Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-08 / 158. szám
1979. július 8. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Szót érteni □ párt valamennyi tagjától elvárja politikájának állandó, folyamatos ismertetését, magyarázatát, indoklását és védelmét. A kommunistáknak ez mindennapos, természetes kötelezettségük. A párt egész agitációs, közvéleményformáló tevékenysége is mindenekélőtt erre épül. Hiszen az MSZMP-ben nincsenek külön feladattal megbízott „agitátorok”: minden egyes párttag a környezetében élők politikai gondolkodásának formálója, a párt politikájának személyes képviselője, népszerűsítője. Ismert elve ez pártmunkánknak, mégis szükséges időről időre felidézni, hangsúlyozni. Márcsak azért is, mert a tömegtájékoztatási eszközök soha nem látott méretű elterjedésének korszakában óhatatlanul és ismételten felvetődik &■ kérdés: vajon nem tűnt-e le immár a személyes agitáció időszaka, nem vált-e a politikai munkának ez a formája időszerűtlenné? A tapasztalatok elemzése alapján azonban erre a kérdésre egyértelmű nem-mel jelelhetünk. Sőt, mint a Politikai Bizottság legutóbbi állásfoglalása is kiemelte: nemhogy csökkenne, de egyenesen növekszik a közvélemény alakításában a személyes meggyőzés, a közvetlen élő szó szerepe. A szocioliógiai elemzések nemcsak hazánkban, de másutt is tanúsítják, hogy a tömegkommunikáció információinak, érveinek be- és elfogadásában a különböző kis közösségekben kulcsszerepet játszanak a tekintéllyel rendelkező emberek, az úgynevezett véleményirá- nyítók. Létfontosságú politikai érdekünk — s ennek érvényesítése nem kis részben a helyi pártszervezeteken múlik —, hogy lehetőleg minden közösségben a párt tagjai, a kommunisták töltsék be a véleményirányító szerepét, vagyis az ő szavuk legyen a mérvadó. Ennek az agitációnak a közvetlen fofmája, kerete a környezettel folytatott mindennapos véleménycsere. Hiszen nem vadidegen, ismeretlen emberekhez kell elmenni agitálni (mint vala- kor a „háziagitátíó”, a falujárás idején), hanem a munkahelyi, szomszédsági, rokonsági környezetben, az ország és a világ dolgait meghányva-vetve kell képviselni és ismertetni o párt álláspontját. Éppen ezért az agitáció semmiképpen sem „egyirányú utca”, amelyben csak egyetlen irányban haladnak az érvek és a Vélemények. Nem az a cél, hogy csak a párttag szava hallatszék, a pártonkívüliek pedig legfeljebb kérdéseiket tegyék fel. A személyes meggyőzés éppen ebben különbözik az újságcikktől, a pártnapi, illetve rádiós, vagy televíziós előadástól, avagy a fórumjellegű műsoroktól is. Párbeszéd ez, amelyben minden oldalról hangzanak vélemények, s felszínre kerülnek az eltérő gondolatok is. Mindenekelőtt arra van szükség, hogy a párttagok mindenütt kellően felkészültek és tájékozottak legyenek. Az általános felkészültséget, az összefüggések ismeretét elsősorban a politikai oktatás, a propaganda- munka adhatja meg számukra. Ha a foglalkozásokon nem elvont tételekkel ismerkednek a résztvevők, hanem élő eszmékkel, ha az elmélet állandóan szembesül a gyakorlattal, akkor a propaganda képes felvértezni a párttagokat az események megértéséhez, áttekintéséhez szükséges tudással és látásmóddal. E nnek azonban párosulnia kell a párttagok „naprakész” informálásával is. Hiszen érvelésük csak akkor lehet meggyőző, ha ismerik a politikai elhatározások mögött meghúzódó konkrét tényeket és összefüggéseket, a döntések indítékait. Az alapszervezeti vezetőségek mindinkább megkapják ezt az információt, de ezt szükséges tovább is adni, hasznosítva erre a taggyűléseket, a pártcsoportokat, a politikai vitaköröket, és a pártélet más fórumait. A feladat azonban nem szűkíthető csak a párttagság felkészítésére. Többről van szó: magában a párttagságban is meg kell teremteni előzetesen az egyetértést ahhoz, hogy a közvélemény formálásában meggyőződéssel és eredményesen tudjon részt venni. A pártfegyelem nyilvánvalóan kötelez —, de az igazi fegyelmezettség alapja is csak a meggyőzés lehet. Márpedig azzal mindig számolni kell, hogy a különböző konkrét döntések eltérő módon érinthetik az egyes párttagok közvetlen napi érdekeit — nemcsak előnyösen, de adott esetben hátrányosan is. Ilyen esetben különösen szükséges, hogy a pártszervezetben kellő időt és energiát szenteljenek az intézkedést vagy elhatározást kiváltó okok és a belőle származó hatások megértésére, tisztázására. A meggyőződésből fakadó — és természetesen a tettek aranyfedezetére támaszkodó — meggyőző szó a jövőben is a legfontosabb eszköze lesz a pártpolitika elfogadtatásának, a politikai közvélemény és közhangulat formálásának. Ez adja meg a személyes szóbeli agitáció rangját, súlyát a pártmunka egészén belül. II vonatoknak át kell menni Az eső a nyakunkba szakad, a vasszerkezet csúszik, de nem lehet nem megállni, hiszen a hídon emberek dolgoznak. És vonz a Tisza, mely szőke, de annyira csak, mint a rosszul festett női haj. Kihajolok, s míg a vizet bámulom, jut idő gondolkozni is. Arról például, hogy a történelem sokszor későn szolgáltat igazságot. Mert, ha annak idején, a. Tisza nagy szabályozásakor nem a külhoni, olasz Paleocapa terveit fogadják el, hanem Vásárhelyi Pálét valósítják meg, akkor Rakamaz és Tokaj között nem öt hír, hanem csak egy emelkedik ma. Kisebb lenne az ártér, kevesebb a munka, és a nagy vizek is hamarabb vonulnának el. Á legnehezebb munka Ez a múlt. Most emberek sürögnek a permetben. Szegecselnek, csavaroznak, ko- pácsolnak, beszélgetnek, kiabálnak, cigarettáznak. Tömlőkben sűrített levegő rohan és vakítóan fénylenek a hegesztő lángok. Sínszálak nyújtóznak egymás mellett. Töménytelen acél mindenütt. Lux József a MÁV hídépítési főnökség csoportvezetője a korlátnál áll. Zömök ember: és hogy nem csak szóval irányít, arra rozsdafoltos keze a bizonyíték. — Tíz éve dolgozom a főnökségen, de ez a legnehezebb munkám. A vonatok teljesen nem állhatnak meg, itt mindig naprakészen kell lenni. Reggelenként a szegedi gyors megy erre, késő délutántól hajnalig tehervonatok gördülnek a síneken. Ezen a hídon nem szünetelhet a forgalom. Nyersanyag kell a borsodi iparnak, szén és érc, aminek ez a legrövidebb, tehát legolcsóbb útja. És Záhonyból sem lehet minden szerelvényt más útra terelni. Mert annak, már egy országrész közlekedése látná kárát. Alattunk a Tisza, a zavaros felszín vagy 12 méterre, a mély 20 méterre. Felette Tóth Árpád betanított munkás támasztja egy deszkapallón a lábát. Ül és dolgozik. Azt mondja: a hídgerenda csavarokat sasszegezi. Kezeügyé- ben jókora villáskulcsok hevernek. A nedves ingben megborzongok. Azt kérdem: — Nem fázik? — Hát mit csináljak? Dolgozni kell. Fel sem néz, keze a gerendák alat motoz. Hetente a családhoz A hegyről párafátyol szakad fel, csavar rajta egyet a szél. — Szokta nézni a hegyet? — Nincs rá időm. Ha mégis van, akkor Balsa felé pillantok. Oda való vagyok. — Messze van ide Balsa? — Ahhoz, hogy naponta hazajárjak, igen. Pihenni is kell. A családdal csak hetente találkozom. Bejártam az egész országot. Már az is jó, hogy az otthonhoz közei lehetek. Tóth Árpád 53 éves. Szeme sarkában a szabadban élő emberek ráncai sorjáznak. Szarkalábak, pici árkok a napszítta arcon. Egy jó kötésű fiatalember csikket fricskáz a vízbe. Sapkája ellenzője alól utána néz, de aligha lát belőle valamit. Tán a vízig sem ér, és már szét is ázik. Ez a fiatalember is egy a mai építő nomádok közül. Zákányban, Gyékényes mellett lakik, de ha egyszer hazajut, az már ünnep, öt éve, hogy hidat javít. — Amúgy géplakatos vagyok — és újabb cigarettára gyújt. — Mindig külső szerelésen dolgozom. Most a szögelemeket fúrom. A sebesség százhúsz is lehet A géphez lép, bekapcsolja, a sűrített levegős tömlő megfeszül. A fúró az anyagba mar, Rákos Ernő olajat önt a furatra. Hiába, a szél nem . hűti a vasat. — Most nem nehéz a munka — mondja. —És mikor az? — Majdnem mindig. Egy életforma kelléke a lakókocsi, ahol Pintácsi György a hídépítési munkálatok egyik vezetője tartózkodik. — összesen 13 kilométernyi vonalszakaszon folynak Tokaj térségében a munkák. Megerősítjük a hidat, felújítjuk a vonalakat. Az átépítéssel szeptember 11-ig végzünk. Nagy szó, hogy a forgalom ha korlátozottan is, de most is megy. Vigyázz- nunk kell, mert Mezőzombor- tól—Nyíregyházáig központi forgalomirányítás van. Elég egy szigetelésnek megsérülnie és itt a baj. Ha mindennel készen leszünk, ismét 120 kilométeres sebességgel közlekedhetnek erre a vonatok. Tóth György a KPM híd- osztályának vonalbiztosa a vonal és a híd történetéről szolgál érdekes adatokkal. — Először 1853 és 1858 között épültek fel a hidak, fából. Huszonöt évvel később 16 évi munkával vasszerkezetre cserélték a fát. A Tanácsköztársaság idején a visz- szavonuló intervenciós csapatok robbantották fel, csak a pillérek maradtak meg. Üjabb negyedszázad múltán, 1944. november 11-én a menekülő fasiszták tökéletes rombolást végeztek. Az újjáépítés 1946 és 1949 között volt... Erősebbek lesznek Míg a hídon újra átmegyek, eszembe jut, hogy a hidak- nak is megvan a maguk sorsa. Ä Rakamaz és Tokaj kö- zöttinek többek között az, hogy erősebbek lesznek, mint bármikor voltak. És fülembe cseng egy mondat: a hidat száz évre építik, de Magyar- országon még egy sem élt ennyit. Arra gondolok, most talán sikerül majd próbát tenni: igaz-e a száz év? Szöveg: Speidl Zoltán Fotó: Császár Csaba Galambos Lajos: Levél és válasz 1. A levél „Tisztelt író úr! Olvastuk az újságban megjelent cikkeit, amely (sic!) felkeltette családunk érdeklődését. Ajánlani tudnánk önnek, hogy az ilyen konzervatív írásoktól kímélje meg magát, mert falujára is rossz (sic!) képet fest butalitása (sic!). Ha kulturált emberhez illően képtelen témát meríteni, szülői illetve gyermekkori életének, környezetének megfestésétől tartózkodjon. Családom művelt. Ismerünk negativitást mutat, (sic!) Cikkei nyomán nem kell messze távolodni, hogy meggyőződjön hogyan él egy kimondottan paraszt író a ma élő szocialista eszméket valló ember világában. Műveltsége az eddigiek alapján bővítésre szorul. Más szavakat nem tudok eszközölni, mert paraszti mivolta miatt megértése meredek lenne önnek. Sok mai írót, és szívesen olvassuk modern műveiket. A mi véleményünk az, hogy a ma szocialista emberének nem ilyen a gondolkodása. Kérem! Művei, novellái alapján elképzelem milyen anyagi körülmények között élt és él. Mások életébe viszont beleüti orrát annak ellenére, hogy az illem ilyet nem engedhet meg. Elnézést, sokat fecseg és hazudik, amellett, hogy saját életkörülményeit papírra veté (azt az életet, amelyet ollyan széppen kialakított és amelyre büszke lehet) Intelligenciás szintje nagy” Se pont, se vessző, se aláírás, ennyi. 2. A válasz Nos? Szégyen ez? Nagy szégyen. Ennyire jutottunk volna a felszabadulás óta? Eny- nyire, néhány tisztelt kóta- ji? Láttam mindkettőjük arcát, amint e levél körül a kútnál susmorogtak. Már akkor szíven ütött Bau- marshais, a nagy francia drámaíró néhány sora: szívemen, szívemen ül a bánat, hogy drága szülőhazámat ennyire szeretem. Mert szeretem ilyen gya- lázkodás után is. Felemelt fejjel megyek be továbbra is a faluba, mivel tisztának tudom magam. Ám önök, susmorgók, tisztán, tiszta tekintettel tudnak-e a tiszta emberek szemébe nézni? Névtelenül is válaszolhatnak. O volt a kis Benjamin, „a kis Kovács”. Ö volt az. aki mögött összesúgtak, megjegyzéseket tettek, akire akaratossága miatt rálegyintettek. Olyan is akadt, aki titkon tán azt is remélte, a kis Kovács belefullad a mélyvízbe, ahová a vezetés bedobta. Tévedtek. ★ Gyöngyszem. így becézik a kisvárdai Vulkánban a mo- • dern Disamatic öntödét, ami korábban bizony nem „gyöngyszemet”, inkább sok selejtet, salakot termelt. Pedig egyedülálló az országban. Bebizonyosodott az is közel három év alatt, lehet dán a formázó gép, svéd a homokkeverő, nyugatnémet az ürítőrács, ha hiányzik a szív, a szakértelem. Sokat reméltek felavatása után a Disa- matictól, de ez úgy foszlott szét, mint napsütésben a köd. 1975-ben több mint ezer tonna selejt öntvényt gyártott a „gyöngyszem”. Elúszott majdnem az egész évi nyereség. Akkor szavaztak bizalmat Kovács Zoltán fiatal üzemmérnöknek, amikor mélypontra került a Disamatic. „Akkor azt hittem, belezavarodok” — vallja a kemény kötésű, akkor még friss diplomás, aki hetedmagával érkezett városába, s mostanra csak másodmagával tartott ki. Életeleme a munka, a nehézségek leküzdése, legszívesebben minden idejét a gyárban töltené. Leírni könnyű, de megvalósítani annál nehezebb volt, hogyan tértek át az új üzemvezető irányításával egy hét alatt két műszakra, majd három hónap múlva a három műszakos termelésre. Honnan vett embereket ehhez a modern technikához? A gyárból. Kunyerált más üzemből. Ugyan miért ne adták volna azokat, akiktől amúgy is szívesen szabadultak meg? Ilyen megjegyzések kísérték őket: „Ügy sem lesz abból öntöde”. „Ott egy kiló öntvény előállítása már annyiba kerül, mint egy kiló arany”. Kovács éjt nappallá tett. Tanult és képezte az embereket. Szinte a kezüket fogta, magyarázott, tanította őket. A gyár vezetésében bekövetkezett 1976-os változások pedig úgy érintették, mint tavaszi eső a vetéseket. „Csak élni kellett akkor már a megadott lehetőséggel. Teljesítménybérezést vezettünk be, új premizálási rendszert. Az elégedett emberekkel még a csillagot is le lehet hozni az égről”. Egy év múlva már a Disamatic háromszor annyit termelt, mint korábban, s olyan csaptelepeket gyártottak az NSZK megrendelésére, amiről álmodni nem mertek sokan mások. Rohamosan csökkent a selejt, — s mint vallja —, ha a minőség javul, húzza maga után az exportot is. ★ Kovács Zoltán mellére felkerült a kiváló dolgozó kitüntetés. Alig volt szussza- násnyi ideje, új gyártmánynyal kísérleteztek. Kádlábakat, radiátor végdugókat gyártottak. Évente 2 milliót, megmunkálva a Tisza és a lemez radiátorokhoz. 1977-ben már 5400 tonna öntvényt adott a Gyöngyszem és a selejtet 10 százalékra szorították. Tavaly már 48 milliós tőkés exportot termeltek 6400 tonna mellett és alig 6 százalékra zsugorodott a selejt. „Azért van a modern technika, hogy amit lehet, kihozzon belőle az ember” — vélekedik a Kovács, akinek ma már tisztelettel ejtik a nevét. „Tudja ezért is meg kellett harcolni. Ha régebben javasoltam átszervezést, egy technológiai módosítást, hónapokig húzódott. Szinte belefáradtam. Ha most van egy ötletem, segítenek, támogatnak.” Jól tudja a mérnök, nemcsak az idő a pénz, az ötlet is az, ha a piacon korábban ölt testet a termékben. Ez megnyugtató a gyárnak is, a két újat álmodó mérnöknek, Onda Antalnak és Ba- gonyi Lászlónak, akiknek a neve fémjelzi az új Nyírség típusú radiátort, melynek sorozatgyártására felkészültek. Azt mondják, az új radiátor nemcsak tetszetősebb lesz, hanem fűtési tényezői jobbak, gazdaságosabb a gyártásuk. A „Gyöngyszem” így lesz igazán gyöngyszem... Farkas Kálmán Á nGyöngyszem
