Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-27 / 174. szám
1979. július 27. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Tanulás munka mellett A továbbjutás gondjai Jó termést ígér a dohány Piricsén Nem kell a munkára nógatni A MEGYEI ÉS JÄRÄSI, városi tanácsi szervek művelődési osztályain áltálában mindenütt van egy „félember”, aki a felnőttoktatás kérdéseivel is foglalkozik. De csak félig képes az igen fontos tennivalókkal törődni, mert más munkakört is ellát. A megyei tanács művelődésügyi osztályának illetékes főelőadója például a kollégiumok ügyeivel is foglalkozik. Nemrég egy felnőttoktatási helyzetet elemző vizsgálódásból kiderült: jó ideig sokan úgy vélték, ez már lefutott téma, nem nagyon kell foglalkozni vele, akik akarták azok már pótolták a hiányzó iskoláikat, akik pedig nem, azok már vagy idősebbek, vagy maguktól is újra beülnek az iskolapadba. Hogy ez csalóka szemlélet, és a valóság egészen mást jelez, arra az illetékes oktatási szervek is felfigyeltek. De a továbbjutás mégis nehézkes ... Miért cáfolta meg a gyakorlat az iménti szemléletet? Azért, mert napjaink valósága, hogy a lakosság egy számszerűleg tekintélyes része ma sem rendelkezik az alapvégzettségnek számító nyolc általánossal, amely egyben a szakmaszerzés elemi feltétele. Szabolcs-Szatmár megyében a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a lakosság 4,6 százalékának hiányzik az általános iskolai végzettsége. Az ezzel rendelkezők aránya pedig 41,6 százalék, a középiskolai végzettségűeké 9,6, a felsőfokú végzettségűeké pedig 2,3 százalék. Valamennyi százalék lényegesen rosszabb az országos átlagnál. Mindezt csak rontja az a közismert probléma, hogy különböző szociális és egyéb okok miatt, a megyében több száz gyermek az iskolás kor alatt nem szerzi meg az általános iskolai végzettséget. A hiányos iskolai- végzettségű „réteg” újratermelődik ... NEM ARRÓL VAN SZÓ, hogy senki nem törődik a felnőttoktatással, hisz csak az oktatáspolitikai határozat óta csaknem 17 ezren szereztek bizonyítványt felnőtt korban a dolgozók általános iskoláiban. A felnőtt „diákok” arányszáma megyénkben meghaladja az országos átlagot. EZ biztató, de itt több a tennivalónk is, hogy az elmaradást behozzuk. És miért megy nehézkesen az előbbre- jutás, amelyre az is jellemző, hogy 1977-hez képest több mint ezerrel kevesebben jelentkeztek a dolgozók általános iskolába? (Hozzá kell tennünk azonban, hogy a dolgozók középiskolái iránt változatlanul megvan az érdeklődés ...) A dolog nyitja valahol a gazdátlanságban, vagy a félig gazdag létében, vagy nem létében keresendő. Nincs kellően kiépítve a felnőttoktatási hálózat tanácsi, oktatásügyi irányítása, szervezése, mostohák a dolgozók iskoláinak tárgyi és személyi adottságai. Jellemző a helyzetre, hogy a megyeszékhelyen, ahol évek óta csaknem ezer körül van a levelező és esti középiskolai felnőtt tanulók száma, nem gondoskodtak önálló iskoláról — épületről, — tantestületről, felszerelési és egyéb eszközökről. A megye nagy felnőttoktatási központja, a Nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskola hiányos tárgyi és személyi feltételek között végzi fellősségteljes munkáját, de „albérletben”, egyetlen önálló nevelővel, akadozó tárgyi, szemléltető- és szertári eszközellátottsággal. Legfőbb ideje lenne önállósítani az iskolát, mert a jelenlegi feltételék nem alkalmasak a teljes értékű oktatónevelő-szervező munka végzésére. Nemcsak ilyen okok játszanak közre abban, hogy csökken a tanulás rangja, hanem más tényezők is. A munkahelyi vezetők többsége ma már nem állítja mereven szembe a szakmai és általános műveltséget, de ez önmagában nem elegendő. A munkahelyek felnőttoktatási tevékenysége sokszor any- nyiból áll, hogy javasolják a dolgozó tanulását, gondoskodnak a rendeletekben előírt kedvezményékről. Mindez indításnak fontos, da a folytatáshoz kevés. Állandó törődést kíván ez a munka, hisz nem a beiratkozással van a baj, hanem a tényleges tanulással. Ott következnek a „lemorzsolódások”, és elég nagymértékben. A munkahelyi oktatásiközművelődési bizottságok sokat segíthetnek abban, hogy a felnőtt „diákok” környezetében lévő értelmiségiek rábírják: — segítsék a továbbtanulókat a buktatók leküzdésében. S ez ne legyen csupán egyéni szimpátia függvénye, hanem szervezzék meg ahol ez indokolt, a helyi felnőttoktatási stúdiókat, vagy nevezzük bárminek a segítés formáit, módszereit. JOBBAN KELLENE NÉPSZERŰSÍTENI a kötetlenebb tanulási formákat is, amelyek kevésbé ismertek. A felnőttek egy része ugyanis nem szívesen ül be hetenként ikétszer-háromszor az iskola padjaiba, inkább híve az egyéni tanulásnak. De nem mindenki ismeri a vizsgázáshoz vezető utat, a lehetőségeket, s ezért az iskolákon kívül a közművelődési intézmények azzal, hogy átvállalják az iskolák szerepét, — tanfolyamokat, iskolai osztályokat szerveznek —, hanem a propagálással, a tanuláshoz nélkülözhetetlen forrásanyagok kézbe adásával. Végül, még jobb könyvekre, jegyzetekre, feladatlapokra lesz szükség a jövőben, amelyek hasznos segítőtársaivá válnak a felnőtteknek, a munka melletti tanulás nehéz perceiben. Páll Géza A dohánytermesztési rendszergazdaság központjában javasolták: Piricsét nézzük meg, ott nagyon szép a dohány. A határjárást megelőzte egy, a beszélgetés. Nyírpilis és Piricse termelőszövetkezetei január elsejével egyesültek. Nem ment könnyen. Azóta a közös munka már feloldotta az ellentéteket. Az 1000 hektár gabonára 4 és fél millió forint árbevételt terveztek, — jó lesz ha meglesz, rossz volt az időjárás, — ugyanakkor a 125 hektár dohányra 8 és fél millióval kalkulálták a bevételt. Több lesz. Kint a határban a már embermagasságúra nőtt do- hánykórók haragoszöld levéllel megrakva mutatják, ígéretes a termés. Az elnök büszkélkedik a táblákkal, de mi már a nagy csapat asz- szony szorgos haladását nézzük a zöld tengerben. Csodálatos ahogyan a magasított, gólyalábú gépek a Bhatlesz kombájnok ponyvába kötött dohánnyal megrakva a sűrű sorok között manővereznek. — Itt Bitlisnek mondják ezeket, de nem az számít, hogy a gépet minek hívják, inkább az, hogy nagyon jól beváltak. Ezek nélkül nem lenne korszerű dohánytermesztés. Hét van belőlük és az asszonyok dolgát palántázásnál, törésnél nagyon megkönnyítik. Már az irodai beszélgetéskor elhangzott, hogy a termelőszövetkezet a dohány- termesztés hagyományos módszereit teljesen felszámolta. A háztájiban sem termelnek dohányt. Ott is inkább a kevesebb és köny- nyebb munkát igénylő állat- tenyésztéssel, zöldségtermesztéssel foglalkoznak. Az aljadohány törését azonban nem lehet nem hagyományos módon végezni. — Ez még megmaradt réginek, de mondta a brigádvezetőnk, holnapután már a színlevelet szedjük. Az jó, az gyorsabban megy, mert a kombájnon ülünk. Bitlisnek hívják Fejszámolás alapján Áz égőfejek szabályzója özvegy Király Jánosné mondta a fentieket, és azt is, hogy már 63 éves. Az asszonyok köténye, köpenye, melegítője — ki mit visel — feketén zsíros. A jó nyíri dohány zsírja rakódik rájuk, megfestve kezüket is. — Ez együtt jár ezzel a munkával — mondta Markos János brigádvezető — de szeretik csinálni, mert nem csak a ruha lesz zsíros, jó a kereset is. A Grihu egyesben — ez a tábla neve — ott jártunkkor ötvenegy asszony dolgozott. Piricséről, Nyírpilisről vegyesen, nem külön csoportban. Dicsekedtek azzal, hogy autóbusz hordja őket munkába és haza, de azt is említették; naponta megkeresik a 150—200 forintot. Markos János szerint: — Nem kell senkit a munkára invitálni. A jó kereset vonzó. És most jó is a dohányban dolgozni, mert régen volt ilyen szép. Ha lesz érkezésünk, hogy mindet letörjük ami termett, akkor az egy hektár leadja majd a 16—18 mázsa szárazai. A közölt adatok alapján egy kis fejszámolást" végeztünk a tábla közepén. Ha csak ötezer forintos értékesítési átlagárat számítunk, akkor is a termés hektáronként 80—90 ezer forint. Többet ér mint az alma. Á számítást a brigádvezető nem hagyta helyben. — Jól is néznénk ki — tiltakozott, — ötezer forinttól mi jóval többet számítunk. A mi dohányunk minősége mindig olyan volt, hogy hatezer forinttól is többet ért. A dohányt a beváltó minőség alapján veszi át. A minőség viszont nemcsak attól függ, hogy a dohánykórón milyen levél terem. A minőség a szárítástól függ. Az Emma-majorban 16 sirokkó rendszerű szárítókamra közén vagy félszáz asszony serénykedett. Az asszonyok tűsorkeretre szúrták a zöld leveleket, és a kamrákba rakták. — Amikor egy kamra megtellik, akkor én bekapcsolom a fűtést, és szárad a dohány. Arra ügyelek, hogy egyenletesen, szép legyen a szárítás. Ez adja a minőséget. Mihaliczku József mutatóban kitárta a kamrát, és szavait igazolva figyelmünkbe ajánlotta a levelek színét, amely bár aljadohány, mégis kifogástalan minőségű. — Ezt még rosszindulattal sem lehetne leminősíteni. Akkor meg még jobb dohányt készítünk, ha a levelek java jön majd be. Józsi bácsi nem ok nélkül, nem hivalkodásból dicsérte a szárítást. Az elnök mondta róla: — Nem egészen fiatal ember, 61 éves, de nagyon szereti a munkáját és nagy hozzáértéssel szabályozza az égőfejeket. Két éve küldtük el tanfolyamra, hogy szárítómester legyen. Lett volna fiatalabb ember is, de a kiválasztásnál mi a megbízhatóságra is gondoltunk. Amíg Józsi bácsi és a hozzá hasonló korú régi dohányosok dolgozni bírnak, ha új technológiával termesztjük is a dohányt, Piricsén nem lesz baj a dohánnyal. Idén szép a dohány, a tavalyitól jóval több dohány terem megyeszerte. Mennyivel szebb, mennyivel több a dohány, azt a Piricsén látottak, hallottak hűen példázzák. Seres Ernő Szünetben Tudom illetlenség, de hallgatóztam. Már másodszor csattant fel a nevetés a nyíregyházi tanárképző főiskola kerengőjének egyik előadóterméből. Nem bírtam megállni, odaültem a félig nyitott ajtó elé. A teremben a felvételi előkészítőre érkezett középiskolások. Üjabb nevetés. — Nem is tudom, tovább olvashatom-e? — meditál a női hang egy pajzánabb mondat után. A problémát itt is az idő oldja meg: fél tíz, vége az előadásnak. A „nevettető”, Balázs Mariann IV. éves magyar—ének szakos hallgató. — Napjaink irodalmáról volt szó. Egy Végh Antal: Akkor májusban esett a hó c. művének egy részletén mulatott a társaság. (Akik épp megindultak kifelé.) Félóra szünet következik. Fóri Judit gimnazista, Fehérgyarmatról. — Évközi írásbeli munkánk eredménye alapján hívtak bennünket a kurzusba. A főiskolások, az általunk választott tantárgyakból, rendszeres tesztlapokat küldenek. Ezt kell visszajuttatnunk, kitöltve. Postafordultával, javítás után, ellenőrizhetjük, milyen sikerrel oldottuk meg a feladatokat. Ezt a munkát értékelik az év végén, s a legjobbak kerülnék a kéthetes Studium generátora. Végh Zsuzsanna lakhelyét — miután kiderül, nagybátyja az író —, már csak a rend kedvéért kérdem. A válasz természetesen Jánkmajtis. — Nagyon hasznos ez az előkészítő. Olyan dolgokat tudunk itt meg, ami a tananyagban nem, vagy csak vázlatosan szerepel. — Milyen mai magyar szerzőket olvasol? . — Évközben kaptunk egy 6—8 könyvből álló kötelezőolvasmány-jegyzéket. Ebben Kertész Ákos Makra című műve is szerepelt. Judit és Zsuzsa tanítónőnek készül. Ri- móczy Erzsébet viszont magyar—könyvtár vagy magyar—történelem szakra. Egy éve van még, hogy eldöntse. — Ha bekerülnél a főiskolára, vállalnál munkát egy ilyen előkészítőn? Bizonytalan igen a szolnoki kislány válasza. — Miért épp Nyíregyházára szeretnél jönni? Unokatestvérem ide jár, sokat hallottam már a főiskoláról. A várost sajnos még nem ismerem. A foglalkozások reggel 8-tól fél 5-ig tartanak, nem volt még időm széjjelnézni. A szünetnek majdnem vége. A lányok visszamennek az előadóba. A folyosón 10—15 ácsorgóval találkozom. — Beszélhetnénk? — invitálom őket, ám vezetőjük, — egy főiskolás lány —, felcsattan. Mit képzelek, ők most a tanszékre mennek, dolgozatot írni! Papírt függeszt az ajtóra: „Gyöngyi, a tanszéken vagyunk! Ibolya”, s a csoporttal el. Várok Gyöngyire. Ám a diák még egy felvételi előkészítőn is csak diák marad. Nem jön. Ellógott a dolgozatírásról. Csendes Csaba Szervizre várva A z autó része a nemzeti vagyonnak. Gondozása így nem egyszerűen a tulajdonos magánügye, de a közé is. Ha tehát szerviz kerül szóba, nem Kovács vagy Tóth autósok érdekében szólunk, hanem — ha úgy tetszik — az autókéban. Ezzel aztán tisztába is tettük azt, miért kap olyan hangsúlyt a fehérgyarmati helyzet. Fiatal városunkban jelenleg két maszék és a MEZŐGÉP szervize gondozza a több mint ezer gépkocsit. Azaz gondozná, ha lenne olyan felszerelés, berendezés, műszer, személyi állomány — hogy csak néhány feltételt említsünk, amely a szervizszolgáltatást biztosítaná. A MEZŐGÉP megoldja azt, amit tud. De ez nem elég. A fejlesztés lehetősége pedig kevés. Van ennek anyagi oka, személyi feltétele, valamint még egy fontos körülmény: nem profilja a gépkocsiszerviz. Ha nem az övé; akkor kié? A helyi erőfeszítések mind-mind eljutottak a végponthoz. Ami ugyanaz, mint a kiindulópont. Vagyis nem változik semmi. Pedig lenne ötlet is. Tekintse feladatának a MEZŐGÉP, hogy belép a szolgáltatásba. Ha ez nem ilyen egyszerű, akkor lehet keresni kooperációs partnert. Ez lehet akár a VAGÉP, akár az AFIT. Ha ez az út sem járható, akkor valamelyik helyi ipari szövetkezetét kellene úgy támogatni, hogy létrehozhassa a járműkarbantartást. Vagyis valamit tenni kell. Autók rohangálnak sok ezer kilométert, míg szerelőt találnak. Járművek állnak sorban, míg rájuk kerül a sor. Üzemanyag sok ezer literje megy pocsékba, míg szerelőre bukkan az autós. Hát ha valami luxus, ez az. (bürget) Lássuk, milyen almatermés lesz? A nagyecsedi Rákóczi Termelőszövetkezet kertjében. (Mikita Viktor felvétele) Könyvtár közerőből A berkeszi gyermekotthon dolgozói a nyáron társadalmi munkával könyvtári olvasótermet és kölcsönzőt alakítottak ki az intézetben. Mintegy ezerötszáz kötettel bővült a könyvállomány is a Móra és a Magvető könyvkiadók ajándékával. így a gyerekek tízezer kötet könyv között válogathatnak az otthonban.
