Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-30 / 151. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. június 30. Emberek, esetek Eszpresszó. A szom­széd asztalnál két nő. Az egyik: — Tudod milyen szem­telen a srácunk? Azt mondom neki: félévkor a jó tanulásodért mini mo­torkerékpárt kaptál az apádtól. Most meg év vé­gén kis híján megbuk­tál. Mit csináltál fél ~ven át? — És mit felelt? — Motorkerékpároz­tam. Megtörtént eset. Értekezlet. Az előadó véget nem érő unalom­mal beszél másfél órán át. Egyszer észreveszi, hogy az első sorban vala­ki elbóbiskolt. Ráförmed a mellette ülőre: — Ébressze fel azt az embert! Mire az illető: — Én? Ébressze fel, aki elaltatta! Lehúzott rács a megye- székhely régi városrészé­nek egyik zöldségboltján. A rácsra erősített fehér kartonlapon nagybetűs kiírás: „Betegség miatt zárva!” Az ötödik napon új pi­rosbetűs szöveg a papír­lapon: „Javulást kívá­nunk!” Jobb a figyelmesség ké­sőn, mint soha ... Csinos középkorú, bar­na nö széles mosollyal ál­lít be a varrónőjéhez. — Férjhez megyek. Kellene valami szolid kosztüm, hiszen ez a má­sodik házasságom, s ilyenkor már nem szokás „nagy ruhát” felvenni. A varrónő bólint. Régi partnerek ők már. Az el­ső esküvőre is készült a ruhaköltemény, a válás­hoz a kiskosztüm, szívből jön tehát a jó tanács: — De ne kapkodd el, szivecském! Ismerd ki előbb a férfit, s csak az­tán légy a felesége! — Jól ismerem, ö volt az első férjem is. Pauwlik György Utolsó simítások a nyíregyházi Széchenyi István Közgazda- sági Szakközépiskolai kiállításon. (Cs. Cs.) HÁRMAK AZ EGÉSZSÉGÜGYRŐL Vásárfia Nyíregyházáról A Körte utcán lakom, naponta kétszer megteszem a munkahe­lyig vezető utat. Körülbelül egy hete, utcánkban rendkívül kel­lemetlen bűz üti meg az orro­mat. Próbáltam eredetét felku­tatni, átmenve az utca napsütöt­te oldalába, az egyik bontásra ítélt épületben nyomába is akad­tam: egy elhullott kutya bom­lásnak indult tetemére. Komoly fertőzésveszélyt láttam benne, s tűrhetetlen volt számomra a lát­vány, s a bűz, s ezért június 2fi­án munkahelyemre beérve azon­nal telefonáltam a városi KO- JÁLL-nak: intézkedésüket kér­tem. Tájékoztattak, hogy nem tartozik rájuk, jelentsem a váro­si tanács közegészségügyi cso­portjának. Megtettem, s kértem, intézkedjenek, innen is máshová akartak irányítani — mondván: rájuk sem tartozik — de kése­lésemre végül is elvállalták, hogy szólnak az illetékesnek. Remél­tem, hogy az ő szavukra komo­lyabban veszik a „valódi” ille­tékesek a bejelentést. Bíztam abban, hogy közérdekű bejelentésemet komolyan keze­lik majd. Sajnos tévedtem. Jú­nius 28-án reggel még mindig ott találtam a fertőző „gócot”, ösz- szes kellemetlenségeivel. Ezek után igazán nem tudom, kinek a segítségét kérjem. Egy olvasó: Pápai Bálint Nyíregyháza, Körte utca S5. IV/13. Szalmáskoosi a főúton — belerohant a Zsiguli Bár Ujfehértó és Nyíregyháza között a 4-es íőútról rég kitiltot­ták a fogatolt járműveket, ez nem zavarta Lakatos Ignác 34 éves nyíregyházi lakost, hogy két- lovas stráf kocsijával szalmát szállítson rajta. Az eset a műt év december 19- én este fél nyolc tájban történt. Debrecen felől Nyíregyháza felé egy Zsiguli közlekedett körülbe­lül 80 kilométeres sebességgel. Reflektorjával jól belátta az utat. aztán egy szembehaladó kocsi miatt tompított világításra kap­csolt. Még a sebességét is csök­kentette, s azt gondolta, annyi utat előzőleg belátott, amennyit a szembejövő kocsi elhaladásáig megtesz. De Lakatost nem kalkulálhat­ta be: ő egy dűlőútról épp ak­kor hajtott fel a főútra, amikor a Zsiguli tompított világításra kapcsolt, s mivel a kivilágítás is hiányzott, a kocsi fékezés nélkül belerontott. A Zsiguli utasai kö­zül hárman nyolc napon túl gyógyuló, egy utas könnyebb sé­rüléseket szenvedett. Lakatost öt hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság és mivel volt már ko­rábban lopásért is öt hónap fel­függesztett szabadságvesztése, annak végrehajtását is elrendel­ték. Hűsítők és hűsölők. Ki az illetékes? % Pálma, teher alatt (Fotó: Mikita Viktor) Olvasóink kérdezték Merre menjen a 7-es? A gyorsan épülő városré­szek, új lakótelepek születé­se újabb és újabb közleke­dési feladatok megoldását is jelentik. Az elmúlt években jelentősen megnövekedett Nyíregyházán a Vöröshadse­reg utcai kórház környéke lakóinak a száma. Jelenleg itt az 5-ös autóbusz bonyo­lítja döntő súlyban a sze­mélyforgalmat. Az utóbbi időben sokat segített, hogy a 2-es járat a reggeli órákban sűrűbben jár. Levélíróink azonban to­vábbi kérésükkel keresték meg szerkesztőségünket, hogy a Luther-háztól keletre és délre fekvő városrészek lakói könnyebben juthassa­nak el a vasútállomásra és viszont. Javasolták, hogy a 7-es autóbuszjárat útvonalá­nak némi módosításával ez megoldható, mégpedig úgy, hogy az említett járat a 4-es főközlekedési útról ne térjen le a Dózsa György utcán, hanem tovább közlekedjék a Luther-házig, ahol vagy az új sávház és a Nyírfa Áru­ház előtt térjen rá a Széche­nyi utcára vagy az egyirá- nyúsított Iskola és Kereszt utcákat érintve a Szarvas és az Arany János utcán jus­son el a MÁV-állomásig, természetesen közben né­hány megállóhely közbeikta­tásával. Megvalósítható-e ez az elképzelés? Erről érdek­lődtünk Szabó Józseftől, a Volán 5. számú Vállalat sze­mélyforgalmi és kereskedel­mi osztályának vezetőjétől. — Vállalatunk a 7-es au­tóbuszjárat beindítása előtt, a javaslatban szereplő meg­oldással, majdnem teljesen megegyező vonalvezetés ki­alakításával már foglalko­zott, de tárgyi feltételek hiá­nya miatt nem valósíthattuk meg. A Belső-kőrút építésé­nek II. ütemében előrelátha­tólag más lehetősége . nem marad vállalatunknak, mint a levélírók által javasolt megoldás egyike. Ehhez azonban az Iskola utca el­lentétes egyirányúsítása is szükséges lesz, melynek fel­tételei jelenleg is megvan­nak. Amint ebből az esetből is kitűnik, nem minden esetben vállalatunkon múlik egy-egy autóbuszvonal útirányának a meghatározása. Messze­menően figyelembe kell ven­nünk, az utazási igényeken kívül, az adott közutak ki­építettségét, korszerűségét, meghatározott forgalmi rendjét is. (s. á.) Ma nyílik az országos népművészeti kiállítás Molnár doktor Diplomája húszéves. A huszadik évet tölti Gulácson. Mindenki ismeri, mindenkit ismer. A magas, őszülő hajú férfi, dr. Molnár Sándor kör­zeti orvos. — Jól érzem itt magam. Ha nem így lenne, nem len­nék itt. Megszerettem az itt élőket, akik semmivel sem rosszabbak, mint másutt. Ta­lán elhasználtabbak, ami ab­ból adódik: ez a táj ugyan­csak erőfeszítésre kényszerí­ti az embereket. Jólesik visz- szanézni az eltelt időre. Lát­hatom én is, mint változtak az anyagi viszonyok, mint gazdagodtak az emberek, ho­gyan tört be életükbe sok modern eszköz. És ha lassan is, de változott életvitelük, alakult az életmód. A körzeti orvoshoz jön a beteg, de jön az egészséges is. Tanácsért. Még azzal is bekopognak hozzá: milyen legyen az új, épülő ház, mi­ként lehetne jól berendezni. A rendelőben, vagy bárhol, ahol találkoznak vele, kér­dések pergőtüzébe kerül. A bizalom itt kezdődik. — A hivatásom és a köz­életi munkám így aztán nem válik szét. Hogy fárasztó-e? Igen. Néha nagyon-nagyon vágyok arra, hogy egyedül legyek. Ilyenkor szívesen ol­vasok verseket. Tizenhét esz­tendős fiammal élünk együtt, s a vele töltött idő a legszebb kikapcsolódásom. Ha vég­képp pihenni akarok, úgy megyek a Tiszához. A csen­dért, a vízért, a nyugalomért. Molnár doktor nem érzi magát a világ végén. Mert. akar, tud kapcsolatot terem­teni a világgal, a tudomány­nyal. A kevés szabad idő okos felhasználása is tudo­mány. — Hogy messze esünk sok­mindentől, az tény. De ez nem mentség. Az emberi kapcsolatok elevensége nem távolságoktól függ. Nem me­rülhet ki abban, hogy kap­csolatban állok a szomszéd falu orvosával. Ez is beszű­külés lenne. Nekem beszél­gető társam mindenki, tár­sas kapcsolatom mindenki, aki itt él. Ez azért van, mert szeretem az embereket, sze­retem a falu minden lakóját. A gulácsi orvost közmeg­becsülés övezi. A más táj­ról ide származott Molnár doktort Bereg befogadta. A főnővér — Tizenketten voltunk testvérek. Apám mindig csak egyet mondott: tanuljatok, ha valamit el akartok érni. Nyolcadik után irodai szak­iskolába kerültem, de hamar kiderült, nem terem babér ezzel a bizonyítvánnyal ne­kem. Anyám unszolására így lettem ápolónő. Gyorsan hadd tegyem hozzá: szeren­csére, örömömre! Ruzinka Andrásné, vagy ahogy a kisvárdai kórházban ismerik: lrmuska, olyan egészséges, mint "a makk. Látni rajtg: van ereje, tem­peramentuma, s a szemét nézve az is kiderül, szíve is van. — Még a régi kórházban kezdtem 59-ben. Kisnővér voltam akkor, s bizony na­gyon megrendített a szenve­dés. A sebészeten kezdtem, s onnan kerültem a baleseti sebészetre. Most csoportve­zető vagyok. Az ajaki kislány az ember- szeretetet otthon tanulta. Hamar rájött a nagy családi körben: minden gondra és fájdalomra gyógyír a jó szó, a figyelem, az emberség. Ezt átmentette a munkájába is. Együtt tud érezni a be­teggel, utána sosem szól hiá­ba valaki, aki segítségre szo­rul. — Másként nem lehet ezt csinálni. Kell fegyelmezni is, ez tény. De a sérült ember szinte követeli a szeretetet. Érthető, mindenkinek a leg­nagyobb baja a sajátja. Ha érzéketlenné válnék, ha nem tudnék együttérezni, akkor abba kellene hagyni a mun­kámat. Ezt szeretném meg­tanítani minden nővérrel — vannak tízen —, akik a ke­zem alatt dolgoznak. Nem hi­szem, hogy ez egyszerűen foglalkozás. Hivatás, szolgá­lat. Ezért érzem, boldog va­gyok, elégedett. A karrier Negyedéves orvostanhall­gató volt Adorján Tibor ami­kor ráébredt arra: a belgyó­gyászat csodásán szép dolog. Mint Kisvárda ösztöndíjasa ettől kezdve arról gondolko­dott: ha végez, otthon, a szűkebb pátriában belgyó­gyász lesz. — A régi kórházba kerül­tem 67-ben. Talán nem kell mondani, nem volt szívderí­tő. Segédorvos voltam, s bi­zony nem olyan körülmények voltak, melyek lelkesíthettek. De a munka aztán feledte­tett sokmindent, s nem tán­torított el a céltól. Hetven­kettőben aztán szakvizsgáz­tam, az első lépés tehát sike­rült. Nézem ezt a fiatalembert, aki törékeny alakja ellenére nagy akaraterőt árul el. Az a fajta, aki nem adja fel sohasem, tud dolgozni és küz­deni is. — A teher, amit az élet rámrakott, mind több lett. Hetvenötben megbíztak a bel II. vezetésével, 76-ban kine­veztek osztályvezető főorvos­nak. Tehát nem egész tíz év alatt befutottam egy pályát, amely több, mint amire egy fiatal orvos számíthat. Karrier ez a javából. Bi­zony, egy-két arisztokrata mondhatja: vidéki, kisváro­si karrier. Az lenne valóban? Kérdezem dr. Adorjánt, aki rögvest megérti, miről van szó. — Ismerős ez a rangsoro­lás. Csak körzeti orvos, csak vidéki kórház. Nos, ezek ál­dolgok. A hivatás a fontos. Az, hogy az ember ne feled­je, a lehetőségekhez képest, né­ha azon felül is meg kell ad­ni a betegnek a legjobbat, a legtöbbet, amit a betegség gyógyítása követel. Nem a hely, a létszám, hanem a munka minősége minősít. És még valami: egy kisebb kór­házban, minden műszeres-fejlődés ellenére, élőbb, ele­venebb a kapcsolat beteg és orvos között. Dr. Adorján járási kardio­lógus is. Munkája még több lesz, a szívesek gondozása, a megelőzés nagy felelőssége is vállára nehezedik. De te­her alatt nő a pálma — mondják. S ez áll az ember­re is. Hárman a több ezer egész­ségügyi dolgozó közül. Útjuk nem látványos, híjával van minden szenzációnak. Kitün­tetésük közül a legszebb mindig az, ha azt mondják nekik: köszönjük a gyógyu­lást. Bürget Lajos Huszonötezer látogatója volt a legutóbbi, két évvel ezelőtt rendezett országos népművészeti kiállításnak megyeszékhelyünkön. A nagyközönség megnöveke­dett érdeklődése, valamint a pályázók és kiállítók többez­res létszáma is azt jelzi: jó úton halad az utóbbi évek­ben népművészeti hagyomá­nyaink ápolása, alkotó újra­teremtése. Ennek a folya­matnak az egyik fontos fóru­ma az országos kiállítás, melynek Nyíregyháza ez­úttal negyedik alkalommal ad otthont. Az idei pályázatra több mint 4200 munka érkezett, önállóan dolgozó amatőrök­től, népi iparművészektől, iskolákban és művelődési házakban működő közössé­gektől. örvendetesen növe­kedett a csoportok aránya: idén 170 szakkör és alkotó- műhely jelentkezett munkái­val. Jellemző továbbá, hogy a két év elteltével minőségi­leg lényegesen erősebb lett a mezőny. A negyedik országos nép- művészeti kiállítás a Széche­nyi István Közgazdasági Szakközépiskolában ma dél­előtt fél tizenkettőkor nyílik. Gazdag textilanyag szem­lélteti az alkotókedvű nép­művészek tevékenységét, a hímzések és szőttesek nagy közönségsikerre számíthat­nak. A fafaragások között megtalálhatók a használati tárgyak és a magas művészi színvonalú szobrok egyaránt. A nagy fazekasműhelyek je­les termékei, valamint a gyermekjátékok serege mel­lett bemutatják a legkülön­félébb anyagokból — bőr, gyékény, szalma, fém, lószőr stb. — készült tárgyakat. A megnyitón adják át a leg­színvonalasabb pályamun­kák alkotóinak a díjakat, köztük a Gránátalma-nívó- díjakat. Népművészeti vásár szín­helye lesz vasárnap a Zrínyi Ilona utca: száz kiállító kí­nálja áruit. A népművészek népi iparművészek, a kis­mesterek és a szövetkezetek portékáit is zsűrizték, érde­kesség azonban, hogy nincs szabott ár, tehát érdemes al­kudni a vásárfiára. A kiállí­tás és vásár rendezője: a vá­rosi művelődési központ, iga­zi vásári hangulatról gondos­kodott, hiszen több mint tíz amatőr művészeti együttes szórakoztatja a közönséget az egész napos programban. A helyszínen alkalmi postahi­vatal működik. A kiállítás és vásár eseményeinek meg­örökítésére a rendező VMK fotópályázatot hirdet papír­kép és színes dia kategóriá­ban, melynek beküldési ha­tárideje: szeptember 1.

Next

/
Thumbnails
Contents