Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-03 / 128. szám
Tisztelt íiatal barátaim! önök, finoman fogalmazva, „törölték”, de talán politikusabban is mondhatom, „nemi újították meg” Gajdos At- tiláné Ancsa Katalin, a népművészet egyetlen Szabolcs megyei ifjú mestere KISZ-tagságát. Őszintén szólva meglepett és gondolkodóba ejtett az eljárásuk. Nem tudom, mi indíthatott (és kiket?!) erre az elhamarkodott ítéletre, hiszen szemtanúként tudom, mi mindent megtett ez a fiatalasszony még lánykorában is azért, hogy a beregdaróci KlSZ-szer- vezetnek jó hírét költs?, s mennyi fáradságos, éjszakába nyúló munkával készítette a világhírnek örvendő keresztszemes térítőkét, hogy ezekkel díszíthessék a megnyíló pinceklubot. Tudom, hogy az idegenek előtt sokszor büszkélkedtek nevével, a „mi Katinkkal”, aki már 5 éves korában megismerkedett a beregi népművészettel, s azóta is fáradhatatlanul gyűjti, s újra költi ezeket a népi ihletésű mintákat, új mintákat tervez, s ott van minden valamire való versenyen, kiállított és elismerést szerzett önöknek is, a KlSZ-szervezet- nek is Moszkvában és szerte az országban. Meglehet, különösnek találják, hogy tollat fogtam ennek az ifjú embernek az ügyében. Gondolhatják, hogy ez nem közügy. Nem ilyen egyszerű a kérdés. Ugyanis, ha egy-egy ember személyesnek tűnő ügyét szárnyára kapja a közvélemény, s megdöbbenést, felháborodást, vagy egyet nem értést vált ki, azonnal közüggyé válik. Tudom azt is, hogy amikor önök Beregdarócon úgy döntöttek, hogy nem újítják meg a népművészet ifjú mesterének KISZ-tagságát, a megyei KJSZ-bizottság biztosította neki az utazási költséget Budapestre, hogy részt vegyen a szakmai stúdiumon, hogy kiállításokra eljuthasson. Itt abban a tudatban voltak, hogy Kati tagja a KISZ-nek. Önök arra hivatkoztak, amikor Gaj- dosné Ancsa Katalin törlésében döntöttek, hogy „nem vett részt a közösségi munkában, nem járt egy évig a szervezet rendezvényeire”. Vajon megkérdezték, hogy miért? Egyáltalán kíváncsiak voltak-e arra, mi akadályozhatta ebben a korábban mindig szolgálat- kész, áldozatokat vállaló fiatalasz- szonyt? Ugye sejtik, mire gondolok? Igen, arra: Katika kismama lett, s a baba lefoglalta minden percét. Illik tudni, hogy a pólyásokról az édesanyának fokozottan kell gondoskodni. Pontos időben etetni, tisztába rakni, pelenkát jnosni. Katika elmondta — s ez ismert —, hogy a rendezvények általában az esti órákban vannak. Ő éppen ezekben az időkben látta el gyermekét, minden este. Én csupán az élet természetes törvényére és az emberi együttélés normáira hivatkozom. Vajon nem az lett volna a természetesebb: miután megtudták, hogy Katika anya lett, felkeresik, s uram bocsá’ meglepetéssel kedveskednek? Megérdemelte volna, rászolgált volna erre is. Katika kissé kesernyés szájízzel mesélte el, mennyire bántotta a ifjúsági szervezetből való törlés. Hogy mi ad, s mi adhat rangot a KISZ-szervezetnek ? Talán erre nem is szükséges válaszolni. Arra viszont igen, hogy mi az, ami csorbíthatja tekintélyét. Emberek ügyében dönteni elhamarkodottan, felelőtlenség. Feltétlenül meg kell vizsgálni, mi az, ami taszítja, s mi vonzza a fiatalokat a KlSZ-szerve- zetbe. Az semmi esetre sem hozza közelebb a fiatalokat az ifjúsági mozgalomhoz, ha azt látják, hogy egy kiváló fiatalt, alaptalanul kitessékelnek onnan. Ügy érzem, hibáztak, de nem jóvátehetetlenül. Ha valakinek, akkor Gajdos Attiláné Ancsa Katalinnak az elsők között van helye az ifjúsági szervezetben Beregdarócon, szülőfalujában, amelynek népművészete elsősorban az ő nevével kelt szárnyra a világon. az energiagazdálkodásról A Egy kis történettel kezdem. Hazánkfiai w érdeklődtek külföldön, hogy milyen módszereket alkalmaznak az energiatakarékosságra. A kérdezettek csodálkoztak, nem értették a kérdést. Majd így válaszoltak: „Annyi energiát használunk fel az üzem működéséhez, amennyi szükséges. Ha annál több fogyna, az már pazarlás lenne, ami természetszerűen büntetést von maga után.” Dn mint az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület megyei szervezetének titkára, hogyan vélekedik erről? — Magam is azt mondom, hogy az energiával elsősorban gazdálkodni kell, s nem holmi takarékossági kampánnyal letudni mindent. A gazdálkodás pedig pontos ismereteket tételez fel. Tudni kell, hogy a termelés egyes folyamataihoz, a lakások fűtéséhez mennyi és milyen fajta energia felhasználására van szükség ahhoz, hogy az éppen megfeleljen az igényeknek, s ne vezessen pazarláshoz. A A vállalatok, szövetkezetek energia- w takarékossági versenyekben vesznek részt. Immár reklám is kérdezi: „Kinek van erre energiája?” Divatos lett az utóbbi években ezzel a témával foglalkozni. Ön ezt minek tudja be? — Kétségtelenül megnövekedett az energiafelhasználással kapcsolatos érdeklődés. Indokolja az a szükségszerű felismerés, hogy a növekvő energiafelhasználás a világ valamennyi országában igen magas beruházásokkal elégíthető ki. A baj ott kezdődik, amikor egyesek ezt csak valamiféle divatos slágernek tekintik, nem pedig rendszeres műszaki és gazdasági tevékenységnek. Pedig ahogy nehezebbé válik a pótlólagos energia- ellátás, úgy válik részévé a termelés és az élet mindennapos tevékenységének az energiával való gazdálkodás. Amíg évekkel ezelőtt még az ellátással foglalkozó szakemberek többsége is mindössze regisztrálta a fel- használás növekedését, addig a mai műszaki gondolkodás a gazdaságos felhasználás módozatait kutatja. Különösen változott a helyzet 1973 után, amikor a világpiacon lezajlott az úgynevezett olajválság, az „árrobbanás”, aminek a hatását a magyar gazdálkodó szervek kevésbé érezték. Ám a tőkés országok egy részében pánikhangulat lett úrrá, vagy igen drasztikus intézkedéseket hoztak az energiafogyasztás mérséklésére. A Mi elkéstünk volna az intézkedések w megtételével? lyen fajta energiával oldják meg mondjuk a fűtést, hogyan biztosítják a hőellátást. Mint a nyíregyházi erőmű vezetője munkájával sokat tehet az energiagazdálkodásért. Ebben működik közre a tudományos egyesület is. Milyen segítséget ad az egyesület a megyében azért, hogy változzon a szemlélet, erősödjön a fel- használásban a gazdálkodásra való törekvés? — Példával kezdem. Nyíregyháza hőszolgáltatásának döntő bázisa az erőmű. Nálunk a kazánok átlagos kihasználási hatásfoka 91—92 százalékos. Ha itt 0,1 százalékos javulást érünk el, az félmillió forintos megtakarítást jelent. Az ipari szolgáltatásoknál viszont ugyanilyen mérvű hatásfokjavításnál milliókra rúg a megtakarítás értéke. A tudományos egyesület célja, hogy a szakemberek segítsék a megye ez irányú törekvéseit, tanácsaikkal, tanulmányaikkal javítsák Szabolcs- Szatmárban az energiagazdálkodással kapcsolatos munkát. Jelenleg például a VI. ötéves terv kidolgozásában ilyen irányban működünk közre a megyei tanács felkérése alapján. S el kell mondanom, hogy mind a vállalatoknál, mind másutt dolgozó szakembereink szívesen vesznek részt ebben a munkában, mert tudják, hogy megyéjüknek hoz hasznot az ő tevékenységük. Reméljük, hogy a komplex szemlélet kialakításához és elterjesztéséhez az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület is hozzájárul. Komplex szemléletet említett, ami feltételezi a különböző energiahordozók, a szén, az olaj és a gáz felhasználása közötti mérlegelést. Mindez nemcsak napi beruházási kérdések megválaszolását tartalmazza, hanem megkívánja a hosz- szabb távra való előrelátást. — Kétéves munka előzte meg Nyíregyházán a komplex energiaellátási program kidolgozását, amelyet az országos energiahatóság jóváhagyott. Munkabizottságunk 374, energiát felhasználó iparvállalatot és szövetkezetei, intézményt keresett meg a bölcsődétől a nagyüzemekig, hogy felmérje az energiafelhasználás helyzetét. Ezt egészítette ki az a 150—200 kérdőív, amely a háztartások energiaellátásáról tudakozódott. Mindez olyan nagy adathalmazt eredményezett, amelyből már képet kaptunk a város energiagazdálkodási helyzetéről, s hosszabb távra meg lehetett határozni a fejlesztési irányokat. ^ Milyen tapasztalatokat szereztek? — Szabolcsi példákkal igazolhatom, hogy tulajdonképpen nem. Hiszen a nyíregyházi hőerőmű úgy épült meg, hogy nemcsak a lakások fűtését, meleg vízzel való ellátását és az ipari üzemek gőzellátását szolgálja, hanem a berendezés még villamos energiát is termel. Ennek ellenére van a magyar gazdaságban egy olyan hozzáállás, hogy nem találjuk meg gyorsan azt a középutat, ami az energia felhasználásánál azt jelenti, hogy amiből korlátozott mennyiség áll rendelkezésünkre, s ami sokba kerül, azzal gazdálkodni szükséges. Nem elspórolni kell az energiát, hanem a szükségleteknek megfelelő optimális kielégítést érdemes megoldani. A Akkor úgy kérdezek: tudunk gazdál- w kodni? — Szembetűnő hiányosságként jelentkezett, hogy az üzemekben azok között, akik az energia felhasználásával foglalkoznak, kevés a szakirányú képzettséggel rendelkező ember. így többségükben csak regisztrálják a felhasználást, nem keresik az okokat, hogyan lehet változtatni. Ráadásul a termelés érdekében sokszor mellékesnek veszik, hogy az előállítás mibe kerül az energiafelhasználás oldaláról. Pedig tudomásul kell venni, hogy vannak bizonyos felhasználási normák, amelyek felett már pazarlásról beszélhetünk. A Azt mondják, hogy a szegény ember pa- w zárol jobban, mert éppen neki nincs elég pénze ahhoz, hogy olyan berendezéseket vegyen, amivel a többletfogyasztást meg lehet gátolni. — Említettem, hogy a gazdálkodás az ismeretek nagy pontosságát kívánja meg. A vállalatok összességükben nem rendelkeznek viszont olyan műszaki ismeretekkel, amelyekkel ezt a gazdálkodást biztosítani tudják. Ehhez az adatoknak nemcsak az összegyűjtése szükséges, hanem bővebb elemzése is. Ráadásul bízni szükséges az energiagazdálkodással foglalkozó szakemberekben, s a javasolt változtatásokat minél előbb végrehajtani. A A közgondolkodás többnyire annál ma- w rád meg, hogy feleslegesen égetik a villanyt, akkor is fűtenek, amikor már a nap tüzel, vagyis a felhasználásban pazarlás folyik. Gondolom, hogy magát a gazdálkodást jóval előbb kell kezdeni. — Látni szükséges az egész folyamatot. Az okos vagy pazarló felhasználás már a végső fázis. A folyamat első láncszeme az előállítás, tehát az energiahordozók kitermelése, majd ezt követi a szállítás és a kívánt felhasználási irányt megkövetelő átalakítás, majd a különböző vezetékrendszereken keresztül megvalósuló szolgáltatás, s végül van a felhasználás. A gazdálkodás erre az egész körre vonatkozik, ahol mindegyiknél megtalálható a napi rendszeres ellenőrzés, de sokszor a gazdaságos felhasználást már nem a végső forma határozza meg, hanem sokkal előbb eldől, amikor arról döntenek, hogy mi— Látszólag egyszerű a helyzet, hiszen a felhasználás minden egyes területén mérőszámokhoz vagyunk kötve. Azonban azok a műszerek, amelyekkel mérünk, többnyire bonyolult berendezésűek, nehezen beszerezhetők. Pedig az alap éppen az lenne, hogy legyenek olyan technikai berendezések, amelyekkel a fogyasztást befolyásolni tudjuk. A legnagyobb haszon akkor van, ha a fölös energia- mennyiség felhasználását szüntetjük meg. Ezen a területen viszont csak akkor ismerjük a tartalékokat, ha mérni tudunk, van viszonyítási alapunk. Kár az is, hogy a megyében nincs olyan vállalat vagy szövetkezet, amelynek a profiljába tartozna az ilyen jellegű berendezések karbantartása. A Nyíregyházánál maradva: a korszerű táv- ^ fűtéstől a hagyományos széntüzelésig mindenfajta felhasználással találkozhatunk. Ez így felel meg a távlati elképzeléseknek is? — A távfűtésnél • természetszerű, hogy rendszerszemlélettel kell gondolkoznunk. Ha ez megbomlik, akkor nincs az a szabályozás, amely lehetővé tenné, hogy egyenletes legyen a hőmérséklet minden lakásban. Ha torzul a rendszer, akkor ez belekényszeríti a szolgáltató vállalatot, hogy akarata ellenére pazaroljon, hiszen a legkisebb keresztmetszethez kell alkalmazkodnia, a másutt meglévő túlfűtést nem tudja megszüntetni. Ez tervezési, kiépítési gond, amely bizonyos fokig ma is fennáll a megyeszékhelyen. Azonban a távlati energiagazdálkodási koncepció azért készül, hogy a város fejlődését figyelembe véve határozza meg az egyes energia- hordozók felhasználását. A baj akkor van, amikor egy-egy lakótelepen többfajta megoldás szerepel egymás mellett, s a távfűtés közelében gázzal fűtött lakások vannak, az egyik helyen gáztűzhellyel főznek, másutt villanytűzhelyet építenek be. Egyébként a felhasználás számbavétele meghatározza azokat a fő területeket is, ahol kiemelten fontos a gazdálkodás. 0 Mindez mit jelent a számok nyelvén? — A nyíregyházi hőenergia-felhasználás megoszlása 1980-ban úgy alakul, hogy a lakosság 28,2 százalékban részesedik, ennek fele az ipari fogyasztás és kisebb mértékben részesül a többi ágazat, míg az erőmű a táv- hő- és gőzellátással 42,6 százalékos részarányt képvisel. A most folyó beruházások révén viszont 1990-re a lakossági fogyasztás 19 százalékra csökken, míg az erőmű részesedése 56,2 százalékra nő. Vagyis megemelkedik a közvetett felhasználás mértéke. Mindez megköveteli, hogy 10—15 évet felölelő energiafelhasználási tervvel rendelkezzünk. Jó lenne — mivel rendelet is kötelez rá —, hogy Nyíregyházán kívül a megye többi városa is rendelkezzen ilyen tervvel. A Mátészalkán nagy idegenkedés előzte meg, hogy közös energiaellátó rendszerük legyen az ipartelepeknek. A MOM adja az energiát, a szomszédos felhasználók: a bútorgyár, a finomkötöttárugyár pedig panaszkodott, hogy ez többe kerül, mintha saját kazántelepük lenne. — Sokszor a műszaki-gazdasági megfontolásból kiesik, hogy a kazántelepet személyzettel együtt kell üzemeltetni, karbantartó létszám is szükséges. Vagyis, nem termelő létszám és nagyobb beruházási költség jelentkezne. Ez az egyik oldal. A másik — és újra visszautalok arra, hogy milyen fontos a mérés —, hogy a vállalatok közötti viták akkor szűntek meg, amikor korrekt módon lehetett mérni a felhasználást. A Vállalatoknál, intézményeknél panaszkodnak, hogy előírják nekik, milyen tüzelést valósítsanak meg, mikor ők tudnak jobbat. Mi ennek a realitása? — Az Országos Energiagazdálkodási Hatóság bizonyos nagyságrenden felül valóban előírásokat alkalmaz, és nem véletlenül, hanem a népgazdasági energiamérleg ismeretében. Nyilván kényelmesebb egy gáztüzelésű kazán működtetése, ahol minden automatizált, felügyelet sem szükséges. Viszont sokan azokat a példákat látják — mint a nagyhalászi zsákgyár —, hogy kiszuperált mozdonykazánok szolgáltatják az energiát. Pedig vannak igen korszerű széntüzelésű berendezések is, ahol szintén nagyfokú az automatizáltság. S még egy példa: a megye egyik városában van egy olyan 24 lakásos ház, ahol a tüzelőanyag-ellátás kevesebbe kerül, mint a berendezést működtető szakemberek bére. Ezért kell előre megfontoltan dönteni az ilyen kérdésekről. A Az ETE és a többi tudományos egyesület részt vesz a szakemberek képzésében is. Mi ennek a hatékonysága? — Fura helyzet, hogy évente mintegy 200 kazánfűtői vizsgabizonyítványt szereznek meg a megyében. Minden vállalatnál, üzemnél „eltűnik” az a néhány kazánkezelő, viszont összességükben, az egyedi kis kazánok létesítésével termeljük ki azt az improduktív létszámot, amelynek a harmada-negyede is elegendő lenne. A Az energiával való gazdálkodás új köve- w telményeket támaszt az építőiparban is. Miért csak most jövünk rá erre? — A sajtót is bejárta a hír, hogy az egycsöves fűtési rendszer megbukott. De ugyanígy szólhatunk az épületek szigetelésének fontosságáról, hogy ne legyen ujjnyi rés az ablak alatt, ahol eltávozik a meleg. A legjobb beruházás, ha itt is a felesleges felhasználást szüntetjük meg. A felismerést üdvözöljük, de meg kell mondanunk, hogy még igen sok műszaki intézkedésre van szükség a gazdálkodás érdekében. Mi például már ter- moviziós vizsgálatokat kívánunk végezni, amikor műszerrel kimutatható, hogy egy szigetelt vezetéknél hol szökik meg a hő, hol kell javítani. A gazdálkodás útja mindenütt a nagyobb figyelem. 0 Köszönöm a beszélgetést. Lányi Botond * 1979. június 3. ^asárnapi l INTERJÚ Dohanics Lászlóval, az ETE titkárával
