Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-22 / 170. szám
1979. július 22. e Berecz Jánossal, a Központi Bizottság osztályvezetőjével komik változásairól Tisztelt doktor úr! A minap annak a falunak a rendelőjében, ahol most helyettesít, arra kértem: ossza meg olvasóinkkal négy évtizedes orvosi munkájának tapasztalatait, ön kérésem hallatán kifakadt: inkább a halál, mint újságban szerepelni, meghalna a szégyentől, dicsekedni nem akar. Mint emlékszik, először még próbáltam győzködni, de ellenállása olyan mértékű volt, hogy a végén feladtam. Igaz, önnek joga van megtagadni a szereplést, mégse értettem az igazi okot. Hozzátette, legfeljebb annyit tudna mondani: korábban 10 falut látott el, már csak egyet, meg aztán panasza is van, mert csak a nyugdíj előtt rendezték a fizetését. Miután — ön szerint — az igazság úgysem jelenik meg arról, amit gondol, így hát nem hajlandó beszélni. Gondolkodtam, ön talán szégyelli a negyvenéves munkát? Vagy úgy vélekedik: ha eddig megvoltam biztonságos kis elefántcsont-tornyomban, éppen most, hatvan fölött lépjek ki? Vagy talán méltatlannak tartja az újságot, hogy ott nyilatkozzék meg? Ki tudja. Mindenesetre furcsa volt a magatartása. Annál inkább, mert a közhiedelem szerint az orvos nemcsak gyógyító egyed, hanem közéleti ember, aki egy-egy település gondját-baját a vállán viseli, jobbulásá- nak munkálója, tudatának életmódjának alakítója. Tudom, nem ön az egyetlen ember az országban, aki vélt okok miatt elhessegeti a kérdezőt. A beszűkült, a saját biztonságát, az önös érdeket és megközelíthetetlen nyugalmat védők sajátja ez a mentalitás. És ettől a perctől kezdve az ön személyes joga, hallgatása, nem magánügy. Mert mi lenne akkor, ha azok, akiknek tudására, tapasztalatára, ismereteire, élményeire, szellemi többletére számít a társadalom, bezárnák az ajtókat, szájakat és megmaradnának kibicnek? Igaz, az orvos arra tesz esküt, hogy gyógyít, megelőz. De amikor az ember javát szolgáló passzust olvas akár Hippokra- tésznél, akár másutt, abban az is benne foglaltatik, hogy a napi orvoslás szakmai teendője mellett megosztja tudását és vélhetően szerzett bölcsességét is környezetével. Szerencsére vannak orvosok, akik nem szégyellik eddigi munkájukat, sikereiket és kudarcaikat. Szívesen szólnak arról, mi a gondjuk és mi az örömük, büszkén — és mennyi joggal! — említik: sikerült alakítani a reájuk bízott emberek gondolkodását is. Bizonyára észrevette, hogy társadalmunkban az a szokás: elmondjuk a jót is, a rosszat is. Az igazságra törekszünk. Nem oktalan melldöngetésre, de nem is ruhaszaggatásra. így Önnek sem kellett félni attól, hogy méltatlanul szentté avatjuk, vagy éppen sárba rántjuk. Most már szinte örülök annak, hogy ön nem volt hajlandó nyilatkozni, beszélni, válaszolni.' Félek, hogy ebből az alapállásból nem tudott volna olyat mondani, ami az igazság kibontásához segített volna. Csalódtam? Igen. Hogy azért ennek is volt haszna, annak eredménye ez a levél. Inkognitóját természetesen megőrzőm, ez kötelességem. Tartok tőle, lesz aki magára ismer, sőt az is előfordulhat, lesz, aki önre ismer majd. Ennek kockázatát vállalom, mert hiszem: közügy, ha valaki akkor is hallgat, ha beszélni kell. Hiszem: a diploma nemcsak szakma folytatására, de társadalmi felelősségre is kötelez. Hiszem: sosem a hallgató, hanem a cselekvő viszi előre a világot. 0 — Korunk jellegére vonatkozóan többféle meghatározással lehet találkozni. Melyik az, amely a valóságos viszonyokat a leghívebben kifejezi? — Valóban sokféle jelzővel illetik ma korunkat. Ám egy korszak lényegét a társadalmi fejlődés folyamata határozza meg. A társadalmi-gazdasági változások elemzése alapján állapíthatjuk meg konkrétan a fejlődés irányát, fő tartalmát. Ebből tűnik ki világosan, hogy melyik osztály, milyen politikai erők, szövetséges mozgalmak határozzák meg a fejlődés menetét és nyomják rá bélyegüket a jövő alakulására, formálják, határozzák meg az emberiség útjának irányát. — A világban az utóbbi fél évszázad folyamán hatalmas forradalmi változások mentek végbe. E folyamat kibontakozásának kezdetén a Szovjetunió létrejöttének történelmi ténye áll. A Szovjetunió szocialista nagyhatalommá fejlődött, és ezzel megdönthetetlen bázist teremtett a forradalmi folyamat továbbhaladásához. — A fejlődés újabb jelentős tényezője a szocialista világrendszer létrejötte és megerősödése volt. Az emberiség sorsának alakulását mindinkább a szocialista világrendszer helyzete és magatartása határozza meg. A szocializmus történelmileg legyőzhetetlenné vált. — A világ békés fejlődéséért és biztonságáért folytatott harcban ma három hatalmas erő egyesül: a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadító forradalmi mozgalom. E három erő egységes, összefogott fellépése újabb távlatokat nyit meg az emberiség jövőjéért, az imperializmus ellen folytatott harcban. — A kapitalista világrendszer történelmileg visszaszorul, és az elmúlt fél évszázad folyamán súlyos vereségek érték. Nagy hiba lenne azonban lebecsülni befolyását és lehetőségeit. Bár az imperializmus általános válsága tovább mélyül, mégis hatalmas anyagi erővel rendelkezik. A nemzetközi burzsoázia gazdag tapasztalatokat halmozott fel az osztályharcban és fokozza politikája agresszivitását. Vezetői jelentős mértékben felismerték, hogy rendszerük létéért küzdenek, s igyekeznek felhasználni a tudomány és a technika vívmányait uralmuk erősítésére, gazdaságuk fokozására, nemzetközi pozícióik védelmére. — A jelenkori nemzetközi viszonyok legfontosabb realitása, elsődleges vonása tehát az, hogy két társadalmi világrendszer és ennek megfelelően két világpolitika — szocialista, valamint kapitalista politika — létezik egyszerre és folytat egymássál osztályküzdelmet globális méretekben. — Korunk jellege hogyan függ össze az emberiség mai legalapvetőbb problémáinak megoldásával, mindenekelőtt a háború és béke kérdésével, valamint a forradalom és társadalmi haladás ügyével? — Korunkban a kapitalista társadalmat világméretekben váltja fel a szocializmus. Ez az egyes népek életében konkrét forradalmi változásokat jelent és mint folyamat, átfogja az egész emberiséget. Ez az esemény, akár robbanásként, akár fartós, elhúzódó folyamatként megy végbe, mindenképpen csak olyan forradalom lehet, melynek célja a szocializmus megvalósítása az adott országban. A szocialista orientációjú országok növekvő száma is alátámasztja ezt az értékelést. — A mai korszakváltás minőségileg új tudományos-technikai feltételek között zajlik. A társadalmi célokat megvalósító osztályharc minden területen, minden felhasználható eszközzel folyik. A tudományos-technikai forradalom olyan erőket és eszközöket hozott létre, melyek hatásukban globálisak és tömegesek. Elsősorban ezektől függ minden társadalom anyagi létfeltétele, s ugyanakkor a forradalmi harc stratégiájának és taktikájának alakulását is jelentősen befolyásolják. Másrészt ezek a hatalmas erők rombolásra is felhasználhatók. A kapitalizmus elnyomó és kizsákmányoló jellege a háború állandó veszélyét hordozza magában, kockára téve az emberiség létét, az emberi civilizáció fennmaradását. Minden progresszív társadalmi erőnek és mozgalomnak számolnia kell ezzel a valósággal és lehetőséggel. — A szocializmus megvalósításáért folyó osztályküzdelmet mind a nemzeti keretek között, mind a nemzetközi porondon úgy kell ma megvívni, hogy megakadályozzuk a termonukleáris világháborút és minél biztosabban kiiktassuk a háborúkat az országok kapcsolataiból. Ez bizonyosfajta együttműködést is szükségessé tesz, kompromisszumokat követel az ellentétes társadalmi osztályok intézményei között. Az együttműködés csak oly mértékű lehet, ami nem gátolja meg, nem teszi lehetetlenné a szocialista forradalmi folyamat végigvitelét, a szocialista országok vívmányainak védelmét. — Korunk legalapvetőbb kérdésével szorosan összefügg a nemzetközi enyhülés. Ezzel kapcsolatban a tapasztalatok meglehetősen erős hullámzást mutatnak. Megítélése szerint mi ennek az,.oka és hogyan ítélhetjük meg jelenlegi állapotát és a perspektíváját? — Való igaz: a mai helyzetet az jellemzi, hogy az enyhülés a nemzetközi viszonyok fejlődésének fő iránya, de a folyamat kétségtelenül lelassult és ellentmondásossá vált. Miért következett ez be? — Az enyhülési folyamat előző szakaszában a kialakult realitásokat kellett elismertetni. Az enyhülésnek abban az időszakában nagyon jelentős eredmények születtek, különösen Európában, a szovjet—amerikai kapcsolatokban, de néhány veszélyes hidegháborús feszültséggóc felszámolásában is. — A mostani szakasz eltérő. Lényegében az erőviszonyok azonos színvonalán kell továbblépni. Éppen ezért ezt az időszakot nem a rendkívüli, nagy eredmények, hanem az enyhülés hétköznapjain végzett szívós építőmunka jellemzi, amikor mindennap harcolni kell az újabb megállapodásokért vagy a korábbi eredmények megvédéséért, és sokkal inkább érvényesíteni kell a kölcsönös érdeket. Ugyanakkor a burzsoázia hidegháborús körei is magukhoz tértek és az új körülmények között megtalálták a módját és lehetőségét annak, hogy nyomást gyakoroljanak a szocialista országokra, hogy akadályozzák a nemzetközi viszonyok továbbfejlesztését és hogy nyomást gyakoroljanak saját osztályuknak azokra a köreire is, amelyek viszonylag reálisan tekintenek a nemzetközi helyzetre. E körök megpróbálják megállítani, visszafordítani a haladás erői számára kedvező folyamatot. A viszonylag reálisabb csoportok a folyamatot lassítva keresik osztályérdekeik érvényesítésének módját, lehetőségeit. — A nagy nehézségek ellenére is optimisták lehetünk az enyhülés jövőjét illetően, ha minden érdekelt politikai erővel szívósan és következetesen harcolunk továbbfejlesztéséért. Ezt bizonyítja a szovjet—amerikai kapcsolatokban beállt javulás, a SALT—II aláírása, a különböző társadalmi rendszerű országok vezetőinek gyümölcsöző találkozói stb. — Az enyhülés útjában a fegyverkezési verseny jelenti a legfőbb akadályt, amelyet az erőpolitikát képviselő militarista körök kényszerítenek a világra. Az utóbbi években ezek egyre nagyobb aktivitást fejtenek ki. Ez a körülmény milyen veszélyekre hívja fel a figyelmet? — A fegyverkezési verseny anyagi terhei általában ismertek. Nagyon sok adatot ismerünk ezzel kapcsolatban. Mindnyájan tudjuk, hogy a világon most naponta egymilli- árd dollárt költenek fegyverre. Emögött anyagi erő van, nem papír. Tudunk más adatokat is, ezeket most nem akarom sorolni, viszont nem vizsgáljuk meg elég mélyen és közösen a militarizmus szociális-társadalmi hatását. Én erre szeretném felhívni a figyelmet. — Először: az imperialista militarizmus a társadalomban az erőszak legfőbb bázisa. Ezzel összefüggésben kell vizsgálnunk a terrorizmust is. A terrorizmus újabb hulláma a 70-es évek közepén és második felében kezdődött, megintcsak összefüggésben azzal, hogy fokozódott a fegyverkezési verseny és az emberi jogok kampánya antikommunista tartalmat kapott. Ezért szerintem a terrorizmus gyökerei a nemzetközi imperializmusban és a militarizmusban vannak. Jellemző, hogy abban a pillanatban, amikor egy országban a terrorizmus nagyobb arányokat ölt, baloldalinak álcázzák, a nemzetközi forradalmi mozgalomból vett kifejezésekkel illetik, lopott mezbe öltöztetik és az imperialista propaganda azzal vádolja a szocialista országokat, hogy ott képezik ki ezeket a csoportokat. — A militarizmus további társadalmi hatása, hogy félelmet kelt az emberekben. Azt a gondolatot ülteti el, hogy „rendnek” kell lenni a társadalomban, mert ha nincs rend, akkor az nemzetközi konfliktushoz, pusztuláshoz vezethet. A rend jelszavával igyekszik a reakció fékezni a tömegek társadalmi aktivitását. — A fejlődő világnak is különösen sokat árt az imperialista militarizmus. Mondhatjuk e mi barátainknak, a forradalmároknak a fejlődő világban, hogy elsősorban a belső kérdésekkel foglalkozzanak, hogy oldják meg az élelmiszertermelést, hogy számolják fel az analfabétizmust, hogy szervezzék meg az egészségügyi ellátást, amikor állandó fenyegetettségben élnek? Angolának, Mozambik- nak szinte még nem volt egy nyugodt napja sem. Az állandó fenyegetéssel szemben valamilyen erőt szükséges szembeállítani, s ezért szűkös anyagi és szellemi kapacitásuk egy részét a védelemre kell fordítaniuk. Tehát általában a fejlődő világban is az imperialista militarizmus a társadalmi haladás, a demokratikus kibontakozás alapvető ellensége. — A militarizmus nemzetközi hatása az erőpolitikában nyilvánul meg. A szabad útválasztás jogának biztosításához a legkedvezőbb nemzetközi feltételt a békés, demokratikus nemzetközi viszonyok jelentik, amikor tárgyalásokkal, megegyezésekkel, kompromisszumokkal oldódnak meg a dolgok és előrehaladás van fontos nemzetközi kérdésekben. Az erőpolitika viszont ennek az enyhülési szakasznak az ellensége. Gátolja az egyes országok fejlődését, a kérdések demokratikus megoldását, sőt az ellenforradalom exportjának állandó veszélyét is magában hordozza. A leszerelésért és a militarizmus ellen folytatott harc tehát nem egszerűen az életben maradásért folytatott harc, hanem a szocialista forradalom kedvező nemzetközi feltételeiért folytatott küzdelem is. A — Mit tudnak szembeállítani az erőpo- w litikával a békéért küzdő erők? — A békeharc két alapvető tényezőjét. Az egyik az az erő, amely ellensúlyozza a nemzetközi imperializmus militarista köreit. A másik a tömegek olyan mozgalma, amely arra irányul, hogy a saját kezükbe vegyék sorsuk intézését. Ha szembeállítjuk ezt a forradalmi demokratikus tömegmozgalmat, benne a kommunista pártokat is a szocialista országok katonai erejével, ha elnézzük az imperialista propagandának, hogy azonos módon kezeljen minden hadsereget, és ezzel megzavarja a tömegek gondolkodását — akkor a szocialista forradalom győzelmének, a társadalmi haladásnak és a békének nemzetközi feltételeit gyengítjük. A — Az utóbbi hetek legnagyobb hordere- w jű nemzetközi eseménye volt a SALT— II aláírása. Miben látja a megállapodás jelentőségét az enyhülési folyamatban? Várható-e, hogy ettől újabb lendületet kapnak a nemzetközi élet pozitív tendenciái? — A SALT—II megállapodásnak több irányú jelentősége van. Először is bizonyítja, hogy a Szovjetunió, a szocialista országok következetes békepolitikája, megegyezési készsége még a legbonyolultabb területen is előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Másrészt igazolja, hogy a hidegháborús körök mesterkedései és rágalmazási hadjáratai közepette is megtalálhatják a világ két legnagyobb hatalmának vezetői a kölcsönös érdekeknek azt a kompromisszumát, amely jelentős hozzájárulás az egész világ békés jövőjéhez. Bizonyítja, hogy a legbonyolultabb katonai kérdésekben is sikerült szívós tárgyalások közepette megtalálni az egyensúlyi arányokat. Ezzel újabb tárgyalások és megállapodások előtt nyitottak utat. Harmadrészt a SALT— II az enyhülés eddigi fejlődésének a legnagyobb eredménye, és éppen ezért jelentősen visszahat az enyhülési folyamatra, erősíti azt, növeli az életképességét és hatékonyságát. — De ne felejtsük el, hogy a SALT—II megállapodás még nem lépett életbe. Az USA-ban már ma is látható, hogy a leszerelés ellenfelei, a fegyverkezési verseny megszállottjai nagy erőfeszítéseket tesznek a jóváhagyás megakadályozására. Ezek a körök valóban a tűzzel játszanak, amikor a saját és megbízóik profitjának biztosítását tartják szem előtt a népek létét fenyegető háborús veszély csökkentése helyett. A SALT—II aláírása óriási eredmény, de a veszély még nem múlt el. Változatlanul létszükséglet minden jóakaratú ember összefogása és aktív tevékenysége a fegyverkezési verseny megfékezésére. A — Mire támaszkodhat az emberiség biz- w tonsága? — A biztonság, eddigi történelmi tapasztalatok alapján vagy erőre, vagy a bizalomra — két és többoldalú szerződésekre, megállapodásokra — felépített nemzetközi rendszerre támaszkodhat. Ez a nemzetközi rendszer még nem épült ki. Az eddig kialakult bizalom könnyen meginog, a fegyverkezési verseny megakadályozása még kiegyensúlyozatlan állapotban van. Az eddig elért eredmények, megállapodások bizonyos fokig korlátozzák, vagy szabályozzák, de nem állították még meg. — A leszerelésért folytatott harcnak van programja, amely reális és a néptömegek harcos fellépésével, a szocialista országok diplomáciai aktivitásával, a szociáldemokrata vezetők őszinte együttműködésével, a polgári politikusok józan, reális köreinek hozzájárulásával megvalósítható. Ezt a leszerelési programot alkotják a Szovjetunió kezdeményezései, a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának budapesti ülésén kidolgozott javaslatok, a Szocialista Internacionálé leszerelési bizottságának lépései és a különböző leszerelési tárgyalások témái. Van miért és — a SALT—II aláírása is mutatja — lehet a siker reményében folytatni a harcot. £ — Köszönöm az interjút. Rákos Imre KM VASÁRNAPI MELLÉKLET ^Vasárnapi ^MMTERJÚ^
