Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-11 / 160. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. július 11. Az atlétika ünnepe a Népstadionban Fogadás a városházán a vendégek tiszteletére A finn Harkönen nyerte az Arany Gerely-viadalt Hoses és Petrova a Grand Prix győztese Dr. Békési László, Buda­pest Főváros Tanácsának el­nökhelyettese üdvözölte a kedd délelőtti fogadás részt­vevőit, akik a II. Budapest Nagydíj nemzetközi atlétikai verseny vendégseregének képviseletében érkeztek a városházára. A fogadás házi­gazdája, aki egyben a nagy­szabású sportesemény szer­vező bizottságának elnöke, külön üdvözölte John Holtot, a Nemzetközi Atlétikai Szö­vetség angol főtitkárát, és a versenyzői gárda megjelent képviselőit. Dr. Békési László a fővá­ros nevében elmondta, hogy Budapest őszinte barátsággal várta a világverseny vala­mennyi meghívottját, hang­súlyozta: a verseny elsődle­ges célja az atlétikai sportág népszerűsítése. Ezt követően dr. Békési László John Holtnak kiemel­kedő szervezői munkájáért átadta a Budapest Nagydíj tiszteletbeli Győzelmi Díját, majd Budapest Főváros Ta­nácsának képviseletében hét sportolót jutalmazott meg a főváros díszes emlékplakett­jével, amelyet csak olyan ki­emelkedő tevékenység elis­meréseképpen adnak át, mely a világ, Európa, Ma­gyarország vagy a magyar főváros javát szolgálják. A kitüntetést az amerikai Al­fred Oerter, négyszeres disz­koszvető olimpiai bajnok, honfitársa Edwin Moses, a 400 m-es gátfutás olimpiai bajnoka és világcsúcstartója, az új-zélandi John Walker, az 1500 m-es síkfutás olim­piai bajnoka, világcsúcstartó, a bolgár Totka Petrova, a 800 m-es női síkfutás idei világranglistájának éllovasa, a magyar atlétika jelességei közül Németh Miklós, a ge­relyhajítás olimpiai bajnoka és világcsúcstartója, Mátay Andrea, a női magasugrás világcsúcstartója, fedettpá­lyás Európa-bajnoka és Papp Margit, az 1978. évi prágai Európa-bajnokság ötpróba- versenyének aranyérmese vette át. John Holt válaszbeszédé- ben nagy elismeréssel beszélt a magyar főváros erőfeszíté­seiről és sikerként könyvelte el, hogy a Budapest Nagydíj­nak sikerült megfelelő he­lyet találni a túlzsúfolt ver­senynaptárban. Kedden délután napsütés­ben, enyhe szélben, egyszó­val jónak nevezhető időben kezdődött meg a II. Budapest Nagydíj atlétikai viadal, ame­lyen a programban szereplő 20 szám során 17 nemzet at­létái, köztük hat—hat olim­piai és Európa-bajnok, s há­rom világcsúcstartó rende­zett színpompás fesztivált. Azt a sportágat szeretők már mindjárt az elején megálla­pították, hogy a Grand Prix elérte célját, hiszen jelentős érdeklődést váltott ki: 20 ez­ren ültek a lelátókon, amire az 1966-os atlétikai Európa- bajnokság óta nem volt pél­da! Eredmények: 3000 m női síkfutás: 1. Szvetlána Ulmaszova (szov­jet) 9:01,13 p, 2. Margherita Giargano (olasz) 9:01,52 p, 3. Ágnese Possama (olasz) 9:06,77 p, 4. Rastello (olasz) 9:12,81 p, 5. Ludvichovska (lengyel) 9:13,88 p, 6. Lázár (magyar) 9:17,47 p. Női diszkosz: 1. Herczegh Ágnes (magyar) 60,68 m, 2. Csőke Katalin (magyar) 58,28 m, 3. Pallai Sándorné (ma­gyar) 54,72 m. H0 m férfi gát: 1. Gregory Foster (amerikai) 13,53 mp,2. Dedy Cooper (amerikai) 13,54 mp, 3. Julius Ivan (csehszlo­vák) 14,11 mp, 4. Aradi (ma­gyar) 14,59 mp, 5. Bakos (ma­gyar) 14,66 mp, 6. Krasznai (magyar) 14,88 mp. Női magas: 1. Mátay And­rea (magyar) 190 cm, 2—4. Éger Zsuzsa (magyar), Tama- ni Yagi (japán), Danuta Bu- lakowska (lengyel) 180—180 cm, 5. Anette Harnack (NSZK) 180 cm, 6. Sámuel (magyar) 175 cm. 100 m női síkfutás: 1. Orosz Irén (magyar) 11,55 mp, or­szágos csúcs (régi: Orosz, 11,56), 2. Yolanda Rich (ame­rikai) 11,69 mp, 3. Németh Ilona (magyar) 11,97 mp, 4. Juhász (magyar) 12,00 mp, 5. Lukics (magyar) 12,24 mp, 6. Palócz (magyar) 12,38 mp. 100 m női gát: 1. Daniela Teneva (bolgár) 13,42 mp, 2. Siska Xénia (magyar) 13,64 mp, 3. Monika Schöneauero- va (csehszlovák) 13,67 mp, 4. Balogh (magyar) 14,20 mp, 5. Vastagh (magyar) 14,32 mp, 6. Bebesi (magyar) 14,75 mp. 400 m férfi gát: 1. Edwin Moses (amerikai) 48,51 mp, 2. Quentin Wheeler (amerikai) 50,05 mp, 3. Takács István (magyar) 51,49 mp, 4. Takács J. (magyar) 52,54 mp, 5. Pau- linyi (magyar) 52,78 mp, 6. Simon-Balla (magyar) 53,03 mp. 800 m női: 1. Totka Petro­va (bolgár) 1:57,64 p, 2. Kris- tiane Wildschek (osztrák) 2:00,60 p, 3. Mohácsi Éva (magyar) 2:02,90 p, 4. Atana- szova (bolgár) 2:03,41 p, 5. Elder (angol) 2=03,66 p, 6. Váczi (magyar) 2:04,10 p. „Arany-gerely”: 1. Arto Harkönen (Finnország) 90,18 m, 2. Antero Puranen (Finn­ország) 89,40 m, 3. Paragi Fe­renc (Magyarország) 85,38 m, 4. Németh Miklós (Magyar- ország) 84,02 m, 5. Temesi András (Magyarország) 83,96 m. 100 m férfi sík: 1. Houston McTear (amerikai) 10,21 mp, 2. Nagy István (magyar) 10,44 mp, 3. Eddie Hart (amerikai) 10,48 mp, 4. Tatár (magyar) 10,52 mp, 5. Usui Jun-Ichi (japán) 10,54 mp, 6. Lépőid (magyar) 10,54 mp, 7. Mazur (csehszlovák) 10,72 mp. 400 m női sík: 1. Orosz Irén (magyar 52.38 mp, 2. Pál Ilona (magyar) 52.45 mp, 3. Violeta Cvetkova (bolgár) 53.08, 4. Forgács (magyar) 53.68, 5. Rich (amerikai) 54.00, 6. Tóth (magyar) 54.18. 800 m férfi: 1. Paróczay András (magyar) 1:47.47 p, 2. Anatolij Resetnyak (szovjet) 1:47.62 p, 3. Evans White (amerikai) 1:47.69 p, 4. Ger­gely (magyar) 1:49.22. 400 m: 1. Hassan Kasheef (szudáni) 45.86 mp, 2. Adrian Rodger (amerikai) 46.57 mp, 3. Hornyacsek Nándor (ma­gyar) 47.38 mp, 4. Magyar (magyar) 47.50, 5. Szalay (ma­gyar) 47.60, 6. Fóris (magyar) 47.60, 7. Hicks (amerikai) 47.79, 8. Nagao (japán) 47.82. Női távol: 1. Bruzsenyák Ilona (magyar) 630 cm, 2. Papp Margit (magyar) 620 cm, 3. Fazekas Bea (magyar) 619 cm, 4. Zarnóczai (magyar) 614, 5. Pap M. (magyar) 607 6. Wlodarczyk (lengyel) 596. Magas: 1. Kovács Gyula (magyar) 221 cm, 2. Major István (magyar) 218 cm, 3—4. Gibicsár István (magyar) és Széles István (magyar) 215— 215 cm, 5. Kelemen (magyar) 210, 6. Jámbor J. (magyar) 210 cm. Diszkoszvetés: 1. Knut Jelt- nes (norvég) 66,70 m, 2. Im- rich Bugar (csehszlovák) 62,40, 3. Fejér Géza (magyar) 62,06. Távolugrás: 1. Arnie Robin­son (amerikai) 781 cm, 2. Szalma László (magyar) 776 3. Kövesi Tibor (magyar) 745, 4. Szenczi (magyar) 743. 1500 m: 1. John Walker (új-zélandi) 3:39.56 p, 2. Vla­gyimir Kanyev (bolgár) 3:40.71, 3. Hans Allmanndi­ger (NSZK) 3:41.30. 5000 m; 1. Alekszandr Fe- dotkin (szovjet) 13:17.7 p, 2. Rod Dixon (új-zélandi) 13:19.20, 3. Alexandr Antyi- pov (szovjet) 13:22.6, ...8. dr. Török (magyar) 14:03.9. Közvetlenül a verseny után értékelték a teljesítményeket, e szerint a férfi grand prix győztese a 400 m-es gátfutás­ban első amerikai Edwin Moses lett, míg a nőknél a 800 m-es síkfutásban első bolgár Totka Petrova kapta a díjat. Sorsoltak Zürichben Kedd délben Zürichben, a Ho­tel Atlantisban elkészítették az 1979/80-as európai kupaküzdel­mek szeptember i9-én és október 3-án sorra kerülő első forduló­jának a sorsolását. Ami a magyar csapatokat Ille­ti: az Ü. Dózsa itthon kezd, a Dukla Prágával, míg a másik há­rom magyar együttes idegenben rajtol. A kupagyőztes Rába ETO Torinóban, a Juventus vendége lesz, az UEFA Kupában a Fe­rencvárosnak Szófiába, a Diós­győrnek pedig Bécsbe kell utaz­nia a Lokomotiv, illetve a Rapid elleni első 90 percre. Mind a négy magyar együttes megold­ható feladatot kapott... A BEK-ben egy selejtező mér­kőzés lesz: Dundalk—Linfield. A további 16 mérkőzés párosí­tása, amelyből a Liverpool—Tbi­liszi Dinamo és a Levszki Szpar- tak—Real Madrid mérkőzés emelkedik ki, a következő: Ü. Dózsa—Dukla Prága, Liver­pool—Dinamo Tbiliszi, Arges Pi- testi—AEK, Levszki Szpartak— Real Madrid, Valur Reykjavik- Hamburger SV, Servette—Beve- ren, Vejle BK—Austria Wien, Nottingham Forest—östers, Porto —AC Milan, Differdingen—Omo- nia Nicosia, Hajdúk Split—Trab­zonspor, Dundalk vagy Linfield —Hibernian Malta, Strasbourg- Start Kristiansand, Partizán Ti­rana—Celtic, HJK Helsinki—Ajax Amsterdam, Dynamo Benin- Ruch Chorzow. A KEK selejtezői: Glasgow Rangers—Lilleström, BK 1903 Koppenhága—Apoel Ni­cosia. A további párosítás: Juventus—Rába ETO, Glasgow Rangers vagy Lilleström—Fortu­na Düsseldorf, Dinamp Moszkva —Vlaznia Shkodra, Twente—Pa- nionios, Akranes—Barcelona, Ár­ka Gdynia—Beroe Sztara Zagora, Cliftonville—Nantes, Wrexham— Magdeburg, Young Boys—Steaua, Aris Bonnewes—Lahti Reipas, SWW Innsbruck—Lokomotiv Ko­sice, Beerschot—Rijeka, BK 1903 Koppenhága vagy Apoel Nicosia —Valencia, Boavista—Sliema Wanderers, Arsenal—Fenerbah- cse, Göteborg—Waterford. Az UEFA Kupa sorsolása, ma­gyar szempontból: Lokomotiv Szófia—Ferencváros, Rapid—Diósgyőr. Sporthírek Szófiában, áz 5. bolgár szparta- kiád versenyei során ismét új súlyemelő világrekordok szület­tek. A 67,5 kg-ban Jankó Ruszev az összetettben 325 kg-ra javí­totta az általa tartott 322,5 kg-os régi világcsúcsot, közben szakí­tásban 147 kg-ra emelte 146 kg-os volt világcsúcsát. Lökésben drá­mai küzdelem zajlott le közte és Valentin Todorov között. Todo- rov harmadik kísérletre 183 kg- os eredményével átadta a múlt­nak az NDK-s Joachim Kunz junior világbajnok 182,5 kg-os re­kordját, majd 185 kg-ot teljesí­tett. Ruszev sem hagyta azonban magát, ismét dobogóra ment és ez a fellépés számára is ered­ményes volt: fél kilogrammot javított, így az új érvényes vi­lágcsúcs lökésben 185,5 kg lett. Az első érmek a férfi tőrví- vóknál már gazdára találtak, de a hivatalos megnyitóünnepségre csak július 21-én kerül sor. Fo­lyik tehát a nagy sorozat, s kedden délelőtt kijelölték a Szovjetunió Népei VII. Nyári Szpartakiádja küzdelmein részt vevő magyar kereteket. A kiuta­zók névsorát is közölték az OTSH-ban. Ebből kiderült, hogy Magyarországot a sokak által „előolimpiának” tartott esemé­nyen 58 sportoló képviseli, egyé­ni számokban. Páder János, az OTSH elnök- helyettese elmondotta, hogy a szpartakiádot nem a jövő évi olimpiai szervező bizottsága „bo­nyolítja” le. A Szovjetunió Álla­mi Sportbizottságából összeállí­tott szpartakiád-vezérkar pedig úgy készítette el a műsort, küld­te el a nevezési lehetőségeket és feltételeket, hogy a várhatóan “mintegy 2000 vendégsportoló va­lóban kifogástalan körülmények között mérhesse össze tudását. 1979. július 11., szerda KOSSUTH RADIO 8,27: Versenyművek. — 9,49: Tarka mese, kis mese. — 10,05: Csiribiri. Ezeregy történet ki­csiknek. — 10,35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,50: Énekel­jünk együtt! — 11,30: Ilosfalvy Róbert operettfelvételeiből. — 12,35: Üj falusi krónika. — 12,55: Operaslágerek. — 13,25: Örök­zöld dzsesszmelódiák. — 14,22: A Weiner vonósnégyes játszik. — 15,10: Déki Lakatos Sándor né­pi zenekara játszik. — 15,28: Muzsikáló fiatalok. — 16,08: Kri­tikusok fóruma. — 16,18: Bor­gulya András feldolgozásaiból. — 16,30: A Mongol Népköztársa­ság nemzeti ünnepén. — 17,07: Mérlegen. Riport. — 17,32: Két filmdal. — 17,41: Jasha Heifetz 1917—1955 között készült lemez- felvételei, III. rész. — 18,15: Hol volt, hol nem volt... — 19,15: Sporthíradó. — 19,30: Virágnyí­lás. A Magyar Rádió és a Rad­nóti Színpad műsora a Tanács- köztársaságról. — 20,23: Béres János népi kamaraegyüttese ját­szik, Pécsi Kiss Agnes népdalo­kat énekel. — 20,41: Háttérbe­szélgetés. — 21,10: A rádió Le­mezalbuma. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: A rádió Le­mezalbuma című műsor folyta­tása. — 23,01: Barokk szerzők műveiből. PETŐFI RADIÖ 8,05: Színészek énekelnek. — 8,20: Világtörténelem dióhéjban. — 8,33: Idősebbek hullámhosz­szán. — 9,28: Nóták. — 10,00: Ze­nedéidéit. — 11,30: A Szabó csa­lád. — 12,00: Énekszóval, mu­zsikával. — 12,33: Tánczenei koktél. — 13,20: Tanuljunk tole­ranciát. Mohács Lívia jegyzete. —13,30: Labirintus. — 14,00: Kettőtől négyig... — 14,00: Operettindulók. — 14,25: Néhány perc tudomány. — 14,35: Sláger­múzeum. — 15,30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. A Bakfart Bálint lanttrió játszik. — 15,45: A Nor­vég koncert-fúvószenekar indu­lókat játszik. — 16,06: Római re­gék. Brutus, a királyok elűzöje. — 16,40: Fiataloknak! — 17,30: Ötödik sebesség. — 18,33: Üj­donságainkból. — 19,05: Mongó­liái pillanatképek. — 19,45: A beat kedvelőinek. — 20,33: Esték a klubban. — 21,25: Nótacsokor, csárdáscsokor. — 22,00: Zenés játékokból. — 23,15: Dzsesszfel- vételekből. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek, időjárás, lap­szemle. — 17,05: Filmzene. — 17,10: Filmkritika. — 17,15: Kér­ni mindent szabad! Válogatás kívánságlevelek között. — 17,30: Nők műsora. Nyaral a gyerek. Szerkesztő-riporter: Rózsavöl­gyi Erzsébet. — 17,50: Dalida énekel. — 18,00: Észak-tiszán­túli krónika. — 18,15: A King’s Singers énekegyüttes felvételei. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. — Műsorelőzetes. MAGYAR TV 9,00: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. (sz.) — 9,05: Óvodások filmmüsora. Kisfilm- összeállítás: 1. Mackó Misi, mint vőfény. Lengyel bábfilmsorozat, (ism., sz.) 2. Indián mesék. Csehszlovák animációs sorozat, I. rész: A vízözön, (ism.) — 9,25: Az Onedin család. Mb. an­gol tévéfilmsorozat, 28/28. rész: Verseny a hatalomért, (ism., sz.) — 10,15: Delta. Tudományos híradó, (ism.) — 10,35: Lehet egy kérdéssel több? vetélkedő­műsor. (ism.) — 16,30: Hírek. — 16,35: Jó hangulat zenével. Do­menico Modugno melódiái, (sz.) — 17,00: Postafiók 250. Takács Mária műsora. — 17,15: A nyelv világa. Az ifjúsági nyelv. — 17,55: Reklám. — 18,00: Balaton­boglári szőlőtermesztési rend­szer. A MÉM Információs Köz­ponti Filmstúdió filmje. (sz.) — 18,25: Staféta. Tíz perc ifjú­ság. — 18,35: A Mongol Népköz- társaság nemzeti ünnepén. — 18,55: A Közönségszolgálat tá­jékoztatója. — 19,00: Reklám. — 19,10: Esti mese. (sz.) — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé- torna. (sz.) — 19,30: Tv-híradó. (sz.) — 20,00: V. Suksin: Sértés. Tévéfilm. (sz.) — 21,35: Panorá­ma. Jelenségek a világpolitiká­ban. (sz.) — 22,00: Az ötvenesek. Dokumentumfilm I. — 22,55: Tv-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 18,30: Magyarország—Jugoszlá­via. Vízilabda-mérkőzés közv. Egerből, (sz.) — 19,20: Időseb­bek is elkezdhetik. Tévétorna, (sz.) — 19,30: Tv-híradó. (sz.) — 20,00: Négyszemközt Michelan- gelóval. Olasz filmsorozat. IX/1. rész: André Malraux — A Louvres-i rabszolgákról, (sz.) — 20,15: Evolúció. Kanadai rajz­film. (sz.) — 20,25: Angol rock­pop díjak 1976. (sz.) — 21,15: Tv- híradó 2. (sz.) — 21,35: Tudós­klub. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. (Színes.) — 9,00: Gyermekműsor. (Színes.) — 9,25: Delaney: A méz íze. A prágai Neumynn Színház elő­adása, felvételről. (Ism.) (Szí­nes.) — 11,00: A hét könyvei. (Ism.) (Színes.) — 11,05: Hírek. (Színes.) — 16,45: Hírek. — 17,05: Tudomány és technika. — 17,50: Orvosi tanácsok. — 18,00: Az életből ellesve. Humo­ros tv-jelenet. (Színes.) — 18,15: Ártalmatlan kalóriák. A legkor­szerűbb élelmiszeripari ágazat. — 18,40: Esti mese. (Színes.) — 18,50: Idő járás jelentés. — 19,00: Tv-híradó. (Színes.) — 19,30: Barátok. A határőrök életéből. — 19,45: Pár perc könnyűzene. (Színes.) — 19,55: Paraszt és milliomos. Osztrák tv-játék. (Színes.) — 21,30: Tv-híradó. — 22,00: Vigyázz, tűz van. Pub­licisztikai műsor. — 23,40: Hí­rek. (Színes.) ROMAN TV 15,05: Korunk iskolája. — 15,35: Mindnyájunk figyelmébe. — 15,55: Mongóliái riportfilm. — 16,15: Üzenet a jövőbe. — 16,55: Uttörőalbum. — 17,20: Román népdalfesztivál. —17,50: A legkisebbeknek. — 18,00: Tv- híradó. — 18,30: Lányok — asz- szonyok. — 19,00: Filmmúze­um: az utolsó tíz nap. Angol- olasz játékfilm. — 20,35: Tv- híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: LOLKA ÉS BOLKA A FÖLD KÖRÜL (1.) E. k.: 15,30 óra! AZ AMERIKAI BARÁT (16 év!) (NSZK—fr.) E. k.: 17,45 és 20 óra. Kert mozi: PIEDONE AFRI­KÁBAN (Ol.—NSZK) E. k.: 20 óra. Pénztárnyitás: 18 óra. Béke mozi: SZOMBAT ESTE és vasárnap reggel (is év!) (ang.) Móricz Zs. mozi: A MEZTE­LEN DIPLOMATA (m.) KÉZ KEZET Nyírbátor: MOS (sz.) Fehérgyarmat: KÉT ELHA­TÁROZÁS (m.—NSZK) Kisvárda: IDEGEN LEVELEK (sz.) Mátészalka: A VIHAR FIA (ausztrál) Névváltozás történt az NB li­es labdarúgó-bajnokságban sze­replő Leninvárosi MTK-nál. A rendkívüli közgyűlés egyhangú szavazással jóváhagyta, hogy a jövőben a Leninvárosi MTK Ole­fin Se néven működjék. A Fehérgyarmati Petőfi Sándor Szakközépiskolai DSK vezetősé­ge úszótanfolyamot szervezett Fehérgyarmaton, a SZAVICSAV strandján. Miski Sándor és Zakor Ernő testnevelők irányításával napi 4 órás foglalkozásokat tartanak. (Molnár Károly felvétele) Az MSZMP Szabolca-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János i i Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Í Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 ■ ■ If a|a|. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 !■ j Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 m!lflirapnni>7án Felelős kiadó: Mádt Lajos IlIOli¥ul UR SiáLfiH Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél ÜJ " ■**■**51 Előfizetési díj egy hóra 30,- forint, negyedévre »0,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán _________i<iiiiiiii—^^^ RÁDIÓ FILM II. Nemzetközi Budapest Nagydíj

Next

/
Thumbnails
Contents