Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-29 / 150. szám
1979. június 29. KELET-MAGYARORSZÁG 3 mm Üzem és iskola AZ ÜZEM megjavította a berendezést, majd az iskolások műsort adtak a vállalati ünnepségen — hosz- szú időn keresztül ebben merült ki az Egy üzem— egy iskola akcióban a partnerek kapcsolata. Az 1975 végén meghirdetett mozgalomban a SZOT és az Oktatási Minisztérium irányelveiben már szerepelnek a tartalmasabb együttműködés formái. A kapcsolatok erősítése érdekében az üzemek, termelőszövetkezetek, iskolák, óvodák hosszú távú szerződésben rögzítik vállalt feladataikat. Szabolcs megyében a legkorábbi résztvevő a nyír- bogdányi kőolajipari vállalat és a helyi általános iskola. Az üzem már a fel- szabadulás után tantermet alakított ki az egyik munkáslakásban, ahová autóbusszal vitték a gyerekeket. A mozgalom elindítása óta csaknem valamennyi alsó fokú oktatási intézményünk kapcsolatot teremtett egy vagy több üzemmel, téesszel, de akad példa egy gyár több iskolával kötött szerződésére is. Az üzemek és az iskolák tartalmasabb együttműködésének lehetőségeit nemrégiben vitatták meg járásaink. Jó példákat hoztak Kislétáról, ahol a gyerekek összegyűjtik és feldolgozzák a termelőszövetkezeti mozgalom helyi eseményeit. Fé- nyeslitkén a MÁV egyik szocialista brigádja versenyt hirdetett a tanulóknak „Az iskola legjobb közössége” címmel. Egynapos kirándulásra vitték a győzteseket. A helyi kezdeményezések színesítették ezt az akciót. A kétoldalú kapcsolat lehetőséget nyújt az iskolának a munkára nevelésben: egyrészt az őszi betakarítási, valamint a nyári munkaalkalmak révén. Az üzemlátogatások és kiállítások is segítik ezt. KITŰNŐ ALKALOM az oktatási intézményeknek az üzemmel létesített kapcsolat a pályaválasztás élő alkalmazására. A pedagógusok a pályairányítást nemcsak a nyolcadik osztályban kezdik. Ez viszont nem „egyirányú utca”: az üzem is megoldhatja munkaerőgondját vagy a szakmaszerzéssel gyarapítja szakmunkásai létszámát. Ugyancsak elősegítheti ezt a célt a hátrányos helyzetű tanulók támogatása, amelynek révén az adott szakterület iránt érdeklődőkkel társadalmi tanulmányi szerződést kötnek, s az ösztöndíj fejében ezek a tanulók a patronáló üzemnél kezdik termelő munkájukat. Gégényben, Nyírlövőn teszik ezt a té- eszben. A mozgalmi-politikai életben már tartalmasabb az együttműködés, elég a munkás-ifivezetőkre gondolni. Kirándulásokon, sportversenyeken gyakran találkoznak a munkások és a diákok. De az iskola magára vállalhatja azt a nem kis felelősséget, amely a munkásművelődést hivatott megoldani. Népszerű — tudományos előadásokat, író—olvasó találkozókat, an- kétokat szervezhetnek közösen. Színházba, múzeumba, moziba is „elvihetik” a brigádtagok a tanulókat. Sok helyen létrejött a kapcsolat a brigád és a raj, vagy egy őrs között. A kisebb közösségek együttműködése még eredményesebbnek bizonyul. Domb- rád, Anarcs, Nyírkárász, Komoró, Tuzsér példa erre. A felnőttoktatás kérdését állami és párthatározat sürgeti. A nevelőtestületek megszervezhetik a dolgozóknak az általános iskola 7—8. osztálya befejezését. A szakmunkások középiskolai végzettségének megszerzése, a gyermekgondozási szabadságon lévő anyák szakmai képzése, a munkásfiatalok egyetemi-főiskolai felvételekre történő felkészítése, a szakmai továbbképzés megvalósítása — mind megannyi lehetőség az iskola és az üzem közti kulturális együttműködésre. Például Nyírtasson már bekapcsolódnak a pedagógusok a felnőttoktatásba. NAGY LEHETŐSÉG mindkét félnek az üzemi szakkörök indítása. Élő közegben, a műhelyben vagy a gyümölcskertben ismerkedhetnek a tanulók a választott szakterülettel. Az Egy üzem—egy iskola akció szervezeti keretei kialakultak, — s mint azt nemrégiben a megyei tanács művelődési osztályán megfogalmazták — most már a tartalmasabb munkán a sor. Tóth Kornélia FORRÁSOK DEMECSERBEH Ha kevesebb a munkáskéz ^ .\í< /2S. A Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár demecseri gyára olyan akár a többi, hasonlóan friss üzem. Nem szebb és nem csúnyább: az épület itt is kocka alakú, a csarnokok tágasak és a gondok is azonosak, mint más, serdülő korú üzemben. Az a kérdés: honnan van és főleg, honnan lesz munkaerő? A számok, melyeket Merki István gazdasági igazgatóhelyettes ismertetett, sokmindenről árulkodnak. Tehát: 1976-ban 301 fővel láttak munkához. Egy évvel később, 760-an voltak. Újabb év elteltével, létszámuk 940- re nőtt, és 1979-ben pedig, 990 dolgozóban jelölték meg a szükséges létszámot. Az 1980-as előzetes elképzelés 1100 emberrel számol. A legnagyobb gyár — Szükségünk is lesz eny- nyi emberre — vélekedik az igazgatóhelyettes —, hiszen a megyei, de az országos tervekben is, jelentős szerepet szánnak nekünk. Az ország egyik legnagyobb kártolt szövőgyárává — talán a legnagyobbé? — nőhetjük magunkat ki. Ehhez pedig, emberek kellenek. Ráadásul szakemberek, mert ma, még csak elvétve akad szakképzett munkásuk. Külön probléma a termelésirányítók hiánya, habár ezen, a most tanuló 60 jövendő művezető, gépmester és más vezető, sokat enyhíthet. — És a fizikai létszám? — Azzal még nem volt probléma — hangzik a válasz. Aztán lassan kiderül, közelről sem egyértelmű mindez. Mert hiány, máris van! Ráadásul érvényes mindaz, ami a hasonló üzemeket is jellemzi, vagy jellemezte. Ide tartozik a munkásvándorlás csökkenő, de most is magas aránya. Ebben az évben eddig 142 új ember jött, azonban 111 kérte ki a munkakönyvét. (Tavaly 435 belépőre 245 távozó jutott.) És, itt sem ismeretlen a mező- gazdasági munkák hatása, amikor aki csak teheti, igyekszik távol maradni a gyártól. — A demecseri tanáccsal — mondja Merki István —, jó a kapcsolatunk, segítenek a szakemberek letelepítésében. — Saját ipari tanulóik vannak? — Mégpedig szép számmal, és itt is maradnak. Csak az a baj, hogy idén, senkit sem sikerült beiskolázni. — Miért? — Azt a tanácson talán jobban tudják. Egyelőre azonban maradjunk a gyárban, csak agy emelettel lejjebb és egy épülettel odébb. Míg Méhész László üzemvezető irodájába jutunk, egy sajnos szokványos gondról hallok még: — Időnként akadozik az alapanyag-ellátás, és emiatt foglalkoztatási nehézségeink támadnak... „Szelektálni kényszerülünk..." A szövőgyári csattogás az üzemvezetői irodát sem kerüli el, habár itt nincs szükség azokra a füldugókra, amit néha használnak, máskor inkább mellőznek a gyárban dolgozók. Itt, nem csak a zaj nagyobb, mint az igazgatóhelyettesi szobában, de a problémák is élesebbek, ha tetszik, zajosabbak. — Fiatalok — mondja az üzemvezető, és ez első hallásra meglepő —, nem igen jönnek ide. A környék kimerült. Ez nem azt jelenti, hogy senki sem jelentkezik, de a fizikai és a szellemi adottságok alapján, szelektálni kényszerülünk.. Szövőnőből 75 kellene, de 54 van csak. A gyermekeikkel otthon lévők száma a gyárban 80; még három év, amíg „kifut a gyes”. De számolni kell majd a kismama-gondokkal is, például a kismamák állandó délelőtti munkájával. Kevés a megfelelő képzettségű jelentkező. A kapa mellől jönnek és sok időbe telik, míg munkások lesznek. A nap még ki sem sütött rendesen a hajnali párásság függönye mögül, amikor megérkezett Tóth Mihályhoz Böde sógor. Be se ment a házba, nem köszönt senkinek, csak lapátolni kezdte a homokot a kikészített malterkeverő ládába. Tóth Mihály úgy szólt neki, hogy megárt az ilyen éhomra végzett munka, legalább egy csepp pálinkával kínálja meg magát. A nyári konyhában már ki is készítették. — Az a vad pálinkád van még, ami az almából főtt? — kérdezte Böde sógor, mintha válogatna, pedig életében még sosem válogatott. Alig kapták be a pálinkát, megjött Pucér a nagyobbik fiával. Tóth Mihály azokat is beinvitálta, de a felesége súgta neki, hogy nem kell azért mindenkivel koccintani, a végén még megárt. De Tóth Mihálynak beszélhetett, ő sosem válaszolt az ilyen szövegre, csak hallgatott, aztán saját belátása szerint cselekedett. Még hogy neki megártana néhány kupica pálinka! Ilyet férfiember magára nem vesz, nagyobb sértés volna, mintha lopást fognának rá. A disznóólnak alapot betonoztak most egy hete, a héten végig locsolgatta az asszony, hogy jobban megkössön, meg ne égjen a beton, akkor is így összejött a család. Jön még perceken belül Sanyi testvér, hozza a sógorát, mert Tóth Mihály annak idején az ő házába is segédkezett. Meg aztán a nagybátyja, idősebb Tóth Mihály, szerencsére van a Tóth-hadból bőven, kisebb zászlóalj kitelt volna belőlük az elmúlt háborúban is. Ha valami munka adódik a családban, összeröffennek vasárnap hajnalonként, s délre elvégzik, amit csak kell. Mire az első sorokat lerakták — bontott téglát szerzett Tóth Mihály, de téglát, s ebből nem akármilyen disznóól lesz, öröm lesz hízni benne szegény jószágoknak, meg aztán nagyot épít, hogy leadásra is jusson tíz-tizenöt, — s kifogyott az első keverés malter, az asszony elkészült a reggelivel. Egy nagy paraszttálban gőzölgött a debreceni, állva ették, mustárral, s néha az állukra csörgött a paprikás zsírja. — Tudjátok-e, hogy János testvérünk eladja a házát, aztán a városba költözik? — kérdezte Böde sógor. Volt, aki bólogatott, hogy hallotta, de többen csak csodálkoztak, s hümmögtek hozzá. Azt a házat a család építette föl. ök keverték a maltert, ők hordták a falhoz a B—harmincas blokkokat, rakták sorra a sort, idősebb Tóth Mihály nézte a falat állandóan a függővel, — hiába, hogy öreg már szegény, de azért mindig hasznosítja magát, — ők rakták be az ajtókat, meg az ablakokat, s még a vakolatot, meg a kőport is együtt húzták a téglára. Pucér elhívta az egyik unokatestvérét, aki vízvezetékszerelő, aztán a fürdőszoba is készen lett, nem akármilyen viskó a János testvéré. De János testvér a ház- avatón úgy összeveszett a családdal, hogy azóta csak Böde sógornak köszön, Pucérral meg össze is pofozkodott. Igazság szerint azt sem tudja senki, min kaptak össze. Talán azon, hogy a szülői házért nem fizetett eleget a testvéreknek Pucér. A többieknek elég volt, János testvér keves- sellette. Azóta hiányzik a vasárnap délelőtti összejövetelekről. — Sört hozz nekünk, annya, mert megszomjaztunk — mondta a házigazda, s hogy megitták az üvegjükkel, újabb adag maltert kezdtek keverni. Pucér ugyan emlegette, hogy János testvér azért a házért munkadíjat nem fizetett, csak amit a család a kalákában megevett meg megivott. Még sört se vett, pedig az esik legjobban a munkában kihevült testnek, hanem itatta azt a ménkű savanyú borát, ami úgy összekapja az ember száját, mint az ecet. Nem is fogyott, mert senki sem húzta meg a poharát, csak kortyintott belőle. D él felé készed lett a fal, s azzal váltak el, hogy a jövő héten a tetőt készítik el. János testvér azontúl szóba sem került. K. I. A Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár demecseri gyárában Mikó Györgyné és Fekete Lászlóné a szövéshez készíti elő a lánchengereket. (Császár Csaba felvétele) Az utóbbi időben csökkent a szövőnők száma, volt akit egyéb munkára kellett irányítani, mert kiderült, egészsége, avagy a szakmára való alkalmatlansága miatt, mást kell neki csinálni. A szakképzettek így kevesebben lettek ... Nagy János tanácselnöknek ez a véleménye: A gyár hibája — Magunkénak érezzük a gyárat, mert mi voltunk a tárgyi és a személyi feltételek megteremtői. — Mi az oka, hogy demecseri alig jelentkezik a gyárba? — A többség Nyíregyházán és Kisvárdán keresi a boldogulását. És, helyben is lehet még munkaalkalmat találni. — És a fiatalok? — Ez a gyár hibája. Nem megfelelő az agitációjuk. Több üzemlátogatás és miegymás kell... — Idén miért nincs egyetlen ipari tanuló sem? — Nyolcvan nyolcadikos végzett, de más üzemek, hamarabb kaptak észbe. A gyár vezetője nem kereste meg a tanácsot ebben az ügyben, pályaválasztásról nem tárgyaltunk, a tanács semmiről sem tudott. Ügy néz ki, a gyár talán valóban hibázott, de a tanács, mintha presztízst csinált volna abból, hogy ki, kit keres meg. A gyár, végül, a községé is! A jelek tehát azt mutatják: a munkaerőhelyzet nem rózsás. Ezen csak az intenzitás növelése, a tanulás, a betanítás segíthet. A tanulásról már szó esett. Ami biztató: idén 30 százalékkal termelnek többet, miközben a létszámot csak 20 százalékkal emelik. SpeidI Zoltán Koleszár, a kombájnas S zétdobott kombájn be- hemót motorjának szerelésébe feledkezett a fiatalember. Napokkal az aratás előtt volt ez. Azért kerestem meg a balsai géptelepen, mert mondták: „A Koleszár, az igen. Kombáj- nos az a javából, megnyerte már az aratók megyei versenyét, tavaly a rendszerben országos negyedik lett.” A kombajnos dünnyögött: — Nem kellene az, hogy én most beszéljek. — Miért, talán nem ismerték el eléggé a munkáját? — A pénzre gondol? — Arra is. — Pénzt, azt kaptam, kerestem eleget. Másért nem volt jó az az év. Volt kellemetlenségem elég. Koleszár Ferenc, dacosan, komoran nézett. Nem sokáig állta kérdő tekintetemet. A motor hatágú ventillátorát mustrálta makacsul. Ügy tűnt, nem mond tovább se A-t, se B-t. De én már kíváncsi lettem. Tereltem a párbeszéd mondatait az igazság felé. — Nemsokára újra aratni kell. — Azt. — Nem könnyű kombáj- nolni. Szereti ezt a munkát? — Jó géppel, igen. Én már dolgoztam mindenfélével. Végiglovagoltam az SZK-kat. Jók azok is. De szerettem volna már egy Class Domi- nátorra ülni. Kipróbálni, hogy mit tudok. Itt elakadtunk. Nézte Koleszár megint a ventillátort, én meg megkérdeztem: valami baj van vele? — Nincs azzal semmi baj. Ezzel az egész géppel nincs már semmi baj, csak összerakjuk és akár mehetek is. — Ez a maga gépe? — Az. — De hiszen ez Dominá- tor! Ezek szerint teljesült a vágya. — Itt igen. Na mindegy, már elmondom, ha nagyon akarja. Tavaly én egy másik tsz-ben arattam. Rossz érzéssel. Ügy volt, hogy kapott a tsz egy Dominátort, én hoztam haza, nekem ígérték. Nem én kaptam meg. Akkor azt mondtam, ha végzünk az aratással lelépek. Mindennap méreggel álltam a búzába. — Lehet, hogy ez segítette a kombájnosok versenyének megnyeréséhez. — Nem gondoltam rá. A szakítás foglalkoztatott. A kukoricát már itt, az új helyemen kombájnoltam. Itt megértették, hogy szeretem a gépet. — Akkor idén jó kedvvel arat majd? — Nem tudom még, milyen lesz a kedvem, de hogy szeretem a gépet, a kombájnolást, az biztos. Azért a versenyben sem szeretnék szégyenben maradni. N em könnyű munka az aratás. Pedig jó gépeink, szállítóeszközeink vannak. És persze jó kombájnosaink. Arról viszont nem szabad elfeledkezni, a kombájnos is ember. Emberek az aratók és a kemény munka ellenében a legkevesebb, amit megkaphatnak: a megbecsülés. Seres Ernő KALÁKA
