Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. április 1. ^ 16 millió múzeumlátogató — Ismeretlen Ady- levelek — Megnyílik a Sóstói Múzeumfalu Közgyűjtemények: kutatás és népművelés 'Múzeumaink, könyvtáraink és levéltáraink — összefoglaló nevükön közgyűjteményeink — elmúlt évi munkájáról, az új vásárlásokról és a fontosabb idei tervekről tartottak sajtótájékoztatót az elmúlt napokban Budapesten, a Fészek Művész- klubban, ahol miraikiálllításon bemutattak néhányat az érdekesebb tavalyi szerzeményekből. Közel kilencvenezer tárgy- gyal gyarapodott tavaly múzeumaink gyűjteménye. Ezek egy része a tervezett ásatásokból származik, úgynevezett előre várható kincs, más részük viszont a tudományos kutatások váratlan büszkesége, vagy esetenként ajándéktárgy. Az egyik legjelentősebb esemény: megvásároltál;; az úgynevezett Gerlóczy- gyűjteményt, s ezzel állami tulajdonba került a Csont- váry-festmények java része. Már „úton vannak” a párizsi Czóbel-festmények, értékes képzőművészeti alkotások érkeztek továbbá a kanadai magyaroktól is. Az Országos Széchényi Könyvtár új szerzeményei közül kitűnik a XV. századból való papírkódex, továbbá Kölcsey eddig ismeretlen nyelvészeti munkája, Jókai együk kézirata, melyet az irodalomtörténészek elveszettnek hittek. Érdékességre bukkantak a kutatók, amikor előlkerült a Nyugat című folyóirat szerkesztője, Osvát Ernő és Elek Artur levelezése: köztük 16 eddig ismeretlen Ady-levél, továbbá Karinthy Frigyes és Krúdy levelei is. Múzeumainkban tavaly 16 millió látogató fordult meg. Megyénk múzeumaira tavaly közel 300 ezren voltak kíváncsiak. Jó volt hallani az illetékes szakemberektől: múzeumaink, levéltáraink kezdik levetni „XIX. századi ruhájukat”, szélesebbre tárják "kapuikat, sőt különféle közművelődési programok szervezésével elébe is mennék az érdeklődőknek. Ilyenek például a múzeumbaráti körök, a levéltárákban működő szakkörök, klubok, a különféle pályázatok — melyek Szaboles-Szatmárban is egyre népszerűbbek. Csökkent a tanácsi kezelésű közművelődési könyvtárak olvasóinak száma. Tavaly 3 millió beiratkozott olvasót tartottak számon az egész országban, beleértve az iskolai és szakszervezeti könyvtárakat is. Az iskolaiban valamivel emelkedett, a szak- szervezetiben általában állandó az olvasók száma. Sok a „fehér folt”, az ellátatlan település, s nem ott, ahol feltételeznénk — például a tanyaviliágban —, hanem a legmodernebb lakótelepeken. Az olvasók számának csökkenése akikor is aggasztó, ha figyelembe vesszük, hogy újfajta könyvhasználati szokások vannak kialakulóban, mint például az olvasótermi helybenolvasás. Tavaly 25 millió olvasó kért könyvet helybenolva- sásra és összesen 53 millió kötetet kölcsönöztek. A könyvtár ott, ahol sikerül megszabadulni a hagyományos, meggöresösödött jki- szolgálói” szerepkörétől, szántén a legkorszerűbb módszerekkel vállalja részét a közművelődésből. Ha a mi megyei könyvtárunkra gondolunk — a gyermekeknek szóló mesemozlitál kezdve a képzőművészeti kiállításokon, a zenei ismeretterjesztő sorozatokon, az olvasótáborok szervezésén át a különféle pályázatokig — láthatjuk : milyen széles ez a skála. Az idei tervek közül kettő érdekes számunkra itt Sza- bolcs-Szatimárban. Az egyik: a múzeumi hónapra hivatalosan is megnyílik a Sóstói Múzeumfalu, ahol a JTelső- Tisza-vidék népi építészetét mutatják be. (Az érdeklődésre jellemző, hogy tavaly — bár csak előre bejelentett, szervezett csoportok látogathatták — mintegy 24 ezer látogató fordult meg itt.) A másik: idén ünnepeljük Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulóját. A centenáriumi megemlékezésekből megyénk is kiveszi részét. Végül egy jó hír a múzeumok, műemlékek, túrák kedvelőinek: tervezik, hogy nagy példányszámban, olcsón és hamarosan megjelentetik a Tájak — korok — múzeumok című kiskönyvtársorozatot. B. E. A vajai múzeum Rákóczi-terme. (E. E. felv.) renés hányta szét az úttesten álló járműveket. A kint manőverező harckocsik beszüntették a tüzet, és harmadik sebességgel rohantak a Tisza felé. A katonák egyszerre vizsgálódtak föl az égre. És akkor nem pazaroltak se szót, se időt, hanem kiugrottak az árokból, és rohantak: minél messzebb az úttól. A levegőben két szovjet könnyűbombázó közeledett. Ügyet sem vetettek az országúti torlódásra, hanem a menekülő harckocsik után vetették magukat. A velük tartó német felállt, úgy figyelte a robbanásokat. „Bravo!” — kiáltotta, kétszer is. Aztán gyorsan visszafeküdt — ám a gépek magasba húztak, Polgár felé. Ott azonban légvédelmi lövedékek füstpamacsai fogadták őket. Még magasabbra emelkedtek, visz- szaváltottak Keletnek. Pénzes Karcsi felült: — Géza! Kioszthatnád az esti szeretetcsomagot! Megdöglik egy slukkért. A hegyi vadász nem válaszolt. Zsöndöly odakúszott hozzá: — Baj van? A sportsapkás civil az arcához hajolt: — Megsebesült, uram? — Hagyjatok békén! — csapott az hirtelen, s felugrott, ökölbe szorított kézzel támadt társainak. Minden vonás eltorzult az arcán, fröcskölt a nyála. A német hátulról odalépett, lefogta. Segítettek neki... Idő múltán csendesedett a rán- gás, az üvöltés vinnyogásba, majd száraz, fáradó zokogásba csátult. A homály egyre tömörebb lett. Benne tétova lábú, csüngő kezű emberek bóklásztak. Néha megzörrent egy fegyver. Az úton halk férfihangok, anyát hívó gyermekcsuklások. Egyébként csend volt és sötét. Szokatlan csend, és szokatlan sötét: katlanban vannak, már csaknem körkörös orosz gyűrűben. Állítólag csak a Tisza-hidat védik az SS-ek. Biztosat persze senki sem tud, mindenesetre abból az irányiból már tegnap óta félelmetes fegyverzaj hallatszik. •Nem is vették észre, hogy Zsöndöly Pista eltűnt közülük, csak mikor jött vissza, és egy kocsioldalt húzott maga utáni — Eltűnt a pipám — düny- nyögte. — A jó anyjukat •ezeknék az SS-ekraek... De itt van ez az oldal, Gézát elvisszük rajta. — De hová?! — kérdezte a lengyelnadrágos. Pénzes Karcsi felállt: — A Ritzbe. — A hangja nem volt kihívó. — Auguszta főhercegasszony vár bennünket teára. Még csak nem is mosolyogtak. Zsöndöly ledobta a kocsioldalt, szórakozottan kotorászott a zsebeiben, aztán legyintett: — Nem vettétek észre? Itt, északra van egy tanya ... — Tanya?!? — Facsoportot láttam, az csak tanya lehet ezen az istenverte sík vidéken. — Tudsz megfigyelni. Nemhiába vagy tüzér! — Voltam ... csak a pipám lenne meg. Géza egyszerre megmozdult, állt föl. Imbolygóit, de tudott lépni: — Istálló van abban a tanyában? — Tanya anélkül nincs mifelénk — mondta a civil. De mind felelt valamit, gyorsan, kapkodva: — Szénapadlással... — Fejős tehénnel... — Tehénlepénnyel... — Jászoly... a jászoly- ban ... — motyogott Pintér Géza. — És a tehenek ... arcodba szuszogják a meleget. Pénzes Karcsi a német vállára tette a kezét: — Jössz, kamerád? Schlafen. — Ah! — ocsúdott az, és bal kézzel megdörzsölte az arcát. — Ich gehe, tanke! A tanyában egy fénycsík, egy kutyavakkantás, egy ve- rébcsippanás nem jelezte az életet. Ezért rezzentek meg, mikor mégis hang jött: — Kik vagytok? Megálltak: ezt tulajdonképpen ők is szeretnék tudni. Az öreges hang folytatta: — Mert csak azért, ha katonák, akkor az se baj, ha magyarok. Zsöndöly előbbre lépett : — Annyira szereti a magyar katonákat? — Szeretem a békességet. Horthy máma bemondta a békét. — Ez olyan szép tőle — mondta Pénzes. — Már tárgyal is. — Az a fontos. — Egy Horthytól. — Hogy tárgyaljon legalább. A civil és a német nem szólt, de szorosan a csoporttal maradtak. Az öreg mintha lemondóan dünnyögött volna a láthatatlan sötétben. Csend után Pintér Géza szólalt meg: — Jászoly ... Csak legalább egy jászoly... Senki sem felelt. Közel és távol egyre mélyebb, egyre hidegebb lett a csend. MEGYÉNK TÁJAIN rában jártál? Mutasd a cipődet! Volt mit nézni a lábbelimen, való igaz: ííb vastag sárréteg díszelgett rajta. Igazi venaégmaraszta'ló sár van a fáLu legtöbb részén — csak az átvezető kövesút és a főutca járdája kínál némi menedéket. • — ötven évvel ezelőtt a térképen se voltunk rajta, most meg nézze meg, hogy kiépültünk ... No, de kerüljenek beljebb! — nyújtja a kezét az öregember. Szikár, barázdált arcú férfi Héder Sándor. Ahogy előbb a villát forgatta az udvar végében, ember nem mondta volna, hogy nyolcvan esztendő van a karjaiban. A Kossuth út 76. számú ház nem több egy szoba-konyhánál, s bár csalk az idős házaspár lakja, hangos volt beléptünkkor a konyha. Három kartondobozban négynapos pelyhes csibék zsinatoltak. — Muszáj még itt tartani őket a melegen, odalkinn nem maradnának meg. — Sűrűn kéri az elnézést a háziasszony, s talán csak akkor nyugszik meg, amikor igaz mosolyt fakaszt arcunkon a ficánkoló apróságok hada. — Tudja, kellenek ezek. Mit adnék a gyerekeknek, amikor jönnek haza! Húst itt nem ‘kaprai a faluiban, ahhoz meg nagy fáradság kéne, hogy Tyúkodra vagy Csengerbe menjünk húsért. Marad hát a csirke. Sándor bácsi ölébe ejtett kézzel várja, míg az asszony előkeresi a kétoldalnyi gépelt irományt. Nem árt egy kis emlékezetfnissí- tés, annak ellenére, hogy nincs baj a memóriával amúgy sem. De hát ha már huszonnégy évvel ezelőtt papírra vetette Ura múltbéli dolgainak egy részét, miért ne használjuk? — Én magam nem idevalósi vagyok, ha a születést nézzük. Bihar vármegyében születtem 1899-ben, apám cselédember volt a Tisza gróf birtokán. Tudja, aki minliszter- elnölk is volt. No, hát itt, Ura környékéből is Tiszáé volt vagy háromezer hold, úgy kerültem ide tizenhétben. Cselédként. Elvégeztem a hat elemit — apám mind a kilenc gyerekivei elvégeztette! — de aztán nyakamba akasztották a béresostort... Kiilencszáz- harmindötben nősültem meg, három családom van. A legkisebb lányunk most végzett a közgazdasági egyetemen Budapesten, és a mliniisztériuimban dolgozik. A többi gyerek is Pesten lakik. De járnak haza! Héder Sándorhoz nem véletlenül tértünk be Urában. Amikor Kanyó Tibor iskolaigazgatótól afelől érdeklődtem: ki beszélne az öregek közül a faluról, rögvest őt ajánlotta. Sándor bácsi ugyanis amolyan „falumindenes” volt világéletében! — Tudja, nem voltam olyanféle, aki csak a maga dolgával törődik. Esküdt voltam a régi rendszerben, és háború után a földosztó bizottságban, meg a nemzeti bizottságban is benne voltam. Negyvenhatban alakult a faluban a földiművessaövetkezet, én lettem az elnöke. A csengeri járási tanácsba is beválasztottak, meg a Hazafias Népfront urai bizottságának az elnöke is voltam jó ideig. Még sorolhatnám, de mit untassam. Egy a lényeg, hogy résztvevője voltam a falu megváltozásának. Márpedig nagyot fordultunk... — Nézzen csak ki az utcára. Ott, a templomnál volt a falu vége, és nem is volt több az akkori Ura, mint a mainaik a közepe. Ott volt a Hatház. Ügy hítták, mert hat cselédház volt, minidben nyolc család lakott. Nézze meg: azok helyén vannak tán a legszebb házak máma. Tudja, elég ha annyit mondok: itt a falu határa vagy hétezer hold- nyi volt, s ebből negyvenkét hold volt urai embereké. Az is a leggyengébbek közül. A többi nagyibirtok volt. Szegények voltunk. Emlékszem, milyen jól összefogtunk negyvenötben, amikor elbontottuk kint a tanyán a nagy istállót, s az anyagát behordtuk a faluba. Abból épült a kultúrház meg az efemesz-iroda. Szívesen beszél, elevenen csillan a szeme, amikor a régi emlékeket idézi. Az iskola- igazgató elmondta előzőleg: hosszú-hosszú beszélgetést rögzítettek már vele magnetofonon ... Ma ő Ura legidősebb embere. A tanyákkal együtt ezerkétszázan élnek a szatmári kis községben. Tyúkodról igazgatja dolgaikat a közös tanács, a téeszük is ott van. Tyúkod felől érkezve a faluiba, új házak sorakoznak az út mentén. Szinte kivétel nélkül belvizes kölcsönnel épültek — köztük Papp Józseféké. Csöpp kislány totyog föl a lépcsőn anyja kezébe kapaszkodva. — Dorina huszonegy hónapos — húzza le bent a gyerek csizmácskáját a mama. — Itthon vagyok vele gyermekgondozási szabadságon. Jövő júniusban megyek vissza dolgozni a téeszhez. Könyvelő voltam jó ideig, aztán brigádvezető. A férjem is ott dolgozik, a műhelyben szerelő. Pisti fiam az első házasságomból született, tízéves. Háromszobás a ház, ébkezőfülkés, főzőfülkés, garázs az udvaron, ól hátul. — Most csak három disznónk van, nemrég adtunk el hatot. Itt a faluban az állattartás szokásos, mostanában a bikahízlalás meg a tehéntartás. Mi tavaly nyolc disznót adtunk le. Van velük munka, nem mondom, de megéri. — ... egy napom? Igen csak monoton a napirendem — mosolyog a kérdésen a fiatalasszony. — Reggel fél hatkor kelek, táskát készítek a férjemnek. Nem itthon reggelizik. Busszal jár dolgozni: kocsival drága volna. Ha elment, mosok, takarítok, meg persze a gyerekkel foglalkozom. Át-átme- gyünk anyámékhoz — itt vannak nem mesz- szi. Ha hátul kikiáltok, meghallják. Végigpillant magán, szabadkozva mondja: — Idehaza már csak így vagyok öltözve. Felöltözök én kalaposán, ha úgy fordul, ha megyünk valahová; de hát itthon... Néha Szálkára szoktunk bemenni a kocsival egy barátunkhoz, meg időnként átmegyünk Romániába a kishatáron. A kislány (mint anyja mondja, az egyetlen Dorina a környéken; először a Ramona és az Alexa között ingadoztak a névválasztásnál) magához szorítja barna bőrű, kócos fekete hajú balbáját. A mama feddően nézi. — Imádja azt a babát, pedig már régi, koptatt. De hát hiába szégyellem, hogy ilyen borzas babát hurcol, nem kell neki más ... Milyen a gyerek. A nagyszobában világos szekrénysor, újnak tűnő, patyolattiszta fotelek, asztal, villogó parketta. — Ha körülnéz a faluban az új házaknál látni, hogy pár év alatt borzasztó nagyot változott minden. Aliig ismerni a falura. Mindenfelé perzsaszönyeg, meg új bútorok. Mef az olajfestmények is divatba jöttek, többer vettek. No, és a könyv ... Az iskola igazgatói szobájában akkor: könyvhalom terpeszkedett az asztalon, szé kékén, hogy elámultam. — Most jött meg Csengerből a szokott ra komány — mondta az igazgató. — Bizomá nyi könyvárusítással is foglalkozunk ugyan is. ötvennél több családnak jár a Világira dalom remekei sorozat, jó pár helyre a Ma gyár remekírók, meg van vagy tíz hely, aho a lexikonsort kapják. Elég, ha egy számo mondok: a tíz év alatt, mióta itt vágyót legalább félmillió forint értékű könyvet el adtam! Itt van például a bivatalsegédüní Hosszú évek óta rendszeres könyvvásárló - rengeteg van már neki. A lánya megháza sodott, ő odaadott neki egy csomót a köny vekből, s most gyűjti újra a következő gye reknek. K ifelé tartunk a faluból. Motorzúgí harsan föl az út mentén, ahol tábl jelzi: közel az országhatár. Sárga hí likopter telepszik könnyű szitakötőként keréknyomok szabdalta mezőre. Mellet zsákok fehérlenek: műtrágya. Betöltik az i mázsát, aztán felpörög a motor, magast szökik a sárga madár. A kavargó levegő v< gigsöpri a p>ocsolyák színét, lúdbőrzik a ví A fiatal pilóta egy kormánymozdulattal bi dönti a gépet, fordul. Pál pillanat múltán barna fölrihátra hullanak az erőt adó szí szemcséi... Tarnavölgyi Györg KM
