Kelet-Magyarország, 1979. május (36. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-20 / 116. szám
VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Víz és kenyér A tiszadobi kőművesmester — egyébként a termelőszövetkezetben dolgozik, most tehénistállót építenek — elmondása szerint becsapódott. Évtizede már, hogy közmű- vesítette lakását. Szivattyús kutat csinált, csináltatott. Fürdőszoba, hideg-meleg víz van a lakásban. Súlyos tízezrekbe került és most tessék! — Megépült a községi vízmű, a házam előtt megy el a vezeték. Ki gondolta volna, hogy erre az én életemben még sor kerül? De ha jól belegondolok, tíz éve mégis megérte, hiszen használtam a fürdőszobát, bent volt a lakásban a víz és ez nagy könnyebbséget jelentett. Most majd rákötök az utcai vezetékre... Nem ritka dolog a mai .korban, hogy az embereket kellemes csalódás éri. Egy- re-imásra valósulnak meg tervek, olyan dolgok — amelyekre hétköznapi szóhasználattal élve: sokan álmukban sem gondoltak volna. Ilyen dolog a vezetékes víz, a közművesítés is. A nagy koncepciókban, a távlati tervekben szerepelt ugyan a falu közművesítése, de valahogyan, valamiért mégis meglepődünk ha ezek a tervek megvalósulnak. Egyébként a számok meg- h'ökkentöek: 1977-íben Sza- bolcs-Szatmár megyében 4600 lakás épült, 797 állami és 3803 magán építésű. A magánlakások többségének falait faluhelyen, községekben húzták fel. Városon ma már természetes, hogy csak közművesített, fürdőszobás lakások épülnek. De mi van vidéken? Legékesebben erről is csak a számok tudnák szólni. Az említett 4600 lakásból 3899 épült mosdóhe- ly iség gél, fürdőszobával. Közüzemi vízvezeték 2198 lakáshoz, házi vízvezeték 1639 lakáshoz szolgál. És ez azt jelenti, hogy már a községekben is. ott is. ahol még nincs vízmű, a lakások többségét vízvezetékkel, fürdőszobával építik. A víz tehát vidéken is bent van az újonnan épülő lakások többségében. Ez lehetővé teszi, hogy évről évre tucatszámra avatnak új vízműveket. 1978-ban a megyében 13 új vízmüvet vett át a SZAVICSAV és az év végével már 64 település vízellátását biztosította. A vízműépítés tempója a megyében nagy, de még nagyobbra lenne szükség, hiszen az országos átlaghoz viszonyítva lemaradásban vagyunk. Visszatérve az eredeti kiindulóponthoz, a kőművesmester nem gondolta, hogy még az ő életében sor kerül a községi- vízmű megépítésére. Miért? Ennek is magyarázatát adta. — Csak aki nem akarja, az nem látja, hogy mennyi mindenre költik a pént. Itt a megyében is egyire-másra építik a gyárakat, iskolákat, kórházakat és a mezőgazdaság is nagyon sok pénzt elemészt. Csak a mi példánkból indulok ki. Milliókat érnek azok a traktorok, gépék, amelyéket állami támogatással vettünk. Most újabb tehénistálló épül. Szintén állami segédlettel. Néha azon gondolkodom, ' miből futja mindenre? A beruházásokkal csínján kell bánni, nem is jut mindenre fejlesztési alap. De van egy szükség szerinti rangsor és van, ami elsődleges, van ami sokadlagos. A listáról azonban semmit nem lehet letörölni, a közművesítést meg kiváltképp nem. A jó ivóvíz, a jó kút, a fürdőszoba legalább annyira kell, mint a kenyér. Szäbolcs-Sza tanár ban szerencsére van elég jó víz, csak még nincs teljes egészében feltárva, még nem jutott el minden lakásba, és főleg nem vezetéken jutott el a lakásokba. Egyébként sokoldalú beszélgetés volt az, ami a kőművesmestert szólásra bírta. Történetek hangzottak el arról, ki miként szereti a vizet, ki hogyan kívánta távol szülőfalujától a hazai víz ízét. Az egyik ember feleségét évekkel ezelőtt Budapesten gyógykezelték. Ő mesélte: — Amikor megkérdeztem tőle, mit hozzak, mit kívánsz anyukám, a feleségem azt kérte: „Egy üveg jó ivóvizet, hazait”. Nem is jó az a pesti víz. Ennyit a vízről. Habár még hosszan lehetne róla írni, hiszen a víz nagy szolgálatára van az embernek. Nemcsak úgy, hogy szomját oltja, de szolgálja egészségét, segítségére van a munkában, a többlettermelésben. Csak azt kell megemlíteni, hogy az öntözéssel a termelés a mezőgazdaságban megduplázható. Természetesen a víz sokszor gondot is okoz; elég csak megemlíteni az 1970-es szaimosközi árvizet. De ez már más téma. Háromnapos ünnep volt. Csoda hát, ha a harmadik napon már száraz volt a kenyér? Aki ilyen dolgokhoz nem szokott hozzá, a késével kocogtatta: — Disznóság, hogy ilyen kenyeret adnak! Ha másnak nem. — legalább a kórházaknak adnának friss kenyeret. A kenyér azért elfogyott. Szikkadtan, szárazon is jó volt az íze, és hogy ilyen volt, emlékeket idézett. — Örüljön, hogy kenyeret ehet — mondta az asztaltárs és következtek a történetek. — Az én anyám háromihe- tenként csak egyszer sütött. Befaltuk volna azt mi egy hét alatt, de ki kellett hogy tartson három hétig, különben a búzánk nem tart ki újig. — Az akkor volt — hangzott az ellenvetés — most nincs miért spórolni. Van búza és liszt szakadásig. A vita azzal ért véget, hogy a kenyeret akkor is becsülni illik. Mert ha nem lenne? Van kenyér bőven. Sza- bolcs-Szatmánban közel százezer hektár kalászost ringat nyaranta szél. De nem a vetésterületek nagysága, hanem a termésátlag a mérvadó. A jó földekről 40— 45 mázsa búzát takarítanak be hektáronként, a megyei átlag is 33 mázsán felül volt tavaly. Rózsiból ma már a rossz homokon is megterem 20—22 mázsa. Természetesen a nagy termésnek ára volt és van. Sok búzát — de egyéb árut is — csak • a korábbiaknál nagyobb ráfordítással lehet megteremteni. A talaj-előkészítés — tíz—tizenkét nor- málholdnyi munka, a műtrágyázás — hektáronként 2—3 mázsa hatóanyagban. a vegyszeres gyomirtás. a lombtrágyázás és aztán az aratás költségei: a búza árának 80—90 százaléka. Tehát nem a föld javult meg. A föld aranykorona-értéke maradt a régi, de változott a gazdálkodás technológiája, az alkalmazott technika. — Elnézem én most a határt — mondta a dombrádi földműves — szinte az isten csodája az, ami most abba megy. Én persze szíves-örömest leszoktam az aratásról. Fogalma sem lehet annak arról, aki nem próbálta, micsoda munka volt. Hajnalban mentünk ki és éjfélre kerültünk haza. Egyszer késett. anyám az ebéddel, én meg megálltaim és néztem a napot. Apám úgy vágott oldalba egy görccsel, hogy azonmód leültem. Akkor nem ettem meg az ételt, se a kenyeret, pedig igen szerettem. Meglehet, a 'kenyérnek ma azért nincs nagyobb becsülete, mert nem dolgozunk meg eléggé érte. Valamikor százezrek arattak, csépeltek. A cséplés, az volt ám az igazi munka. A dombrádi ember tüzesgéppel járt és végigszolgált minden „beosztást”. A legmagasabb rangot kazalrakóként érte él. — Akkor már öt—hat mázsa terményt is megkerestem. Kellett is, mert már családom lett, egyedül voltam kenyérkereső. Egyszóval száraz volt a kenyér. Máskor meg az is előfordult, hogy több napos ünnepek előtt idejekorán kifogyott néhány nyíregyházi üzletből. Sokan zúgtak miatta. Mennyi kenyeret fogyasztunk? Figyelemre méltó statisztikai adat: Szabolcs-Szatmár szocialista ipara 1970-ben 49 185 tonna kenyeret sütött, 1977iben már 55 074 tonnát. A péksütemény 1970-ben (éves szinten) 52 millió 268 ezer, 1977-ben 90 millió 973 ezer darab volt. Megettük? Felébe, harmadába. Az. aki a három, vagy négynapos kenyeret kifogásolta — fiatalember —. talán életében először kényszerült arra, hogy a szikkadt pékárut elfogyassza. Sok helyütt — de főleg a városokban — a másnapos kenyeret egyszerűen kidobják. Tonnaszám dobunk ki kenyeret. És nem egyszerűen a saját pénzünket pazaroljuk. A kenyér nem szimpla emberi táplálék), de energia. Minden szem búza. gabona tartalmazza a műtrágya, az acél előállításához, a traktor. a kombájn, a teherautó, a szárító üzemeltetéséhez elhasznált villamosáram, benzin és olaj bizonyos részét. De tartalmazza az emberi munkát is. A kidobott kenyér: kidobott energia, ami elvész, soha meg nem térül. És energiának szűkében van a világ. Mi kiváltképp. Energiából a legfőbb forrás a Szovjetunió, de az energiát nem ingyen kapjuk! Víz és kenyér. Életünknek mindkettő a legalapvetőbb eleme. Mint a levegő. Nincs annál kinzóbb dolog, ha valakit szomjúság gyötör. Mint a növény, az ember is elhal, elsorvad víz nélkül. Kenyér nélkül már tovább lehet bírni, de élni nem lehet nélküle. A vízellátásban évről évre javul a helyzet és ezt már kezdjük megbecsülni. A kenyérellátásban már régen jó a helyzet és kezdjük nem becsülni. Változtatni kell ezen! Seres Ernő Nemzedékeknek meséltek rajzai Róna Emy ezeregyéj-yilága Öz, a csodák csodája. János vitéz, Csudacsupor. Fehértó fia. öreg néne őzikéje. Ezeregyéjszaka legszebb meséi. .. Róna Eimy meseillusztrációin nemzedékek 'nőttek fel. Sokan emlékeznek még a harmincas évek kedvelt könyvére, a Dugó Danira, amely Olaszországban Tinó Tappo címmel jelent meg. Róna Emy első nemzetközi sikerét az 1926-os párizsi kiállítása hozta meg. A Galerie Zodtaque-ban Baudelaire-, Veríaitte-illusztrácidkai állított kii. Akkoriban egy szatirikus lap állandó munkatársaként élt Franciaországban. 1928-iban hazajött Pestre, ahová elkísérte párizsi tárlatának híre. Üjult erővel vethette magát a munkába: a Pesti Naplótól, a Színházi Élettől, neves könyvkiadóktól — Dante, Singer és Wolf- ner, Athenaeum — kapott megrendeléseket. 1934-1ben régen dédelgetett álma vált valóra: Rómába utazhatott Ferruccio Ferral- adzi akadémiájára, ahol két évig tanult ösztöndíjasként freskófestészetet. Kis műterem-szobájának falán még most is ott van egy freskóterve, az Anyaság. A kompozíció meleg. rozsdaszín foltjai harmonikus egységbe olvadnák. A monumentalitás álmát őrző mű, a mindenih onnan visszaköszönő meseillusztrá- ciók, a vázlatok, a könyvespolc, a rajzasztal színes zsúfoltsága Róna Emy sajátos világát, szépségáhitatát tükrözik. — Festő helyett illusztrátor lett... — Néhány freskótervem azért megvalósult. De fiatal lányoknak nemigen jutott akkoriban ilyen monumentális munka. Mégsem megalkuvásból, jobb híján lettem én illusztrátor. A rajz. a mese. a szépség szeretetét otthonról hoztam. Apám szerkesztette az Irodalmi Tájékoztatót, és gyönyörűen rajzolt. Én pedig Vesztróczy Manónál, később a Colorassi iskolában tanultam. iNern szégyellem, mindig is romantikus voltam. Rajzolás köbben úgy érzem: csak rám jellemző világot alkotok. S valami mindig újra a rajzasztalhoz vonz. Ha boldog vagyok azért rajzolok, ha boldogtalan, akkor meg azért. Róna Emy életútját, fáradhatatlanságát könyvek, kiállítások, hazai és nemzetközi sikerek sora jelzi. 1939- ben a New York-'i világkiállításon kapott grafikai díjat. 1944-ig minden évben részt vett a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatán. 1957 óta a Corvina Könyvkiadó tíz nyelven jelentette meg a könyveit. 1974-ben, hetvenedik születésnapján a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. — Az ön rajzait sajátos stílus jellemzi. Az utóbbi években egyszerűbb, tisztább formáikkal dolgozik. Üj korszák kezdődött az életében? — Én mindig őszintén rajzoltam. Műveim a vágyaimat, a fantáziámat testesítik meg, amelyek szinte kirobbantak belőlem. A rengeteg bennem kavargó témából, képből egyre inkább kiválik a lényeg. Egyre tisztábban látom a világot. Az ezeregyéjszaka legszebb meséit négyszer alkottam újra. A legérettebbnek a megrendelés nélkül készült nagyméretű temperaképeimet tartom. — Mit tart fontosnak saját stílusában? — Nem a stílust tartom lényegesnek, hanem azt: a mesekönyvek képi világa hogyan formálja a gyerekek szín- és formakincsét, fantáziáját. Ha valaki őszintén, biztos mesterségbeli tudással közelít a gyerekekhez, bármilyen stílust képviseljen is, helyes úton jár. — Milyen tervek foglalkoztatják mostanában? — Legújabb kiállításomra készülök, amely a Helikon Galériában nyílik áprilisban. Soós Éva Mennyit keres egy popzenész? — Hakni és giccsadó Zoránnal, gitár nélkül A mezőgazdasági főiskola klubjában jó érzéssel beszélgettek Sztevanovity Zoránról. Tetszett, amit egy szál gitárral csinált és tetszett, ahogy csinálta. Náluk volt éjjel egyig, pedig ezt semmilyen szerződés sem írta elő. Fellépett a SZÁÉV-nél is. Partnerei a jónevű Főnix együttes, és a valamikori sztár, a ma már inkább csak dalolgafó, elsősorban műsorszervezéssel foglalkozó Ba- kacsi Béla voltak. Kellemes másfél órát szereztek a hallgatóknak. Másnap a Szatoolcs-szálló presszójában mindenki ráismert: sok millió példányban látták már. Kólát kért és rövid Marlborót, azután beszélgetni kezdtünk. — Sok rossz tapad a szóhoz: hakni. Legutóbb egyik legnépszerűbb érdemes művészünkről írták meg, hogy Miskolcon nyolc óra alatt hatszor lépett fel. — Azzal a műsorral, amit itt bemutattam, először Pesten, az Uránia filmszínházban léptem fel. Semmi sem változott benne azóta, én ezért sem nevezném ezt hakninak. Egy napon csak két előadást vállalunk. Alighanem az a gond, hogy több ezer működési engedély van az országban, és aki egyszer ennek birtokába jutott, nehezen ellenőrizhető. Sokakat csakis a pénz érdekel ebben, nagyon sok az inkorrekt eljárás. A leggyakoribb fogások egyike: a szervező „elad" néhány nagy nevet, akik persze fel sem lépnek a műsorban. Azonban a kul- túrházak. a művelődési intézmények vezetői is igénytelenek. a nyilvánvaló bóvlit is megveszik. Feljebb kellene emelni a mércét náluk is. A hibák, a méltán elítélendőén viselkedő szereplők miatt a tisztességes többségre is újjal mutogatnak. A hakni így lesz gyanús. — Szó esett a pénzről. — Az én fellépti, díjam ezer forint. Bakacsi Béláé, aki az egyik legtisztességesebb műsoirszervezö az országban, hatszáz forint. A mostani országjárás alkalmával közel nyolcvanszor lépünk fel. Ezt, könnyű kiszámolni: nálam nyolcvanezer forint. Erre bárki felszisszenhet. Azonban a progresszív adó magas, és mondani sem keli talán: önköltséges foglalkozás ez. De ide tartozik még, hogy őszig például nem lépek fel. Kocsim van, lakásom még nincs: a szüleimnél lakom a feleségemmel. Tavaly egyébként, jogdíjakkal együtt, összesen nyolcvanezret kerestem. Egy fillérrel sem többet. — Mi a popzenész legnagyobb fájdalma? — A giccsadó. Tudom, ebből támogatják például a komoly zenét. Ezt csak helyeselni tudom. De sért, hogy ebben a műfajban mindenki és minden szerzemény egy elbírálás alá esik, még akkor is, ha kifejezetten igényes az. Külön furcsaság: ha egy Számot valamelyik énekes ad elő: giccs. Ha sikerül — és van erre is példa — egy színészt felkérni az előadására, már nem giccs. Pedig a szöveg és a zene, ugyanaz. Jó lenne elfogadtatni, hogy a popzene a kultúra szerves része. Mert ha hivatalosan nem is fogadják el. attól még az. Ami viszont nagy öröm: a kitüntetés, amit Koncz Zsuzsa és Presser Gábor kaptak, arra mutat, hogy előbb-utóbb elfogadnak minket. (speidl) KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. május 20.
