megmondják szóban is. De ami több, az igazi felelet az. ami kezük munkája nyomán születik. Bürget Lajos Balogh Géza Üj típusú fúrógép készül a Csepel Művek Szerszámgépgyárának nyírbátori üzemében. (Elek E. felv.) KM
