Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-19 / 167. szám
1979. július 19. KELET-MAGYARORSZAG 3 Nyíregyháza 17 vállalata bizonyít Á kifizetődő export Jól alakult az export az utóbbi három évben Nyíregyháza 17 vállalatánál, szövetkezeténél. Ezek azok az üzemek, amelyek a megyeszékhely iparának magvát képezik, mindegyikük termelésében jelentős arányt képvisel az export. Ezért kedvező, hogy annak növekedése valamivel nagyobb ütemű volt, mint ahogy a termelés bővült. ELÉGEDETTEK-E A SZÖVETKEZETEKBEN dolgozó fiatalok munkájával? Milyen fontosabb feladatok várnak a közeljövőben az ifjúságra? Mi a helyzet a káderutánpótlással? Peregtek a kérdések, gyorsan jöttek a válaszok a nemrég Vásárosnaményban megrendezett szövetkezeti napon, ahol Czimbalmos István a KISZÖV, Kállai Sándor a MÉSZÖV elnöke, valamint Makrai László a TE- SZÖV titkára találkozott a több mint 20 ezer Szabolcsban tevékenykedő szövetkezeti fiatal képviselőivel. Merész vállalkozásnak tűnt ezen a napon ifjúsági fórumot rendezni, hiszen a fiatalok számtalan lehetőség, műsor között válogathattak, a siker azonban a rendezőket igazolta. Régi igazság: nem a résztvevők száma határozza meg egy-egy ilyen rendezvény sikerét. Itt sem volt zsúfolásig tele a terem, hogy mégis elégedetten állhatták fel a végén a kérdezők és a választ adók, azt éppen az okos, lényegbevágó kérdések, válaszok biztosították. A fiatalok nem kerülgették a forró kását, a három szövetség vezetője pedig őszintén válaszolt. A fogyasztási szövetkezetekben ténykedőknek például a MÉSZÖV elnöke szerint most az a legfontosabb feladata, hogy kulturáltabbá, színvonalasabbá tegyék a kiszolgálást. Ez persze nemcsak a harmincon aluliak feladata, ez pénzkérdés is. Mert hiába udvarias, felkészült az eladó, a felszolgáló, ha az objektív feltételek hiányoznak. Biztató lépések történtek ezek javítására, rövid idő alatt több mint száz kocsmát alakítottak át étteremmé, új, korszerű boltok, presszók épültek. Néhány helyen már bevezették a szeszmentes napokat, s a forgalom egyáltalán nem csökkent. Nagy szerepe volt ebben a fiatal vezetők kezdeményezőkészségének, vállalkozó kedvének. Czimbalmos István a minőség javításának fontosságáról, Makrai László pedig a fiatal agrárértelmiség felelősségéről beszélt. Mert az utóbbiaknak nemcsak a termelés irányítása, hanem a beosztottjaik szakmai, politikai műveltségének fejlesztése is feladataik közé tartozik. Érdekes vita alakult ki a szocialista versenymozgalomról, a káderutánpótlásról, ahol a fiatalok nevében a nyírbátori Kovács László, a jánkmajtisi Bede József, az öröritófülpösi Szabó Erzsébet és a tiszalöki Tárnái József szólt. Szerintük a versenymozgalomban még igen sok helyen uralkodik a formalizmus, gondok vannak az értékeléssel, a jutalmazással. Szerencsére egyre több értelmiségi fiatal választja munkahelyéül a szövetkezeteket. ők jelentik az igazi utánpótlást, közülük kerülnek ki a legnagyobb számban a közép-, s a felsőbb szintű vezetők. Korántsem felhőtlen azonban itt a helyzet, hiszen arányukat tekintve sokkal többen is dolgozhatnának vezető beosztásokban. Bátrabban kell fiatalítani, de a fiatal szakembereknek is tanulni, művelődni kell, hogy alkalmassá váljanak a nagyobb feladatok megoldására. NYÍLT, SZÓKIMONDÓ ESZMECSERE volt ez a rendezvény. S minden bizonnyal eljutnak az itt elhangzott vélemények az otthon maradottakhoz is, hiszen a találkozó résztvevői hazatérvén elmondják a hallottakat. Az üzemek a szocialista országokba a nemzetközi szerződéseknek megfelelően, időben szállítottak, a tőkés piacokon pedig közel duplájára nőtt a szállított áruk értéke. A 17 vállalat, szövetkezet tavaly közel 7 milliárd forint értékű “termeléséből 38,6 százalék, több mint 2,6 milliárd forint értékű áru került exportra. .Nem tudják az üzemben A tények ennyi ismereténél megállhdtnánk, hiszen a kedvező számok megfelelő munkát tükröznek. Azonban érdemes tovább vizsgálódni, hogy a lehetőségeket teljesen kihasználták-e az üzemekben? Nem árt azt sem tudni, hogy mennyire jövedelmező az adott üzemnek az export, mi sarkallja annak bővítésére, s milyen információkkal rendelkezik a jövőt illetően. Többek között ezekre a kérdésekre is kereste a választ a Nyíregyházi Városi Pártbizottság, amikor az export- és bérmunka gazdaságosságának vállalati megítélését vizsgálta az ipari üzemekben. Mivel a nyíregyházi üzemek többsége nagyvállalati vagy tröszti irányítás alá tartozik, így az exportról szóló információk útja hosz- szabb. A baj az, hogy nem csak hosszú ez az út, hanem sok esetben hiányos is, amennyiben a vállalati, tröszti központok nem mindig veszik maguknak azt a fáradtságot, hogy a gyárakat részletesen tájékoztassák az export alakulásáról. így az üzemben sokszor azt sem ismerik, hogy melyik terméknél érdemes fokozni a termelést a jó eladási lehetőségek miatt, s hol kell keresni a gazdaságosság, javításának lehetőségét. A megpályázott hitel Akkor, amikor az export növeléséről beszélünk, szólni érdemes az import alakulásáról is. Legalább ugyanannyit ér a népgazdaság szempontjából, ha eddig tőkés importból beszerzett anyagokat, termékeket hazai üzemek állítanak elő, mintha csak egyoldalúan az exportot növelnék. Különösen úgy, hogy abban több olyan anyagot használnak fel, ami importból származik. Jó példa a nyíregyházi papírgyár, ahol a cementeszsák- gyártó üzem éppen azért épült, hogy megszüntessék az importot. Nem jó dolog viszont, hogy a beszerzés rögös útjait leszámítva az'üzemek többségének közömbös, hogy honnan származik a felhasznált alapanyag. Bár a központi intézkedések már éreztetik kedvező hatásukat, hiszen például a HAFE négy évvel ezelőtti importanyagfelhasználása a felére csökkent. Az export gazdaságosságának javítására, a minden piacon értékesíthető termékek gyártására a Magyar Nemzeti Bank külön hitelt nyújtott. Több nyíregyházi üzem is megpályázta ezt a hitelt — sikerrel. Ennek tudható be, hogy a cipőipari szövetkezet 110 ezer párral növelte termelését, a divatruházati vállalatnál milliókban mérhető az export növelése igen jó devizakitermelési mutatók mellett. Hogyan fogadják? Az exportra való törekvés megmutatkozik a minőség javításában is. A legtöbb üzemben alkalmazzák azt az elvet — különösen a bérmunkánál —, hogy a megrendelőtől technikát, technológiát is vásárolnak, áruval egyenlítik ki a gyártó berendezések ellenértékét. Erre példa többek között a ruházati szövetkezet, a vasipari szövetkezet. Azoknál a vállalatoknál, amelyek nagy sorozatban állítanak elő termékeket, vagy különleges gyártmányokat készítenek, egyre inkább meghatározó a termelésen belül az export. Elég a megyeszékhely vállalatai közül a konzervgyárat, a HAFE-t, a gumigyárat említeni, a szövetkezetek sorában a ruhaipari és cipőipari szövetkezet példáját hozni, ahol a gyártott termékek nagyobbik fele már külföldi piacon talál gazdára. Ezeknél az üzemeknél — de másutt is — szinte kötelező érvényű, hogy naprakész állapotban ismerjék a nemzetközi kereskedelem alakulását, megfelelő információk legyenek arról, hogyan fogadják árujukat más országokban, s milyen előrejelzések vannak a megrendelők viselkedését, igényeit illetően. Sajnos még nem mindenütt ismerték fel ennek szükségességét, pedig a jövedelmező export csak így képzelhető el. Az export gazdaságosságának vizsgálata nem csak a népgazdaság, hanem az üzemek érdeke is. A nyíregyházi üzemek többsége olyan mutatókkal rendelkezik, amelyek az adott iparágban kedvezőek. A követelmények azonban nőnek, ezekhez szükséges alkalmazkodni, ha továbbra is jó eredményt akarnak elérni a nemzetközi versenyben. Tsz-erdők M egyénk területén 61 ezer 300 hektár erdő található, amiből 1978-ban kereken 344 ezer köbméter fát sikerült kitermelni. Ha a megye erdőterületének megoszlását vizsgáljuk, kiviláglik, hogy a termelőszövetkezetek tulajdonában lévő erdők — az összterület 44 százaléka — a legfiatalabb telepítésűek. Gondot okoz a vágásterületek megfelelő felújítása, mert ez a termelő- szövetkezetek egy részénél nehezen valósítható meg. Elsősorban azért, mert a szövetkezetek többsége nem rendelkezik tuskózó gépekkel, ráadásul az erdőterületek elaprózottsága miatt ilyen gépek beszerzése nem is lenne gazdaságos, de bérmunkára sincs lehetőség. A Faipari Tudományos Egyesület a helyzet jobbítására két megoldást javasol: célravezető lenne — csakúgy mint másutt, ahol már bevezették — a cél érdekében társult szövetkezetek önálló közös vállalkozásának létrehozása. Ez lehetővé tenné a közös gépvásárlást, sőt egyéb korszerű erdőgazdálkodási eszközök beszerzését is. Figyelmet érdemel az a tény, hogy — egyezően az országos átlaggal — a szövetkezeti erdők átlagos nagysága kicsi, 300 hektár, és a termelőszövetkezetek kétharmada saját szükségletére termel csak. Nehezíti a helyzetet, hogy a saját célra termelő szövetkezetek a faanyagot nem mindig használják megfelelően, mert az értékesebb fát is olyan célokra fordítják, amikre a gyengébb minőség is megfelelne. Ez is olyan probléma, melyet — fában szegény ország lévén — mennél hamarabb kell felszámolni. S. Z. Sárgabarack befőtt A Nyíregyházi Konzervgyárban naponta húszezer üveg sárgabarack befőttet készítenek belföldi fogyasztásra, ugyanannyi dzsemet angliai exportmegrendelésre. Képünkön: szalagon az üvegek. (Elek Emil felvétele) B. G. A mátészalkai Szatmár Bútorgyárban az 1979-es év harmadik negyedében a tervek szerint 1080 darab „Szalka” típusú szekrénysort gyártanak csehszlovák és lengyel megrendelésre. Kovács Sándor és Demjén István a felületkezelő üzemben a bútorelemeket nitrólakkal önti fel. Lányi Botond T izenkilenc éves voltam, amikor férjhez mentem, de az uram mellett nem nagy jövőm lehetett, mert dolgozni kellett volna, én meg inkább a tanulás után áhítoztam. Nagyon szerettem a könyveket... Annakidején, amikor én kislány voltam, Császi Mihály tanított, aki ízig-vérig pedagógus' volt. Tudta, hogy énbennem volna tehetség ahhoz, hogy tanuljak, csak a szüleim nem akarják. Sokat eljött hozzánk, kérte a szüléimét, hadd tanulhassak, de hiába. Az anyám azt mondta, „nem akarom, hogy a többit megszégyellj e”. Nem tehettem semmit. Amikor férjhez mentem Gál Károlyhoz, akkor is mindig az agyamban motoszkált, hogy el, el, tanulni... De hova? Akkor nem úgy volt, mint manapság, hogy a munka mellett tanulni lehet. Egyetlen választásom lehetett, ha elmegyek a bábaképzőbe. Nem fogja elhinni, de majdnem megakadályozta a pap, mert akkor a továbbtanulásban a papnak is igen nagy szava volt. Azt mondta, rendben van, elmehet a bábaképzőbe, de csak jövőre, mert az idén a harangozó lánya megy. Nem hagytam annyiban a dolgot. Begyalogoltam Kis- várdára, a szolgabíróhoz. Nem egyszer tettem meg az utat, és mert annyira ragaszkodtam a dologhoz, beleegyezett, hogy tanuljak. Sok ideig nem mertem megmondani az uramnak, mert nagyon ragaszkodott hozzám, féltem, nem enged el. Egyszer beszélgettünk, mondtam előtte, hogy mi jutott eszembe. Azt mondja nekem, ahogy gondolod. De akkor már megvolt a két gyerek, a kislányom egyéves lehetett. Mondtam az én jó anyámnak, hogy mi az én kiszámításom. Hát fiam, éne nem bánom — adta beleegyezését. Na, de az én apám, meg volt sértődve: bábának elmenni? Hát nem tud eltartani az urad? És az én jó anyám mondta néki, ide figyelj csak. Ez kislánykorában is mindig ment volna tanulni, mi nem engedtük, hát most nem gátoljuk meg. Hozd haza fiam a gyerekeket, jöjjön az urad is, amíg te odaleszel, mi a gondját viseljük. Én így mentem el 1938 szeptemberében a debreceni klinikára, és ott tanultam. Minden hónapban be kellett fizetni 36 pengőt az interná- tusra, mert bentlakók voltunk. Annyit dolgoztunk, hogy az nem emberi... Akkor még kellett havonta 5 pengő tandíj, még akkor most ennék a névnapja, annak a névnapja. Ügy hogy egy hónapban több mint negyven pengő ment el. Tudja rtiilyen nagy pénz volt az ákkor? Ha eladtunk egy tehenet, 83 pengőt kaptunk érte! Én csak úgy tanulhattam, hogy az uram eladta a házát. Most ősszel lesz negyven éve már, hogy itt lakok liken. Szeretem a falut, megszoktam- az Itteni népet. Tudomásom szerint ők is ragaszkodnak hozzám. Érzem, hogy szeretnek. Ha végig megyek a falun van mindenkihez szavam, de nekiek is van énhozzám. Sok rossz éjszakám volt... Az emberek többsége éjjel jön' a világra. Jöttek, kopogtatták, mentem... A háború alatt sem volt pardon. Az ellenség jött-ment, a vajúdó asszony szomszédja jött értem, mert ott vérzett az óvóhelyen. Én is nagyon féltem, de a lelkem nem engedte, hogy ne menjek, ne segítsek rajta. Elmegyek, lesz, ami lesz... Az én uram is katona volt, magamra maradtam, a família, a rokonság se volt a közelemben. Bár a szüleim haza akartak vinni, amikor közeledett a front, szekeret küldtek értem, de sajnáltam itthagyni a falut. Várandós asszonyok is voltak, meg hát tudtam, hogy idetartozom Akkor sem volt orvos liken, most is csak hetente jár ki ide. Nemcsak a várandós nőknek, hanem minden orvosra szorulónak én voltam az elérhető segítség, a bizonyság, hogy nem lesz baja, amíg megétkezik az orvos, a mentő. Ma már kórházban szülnek az asszonyok, csak akkor kérettek, ha a szülés megkezdődött, de a mentő még nem érkezett meg. Amióta az a rendelkezés, hogy az asszonyoknak kórházban kell szülni, én kör/'ti ápolónő voltam, egészen a nyugdíjazásomig. Két hónapja már ennék, de még mindig engem keresnek, nem állt be még a végleges utódom. Hej, amikor a gyerek megszületett, mindegy, hogy hány volt már a családban, az mind nagyon kedves vót Odaültem az asszony mellé, és mondtam neki, csak nézze meg, hogy milyen édes, milyen szép, sokkal szebb talán, mint az eleje. Nézzen csak rá, milyen élniakaró, élnivágyó kis emberpalánta. Szóval, amikor meglett a gyerek, nem volt az teher sehol. Ilken nem volt sok gyerek egy-egy családban, kettő-három általában. Kivételes ritkaság volt, ahol öt-hat gyerek ette a kenyeret. Engem meg is fizettek. Azt nem mondhatom, hogy nem fizettek meg. Követelni soha nem követeltem, kérni sem kértem. Mindig rábíztam a családra ... Hát ugye, ha valakinek jobban volt, jobban megfizetett, ha valakinek kevés volt, abból hogyan adjon sokat? Én megértettem. Jól megvoltunk ... Nem voltam nagyigényű, olyan, aki nem bánja, a másikkal mi van, mi lesz, csak nekem legyen. Ha valaki azt mondta nem tud fizetni, nyugtattam, jól van, majd máskor, lesz valahogy. Ilyen is volt. És eszébe jutott az illetőnek, amióta más világ van, fellendült. Számtalan eset volt, hogy odajött hozzám, és azt mondta, tetszik emlékezni, hogy énnekem akkor annyi pénzem sem volt. "hogy kifizessem Gál né asz- szonyt? De én most megfizetek. Elmúlt már az lelkem, nyugtattam, minek arra visz- szagondolni? Bizony én visz- szagondolok, mert tudom, hogy ez igaz volt... Szabó Zsigiaoncl A bába monológja Fórum
