Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-22 / 170. szám

: M VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. július 22. o Diplomás nők falun Vendégünk: Jányári Tibor Lépést tartani az igényekkel Egyszerű munkásnőnek né­zem Lakatos Éva textilmér­nököt, amint kék köpenyé­ben elvegyül az Újpesti Gyapjúszövő Gyár űjfehértói gyáregységében az üzemcsar­nok dolgozói között. Irodában ülünk le beszélgetni. Míg előkészítem jegyzetfüzetemet, ő noteszába pillant: az idő drága — hát gyorsan ellen­őriz még egy számítást. Pályájáról kérdezem. A feladat egész embert kíván — Gimnázium után az el­ső elhatározásom az volt: én aztán nem tanulok tovább! Laboráns lettem Nyíregyhá­zán, a vérellátó alközpont­ban. De hamarosan éreztem: szükségem van valamilyen szakmára. Akkoriban hívtak először magyar fiatalokat dol­gozni az NDK-ba. Hiába til­takozott édesanyám, elutaz­tam én is. Lakatos Éva fél év múlva sikeres német nyelvvizsgát tett. Majd gyűrűsfonó szak­munkás iskolára jelentkezett, és két esztendő alatt bizonyít­ványt szerzett arról is. Még Lakatos Éva az NDK-ban eldöntötte: itt­hon tovább folytatja a tanu­lást. — Budapesten, a Kelenföl­di Textilgyárban helyezked­tem el, mint szakmunkás. Je­lentkeztem főiskolai előkészí­tőre, és sikeresen felvételiz­tem a könnyűipari műszaki főiskolára. A nehezebb utat választottam, ugyanis esti ta­gozaton szereztem diplomát 1975-ben. — Tenyérnyi fonoda, két cérnázó, nyolc gyűrűsfonó­gép, szűkös keresztorsózó géppark. Ennyi volt az újfe­hértói üzem, mikor 1976-ban idekerültem technológusnak. Rá egy hónapra megbíztak a szövődé üzem vezetésével. Akkor fejlesztették fel a gyáregységet. A magyarok mellett svájci, francia, len­gyel, NDK szakemberek is szerelték a gépeket. Egyszer­re volt szerencsém és „sze­rencsétlenségem” a megszer­zett nyelvtudás, a német tex­tiles szaknyelv. így hát az üzemvezetés mellett tolmá­csoltam is a külföldieknek. Az első évek nehézségeit hosszan sorolja a mérnöknő. A szabolcsi tájon nem volt hagyománya ennek a szakmá­nak. Nem voltak öreg, tapasz­talt szakemberek, akik eliga­zítanák a fiatalokat. A veze­tésben pedig valamennyien kezdők voltak —, s ahogy Lakatos Éva mondja: kezdők még ma is. — Sokat hallottam arról, milyen nehéz mezőgazdasági dolgozókból ipari munkást nevelni. Bevallom, üres frá­zisnak véltem ezt a mondást. Itt aztán saját bőrömön ta­pasztaltam, milyen nehéz vál­lalkozás is ez. Tavaly nevez­tek ki technológiai osztály- vezetőnek. A gyáregység tel­jes technológiai folyamatát irányítom. Ez a feladat egész embert kíván. Sokat köszön­hetek szüleimnek, akik igye­keznek tehermentesíteni az otthoni munkák alól. Ez nagy segítség, hiszen ingázok: Nyír­egyházáról járok ki munka­helyemre. — Végül egy elkoptatott kérdés: mi ad örömet a mun­kájában? — Látok egy szép anyagot és elképzelem, milyen gyö­nyörű ruha lesz belőle. S eh­hez járul egy másik gondolat: az én kezem munkája is ben­ne van... „Az asszonyok könnyen elfogadtak" Egészen más e 'kérdésről Rimócziné Babják Julianna véleménye, aki dohányter­mesztési ágazatvezető a Ró­zsa Ferenc Termelőszövet­kezetben, Érpatakon. — Kinn, a szabad levegőn dolgozhatom. S bár sok ne­hézséggel küzdünk — pél­dául az időjárás szeszélyei­vel — mégis látványos az eredmény. Ha egy hét múl­va erre jár, biztosan nem is­mer rá a dohánytáblára. Sok esőt kapott a talaj. Elég két meleg nap, s jókorát tere­bélyesednek a növények. Azonkívül sose szerettem az irodát. A családban mindenki el­lenezte Julika pályaválasz­tását. Orvost akartak belőle — de irtózott a vértől. Kicsi korától érdekelte a mezőgaz­daság. így egyenes út veze­tett a debreceni agrártudo­mányi egyetemre. — Felkészültem a falusi életre. Nem a távolság a legnagyobb gondom — hiszen Nyíregyháza csak egy bol­haugrásra van — hanem az, hogy sokan férfimunkának tartják a foglalkozásomat. A női vezetőt a mezőgazdaság­ban nehezen ismerik el. Legfeljebb a brigádvezető­ket. Egyébként az asszonyok viszonylag könnyen elfogad­tak. Az ágazatban 45-en dol­goznak a kezem alatt, s egy férfi sincs köztük. Kitartó, összeszokott társaság. Ha kell, kijönnek hajnali 3-ra is a földekre és dolgoznak nap­nyugtáig. Szép szóval, türe­lemmel közelítek hozzájuk, meghallgatom a gondjaikat. Nem szoktam velük károm­kodni — pedig az igen diva­tos módszer errefelé. Leg­több gondom a középveze­tőkkel és elsősorban a férfi­munkatársakkal van. A Rimóczi házaspár csu­pán néhány hónapja helyez­kedett el Érpatakon. Ezelőtt három évig a papi tsz-ben dolgoztak. Ott nem volt meg­felelő lakásuk —, egy tsz- irodában húzták meg magu­kat — ezért jöttek el. Itt szép, háromszobás otthonba költözhettek. A fiatalasszony nagy fej­lesztés után vette át az ága­zatot. Ma 120 hektáron ter­mesztenek dohányt, ebből 80 hektár a közös terület. A pa­lántaneveléshez fóliatelep épült, és 10 szárítóberende­zést is vásárolt a tsz. Rimócziné Babják Julianna — Férjem is itt dolgozik, energetikus és a szárítótele­pet vezeti. Mint ágazatveze­tő, nem vagyok a felettese. De sok területen egyezik a munkánk. Hónapok óta tör­jük a fejünket, honnan ve­szünk alkatrészt a szárítók­hoz. A tízből négyben leégett a biztonsági kapcsoló. Ebből egy darab ezer forint, de le­hetetlen hozzájutni. A vé­gén csalk hat berendezéssel tudunk dolgozni. — Szórakozás? Hiányzik — különösen a pezsgő debrece­ni diákélet után — de annyi itt a munka, hogy nincs időnk ezen rágódni. Olvasni legfeljebb a szaklapokat tud­juk, kikapcsolódást a tévé, rádió ad. Tegnap 15 kilomé­tert gyalogoltam „házon be­lül”. Egy-egy ilyen fárasztó nap után nem érdekel más, csak a pihenés. Házi Zsuzsa Tizennyolc híján 13 ezer ember élt Szilveszter napján Nyírbátorban, és 278-cal több volt a nő, mint a férfi. Mind­ez a minimális létszámtöbb­let persze csak részben in­dokolja, hogy helyzetüket, munkájukat, életkörülmé­nyeiket megkülönböztett fi­gyelem kíséri, sokkal inkább arról van szó, hogy az évszá­zados beidegződések megvál­toztatása mégoly nagy figye­lem mellett sem egyszerű do­log. Milyen eredményekkel dicsekedhet Nyírbátor férfi- társadalma? — erre kértünk választ Jánvári Tibor ta­nácselnökhelyettestől, aki nemrég egy ilyen napirend gazdája volt a testület előtt. — Talán a nők gazdasági helyzetében bekövetkezett változásokkal illene kezdeni, hiszen ez hat ki leginkább egész életünkre. Ha csak mostani, ötödik ötéves ter­vünket tekintem, akkor 23 százalékkal emelkedett a dolgozó nők aránya, jóllehet közben 257-ről 187-re csök­kent a mezőgazdaságban ke­nyerüket keresők száma. Üzemek — például a Minő­ségi Cipőgyár, a ZÖLDÉRT — bővítése, az egészségügyi és a közoktatási hálózat ki- szélesítése, a kereskedelem ad több és több lehetőséget a nyírbátori lányoknak, asszo­nyoknak. Ám a fejlődés, az új munkahelyek létesítése ha jelentős is, de nem tartott lé­pést az igényekkel: ma is több, mint ötszáz keresőké­pes lánynak, asszonynak nincs hol dolgoznia. — A munka után követke­zik a fizetés, ami igazán nem mindegy, hogy mennyi. Váro­sunkban az üzemek, intéz­mények törekszenek az egyenlő munkáért egyenlő bér elv megtartására, de fel­mérések tanúsítják, hogy van azért különbség. Persze ma­gyarázat is van: más férfiak munkaiköri beosztása, több a gyakorlati idejük, magasabb a szakképzettségük, a férfiak többet túlóráznak, szóval a bértömegből nagyobb részt kapnak ma, mint a nők. Azért azt már eredményként könyvelhetjük el, hogy az egészségügyben, a kulturális ágazatban dolgozó nők elér­ték, vagy túlhaladták a kulcsszámuknak megfelelő bér alsó határát, a gyes-ről visszatérő anyákat eredeti, vagy hasonló munkakörben foglalkoztatják, távollétük alatt a legtöbb helyen emelik fizetésüket, kismama-szala­gokat állítanak munkába, megszüntetik a háromműsza­kos foglalkoztatásukat és so­rolhatnám tovább körülmé­nyeik, szociális helyzetük, egészségük megóvására tett intézkedéseket. — Mert ugye az is javít- könnyít helyzetükön, ha ke­vesebb ideig kell a boltban sorbaállni, ha gyermeküket bölcsődében, óvodában, ké­sőbb napköziben helyezhetik el, ha tovább javul a ma még nem kielégítő szolgálta­tások sora. Városunkban ma 125 bölcsődei, 625 óvodai, 720 napközihely van, rajtuk kí­vül 250-en étkeznék menzán, és 175 iskolás gyerek kapott helyet tanulószobán. És ezex- kel a számokkal még nem le­hetünk elégedettek. — Jó dolog, hogy a pártbi­zottság tagjainak 34, a ta­nácsnak 23, a népfrontbizott­ságnak 34, a KISZ városi bi­zottságának 39, a vöröske­resztes szervezet vezetőségé­nek 50 százaléka nő, de a munkahelyeken még nem vonják be őket arányuknak, munkában való helytállásuk­nak, szakmai-politikai kép­zettségüknek megfelelően a vezetésibe. Nyírbátorban 132 vezető beosztású ember dol­gozik, s mindössze 17 száza­lék a nő. Ez még akkor is kevés, ha sokak véleménye szerint részvételüket jelen­tősen befolyásolja kettős hi­vatásukból eredő túlterhelt­ségük, a vezetésre való terv­szerű felkészülés hiánya. Nagyjából ezt mondhatom munkájuk egyéb elismerésé­ről is. Egy reprezentatív fel­mérés szerint arányukhoz, munkájukhoz aktivitásukhoz képest kevesen kaptak ki­tüntetést S hogy mindez megváltozzék, nekünk, férfi­aknak van a legtöbb tenni­valónk. Ingázó édesanyák Bejáró ismerősöm pa­naszkodott a napokban: Kemecséröl ingázik nap mint nap Nyíregyházára, s bár „csak” harminc perc oda illetve vissza az út, mégis szinte semmire sem jut ideje. „Magam sem tu­dom pontosan, hová tar­tozom: nyíregyházi vagy kemecsei vagyok-e? Olyan, mintha egyik helyre sem kötődnék igazán.” Sok ezer nő gondja ez Szabolcsban is. Korán kel­nek, hamarjában össze­kapják magukat. Van, aki úgy hagyja el otthonát, hogy szót sem válthatott még alvó gyermekével. Az apróság ellátásának gond­ja ilyenkor a többi család­tagra marad. Van, ahol a nagymama vigyáz a gyere­kekre. Másutt az édesapa, esetleg egy testvér vagy ismerős fogja kézen regge­lenként a kicsit és kíséri napközibe, óvodába. Az ingázó édesanyák pedig szaladnak a többnyire túl­zsúfolt buszhoz, vonathoz, melyen nemhogy olvasni, de sokszor szót váltani sincs lehetőségük a tömeg­ben. Az időrabló bejárás má­sik nagy gond elé is ál­lítja a háziasszonyokat. Délután, mikor hazaérnek községükbe, nem ritkán már zárva találják a bol­tokat — ha pedig nyitva vannak, az áru hiányzik a polcokról. Ezért vacsorára, vagy hét végén a vasárna­pi ebédre való húst, sok­szor a zöldségeket és még jó néhány cikket is a vá­rosból kell cipelniük. A bevásárlásra két lehetősé­gük van. Vagy ebédidőben szaladnak el az üzletekbe, vagy délután a későbbi járattal indulnak haza. Vállalva, hogy az aznapra tervezett, halaszthatatlan házi munkákkal sokkal később végeznek majd. Este aztán fáradtan dől­nek az ágyba, s az óra mérges, hajnali csörömpö­lésére bedagadt szemek­kel, kialvatlanul riadnak fel. Nem sokkal könnyebb a bejáró fiatal, egyedülálló nők helyzete sem. Igaz, apró gyerekek gondja még nem pihen a vállukon, de talán éppen ezért valami­vel hontalanabbak mint családos társaik. A régi, otthoni baráti kört sokuk újra cserélte fel városi munkahelyén. Valójában ide sem tartoznak, hiszen a sokszor estébe nyúló programokon nem vehet­nek részt — a bejárás, ha­zautazás miatt. A régi, ha­zai társasággal pedig ap­ránként megkopik a kap­csolatuk. Az átutazott órák, fárasztó üresjáratok pedig megnehezítik párvá- lasztásukat is. (h) Ügyes kezű lányok, asszonyok dolgoznak a félautomata keresztorsózó gépeken az Üjpesti Gyapjúszövő Gyár újfehértói gyáregységében. (Gaál Béla felv.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents