Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-08 / 132. szám
1979. június 8. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Műveljük a munkást? S zabad-e a munkásművelődést ennyire forszírozni? — kérdezte az egyik résztvevő a most befejeződött nyíregyházi munkásművelődési hetek tapasztalatait összegező megbeszélésen. Ez volt a legizgalmasabb a temérdek kérdés közül, melyre a művelődési házak és az üzemek népművelői, jelenlévő képviselői közösen keresték a választ. Sőt, alighanem ez a kulcskérdés... Az emlékezetes párthatározatot megelőző vizsgálat jelentése szerint a munkásosztály műveltségi színvonala sok tekintetben növekedett, ám országépítő munkáink eljövendő sorát nézve, hosszú távra nem elegendő. A határozat sok-sok pontja már öt évvel ezelőtt figyelmeztetett: mennyi a teendő. S mindnyájan tudjuk, közös gondjainkból azóta sem lett kevesebb ... Egyszerűsítsük most le az elméletet a hétköznapi gyakorlatra. A pék, akit nyolc óra alatt kiszikkaszt a kemencék heve, a konzervgyári munkásasszony, akinek egy műszak alatt kikészül a lába, a lakatos, akinek dobhártyáján a gyárkapun kívül is zakatol a kalapács, vajon mennyit fordít szabad idejéből szelleme gyarapítására, szakmai és általános műveltsége gazdagítására? Szociológiai felmérésekből ismerjük az arányokat: mennyi a fizikai dolgozó a könyvtári olvasók, a múzeumok látogatói, a hangversenybérletek tulajdonosai között. Országos beidegződéssé vált a legkülönfélébb fórumokon úgy beszélni a munkásművelődésről, mint egy „hátrányos helyzetű”, a kultúra javaitól távolmaradó osztály kívülről, vagy felülről jövő támogatásáról. Így tévesztett mércét sok népművelő. A munkásművelődés igaz ügyének aztán azok a helyi vezetők ártottak a legtöbbet, akik nem ismervén saját beosztottjaikat, a népművelők „tolakodására”, a munkások igénytelenségére hivatkoztak. Nem valami spanyolviaszt talált fel a nyíregyházi városi művelődési központ, amikor tavaly ősszel a népművelők megfogalmazták a munkásművelődési hetek rendezvénysorozatának gondolatát. Megyénkben is voltak már hasonló kezdeményezések, ez a nyíregyházi abban különbözik ezektől, hogy minden programot karnyújtásnyi távolságra vittek: az üzemek kapuin belülre. Az volt tehát a kérdés: a pék, á konzervgyári munkásasszony, a lakatos miként vélekedik erről? Köszöni, de nem kér belőle, mert fáradt, egyébként is családja van, siet haza, vagy vacsorát beszerezni, esetleg a bérét kiegészíteni egy maszekhoz, továbbá ez az egész egyáltalán nem érdekli, mert úgy sem lesz több a fizetése, ha megnéz egy festményt, vagy tudja, mit írt Móricz Zsigmond. Vagy pedig él a lehetőséggel, mert helyébe viszik a „kultúrát”. Az első ilyen rendezvénysorozat a kezdetnek megfelelő visszhangot váltotta ki. Tizenöt nyíregyházi üzem vezetői tartottak igényt a programokra. Decemberben még harminc volt, igaz, akkor még elég volt, ha megígérik. Egy vállalatot emelünk ki azok közül, melyek ismételten nem kértek a párthatározatra épülő programból: a Taurus gumigyárat, ahol pedig igencsak ideje volna valami pezsdülésnek, mert ha csak az általános iskolai végzettséget nézzük, az jelenleg 800 dolgozójuknak hiányzik! A vállalatok képviselői a tanácskozásokon elsősorban azt hangoztatták, hogy efféle rendezvényekre nagy szükség van. A konzervgyárból annak adtak hangot, hogy a munkahelyre vitt program iránt jóval nagyobb az érdeklődés, mintha ugyanazért kiállítóterembe, múzeumba, színházba kellene menni. Kényelmesebb. A húsipari vállalat képviselője az üzemlátogatásokat dicsérte — egymás munkájának megismerése nagy érdeklődést váltott ki. Többen szóltak elismerően a poszter-kiállításról, melyen a múlt századi és XX. századi festészet jeles alapjainak alkotásaival ismerkedhettek, valamint a Móriczról szóló ismeretterjesztő előadásról. Sikeres rendezvényeket bonyolítottak le a Száév munkás- szállóján és a dohánygyárban is.. S zólnunk kell az első rendezvénysorozat hibáiról is. Többen elmondták, hogy a következő programnál az időbeosztást jobban kellene egyeztetni, figyelni a műszakváltásra. Ha jövőre újabb rendezvénysorozat követi az ideit, fel kellene mérni: jó-e ennyire halmozni a programokat, azaz egy hónap alatt ötvenet tartani. Szóvá tették: a filmvetítés a kópia technikai „minősége” miatt több üzemben elviselhetetlen volt, ezzel a programmal nem lett volna szabad közönség elé állni! Furcsa módon a papírgyári előadássorozat volt az egyik legszerencsétlenebb rendezvény, pedig éppen ettől vártak sokat. Ezeken ' az előadásokon — ha sikerült volna rendben megtartani — derülhetett volna ki a munkásművelődés és a termelés kapcsolata. S itt kanyarodik vissza a gondolat az eredetihez: szabad-e ennyire forszírozni ezt a témát? Az egy hónap eseményei zömmel azt mutatták, szabad, sőt kell! A munkásművelődés ma a gyakorlatban, spk. helyen sajnos, még azt jélenti: jönnek a népművelők és művelni akarják a munkásokat. Pedig nem erről van szó. Hanem arról, hogy az országnak olyan munkásokra van szüksége, akik holnap többet tudnak, mint ma. Ami egy olyan országban, ahol a hatalom birtokosa a munkásosztály — nem mellékes. Baraksó Erzsébet Őrjárat a földeken A z erdőben kakukk szól. Az árokparton, Magosliget és Kispalád között számoljuk, hány évig is élünk. Lakatos Béla, aki különben ligeti illetőségű, ntaga mellé fektette a kaszát, én meg a jegyzetfüzetemmel babrálgatok. A kakukk már rég elhallgatott, észre sem vettük, így hát megnyugodtunk, sokáig élünk még. — Szóval maga újságíró? — néz rám az öreg hunyorogva. — Hát, biztos jó mesterség az is. Azt még nem csináltam. — Miért? Olyan sok mindennel foglalkozott eddig? — Hogyne! Gazdálkodtam öt holdon. Tudja-e, micsoda tudománnyal bír egy paraszt- ember? Ért az időjáráshoz, a földhöz, az állatokhoz, a kereskedelemhez, szóval szinte mindenhez. Csak hát, bizony, fogyogatunk mi öregek. Meg ahogy mennek az évek, úgy vándorol ki az erő is az ember karjából. A kasza tükörfényes nyelén parányi bogár araszol, majd gondol egyet, s a fűszálak közé rejtőzik. Végig az árokparton, ameddig csak a szem ellát, levágott fű pihen. Az öreg műve, aki reggel óta kaszált, csak jöttömre pihent meg egy kir csit. — Van sok jószág otthon? — Tíz darab. Hat tehén, meg négy borjú. Mit megesznek azok, ha maga azt látná! — Akkor nem unatkozik. — Hát hallja, nem. Pedig nyugdíjas vagyok már, a pénzre sem panaszkodhatom, de tudja, hogy van. Addig ember az ember, amíg dolgozni bír. — A téeszből ment nyugKaszakő díjba — jegyzem meg, mintha az magától értetődő lenne. — Nem én. — Hanem! — nézek rácsodálkozva. — A vízügytől. Nem léptem be a csoportba. A földemet beadtam, de a vízügyhöz mentem. Ott biztos volt a pénz, 1960-ban ki gondolta, hogy lesz ezekből a téeszek- ből valami. Aztán ott is kialakult a helyzet, s akik beléptek, azok sem jártak rosz- szabbul, mint én. — Mennyi földet adott be? — Valami öt holdat. Különben nem ligeti vagyok én, hanem csetfalvi. Mikor hazajöttem a háborúból, volt egy kis megtakarított pénzem, s -itt vettem Ligeten földet. Ide költöztem, a gyerekek már itt születtek. — Előtte hol dolgozott? — Hát hol? Cselédkedtem. Mint apám. Igáskocsis voltam az egyik uraságnál. Nagyszőlősön lakott. Ügy ismertem meg a feleségemet is, hogy jártam a környéket, mikor rábukkantam Fekete- ardón. Én voltam otthon a legkisebb, kellett az asszony a házhoz. Tudja hányán voltunk mi testvérek? Tizenegyen! Nekem már csak három született. Azt mondják mifelénk: az okos ember any- nyi pulyát csinál, amennyit akar, a buta meg amennyit bír. — Na, akkor mára igencsak megokosodtak az emberek! — Meg. Ha valakinek három gyereke születik ma, megszólják. Én nem tudom, mi lesz velünk, de nézze meg a mi falunkat is. Fogyunk, már alig vagyunk háromszázan. Egyre kevesebb pulya születik, s azok is, alig cseperednek fel, mennek Gyarmatra, Szálkára, Pestre. Nekem is kettő van Pesten, csak egy maradt nekem. Buszkalauz, a gyarmati járaton. — Ö tud kaszálni? — Hát..., csak ha nagyon muszáj. De nem is bízom rá, bírom én még hál’ istennek. Csak ezek a kaszák lennének jobbak. Meg a kaszakő. Nem tudja, hol lehetne venni egy jó, fehér kaszakövet? — Dehogynem! Hozok én magának. Még fizetni sem kell érte. ★ Van már két hete is, hogy az öreggel beszéltem. Bejártam a fél megyét, de fehér kaszakő sehol. Pedig enélkül, hogyan is állhatnék Lakatos Béla elé! Balogh Géza Küzdelem az aszály ellen Minden csepp vízre szükség van, szomjaznak a földek. Öntözési őrjáratra indultunk megyénkben, hogy lássuk, milyen módszereket találtak a mezőgazdasági nagyüzemekben a csapadék pótlására. A legfrissebb jelentések szerint a talaj nedvességtartalma tovább romlott. A felső 50 centiméteres rétegben mindössze 25—50 százalékos a nedvességtartalom, a mélyebb rétegekben ez az érték 30—60 százalék között változik országszerte. Pótolni a hiányzó nedvességet A szabolcsi adatok is kedvezőtlenek. A megyében a felső talajrétegnél 30—35 százalék a talajnedvesség, míg az egy méterig tartó rétegben 60—65 százalékot ér el. Ezért az öntözésre továbbra is nagy szükség van. Az öntöző kapacitást iftindenütt maximálisan ki kell használni, annak ellenére, hogy a hét közepétől talán kisebb záporokra lehet számítani. Ennek első jele szerdán már meg is érkezett. Jánkmajtis körzetében hatalmas zápor esett, s ez vonult tovább Szatmáron, azonban a lehullott csapadék csak részben pótolta a hiányzó nedvességet. „Telepítés'1 kétórónként Az eperjeskei Alkotmány Termelőszövetkezetben május 18-a óta megállás nélkül öntöznek. A gazdaság Tisza melletti részein két öntöző- berendezést kétóránként telepítik más helyre, hogy az átlagosan 30 milliméteres esőnek megfelelő vízmennyiséget minél nagyobb terület kapja meg. A kertészeti növények közül a zöldbab kívánja a legtöbb vizet, amelyből a Debreceni Konzervgyárnak programozottan kívánnak szállítani, így fontos az időbeni érés. Jelenleg a holtág melletti burgonyatáblát öntözik, de jutott a szövetkezet nyárfacsemete-kert- jének is az éltető vízből. A mándoki Üj Élet Termelőszövetkezetben is az egyik legnagyobb gond, hogy a meglévő öntözőberendezéseket maximálisan kihasználják. A gazdaság viszonylag kis részen, a benki táblában túd öntözni, ahol az üzemegység mindent megtesz azért, hogy a kertészeti növényeknek, valamint a korábban mindig jó termést adó burgonyának elég víz jusson. A leveleki Dózsa Termelő- szövetkezetben az öntözőberendezések kihasználtsága 150 százalékos. Üzemeltetik a két nagy teljesítményű gépet, emellett a tartalék berendezéssel is öntöznek. Elsősorban a zöldségfélék kapnak mesterségesen csapadékot: a paradicsom, a zöldbab és kis részben a burgonya is. ötvenkét hektáron a lucerna is kap vizet. S ami kedvező, 24 órán keresztül üzemeltetik a berendezéseket. Ez kedvező, mert az éjszakai öntözéskor szinte teljes egészében hasznosul a víz, minimális a párolgási veszteség. Leveleken eddig 35—40 ezer köbméter vizet öntöztek, s ameddig szükség van rá, működtetik a gépeket, (s. b.) E ltökéltem magamban, hogy egészséges életmódot folytatok. Szilárd elhatározásom beszerezni mindazt, amire a szervezetemnek szüksége van, hogy egészséges emberré válhassak. A modem tudomány számos útmutatással szolgál ebben a tekintetben. Kellő megfontolás után úgy találtam rendjén valónak, hogy az élettani szempontból fontos elemek sorát a vassal kezdem. Aztán majd át lehet térni a többi alkotórészre is. Az egyik kitűnő tudományos kézikönyvből megtudtam, hogy a legtöbb vasat a főtt csirke és a szárított őszibarack tartalmazza. Ez a megállapítás mindjárt gondolkodóba ejtett. Most melyiket vegyem bele a napi fejadagomba? Végül úgy döntöttem, hogy a páros napokon csirkét, a páratlanokon pedig őszibarackot fogyasztok. Ezután áttértem a káliumra. Ebből — a szakirodalom egybehangzó vélekedése szerint — az önmagában véve oly szerény és igénytelen zeller hihetetlen meny- nyiséget tartalmaz. Az azonban, hogy holmi gyökérféleséggel táplálkozzam, nem volt túlságosan ínyemre való, a zellert ezért csak a hétfői menü összeállításakor vettem figyelembe. A káliumnak, ennek az igen fontos alkotóelemnek a tekintélyes hányada található egyébként a cukorrépában és a narcilénben is. Következésképpen minden falat répát egy-egy korty narcilénnel kell leöblítenem. Nem tehetek másként — a korszerű tudomány érdeke követeli így. A Mengyelejev-fé- le periódusos rendszerből végül már csak néhány olyan csekélység maradt hátra, mint a magnézium, foszfor... — Hát te mit művelsz? — kérdezte egyszer iszonyattól elborzadva a feleségem, amint rajtakapott, hogy a gyufák fejét rágcsálom szorgalmasan. — Semmi különöset — válaszoltam. — Nem tudod talán, hogy a megfeszített szellemi munkát végző ember szervezetének bizonyos meny- nyiségű foszforra is szüksége van? A feleségem elvette tőlem a gyufásskatu- lyát, és kihajította az ablakon. — Tudom én, mire van szüksége a megfeszített szellemi munkát végző embernek — jelentette ki határozottan, és kezembe nyomta a porszívót. Juhani Nagy János fordítása N. L Jelin: Egészséges élet
