Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. április 1. TÁJAK, KOROK, MÚZEUMOK Törtéielmi sorsfordulók: IMI A Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban a két világháború közötti időszakból elsősorban a kommunista párt illegális harcának emlékeit, dokumentumait állították ki. Ilyen például az önműködő röpiratszóró doboz, amelyet a robogó villamosra felugorva a kocsi hátsó részére akasztottak; a léghuzat azután önmagától kirántotta belőle a röplapokat. A VIII. 'kerületi Thék Endre (ma Leonardo da Vinci) utca 32. I. emelet 22. sz. lakás albérleti szob ájának eredeti bútorzata. Ez a szoba volt a KMP vezetőinek eg yik illegális összejöveteli helyisége. itt fogták ei 1932 július 15-én Sallai Imrét, Fürst Sándort és Karikás Frigyest, lt-án pedig Ki lián Györgyöt. Német megszállók, akik 1944 március 19-én vonultak be az országba és a fővárosba. — Következő képünk: térképvázlat és átvilágítható makett szemlélteti a szovjet csapatok felszabadítási hadműveleteit. A_makett két oldalán két kilométerkő. Balról a battonyai, jobbról a neraesmedvesi szimbolizálja az első és az utolsó magyar települést, amelyet felszabadítottak a német megszállás alól. Budapesti látképek 1945-ból. (Az archív, 1945-ös felvételeket dr. Kunszt János készítette.) Győri Lajos képriportja A modern filmművészet egyik jellegzetessége — akár egyetértünk ezzel a folyamattal, akár nem — az, hogy minden korábbi normát fellazított. A hajdani előírásokat napjaink rendezői megmosolyogják. Nincs szabály, melyre valaki ne legyintene. Nincsenek merev „szempontok”, minden helyzetben érvényes törvények. Nem is olyan régen — három-négy évtizeddel ezelőtt — kőtáblákba vésték (értsd: pontokba foglalták) a tilalmakat. A „nem szabad”, „nem lehet”, „nem ildomos” szelleme valósággal áthatolta a stúdiókat. Kuriózumképpen idézek egy amerikai kódexből — annak érzékeltetésére, hogy az USA diktálta követelményeket mennyire elfújta a szél... íme az egykori törvényikönyv néhány passzusa: „Az élet egészséges szabályait kell a nézők szeme elé állítani és azokon legfeljebb a dráma és a szórakoztatás szabályainak megfelelő változtatásokat engedélyezik. Sem természeti, sem emberi törvényeket nem szabad nevetségessé tenni, és e törvények megszegése rokonszenvesen nem tüntethető fel. A gyilkosság technikája csak olyan módon ábrázolható, hogy utánzásra senkit ne késztessen. Brutális gyilkosságok részletesen nem mutathatók -be. Revans (vérbosszú) modern filmben nem szerepelhet.. Lopás, rablás, kasszanyitás, vasutak félrobbantása, bányák, házaik robbantása nem mutatható be részleteiben. Lőfegyverek használata a legszükségesebbekig korlátozandó. A csempészés különböző módjai nem mutathatók be. A házasság és az otthon szentsége mindig tiszteletben tartandó és a nemi életnek alacsonyabb formáit nem állíthatják úgy be, mint elfogadott tényeket. Házasságtörés, amelyet a cselekmény nem tud elkerülni, csak egészen óvatosan kezelhető és igen finoman ábrázolható. Szenvedélyes és érzéki csókok, érzéki ölelések, érzéki vagy szenvedélyes helyzetek, mozdulatok, amelyek többre engednek következtetni, szintén nem mutathatók be. Csábítás vagy nemi erőszak soha nem képezheti a Iliim meséjének tárgyát. Tilosak fehér, és feketebő- rűdk közötti nemi összeköttetést ábrázoló cselekmények. A gyermekszülés jelenetei sem ténylegesen, akár ár- nyékvonalban, egyáltalán nem ábrázolhatok. Teljes meztelenség sohasem engedhető meg. Ez sziluett-képekre vagy bármilyen más részletábrázolásra egyaránt vonatkozik. Vetkőző jelenetek elkerülendők és csak akkor alkalmazhatók, ha a cselekményhez elválaszthatatlanul hozzátartoznak.” . Ezeket a tilalomfákat a modern filmművészet egytől egyig ledöntötte (hadd tegyem hozzá: a „modern film” definícióit a szóban forgó dokumentum is tartalmazza — nyilvánvalóan egészen másfajta tartalommal). Az ábrázolhatóság határai manapság úgyszólván parttalanná szélesedtek. Ha a filmrendezők nem mutathatnának be gyilkosságot, vérbosszút, erőszakot — nem lenne krímii, kalandfilm, bűnügyi mozitörténet. A nemi erkölcs vallásos felfogása naliv. Az érzékek játéka gyákran képezi drámák vagy vígjátékok tárgyát. A meztelenség látványa úgyszólván megszokott klisé. Persze akad néhány elavult politikai és világszemléleti, esztétikai és művészeti paragrafus is a hollywoodi filmkatekizmusban. Miért ne lehetne a törvényeket nevetségessé tenni, ha azok embertelenek? Hogyan tartható tiszteletben „a házasság és az otthon szentsége” mondjuk egy Anna Karenináéhoz hasonló családi tűzfészekben? Milyen alapon kellene kiiktatni a filmsztorik közül fehér- és feketebőrűek szerelmét (és nemi kapcsolatát) ? Ilyen vonatkozásban is érvényes a mértéktartás és a jó ízlés parancsa. Bizonyos, hogy a kamera napjainkban kíváncsibb és a vászon nagyobb szeletet mutat be a világból, mint korábban bármikor. A túlzások ellen joggal berzenkedhetünk, de azért semmiképpen se legyünk prűdek! És most már következzen néhány példa. Bertolucci a Huszadik század képsorain — mint arról kritikánkban beszámoltunk — „merész” szituációkat jelenit meg, de nem közönségcsailogató szándékkal, hanem azért, mert a szóban forgó jelenetek az életben is előfordulnak. (Ami pedig létezik, nem rekeszt- hető ki a művészetből.) Mészáros Mártánál — a Kilenc hónap című drámában — emberi élet születését látjuk. Ez is tilos volt korábban, pedig az adott esetben vitathatatlanul a dramaturgiai- hangulati funkció: költői ereje van, a gondolatot ösz- szefoglalja. Taszít? Nem, felemel. Végül néhány mondat a „szabadszájúságról” Egyes szavak tegnap-tégnapelőtt indexen voltak, ma folyton hallhatók a filmekben. Néha indokolatlanul, sokszor azonban jogosan, mert a közeg (a stílus, a műfaj st:b.) ezt indokolttá teszi. Mondjuk: az olasz Fehér telefonok-ban, mely a közeljövő egyik nagy mozislágerének ígérkezik. Dőlnek a kőtáblák. Azért ne dőljön le valamennyi... Veress József Kis lélekszámú népek irodalmának kiváltsága az úgynevezett „nagy” irodalmak iránti nyitottság. A kevesek nyelvén megszólaló költőfordító ily módon is tágíthatja nyelve, országa korlátáit és határait. Egy francia költő egyszer azt mondta, hogy Magyarország a költők hazája. Tegyük hozzá: nem is akármilyeneké. Egy-egy nagy költőnk világirodalmi formátumú. Hogy ezt róluk csak mi állíthatjuk teljes biztonsággal, nyelvünk korlátáival magyarázható. Terjeszkedésünknek egy módja van csupán: ha minden számottevő értéket műveltségünk részévé teszünk. Költőink, nagy mesterségbeli tudással rendelkező műfordítóink irodalmunk múlt századbeli eszmélkedése óta mindig is szívesen vállalták ezt a feladatot. Elég Arany, Tóth Árpád, Szalbó Lőrinc, Kosztolányi, Áprily, Radnóti, Babits, József Attila, Vas István nevét említenünk. És természetesen Illyés Gyuláét. Világra tárt ajtóink Illyés Gyula, sorskérdéseink igaz szenvedélyű kutatója, mindig féltő gonddal ápolta és figyelte a magyar nyelv sorsának alakulását. Igazi írástudó nem is gondolkodhat másként munkájának nyersanyagáról. Igazán csak az becsülheti meg más népek nyelvét, aki a sajátját ekkora ragaszkodással szereti. Most a kezünkben tarthatjuk az Illyés életmű-sorozat újaibb, kettős kötetét. Két földrésznek, Európának és Ázsia nagy népeinek, a japánnak és kínainak a költészetét bemutató Urai válogatást. Rajtuk kívül olvashatjuk a vogul, a mordvin és a votják népköltészet egy-egy darabját. Ezúttal szokatlan elrendezésben, a költők születésének sorrendjében. A műfordító Illyés így magyarázza koncepcióját: „Menynyivel jellemzőbb egy-egy civilizáció írójára az, hogy mikor élt, mint az, hogy hol! Egy-egy korszakban mennyire egy nyelvet beszéltek a költők, kiemelkedve anyanyelvűk sövénye, országuk váröve mögül! Korszakról korszakra mennyire erősbül néha a remény, hogy szóértésük, egyetértésük végül az egész emberiség egyetértése lesz.” A szóértésnak ez a reménye adta Illyés kezébe a versfordító tollat. A megszólaltatott költőket a fordító egy-két soros jellemzésekben mutatja be. E jellemzések egyike-másika •külön remeklés a poéta és a kor viszonyáról. Sokszor igen tanulságos és izgalmas a bemutatás: azt sugallja, hogy az emberi lélek évezredek óta alig vagy semmit sem változott. A nyugat-európai költészet ismert területei helyett Illyés a kevéssé ismerteket járja be. Persze, egy-egy, már többször fordított költő is érdekli. Villon balladája, „melyet édesanyja kérésére készített a költő, hogy imád- kozhassék Miiasszonyunkhoz” — több fordításban ismert. Illyés mostani fordítását azzal magyarázza, hogy — szerinte — Villont megkálvino- sították. A szomszédainkhoz való közeledés fontosságára párizsi évei alatt rádöbbent költő a kötet adta lehetőségeken belül jellemzően mutatja be a román, a szerb, a honvát, a lengyel, az orosz, a cseh, a szlovák és az észt költészetet. Ezek a fordítások, a kölcsönös közeledés szép gesztusai, hiszen közismertek a horvát Miroslav Krle- za, a szlovák Jan Paoican, az orosz Leonyid Martinov magyar kapcsolatai. A Tallinn- ban élő és nálunk népszerű Jaan Krossról pedig tudnunk kell, hogy ő fordítt ca észtre az Ember tragédiáját. (Illyés Gyula: Nyitott ajtók I—II Szépirodalmi, Bp. 1978.) Tóth István KM r 1 li IV1 J 111 vjr X Z E T ® Könyvespolc
