Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
1979. április L Q KM VASÁRNAPI MELLÉKLET lEinEinani NEMCSAK DOLGOZNI KELL? A lelkesedés és a plusz Nem volt (könnyű helyet találni a beszélgetéshez: nyüzsgés, állandó mozgás volt a nyírvasváni kastélyban és környékén. Itt rendezték március 15-én a forradalmi ifjúsági napok megyei megnyitó ünnepségét. Legalább kétezer fiatal vett részt a versenyeken, az ünnepségen, s' nem volt köny- nyű kiválasztani azokat, akikkel szóit akartunk váltani egy ilyentájt gyakran elővett témáról: a mai fiatalság forradalmiiságáról, hazafisá- gáról. Végül is a futballpá- iyáról hívtuk el Tóth Zsuzsát, a vásárosnaményi áfész dolgozóját, és Hédi Csabát, a nyíregyházi tanárképző főiskola hallgatóját, a pálya széléről pedig Felföldi Ignác határőrt. Somogyvári Jánost a stúdióból invitáltuk beszélgetésre. Kicsit döcögve indult — ahogy ez már lenni szokott —, ám hamar belelendültünk. Látszott: a téma ismerős mindannyiuknak, s az is érződött, hogy nem most beszélgetnek róla először. — Nehezen beszél erről az ember — kezdte tétován Csaba — annyira ismert fogalmak, olyan sokszor hallottuk beszédekben, olvastuk újságcikkekben vagy könyvekben .., Mégis: önmagunknak igen nehéz megfogalmazni, miképp vagyunk, vagy lehetünk-e egyáltalán ma forradalmiak, hazafiak. Bólogatás jelezte: igazolják szavait a többiek is. Aztán Zsuzsa folytatta: — Én úgy értelmezem a mi forradalmiságunkat, hogy tovább kell vinnünk azt az ügyet, amit elődeink elkezdtek. Vagyis: építeni az alapra, amit megteremtettek. — Mii sokat vitáztunk már arról — mondta Hédi Csaba —, hogy teszünk-e annyit mi, mai fiatalok, mint a forradalmak részvevői ezelőtt 131 évvel vagy hatvan eszTóth Zsuzsa tendeje... Van-e ilyen lehetőségünk? Mert hiszen ma nyugodtan élünk, nincs forradalom, háború, harc. Azok a körülmények választás elé állítottak igen sok embert, fiatalt. Nekünk ma, amikor békében éldegélünk, csalc dolgozni kell... — így van, elsőrendű feladat, hogy mindenki a tőle telhető legtöbbet tegye a munkájában vágta rá Szakács Ferenc határőr tizedes, Hédi Csaba aki pár perccel később csatlakozott csoportunkhoz. — Végezze a melót tisztességesen, akkor minden rendben ... — No, azért én nem szűkíteném ennyire — szállt vele vitába Zsuzsa. — Nem elég, ha csak elvégzi a munkáját, bármilyen jól is. Ennél többre van szükség! Ilyenekre például, mint a forradalmi ifjúsági napok különféle rendezvényei, mint ez a mai. Szakács Ferenc Hogy itt vagyunk, s jó páran nemcsak résztvevőként, hanem szervezőiként, mozgósítóként is... A plusz, amit én fontosnak vélek: a munkán, a magánéleten felül részt venni aktívan a közéletben is. — No, igen, ez kívánatos volna. De nálunk példáuí a főiskolán a többség nem így gondolkodik — tette hozzá Csaba. — A hallgatók háromnegyed része rendkívül passzív. Van, aki azzal válaszol a nógatásra: mit aláirtok, elég nekem a tanulás! A máslik: hagyj engem békén, mit ugrálsz te is!? Van abból valami hasznod? S ha azt mondom: van, akkor csak néz... Mert igenis van hasznom abból, ha teszem azt, az általunk patronált turistaház kerítését lefestem társaimmal. Ingyen, önként. És az a hasznom, hogy örömöm telik a szebb kerítés látványában, a saját munkámban ... — Igen: sok a passzív fiatal. Különösen azok, akik kaptak már egy-két pofont az élettől — folytatta Ignác. — Mert a fiatalok türelmetlenék, ez tudott dolog. És ha az idősebbek nem méltányolják, hogy mi az ő tapasztalataikat a lelkesedésünkkel tudjuk kiegészíteni, és hogy lelkesedésre szükség van, akkor bizony elkeseredik a fiatal: joggal. S ezt ki is mutatja ... — Az ilyenféle tömegrendezvények nagyon hasznosak — szólt közbe Somogyvári János. — Sok felgyűlt energiát jó irányiban vezetnek le, és összefogják a fiatalokat. — Visszatérve a forradal- misághoz — vetette közbe Felföldi Ignác. — Szerintem annyii az egész, hogy a jobbat kell akarnunk! Ez ma Somogyvári János apró lépések sorát jelenti: a forradalmak idején megnövekedtek a lépések méretei... Ma néha talán szaporátlan- nak is tűnnék a kis lépések, de másképp nem megy. — Szorosan kapcsoló.dik mindez a hazafiság fogalmához is — vitte tovább a szót Csaba. — Azzal tudom elsősorban leróni tiszteletemet a hazámnak, ha építem, fejlesztem, ha mindent elkövetek, hogy jól dolgozzak. — Azt hiszem, ide tartozik, mégpedig szorosan: ismerjük meg alaposan a múltunkat! — mondta nyomatékkel Zsuzsa. — Ebben benne van a szűkebb környezetünk történelme éppúgy, mint az egész országé. — S hogy szorosabban mit jelent a hazaszeretet, az legjobban abban tükröződik: milyen szálakkal kötődöm a szülőföldhöz, a környezetemhez — fejtegette Somogyvári Jancsi. — Az a legjobb hazafi — kezdett hosszabb magyarázatba Ignác —, aki reálisan bele tudja helyezni önmagát, népünket a nagy egészbe. Akiben nincs se gőg, se kisebbségi érzés. Én például büszke vagyok, hogy magyar vagyok, mert tudom, hogy mi is beépítettük a magunk pár tégláját a történelem épületébe ... — Ami pedig a forradal- miság és a hazafiság együttesét illeti, szerintem itt a dolog lényege — bólogat helyeslőén Csaba. — Büszke vagyok, hogy ami ma itt van, az a ml kezünk munkája: elődeinké és a mienk is. És akkor vagyok a forradalom folytatója, ha mindezt tovább építem! Teljes erővel. Tarna^ölgyi György Parképítés az akcióprogramban Goes Gyuri „csapata" Goes György, a csegöldi tsz traktorosa éppen hogy csak húsz esztendős. A forradalmi ifjúsági napok megnyitóján Nyírvasváriban találkoztunk, miután a társak nagy üdvrivalgása közben megnyert egy szellemi vetélkedőt, és harmadik helyen végzett az akadályfutásban. Egészen biztos, hogy a Nyírvasváriba elzarándokolok közül munkatársaival együtt Goes Gyuri érkezett a legtávolabbról: Csász- lóról. A szatmári kisközség KISZ-alapszervezetének egy éve titkára, 22 fiatal közösségi munkáját irányítja. Azt hinné az ember, egy ilyen kis falu fiatalságát sokkal könnyebb mozgatni, irányítani, mint valamelyik városban, ahol az emberek alig ismerik egymást. Gyurinak azonban más a véleménye: — Igaz, mi tényleg nagyon jól ismerjük egymást otthon, hiszen együtt nőttünk fel, de ez még nem jelenti azt, hogy automatikusan remek közösséggé kovácsölódunk. A srácok többsége a tsz-ben dolgozik, ki gépszerelő, ki szállítómunkás, másik részük pedig Gyarmaton tanul, vagy keresi a kenyerét. — Közülük kikre lehet elsősorban számítani? — Furcsa módon inkább a bejárókra — folytatja már kint a sportpályák mellett, ahol elszánt lányök-fiúk rúgják a bőrt. — Ök szinte minden megmozdulásunkon részt vesznek, s valahogy szívesebben is végzik a dolgukat. Nem ritka, hogy leszállva a gyarmati buszról, haza sem mennek, hanem rögtön jönnek a klubba. Persze, a tsz- ben dolgozó srácokat részA nyírvasvári versenyek egyik női focimeccse. (Mikita Viktor felvétele) de fejenként legalább tízet- tizenötöt — mondja Heller Laci, és táskájából már s_ze- di is elő a hat-hétszáz oldalas, Tanácsköztársasággal foglalkozó, rendkívül tekintélyes könyveket. — Meg persze figyeltük az újságokat, a rádiót, hátha megtudunk tőlük is valami érdekes dolgot — veszi át a szót Balogh Barna, akit a negyedikes fiúk a verseny előtt választottak maguk közé. — Segített valaki a felkészülésben? — Az osztályfőnökünk, Plesu Csaba, aztán Bujárszki tanár úr, meg a történelmet tanító Fodor tanárnő igyekezett megkönnyíteni a dolgunkat — veszi át a szót Árkosi Sándor, aki különben csohalci illetőségű, és kollégista. — öt javasolták a könyvek, tanulmányok nagy részét, de mi is igyekeztünk hozzájutni, amihez csak lehetett. — Mikor éreztétek először, hogy itt akár nyerhettek is? — A verseny vége felé, amikor kapásból megmondtuk, ki kísérelt meg merényletet gróf Tisza ellen. Persze, ennél a kérdéscsoportnál szerencsénk is volt, hiszen a csapatok többsége itt pontot sem ért el. Mindenesetre nekünk Lékai János t£z pontot adott, s ez nagyon jól jött a végelszámolásnál — válaszol Papp János. — Mi volt a versenysorozat legnagyobb haszna? — Egyrészt bebizonyítottuk, hogy a szakközépiskolások is ismerhetik jól a történelmet, de ami a legfontosabb, megismertük történelmünk egyik legdicsőségesebb fejezetét, — foglalja össze a tanulságokat Jóni Barna. — A győzelem már csak ráadás volt. Balogh Géza Merénylet gróf Tisza ellen... Stoppal a döntőre Ügy kezdődött a n®P> március 21., hogy Mátészalkáról majd’ egy fél órával később indult az autóbusz, és a csapat lekéste Vaján a Baktalórántháza felé menő vonatot. Nem volt más választásuk, stoppal folytatták az utat. Szerencséjük volt, egy mikrobusz felvette őket, és még időben megérkeztek Baktára, a „Dicsőséges 133 nap” elnevezésű vetélkedősorozat megyei döntőjének helyszínére. Senki nem tartotta őket esélyesnek. Pedig az öt fiú, a mátészalkai gépészeti szak- középiskola tanulói .már korábban, az iskolai, a városi, majd a járási versenyen bizonyítottak, mindenütt különösebb nehézségek nélkül vették az akadályokat. Aztán itt, a döntőn, a baktalóránt- házi Mező Imre Gimnáziumban remek teljesítményükkel biztosan nyerték a versenyt a nyíregyházi katonák és a szintén nyíregyházi MEZŐGÉP csapata előtt. Az öt szálkái fiú közül Papp János, Heller László, Jóni Barna és Árkosi Sándor negyedikes, míg Balogh Barna második osztályos. — Hogyan alakult ki a csapat? — kérdezem őket az eredményhirdetés után, az egyik csendesebb tanterembe visszavonulva. — Régi versenyzők vagyunk már — mondják nevetve — évek óta ebben a felállásban küzdünk. Mindannyian szeretjük a történelmet, a politikát, tulajdonképpen ez hozott bennünket össze. — Hány könyvet lapoztatok át, mielőtt ide jöttetek volna? — Nem számoltuk össze, Töprengő versenyzők a „ Dicsőséges 133 nap” vetélkedőn ben meg is lehet érteni, hiszen látom, velük együttdolgozom, hogy dologidőben hajnali négykor-öíkor kezdik a munkát. S tart a meló este ötig vagy hatig. — Egyéves titkárságod alatt mit tartasz a legnagyobb eredményeteknek? — kérdezem, miközben közös erővel megszelídítünk egy pályáról elszabadult focit. — Egy év alatt csodákat nem lehet művelni — mondja. — Nagyon jól indultunk, de az utóbbi hetekben mintha „leültünk” volna. Most kezdünk megint belelendülni. Nagyon jól mentek eddig a politikai vitakörök, sokszor éjszakákat átvitatkoztunk. Hétvégi rendezvényeinken gyakori vendégek a . KISZ-en kívüli fiatalok is, mégis talán annak örülünk a legjobban, hogy az úttörők is szívesen járnak hozzánk. Közös műsorokat szervezünk, különböző vetélkedőket rendezünk, és nagyon sokszor ők viszik el a pálmát. ők biztos tagjai lesznek a KISZ-nek nem is olyan sokára. — Terveitek? — Nagy fába vágtuk a fejszénket, parkot akarunk építeni a falu központjában. Törjük a fejünket, hogyan lehetne fellendíteni a könyvtár munkáját, ami eddig hol nyitva volt, hol nem. Nemrég készítettük el az akcióprogramunkat, ebben a mozgalmi élet mellett fontos szerepbe van munkánk javításának is. összedugtuk a fejünket, és megpróbáltuk kisütni, hogyan is lehetne jobban vigyázni a gépbekre, hogyan lehetne takarékoskodni az üzemanyaggal és hogyan lehetne csökkenteni a ládagyártó üzemben a selejtet. Ha teljesítjük is, amit vállaltunk, azt hiszem, büszkék lehetünk majd. B. G.
