Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-06 / 156. szám
1979. július 6. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Értelmiség — önismeret H ányszor halljuk a megjegyzést, „jó a pedagógusoknak, az egész nyár az övék ..vagy: „az orvosok a menők, mert sokat keresnek..Minderről sokszor nem a munkás, a mezőgazdasági dolgozó, vagy az alkalmazott vélekedik így, hanem az egyik értelmiségi a másikról. Mi az oka az általánosító, sokszor szélsőséges véleményeknek? Egyszerű lenne azt mondani: nem ismerik eléggé egymás munkáját, élet- és kereseti viszonyait a különböző értelmiségi foglalkozásúak. Baráti körük, társas kapcsolataik leginkább az azonos foglalkozásbeliekre terjednek ki. Kevés a kitekintés a szakmán túli „világra”. Mégsem ilyen egyszerű a helyzet, hisz az értelmiségi klubok, különböző hobbikörök, kötetlen családi, baráti kapcsolatok segíthetnek eloszlatni az előítéleteket. Sajnos azonban az ilyen összejövetelek leggyakoribb hibája éppen az, hogy túlságosan kötöttek a programok, a rendezvények, kevés a lehetőség a közvetlen beszélgetésekre. Erre hívta fel a figyelmet nemrég a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei elnöksége is. Megfogalmazta az igényt: az emberek szeretnék a beszélgető, társalgó alkalmakat is, nem csak mindig a továbbképzést, az oktatást, a szakmai vitákat. Hiányzik az igazi értelmiségi klubélet. Igazságot mondtak ki az értelmiség százait, ezreit tömörítő szervezet vezetői: alighanem itt van a jobb önismeret, egymás kölcsönös megismerésének kulcsa. Megerősíti a társas, klubszerű kapcsolatok iránti igény kielégítését az is, hogy az értelmiség soraiban található a legtöbb kapcsolat nélküli, magányos ember. Hány embernek jelentene pedig sikerélményt, ha tudását, élettapasztalatát, gondolatait megoszthatná másokkal, értő, vitatkozó, együtt gondolkodó barátokra találna. De hol és hogyan? Elsősorban a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat különböző szervezeteiben — mondhatnánk válaszként, hisz alig van olyan értelmiségi foglalkozás, amely ne kapna helyet a TIT-ben. De amíg valóban csak az oktatásra, a kötött rendezvényekre gondolunk, aligha marad idő és figyelem egymással is törődni, véleményt cserélni egy kávé mellett arról, ami éppen egyformán foglalkoztatja az orvost, a mérnököt, az üzemgazdászt, a pedagógust, a gyógyszerészt, a jogászt. Ez is közéleti fórum lenne pedig, még ha nem is határoznák meg előre a napirendeket és nem készülne statisztika a résztvevők számáról. Mi hát az akadály? Talán az egyik, hogy jobban kellene hívni, ösztönözni az értelmiségi dolgozókat a TIT-be: a 14 ezer szabolcsi értelmiségi közül csak 1300 tagja a társulatnak. Nem tagtoborzásra gondolunk, nem a statisztika megszépülése eredményezheti a változást az értelmiségiek egymás iránti közeledésében, a közéletiség erősödésében. Egyszerűen több alkalmat kellene teremteni városon és falun, munkahelyen és művelődési házban, hogy az értelmiségi dolgozók rendszeresen találkozhassanak, kötött programok nélkül is. Persze, ez most sem tilos, vethetnék közbe. Sőt jó néhány értelmiségi klub van is a megyében. Csakhogy ezek többsége rendezvényekre épül, alkalomszerű, a résztvevők száma a témától függően ingadozik — és meglehetősen szakmai arculatú is. Többségében pedagógusok a tagjai a kluboknak, de van agrárklub, műszaki klub, közgazdászklub is. Nem vitatjuk, hogy szükség van szakmai klubokra, de nem pótolhatják az értelmiség változatosabb foglalkozásbeli embereit tömörítő klubjait, ahol egymás munkájának közvetlenebb, élőbb megismerésére nyílik lehetőség. Nemcsak a TIT-szervezetek tehetnek sokat az értelmiségi rétegen belüli kapcsolatok erősítése ügyében, hanem valameny- nyi közművelődési intézmény, a könyvtáraktól a múzeumokig. Az a múzeumbaráti kör például, ahol a szakmunkás, az orvos, a jogász, a tanár együtt munkálkodik szabad idejében, vagy az a könyvbarátkör, amelynél hasonló összetételű tagság jön össze a hét bizonyos napján — jó példa, hogyan találkozhat az érdeklődési kör és a társas kapcsolatok iránti igény. N em gondoljuk persze, hogy a klubszerű, kötetlen lehetőségek pótolni képesek az értelmiség jobb tájékoztatását, a velük való párbeszédet életünk minden időszerű és az ő közreműködésüket igénylő kérdésekben. De nem lenne célszerű lebecsülni a kis közösségeket, a klubszerű „beszélgető” lehetőségeket, amelyek maguktól ritkán teremtődnek meg. Mindenütt cselekedni, tenni kell érte, hogy legyen megfelelő hajlék, otthonosság, s az illendő felszólalás, vagy az előadás kényszere nélkül — csak „úgy” — összejöhetnek a szellemi dolgozók. Páll Géza Kártolt fonal Demecserböl Második turnus az építőtáborokban A Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár demecseri gyárában az 1979-es évben kártolt fonalból a tervek szerint 1200 tonnát, -szövetből pedig egymillió négyzetméteren felüli mennyiséget gyártanak. Fésűs Mihályné és Vass Lajosné a fonalakat fűzik be a szövéshez. (Császár Csaba felvétele) Hétfőn már a második turnus látott munkához az ifjúsági szövetség építőtáboraiban: újabb 11 tábor nyitotta meg kapuit és így szerte az országban 78 táborhelyen láthatott munkához 12 280 fiatal. A diákok többsége ezen a nyáron is a mezőgazdaságban és az élelmiszer- iparban serénykedik. Az első csoportban dolgozó csaknem 10 ezer fiú és leány hasznos segítőtársa volt a mezőgazdasági dolgozóknak, a sürgős idénymunkák elvégzésében. Helytálltak az M—1-es és az M—3-as autópálya építésére .vállalkozó fiúk is, a nyári hónapokban összesen hat szakmunkástanulókat foglalkoztató építőtábor működik. A z alábbi történetet Zjab- Jjl likov mesélte el nekem, a harmadik évfolyamról. Volt egy srác a fiz- mat szakon — Bugrovnak hívták. Tök hülye volt. Bement vizsgázni. Kinyög hat szót és kész. A professzoruk, egy derék, vén szivar csak igyekszik, hátha sikerül még egy-két szót kihúzni belőle, ám Bugrov hallgat, akár a sült hal. Mit tehetett szegény prof? „Elégtelen” — mondja és nyúl az indexért. Bugrov erre kihúzza a nadrágjából a szíjat. Egy hatalmas csattal ellátott széles szíjat. A professzor hátrahőkölt. „Mi az magánál, fiam?” Bugrov roppant udvariasan válaszolta: „Ez egy nadrágszíj. Egy apai nadrágszíj. De rá se ügyeljen professzor úr, vésse csak be Elektromos erőátviteli szekrényok A nyíregyházi ELEKTERFÉM Szövetkezetben elektromos erőátviteli szekrényeket gyártanak. Képünkön Nemes Árpád szerelés közben. (Mikita Viktor felvétele) Lehet felső fokon... Á tornyospálcai elnök véleménye „Pulya a gazda, malac a szalonna” — emlegették néhány éve Tornyospálcán a népi mondást a fiatal főag- ronómusra. Nem bíztak benne eléggé egyesek, féltették a gazdaságot, hogy a vastag nyereség leolvad a malac szalonnájának vékonyságára. Ám az elnöknek, Agárdy Bélának más volt a véleménye: — A legjobb befektetés a szakember. Tíz felsőfokú végzettségű emberünk van. Mi, idősebbek ott vagyunk a fiatalok között, védelmezzük, szinte dédelgetjük őket, mert ők adják a jövő gazdaságát. S a tapasztalat: kivetik maguk közül azt, akinek nem fűi a foga a munkához. Az elnök 53 éves, hét éve áll a gazdaság élén. Az idén nagyobb lett a teher, mert egyesültek a jékei és a me- zőladányi termelőszövetkezettel. — El is voltam keseredve az egyesülés után, mert voltak bajok. Szerencsére nagyon jól vagyunk gépesítve, ezért bizakodom. Azzal nyertünk, hogy évente 2—3 milliót fordítunk gépvásárlásra. Nálunk nem eszi meg a rozsda a gépet, hanem inkább kinőjük őket. A mezőladányi állattartó telepen karácsonykor három nap, három éjjel szerelték a fejőberendezést, mert nem hagyhatták, hogy kézzel fejjenek továbbra is, de ember sem volt hozzá. Aztán rájöttek, hogy a tehenekből is selejtezni kell. A tavalyi 210 tehén fele annyi tejet adott, mint most az alig száz. — Tavasszal az apró burgonyát feletettük a jószággal. Daráltuk a teheneknek, elment belőle napi 50 mázsa is. A disznóknak a száraz kenyeret adjuk. A környéken a boltokból, a sütőipartól átvesszük. összejön belőle naponta 6—7 mázsa. Beáztatjuk, megetetjük. Olcsó és meg van a haszna. Ahogy sorolja Agárdy Béla azokat a „fogásokat”, amelyek a gazdaságos termelést segítik elő, úgy válik mind nyilvánvalóbbá, hogy nem véletlenül nyertek kétszer kiváló címet, oka van a múlt évi termelésért a TÖT dicsérő oklevelének. — Az a jó, hogy nem félünk az újtól — vélekedik az elnök. Nem eszi a rozsda Felismerés, cselekvés • Hegbízható eladók Nem szenzációs változtatások azok, amelyek a gazdálkodás hasznát hozzák. Látszólag bárki megcsinálhatná, nem csak a tornyospálcai Rákóczi Termelőszövetkezet. Ám úgy látszik, hogy a felismerés, az idejében tett cselekvés nem mindenkinek érdeme. — Tavaly 47 mázsa búzát termeltünk egy hektáron. Senki sem akarta elhinni. Pedig csak annyi kell, hogy „bundásan” menjen a vetés a télbe. A 400 hektáron termelt burgonyát azért kell idejekorán kiszedni a földből, hogy legyen hely a búzának. A szárító berendezést azért vették, mert ez az alapja az ütemes betakarításnak. Tavaly a kukorica nedves volt, sok volt a törött szem. Nem veszett kárba, mert a cukorrépa levágott koronájával együtt besilóztuk, ebből a 3100 anyajuh gyönyörűen megélt a télen. Az almaszedésben korábban az volt a szokás, hogy minden tsz-tag- nak meghatározták, mennyi fát kell leszednie. Újabban az elszállított almáig tart ez a folyamat. S nem raktárban, hanem rögtön a fa alatt csomagolnak, hogy minél gyorsabban haladjanak. Beléptek a Nyírkert társulásba, félmillióval a léüzem építését is támogatják. — Lényeges, hogy legyen a tsz-nek neve. Odafigyelünk a termés eladására, a minőségre. Ha biztos, megbízható eladók vagyunk, akkor szívesebben vesznek tőlünk. Tavaly 19 milliós nyereséget ért el a szövetkezet. Az idén, a kétszeresére nőtt, majd 5000 hektáros területen a kedvezőtlen adottságok ellenére jóval többet szeretnének. Ezért kezdték el a 10 milliós meliorizációt, óvják meg a talaj termőképességét. — Hozzánk kedvvel jönnek, kedvvel dolgoznak a tsz- ben. Azt szeretnénk, ha ez így maradna később is, mert legfontosabb az egymás közötti megértés. Úgy igazítani a nagyon okost, hogy „állj meg csak! Más is van itt, aki okos”. Lányi Botond az elégtelenemet, megérdem- lem ...” Eközben a srác hurkot csinált a szíjból. „Mit művel?!” — kiáltja a professzor. „Amit apám parancsolt arra az esetre, ha megbukom — feleli Bugrov. — Apám szigorú ember. Régimódi.-Csak semmi kényeztetés — ez az elve.” És a nyakába veti a szíjból készített hurkot. „Megálljon! — kiáltja a professzor. — Természetesen, ami a tudását illeti, hogy úgy mondjam... Ha viszont a másik oldalt nézzük, ön mégis csak igyekezett... Adok magának egy elégségest.” Bugrov azonban, nyakában a szíjjal, csak tovább bíztatja udvariasan: „Professzor úr, kérem, húzza meg egy kicsit ezt a végit. Apámnak igaza van — ösztöndíj nélkül nem élet az élet!” Felugrik erre a profesz- szor: „Adok magának egy jót!” „Apám mindig kitűnő volt, sose bocsátana meg a fiának egy négyest! — mondja Bugrov nagy szomorúan és fürkészik jobbra-balra. — Hol szerezhetnék egy hokkedlit, amit kirántana a lábam alól . . .” A professzor már valósággal rimánkodik: „Hagyja azt a hokkedlit! Adok magának egy kitűnőt!” Erre Bugrov leszedi komótosan a szíjat a nyakáról, s vissza akarja fűzni a "id tágjába, a professzor azun ban kél kézzel kap utána: „Azt már nem, fiam, adja csak ide azt a szíjat. Nyu- godtabb leszek_ ha ide adja.” Bugrov azonban rávigyorog szélesen és így szól: „Hová gondol, professzor úr! Hogy adnám már oda az apai szíjat? Apám két egyetemet járt ki ezzel a szíjjal! Arról nem is beszélve, hogy még három évem van a diploma- osztásig ...” Ark. ínyin Ford.: Antal Miklós Á nadrágszíj
