Kelet-Magyarország, 1979. május (36. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-22 / 117. szám

1979. május 22. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Egyedülálló példa A mátészalkai tsz ópályi szarvasmarhatelepének korszerű borjúneveldéje. (E. E. felv.) ___________CSEKEI TAPASZTALATOK __________ Nagy termés — kevés haszon Harmincezer mázsa vizet favaroztak a kukoricával Újsághír: A szatmárcse- kei Haladás Termelőszö­vetkezet a Hajdú és Sza­bolcs megyei IKR-rend- szerben lévő termelőszö­vetkezetek kukoricater­melési versenyében 67,1 mázsás hektáronkénti át­lagával második lett. Az eredmény értékét növeli, hogy a csekei termelőszö­vetkezet alig több, mint 13 aranykoronás földjén abban a járásban érte el a szép eredményt, ahol a kukorica több éves átlaga a harminc mázsa alatt van. Kisvárdán a szakmunkás- képző új épülete azért is ké­szült el a tanév kezdetére, mert a kivitelező Épszernek Hajdú megyei munkások is segítettek. Másszor viszont éppen nyíregyházi festők dolgoztak Debrecenben, hogy időre átadjanak egy lakóhá­zat. A gumigyári építkezésen egy időben 25 Hajdúból jött villanyszerelő dolgozott. A Száév és a Kemév között évek óta jól működik a hét­végi rakodási ügyelet. Az építőipari vállalatok kö­zötti együttműködés példái ezek. Olyan esetek, amikor segítik egymást és nem kon- kurrens cégnek tekintik a másikat. Mindennek egy éve a szervezeti keretei is kez­denek kialakulni. A Hajdú- Bihar és Szabolcs-Szatmár megyei három minisztériumi és két tanácsi építőipari vál­lalat igazgatói, majd az egyes főbb területek vezetői ültek össze, hogy a kölcsönös elő­nyökön alapuló együttműkö­dést szorgalmazzák, mely­nek társasági szerződésére a közeljövőben kerül sor. — Egyre többe kerülnek az építőipari vezérgépek, de a folyamatos kihasználásuk egész évben lehetetlen. Ha kölcsön adjuk egymásnak, akkor kevesebb géppel is el­végezzük a munkát — mond­ja Seres György, a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat vezérigazgatója. A gépek kölcsönzése, cse­réje az együttműködés egyik haszna. Ennek olyan előnye is van, hogy kevesebbet kell költeni gépvásárlásra egy- egy vállalatnak. A tovább­fejlesztést is kijelölték: elő­ször a gépjavítás szakosodá­sát szorgalmazzák, a későb­biekben pedig Újfehértó vagy Hajdúhadház határában egy közös gépjavító bázist lehet kialakítani. így sokkal keve­sebb tartalékalkatrészre van szükség, nem kell tárolni azokat külön-külön, s a kar­bantartók jobban tudnak szakosodni egy-egy géptí­pusra. — A kölcsönösség, a közö­sen élvezett előnyök adják az együttműködés lényegét — fogalmaz Kanda Pál, a Sza­bolcs megyei Állami Építő­ipari Vállalat igazgatója. — Csak így van értelme együtt dolgozni. A két nagy szabolcsi vál­lalat ennek alapján hozta létre a rakodási ügyeletet, s a munkásjáratokat is így le­het összehangolni. A jelenlegi építőipari gya­korlatban a legnagyobb gon­dot általában a befejező munkák adják. Kevés a szak­ember, többnyire igen mun­kaigényes feladatok vannak ilyenkor. Az együttműködők azt szeretnék megvalósítani, hogy a szakipari munkások cseréjével ne legyen határ­időkiesés. — Biztonságérzetet jelent nekünk — vélekedik Pogá­csás János, a Hajdú-Bihar megyei Tanácsi Építőipari Vállalat igazgatója —, ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy valamit a vállalat adott­ságok miatt nem tudunk el­végezni, akkor a másik vál­lalat segít. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a részt vevő öt vállalat rugalmasan alakítot­ta ki közös programját. Elő­ször azokat a területeket vet­ték számba, ahol a legköny- nyebben lehet eredményt el­érni, miközben gondoltak a távlati elképzelésekre is. így került előtérbe a közös anyagbeszerzés és -készlete­zés. Mivel a vállalatoknál mind szigorúbbá válik a készletgazdálkodás, s az épí­tőiparban egyes szerelvények, betonelemek csak hosszú határidőre szerezhetők be, ezért egymás segítése itt is hamar eredményeket hoz. A Budapesttől való nagy távol­ság miatt tervezik egy közös tranzittelep létrehozását a főváros környékén, s akkor kevesebb teherautóval kell járniuk az országot. Megyén belül is igen fon­tos, hogy a nagy építőipari vállalatok között kellő mun­kamegosztás alakuljon ki. Éppen a napokban egyeztet­ték a főbb munkákat, rögzí­tették az elveket, hogy a magas- és mélyépítésben ho­gyan vesznek részt egy-egy lakótelep esetén. Ugyancsak a nagyjából kialakult terü­leti elvek alapján készülnek fel az új építési eljárások fo­gadására. A Hajdúváz elne­vezésű szerkezetből most mind a három megyei vál­lalat épít egy-egy iskolát, de később a Száév és az Épszer szakosodik rá. — Arra is jó, hogy össze lehet hasonlítani a teljesít­ményeket — említi Tóth Pál, a Szabolcs-Szatmár megyei Építő- és Szerelő Vállalat igazgatója a munkások cse­réjéről. A közös gondolkodás nem csak a felső vezetőkön múlik, egységes szemlélet szükséges a középvezetőknél is, akik egy-egy területen összehan­golják a munkát. A képzések, továbbképzések rendszerében például a párhuzamosságot küszöbölik ki, amikor egy vállalat szervezésében, a többiek munkásainak vagy művezetőinek részvételével és közös előadókkal szerve­zik meg a tanfolyamokat. — Több éves folyamatról van szó — magyarázza Ke­rekes Imre, a Kelet-magyar­országi Közmű- és Mélyépí­tő Vállalat igazgatója. — Közel azonos szintre kell kerülni ahhoz, hogy közös szemlélettel rendelkezzenek a vezetők, azonosak legyenek a követelmények. Mint a kéz öt ujja, külön­böző az öt együttműködő vállalat. Azonban a felisme­rés, hogy együtt eredménye­sebben dolgozhatnak, nem­csak a vállalatoknak, hanem az érintett megyéknek is hasznos, hiszen a beruházá­sok révén gazdagodnak. Az öt vállalat példája az ország­ban egyedülálló, a miniszté­rium is kísérletnek tekinti, s nagy várakozással figyeli eredményeit. — Azt reméljük, hogy me­gyén belül és megyék között megszüntetik azt a hihetet­len elkülönültséget, ami elő­fordul az országban — mond­ja dr. Amrahám Kálmán építésügyi és városfejleszté­si miniszter. — Az egységek együttműködését támogatjuk, de ennek csak akkor van ér­telme, ha a résztvevők fel­ismerik annak a hasznát. A termelőszövetkezetben szerencsésen együtt találtam azt a három szakembert, aki­nek irányító munkája meg­határozó a kukoricatermesz­tésben: Bállá Jenő főagronó- must, Nyilasi László IKR- agronómust és Gárdas Tibor IKR-gépészt. Mindnyájan fiatalok, de tapasztalatukat tekintve — különösen az új, korszerű módszerekben — van múltjuk, tudnak hasonlí­tani, közgazdasági szemlélet­tel mérlegelni. Elmondták: 1977-ben termeltek először a bábolnai rendszerben kuko­ricát ezer hektáron. Bizony nem sok dicsekedni valójuk volt a betakarítás után. A korábbi években általában 40—50 mázsa kukoricát ter­meltek és az új, drága tech­nikával sokkal nagyobb költ­séggel alig több mint 45 má­zsát. Magyarázat ugyan volt és el is fogadható: hogy min­denki megértette-e a tagok közül, az már nem biztos. Nehéz kezdet Az előző években kisebb területen jól kiválasztott par­cellákon termelték a kuko­ricát. A rendszerben egyik évről a másikra több száz hektáros táblákat alakítottak ki. Ekkora területen sokféle talaj összejön. Az ezer hek­tárnak csak egy részén vé­geztek őszi szántást. Az IKR-gépek sem érkeztek meg idejében. Az alapműtrágya jó részét csak tavasszal ada­golták. Késtek a vetéssel is. A vegyes táblákon különbö­ző volt a gyomfertőzés. A rosszul munkált talajon nem hatott megfelelően a gyom­irtó szer. Mindezek tetejében az időjárás sem kedvezett. Elmondhatjuk: minden „gyer­mekbetegségük” megvolt, ami egy nem megfelelően előké­szített kezdés esetén fellép­het. A majdnem kudarcnak ne­vezhető kezdeti évnek egy haszna volt: bebizonyosodott, hogy a gép, a műtrágya, a nagy ráfordítás csak pontos technológia esetén hozza a várt eredményt. Az 1978-as termelést az előző év nega­tív tapasztalatainak birtoká­ban készítették elő. Magas önköltség Az őszi talajmunka elvég­zése, az alapműtrágya kiszó­rása nélkül senki sikert ne várjon. Mindenütt fontos a vetés idejének jó megválasz­tása, de a fehérgyarmati já­rásban, ahol később tava­szodig',' nehezen melegszik a talaj az optimális 12—14 fok­ra, még inkább az. Itt az igazán kedvező vetési na­pok száma fele annyi, mint az ország melegebb tájain. Viszont 5—6 munkanapra nem lehet egy gazdaságot be­gépesíteni. A csekeiek jel­szava, hogy amikor vetni le­het, nincs ünnep, nincs éj­szaka, csak egy van: minél előbb elvetni. A következő nagy csata a betakarítás. Akkora tömegű kukoricát, mint amennyit a rendszerekben termelnek, szárítás nélkül már nem le­het tárolni. Sajnos a csekei­ek szép eredményét a szárí­tó hiánya erősen csökkentet­te. Mivel nincs megfelelő szárítójuk, nyolc helyre szál­lították a vizes terményt. Tarpától—Csengerig a fél megyébe fuvarozták a kuko­ricát. Kiszámolták, hogy 30 ezer mázsa vizet szállítottak 50—60 kilométer távolságra. A kitűnőnek mondható 67 mázsás termés önköltsége így szökött fel mázsánként 269,60 forintra. A jövedelem mindössze 5 forint volt má­zsánként. Ha helyben tud­nak szárítani, 50—60 forint­tal több lett volna a nyere­ségük. Hasznosítani a tapasztalatokat Tanulság: nem elég csak termelni (ezt már az almá­nál megtanultuk). Szárító nélkül a nyereséges terme­lés igen bizonytalan. Termé­szetesen a szárító sem oldja meg a gondot, ha a késői ve­tésre korán jön az őszi fagy. A nyers, tejes érésű kukori­cát nem lehet megszárítani. Változtatni kellett a fajtá­kon is. Az idén már csak ko­rai, középkorai fajtákat ter­melnek. Sajnos az időjárás és a sok talajvíz most is gon­dot okoz. Kénytelenek vol­tak 7—8 fokos talajhőmér­sékletnél elkezdeni a vetést. Május 15-re még így is csak 80 százaléknál tartottak. Hogy a hideg és a sok eső miatt mennyire elhúzódott a vetés, ezt mindennél jobban bizonyítja, hogy az első táb­lákon már szépen sorol a ku­korica, mellette pedig még jár a vetőgép. A nagy értékű géppark, a nagy adagú műtrágya, a ta­lajfertőtlenítés és a gyomirtó szerek használata sokkal ma­gasabb szintű szakképzettsé­get, pontosabb technológiát kíván, hogy az eredmény ne maradjon el. A csekeiek min­den tőlük telhetőt megtesz­nek azért, hogy az idén ne öt forint legyen a mázsánkénti haszon. A rendszerben szer­zett tapasztalataikból a járás más termelőszövetkezetei is meríthetnének, a jelenlegi termésátlagokat jelentősen növelhetnék az egész járás­ban. Cs. B. * 4 Hat nap... N ézem a községi ta­nács hirdetőtáblá­ját. Kitették, hogy P. Sándort közveszélyes munkakerülésért hat napi elzárásra ítélték. 28 éves fiatalemberről van szó. Meglepett a dolog. Rész­ben azért, mert álmomban sem gondoltam arra, hogy faluhelyen is létezhet em­ber, aki kerüli a munkát. Egy kis közösségben, ahol mindenki ismeri egymást, ahol mindenki tudja, ki mit csinál. Ahol a ható­ságnál mindig előbb mond ítéletet — és súlyosabb ítéletet — a közvélemény. Egyszóval nem hihettem, hogy ép, egészséges em­ber dologtalanul pergeti napjait. Alaposan elolvastam a hirdetményt. Kitűnt: P. Sándor kocsmázott. De miből, ha nem dolgozott? Kölcsönöket kért, fizettek neki. Kitől kapott köl­csönt, kik és miért fizet­tek ? Ezekre nem adott vá­laszt az indoklás. Tudtam anélkül is. Valamikor nem volt község, amely három do­logban hiányt szenvedett volna. Minden valamire­való helységnek volt leg­alább egy: falubolondja, koldusa, fenegyereke. A szellemi fogyatékosokat ma már intézményekben gondozzák. „Koldusbotra” sem juthat senki csak azért mert öreg, vagy nem jutna munkaalkalom. Ma­rad a fenegyerek. És ha jól belegondolunk, nem­csak egy P. Sándor, egy falurossza van a megyé­ben. Szinte minden köz­ségben akad egy-kettő. P. Sándor munkakerülé­sét, az ezért kirótt bünte­tés nagyságát növelte ga­rázdasága. Mert kölcsön kapott, mert fizettek neki, leihatta magát és randalí­rozott. A cimborák — ta­lán abból a meggondolás­ból, hogy jó jóban lenni egy erős, egy kötekedő emberrel — állták a ceh- het. Hat nap elzárás. Elgon­dolkodtatott ez az ítélet. Vajon mit változtat ez a korábbi helyzeten? Hat napig nem ihat a fiatal­ember. Ehelyett hat na­pig rendszeresen kap en­ni, nyugodtan, melegben alhat, kipiheni magát. S ha szabadul, kezdődik minden elölről? (seres) Mátészalkai termék országos sikere Az idén 2 millió darab kö­tött alsónemű gyártását ter­vezik* a Budapesti Finomkö- töttáru-gyárban, mivel kevés az ilyenfajta hazai termék a boltokban. A vevőknek tet­szik a Jeans-típusú Uniszex alsó — napok alatt elfogytak az első szállítmányok. Ilyen­fajta, rugalmas, < nyomott mintás nadrágok gyártásával idehaza ez idő szerint csak a BFK mátészalkai gyára fog­lalkozik. Lányi Botond A vásárosnaményi irodagépgyárban Kapin János a sváj­ci exportra készülő HP—2-es típusú hordozható írógépek központi villáit szereli össze. r~ 4 száz éve leg­melegebb május meg­szedte áldozatait. Dacára a hátakra, vállakra, keblekre kent hektónyi tej­fölnek, aludttej­nek, niveának, bo- dy-milknek, nap­olajnak, ezernyi égett hát, kebel és váll tanúsítja: a dolgozók napoztak. Szombaton és va­sárnap. Strandon, kertben, balkonon. És hétfőn a bu­szon messze hú­zódtak egymástól az emberek. A munkahelyen egy­Leégve! más hátába, keb­lébe fújták a friss levegőt nők és férfiak. Iskolapa­dokban feszengtek gyermekek, ka­tedra mellett ég­tek a nevelők. Pe­csenye-ország let­tünk, olyanok, hogy a legindiá­nabb indián is si- kumiku a mi réz- bőrűjeinkhez ké­pest. Leégve köszön­tött hát reánk a hétfő. És mégse dühös senki. Még a hólyagosbőrű is örül, hiszen nyár van, jó az idő, s ha múlik, a kín, jöhet újra a nap. Ad­dig? Nos, hát dol­gozgatunk mérsé­kelt lelkesedéssel, égett háttal, vál­lal, kebellel. Hat napunk van, addig rendbejövünk. A következő napozás már nem szed ennyi áldozatot. Mert a leégést is meg lehet szokni. (b) 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents