Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-20 / 168. szám

1979. július 20. KELET-MAGYARORSZÁG 5 hírek I Kelet­ffbgyarorszÉg KEPEK „Alvókul" V an már annak talán három éve is, hogy a megyeszékhely egyik leglátványosabban fejlődő részén, a Kun Béla úton építettek egy igen szép szökőkutat. Az indulásnál nem is volt különösebb gond, a kör­nyék lakóinak nagy gyö­nyörűségére szépen szö- kellt a kút vize. Néhány heti működés után azonban megcsen­desedett a medence, s a szökőkútból „nyugvókét” lett. Azóta is alussza „csipkerózsika” álmát, s csak nagy ritkán riad fel egy-egy pillanatra: mikor a környék gyere­kei kőzáport zúdítanak rá, vagy ha megjelennek ■ a kertészeti vállalat szakemberei szemrevé­telezni, megvan-e még a kút? A kút megvan, össze­gyűjti a környékrői a port, a szemetet, az eső­vizet, s persze a szúnyo­gokat, akik ideális lakó­helyet találtak a gondo­zatlan medencében. A kertészeti vállalat ígére­tei szerint hamarosan befejezik a környék par­kosítását : remélhetően marad annyi energiájuk, hogy felébresszék álmá­ból a kutat. Azt hiszem, a kút is szökellni fog a boldog­ságtól. (BG) Huszonötmillió forint érté­kű árut forgalmazott eddig az idén megyénkben a TSZ- KER. Július közepéig közel hatvan vagon nyári gyümöl­csöt, — meggyet, cseresznyét, ribizlit — értékesítettek. Tő­kés exportfeladatok is szere­peltek a terveikben, nyolc vagon meggy és öt vagon ri­bizli Hollandiában kerül a vásárlók kosarába. Épül Vásárosnamény gázhálózata Az idén és a következő években épülő emeletes há­zakat gázzal fűtik majd Vá- sárosnaményban. A gázháló­zat első részének építése most kezdődött meg, s várhatóan augusztusban fejeződik be. A fiatal városban jelenleg 54 la­kás építésén dolgoznak, s ezek közül húszat adnak át az idén. BURKOLATMEGERŐSÍ­TÉST végzett a közúti építő vállalat a 4-es számú fő köz­lekedési úton, összesen 23 kilométeren. A megyehatár­tól Nyíregyházáig 7 kilométe­res szakaszon, Nyíregyházá­tól Kisvárdáig 5, és Kisvár- dától Záhonyig 11 kilométe­ren erősítették meg az el­használódott burkolatot. A 32 millió forintos munka során több helyen autóbuszmegállót, parkolókat, pihenőhelyeket alakítottak ki. KIVÁLÓ MUNKÁT VÉ­GEZ a kisvárdai szeszipari vállalat vöröskeresztes alap­szervezete. Ennek titkára ma­ga a vállalat igazgatója, Bat- ta János, akinek nagy része van az eredményes munká­ban. Az üzemben legutóbb július 17-én szerveztek ön­kéntes véradó napot, ame­lyen a vállalat dolgozói közül csaknem százan vettek részt. HARMINCHÉTEZER DA­RAB SERTÉS levágása, fel­dolgozása szerepelt a Szamos menti Állami Tangazdaság mátészalkai húsüzemének idei tervében. Az elmúlt idő­szakban végzett munkájuk azonban azt mutatja, túltel­jesítik ezt a számot. Az első fél évben több mint húszezer sertést vágtak le, s ez a szám az esztendő végére eléri majd a negyvenezret. Tömeges gázolás Négy francia katona meg­halt és tizenkilenc megsebe­sült, amikor Franciaország nyugati részén szerdán éjjel egy autó az út szélén mene­telő 28 fős katonai osztagba rohant. AUTÓSZERENCSÉTLEN­SÉG. Szicíliában Candcattini városban szerdán este fékhi­ba miatt egy gépkocsi áttért a menetirány szerinti ellen­kező oldalra és három szem­be jövő járműnek ütközött. A baleset következtében tizen­négyen vesztették életüket és ketten megsebesültek. Ember az oroszlánok között A hamburgi állatkertben szerdán este egy 30 év körü­li férfi, eddig ismeretlen ok­ból, beugrott az oroszlánok közé. Tűzoltóknak és a rend­őröknek az állatgondozók se­gítségévei nagynehezen sike­rült a férfit súlyosan sérült állapotban kimenteniük a vadállatok közül. FELÚJÍTOTTÁK A NYÍRBÉLTEKI MŰEMLÉK TEMPLO­MOT. Az erődítményszerű falak tartópilléreit zsindellyel fedték és kívül-ibelül friss a meszelés. A templom a XIII. században épült és nemcsak imahelyül szolgált, de falai véd­ték a lakosságot az arra gyakori ellenséges hadak portyázó katonáitól. A templomszentélyben most igazi szépségében a Zsigmond-kori, XV. század eleji falfestmények is látha­tók. A festmények művészettörténeti értékük mellett ma idegenforgalmi látványosságok. (Elek Emil felvétele) Zenészek vizsgaelőkészítője Hivatásos zenész- és énekes vizsgára indít előkészítő tan­folyamot az Országos Szóra­koztatózenei Központ Igazga­tósága. A szeptemberi felvé­teli vizsgára augusztus 20-tól jelentkezhetnek a tizenhat és huszonöt év közötti középis­kolai és zenei előképzettség­gel rendelkező fiatalok, akik sikeres vizsga esetén a ven­déglátóiparban helyezkedhet­nek el. Jelentkezni lehet az OSZK központi stúdiójában, illetve a megyeszékhely ki- rendeltségén.------------------------------------ • A KEVIÉP kivitelezésében nagyarányú közművesítési munkák folynak Ibrányban és Nagyhalászon. A tavaly elkezdődött munka jó ütem­ben halad, a hatvanmillió forintba kerülő közös beruhá­zás előreláthatólag a követke­ző esztendő végén fejeződik be. FOGADÓNAP. Czakó Ist­ván, a Nyíregyházi Városi Tanács elnökhelyettese július 21-én, szombaton délelőtt ki­lenctől 12 óráig hivatali he­lyiségében fogadónapot tart. Üj városok a Szovjetunió távol-keleti részén Harmincöt új várost épí­tenek a következő néhány évben a Szovjetunió gazda­ságilag gyorsan fejlődő távol­keleti részén. Az építészek olyan új várostervezési mód­szereket dolgoznak ki, ame­lyek a rideg éghajlati viszo­nyok ellenére is kényelmes életet biztosítanak az ott élő emberek számára. A szovjet építészek szövetségének kö­zelmúltban megtartott köz­gyűlése egyebek között jóvá­hagyta a BAM fővárosaként említett Tinda fejlesztési programját A jelenleg 70 ezer lakosú város épületeit kör alakban helyezték el, hogy megóvják őket a szél­től. A vastag falu házakban nagy kapacitású fűtőberen­dezések találhatók, az abla­kokat háromszorosan üve­gezték. GÖRKORCSOLYAVER­SENYT rendez augusztus 9-én Nyíregyházán a városi mű­velődési központ. A verseny színhelye a Nyírfa Áruház ás a sávház közötti útszakasz, nevezhet minden hat és ti­zennégy év közötti gyerek. Nevezési lapokat a városi művelődési központ Szabad­ság téri épületében lehet kap­ni. Gyógyszerbetiltás-ítélet Egy shizuokai bíróság az egészségügyi hatóságokat, va­lamint három nagy japán gyógyszergyártó cég felelős­ségét állapította meg 73 eset­ben előfordult paralízises megbetegedéssel kapcsolat­ban és 6 millió 200 ezer dol­lár kártérítés fizetését szab­ta ki. A bíróság szerint az egészségügyi minisztérium­nak, valamint a gyártó és forgalmazó vállalatnak tudo­mása kellett, hogy legyen a „Quinoform” elnevezésű ké­szítmény lehetséges hatásai­ról, annál is inkább, mivel a gyógyszer gyártását még 1956-ban kezdték. Július 20., péntek KRÓNIKA ILLÉS NAPJA A Nap kél 4 óra 07 perc­kor, nyugszik 19 óra, 34 perckor. A Hold kél 1 óra 17 perc­kor. nyugszik 16 óra 26 perckor. Hatszázhetvenöt évvel ez­előtt, 1304. július 20-án szü­letett és 70 éves korában, 1374-ben halt meg Frances­co Petrarca kiváló olasz költő, az olasz humanista költészetnek Dante és Boc­caccio mellett legnagyobb egyénisége. Arezzóban születet, s ko­rán kezdett írással foglal­kozni. Egyik első képviselője volt az irodalmi tevékeny­ségéből megélő, főúri párt­fogást nem kereső költőtí­pusnak. Saját korában el­sősorban latin nyelvű köl­teményeiért becsülték; va­lóban európai jelentőségű költővé azonban olasz nyel­vű Daloskönyve emeli. En­nek 317 szonettje, 27 can- zonéja, 9 sestinája, 7 bal­ladája és 4 madrigálja a Laura iránti szerelem lí­ráján túl megszólaltatta a költőnek hazája szabadsá­gát féltő gondjait, az egy­séges Olaszország megte­remtésének vágyát, s a pá­pai udvar romlottságát le­leplező bírálatát (Avignoni szonettek) is. Közvetlen hangú, őszinte érzéseket megéneklő szerel­mi költészete évszázadok­ra megtermékenyitő ha­tással volt. De jelentős irodalomszervező tevékeny­sége, levelezése is. Az an­tik világ emlékeinek feltá­rásában és összegyűjtésé­ben szerzett érdemeiért ne­vezték el a humanizmus atyjának. Hazánkban a XIV.—XV. században vált ismertté, s hatása nyomot hagyott Balassi Bálint és Kisfaludy Sándor költésze­tében is. A várható időjárás ma es­tig; időnként kissé megnö­vekvő felhőzet, helyenként zápor, zivatar, napközben élénk átmenetileg erős dé­li, délnyugati szél. A vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül. Távolabbi kilátások szom­battól—keddig: meleg nyá­ri idő, futó zápor, zivatar valószínű. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 14. 19 fok között. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26. 31 fok között. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország terüle­tének 20 százalékán várha­A mészáros különös „műtétje” Az angol Francis Murphy úgy vélte, hogy a mészáros mesterség — az általános vé­leménytől eltérően — nincs is olyan távol a sebészek fe­lelősségteljes munkájától. Miután két évig házasságban élt egy orvostanhallgató nő­vel és egyet s mást megtanult tőle, Murphy „kinevezte” ma­gát sebésznek és az egyik an­gol kórházban tizenhét or­topédiai műtétet, köztük egy végtagamputálást végzett el. A sebészeti kalandnak a ha­tóságok vetettek véget: Mur­phy két évig fogházban el­mélkedhet mestersége és u sebészet egynémely különb­ségeiről ... HIRÜGYELETES BALOGH GÉZA Telefon: 11-425 Széllovas a Sóstón. Megjelent az első széllovas Nyír­egyházán, a Sóstón. A szélcsendes idő ellenére igen kelle­mesen érezte magát különös vízi járművén Dudics András, a SZAVICSAV fiatal gépjárművillamossági szerelője. (Gaál Béla felvétele) Színház helyett az ifiparkban Jön az Omega A nyíregyházi fiatalok szerint hosszú ideje a nyár egyik legemlékezetesebb élménye a két neves beat-együttes, a Neoton és az Omega szabolcsi vendégszereplése. Évek óta koncertjük biztos telt házat jelent, s minden bizonnyal nem lesz ez az idén sem másképp. Korábban a színházban lépett fel a két együttes, az idén azonban változik a színhely, a sóstói ifjúsági park ad majd otthont az estének. A Neoton együttes július 26-án, míg az Omega augusztus 28-án lép fel a megyeszékhelyen. Csökkentek az egyébként borsos árak is, s aki a két kon­certre egyszerre vásárolja meg a belépőt, külön kedvez­ményben részesül. A két előadásra összesen negyven forint­ba kerül majd a jegy. A jegyek elővételben megvásárolhatók a színház és az ifjúsági park pénztáránál. A várható nagy érdeklődés miatt jó lenne, ha az illetékesek sűrűbb buszjáratot biztosítaná­nak ezen a két estén Sóstó és a város között. ÚJRA ITT A NYÁR. (FOTO: MIKITA VIKTOR) Időjárás

Next

/
Thumbnails
Contents