Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-29 / 176. szám
1979. július 29. Q KM VASÁRNAPI MELLÉKLET VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Bölcső a névadón „Jó keresztapja van, biztosan azért halad a ranglétrán". Még a hatvanas években is gyakran elhangzott az idézett mondat a vasútnál. Idős vasutasok, sőt idős vállalati dolgozók manapság is így fogalmaznak: „Ha jó helyen van a keresztapád, még sokra viheted”. A keresztapaságnak régebben nagy dolgot tulajdonítottak. Erős érzelmi — gyakran rokoni — szálak kötötték össze a keresztszülőket a keresztgyermekekkel. Napjainkban egyre kevesebb a keresztelő, következésképpen a keresztapa. Bő egy évtizeddel ezelőtt új szó került be a szókincsünkbe: névadó szülő. Mennyire ünnepélyes a gyermekek elnevezése, a mai névadó szülők menynyire kötődnek a nevet kapó gyermekekhez? — ennek jártunk utána megyénk hat településén. Jándon a lelkész elmondta, hogy a keresztelés vallási aktusa alapjában véve ősidők óta nem változott. A szertartás a szenteltvízzel úgy zajlik le, mint bármikor régen. Csupán azért írjuk le a keresztelő lényegét, hogy a mai fiataloknak fogalmuk legyen eme ősi szokásról. A szertartáson a keresztanyának van nagyobb szerepe, hiszen ő tartja keresztvíz alá a pólyás gyermeket. Tivadaron és Kisarban három idős asszonnyal beszéltünk arról: Szatmárban milyen szokások voltak a keresztelővel kapcsolatban. Érdekesek voltak ezek a szokások, talán jó lenne, ha néprajzosok is papírra vetnék. A három idős asszonytól hallottakat a teljesség igénye nélkül közöljük. A keresztelővel kapcsolatos szertartás természetesen akkor is a szüléssel kezdődött. Csakhogy akkor a bába segítette világra a gyermeket, s a bábának kötelező volt pénzt és varrott kendőt adni. A bába az újszülött kislánynak kifúrta a fülét, hogy nagyobb korában fülbevalót viselhessen. Az anyának egészségügyi és vallási okokból kötelessége volt két hétig „gyermekágyat” feküdni. Többnyire két hét után vitték a pólyás babát a keresztvíz alá. Ha az újszülött vézna volt, hamarabb vitték keresztelni, hogy ha esetleg meghal, ne „pogány- ként” temessék el. A nagyon sírós gyermekkel sem vártak két hétig, hamar letudták a keresztelőt, mert abban bíztak, hogy a keresztvíz után a gyermek abbahagyja a rendszeres sírást. A gyermekágyat fekvő anya természetesen nem tudott főzni, pedig igencsak kalóriadús ételekre volt szüksége a szoptatás miatt. Nos, az újszülött keresztanyja szinte minden nap ízletes, változatos ételeket főzött és sütött a szoptató anyának. A menüben gyakran szerepelt a csigaleves, pontosabban a házi csigatésztával készült leves. A paprikás csirke, a rizskoh és a madártej semmiképp sem maradhatott ki az étrendből. A töltött káposzta a legtöbb helyen cserépfazékba rakva, kemencében sült-főtt. Gyakorta a kenyérrel együtt tették kemencébe a cserépfazekat, így a káposzta egy kicsit átvette a kenyér illatát. Elkészültek a jobbnál jobb ételek, de az sem volt mindegy, hogy a kész étel hogyan jut el a gyermekágyat fekvő asszonyhoz. A szertartáshoz elengedhetetlen volt a komakendő és a komaszilke. (Ko- maszilkében vétek volt ebédet vinni a mezőre.) Szóval a szilke megtelt finomságokkal, aztán átkötötték egy szénen kivarrott kendővel. így illett beállítani a gyermekágyas anyához. A keresztszülők kötelességüknek tartották megvenni a reklit, sőt az egész komplett babakelengyét. Néhány héttel, vagy hónappal később malacot ajándékoztak a keresztgyermeknek. Nagy korában akár egy borjút is kaphatott ajándékba a keresztgyermek. Még nagyobb korában a keresztgyermek útját egyengette a keresztapa ... A kapcsolat tehát hosszú, sőt, sírig tartó volt. Ma a szatmári asszonyok a fehérgyarmati kórházban szülnek. Általában nem várják meg a tíz napot sem, hazamennek busszal, taxival, vagy saját Zsigulival. A szó régi értelmében nem fe- küsznek gyermekágyat. A komaasszony, azaz a névadó szülő most is főz ízletes ebédeket, a rokonság is ellátja finomságokkal a boldog anyát. Ez a jó szokás tehát fennmaradt. A komakendő és a komaszilke csak elvétve fordul elő. Kisarban történt három évvel ezelőtt: az anyagilag jól álló keresztapa takarékbetétkönyvet váltott a keresztfiának. ízes és vicces beszédével az ajándék átadásánál azt kívánta, hogy a kisfiú felnőve, gyarapítsa a takarékbetétkönyv összegét és csak egy lányra költse, a menyasszonyára. Egy fehérgyarmati középiskolás lány szívesen emlékezett a névadókra. Azokra, amelyeken általános iskolás korában ő is műsort adott. Főleg a HÖDIKÖT helyi üzemébe jártak műsort adni. mivel a jellegzetesen női üzemben viszonylag gyakran rendeznek névadót. Szerinte is meghittek, szépek ezek a névadók. Szokássá vált, hogy a „névadózó” gyermekek nyakába a műsort adó úttörők kék nyakkendőt kötnek. Egy nábrádi középiskolás lány szintén szívesen emlékezett azokra a névadókra, amelyeken általános iskolás korában részt vett. A kedves kis dalocskára is emlékszik, amely így kezdődik: „Komatálat hoztam, meg is aranyoztam". A tizenéves lány még nem hallotta, hogy a felnőttek így szólították volna egymást: komám, komám- asszony. A versikét persze tudja: „Ugyan, ugyan ko- mámasszony, mért kend olyan kövér asszony?” Manapság is előfordul, hogy a férfiak így szólítják meg egymást: „Hej, komám”. De ennek a komázásnak már nincs igazi értelme. Fehérgyarmaton egy középiskolás fiút is megkérdeztünk: van-e kapcsolata a keresztapjával és elvárja-e tőle, hogy „komolyabb” segítséget adjon? A fiú elmondta, hogy a keresztapja egyben nagybátyja is, de a megszólítás „keresztapám”. Az érzelmi szálak szorosak, a keresztapjától jó tanácson kívül mást még nem kapott és valószínűleg nem is fog kapni. A keresztanyját minden húsvétkor meglocsolja és a hímes mellé minden húsvétkor egy-egy százast is kap. Amíg nem jut önálló keresethez, a százasokat elfogadja. Aztán már nem, de reméli, hogy a jövőbén is rokoni kapcsolata lesz a keresztszüleivel. # Tunyogmatolcson az ajándékozási kedv nem csökkent, sőt: nőtt. A keresztgyermek élete fontosabb állomásain értékes ajándékokat kap. Akkor például, ha elvégezte a nyolc általánost, ha érettségizett és főleg akkor, ha házasságot köt. Az ajándéktárgyak között gyakran szerepel a karóra és a fényképezőgép. A tunyogmatolcsi tanácsháza emeletes, modern épület. Az emeleten lévő házasságkötő terem ízlésesen berendezett. A falán elhelyeztek egy nagyméretű faliképet, amely egy anyát ábrázol gyermekével. A névadók alkalmával behozzák a magnót és lágy altatódalok csendülnek fel a teremben. Az anyakönyvvezető azt mondja, van egy központilag elkészített ünnepi beszéd, de ezt mindig kiegészíti, átformálja a családi sajátosságokkal. A részt vevő felnőtteken mindig látszik a meghatottság, az ünnepélyesség. Családias és bensőséges a hivatalos szertartás, de a tanács vezetői szerint a szülők egy részének szemlélete még nem változott meg ebben a tekintetben. A Nyírtelekhez tartozó Gyulatanyán az a szokás, hogy a keresztszülők veszik meg a gyermekkocsit. Ez pedig jelentős ajándéknak számít. A keresztszülők és a keresztgyermekek között hagyományosan jó a kapcsolat, a nagyobb és a felnőtt gyermekek a fontosabb munkálatoknál gyakran segítenek. Végül nézzük, mi a helyzet Nyíregyházán, a megyeszékhelyen. A helyzet az, hogy a hetvenes évek elején a túlbuzgó szervezők egy kicsit túllőttek a célon. Több vállalat huszonötös, sőt harmincas névadót is rendezett. Az ilyen tömeges rendezvények nem családi, inkább vállalati ünnepségre emlékeztettek. Néha-néha a középpontban nem is a névadóra hozott gyermekek, hanem a vállalati szb-titkárok álltak. Az ünnepélyes hangulat néha tréfába csapott át, mert a névadóra váró gyermekek között 4—5 évesek is voltak ... Újabban tíznél több gyermeknek általában nem rendeznek névadót egyszerre. A vállalati szakszervezet és a KISZ illetékes aktívái nem várnak egy-két évig, amíg összejön egy csapat gyerek. Két-háromhavonként megszervezik a névadót 3—4 vállalati dolgozó gyermekének is. Jól szervezi és rendezi a névadókat a SZÁÉV, a konzervgyár, az 5. sz. Volán Vállalat, a fegyveres testületek látványos és tartalmas névadókat szoktak rendezni. Viszonylag új kezdeményezésnek számít, hogy a szocialista brigádok is bekapcsolódtak a szervezésbe és az ajándékozásba. A városi tanács házasságkötő termében egy szépen faragott, ringó bölcsőt helyeztek el. A névadózó (ez is új kifejezés) gyermekeket néhány pillanatig a bölcsőben helyezik el, ezzel emlékezetesebb a szertartás, főleg akkor, ha ott van a fotós is. A csoportos névadó jó szokássá vált. A rendezvények azonban lehetnek még színvonalasabbak, ötletesebbek is. Hogy a szülők és a felnövekvő gyermekek érzelmileg kötődjenek ahhoz a közösséghez, amely hozzájárult egy fontos családi eseményhez. Értelmiségünk tegnap A z újságolvasók és a rádióhallgatók ka- I pásból tudják soroli ni azokat a közgazdasági, | szociológiai, történelmi és j erkölcsi kérdéseket, amelyek feltűnően foglalkoztat- | ják a mai magyar értelmiség egy-egy csoportját. A gazdasági élet folyamatos módosításai, a kommunista mozgalom dilemmái, a társadalmi mobilitás lassúsága és nehézségei, a köz- művelődés szaporodó kérdőjelei, vagy a morál hiányosságai tipikus mai vitatémák. Külön-külön és ösz- szességükben is mutatják, hogy a szocialista értelmiség törekszik a tisztánlátásra, időről időre hallatja hangját az aktuális és a távlati kérdésekben egyaránt, miközben — az újabb és újabb problémák követelményei szerint — kezdeményezve is, cselekvőén is részt vesz a szocialista szellemi építésben, : pregnánsan igazolva jelenlétét az élet minden területén. Ennek a jelenlétnek köszönhető, hogy létrejött ér- \ telmiségünk szociológiája is, amely, mint azt a fo- I lyóiratközleményekből lát- I hatjuk, már jó néhány éve éppúgy foglalkozik értelmiségünkkel, mint korábban a munkásosztállyal, a parasztsággal, vagy más, I koruk és foglalkozásuk szerint körülhatárolható csoportokkal. A kutatásban .is megmutatkozik tehát, hogy j az értelmiség kifejezi, kép- i viseli és formálja az épülő \ szocializmus tudatát és ön- ' tudatát. Olyan társadalmi j réteggé vált, amely magáé- j vá tette, magáénak vállal- j ta a szocialista eszméket. S ha jól bírál és helyesen vi- | tatkozik, ezt nem kívülállóként teszi, hanem éppen- ; séggel azért emeli fel sza- vát, hogy az általa is elfogadott eszmék minél kö- ’ vetkezetesebben érvényesüljenek. 1979 értelmisége i jellegzetesen szocializmu- \ son belüli, a rendszer ké- j pére és hasonlatosságára termett és egyre egységesebb értelmiség. Az értelmiség és a szocia- : lizmus kölcsönös, harmonikus érdekegyezése azonban egyáltalán nem volt annyira magától értetődő jelenség régebben, mint amilyen természetesnek látszik napjainkban. Ezért van igaza Jakab Miklósnak, aki a Kossuth Kiadónál megjelent művében megállapítja, hogy 1945 után, egészen 1946 őszéig, a Magyar Kommunista Párt harmadik kongresszusáig, nagy volt a bizonytalanság az ideológiai kérdésekben. Tulajdonképpen még az sem vetődött fel nyilvánosan a koalíciós kormányok idején, hogy a magyar fejlődés egyetlen járható útja kizárólag a szocialista út és távlat lehet. Maga a kommunista párt ezt a perspektívát azért nem rajzolhatta meg, mert nem akart riadalmat és bizalmatlanságot kelteni programja és szándékai iránt az akkori értelmiség részben tájékozatlan, részben elrontott neveltetésű, néptől elszakadt gondolkodású tömegeiben. Azokban sem, akik jóindulatúan közeledtek hozzá és azokban se, akik politikailag közömbösek akartak maradni a továbbiakban is. A könyv (melynek címe A társadalmi változás és a magyar értelmiség 1944— 1948) persze nemcsak a kommunisták és az értelmiség érthetően és dokumentálhatóan ellentmondásos viszonyával foglalkozott. A történeti áttekintés esztendei alatt ugyanis az MKP mellett a koalíciós kormányzat egyéb pártjai sem hagyták abba próbálkozásaikat az értelmiség rokonszenvének megnyeréséért. A nagyntúltú Szociáldemokrata Párt, a parlamentben egy ideig túlnyomó többségű Kisgazdapárt, a népi írók támogatását élvező Nemzeti Parasztpárt és még néhány, rövidebb ideig fennálló, vagy fölélesztett polgári párt különböző taktikai húzásokkal, az értelmiség más-más csoportjainak megcélzásá- val próbálta a maga — általában ideiglenes — programjaihoz megszerezni a híveket és támogatókat. Magyarán: választási vok- sokat, szavazó szimpatizánsokat igyekezett toborozni a magyar értelmiség egyszerű tagjai és prominens személyiségei között. Ezek miatt a nagyon lényeges taktikai mozzanatok miatt választotta nyilván Jakab Miklós is könyve keretének részint a pártelképzelések egybevetését, részint a pártalakulások nyomonkövetését, mint igen jellemző mozzanatokat. És ezért vállalkozott arra a keservesen nehéz — mert rendkívül finom statisztikai érzéket és elemzéseket kívánó — feladatra, hogy 1947 nyaráig árnyaltan és következetesen értelmezze a választási eredményeket. Hiszen csak így tudott helytálló következtetéseket levonni az egyes pártok és az értelmiség hol javulást mutató, hol romló tendenciákat tükröző kapcsolatából. A felszabadulás előtti értelmiséget politikai arculat szerint <hat rétegre bontva mutatja be. Az első a jobboldali, nyíltan, vagy burkoltan nyilasérzelmű réteg. Tagjai alacsonyabb rangú hivatalnokok, lecsúszott dzsentrik, akarnok katonatisztek. Közülük sokan elmenekültek 1945-ben az országból, kisebb hányaduk megpróbált cinikusan a baloldal félé orientálódni. A második réteg volt az úgynevezett úri középosztály, a Horthysta állam végrehajtó apparátusában dolgozók. ök már nem menekültek el. De; ahogy Veres Péter mondotta róluk, a társadalmi haladásban rájuk nem lehetett számítani. Biztatóbb volt ebből a szempontból az „intelligencia” beállítottsága és mentalitása, őket inkább a passzív asszisztálás. mint a rendszer lelkes támogatása jellemezte. Ezért érdemes volt törekednie az új politikának a megnyerésükre. A negyedik az a baloldali értelmiségi" csoport volt, amely a Horthy-éra alatt is legális ellenzéki szerepet vállalt, az ötödik a népi írók köre, a hatodik pedig a munkásmozgalom intelligenciája. 1948 közepére a helyzetet egészen más vonások jellemezték. Már nem azt kellett lámpással kutatni, hogy kiket lehet megnyerni az egyik vagy másik párt támogatójául. Azzal kellett törődni, hogy milyen az ideológiai felfogása a baloldalhoz tömegesen csatlakozó értelmiségnek. Jakab Miklós kimutatja: ekkor még tekintélyes azoknak az entellektüeleknek a száma, akik idegenkednek a szocialista fordulattól. Jóllehet már felismerték azt az erőt, a kommunistákét, amelyhez érdemes hosszú távon csatlakozni. A tárgyilagos szemlélő előtt, mint amilyen könyvünk írója is, ma már teljesen világos, hogy az 1948-as úgynevezett „politikai földcsuszamlás” a fejekben még mindig nem volt eléggé megalapozva. Az értelmiségnek több mint a fele ekkor már bent volt a kommunista pártban. De akadtak köztük jócskán olyanok is, akikkel a belépésük után kellett elfogadtatni a szocializmus alapvető igazságait. I. Z. Nábrádi Lajos Roth Streift Lili: Az idő mozgásában. (Svájci textilek a Néprajzi Múzeumban.)