Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-19 / 141. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. június 19, 79-től megyénkből is Rendszáma: XX Ma még ritkaságszámba megy, hogy egy család a ba­latoni nyaraláshoz autót bé­reljen magának. Az ország jónéhány városában pedig már van erre lehetőség. Sza- bolcs-Szatmár megyében az idei év az első, amikor XX-es rendszámú, bérelhető sze­mélyautókkal rendelkezik a Volán 5-ös számú Vállalata. Munkások — bérautón — Húsz ilyen személyautót kaptunk — mondja Szabó József személyforgalmi osz­tályvezető. — Tulajdonkép­pen 7 plusz 1 üléses mikro- buszokról van szó, de hivata­losan csak akkor minősülne mikrobusznak, ha még egy ülés lenne az autóbuszban. Év elején a Volán Tröszt és az Üttröszt megállapodást ikötött, s ennek értelmében 20 autót kaptunk, amelyet azonnal a Közúti Építő Vál­lalat bérelt ki tőlünk mun­kásszállításra. Azt még nem hallottuk, hogy magán sze­mély is igénybe venne bér­autót . . . Az üzemanyagot és a gép­kocsivezetőt a KÉV adja, akárcsak a bérautóbuszok­nál. A javítás költségei a Vo­lánt terhelik. A közlekedési vállalatnak a bérautók for­galmazásában az az üzlet, hogy havonta autónként 5670 forint használatbavételi díjat ahol műszaki és üzembizton­sági szempontból vizsgálják át a teljesítményüket. Évente egy alkalommal műszaki vizsgán ellenőrzik a bérautó­buszokat. Egy félév eltelté­vel pedig a fékek műszaki ál­lapotát vizsgálják, 4—5 ezer kilométerenként cserélik le az olajat. — A bérautóbuszok üze­meltetése a leggazdaságosabb forma mindkét i vállalatnak — folytatja Szabó József. — Nem kell alkalmazkodni a dolgozóknak a menetrendhez, átszálláshoz, a különjáratok­kal szemben is előnyösebbek. A bérlőnek jó, mert a dol­gozói biztosan beérnek a mű­szakkezdésre, és a Volánnak is gazdaságosabb a menet­rend szerinti járatoknál. Az a hátránya, hogy nem tudják teljesen kihasználni a busz kapacitását, mert saját mun­kásaikon kívül mást nem Kirándulás — bérautóbuszon? Nemsokára néggyel növe­kedhet a bérautóbuszok szá­ma. mert a Száév jelenleg négy szerződéses buszt is használ. Ezeknél az üzem­anyagot és a gépkocsivezetőt is a Volán adja (ellentétben a bérautóbuszokkal), itt vi­szont drágább viteldíjat számlázhat a Volán. Amint a Száévnek több D-kategóriás autóbuszvezetője lesz, a szer­ződéses járműveket is bérbe adják az üzemeltetőnek. és 2,50 forint kilométerpénzt kapnak a KÉV-től. Sokkal többet hoz a kony­hára és már 9 éves múltra tekint vissza a bérautóbuszok forgalma. Jelenleg négyet bé­rel a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat, kilencet a Kelet-magyarországi Köz­mű- és Mélyépítő Vállalat és egyet a nagykáLlói posztó­gyár. Ezeknél is az üzemel­tető gondoskodik gépkocsive­zetőről és vásárolja meg az üzemanyagot. Kihasználatlan kapacitás Bérautóbuszként csak a nullára futott járműveket hasznosíthatja a Volán. Ezek azonban változatlanul üzem­képes autóbuszok, feljavítják a műhelyben és üzembiztos állapotban adják át a bérlő­nek. 2000 kilométerenként úgynevezett egyes szemlére viszik ezeket a járműveket, Igaz, hogy a bérlő szinte korlátlanul rendelkezik ezek­kel az.autóbuszokkal, de nem egy esetről hallottak a Volán vezetői, hogy hosszabb hét végi kirándulásokra vitte az adott vállalat á dolgozókat a bérautóbusszal. Ezek a jár­művek biztonságosan üze­meltethetők egy rövid, oda- vissza járaton, de nem valók a szerpentinre. Ha véletlen közúti ellenőrzés során talál­nának ilyen autóbuszt, fi­gyelmeztetéssel vagy a szer­ződés megvonásával lehetne élni a Volánnak. Amire vi­szont nagyon kicsi az esély, így marad az a megoldás, hogy az üzemeltető vállalat a saját dolgozóinak épségét, biztonságát nézi egy kirán­dulás megszervezésével. Ami biztonság hétköznap, köny- nyen kockázattá válhat hét végén... Tóth Kornélia Az' 1979-es évben 155 ezer darab leánykaruhát és -szok­nyát készít szovjet exportra a BFK mátészalkai gyára. Ve­res Mária az elkészült ruhákat ellenőrzi. (Császár Csaba fel­vétele) Ötven év a gyerekekért Óvónő Császáriban Nevetés, kiabálás, lárma, önfeledt hempergés a ho­mokban. Pattogó labda, röp­penő hinta, félkész homok­torta. Figyelő gyerekszemek, ökölszorító drukkolás a mese­hősnek. Őszinte kérdések, őszinte válaszok ... Bőven volt ezekben része a hosszú évek alatt. — Kimaradt a leglényege­sebb, a szeretet és a türelem — igazít ki Boriska néni. — Hiszen ezek nélkül nem lehet jól gyereket nevelni. ötven éve óvónő Nyírcsá­száriban. Ma már nyugdíjas ugyan, de még örömmel be­jár dolgozni. Azt mondja, „szerencsére” most is kevés a munkaerő, így együtt lehet az apróságokkal. Pedig öt hó­napja mankóval vagy bot se­gítségével tud csak járni, egy súlyos, lassan gyógyuló láb­törés miatt. — Sajnos, az én életemből kimaradt a család, a saját gyerek, így nem csoda, hogy csak itt, az óvodában érzem jól magam. Megszoktam már a zsivalyt, a nyüzsgést. Nem volt sem örömtelen, sem gondtalan az elmúlt időszak, ezt végképpen nem mondha­tom, hogy unatkoztam. Az óvodásokkal való elfoglaltság kötött le akkor is, és még most is. Ismerek szinte név szerint mindenkit a faluban ha tudtam vagy tudok, szíve­sen segítek problémájukban Úgy érzem, ők is tisztelnek, szeretnek. Több mostani kis- óvodásnak még a nagyszüleit is én vigyáztam, gondoztam. Nem tudom összeszámolni, de talán ezernél is több gye­rekkel foglalkoztam az ötven év alatt. Hazafelé mondta felháboro­dott hangon felesé­gének és dühösen né­zett az elsuhanó Lada után. Csodálatos nap volt. Amikor a cukrászda előtt megálltak egy fagylaltot enni, gye­rekkori jóbarátjával, Jóskával találkozott össze. Jóska meg akarta hívni egy ital­ra, de ő elhárította: „kocsival vagyok” — mondta és jólesett tartóból cigarettát húzott elő és rágyúj­tott. — Vigyázz! — hal­lotta felesége kiáltá­sát. Örült csikorgással állt meg az autó. A buszmegállóban egy fiatal pár állt és cso­dálkozva néztek a fé­kező Trabantra. Az asszony serényen lete­kerte az ablakot és gorombaságok tömke­legét zúdította a pá­rocskára. Azok sem­mit sem értettek az egészből. Mazsola Elemér érezte, hogy neki is tennie kell va­lamit, hát serényen kiugrott az autóból. — Mit szórakoznak? Ilyenek miatt kerül börtönbe az ember! A fiatalember cso­dálkozva kérdezte: „De hát miért féke­zett? Még csak le sem léptünk.. — Igen, csakhogy oda se figyeltek az útra! Mennek, mint az állat! — üvöltötte Mazsola Elemér és egy pillanatra zavar­ba jött, — hiszen ő volt az, aki nem fi­gyelt. Gyorsan bepat­tant a Trabantjába és elviharzott. Császár Csaba — Az akkori kezdeti körül­ményeket össze sem lehet ha­sonlítani a mostanival. A ma pályakezdőknek szerintem könnyebb a feladatuk, s ta­lán el sem tudják képzelni, milyen is volt 1929-ben, Nyír- császáriban egy óvoda. Nos, egy hatalmas istállót alakí­tottak át, vagyis takarítottak ki, abban dolgoztunk. Ott et­tünk, aludtunk, játszottunk és tanultunk. Különösen a nyári és őszi mezei munkák idején volt nagy a zsúfoltság, mert aki bírt, kijárt dolgozni a földekre. — Eszközünk. játékunk annyi volt, amennyit a ki­csikkel együtt készítettünk. Hej. micsoda boldogság volt akkoriban egy-egy rongylab­da. vagy még egy csutkaba­ba is. Papírból készítettünk csákókat, állatokat, s azok­kal játszottunk. Nagyon sokat meséltem nekik, és szívesen énekeltük a kedves gyermek­dalokat, mondőkákat. Min­dennel le lehetett kötni a gyerekek figyelmét. Sokszor elnézem a mostaniakat, s azt látom, hogy a kevesebbet ők is jobban megbecsülik. — Mire emlékszem a leg­szívesebben? Nagyon sok kedves emlék, történet gyűlt össze az ötven év alatt, nem tudok közülük választani. Csodálatosak voltak a készü­lődések az ünnepségekre. Ke­vesebb volt a csillogás, szeré­nyebb anyagi lehetőségeink voltak, de a gyerekek boldog­sága pótolt mindent. — Vigyázz a hintánál, Ma­rikám! — kiált közben a kis­lányok felé, mert a szeme természetesen a csöppségeket figyeli. Rögtön felfigyel a csínytevésre, jóra. Szigorúan dorgál, simogatva dicsér. Azt monjdák, az ember ar­cán nyomot hagy az élete so­rán rá leginkább jellemző kedélyállapot. Boriska néni szeme körüL mosolygóráncok csokra... N. K. A bőség zavarában küsz­ködhet a jegyzetíró, annyi mindenről lehetne, kellene írni a múlt műsorhétre visszagondolva. Így aztán csak rövid észrevételekre próbálok szorítkozni ezút­tal. A Rátóti humorfeszti­vál a tévében most még jobbára a régebbi, sikeres vidám produkciók felújítá­sában jelentkezett, kivéve a Vidám Színpad korábbi, gyenge-közepesnek is alig minősíthető Észnél le­gyünk .. _ kabaréműsora felvételének sugárzását. Tu­lajdonképpen A hét kitűnő, a fesztiválbúcsú napjáról készített riportjából kaphat­tunk ízelítőt a „rátóti” jó hangulatból, s az egész ügy „spiritus rectorától”, Nos, a továbbiakról szer­dától sorjában, legalább érintőleg. Gáspár Margit szerzői estje, a Történetek Thébából kellemes, kultu­rált szórakozást nyújtott, némi — elviselhetően — el­túlzott panaszos felhanggal a könnyű műfaj, „a múzsák neveletlen gyermeke” mél­tóbb elismertetésének ne­hézségeiről. Pedig, ha ilyen igényesen művelik, a siker sem maradhat el. Külön is meg kell emlékezni egy re­mek betétről a „mindenkit' meghallgató” Feleki Kamill brilliáns alakításával. A Mire megvénülünk tévé­filmsorozat végeztével bi­zonyára sokan sajnálko­zunk. Bár helyenként ter­jengős, sőt egyes részletei­ben kissé unalmas, naiv és vadromantikus volt, dehát a mese, a cselekmény, a túl­zásaikkal is a kort markán­san kifejező jellemek, a szenvedélyek ' plasztikus megjelenítésének mindig megvan az elandalodásra hajlamos, hálás közönsége. Szóval, jöhet a következő Jókai-regényadaptáció... A sorozat forgatókönyyét író Liszkay Tamás és a rendező Horváth Ádám talán jobban tömöríthette volna a cse­lekményt, kurtíthatta volna a párbeszédeket. De mi ma­radt volna akkor Jókai va­rázsából ? Már Maigret felügyelő sem a régi . . .? Hát bizony ez a francia feldolgozás, a Barátom Maigret meg sem közelítette a korábbi ango­lokat. A mackósán kedélyes, emberien közvetlen Rupert Davies-Maigrét — úgy lát­szik — jobban belopta ma­gát a szívünkbe és belevé­sődött az emlékezetünkbe, semmint hogy a szenvtelen Jean Richard nyomozását élvezni tudtuk volna. (Ezen még a kitűnő Sinkovits Im­re szinkronja sem tudott segíteni.) Ráadásul a törté­net is felette érdektelen volt. Merkovszky Pál Ügy látszik, nemcsak a nevelés, a környezet (a je­len esetben a nyelvi kör­nyezet) hatása, hanem adottság dolga is, ha valaki szépen tud beszélni a köz­napi érintkezésben, képek­kel, hasonlatokkal, metafo­rákkal fejezi ki gondolata­it, érzéseit. Különösen ak­kor, ha általa megélt vagy tapasztalt dolgokról, esemé­nyekről mesél. Ezt igazolta Kispista Istvánnak az a mű­sora a Falusi esték sorozat­ban, amelyben egy, a nyolcvanhoz közeledő eper- jeskei nyugdíjas tsz-taggal, Zakar Józseffel beszélgetett. Az öregemberek bölcsessé­ge olyan erőteljes, kifejező nyelvi köntösben nyilatko­zott meg, amely nemcsak színeivel, hanem szellemi frissességével is megra­gadta a hallgató figyelmét. Kispista István egyébként is régi mestere annak, ho­gyan kell (hogyan lehet!) a beszélgető partnerben esetleg meglévő szorongást feloldani, s nemcsak szóra bírni, hanem társalgásra rá­venni. (A társalgáson nem üres fecsegést értve ezúttal.) Igen élvezetes műsor kere­kedett ebből a találkozás­ból. író esetében követelmény a nyelvi erő, a tömörség. Sokat és figyelemmel olvasó ember nagyon tudja érté­kelni a kifejezés, az ember­ábrázolás leleményes mód­jait, eszközeit. Értékeli, de természetesnek tartja mind­ezt egy írónál. Természetes­nek, ugyanis egyebek mel­lett azért is író az író, mert rendelkezik ezekkel az eszközökkel. Van úgy azonban, hogy meglepődik az olvasó, mint magam is most, a hét végén, amikor a rádió újra felfedezte szá­momra (s remélem, sok ezer más hallgató számára is) az 1923-ban meghalt angol író­nő, Catherine Mansfield írásművészetét. A boldogult ezredes leányai című no­velláját Domokos János .mutatta be. Az írás átala-' ikítva, párbeszédes formá­ban, színészi megjelenítés­ben jutott a hallgató elé. A novella az írónő az Egy csé­sze tea — magyarul több­ször is — megjelent köte­tében megtalálható. Lénye­ges kérdés, hogy sikerült-e Catherine Mansfield írá­sainak lényeges vonásait: emberábrázoló erejét, gaz­daságos szerkesztését, lapi- dáris, tömör stílusát egyet­len novellával bemutatni, érzékeltetni. Azt tartom, hogy igen. Sikerült bemu­tatni azt a manapság meg­lehetősen ritka és eléggé nem érzékelhető stílust, amely néni azért nevezhető tömörnek, mintha szűksza­vú lenne, hanem azért, mert a gondosan megválogatott szavakkal még a dialógu­sokban is jellemez, sőt, saját véleményét is kifejezésre juttatja anélkül, hogy kü­lön írói kommentárokat fűzne hozzá. A bemutatás sikerében nagy részük van a közreműködő színészek­nek, Benkő Péternek, Cser- nus Mariannák, Komlós Ju­cinak, Kovács Károlynak,. Tolnay Klárinak. Seregi István Csalt, lopott — megbüntették Nyolc éve garázdaságért, aztán csalásért, később elhá­rításra képtelen állapot ki­használásával elkövetett lo­pásért, legutóbb ismét lopá­sért ítélte már el a bíróság Horváth József, 27 éves, kis- várdai lakost. Horváth a büntetés letöltése után is ült fogdában, mert megszegte a pártfogói felügyelet szabálya­it, s munkát is hol két hétre, hol két hónapra vállalt, ta­valy augusztus óta pedig csak alkalmanként dolgozik egy kisiparosnál annyit, hogy italra jusson neki. Horváth a múlt év decem­berében albérletbe költözött, s mivel nem volt bútora, el­határozta, hogy lopni fog né­hány berendezési tárgyat. De­cember 27-én kétszer is be­ment a kiszemelt ház szer- számoskamrájába, ahonnan 2 fotelt szerzett, harmadszor pedig egy szőnyeget sikerült neki szerezni. Horváth 1300 forint kárt okozott, amiért a kisvárdai járásbíróság 2 év 4 hónapi, fegyházban letöltendő sza­badságvesztésre ítélte, 3 évre eltiltotta a közügyek gyakor­lásától és kötelezte, hogy a szabadságvesztés letöltése ala*t kényszerelvonó-kezelés- nek vesse alá magát. A bíró­ság elrendelte Horváth szigo­rított őrizetét is. Az ítélet nem jogerős. □képernyő [TTiíil AiftnWMEmTT hm azsola Elemér feszítve hajtott végig vadonatúj Tra­bantjával a város el­csendesült utcáin. Érezte az elfutó ki­lométereket. A villanyrendőrnél kicsit megreccsent a sebességváltó, de azért nem jött zavar­ba. Ügyesen manőve­rezett el két kerék­páros mellett. Asszo­nya büszkén ült a kárpitszagú ülésen, szeme sarkából isme­rős arcokat keresett a „gyalogosan” közle­kedők között. Mazso­la Elemér lelki szemei előtt felvillantak a falun töltött nap em­lékképei: édesanyja, apja, s a sógora, aho­gyan végigmustrál- gatta a kocsit. Anyja szemében a büszke­séggel párosuló aggó­dás, a sógoréban meg az irigység. — Hoppá! — a fe­ne ezeket a suhanco- k at. Úgy hajtanak, mint az őrült — hallania a bűvös szót: KOCSIVAL vagyok. A nagykorúira érve kihúzatta az autót és gyorsan felpörgette hatvanig. A kesztyű-

Next

/
Thumbnails
Contents