Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-08 / 82. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. április 8. VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Zalka Máté (1896-1937) Önkiszo Igái u n k Megértük, hogy bevásárlónap is lesz ezentúl: kedvünkért az üzletek csütörtökön tovább tartanaik majd nyitva, mint a hét többi napján. Néhány évvel ezelőtt azért zsörtölődtünk, mert megszüntették az üzletek vasárnapi nyitvatartását — ma már legfeljebb egy-két feledékeny háziasszony hiányolja csupán, ha valami véletlenül hiányzik a vasárnapi ebéd főzése közben. A nyitvatartási idő módo- • sulása csak egyetlen felszíni megnyilvánulása vásárlásaink változásának. Maegészen más vásárolni, mint alkár csak tíz, tizenöt éve. Talán azért tűnik természetesnek a mai módszer, mert gyakran vásárolunk, s hamar megszokjuk az újat. Jobbára meglepődünk, ha mondják: másfél évtizede önkiszolgálunk már és aligha gondolunk arra, hogy jó-e, célravezet-e ez a módszer. Pedig nem is olyan régen még nagy viták zajlottak előnyökről, hátrányokról, a kereskedők és a vásárlók között. Most nagyobb alapterületű, új élelmiszer- boltot már nem is nyitnak másképp. Vevőként csaknem minden családból mindennap megfordul valaki a boltban. Ha nagyobb dologért nem is, tejért, kenyérért, cigarettáért. Természetesen sok a nagyértékű vásárlás is. Tizenkét milliárd forintért vásárolt tavaly megyénk lakossága. Ennyi pénzt nehéz elképzelni egy összegben, de még áruban is. Talán többet mond, hogy az egy főre jutó kereskedelmi forgalom megyénkben az országos átlagnál gyorsabban növekszik. Még a mai középkorúak közül is sokan emlékezhetnek arra, hogy megyénk mindig a sor végén kullogott, ha ilyen számadatok kerültek nyilvánosságra. Jószerével azt is természetesnek Vettük, hogy egy-egy választékosabb árut debreceni, budapesti útjainkon kellett beszerezni. Időközben nagyot változott a világ, új áruházainknak megyénkén túl is híre, neve van. Ezt ma a megyei kereskedelem javára írják, de korántsem csak erről van szó. A kereskedelem nagymértékű változásainak • alapját a megye más irányú, ipari, mezőgazdasági fejlesztése vetette meg. Másfél évtizede, amikor magas szintű politikai döntések alapján megkezdődött Szaboles-Szatmár iparosítása, egyre többen kaptak munkát a megyében, lábra álltak a termelőszövetkezetek, sokiminden más is megváltozott. A harmadik ötéves terv idején, öt év alatt — az említett intézkedések hatására — nyolcvan százalékkal nőtt a lakosság pénzbevétele. Ennek nyomán a kereskedelmi áruforgalom megkétszereződött. A negyedik ötéves tervidőszak idején újabb 60 —65 százalékkal emelkedtek a lakossági bevételek, s ismét hetven százalék körüli értékkel több áru talált gazdára. Az ötödik ötéves tervben szintén az országos átlagot meghaladó ütemben növekszik a lakosság jövedelme, s ennék nyomán a kereskedelem forgalma is. Az ötévenként csaknem megkétszereződő vásárlás hatalmas feladatokat rótt a kereskedelemre. A szabolcsi vásárlókra jellemző fogyasztás a mélypontról rövid idő alatt megközelítette az országos átlagot, egyes cikkekből pedig azok fölé emelkedett. Korábban sokan egy életen át arra takarékoskodtak, hogy vásároljanak még egy parcellányit földjükhöz. Eleinte nehezen, de aztán annál sebesebben változott a felfogás, és irányította a figyelmet az életmódra. Nagymértékben megnőtt a lakásépítési kedv. A tizenöt éves lakásépítési programiban 1961—75 között 58 ezer lakás épült a megyében, s ezek szinte fogyasztották a boltók készletét. Soha nem látott mértékben nőtt a lak- berendezési cikkek vásárlása. Az országos 4—5 százalékos növekedési ütemmel szemben itt rendre 10—12 százalékkal több bútor, szőnyeg, függöny, háztartási gép kel el évente. Megkezdődött a közművesítés, s az, hogy például 1976—80 között öt év alatt 47 településre jut el a vezetékes víz, szinte átigazította a fogyasztási struktúrát: fürdőkád, csaptelep, csempe és sok más hasonló cikk tízezerszámra kell — míg korábban néhány tucat is elegendő volt. A lakosság — a jövedelmi háttér alapján — nagyon is fogékony az új iránt Bár még túlzottan is tiszteljük a hagyományos húsos, zsíros ételeket és sok alkohol tartalmú ital fogy a megyében, megfigyelhető a korszerűbb táplálkozási szokások térnyerése is. Több gyümölcs, zöldség, hal és baromfi fogy. A kis falvakba is eljutnak már a mélyhűtött élelmiszerek, félkészételek, egyre nagyobb arányt képviselnek a négymilliárdos megyei élelmiszerforgalomban. De nemcsak ez jelenti az új, a jobb minőségű áru iránti igényöket. Ma már ugyan ósdi érv, ha valaki azt állítja, hogy ruházkodása alapján nem lehet megkülönböztetni a városon és a falun élő lakosságot — holott például tíz-tizenöt éve sokszor első látásra „lerítt” a lakóhely. Ma már a tsz-ben is az e . célra készített munkaruha járja, s a legtöbb helyen régen elmúlt már az idő, amikor a munkaruha az agyonhasznált öltöny vagy melegítő volt. Mindezek mutatják, hogy a kereskedelemnek milyen mélységesen és mértékben kellett követnie, gyakran megelőznie az életmód változásait. Mostanában például erőteljesen megfigyelhető az élelmiszer-vásárlás összetételének változása. Ez azzal függ össze, hogy a falvakban is egyre többen kívánják elkölteni ebédjüket a munkahelyen, függetlenül attól, hogy üzemben, tsz-ben vagy intézményben dolgoznak, tanulnak. Természetes, hogy aki otthon csak reggelit, va- osorát készít, másként vásárol, másként költ a helyi élelmiszerboltban. Ma már senki sem vitatja, hogy a kereskedelem a régi módon nem tudná követni a változásokat. A mi megyénkben például 1971—75 között 75 ezer négyzetméter alapterülettel nőtt a kereskedelem eladó- és raktártere, többel, mint amennyi azt megelőzően 25 év alatt épülhetett. Csak Nyíregyházán két nagyáruházát avattak, befejeződött az a program, amelynek keretén belül minden járási székhely ipar- cikkáruházat kapott, szinte havonta nyíltak új ABC- áruházak, az alapellátás rendszere kialakult. Most a boltok negyven százaléka — az összes alapterület csaknem kétharmada — korszerű, megfelel a mai igényeknek. Az 1976—80 közötti évekre tervezett 44 ezer négyzet- méternyi hálózat fejlesztésére 700 millió forintot irányoztak elő a tanácsi, kereskedelmi vállalatok és a szövetkezetek. Ráadásul az építkezés ma már nem minden: manapság a beruházási költségek 40 százaléka a technikai fejlesztéseket szol- gálja. Természetes, hogy a határ menti kis településen hűtőpultból emeli ki a háziasz- szony a bontott csonkét, s az is, hogy a nagyobb száküzletekben az eladó nem késsel, hanem szeletelőgéppel vágja a sonkát, kenyeret. Jó néhány helyen már nem fejben számol a kereskedő, hanem automata mérleg írja ki az áru súlyát, értékét, s a pénztáros sem ceruzával húzza alá a számlát, hanem pénztárgép adja a blokkot. Konténer, rallykocsi könnyíti az áru mozgását. Mindez persze igen sokba kerül. A sok kedvező változás ellenére a kereskedelemben összezördülések ma is vannak. Ha egy kedvelt cikk eltűnik a polcokról, máris a pult alóli árusítást kérhetjük számon; itt a protekció. Könnyű elvegyülni az önkiszolgáló bolt forgatagában, s fizetés előtt is kerül áru a zsebbe, saját szatyorba — ez is előfordul. Szerencsére ez utóbbiak a megyei összegezésben ritkábbak, mint az országos átlag, s ahol figyelmesek, előzékenyek az eladók, nincs gond — a dolgok kétoldalúak... De nemcsak technikai, fejlesztési területen lépett nagyokat megyénk kereskedelme. Lezajlott az első nagy generációváltás is — a fiatal eladók nagy része már az új körülmények között tanult, szerzett gyakorlatot. Am ez is kevés — ma megyénkben minden ötödik kereskedelmi dolgozó szervezett képzésben, továbbképzésben vesz részt, többek között azért, hogy legyen elegendő szakember a gombamód szaporodó új áruházakban, ABC- ben is. Mert a fejlődés természetesen nem állt meg. Űj áruházát már nem léhet megnyitni, ha nem gondoskodnak a szakmára jellemző szolgáltatásokról. Nemcsak kávédarálókról van szó, hanem a nagyobb tételű élelmiszer-rendelések gyakoribb házhoz szállításáról, az ízlésesebb csomagolásról, az iparcikkáruházaknál a méretre igazításról, a tartós fogyasztási cikkeknek a vevő lakásán történő üzembe helyezéséről. Most kér teret a minta utáni értékesítés, amelytől ugyanúgy idegenkedünk most, mint annak idején az önkiszolgálástól. Az egyre újabb módszerek azonban meghonosodnak, mert a vevő még igényesebb, számonkéri a szaküzlethálózat kialakítását, a tv-ben, a fővárosi üzletekben, a külföldi lapokban látott cikkek választékát — igényeink, vásárlási szokásaink ma talán a korábbinál még gyorsabb ütemben változnak. Marik Sándor Matolcstól Madridig merészen magasba ívelő pálya a Zalka Mátéé, a harcos íróé, az internacionalista forradalmáré, a legendás katonáé. Franki Mihály kilencedik gyermeke, Béla a Szamos partjáról indult. A mátészalkai és a szatmárnémeti diákévek után még húszéves sincs, amikor a frontra kerül, Doberdó keménnyé kovácsoló tüzébe. Kék noteszének naplójegyzetei már ekkor sejtetik a későbbi írót, a harcok forgatagában helyét kereső forradalmárt. Hadapródként kerül egységével a keleti frontra, ahol 1916 nyarán fogságba esik. Vlagyivosztok közelében, a Krasznaja-Recs- ka táborban érlelődik íróvá, ekkortól már Zalka Máté néven. Hadifoglyokból^ alakult a vörös partizáncsapat, melynek parancsnokává Zalkát választják. Nem egészen egy év alatt a Nemzetközi Vörös Hadsereg ezredparancsnoka lesz 1922-től él Moszkvában, egy év múlva polgári pályára lép, majd újabb egy év múltán elkezdi a rendszeres irodalmi munkásságát. „Matvej Mihajlovics” — ahogy orosz barátai nevezték — azonban újra útra készül. A „Da Bassionaria” hívó szavára a spanyol polgárháború harcosad közé jelentkezik. Lukács Pál álnéven a 12. Nemzetközi Brigád parancsnoka lesz, németek, bolgárok, jugoszlávok, olaszok, franciák, belgák és a magyar önkéntesek vezetője. Madrid határán három hónapon át áll a „vártán” a brigád, innen a fasiszta csapatok által különösen veszélyeztetett északi vidékre vezénylik. Az aragóniai frontszakaszon, Hues- ca és Ingries közelében esett el, koporsóját Valenciában helyezték el — szokás szerint — egy kőfal üregében. Madridban ugyanúgy gyászolták mint Moszkvában, a Doberdó, A bolygók visszatérnek és más művek szerzőjét, az írót, és az internacionalistát. Hamvai most már a szülőföldben kerülnek végső nyugvóhelyre. DOBERDO A háború első napjaiban komor eltökéltséggel, a sértettek naív felháborodásával mentem a szerb frontra. Tavaly tavasszal a Kárpátokban a magyar síkságra vezető utakat védtem a benyomuló orosz csapatok ellen. Volhyniában a győző gondtalan nyugalmát élveztem, hisz idegen, hódított földet tapostunk ... Most újra a frontra mentem, ezúttal az olasz frontra, Deberdóra. Feltámadó emlékeik szorították össze a szívemet. Hiszen utaztam én már egyszer ezen a vonalon. Barátaimmal mentem Olaszországiba. Mikor? Mindössze három éve, de milyen távolinak tetszik ez az idő! Igen, akkor még béke volt, most pedig ... Doberdo! Furcsa szó. Dobok peregnek és valami dübörgésszerű komorság Doberdo kis krajnai szlovén falu, Isztria félszigettől északnyugatra. Amikor a frontra érkeztem, már földig lerombolva találtam, kihaltnak látszott, mint az egész környék. A Doberdo név számunkra nemcsak a falut jelentette, hanem a körülöt(Részlet) te elterülő lapos, tíz-tizenöt kilométeres hosszúságú dél felé nyúló fennsíkot is. Ez a gyér növényzetű sziklás vidék volt az olasz front Isonzói szakaszának egyik legtöbb vértől áztatott területe. A Doberdo szónak visszhangja a magyar fülben; dob ... doboló ... Talán e véletlen .folytán kapták, föl éppen ennek a falunak a nevét, hiszen nemcsak Doberdo község alatt folyt a vér. Folyt a Polazzónál, Vermeglianónál, Monte dei- sei Businál is, éppen úgy, mint a San Martinon és a San Michelen... De az egész frontszakaszt Doberdo névre kereszteltette a magyar katonaság, mert ez a doboló szóra emlékeztető név felidézte képzeletében a szüntelen pergőtüzet, a vérferge- teget. Doberdónak már tizenöt végén is elég gyászos híre volt a hadseregben, de tizenihat elején ez az elnevezés egyértelmű volt a halálmezővel. Most hát újra itt vagyok a fronton. Hegykén masírozunk át Laibachon, de már San Peterben egy hétre feltartóztattak bennünket, hogy hozzászokjunk a krajnai vidékhez. Csapataink most harcolták végig a negyedik isonzói csatát Féllétszámos századokat, agyongyötört stábokat, telezsúfolt barakk-kórházakat és rengeteg friss tömegsírt találtunk a fronton. Egész osztagok dolgoztak csákánnyal, lapáttál; Szórták a klórme- szet ezekbe a hatalmas „császári és királyi konzervek- be”, a kőművesek pedig betonnal jó szorosan elfalazták őket. A közelben robbantották a sziklás talajt, jó kincstári előrelátással készítették már az újabb sírokat. Én a második isonzói hadsereg honvéd hegyidandárjához kerültem mint az utász robbantó osztag parancsnoka. Utász! Milyen utász is lehettem én? Igaz, a háború viszontagságai közepette, többek közt elvégeztem egy gyorstalpaló árkász- és robbantótanfolyamot. Itt Do- berdón pedig ez volt a legfontosabb szakmák egyike. Harmadnap az oppachia- sellai barakktáborban találkoztam az osztagommal. Zászlóaljam idevonult, felváltva az eddig pihenő csapatokat. Konsztantyin Szimonov: A TÁBORNOK (Zalka Háté emlékének) (részlet) Moszkvát befutotta a hír és nemrég meg is írta a lap: egy német akna szilánkja megölte Huesca alatt. De nem hiszek én, nem, e hírnek. A harc heve élteti őt, még egyszer az ő Budapestjét, meglátni halála előtt. Most még a sötét spanyol égen vijjognak a vészmadarak, — de szóra, levélre ne hajts te, egyik se beszél igazat! ö él. A Huesca-i vártán a harcosak álma ma mély. Nagy, zöld aragóni babétrfák lombját suhogtatja a szél. S egyszerre úgy érzi a harcos tábornok: — a drága, magyar hársak remegése kíséri e fák sűrű lombjaival. niés Béla: Zalka Háté (Részlet) Zalka írásai feltárják az orosz forradalom és minden nép szabadságharcának kapcsolatát az eljövendő magyar szabadság- harccal, melynek eljövetelében és győzelmében rendületlenül hitt. Ugyanakkor keresi a szálakat, amelyek a magyar munkásosztály vezette, a szocializmus győzelme felé mutató szabadságharcot /összekötik a magyar múlt nagy szabadságküzdelmeivel és szabadsághőseivel: Dózsával, Rákóczival, Esze Tamással, Kossuthtal, Petőfivel. Amikor szabadságharcosokat ábrázol, nem feledkezik meg a szabadság ellenségeiről, a szabadságharcosok hóhérairól sem Ö kétféle háborút ismert saját tapasztalatból. Katonáskodott a Habsburgok zászlaja alatt, és harcolt a nép vörös zászlaja alatt. Ismeri, megérti és tudja ábrázolnia a különbségeket, a hódító háború aljasságát és a szabadságharc magas eszmeiségét... ... Akármiről és akárkiről írt, múltról, jelenről, vagy jövőről, a Párizsi Kommün- ről, vagy a kínai nép szabadságharcáról, mindig Magyarországra gondolt, vagy legalább Magyarországra is. Bármely nép győzött, ő a győzelmet úgy ünnepelte, vagy úgy is ünnepelte, mint a magyar nép fel- szabadulása egyik előfeltételének megvalósulását. Bárhol fojtotta vérbe a népek szabadságharcát az imperializmus, Zalka ezt úgy könyvelte el, mint egy újabb szemét a magyar népet lekötve tartó láncnak. KM
