Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-06 / 156. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. július 6. Kurt Waldheim Budapestre érkezett TELEX BUDAPEST Rácz Pál külügyi állam­Kurt Waldheim, az Egye­sült Nemzetek Szervezetének főtitkára csütörtökön este Púja Frigyesnek, a Magyar Népköztársaság külügymi­niszterének meghívására hi­vatalos látogatásra Budapest­re érkezett. Kurt Waldhei- met és feleségét, valamint a (Folytatás az 1. oldalról) küldöttségek vezetőit és a testvérpártok központi bizott­sági titkárait, köztük Óvári Miklóst, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Köz­ponti Bizottság titkárát, va­lamint Gyenes Andrást és Győri Imrét, a KB titkárait fogadta Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságá­nak főtitkára. Erich Honecker a szívélyes baráti légkörű találkozón hangsúlyozta, hogy a közpon­ti bizottsági titkárok berlini tanácskozása újból aláhúzta, milyen nagy érték a testvér­pártok szoros együttműködé­se nemzetközi és ideológiai területen. Az NSZEP KB főtitkára igen értékesnek minősítette, hogy a most véget ért ta­nácskozás megkülönböztetett jelentőséget tulajdonított a nemrég legfelsőbb szinten — Leonyid Brezsnyev és James Carter által — aláírt szovjet— amerikai SALT—II egyez­ménynek. A bécsi találkozó által az enyhülés továbbvitelének és a különböző társadalmi rend­szerű államok közötti békés egymás mellett élésnek adott ösztönzést ki kell használni” — 'hangoztatta Erich Ho- necker. Erich Honecker csütörtök este fogadást adott a berlini tanácskozás résztvevői tisz­teletére. Ott elhangzott po­hárköszöntőjében köszönetét mondott a résztvevők alkotó közreműködéséért, s aláhúz­ta: „Helyesnek és időszerű­nek bizonyult az, hogy a test­vérpártok kb-titkárai az 1973-ban Moszkvában meg­tartott első sokoldalú tanács­kozás óta rendszeresen össze­hangolják az ideológia terü­letén folyó együttműködés fő irányát, formáit és módsze­reit. Ezt jelentős hozzájárulás­nak tekintjük pártjaink egy­ségének és összeforrottságá- nak erősítéséhez.” Hozzáfűz­te: „Nyilvánvaló, hogy poli­tikai, ideológiai 'munkánk csak akkor felel meg a kor követelményeinek, ha min­denkor bizonyító erejű és meggyőző válaszokat ad az kíséretében lévő Luigi Cotta- favit, az ENSZ genfi hivata­lának főigazgatóját a Ferihe­gyi repülőtéren Púja Frigyes és felesége fogadta. Jelen volt Hollai Imre nagykövet, hazánk állandó ENSZ-képvi- selője, valamint a Külügymi­nisztérium több más vezető­je. élet és harcunk által felve­tett kérdésekre, s ez közös munkát igényel.” Borisz Ponomarjov, az SZKP Politikai Bizottságá­nak póttagja, a Központi Bi­zottság titkára válaszában valamennyi testvérpárt ne­vében köszönetét fejezte ki az NSZEP-nek a tanácsko­zás lebonyolításáért, a test­véri vendégszeretetért. Meg­állapította, hogy a berlini ta­nácskozáson „lehetőségünk volt alapvető véleménycse­rékre a legidőszerűbb kér­désekről, valamint arra, hogy konkrét módon egyez­tessük pártjaink ideológiai munkájának szellemét és kö­zös elvi külpolitikai irányvo­nalát”. Most, amikor a béke ügye elválaszthatatlanul ösz- szeforrott a szocializmussal, „újból kifejezésre jutott a kommunisták rendíthetetlen akarata, hogy megvédelmez­zék minden nép békéjét és biztonságát. Erről volt szó, ezt rögzítik az elfogadott doku­mentumok. A végkövetkezte­tés úgy hangzik, hogy újabb és újabb erőfeszítésekre van szükség századunk legfonto­sabb feladatának megoldásá­hoz, vagyis ahhoz, hogy biz­tosítsuk a földkerekség min­den népének és minden em­berének legelemibb jogát, az élethez való jogát” — jelen­tette ki az SZKP KB titká­ra. titkár meghívására július 2— 5. között Magyarországon tar­tózkodott Jaroslav Knizka, a csehszlovák külügyminiszter első helyettese. Vendéglátójá­val megbeszéléseket folyta­tott a két ország kapcsolatai­nak alakulásáról, valamint a két külügyminisztérium együttműködéséről. Jaroslav Knizkát fogadta Púja Frigyes külügyminiszter. A szívélyes légkörű beszélge­tésen jelen volt Václáv Mora- vec budapesti csehszlovák nagykövet. (MTI) ARUSHA A tanzániai Arushában- vé­get ért az afrikai frontorszá­gok képviselőinek tanácsko­zása, amelyen a kontinens dé­li részének gazdaságfejlesz­tési kérdéseit vitatták meg. A résztvevők elfogadták az „Afrika déli része a gazdasá­gi felszabadulás útján” című dokumentumot. Az okmány a térség gazdasági fejlesztését célzó együttes erőfeszítések alapelveit rögzíti. BELGRAD Az el nem kötelezett or­szágok őszi havannai csúcsta­lálkozójának előkészítéséről, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdései­ről tárgyalt szerdán Brioni- szigeten Tito jugoszláv elnök kubai vendégével, Carlos Ra­fael Rodriguezzel, a Kubai Kommunista Párt KB Politi­kai Bizottságának tagjával, a Kubai Köztársaság államta­nácsának alelnökével. Rodri­guez ismertette Titóval Ku­bának, mint az őszi csúcsta­lálkozó házigazdájának a tanácskozás előkészítésével összefüggő tevékenységet, és átadta a jugoszláv államfőnek Fidel Castro kubai államfő ezzel kapcsolatos levelét. Fogadás Venezuela nemzeti ünnepe alkalmából Hazája nemzeti ünnepe al­kalmából Nelson Srnandez, a Venezuelai Köztársaság budapesti nagykövete foga­dást adott a Hilton-szálló- ban. A fogadáson részt vett Polinszky Károly oktatási miniszter, Garai Róbert kül­ügyminiszter-helyettes, Ud- vardi Sándor külkereskedel­mi miniszterhelyettes, vala­mint politikai, gazdasági és kulturális életünk sok más személyisége. Ott volt a dip­lomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT A Venezuelai Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Luis Herrera Campinst, a Venezuelai Köztársaság el­nökét. GALSAI PONGRÁC: főajop (}izi játékai 14. A nagymama. Három éve, a főiskolán Keresztúri Kati­cát játszotta. Akkor szólalt meg először a színpadon. Most Márta főszerepét örökli át Csillag Teréztől. A rende­ző csodálkozik, hogy mennyi játékötlete van! Igaz, nem mind illenek egymáshoz. De még rutinos színésztársainak is adni kell az ötleteket; tő­le elvenni. Színi Gyula pedig így ír: „Bayor Gizi finom, törékeny alakja egyre na­gyobb biztonsággal és siker­rel helyezkedik el a színház játékrendjében, fejlődő és növekvő sikereit szívesen tartjuk számon ...” Mert ekkor már a „Bayor” név szerepel a színpadon. A név magyarrá idomítását Bá­lint Lajos dramaturg titkár végzi el: y-nal a szó köze- pénz. Ez az. arisztokratikus „y” kopik később a haszná­latban közönséges „j”-vé —s lesz Beyer Gizellából Bajor Gizi. A Grampton mester című drámában már kevésbé ta­lálja jól magát. Gertrud, Grampton lányának bakfis- szerepét ideges kacagásokkal próbálja „moderné” tenni. Nevetésének azonban rossz akusztikája van. Esténkint ugyanis, levetvén színpadi ruháját, gyászba öl­tözik. A családot 1917 télutóján nagy veszteség érte. Mariska férje, Ábray Zol­tán tanácsos úr, akinek jel­lemzésére nem sajnáltuk a sötét színeket, élemedett ko­rában lelkes hegymászó lett. A turisztika állítólag használ az epebajnak. Emellett jó erőnlétet biztosít. A fázékony és gyönge asszony pedig megadón követi férje szöges­cipőit. Mindaddig, amíg egy téli kiránduláson fölfázik, s a már lappangó tuberkulózis megtámadja a veséjét. Kór­házba kell szállítani. A csa­lád naponta meglátogatja, s ha Zoltánt is a betegágynál találják, átnéznek rajta. Gizi első színpadi sikereiről be­szél nővérének, aki régen, az Erzsébet körúti gyermekszín­házban a játék maskaráit varrta. Ezenkívül két emléke marad róla. A Homlok. Meg a kéz a paplanon. A homlo­kán lévő foltocska sehogy sem akar elmúlni, folyton nagyobb lesz, szemmel lát­hatóan növekszik; az ujjai meg egyre vékonyodnak, majd egy halvány kézlegyin­tésnél a jeggyűrű is lecsúszik róla, végiggurul a szőnyegen, nekikoccan a falnak és pengve megáll. Aztán egy reggel üresen ta­lálták az ágyát. Két év alatt ez már a har­madik haláleset a fiatal szí­nésznő életében. De a három közül Mariska elvesztése volt a legfájdalmasabb. „A szobámban van egy éj­jeli szekrény — írta a vőle­gényének —, annak a felső része üveges szekrényke. Ide beállítottam a mi kis Marisun­kat. Onnan mosolyog rám. Erre én minden este vele vagyok, mesélek neki, s a végén úgy elkeseredek, hogy azt Neked nem írhatom meg ...” És másutt: „Te Du­ci, én minden este álmodom szegény kis testvéremről. De úgy örülök neki, reggel sze­retnék még tovább álmodni HEW YORK-1 EXPERIMENT (1.) Hátra, a sárga vonalra — Segítség! Gyilkos! Meg­ölnek! — Egy nő észvesztő sikolya az éjszakában. Halál- hörgés, mentő szirénázik, az­tán a szemétgyűjtő autók dü­börögnek ... Az Avenue of Americas és az ötvenedik utca találkozá­sánál levő föld alatti széles­vásznú moziban vagyunk. Fölöttünk a Radio City Music Hall 6500 nézőt befogadó ter­mével, színház, alattunk ut­cákon át húzódó üzletsorok. Vagy három tucat, kompu­terrel irányított gép vetíti a kétoldalt és a nézőtérrel szemben levő vásznakra a képsorokat. Az imént annak lehetett tanúja a közönség, amint az angolok felgyújtották a vá­rost: füst csapott ki a vász­nak alól, a mennyezeti erdő­reflektorok fényében valósá­got tévesztően lángoltak a házak. Majd akasztott bábuk estek le a magasból, most pe­dig remeg és dübörög a te­rem. Száz és egy hangszóró harsog: alattunk a Negyven­kettedik utca egyvégtében, a Westtől az Eastig, nyugattól keletig; a Hudsontól az East Riverig. Négy kilométernyi beton, acél és üveg, ezer és ezer autó harsog a Cityből, a 16 milliós metropolis leg- iközepéből, Manhattan-ból. Nem York-i experiment, New York-i kísérlet egy röp­ke órában. Kísérlet arra, hogy visszaröpítse a nézőt a város történetébe, fejlődésé­nek állomásaira. Bepillan­tást adjon mai életébe. Meg­mutassa kisebb országot ki­tevő házrengetegjét, kerülete­it, Bronxot, a folyóval, ten­gerrel körülvett szigeteit, Brooklynt, a Verrazáno Qu- eenboro hidat, égre törő fel­hőkarcolóit, láttassa egyszer­re a riasztó és lebilincselő arcát.­— Meg fogja érni — bíz­tatott John, és hálás voltam neki az élményért. A mozis kísérlet csakugyan páratlan élmény volt. Erre emlékszem most, amikor magam is sze­rény kísérletbe kezdek, hogy vissza próbáljak adni egy ke­veset a New Yorkban eltöl­tött 8 nap és 8 órára zsugo­rodott éjszaka apró történé­seiből. Budapesttől Koppenhágá­ig kétórás út, ugyanennyi vá­rakozás, majd csaknem ki­lenc óra a terem nagyságú Boeing fedélzetén. Kicsúszik alólunk Európa, aztán feltűn­nek Grönland parttalan hó­Égre törő tornyok a 16 milliós metropoliszban. jég végtelenjei, s már az óce­án végtelen hullámai felett lebegünk. Filmeket vetíte­nek, a kép ingyenes, benn- foglaltatik a viteldíjban, akár az uzsonna, vacsora, csupán a hangot kell megváltani 2 és fél dollárral. Aztán: kapcsol­ják be öveiket... Otthon már este 10 órához közeledik, s napfényes délután, mikor landol a SAS gépe a Kennedy repülőtéren. Ütlevélkezelés, libasorban várakozunk egy kevés hajú tisztviselő előtt. Fejmozdula­tai, keze mozgása akár egy gépé. Stempliz, kapcsol, egy pillantás az előtte állóra, egy másik a mögötte várakozóra. — Hé, mister! Mit csinál! Hátra a sárga vonalra! — Ideje felébredni, csakugyan megérkeztünk az államokba. Néger fogdmeg emberek ve­szik el a koffereket, a csar­nok előtt az American Ex­press autóbuszának fekete sofőrje vár. A Cityig bő fél­óra az út, míg megérkezünk Manhattanba, a West 46 th Street 235. alá, a Century Paramount-szállóban van idő meghallgatni az IBUSZ által oltalmunkra bízott New róla. Haragszok, ha felébre­dek ...” Az évad végére aztán Gizi is aggasztóan lesoványodott. Testsúlya 56 kiló volt. Ekkor Ambrus Zoltán, a Nemzeti új, kinevezett igazgatója rábe­szélte, hogy utazzék a Tátrá­ba, hízzon meg, pihenje ki magát. Hiszen szeptembertől nagy feladatokat szán neki. Gizi a kéthónapos „kondí­ciójavító kúrára” a szüleit is magával vitte. Most már ő volt a család- fenntartó. Ambrus Zoltánnak min­denki örült. Az újságok hete­kig dicsérték Wlasics állam­titkár döntését. Kiválóbb fér­fi Paulay Ede óta nem ült Nemzeti Színház igazgatói székében — írták a lapok, mondták az írók, szavatolták a bennfentesek. Az új igazgatót színházi körökben már jól ismerték. Ez a név: Ambrus, két erényt jelentett egyszerre: a szakér­telmet és a tisztességet. Tud­ták róla, hogy sokoldalúan művelt szellem, magától ér­tetődően becsületes és nagy gyakorlata van a józan hada­kozásban. „Az írók írója” könyvei között élt. A valósá­got csak azért becsülte, mert lehetőséget látott benne, hogy végső megoldatlanságában irodalommá nemesedjék. Az utcán keveset járt. Dolga ha­zulról a legrövidebb úton vitte a redakcióba, az Otthon Körbe, vagy a színházba. Ma­gányos, szikár, rosszkedvű alakja minden bemutatón megjelent. Ambrus amúgyis szűk szemrését még jobban összehúzva, gyanakvóan fi­gyelte az előadást, s ez a szi­gor néz ránk kritikáiból is. De Illés Endre valami fonto­sat vett észre: „Ennek a ko­mor, szigorú kritikusnak iga­zán csak a báj iránt volt ér­zéke. A lengeség, a kecses­ség, Mailhac Frou-Frou-ja előtt bókolt... Irigyelte az operetthajlékonyságot, az édes dallamot, mindazt, ami nem adatott meg neki.” Az új igazgató naponta dé­li tizenkettőkor megjelent a színházban, végigülte a hiva­talos órákat, csukott ajtó mö­gött kidolgozta a műsorter­veit. Tanácsot ritkán tartott. A színészekkel csak akkor tárgyalt, ha fölkeresték. Va­lahányszor kopogtak az aj­tón, felállt, meghajolt, fino­man helyet mutatott a ven­dégnek, majd parázsig beszí­vott szivarját egyre kijebb csúsztatva a szájából, meg­hallgatta a kérést, röviden el­mondta észrevételeit, s újabb meghajlással jelezte, hogy vége az audienciának. (Folytatjuk) York-i idegenvezetőnőtől a legfontosabb tudnivalókat. Mostantól kezdve, ha em­berről van szó, míg az USA- ban vagyunk, véletlenül se mondjuk a feketét másként, mint hogy fekete, legfeljebb úgy, hogy sötét színű. A szál­lóban az első dolgunk legyen, váltsunk széfet, az útlevél, pénz, értékek csakis ott van­nak biztonságban. Az előző csoportból nyolc társunkat éppen a szállóban fosztottak ki. A pénzt, amit magunkkal viszünk, rejtsük el. Legjobb lesz, ha az első üzletben ve­szünk egy money beitet, az alsónemű alatt viselhető, gu­mizsinórral a törzshöz erő­síthető pénzeszacskót. Egyéb­ként ahány dollár, annyi zsebben legyen, öt dollárt azonban tartsunk készenlét­ben. Ha valakit megtámad­nak, ezt rögtön át kell nyúj­tani, így megúszhatja az ille­tő ép bőrrel. Senki se jár­jon egyedül, éjszaka még cso­portosan se, Harlembe men­ni merő életveszély, a westet kerüljék, a Negyvenkettedik utcában ma már a Brodway- ig merészkedtek a kábítósze­resek. Aztán tudnivalók az étkezésről, a szállodáról és megint a pénzről. Még vala­mit: a szállóban valamennyi szobában ott a telefon, né­hány másodperc és kapcsol­ják akár Los Angelest. Ne feledjük azonban, hogy csu­pán saját költségünkre tele­fonálhatunk. Az American Express nincs abban a hely­zetben, hogy akár egyetlen centet is átvállaljon a turis­táktól. Végre a Paramountban va­gyunk. Nem váltok pénzőrző szekrényt, még csak azzal se élek, hogy a Brodway sarkán Howard Johnson éttermében elfogyasszam az apró tengeri rákokbóf álló, megszolgált dinneremet, pedig ezért még csak fizetni sem kellene. Otthon hajnali 2 óra, ami­kor ágyba zuhanok. A Cen­tury belső udvara mentők, rendőrkocsik, tűzoltó autók szirénázását visszhangozza. Macskák nyávognak szerel­mesen a világító udvarban: New Yorkba beköszöntött a tavasz. A kontinensek kö­zött, álom és ébrenlét hatá­rán lebegő turista várja a holnapot. A szomszéd szo­bákban még javában tévéz­nek, egész éjszaka négy csa­tornán bömbölnek a hirdeté­sek. Kell lennie másik arcá­nak is New Yorknak, mint amivel fogadott. Ferenczi József (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents