Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-10 / 134. szám
VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Öregek Elhanyagolt, öreg cigányember ül Nyíregyházán, a kórház kerítése mellett. Haja csapzott, arca szürkés a portól — régen nem láthatott mosdóvizet. Alázatos tekintettel nyújtja vén cigánykalapját a jövő-menők felé. A fejfedőben kop- pan néha egy-egy pénzdarab. — Hallottam arról az emberről — bólint Gaál Ibolya, a megyei tanács szociálpolitikai csoportvezetője. — Ennek ellenére igaz, amit mondtam, hogy az ötvenes évek óta nincsenek az országban koldusok. Elvétve akad egy-kettő, öreg emberek, akik azért kéregetnek, mert italra kell a pénz. Pedig valójában nincs senki koldulásra ítélve Magyarországon. Aki rászorul, segélyt kap. Ha egyedül marad, s nem tudja ellátni magát az idős ember, gondozónőt küld hozzá a tanács. Megyénkben 45 főfoglalkozású gondozónő 328 személyt lát el. A 361 tiszteletdíjas pedig 506 ember gondjain enyhít. A magányosokat 63 öregek napközi otthona várja. A 8 szociális otthon pedig 3010 ember számára ad helyet. Tavaly szociális célokra 108 millió forintot költött a megyei tanács egészségügyi osztálya. — Évtizedes küzdelem kellett ahhoz, hogy a szociális gondozást egyáltalán elfogadják. Gyermekkoromban — a felszabadulás előtt — még szegényháznak hívták az öregek otthonát — folytatja Gaál Ibolya. — Ez a név akkor még illet rá — de ma már nem. Napjainkban annyira népszerűek az otthonok, hogy sorban állnak a helyekért Különösen a sóstóira várnak sokan, amely most a legmodernebb intézet Szabolcsban. Ez a szociális otthon 1968- ban nyílt meg. A négyágyas szobákra osztott főépületet 1973-ban toldották meg egy pavilonnal. Ez — a helyiek nyelvén szólva — az úri szakasz, hiszen itt kétszemélyes szobákban élnek a gondozottak. Az intézet — a sóstói erdőtől ölelve — leginkább egy gazdagon felszerelt üdülőre emlékeztet. — Hónapok kellenek, míg megszokják a helyet az otthonban — szögezi le Nagy Sándomé ápolónő. — A nők sokszor apró-cseprő dolgokon is összevesznek. Az egyedülálló férfiak közt gyakori az italozás. — Az egyik zsémbes, nem hajlandó bevenni a gyógyszerét. A másik bácsi nyugdíjfizetéskor rendszeresen eltűnik. Pár nap múlva fáradtan, piszkosan, üres zsebbel, de mindig visszatér. — Vannak jó példáink is. Nézze ezeket a csinos, pici kulcstartókat, papucsokat — szól Rácz Mihályné ápolónő. — Báthori Pista bácsi, egykori cipészmester kezemun- kája valamennyi. Kiállításon is szerepelt velük. A kultúr- felelősünk, dr. Reményi Zoltán — ő jogász volt — fiatalos lendülettel vezeti a könyvtárat Lelkesen szaladgál mozi- és színházjegyek után, művészeti előadásokat szervez. Sajnos, ők vannak kevesebben. Jelenleg 372-en élnek egészséges körülmények között a sóstói szociális otthonban. A rákényszerülök tábora nagy: legalább 250-en várják, hogy bejussanak. Magányosak, betegek, s persze olyanok, akikről nem tud, vagy nem akar gondoskodni a család. A Központi Statisztikai Hivatal reprezentatív felmérése szerint a nyugdíjasok 30 százalékának nincs gyereke. Családjával 40 százalékuk él együtt. És a többiek... ? — Véletlenül figyeltünk fel Márkus Gyuri bácsira. Szorgalmasan jött minden héten a szemmcseppjéért. Szegény alig látott: neki-ne- botorkált a bútoroknak. Hajnal Tibomé, a nyíregyházi éjjel-nappali patika gyógyszerésze a „Márkus- sztorit” említi. — Kezdetben csak a gyógyszert vittük el neki. Aztán takarítottunk, vásároltunk, mostunk rá. Sikerült megszervezni, hogy egy brigád kitatarozza a házát. Családja és volt munkahelye ekkor figyelt fel a bácsira ... — Ami legjobban hiányzik nekik: a család, a szeretet — bólogat Nagy Sándomé. — Elég példát látunk erre itt, a szociális otthonban. Kovács Zoltán például évek óta várja a testvérét Amerikából. Leveleket, képeslapokat lobogtat, s már két éve bizonygatja: hamarosan eljönnek érte a rokonai. Mónus Zoltánná a Vöröskereszttel kerestette meg elveszettnek hitt nevelt fiát. Hét-nyolc éve van nálunk, s mióta ismerem, mindig meg akart halni. Megtalálta a fiút, és tartják a kapcsolatot. Mónus nénit mintha kicserélték volna. Jókedvű, kiegyensúlyozott. Egészen más eset az Urgyán Mihálynéé. Neki öt gyereke van, s maga választotta a szociális otthont: őt ne használják ki — ezt hajtogatja. — A felelősség az idősek helyzetéért, körülményeiért most nem a sokat szidott tizen- és huszonéves fiatalokat terheli. Inkább az előző nemzedékről, a 40—50 évesekről van szó — sóhajt Gaál Ibolya. — Falusi származású vagyok, s ahogy emlékszem, nálunk szégyen volt, ha valaki nem törődött az öregjeivel. Persze az sem mindegy, hogyan gondoskodnak róluk. — Sokszor elnézem az öregeket Jósavárosban — gondolkodik el Szilágyi István, a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat műszerésze. — I.tt is, ott is fejkendős nénik, kalapos bácsik az ablakokban, padokon. Nem lelik helyüket a kőrengetegben. Mint a mi szomszédunk. Fia vagy lánya hozta be a bácsit a városba, aki valahol vidéken volt tanító. Tavaly — bár a járás is nehezére esett — elvállalta a közeli park őrzését. Az idén még nem láttam. — Az elfoglaltság nagyon fontos — fejtegeti a fiatalember. — Egyenesen létszükséglet, főleg, ha egész életében ehhez szokott az ember. A napokban munkába jövet összefutottam egy régi munkatársammal, Szalai János bácsival. Energetikus volt nálunk. Kérdezte, van-e hely, mert az idén is eljönne pár hónapra dolgozni. — A példákat hosszan sorolhatnám. Grasselli Miklós, egykori igazgatóhelyettes, ma nyugdíjas szaktanácsadó. Dolgozatot ír a NYIDOFER történetéről. Mechner Lajos is visszajár. Igaz, ő nem dolgozik. de mint a Május" 1. brigád tiszteletbeli tagja, valamennyi rendezvényen itt van. Nem tud elszakadni a régiektől. Országosan a következő tervidőszak kiemelt feladata lesz az idős, illetve a rokkant emberek rehabilitációja: azaz visszahozása az életbe, a társadalomba. Minden személynél meg kell találni azt a gondozási formát, amivel az ágyhoz kötött beteg öreg is aktív maradhat. — Emlékszem egy esetre, még a gyermekkoromból — kutat gondolatai között Kühr- ner Éva főiskolai hallgató. — Lakott a szomszédunkban egy néni: nagyon öreg volt és valami segélyből élt. Mikor magatehetetlen és beszámíthatatlan lett, a szomszédok vették gondozásba. Pedig mi mindent kiabált rájuk: hogy meg akarják ölni, meg tolvajok. Mikor meghalt, öten-ha- tan álltuk körül a sírját. A Nyíregyházi Városi Tanács 1978-ban 15 ember temetéséről gondoskodott közköltségen. Személyenként átlagosan 1200 forintért. . . Az életkorhatár egyre inkább kitolódik. A következő években várható tehát, hogy emelkedik az idős emberek száma. A munkaképes korú nők ma már 75 százalékban dolgoznak: így egyszerűen nincs, aki foglalkozzon az öregekkel. A jövő útja: a házi szociális gondozás kiterjesztése. — Sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel — állítja dr. Bariba Tibor, a Nyíregyházi Városi Tanács egészségügyi osztályvezetője. — Akinek ugyanis tartásra képes gyermekei vannak, azok részére térítés ellenében szervezzük meg a gondozást. Egészen alacsony összegről van szó. Mégis, a rászoruló öregek egy része visszautasítja ezt a lehetőséget. Fél, hogy ezzel végleg elűzi magától ritkán látott gyermekét... — Az életemben nagyon fontos szerepet játszanak az idős emberek — folytatja Kührner Éva. — Kései gyerek vagyok. Legközelebbi hozzátartozóim — özvegy édesanyám és nagynéném — lassan 60 évesek. Érzékeny vagyok erre a korosztályra. A napokban egy ismerős néni megkért: segítsek feladni a postán egy csomagot. Meglepődtem, hiszen Margit néni a fiával éL Á Nyírség tanítója volt Somogyi Béla emlékezete S omogyi Béla, a szociáldemokrata életpályán induló tanító, újságíró, lapszerkesztő alakját ma már munkásküzdelmeink jelesei közé emelte az ismereteinket gyarapító idő és a történet- tudomány sokoldalú vizsgálódása. Ezért is szólunk e hasábokon mi is a mind műveltebb munkásért élő-haló Somogyi Béláról, a munkásosztály mártírjáról, aki forrón szerette a szegényeket és kimondhatatlanul gyűlölte úri sanyargatóikat. Somogyi Bélát ez a vezényszó irányította egy életen át: „Ahol a tudatlanság — ott a szenvedés!” A forradalmak történetéből azt a fő tanulságot vonta le: a munkásember sokkal gyorsabban tanul és okul, s fejleszt ki minden emberi képességet, mint ahogy azt az elnyomók egyáltalán elképzelik. A próbáratevő, megedző nélkülözéseket diákkorában megismerte Somogyi Béla, aki a szegényekkel egy úton indult, s kibírta a tudás megszerzésének, a nehéz iskoláztatásnak minden próbatételét. Első — talán legnagyobb tanulsága az volt: a munkás jellemzője, hogy nem passzívan és közömbösen szemléli az őt körülvevő világot. De már élete legkezdetén észlelte: az iskolák, az egyházi oktatás azon győzködik velük, hogy mentül kevesebbet emeljék őket a tudatos gondolkodás szintjére és elhomályosodjék bennük az osztályöntudat, s a szegény népnek megbénuljon a lelkűk. Somogyi Béla életpályája legkezdettől fogva az egyházi klerikalizmus, a „lelkek nagybirtokosai” ellen fordult. Már ahogy kilépett az iskolák padjaiból — nagy országjáró nevelési túrákra indult. Árva megyében kezdte. Báró Mednyánszky Lászó, a festői lángelme különös régiója, a „nyomorfalvak” világa volt ez a táj: az Osztrák—Magyar Monarchiában ez volt az az „ember alatti régió”, ahol az úri elvetemültség úgy elnyomta az embereket, amilyen mélyre csak lehetett! Itt nyerte meg Somogyi Béla, a néppel mély indentitást érző tanító, hogy a szegénység tudásvágyát nem paposkodva, hanem igényükhöz mért szókinccsel, a tudásközlés természetes örömével kell kielégíteni. Az ordas erdők és a koldus polyákok, tótok, magyarok, csiz- más-kucsmás szegények előtte nem rejtették véka alá tudásvágyukat. A fiatal, barna arcú, nyájas legény ébresztette rá ezt a réteget is: a tudós hatalom! S az embereket — akármily nyomorgó lét fokán éldegél — értékén értékelni csak a tudásvágyból kiindulva s azt kielégítve lehetséges. Somogyi Béla gondolatai mélyén már ekkor megfogalmazta magának: a széles proletártömegek tudásának fellendülése, gondolkodásbeli nekifeszítettsége legyőz minden fogyatékosságot és nélkülözést — a gondolkodásra való nekifeszültségből, a gondolkodni tudás öröméből öntudata és önbecsülése megnő. Ez az út vezet a forradalomhoz is. Ez lett már ettől kezdve Somogyi Béla élete irányjelzője. Így került a Mednyánszky László megfestette árvái kucsmás hegyi proletárság világából a Krúdy Gyula megénekelte Nyírség homoki agrárszegénység közé. És itt már a szociáldemokrata párt vonulatába is irányelvként bekerülő parasztkérdés nagy társadalommozgató tétele irányította az ő életét is. A pártnak a hazai sajátos helyzettel törődő jó gondolkodói és agitátorai már a század első évtizede vége felé rájöttek a parasztkérdés sokoldalúságával járó szervezés és agitáció sürgető tennivalóira. Az akkori társadalmi struktúrában az aratómunkások az emberi fizikum legnagyobb próbáját, követelő aratásért igen-igen keveset kaptak. De felmerült a párt előtt a kérdésnek egy másik oldala is. A földesúri és püspöki nagybirtokok a hatalmas méretű, igen-igen sürgős megoldást követelő mezőgazdasági nagybetakarítás alkalmával még akkor is nagyot veszthettek, ha csak valami kevés kis sztrájkféle zavarta meg azt. Ha máskor az uraságok az isten térdén üldögélhettek is — ilyenkor jövedelmüket megtizedelhették a munkába nem álló aratóbandák —, hát még ha politikai öntudat, vagy pártszervezet áll mögöttük! Ekkor a szocialisták Európa-szerte igyekeztek a mozgalom erősúly-átcsoportosí- tásával a mezei régiókat súlypontba tenni a szervezkedésben. A munkásosztály a maga energiáját a maga valóságos mértékében és dinamizmusában nem is fejtheti ki, ha a föld- és tudáséhes mezei proletariátus légüres térben marad és politikailag szervezetlen! Ebből indult ki Somogyi Béla gondolkodása, s ezért tágította, ahogy csak tudta a politikai szervezkedés felé a mezei szegények tömegét. Ez a tudat vitte őt 1888 augusztusában a Kisvárda melletti Forgách gróf birtokára. Itt a bérlő fiát nevelte. Ugyan nagy igyekezettel tanítgatta a bérlő fiacskáját, de az az oktatás kezdetén ott állt, ahol a végén. Viszont a cselédek, napszámosok iránti szeretete itt emelkedett a fájdalomig. A nyíri szegényekkel sohasem hangoskodott. Szelíden, nagy hang nélkül olvasott nekik és egyre több tudásvágyat ültetett lelkűkbe. Pedig Somogyi Béla itt egy év alatt fi- tyingeket keresett. Ekkor a gróf a stupid bérlőnek felmondott — családostul túladott rajtuk. Mi várt a pillanatnyilag kereset és kenyér nélkül maradt fiatal tanítóra, ki sosem ült az istenek térdén, csak a szegények tornácán kapott menedéket sok viszontagság alkalmával ? ! A grófi uradalommal szomszédos lövei kántor vendégbarátsága fogadta. Mit okultak ki ketten a barbár nyíri zsugoriságokból, nyomorból ? Itt Somogyi Béla a lelkeket zsugorító nyírségi uradalmak és bérlők világában ízig-vérig szegénypárti tanítótársra talált. Az osztályharc a barbár nyíri tájakon csírájában elfúlt. Talált itt egy paraszti — féligmeddig — értelmiségi réteget is, amely a szegénységgel azonosulóban a történelem i fő áramának szélére vetődve valahogy mégiscsak mozdulni szeretett volna. Aki a forradalmak tömegbázisát, annak mozgás- törvényeit kezdettől kereste és tanulmá- '• nyozta — itt azt jegyezte meg különösképpen, hogy a kopott dolmányos kántorok csizmás „írástudók” — a Krúdy által később megénekelt csendes kis hősök — már némi szerepet töltöttek be a vidék szellemi arculatának, a nyíri, bodrogközi, 'ti- 1 szatáji nép akaratának kifejlesztésében. Ám a rövid lövei kántor vendégbarátságból egy véletlen mégis igen szeren- ; esésen kiemelte Somogyi Bélát! A közeli Kisvárdán már akkor működött Vadász Lipót ügyvéd vicinális zsur- nálja: Somogyi Béla. úgy találta, vannak j idők és helyzetek, melyeken hamar túl kell ’ lépni — erre való a toll! Megírta tehát nyí- j ri kalandját, a szellemi nyomorúságból ki- j lábolni akaró nyíri szegénység dolgait. A grófi tanyán ért fél kudarcot és fityinges | keresetet kárpótolta e cikkeivel: itt kapott j először honoráriumot. A nyírségi nagy próba után Alsó-Visón ' tanított, ahol a társas élete körét mégin- i kább kitágította. Erre módot adott a poli- S tikailag még feszültebb helyzet, a vegyes j nemzetiségi élet. A táj magyar, román, né- | met, tót lakosokat foglalt magában és So- I mogyi Béla megint csak páratlan tapintatával hozta ö$sze őket közös kulturális ■ vállalkozásokra* Sok románt kőfaragásra, szegény zsidókat gyékényfonásra, magyaro- ’ kát vesszőkosár-készítésre tanított. Közben j ő maga két nyelvet tanult meg. Megszül- \ lőtt ja lett a könyveknek. Megértette ere- í deti nyelvén a kor legjobb mozgalmi agitá- \ ciós forrásait — a marxizmus gyémántműveit, alapjait. Számos mozgalmi munka | megítélését segítette politikai tisztánlátása. í A még magyarra le nem fordított forrásmű \ még közvetlenebbül, egyenes, személyhez : szóló erővel tágította világnézetét. És a ké- ( pességét önmaga és felesége, az áldozat- j kész fiatalasszony — Felső-Visón meg is j házasodott Somogyi Béla! — ösztönzésére ] csak fokozta: a nyelvtanulással egyszerre j tanárvizsgát is tett. Mikor elbúcsúzott a * felső-visói barátoktól, hogy a fővárosban befejezhesse tanulmányait és az egyetem- j ■re iratkozhasson be — hívei kifulladtak a j kiáltozástól: „Ne menj, maradj velünk!” A Tanácsköztársaság idején kiugró for- 1 radalmár költőnő, Várnai Zseni igen szép j költeményben is megörökítette Somogyi | Béla emlékét. Q tanyákat, apró falvakat, kisvárosokat bejáró és megismerő tanító és j újságíró — mint az köztudott — az ■ etso, illetve a legelső volt, akit a Horthy- J fasizmus — még akkor Horthy csak fő- j vezér volt — 1920. február 17-én meggyil- t koltatott. Arcát irgalmatlanul szétverték, j Barátságos vonásai felismerhetetlenekké váltak. Oly élesen látó szemét kilőtték. Amikor temetésén a munkások százezrei i kísérték el utolsó útján — a menet útvo- • nalát detektívek szállták meg. Még a ház- ‘ tetőkre is jutott belőlük. Ennek óriási do- ' kumentumirodalma van, a könyvtárak í legforgatottabb könyvei közé tartozik em- 1 lékének megörökítése képekben, szövegé- j ben gazdagon. Most csak annyit tehetünk még hozzá, hogy elvtársai a temetésen a serdülő lányát nem engedték a koporsó közelébe: meg akarták menteni a középko- rias kegyetlenkedéstől eltorzult arc látványától. Hadd őrizze emlékezete Somogyi Béla igazi arcát. Somogyi Béla a szociáldemokrata párt megalkuvó irányzatának, a peyerizmusnak legélesebb ellenzője volt. Hajlíthatatlan becsületességgel szállott szembe a kezdet legkezdetén az ellenforradalmi államvezetéssel. Ezért gyilkoltatták meg vérszomjas kegyetlenséggel Bacsó Bélával, azzal a fiatal újságírótársával, akivel együtt hagyták el aznap a Népszava szerkesztőségét az esti nyomdai munka végeztével. De ma is bemocskolhatatlanul élnek azok a halottak — a munkásság mártírjai. A történelem, az idő, életük erkölcsi tisztasága megőrizte őket. Fodor László KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. június 10. — Rjdeg törődés ez, kérem! Látszólag sok az, amit teszünk. Evenként nyugdíjas-találkozók vannak. A brigádok alkalmanként felkeresik öregjeiket. Külön műszakot szerveztünk az üzemben a nyugdíjasoknak: most is 20—25-en mossák a lapkákat, gumigyűrűket. — Mégis — áll meg a felsorolásban Géczi Géza, a Nyíregyházi Konzervgyár KISZ-titkára — mintha a törődés ellenére közömbösek lennénk... — Lezajlik egy találkozó: kipipálunk egy pontot a feladatlapon. És mi vagyunk a jók. Időzített így a szeretet... *~m—iriBwniiirwr—!■rtiwwi n um— — Házi Zsuzsa
