Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-20 / 168. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. július 20. Nicaraguából jelentjük „Nicaragua felszabadult, az ország egész területe a sandinista Nemzeti Felszafoadí- tási Front ellenőrzése alatt áll” — adta hírül csütörtökön a hazafiak „Radio Sandino” adója nem sokkal azután, hogy a front egységei elfoglalták a Managua szívében fekvő megerősített elnöki rezidenciát, Somoza volt diktátor hírhedt bunkerét. Az épületet védő több száz nemzeti gárdista letette a fegyvert. A sandinista Nemzeti Fel- szabadítási Front katonai győzelmét bejelentő nyilatkozatában Espinoza szóvivő felkérte a polgári lakosságot, hogy őrizze meg nyugalmát, tartózkodjék a törvénytelen cselekedetektől. A Nemzeti Újjáépítés kormánya újabb diplomáciai győzelmet is aratott: Lopez Portillo mexikói elnök kormánya szerdán bejelentette, hogy az ideiglenes kormányt Nicaragua törvényes kormányzatnak ismeri el és haladéktalanul diplomáciai kapcsolatokat teremt vele. A nicaraguai Nemzeti Újjáépítés kormánya szerdán még San Josében közzé tette a somozista rendszer megdöntése utáni időszak legfontosabb kormányzási alapelveit. A dokumentum szerint maradéktalanul feloszlatják a Nemzeti Gárdát és új hadsereget hoznak létre, amelynek tagjai a sandinista fegyveresek és azok a gárdisták — közkatonák és tisztek — lesznek, akik hozzájárultak a diktatórikus rezsim fölszámolásához. A parlament két házának feloszlatása után a végrehajtói hatalmat az öttagú szűkebb kabinet, a törvényhozóit pedig ez a testület és a 33 tagú államtanács fogja gyakorolni. Az államtanács feladata lesz az alkotmány és a választási törvény kidolgozása is Nagygyűlés Budapesten (Folytatás az 1. oldalról) delme 1950 óta több mint hatszorosára nőtt, részesedése a világ ipari termeléséből megkétszereződött. Harmincöt esztendő alatt gyökeresen átalakultak a társadalmi-gazdasági viszonyok, a múlthoz alig hasonlítható változások következtek be a nép életében. Az eredmények a munkásosztály, az egész nép erőfeszítéseiből születtek. Ugyanakkor lengyel elvtársainkkal, barátainkkal együtt tudjuk, tapasztaljuk, hogy a szocialista közösséghez való tartozás és sokoldalú együttműködés erősítése valameny- nyi szocialista ország fejlődésének fontos tényezője. — Pártjaink, népeink vállvetve harcolnak közös ügyünk, a szocializmus felépítéséért, a béke megőrzéséért. Országaink hatékonyan együtt dolgoznak a gazdaság, a kultúra, a tudomány, közoktatás, a sport és az élet számos más területén. Gazdasági kapcsolataink fejlődését a legjobban mutatja a lengyel—magyar árucsereforgalom, amelynek értéke az 1970. évi 252 millió rubelről az idén várhatóan 664 millióra növekszik. Különösen jelentősek a hosszú távú termelési együttműködésre létrejött megállapodások. — Pártjaink egységes nézeteket vallanak a nemzetközi helyzet, a kommunista mozgalom valamennyi alapvető kérdésében — mondotta a továbbiakban. Jelenünk és jövőnk alakulásában döntő tényező a Varsói Szerződés tagállamainak összehangolt nemzetközi tevékenysége. Ennek jó példája a tagállamok külügyminisztereinek legutóbbi budapesti ülésén elfogadott felhívás a nukleáris háború veszélyének csökkentésére és az az indítvány, hogy minél előbb hívjanak össze európai konferenciát a katonai enyhüléssel összefüggő intézkedések kidolgozására. — Legnagyobb nemzeti ünnepünkön pártunk, kormányunk és dolgozó népünk Napi külpolitikai kommentár Embertelen rágalmazók GENFBEN NEMZETKÖZI ÉRTEKEZLET kezdődik ma az indokínai menekültek humanitárius problémáiról. Mint az ENSZ illetékes képviselői közölték: a tanácskor zásra 72 állam kapott meghívót, s közülük eddig 40 jelezte hivatalosan részvételét. A konferencia összehívását Waldheim ENSZ-főtitkár kezdeményezte, még mielőtt körutat tett az indokínai térségben. Látogatása után jelezte: az értekezlet a menekültek humanitárius gondjainak orvoslására ül majd össze. A világszervezet első emberének szavai közvetetten annak a propagandakampánynak a veszélyeire utaltak, amellyel mindenekelőtt az Egyesült Államok és Kína vezetői a Vietnami Szocialista Köztársaság erkölcsi-politikai lejáratását kívánták elérni a térségben és az egész világon. A nyugati és a pekingi újságokban, hivatalos megnyilatkozásokban az utóbbi időben szinte mindennaposak a minősíthetetlen hangú kirohanások Hanoi ellen. A tragikus helyzetről szóló beszámolók közben azonban az újságírók még véletlenül sem emlékeztetnek arra, hogy milyen szerepe. volt az USA-nak és Kínának annak a nehéz helyzetnek a kialakulásában, amely- lyei most Vietnam egyedül megbirkózni képtelen. Elég, ha felidézzük 1975 táv. szát, amikor a saigoni bábrezsim összeomlása olyan va. tlanui érte az amerikaiakul-, hogy már nem tudták vét ehajtani tömeges evakuálási tervüket: elszállítani Pél-Vietnamból a kollabo- ráns hivatalnoki-katonatiszti réteget. Tízezreket hagytak hátra a lerombolt országban, akik mind a mai napig képtelenek voltak — nem is akartak — bekapcsolódni a szocialista Vietnam újjáépítési terveinek megvalósításában, s inkább éltek a kivándorlás lehetőségével. Kína Dél-Vietnam felszabadulásakor még azt remélte, hogy hegemonista törekvései szolgálatába tudja állítani az újraegyesített országot. Amikor ez nem sikerült, minden lehetséges eszközt és alkalmat megragadott arra, hogy akadályozza a vietnami népet országépítő tervei valóra váltásában. A Vietnamban élő kínaiak, a hoák körül csapott pekingi hírverés épp egy esztendeje folyik már. Eleinte a vietnami gazdaság szétzül- lesztése érdekében csalogatta őket haza Peking, hogy azután embertelen módon kitaszítsa az országból, a hoákat. Néhány hete a kínai agresz- szió nyilvánvaló kudarca után — már azzal vádolják Pekingből Hanoit, hogy nem hajlandó visszafogadni őket. A KONFERENCIÁN RÉSZT VEVŐ vietnami küldöttség vezetője, Phan Hien külügyminiszter-helyettes, amikor megérkezett Genfbe, rögtön hangsúlyozta országa jóakaratát, együttműködési készségét és azt a szándékot, hogy tevékeny és építő módon kíván hozzájárulni a konferencia sikeréhez. Hasonló szellemben nyilatkozott Fir- jubin szovjet külügyminisz- ter-helyetes is. Viszont akik a rágalomhadjáratot elindították, most vagy hallgatnak, vagy mint Kína egy újabb agresszióval fenyegetőznek. Mintha a menekültek sorsához az égvilágon semmi közük nem lenne. K. M. testvéri üdvözletét küldi a Lengyel Népköztársaság munkásosztályának, parasztságának, értelmiségének, egész dolgozó népének, — mondotta befejezésül Borbándi János. A nagy tapssal fogadott beszéd után Tadeusz Pietrzak emelkedett szólásra. Az 1944. július 22-én a Lengyelország felszabadulását követő napon kihirdetett történelmi jelentőségű Júliusi Kiáltványt, az azóta megtett utat méltatva Tadeusz Pietrzak aláhúzta: , — Népünk tudatában gyökeres, szocialista irányú társadalmi és politikai változások mentek végbe. Kiková- csolódott nemzetünk megbonthatatlan egysége. Általánossá tettük az oktatást, fejlesztettük a tudományos és a kulturális életet. Végrehajtottuk az ország hatalmas méretű gazdasági átalakítását. — Bányászatunk, s még- inkább gépiparunk eredményeinek köszönhetjük, hogy a hajdanán elmaradott agráripari Lengyelország fejlett ipari-agrár országgá erősödött, s hazánk ma a világ tíz legriagyob iparral rendelkező országa között foglal helyet. — Á különböző szintű oktatási intézményekben 9 millió gyermek és felnőtt tanul, s közülük 491 ezren az ország 89 felsőoktatási intézményének hallgatói. A kulturális élet fejlődése a kultúra értékeinek növekvő népszerűsége úgyszintén az elmúlt 35 év vívmányainak szerves részét jelenti. A Lengyel és a Magyar Népköztársaság testvéri kapcsolatairól szólva kiemelte: — Az országainkban végbement politikai és társadalmi átalakulás együttműködésünk bázisává vált. Ennek köszönhetően hagyományos barátságunk azonos osztályérdekre, népeink ideológiai szövetségére alapozódik. Népeinket és országainkat szövetség fűzi a Szovjetunióhoz, mindkét ország hű és elkötelezett tagja a Varsói Szerződés védelmi rendszerének és szorosan együttműködik a KGST szervezetében. Országaink külpolitikájában teljes a nézet- és cselekvésazonosság. A Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete befejezésül méltatta a kétoldalú kapcsolatok, az árucsere-forgalom, a gyártásszakosítás, a kulturális együttműködés és az élet más területein elért fejlődés eredményeit. A két nép barátságát éltető nagy taps után műsor következett, majd az Internacio- nálé hangjaival véget ért az ünnepi esemény. Változások a világgazdaságban (3.) Heg keményedett piacok □ világpiaci árviszonyok megváltozása, a tőkés országok növekedési ütemének alacsony volta, így vásárlókedvük csökkenése és exportjuk erőltetése mind jelzi a világgazdasági változásokat. S ezek a folyamatok önmagukban is károsan hatnak a magyar gazdaságra. Mindezek mellett a tőkés országok bevetik azokat az eszközöket, amelyek még nehezebbé teszik piacaikra a behatolást. Ezeknek az eszközöknek se szeri se száma. Az ENSZ egyik szervezete kísérletet tett felmérésükre, rendszerbe foglalásukra, és mintegy négyszáz módszert foglalt listába. A megkülönböztető, így a normális külkereskedelmet gátló intézkedések tömeges és általános alkalmazása is jelzi, hogy a világkereskedelemben súlyos a helyzet. A korábbi évtizedekben a nemzetközi szervezetekben az országok arra törekedtek, hogy felszabadítsák (liberalizálják) a külkereskedelmet, mert akkor az egész tőkés világgazdaságban kedvező konjunktúra ezt követelte meg. Mindenkinek érdeke volt a piac bővítése és a külkereskedelmi kapcsolatok szabad fejlesztése. Most viszont a kedvezőtlen gazdasági helyzetben minden ország a piacok meghódítására, eladási lehetőségeik bővítésére törekszik, amikor mint exportőr, vagyis eladó szerepét játsza. Vevőként és termelőként ugyanakkor abban érdekelt, hogy minden lehető intézkedéssel — és ebben az állam is segítséget nyújt a maga eszközeivel — gátolja az importot, az áruk külföldön történő vásárlását. Miért? A külföldi áru a belső piacon versenyt támaszt a hazai termékeknek, és gátolja mind az áremelésben, mind pedig a nagyobb mennyiségek eladásában a hazai termelőt, S ez előnytelen, hiszen oda hat, hogy az adott országban a termelés tovább csökken, a gazdaság fellendülése megtorpan. Tehát végső soron mindenki az exportban érdekelt, s az importot igyekszik meggátolni, vagy legalábbis korlátozni. Csakhogy van egy bökkenő: különféle nemzetközi megállapodások (a többi között a világ országait magában foglaló GATT- ban, az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményben létrejöttek) tiltják mind az import adminisztratív korlátozását, mind pedig az export állami támogatását (szubvencióját). Ezt szeretnék valahogy kijátszani, amikor a különféle diszkriminatív intézkedéseket alkalmazzák. Vegyünk ezek közül két jellemzőt. Az import esetében áremelő tényező, hogy a külföldön vásárolt áru után vámot kell fizetni, s bizony a vám esetenként 40— 50 százalékkal, de előfordul, hogy száz százalékkal megdrágítja a terméket. Évtizedeken át az államok többféle egyezményben a vámok csökkentésére kötelezték magukat, vagyis törekedtek rá, hogy a külföldi termékek versenyképesek lehessenek a hazaiakkal. A vámcsökkentés, vagy éppen a fel- számolási megállapodások ma is érvényben vannak, sőt, újak megkötése napirenden van. S ha egyszer valamelyik állam aláírta a megállapodást, azt végre is kell hajtania. A jelenlegi helyzetben sok ország ügyes és meg nem támadható módszerekkel kijátssza a megállapodást. Ugyanis a nemzetközi egyezmény a vámokat leszállítja, de nem tiltja meg, hogy az állam adókat, illetékeket stb. vethessen ki ugyanazon termékre. Ez minden ország saját belügye. így aztán lehet, hogy a vámokat mérséklik vagy éppen eltörlik, de akkora adót vetnek ki az importált cikkre, amely semlegesíti a vám hatását. Az állam jól jár, mert végül is bevétele nem változik (a kieső vámot pótolja az adóbevétel), s a belföldi termelők is, mert mentesülnek a versenytől, s a hazai termék könnyebben eladhatóvá válik. Egy másik módszer, amikor „piaczavarás” címén úgynevezett dömpingel járást indítanak az importált külföldi termék termelője ellen. Erre lehetőséget ad egy nemzetközi gyakorlat, aminek a lényege az, hogy ha a külföldi szállító olyan áron ad el egy árucikket (exportál), amely ár alacsonyabb, mint ugyanazon árucikk hazai ára, akkor a termelő dömping vádjával illethető. Ugyanis ilyen esetben azt feltételezik, hogy a termelő azért tudja olcsóbban adni termékét a külföldön, mint a belföldön, mert árkiegészítést, szubvenciót kap az államtól. S ezt a nemzetközi szerződések tiltják. Ha beigazolódik a dömping, akkor vagy kitiltják az adott terméket a piacról, vagy arra kötelezik a termelőt, hogy emelje föl az árat. S ha ez utóbbira kerül sor, lehet, hogy annyira megdrágul az adott áru, hogy nem lehet tovább exportálni. Nehogy azt gondoljuk, hogy ezeket az eszközöket csak a szocialista országok ellen alkalmazzák. Éppen az a jellemző, hogy a fejlett tőkés országok egymás ellen is kiterjedten bevetik. Leginkább a közismerten olcsón termelő Japán ellen indít sok eljárást a közismerten drágábban termelő Egyesült Államok. □ jelenlegi időszakban tehát a világpiacokra jellemző a megkülönböztető intézkedések tömeges alkalmazása, vagyis a belső piacok és végső soron a hazai tőkések védelme. Ilyen körülmények között rendkívül nehéz eladni és nehéz jó árat elérni az exporttermékekért. A versenyben csak az képes mégis jó helyezést elérni és így többet értékesíteni, aki műszakilag kiváló cikket, időben, elfogadható áron, kellő csomagolásban, megfelelő szervizt garantálva szállít, s aki nagyon rugalmasan reagál, ráadásul gyorsan a világpiac minden rezdülésére. Gyulai István Vége GALSAI PONGRÁC: föajoi1 őfizi játékai 26. Bajor a személyiségének igazolását mindig másoktól várta; attól, aki az éppen aktuális szerepet kiosztotta neki, s mindjárt a közönségévé is alakult. Ha visszagondolunk eddigi történetére; apjával szemben az engedelmes Gyermek volt, tanáraival szemben a tanulnivágyó Növendék, vőlegényével szemben a szerelmes Menyasz- szony, a nélkülözőkkel szemben a résztvevő Adakozó, a hatalommal szemben a gyanútlan Alattvaló; s bár színészi hivatása is arra csábította, hogy megnyerő arcot mutasson a kor társadalma felé: neki ez a mosoly se esett nehezére. Mivel a szerepeit másoktól kapta, mindenkinek azt adta vissza, amit várt tőle. De leginkább- is úgy, mintha valóban azt adná. S hogy a hála késztet- te-e erre? Vagy éppen a lel- kiismeretfurdalás? A tudat, hogy az emberek egy látszatot fogadnak el igaznak, amikor hisznek neki? Talán nem is fontos. Hiszen Bajor látszataiban mindenképp hinni kellett. Életre-halálra, fenntartás nélkül, s kiszolgáltatottan. Hiszen a szerep eggyé- vált vele: hússá és vérré lön; rajta keresztül akár még sebeket is kaphatott. S végeredményben ő is ki volt szolgáltatva környezetének. Attól való félelmében, hogy közönség nélkül marad, hogy a játszótér üres lesz körülötte: nem mert elpártolni senkitől; s ha valakinek a szerepét megunta, új feladatot eszközölt ki tőle. így lett a „sírig hű” feleségből hízelgőén csicsergő, kedves, odaadó barátné. S a barátnéból nagyon szeretetre méltó ismerős. Bajor gyakran váltogatta szerepadóit és szerepeit; de ügyelt arra, hogy senki se csalódjék benne. Ö hivatásszerűen táplálta az emberek önérzetét. Mellette mindenki elégedett lehetett önmagával: tehát többé-kevés- bé boldog is. Bajor Gizi hatásából ezért nehéz volt kijózanodni. S még valamit. Aki ily tévedhet etlenül tudja, hogy kinek, mikor, mit kell játszani —, annak véleménye is van a közönségéről. Az titkon a kritikusa is mindazoknak, akiknek játékával hízeleg. Ez a kritikai vélemény villant elő Bajor Gizi olykor váratlanul ironikus és életszerű színpadi pillanataiban. Bajor a színpadon is „pár excellence” játékos volt. A legalanyibb művész, akit a magyar színháztörténet számon tart. De nem annyira írókat és hősöket játszott, hanem emberi „őstartalmakat” és kapcsolatokat; azt, ami mindannyiunkban közös, meg azt, ami a leginkább pillanathoz kötött és múlandó. Az egyiket csalhatatlan női ösztönével oldotta meg, míg a másikat rendkívül eszes és találékony helyzetismeretével. S a két végletből teremtett egyensúly: maga a szerep volt. „Ügy hiszem, sikerem legfőbb magyarázata — mondta dr. Barát Irénnek —, hogy tökéletesen eggyéválok a szereppel; már az első olvasásnál egész lényemet átadom neki — én vagyok én! —, s a magánéletben úgy viselkedem, hogy magatartásomat az éppen játszott szerep is meghatározza. Nem ittam még lúgkövet, de ha valaha innék, biztosan úgy tenném meg, mint A dada-ban.” Bajor mindig azt játszotta, aminek a szó csak jelképe. Sőt, talán szavakra sem lett volna szükség. Németh Antal, későbbi igazgatója kockáztatja meg a fölvetést: ha az ábécé betűit kellene elsorolnia a-tól zs-ig — az értelmetlen hangzókat is úgy mondaná fel, hogy tetszése szerint nevetést, meg- hatódást vagy döbbenetét keltsen. Így csakhamar a kor nőeszménye lett. A két világháború közti Magyarország polgára benne dicsőítette és rajta keresztül árulta el önmagát. S Bajor egyszerre tudta jelenteni a kettői. Az eszményítést és a leleplezést. Az ideált és annak kritikáját. Bár külseje nem felelt meg a klasszikus szépségeszménynek — nem is volt szép: erős állcsontjával, sótartó vállai- val, soványságával, hosszú, de bokában elvastagodó lábával inkább „érdekesnek” mondták, ami már-már pejoratív zöngéjű- dicséret — csakhamar külsejében is a kor egyéniségideálja lett. Még bájolgásait is utánozták. Bajorban a nagyszerű Játékos teremtette meg azt a „szexuális emanációt”, amelyet nála gyengébb színészek külsőségekkel értek el. (Folytatjuk) Győzelem!
