Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-15 / 137. szám

1979. június 15. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A lehetőség még adott A MEZŐGAZDASÁG előtt álló feladatokról, a rendikí­vüli időjárás okozta veszte­ségek csökkentéséről tanács­koztak a múlt hét végén Hajdúböszörményiben és Ka­posvárott az ország vezető mezőgazdasági szakemberei. Miért volt szükség erre a megbeszélésre? A mezőgazdasági nagyüze­mek nagy erőfeszítéseket tet­tek az 1979-es gazdasági év si­keres teljesítéséért. Jól szer­vezetten, időben felkészültek a tennivalókra, amivel meg­alapozták a tavaszi munká­kat Ennek ellenére a kedve­zőtlen őszi és téli időjárás, a tavaszi felmelegedés késése, a belvízkárok, majd az is­mételt hideghullám és végül a rendkívüli májusi és júni- ,usi szárazság miatt nem le­hetünk teljesen optimisták. Országosan változtatni kel­lett a vetésszerkezeten. így az eredetileg tervezetthez képest nagyabb területen ke­rült a földbe kukorica, nap­raforgó és más takarmány­nak való növény. Viszont már most gondolni kell arra, hogy a silónak vetett kuko­ricát felülvizsgálják a nagy­üzemek, s az arra alkalmas területeket szemesként hasz­nosítsák.1 Ezek a gondok előre nem tervezhető objektív akadá­lyokkal magyarázhatók. Ugyanakkor arról sem sza­bad ' megfeledkezni, hogy több területen szubjektív té­nyezőkben gyökerező, elke­rülhető nehézségekkel küsz­ködünk. Mindennél fonto­sabb, hogy ezeket gyorsan felszámoljuk, amivel bizton­ságosabbá tehető a kitűzött cél elérése. Ilyen a nagy­üzemi burgonyaterület csök­kenése. A tavalyihoz képest hatezer hektárral csökkent az országban, s jelenleg 79 ezer héktáron termesztik ezt a fontos étkezési és takar­mánynövényt. Ez a csökke­nés vonatkozik Szabolcs- Szatmár megyére is. HASONLÓ A HELYZET a műtrágya felhasználásánál. A gazdaságok kedvezőtlen anyagi helyzetükre hivatkoz­va sorra visszamondják a műtrágya megrendeléseiket. Ez főként takarékossági szemléletet tükröz, azonban ilyen helyzetben szó sem le­het takarékosságról. Csak a szabolcsi nagyüzemek visz- szamondták a műtrágya megrendelésük tizedét, ami hasonló az országos helyzet­hez. így aztán hiába is vár­nak majd a jövőben nagyabb termést. Nehéz időszakra, kemény munkára kell felkészülniük a mezőgazdasági nagyüze­mekben dolgozóknak. A leg­közelebbi nagy feladat a ga­bonafélék betakarítása lesz. A jelenlegi helyzetben döntő jelentősége van a szervezett­ségnek és a veszteségmentes aratásnak. Ezt segíti az új- jonnan beálló több, mint ezer kombájn az ország ter­melőüzemeiben. S megint elindítják a kombájnakci­ót: tízezer forint lefizetése után már arathatnak a gép­pel, a többit egy év alatt kell kifizetni. Ezzel lehetővé vá­lik, hogy 18—20 nap alatt betakarítsák a kalászosakat. JELENLEG a legnagyobb gondot a szárazság okozza. Május elejétől jóformán alig hullott csapadék. A föld re­pedezik, s már meglátszik a növényéken is a vízhiány.' Szomjazik a búza, a kukorica és minden más kultúra. Sze­rencsére mindenütt időben felismerték, az egyetlen út kilábalni ebből a helyzetből, csak öntözéssel lehet. Ha­zánk 450 ezer hektár beren­dezett öntözhető területtel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy az öntözési szezonban (négy hónap alatt) ennyi te­rületet tudnak öntözni. Sza- bolcs-Szatmár megye az or­szágos kapacitás huszadré­szével rendelkezik. A gazda­ságoknak a lehetőségeket maximálisan ki kell használ­niuk. Elmúlt már az az idő­szak, amikor az eget kémlel­ve az esőt várták. Az ország most azt várja a mezőgazdasági nagyüzemek­től, hogy minden szemet ta­karítsanak be, minden szál szalma érték. A takarmány­növények mellett nagy gon­dot kell fordítani a mellék­termékek takarmányként va­ló felhasználására. A maga helyén óriási jelentőségű a zöldséghulladék, a kukorica­szár, a répafej és egyéb mel­léktermék. Nem elhanyagol­ható a másod vetés sem. Jó gyakorlat az, hogy a terme­lők előre megbeszélik a fel­dolgozókkal, mit termelje­nek. így nem válik felesle­gessé a termés. A tömegta­karmány mellett még sze­mest is érdemes vetni június végén, július elején, például kölest. Sípos Béla T izenhárom, huszonnyolc, harminckettő, ötven­hat, hetvenkilenc. Meg­ismétlem. Ezt már nem vár­ta meg. Biztos volt a dolgá­ban. Kattintott a barna, vi­harvert világvevőn, s a po­hárszékhez lépett. Üveget, poharat vett elő, töltött. Egy hajtásra húzta föl, aztán még egyszer öntött. Azt is kiitta. Idegesen forgatta, markolászta vaskos ujjaival a poharat, majd az üveggel együtt visszadugta a helyére. Csukta volna az ajtót, mi­kor meggondolta magát. Még egyet húzott az üveg­ből, s kulcsra zárta a szek­rényt. Ellépett. Tárcájából cigarettapapírt szedett elő, egy darabig zsebében koto­rászott, s ujjai közé vágott dohányt csípve húzta ki ke­zét. Megszórta a papírt, el­egyengette, nyálazott, s meggyújtotta. Kettőt-hármat szippantott, mikor érezte: az ital a fejé­be szállt. Feltépte az ajtót, kirohant. Lopva pillantott szét az udvaron — nem volt senki a közelben —, megállt, aztán a kapuig megint ne­kiiramodott, ki az útra. Berobbant a szomszédhoz. Az épp kalapját kefélte, in­dulni készült. Lihegve vetet­te le magát a hokedlire: — Te, Sándor! ötösöm van! A szomszéd keze megállt a levegőben. Letette kalapját, majd ő is leült. Pár percig csendben bámulták egymást. A szomszéd tért előbb magá­hoz. Bement az éléskamrá­ba, leakasztotta a lopót. A padlóajtón át leereszkedett a pincébe, megszívta, s ment vissza. Töltött, ittak. Aztán szólalt meg: — Nem igaz! — Ej! — nyikkantott And­rás, kicsapva a szelvényt. A szomszéd megint töltött, megemelte a poharát. — Igyunk! — Tizenhárom, huszon­nyolc, harminckettő, ötven­hat, hetvenkilenc — ismétel­te a rádió. Ők meg, az ittas ember biztonságával, nyíl­egyenesen ki az ajtón, az út­ra. Pár száz métert süvíthettek, mikor a szomszéd megállt. — Hová, koma? — A kocsmába! — De hisz az nincs is nyitva. A Julis ilyenkor még a botban van. — Hát majd kinyitja! — rázta meg András, s elpo­roztak a bolt felé. András már öreg legény volt, mikor megházasodott. Felesége, Csapiáros Juli a vegyesbolt, meg a kocsma vezetője, éles nyelvű, jó har­mincas, derék menyecske. Nem sokáig bírták egy fedél alatt. András anyja — nem nyugodván bele fia elveszté­sébe —, másfél esztendő alatt elpiszkálta a fűztől az ifiasz- szonyt. Rá egy esztendőre meg­halt András anyja, s bár az öreg legény mindenhez ér­A nábrádi termelőszö­vetkezet rétjein javá­ban takarítják be a szénát. Varga Pál NDK-gyártmányú gép­pel kaszál. (Elek Emil felvétele) Panasz nyomán Asszonyok nnnka nélkül „Mi a tiszakóródi Béke Termelőszövetkezet tagjai vagyunk és a helyzetünk az idei gazdasági évben felhá­borító, mivel ritkán adódik munkalehetőség annak elle­nére, hogy egyes nődolgozók állandóan foglalkoztatva vannak.” — Ezekkel a sza­vakkal kezdődik az a levél, amelyet kilenc asszony írt alá. Kölcsönös vádaskodások Délidő van. A kapálástól fáradt, hőségtől meggyötört asszonyok a Tisza partján, a nyárfacsemetés mellett pi­hennek. Két csoportban, jó­kora távolságban egymástól. A kitaszították azók, akik szólni mertek, mert nincs elég munka. — Hogyne lennénk elke­seredve, amikor május 20-ig abban a hónapban csak négy napot tudtunk dolgozni — kezdi Papp Károlyné. — Az almaszüretből nem lehet tel­jesíteni az 1500 órát, ami legalább ahhoz kell, hogy a háztájit megkapjuk a követ­kező évben. — Nekünk tavasszal is alig volt mit csinálnunk. Férfinak való murtkát, trá­gyaterítést adtak. Mentünk, hogy valamennyi órát telje­sítsünk — folytatja Farkas Sándorné. Forronganak az indulatok, amikor a másik csoportból odahívjuk Kiss Lászlónét, a nőbizottság elnökét. Kölcsö­nösek a vádaskodások, olyan is elhangzik, amiért senkit sem okolhatnak. Kissné azt próbálja magyarázni, hogy ha nincs elég munka, ákkor a melegágyak gondozását, a paprikapalántázást termé­szetes, hogy azok kapják, akik korábban is ott dolgoz­tak. Ugyanezt erősíti meg Gacsályi József főkertész: — Megszüntettük a két női csapatot, de akik korábban a melegágynál voltak, meg akik palántáztak, azok kap­ták most is, mert számít a gyakorlat. Hit mondott az elnök? Arról már nem beszél, hogy akadt egy harmadik csapat a szövetkezet 80—85 nődolgozójából, akinek ke­vésbé jutott munka. „Ez ügyben már kerestük a tsz-elnököt, aki azonban elutasított bennünket, mond­ván mehetünk mi dolgozni 26 kilométerre, a járási köz- , pontba.” — írják az asszo­nyok. — Elképzelem, hogy kény­szerből mondott ilyet az el­nök — vélekedik Gyulai Gáspár párttitkár. Csakhogy — amiért az asszonyoknak igaza van — ilyet nem mondhat sem az elnök, se bárki a termelő- szövetkezetben. Mert a tsz- törvény éppen a tagság tu­lajdonosi jogait erősíti meg azzal, hogy kimondja: a tsz kötelés munkát biztosítani tagjainak. Sajnos — főleg a szatmá­ri részen — nem egyedüli a tiszakóródi tsz esete, ahol tett, csak keserű volt a ma­ga készítette. Családja után vágyott. De hát Juli hagyta ott, ő biz’ nem szalad utána. — Ihatnánk! — vágódott be a két férfi. A boltban csak ketten vol­tak. Az egyik asszony épp fizetett, a másik egy barna kardigánt tapogatott. — Tudják jól, csak három­kor nyitok! — csitította őket Juli, amint végzett a szá­molással, de csak nem áll­hatta meg szó nélkül: — Aztán mitől olyan szomjasok? A szomszéd Andrásra né­zett. Az vállat vont, s hátat fordítva bámult ki a bolt ajtaján. — Ötöse van — bökött a szomszéd a férfire. — Micsodaa? — sipákolta a boltosnő. — Jól hallottad! Az asszony arcából kifu­tott a vér. Matatva keresgélt a pult fiókjában, meglelte a kulcsot, s a boltból nyíló aj­tón átmentek az ivóba. — Ez a konyak öt éve áll itt. Azt mondják, a doktor csak ilyet iszik — s felnyi­totta a palackot. Tíz perc alatt kiürült az üveg. Utána már csak bort ittak, ülve. De előbb Juli lehúzta a bolt ro­lóját. Egy jó óra múlva a szom­széd kibotorkált. Juli köze­lebb húzódott a férfihoz. — Te András! — gurgu- lázta a férfi képébe, míg az nem bírta tovább. Átkapta az asszony vállát, s magához húzta. Mire a szomszéd vissza­jött, kiegyeztek. A falu megnyugvással fo­gadta a hírt. Legfeljebb az ötös hallatán fogott el egy­két menyecskét a szédülés, de az ecet mindenütt segí­tett. A ndrásék pedig éjsza­kánként tervezgettek, itthagyják ezt a házat, eladják. A bolttal szemben, Ákliék meghirdetett telkén építenek újat, emeleteset, vízzel. — Szombaton nem nyitok ki. Bemegyünk a város­ba, a takarékba, meg­tudjuk, mikor vehetjük fel a pénzt — ajánlotta szer­da este az asszony. — Jól van — hagyta rá András. Ám reggel, mielőtt Juli a boltba indult, férje visszatar­totta. — Te Juli! Nekem nincs is ötösöm. A szelvényt a rádió után tőtöttem ki. — Micsodaa? — nyújtotta el az asszony. Aztán nyelt egyet. — Ne tartson mán föl, tud­hatja, hogy a gyereket még be kell adnom az óvodába. — S -kézen fogva a kis Andrist, megindult. A kapuhoz értek, a gyerek már kilépett, mi­kor az asszony megfordult. — Bolondos! Ma érkezik hal. Hozzak estére? Csendes Csaba csak kevés idénymunka vár az asszonyokra. A gépesítés ugyanis igen sok tavaszi munkát „elvett”, miközben a vezetők nem gondoskodtak helyette másról. Különösen így van ez a gyengébben gazdálkodó, kevés anyagi alappal rendelkező szövetke­zeteknél. Mindenkinek egyformán I Tiszakóródon sorolják, hogy milyen intézkedésekkel enyhíthetik a gondokat. Lá- daszegezést akarnak, ősszel szamócát telepítenek a ko­rábban kipusztult helyett. A nőbizottság tavasszal szintén szorgalmazta a munkalehető­séget. Akkor úgy tűnt, a ve­zetés ezt megérti. Csakhogy azóta még csupán a szép ter­veknél tartanák a megvaló­sítás helyett. „Eddig is ebben a terme­lőszövetkezetben dolgoztunk és ezután is itt akarunk” — fogalmazták meg az asszo­nyok. Panasz nélkül ez csak akkor lehetséges, ha idejé­ben észreveszik a belső gon­dokat, s intézkednék, hogy mindenkinek egyformán jus­son munka. Lányi Botond Számítástechnika Záhonyban Egyelőre kísérleti jelleg­gel megkezdődött a számí­tástechnika gyakorlati al­kalmazásának bevezetése a záhonyi átrakókörzetben. A nagy számítógép beszerelé­se előtt két kisebb gép se­gítségével lehetőség nyílt a határforgalmi információs rendszer részleges bevezeté­sére. Ennek keretében a Szovjetunióból érkező széles nyomtávú kocsik, valamint a normál nyomtávú kocsik le­számolását kezdhették meg. A számítógép segítségével olyan táblázatokat tudnak adni, amelyek részletesen tartalmazzák az átrakókör­zet területén tartózkodó vas­úti kocsikat az árufajták sze­rint. Ennek alapján az irá­nyítók már a napi munka el­osztását tervezni tudják nagy pontossággal és részle­tességgel. Szabolcsi alkotások a zánkai galériában Szép sikerről számolhat­nak be Szabolcs-Szaitmár rajzolnii-formáznii szerető kisdiákjai: többük munkája helyet kapott a zánkai úttö­rőváros nemzetközi gyer- mékművészeti galériájában. A legnagyobb síikért a Nyíregyházi 2. számú Gya­korló Általános Iskola tanu­lói érték el: három gyerek alkotásai kaptak helyet a tárlaton. Benke Zsolt Puli­fej című kisplasztikája, Benke Péter Tücsök című égetett kerámiaszobra, vala­mint Módy Péter Vietnami harcos és Nagymama című kisplasztikái kerültek a leg­jobbak közé. Emellett Ne­mes Csaba tuzséri tanuló­nak Fekete István Ballagó idő című kötetéhez készített krétarajz-illusztrációja, és a demecseri Győri Mária Játék című batikja vívta ki a zsű­ri elismerését. Érdemes meg­említeni egyébként, hogy kö­zel tizenhatezer pályamű érkezett Zánkára! Kötődések K érdezzünk bárkit, ha kötődésről, igazi él­ményről kell szólni, ki-ki visszakanyarodik oda, ahol nyolc—tizenkét évet töltött: az iskolához. A ta­nárok idővel naggyá maga­suk alakjaihoz, a társak ba­ráti körré nemesült közössé­géhez, az épülethez, melyről évek múltán derül ki: a leg­szebb volt. Az iskola és a város, ahol áll, egybemosó­dik. A kószálások, szerel­mek, csínytevések, lógások, ünnepségek, felvonulások kötődnek házakhoz, ut­cákhoz, terekhez. Vajon élünk mindig ez­zel a hatalmas erővél? — kérdezgetem magamtól. A városok vajon számba ve­szik az évente ezer és ezer ballagó, iskolát hagyó le­ányt és fiút, akik bizonyít­ványuk mellé egy város él­ményt adó képét is meg­szerzik? Az iskolák, melyek éve­kig otthont adtak, útnak eresztik a fiatalokat. És a városok? Nem érzem, hogy az otthont adó település to­vábbra is úgy tartaná őket nyilván, mint élménnyel kötődő, fiatal és friss sere­get. Pedig szinte kínálja ma­gát egy kép. Az iskolák ün­nepségei után a fiatalok a város főterére , indulnak. Énekelve, kissé búsan, kis­sé derűsen. Felsorakozva, kezükben virág, nyakukban tarisznya. És ekkor odaáll eléjük a város vezetője. Bú­csúztatni és meghívni. Kérve a lányokat és fiú­kat: maradjanak hű gyer­mekei városunknak. Csá­bítva őket: ha végeznek, ha munkába állnak, itt ke­ressék boldogulásukat. Biz­tatva a sereget: ha elke­rülnek, másutt is legyenek hírverői, segítői az alma matert adó városnak. Látom az ezres fiatalsá­got, amint valóban új kap­csolatba kerül a várossal. A vezetők közéjük mennek, s minden végző, búcsúzó diák kap tőlük egy jel­vényt, a város címerével. Egy emlékeztetőt, egy dí­szes útravalót, a tudást adó és a visszaváró várostól. És kapjanak biztató szót a táv­latokról, arról a jövőről, melynek alakításában rá­juk is számítanak. A hazaszeretet nem olyan, hogy az em­ber egyszerre szeret 93 ezer négyzetkilométert. A haza mindig szűkebb valami. A ház, ahová az emlék köt. A kerti pad, ahol az első csók csattant. Az iskola, ahol annyi min­den történt. A város, mely óvott, befogadott. A végzős diák számára ezt kell él­ményszerűvé tenni. A szű­kebb pátria szeretete az el­ső lépés a tágabb haza tisz­telete és szeretete felé. Egy város sok ezres diák­hadát köszöntő, útra bocsá­tó, megtisztelő ünnepsége ünneppé lehet. Gyümölcse később jelentkezik, ha is­kolája városáról esik szó bárhol. Lengyel testvérvárosunk­ban Rzeszowban láttam, amidőn a főtéren felsora­kozott fiataloktól vett ma­radásra ösztönző búcsút a város vezetősége. Eltanulni tőlük a mikéntet nagysze­rű és tartalmas ünnepet ígérne. Bürget Lajos Az otos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents