Kelet-Magyarország, 1979. május (36. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-06 / 104. szám
1979. május 6. o VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Lépcsőház A főbérlő panaszos leveléből: „Higgyék el, néha már úgy érzem, megőrülök attól, ami ebben a lépcsőházban zajlik. Amikor a negyedikről az anyjuk kicsapja az utcára négy gyermekét, úgy dong az egész lépcsőház, mintha légkalapáccsal vernék szét a betont. Mert az az asszony ott, a negyediken örökké az utcára zavarja csemetéit; mások mondják, azért, mert gyakorta beiszik. Így akar bosszút állni az urán, aki közismert alkoholista... Folytassam még...?” A lépcsőház a modern városnegyedben egyébként majdhogynem elegáns volna. Jó ízlésre valló, pasztellszínű festés a falon, virágállványok a harmadik emeletig — a házmesternő privát hobbi- j . Ecetszag lengi be a levegőt, jelezvén, hogy Klára asszony — a házmester — ma sem mulasztotta el felmosni a lépcsősort meg a pincelejárót, ahol lakbér nélkül tanyáznak a kövérre hízott macskák, illatukkal is jelezvén ottlétüket, az egerek nagy vesztére. Rágcsáló nincs is a lépcsőház egyetlen lakásában sem. — Az nincs, de van svábbogár meg csótány garmadával. Éjszaka mászik fel a vízvezeték mentén, hüvelykujjnyi nagyságúak pottyan- nak bele a mosogatótálba, s reggelig ott vergődnek. Jött tavaly egy házaspár irtani, de csak permeteztek valami fehér löttyöt, azt mondták hat heti garanciával, de aztán felénk se néztek. Szélhámosok lehettek, de mindenki bedőlt nekik, fizetett kápé, mint a kisangyal. Miért nem csinálja ezt az irtást hivatalosan az ingatlankezelő vagy a lakásszövetkezet, mint a takarékpénztár az öröklakásoknál? Tudja miért? Kényelemből: nálunk a központban nincs csótány, tehát akkor másutt sincs csótány. Micsoda maszlag, micsoda link logika! De senkinek nem görbül még csak a haja szála sem . .. Talantár Dezső a legdühösebb lakó ebben a lépcsőházban: azt mondják, egyszer már fizikailag verte ki az előtérből az egyik lerésze- gedett társaságot. — Maga nem is sejti, mi a valóság. Lakna csak itt, és látná, hány pali megy ki hetente abból a lakásból, ahová mindenre kapható nők fészkeltek be az albérletbe?! A főbérlő, aki munkásként verte az asztalt a tanácsnál, kapott egy 2 plusz kettes lakást: ő a családjával behúzódott egy szobába, a másik hármat meg kiadta mindenféle férfiaknak, nőknek. Uram, ott többször húzzák le a vécét, mint másutt kinyitják az ajtót. Általában facér nők ütik itt fel a tanyát, akikhez jönnek a palik, táskában hozzák a piát, a háziúr a lakbér mellé még ingyen iszik is... Talantár elmondja, kezdetben még kihívta a nyilvános telefonon a rendőrséget is. Akkor kiderült, hogy az egész hóbelevanc bejelentés nélkül, csak úgy lakik, ezért mindőjüket elzavarták a lakásból. Éjfél után egytől egyig visszaszivárogtak s azóta is minden maradt a régiben ... Krizsnyér János a földszint béből: — Engem nem az zavar, hogy egyik-másik lakó az albérlőivel mit rendez be. Mióta világ a világ, mindig voltak rongy nők, meg kalandkereső részeg férfiak. Inkább az üt szöget a fejembe, hogy a városi tanácson miért nem nézik meg jobban, kinek adnak négyszobás lakást? Sok becsületes munkásember, szocialista brigádtag még a küszöböt is kiszidolozná örömében, ha lakáshoz jutna. De az ilyen lumpenek miatt sokan kénytelenek albérletben meghúzódni. Ez, kérem, csak látszatra segítség. Legalább figyelmeztetnék, vagy büntetnék a szociális gondoskodás vámszedőit! De nem! Valakik valahol kipipálták egyszer, hogy X vagy Y háromgyermekes család megkapta a négyszobást, és kész. Hogy aztán bírja-e fizetni, fenntartani a lakást, úgy él-e, ahogy egy szocialista állam főbérlőjéhez illik, az már, kérem, később nem téma, a kutyát sem érdekli... Mesélik, hogy a hatodik emeleten van egy család: négy gyermek, a papa, a mama meg a nagymama. Másfél szobásban élnek már hét éve. A tanácstag jelezte illetékes helyen: tágasabb otthonra lenne szüksége ennek a családnak. A jelzés meghallgatásra talált, nagyobb lakást akartak kiutalni a családnak. De a család máig nem tágított: nekik nagyon jó az olcsó bérű, másfél szobás, ők inkább összehúzódnak. Közben az egész lépcsőház tudja: nemcsak az apuka, de a gyermekek anyja is gyakorta a pohár fenekére néz, ezért többször van táppénzen, mint munkában. Olyankor takarítást vállal a szomszédos lépcsőházban az ügyvédéknél, ahol konyakot kap nagymosás előtt, ebédet és hazaviheti a maradékot, plusz óránként húsz forint... Azért nem csupa ilyen torz emberből áll a lépcsőház népessége az új városnegyedben. Itt van például a magasföldszinten jobhra az agglegény, egy másfél szobásban. Öt ritkán látni, korán megy reggel, későn jön este, általában másodmagával, de ezt csak a „rossz alvók” látják a függöny mögül. Nos, ezt a magányos férfit aztán semmi sem érdekli, ami a házban, vagy a környékén történik. Ö nem koszol, következésképp hiába várják a társadalmi munkához, amikor tavaszi nagytakarítást rendeznek a ház környékén. Neki telefonja is van, de senki sem tudja, miért, hiszen az agglegény csak az éjszaka egy részét tölti a lakásában nagyritkán; inkább adták volna azt a telefont a házmester asszonynak, ahonnan lehetne telefonálni mentőért, taxiért, s aki által haza lehetne szólni a munkahelyről, ha váratlanul túlóra adódik. Egy lakó: „Én minden házmesteri lakásba szolgálati telefont szerelnék!” Az ötödiken lakik a legcsendesebb család. Kettő plusz egyesben hatan élnek: az „öregek”, a lányuk a férjével, (fiatal házasok) és a két unoka. Rájuk többen mondják a lépcsöházban, hogy példás család. Ök minden szombaton lehordják a szőnyegeket a porolóhoz; ők kora tavasztól bevirágosítják az erkélyt, az ő ajtajuk előtt állandóan tiszta a lábtörlő és tőlük sohasem hallik veszekedés zaja. — Hogy csinálják? Rejtély. Bezárják az ajtójukat és megőrzik önuralmukat. Csak így tehetik. Kőrös Jenő raktáros, munkahelyén pártcsoport-bizalmi: — Begubóznak, mint a selyemhernyó. Felőlük talán még a tűzvész is nyugodtan pusztíthatna, a kezüket sem mozdítanák. Szerintem az ilyen rideg, közömbös emberek inkább elítélendők, mint csodálatra méltók. Akit a szomszédja nem érdekel, az szerintem nem is ember igazán. Szenvedélyesen mondja mindezt Kőrös Jenő, mert ő mindent csak lelkesen és igaz meggyőződésből tud állítani, vagy tagadni. Akik ráfigyelnek, élvezik a szavát, másoknak papolhat hétfőtől szombatig. ö örök optimista: — Lehet változtatni az embereken, még a legelvetemültebbeken is. Csak szólni kell hozzájuk, szót érteni velük. Látta volna, milyen nagy esemény volt itt két éve a parkosítás! Akkor majdnem azon vesztek össze az emberek, hogy nem jutott mindenkinek ásó, lapát vagy gereblye. Valahogy szégyen volt az ablak mögé bújni, jött mindenki, mert a kis kopasz Bárány Józsi bácsi, a társadalmi munka fő szervezője nem úgy agitált, hogy ki hajlandó ásni, hanem úgy: ki jön velem ásni virágoskertet. Micsoda különbség! És tudja, mi történt? Bárány bácsit kicsinálták az irigyei, a kerület nyugdíjas funkciósai, féltékenységből. Ez maga egy tragikomikum, de igaz: a féltékenység még a nyugdíjas korban sem hagyja el az embert? V.-né láthatólag tartózkodó, nem tetSKik neki, hogy újságíró szimatol a lépcsőházban. — Nekem minden úgy van jól, ahogy van. Most mondja meg, látott maga már valahol ideális lépcsőházat? Mondjuk olyat, ahol nincs eldobott cigarettacsikk; ahol a frissen mázolt falat be ne firkálták volna trágár szöveggel; ahol évenként legalább egyszer be ne törnék a lengőajtó üvegét? Na ugye! Akkor ne forszírozzuk az egészet. Márpedig firtatjuk és forszírozzuk. mi az oka annak, hogy a bérházi lépcsőfeljárók hol szeméttelepre, hol dühöngőre, hol lóversenypályára emlékeztetnek. — A gyerekek jók, ők nem hibásak. A főbérlő szülők, az anyukák és az apucikák a felelősek, ha a pihenni vágyók idegösszeroppanást kapnak. Nagyon sok szülő nemcsak hogy nem veszi a fáradságot gyermeke csitítására, de még azt is kikéri magának, ha más szóvá teszi csemetéje za- bolátlanságát. Kovács Ödön a három emelet kettőből: — Kár volna elfogadni az ilyen érvelést és új jogszabályt sürgetni. Akik sohasem neveltek gyermeket vagy akiknek a szárnya alól már régen kirepültek a gyerekek, nehezen értik meg: a kicsinyeknek több kell, mint a lépcsőforduló. Nekik tágas tér kell, s ők a jókedvüket, az életörömüket nem tudják a lépcsőházak zárt világába besuvasztani: szeretnék szétfeszíteni azt, különösen télen, vagy a tavaszi esőzések alkalmával. — Lehetne klubot, játéktermet kialakítani a pincerészben ... — Aligha. Volt már, ahol klubosdit játszottak, de felsültek vele. — Akkor mire van szükség? — Bátor és jóhiszemű emberekre, akik mernek szólni szemtől szembe, s megmondják azt is, kit miért illet elismerés. Kétszínűsködéssel a lépcsőházak világában aligha jön fordulat: ott nincs hierarchia, nincs ajnározás. Ott mindenki lakó. Csak lakó ... Angyal Sándor Az anyák szépsége ~\T e kérdezzétek: szép J y volt-e anyám? Nem * tudom __ Csak azt mondhatom, megismételhetetlen. Vissza nem térő belső ragyogás, mely egy-egy mosolyban, símogaitásban, féltőszerető tekintetben süt a gyermekre. Az anyák szépsége nem hasonlítható sem a virágok színéhez, sem a mezők szőkeségéhez, mert nem külsőségeiben pompázó; inkább belül, az anyai emberség legmélyén rejtőző sugárzás. Különös fényű. Éltető. Otthont adó. Biztató. Dorgálva is szerető. A nők lehetnek külsejükben ilyenek-amolyanok, mondhatunk rájuk különböző jelzőket. Az anyák szépsége egészen más, rendkívüli; olyan, melyet nem fakít, nem csorbít az arc megany- nyi ránca, fáradtsága, a test görnyedtsége. Inkább hangsúlyozza az anyái szépséget. Mert legfőbb jellemzője éppen az önfeláldozás, a maga testi-lelki életerejének önzetlen elhasználása — csakhogy a fiák felserdüljenek. Az anyák tűnő szépsége így lesz örökéletű: a gyermekek újjászülető szülői szépségében. De minek bizonygassam anyáink szépségét. Mindannyian éreztük és érezzük naponta, akik gyermekként éltünk és élünk mindmáig. Anyák napja van, köszöntenünk kéne az édesanyákat. Van-e, lehet-e méltó szavunk ehhez? Vagy talán úgy járunk, mint a hazatérő Petőfi, aki „számtalan szebbajkán szótlanul, mint gyümölcs a fán”. Olykor a legszebb köszöntő a szavakon túl kezdődik. Olyan társadalomban élünk, mely az anyai tiszteletet sokféleképpen kifejezi: az anyagi jogok védelmében, dék, óvodák) megteremtésében. A szocialista társadalom sokat tett az anyákért. Boldogulásuk azonban elsősorban a gyermeki „fizett- ségben” keresendő. Az anya azért szül, azért nevel gyermeket, mert kimondatlaFelnő-e bennünk az anyai álom? „Nekem nősz nagyra, szentem” nél szebb gondolat” ... közül a legszebbet választotta: a hallgatást. Emlékszünk talán a sorokra: „Csüngtem a gyermekneveléshez szükséges fizetett szabadságban, segélyjuttatásokban. gyermekvigyázó intézmények (bölcsőnul is reméli: „Nekem nősz nagyra, szentem” (József Attila). Az anyák napi öröm tehát nem a virágcsokrok nagyságától, nem a szóvirágok illatától lesz teljes, hanem elsősorban attól: mivé lettünk, mi gyermekek? Felnőtt-e bennünk, a fiukban, az anyai álom? Büszkeségükre, avagy szégyenükre cseperedtünk-e felnőtté? Nos, ne kérdezzétek, szép volt-e anyám ... Míg van, nagyon szép, és mikor nincs, kimondhatatlanul szép. Ügy emlékszünk az anyai arcra, mint a napba néző gyermek, ki szeméi behunyva észleli- érzékeli a ragyogást, a sugaras simogatást. Anyák napja van, köszöntsük — szóval, virággal, hallgatással, mosollyal. De főképpen azzal, hogy örömükre élünk. B. ö. Együtt anyuval... (Hauer Lajos felvételei —KS) KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
