Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
KH ÜNNEPI MELLÉKLET iy Életmód és munka H a kérdezünk, ha megszólalunk, ha vitatkozunk. Elégedetlenkedünk, vagy örülünk. Ha dolgozunk és pihenünk. Minden esetben az élet- -^módról van szó. Mégis, ha pontosan akarjuk megköze- "líteni azt, hogy milyen életet élünk, mennyire teljes az életünk, a munkából kell kiindulni. Szinte már frázisnak hangzik, hogy az alkotó mimikából. A fokozódó munkamegosztásban az ember elveszti a teljesség érzetét, részfolyamatokban dolgozik I és gondolkodik. „Minden egész eltörött" — írja Ady a ^század elején, s ennek hatásait a jelen, a századvég embere szenvedi meg igazán. Mert a munka folyamatában nemcsak az anyagi javak újratermeléséről van szó, hanem az ember állandó megújulásáról is. A munkamegosztásiban, amikor előfordul, hogy a munkás azt sem tudja pontosan, mit gyárt, nem érezheti át az alkotás örömeit. Van-e megoldás? Hiszen ha valakinek a munkája monoton és egyhangú, sematikus mozdulatok ismétlődésével jár együtt, akkor a szabadideje sem lehet teljes. Életmódja töredezett, kapkodó . lesz. Nem a munka értéke, hanem a munkáért megsze- J rezhető javak értéke lesz a fontos. Ebben a beszorított- ságban is csak az alkotás segíthet. Ha másképp nem, hát a részletek teljességének megteremtésével. Persze be kell látnunk, hogy ez a sokféle munka közül nem H mindegyiikiben'si'kerülhét. A pótcselekvés is ennek a századnak a terméke. De ez nem Vezet megoldásihoz, csak a teljesség illúzióját adhatja. r Ilyen körülmények között kell megtalálni a helyes életmódot, amely elsősorban a munkához való viszony változásaiban formálódhat. A munkából indul ki az elosztás is. Az erkölcsi és I . anyagi megbecsülés azonban nem mindig tükrözi a vég- zett tevékenységet. Ez kedvezőtlenül befolyásolhatja a y szemléletet, ezért szembe kell szállni az eltérő bérezési gyakorlattal. De azzal a kijelentéssel is, hogy „csak a pénzért dolgozunk”. Életmódunkban ez a szemlélet visszaüthet, hiszen így juthatunk el a csak a szerzésért való életig. Amely kiszolgáltatott, és amit megvásárolható és beszerezhető javak befolyásolnak. S ha körülnézünk, többféle helytelen fogyasztási szókást láthatunk. Szembe kell szállni az anyagi értékeket lebecsülő nézetekkel, de el kell ítélni a pazarlást, a felesleges értékhalmozást Is. Az ember nem a. státusszimbólumoktól lesz ember. A közhangulatnak! úgy kellene változni, hogy ettől ne tekintélye legyen, hanem váljék nevetségessé. Az ember -a munkavégzés során lett emberré. Vi- 1 gyázni kell, hogy a mai, megváltozott munka ne forduljon az ember ellen Ne a beszűküléshez, az elidegenedéshez vezessen, hanem a kiteljesedéshez. Ne az emberi kapcsolatok megszakadása, a javakért való ro- hangászás, a bizalmatlanság, az árúk miszticizálása határozza meg egyéni létünket. A kultúrának és értékeknek ne csak fogyasztói, hanem újratermelői, megújítói / legyünk. ' A z életmód végső soron tevékenységrendszer. Sokoldalú, bonyolult folyamat, amellyel az ember a természetet, környezetét és önmagát alakítja. Kibontakozik és átalakul. De valódi teljességet csak akkor ér el, ha újra és újra eljut az önmegvalósításig. * ^ i gyalogoló többieket, leszálltunk a Margitszigetnél, és elcsábított minket a sziget. A délelőtti csend, a délutáni ünneplő ruhás, de már poros cipős forgatag. A szökésért persze büntetés járt, de évek múltán értegetni kezdtem, hogy miféle erő hozta ki még az embereket a felvonulás után a szigetre, viszi őket évről évre, itt a Sóstóra, Miskolcon a Csanylkba, a legkisebb falukból a városokba, a sportpályákra. Van egy nap a háromszázhatvanötből, amikor az ember ünnepli önmagát. mindazt, amit tesz. tett, amit dolgozik. Ornitológusok, a madártan tudói bebizonyították, hogy csak mi emlberék gondoljuk a rab sasról, hogy az a ketrecében, levágott, irányító ve- zértollai nélkül boldogtalan. Valójában, ha közéjük ép, repülni jól tudó madarat tesznek, az se repül, amíg jóllakik. Jóvérű, értékes terelö- kutyák híznak és kényesednek kutya torzókká bérházakban; szabadban, vadon is ' megélni tudó macskák lesznek elkényeztetett szobadicu- sök. Déry Tibor a „Napok hord‘aléká”-ban a városi madarakról írja, hogy a melegebb hőmérséklet, ,a iköny- nyehb táplálékszerzés valósággal elzülleszti a rigókat, balkáni gerléket és a verebeket. A sas megél munka nélkül, de az állaton is korcsosít, torzít. ha munka nélkül él. És az ember az, aki munka nélkül, tevékenység nélkül pokolnak érzi az életét. Csoda-e hát, ha az embertől a munka ünnepet kapott? Tudom én, hogy sokszor nyügölödünk, hogy nemegyszer elfáradunk, hogy panaszkodunk egymásnak a sok munka miatt, hogy nyűgnek érezzük néha. Az én ácsaim sem örültek a késő estébe nyúló emelvényépítésnek. az építkezésen a túlóráknak, de személyes kincsük, élményük volt a kész, a mű, az eredmény. Ez az öröm nagyobb ar jóllakás öröménél. Eszembe jut életem első brigádvezetője és első munkanapom. Egy nappal korábban diák voltam, másnap segédmunkás egy angyalföldi kis gyárban. Nem fogadtak nagy szeretettel. Vaslemezt raktunk, hosszú, olajjal leöntött pályát építettünk vastag lemezből a mázsás kötegeltnek. Beállítottak az egyik kanyarhoz, elmondták, hogy mi a dolgom, mire vigyázzak, és kezdtük a rakodást. Azt hittem, időtlen'idők óta állok ott, s igazítom a pályára az élő veszedelemként száguldó vastömegeket. Valója - ban egy félóra se telt él. Csuromvizes voltam, szóim is fáradt. Miska bácsi, a brigádvezetőm csak rám nézett és a többieknek mondta, hogy embert lehet csinálni a fiúból. Amikor folytattuk, a legnehezebb után a legkönnyebb helyre állított. Boldogabb izomlázam sohasem volt az életemben. Nekem, néked, neki, min- dőnknek vannak gyönyörű emlékeink, amiket csendesen hordunk magunkban, de az ünnep eszünkbe juttat. Ezekből az emlékekből épült fel ez a nap, mert jó megérteni, hogy a holnapi fáradtságunkból telik majd, gyűlik majd a holnapután! ünnepekre. Bartha Gábor Feledhetetlen proletárünnep Az első szabad május elseje Az archív fotók hatalmas és lelkes felvonulás képeit mutatják. Olyan felvonulásét, -amely nemcsak a főváros lakosságát mozgatta meg. de külföldön is figyelmet keltett. PL: a párisi Excelsior nevű újság május 9-i száma címlapján közölt fényképet ..Az első kommunista május elseje Budapesten” címen és Kun Béláról, Bokányi Dezsőről, is jelentek meg képek a lapban. A mozgalmas és impozáns jelenetek, a hitvalló tömegek, a transzparensek, életképek, feldíszített járművek, gipszszobrok, zenekarok, az FTC- pálya sportdélutánja, a városligeti, népligeti, és margitszigeti vidámság természetesen jogos volt. Eredményeit, nemrég szerzett szabadságát ünnepelte a főváros proletariátusa. Az örömteli hangulat pedig feledtette, hogy a Tanácsköztársaság első komoly válságát élte át azokban a napokban, órákban. Az április 16-án megindult román támadás nyomán elveszett. a Tiszántúl és még nem volt biztos, hogy a rohamléptekkel előrenyomuló románok megállnak-e a Tiszánál. A csehszlovák csapatok Salgótarjánig hatoltak északkeleten, a Rutén föld elveszett, az intervenciós erők találkoztak. A Vörös Hadsereg a bomlás küszöbén állt, a kormányzótanácsban pedig felütötte fejét a széthúzás: a szociáldemokrata népbiztosok kezdték a „jövőre” is gondolni, keresték a „kibontakozás” útjait. Sőt a május 1-i felvonulás impozáns külsőségei végül azt is feledtették, hogy ezen a napon döntötte meg a junker-jobboldali szocdem. ösz- szefogás a Bajor Tanácsköztársaságot az európai prole- t árf o rradaÍrnak legny uga tibb állását. (Bár ez a vereség akkor csak átmenetinek látszhatott). Hogy a helyzet végül i,s nem vált tragikussá, a magyar munkásosztály helytállásának köszönhető. Május 2-án a munkásbizalmiak és a Budapesti Munkástanács a diktatúra fenntartása, a Tanács- köztársaság védelme, az egész proletariátus talpra állítása A gyermekeké lelt a Margitsjjget. (Kép a Magyar Tanácsköztársaság idejéből.) mellett döntött. Állásfoglalásuk hatására „a kormányzó- tanács az összes frontok részére a legerélyesebb ellenállás kifejtését rendeli el. Budapest összes munkásai kiküldetnek a frontra, hogy a csapatokat megerősítsék.” A májusi válság ezzel bel- pólitikaillag megoldódott. A bizonytalankodó centrista szociáldemokratákat is magával ragadta a hangulat, a proletariátus kiállása saját hatalma mellett. Sőt az emelkedettség még egyszer magával tudta ragadni a forradalommal szimpatizáló kispolgári. értelmiségi rétegeket is. A díszfelvonulás fényei és a hadra kelés tényei tehát egyaránt bizonyították a Magyar Tanácsköztársaság életképességéi. Felvonulás Budapesten 1919. május elsején a mai József Attila utcában. Z ászlókat becéz mindenütt, a szél. városiban éppen úgy, mint falun. Dárdarügyekkel tulipánok állnak sorfalat a parkban, egyenruhás úttörők piros nyakkendői virággal mintázták a járdákat. Ember és ünnep az .mindig valamilyen szemérmes emberi viszony, a világhoz való közelségünk próbája. Emlékszem, egyszer emelvényt építő ácsokkal beszélgettem, s gondolatban megterveztem már az írás címét is: az ünnep építői Az ácsok mindent mondtak .nékem, csak szép szavakat nem. Sorolták azt, amerre már építettek, ahol falak állnak a lebontott zsaluk helyén, mondták a szakma ezer gondját, és közben valóban' építették az ünnepi emelvényt. Fehéren villant a forgács, a gerendák magukkal hozták az erdőkre emlékeztető i Hatot. Akkor, ott könnyű volt megérteni, hogy mi a nagyon szép, mi a gyönyörű ebben a munkában, és azt is. hogy az ünnep nem az emelvény, az ünnep a sok napból kiválasztott egy, milliárdnyi mozdulat, szekerce- csapás, alakuló vas, házfal, formálódó anyag, érlelődő terv... Az ünnep báromszáz- hatvannégy napig épül, egy ■napig tart és háromszázhat- vannégy napig folytatódik. Valamikor gyerekként, akkor Budapesten, százezres tömeggel sodródtam a Hősök tere felé, de még Budán, a Mártírok útjai kanyarban felléptünk néhányan a villamosra, megcsalva magunkat, azzal, hogy majd utolérjük a Hincz Gyula rajza APÁTI MIKLÓS: Egy mondat a munkáról Kitakarózunk, betakarózunk, beszélünk össze-vissza arról, hogy mi a munka egy szóval tákarózunk, azt hisszük, ez lesz a megoldás, és nem az ágy, és nem a füst, és nem a pára (milyen jók lennének páriáknák), de hát egy szóval takarózunk, azt mondjuk: munka — és nem gondolunk se a szögre, se a kalapácsra, de még a mozdulatra se, holott az a mozdulat volna a munka, míg fölharsog a fában a fém, a deszkában a szög, és nem lehet kimondani ezt a harsogást, nem lehet kimondaini, hogy az érzelem is munka, hogy ugyanúgy el kell végezni életünket, ahogy a dolgunk, csak nehogy kiderüljön, hogy ama léha bárányfelhőnyáj is bebizonyítja önmagáról, hogy ő is munka, hogy a léhaság végképp belénk-költözött, hogy megélhetünk abból, hogy fogalmazunk: mi a munka és mi a bárányfelhő, hogy megfogalmazzuk: az marad magára mindig, aki dolgozik, holott egyedül dolgozni lehetetlen, a kalapács tételezi a szöget, a szög a deszkát, a deszka a fűrészt, a fűrész a fát, a fa az erdőt, s lám újra együtt vagyunk — erdőnyi létünk hová is lombosulna, ha csak az ágy, ha csak a füst, ha csak a pára mondhatja önmagát, s a munka hallgat, dolgozik. Május % 1979. április 30. Q
