Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-22 / 93. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET

1979. április 22.

o

VÁLTOZÓ ÉLETÜNK

Környezetvédelem

A béke és az emberiség alapvető élelmiszerekkel való ellátása után — mint fontos problémát — harmadik helyre sorolta az ENSZ a környezet- és természetvédelmet. A demográfiai robbanás, a meghosszabbodott életkor miatt az emberiség ellátására egyre több élelmiszerre, újabb és újabb megművelhető területekre van szükség, másrészt a települések, utak, gyárak létesítésével káros mértékben avatkozik be az ember a természet rendjébe. Nem kisebb romlást okoz a természetben a motorizáció, a kemizálás, a nukleáris és rakétatechnika elterjedése. Soha nem látott mértékben szennyeződik a talaj, a levegő és vizeink. Ez a változás különösen gyors iramot vett az elmúlt két-három évtizedben.

Amikor a közelmúltban a megyei tanács — elsőként az országban — távlati koncepciót dolgozott ki a környezetés természetvédelemre, többen feltették a kérdést: már Szabolcs-Szatmárban is itt tartunk? Ha nem is tartozunk a legszennyezettebb levegőjű és vizű megyék közé, de ott már tartunk, hogy a további romlásnak megálljt parancsoljunk és ahol lehetséges, javítsuk is környezetünket.

Időben nem szükséges nagyon messzire visszamenni, az idősebbek még jól emlékeznek azokra az időkre, amikor háborítatlan volt folyóink tisztasága, a szélhordta poron kívül alig rontotta valami a települések levegőjét, talajaink, felszín alatti vizeink mentesek voltak a kémiai szennyezéstől.

Harminc-negyven évvel ezelőtt a mezőgazdaság vonóerő-szükségletét több mint 95 százalékban az igás állat jelentette. A ló, a szarvasmarha, mint igavonó állat életmódjával beleillik a természet körfolyamataiba, romboló, szennyező hatása alig van, különösen olyan kisfokú koncentrációban nem, ahogyan akkor tartották az állatokat.

Mi változott a mezőgazdaságban azzal, hogy a vonóerőt a gépek szolgáltatják? A robbanómotorok égési termékei szennyezik a levegőt, zajt okoznak, de a gondatlan olajcserékkel szennyezik a talajt és a vizeket is. Amióta egyre nagyobb termőképességű nemesített növényeket termelünk, azok kevésbé éllen- állóak a betegségekkel, a ká- rosítókkal szemben. Ezért több kémiai szert kell védelmükre felhasználni. Amíg ló és ökör szántott, több volt az istállótrágya is. Másrészt a három-négyszeres terméshozam sókkal több tápanyagot von ki a talajból, ezért újra a kémiához fordulunk a műtrágya révén. Ehhez még hozzá kell adni, hogy ma már nincs aki az acatot. konkolyt kiszurkálja a búzatáblákból, de olyan is kevés akad, aki a kukoricát megkapálja — ezt is a kémiai szerekkel végeztetjük el. A koncentrált állattenyésztési telepek, ahol nem gondoskodnak a megfelelő derítésről, tisztításról, a híg trágyával szintén nagymérvű környezetszennyezést okoznak. Ez károsítja a talajt. másrészt bűzével szeny- nyezi a környezet levegőjét.

Nemcsak a termelés változott meg, más az életmódunk is. Különösen nagy változást hozott a városiasodás. Például Nyíregyházán 1965 előtt néhány mélyfúrású kút szolgáltatta a vizet és helyi derítők voltak. A kótaji víz bevezetésével az első évben nyolcezer köbmétert, mostanra pedig több mint 40 ezer köbméter vizet fogyasztunk naponta. A gondot a szennyvíz tisztítása és elvezetése okozza. Mint ahogy azt a megyei tanács ülésén — a távlati környezetvédelmi koncepció tárgyalásakor — dr. Szeifert Gyula mondta, a nagy mennyiségű szennyvíz miatt az Érpatak holtvízzé vált, oxigéntartalma nincs. A megyében ez a legszennyezettebb vízfolyás. Sajnos, a naponta beleeresztett 20 ezer köbméternyi szennyvíz még

a Lónyai-csatornába érve sem tud letisztulni, így legnagyobb folyónkat, a Tiszát is szennyezi. A Tiszára pedig nagyon kellene vigyáznunk, hiszen néhány év múlva Nyíregyháza innen kap ivóvizet.

Mivel a vezetékes ivóvízzel ellátott községekben nincs szennyvízelvezető csatorna, sok udvaron emésztőgödörként a volt ásott kutat használják. Ezzel felmérhetetlen károkat okoznak a talajvizekben. A lakossági és mezőgazdasági vízszennyezés mellett igep jelentős az ipari szeny- nyezés is. Az emelkedő tendenciát jól mutatja a befizetett bírság: míg 1970-ben 3,5 millió forintra bírságolták a vétkes üzemeket, 1974-től már állandóan felül van a büntetés összege a 10 millió forinton.

A levegő szennyezettsége megyénkben még messze elmarad az ipari körzetekétől, a nagyvárosokétól. Az iparosodás, az urbanizáció, a motorizáció fejlődése azonban nálunk is felveti a levegő védelmének tudatos szervezését. Az ipari szennyezésnél nálunk nagyobb mértékű a talaj eredetű porszennyezö- dés, lévén megyénk jelentős területe — mintegy 100 ezer hektár — homok, futóhomok, amit a szél könnyen szárnyra kap. Különösen veszélyes méreteket ölt ez ott. ahol a szélfogó erdőket, fasorokat kivágták. A fairtásnak, a levegő porszennyeződésén túl már gazdasági kára is jelentkezik. Erről szólt Dezsényi Ede a megyei tanácsülésen: példának hozta az érpataki, ömbölyi és kisvárdai eseteket, ahol sivatagosodás kezdődött meg a kivágott fák helyén. A század elején megyénk területéből 19 százalék volt az erdő, ma mintegy 10 százalék, a vízfelület pedig az akkori 140 négyzetkilométerről hatvanra csökkent. Az erdő, amellett, hogy felfogja a szelet, megköti a talajt, oxigént is termel, de a vízfelület nagysága is befolyásolja a levegő összetételét, tisztaságát.

Ma már nem csak a városokban, de minden településen szervezetten kell gondoskodni a szeméttárolásról, hiszen a műanyag flakonok, a műtrágyás zsákok ott vannak a faluszéli árkokban, a kert alatti fasorokban szétdobálva. Vincze József tanácstag példákat hozott arra, hogy egyes üzemek és állampolgárok úgy „vesznek részt” a tisztasági mozgalomban, hogy a szomszéd földjére, erdejébe viszik a szemetet. Ezzel még nem lesz tisztább a település, a határ. A tanácsülés a környezetvédelem érdekében elfogadta a „Tiszta udvar, rendes ház” példájára a „Tiszta község”, „Tiszta határ”, „Tiszta erdő” mozgalmakat. Hogy mennyire szükség van az ilyen mozgalmakra, a fehérgyarmati járásból hozott példákat Kenderesi Barnabás tanácstag. Kifogásolta, hogy piszkosak, szemetesek a belterületek és szóvá tette, hogy a tanácsok nem mindenütt gondoskodnak zárt területről az elhullott állatok totemeinek.

A környezet védelme anyagiakon is múlik: az üzemi szennyvízderítők, füst- és porszűrők pénzbe kerülnek, a városokban, nagyobb településeken a szemét és hulladék gyűjtése, ártalmatlanná tétele szintén szervezett munkát, anyagi ráfordítást kíván. De a védelem nem csak olyan intézkedésekkel lehet-, séges és célravezető, amelyek pénzbe kerülnek. A tanácsülésen többen elmondták: már az általános iskolákban meg kell kezdeni a környezet- és természetvédelem oktatását és ne maradjon az ki egyetlen közép- és felső fokú oktatási intézmény tantervéből sem. Gaál József tanácstag elmondta: Tiszavasváriban hat éve működik a Ka- bay János Általános Iskolában egy úttörőszakkör, amelyik a környezetvédelem tanulmányozásában mélyül el és gyakorlatban is segíti a felnőttek munkáját. Ajánlotta a tanácstag, hogy a megyei úttörőszövetség és a KISZ- bizottság ismerkedjen meg erinek a szakkörnek a tevékenységével és a tapasztaltakat hasznosítsák a megyében.

A Hazafias Népfront a felnőtt lakosság felvilágosításában és a társadalmi munkák ilyen irányú szervezésében végezhet nagy hasznú tevékenységet. A télen megtartott falugyűléseken sok szó esett a települések tisztaságáról, a fásításokról, parkok létesítéséről. A legtöbb helyen e feladatok megoldására felajánlások születtek. A lakosság szívesen részt vesz környezete védelmében, szebbé tételében, ha van, aki összefogja, irányítja ezt a munkát. Üzemekben a tömegszervezeti oktatásba, községekben a téli esték előadásaiba szintén be kell építeni a környezet védelmét.

A kevesebb mozgással járó, városiasodó életmód terjedése egyre sürgetőbbé teszi a települések közelében a sportolásra, üdülésre alkalmas zöldterületek — erdő, park — és fürdésre, csónakázásra megfelelő vizek létesítését. Megyénk 173 településén 1400 hektár „roncsolt” területet — faluszéli vályoggödör, homokbánya, vízállás — tartanak nyilván, amely nemhogy hasznot hozna, de bűzével, gyommagtermelé- sével fertőzi a környezetet. A felmérések szerint ezek rendbe hozásával mintegy 200 hektárt építési teleknek, hasonló területet pedig mező- gazdasági művelésre lehetne hasznosítani. Több mint 800 hektáron erdőt, parkot és másfél száz hektárnyi területen állandó vízállást: csónakázó-, fürdő- és horgászóhelyet lehetne létrehozni. Nyilván egyik évről a másikra nem tűnnek el a vályoggödrök, a kacsaúsztatók, de megszüntetésükhöz hozzá kell kezdeni, hiszen 1400 hektár föld nagy érték, különösen a lakóterületek szomszédságában.

A víz, a levegő, a talaj védelme üzemi, hatósági feladatairól nem szóltunk. Ezt törvény szabályozza. A megyei tanács legutóbbi ülésén elfogadott távlati koncepció részletesen szabályozza a közép- és hosszú távú teendőket. Változó életünkről írtunk. Amennyire kívánatos, hogy az emberek életmódja, tudata fejlődjék, változzék, annyira jó lenne, ha úgy élnénk, dolgoznánk, hogy a természet minél kevesebbet változna, illetve a változás éppen a visszaállítás, a rekulti- válás lenne.

Csikós Balázs

Papp László: Nyírfák. (Az 1978. évi nyírbátori pedagógus alkotótábor anyagából. — Elek

Emil reprodukciója.)

Á stockholmi lány

Kelemen Kornél nagyon magányos volt akkoriban. Sétálgatott a messzi nagyváros esti utcáin, nézte a tarka neonkígyókat, az idegen szavak kunkorait; ámult az agyafúrtságon, ahogyan múló idénycikkeket hirdettek úgy, mintha maradandóak lennének, mint a piramisok. Holott az élet eleve halálraítélt kellékei voltak csupán.

Esténként csavargott, nem ment a kollégiumba, ahol ösztöndíja idején lakott. Napok óta magányosan ődöngött, amióta Krisztát felhívta és rájött, hogy a lány mással jár. Azóta éjszakákon át rótta a várost. Néha átkozta magát, mert a lányt Budapesten hagyta, máskor meg arra gondolt: ez mindenképp bekövetkezett volna.

Egyik esti sétájakor a járdán nekiütközött egy lánynak. Először csak azt látta, hogy a lány haja szőke, a bőre napsütött és kezét rebbenő bocsánatkéréssel emeli fel.

— Elnézést — mondta a lány.

— Pardon — szólt Kelemen.

Egymásra néztek, de egy kar furakodott

közéjük, nyomában egy ember. Perselyt tartott. A férfi nyakában tábla lógott: „Az afrikai éhezőknek!”

„Már megint gyűjtenek” — gondolta Kelemen, azonban észrevette, hogy a lány pénz után kotorászik, hát elővett ő is egy kettest.

— Itt mindig gyűjtenek — mondta ki, amit gondolt. — Mintha az egész emberiségnek lennének adósai.

— Igen... — A lány hangja bizonytalan volt.

— Alamizsnát osztanak... — Kelement harag fogta el, gyűlölte a jólét minden jelét. Nem az bőszítette, hogy neki nincs, és nem is lesz annyi pénze, mint itt egy segédmunkásnak; inkább a történelem igazságtalansága bántotta, ami egy bűnösnek mondott népből rövid idő alatt krőzust csinált. Persze tudta, hogy bűnös nép nincs. „Még saját koldusuk sincs — gondolta —, akinek a lelkűk nyugalmáért adózhatnának.”

Egy feketén csillogó Mercedes húzott el mellettük. A lány ijedten lépett el a járda széléről. Egy picit a fiún is taszított.

Kelemen Kornél most látta meg: a lány nagyon szép. Szőke haja a vállát is elborítja, karcsú derékát hosszú szoknya övezi; lábán mint a balerinák papucsa, sarok nélküli cipő van.

A lány azt hitte, Kornél ránevet. Vissza- mosolygott.

Egymásra néztek, és mintha sosem lett volna másképpen, együtt mentek tovább. Később megfogta a lány kezét, de lehet, hogy az simította tenyerét az övébe. Kimentek a parkba, ahol szelíd mókusok ugráltak a fán és az emberek vállára ültek, lompos farkukkal megcirógatták őket.

— Mi a neved? — kérdezte meg egy pádon Kelemen.

— Ingrid.

— Honnan jöttél?

— Stockholmból.

A lány Svédországról mesélt, a fiú Magyarországról. Később a szerelemről beszélgettek.

— Szerettél már valakit?

— Ügy igazán még senkit — sóhajtotta Ingrid. — És te?

— Engem most hagytak el... Évekig jártam egy lánnyal. Majdnem gyereke lett tőlem, de nem akarta megtartani.

— Ha megtartja, akkor csak azért marad melletted. De lehet, így is elhagyott volna. Nő vagyok, tudom ... Európában nem sokban különbözünk egymástól...

— Tudod, ez fáj nekem ... nem tehetek róla. Nehezen tűröm, ha nem szeretnek. Engem gyerekkoromban a verés nem érdekelt, de ha anyám nem állt velem szóba, azt nehezen bírtam ki.

— Túléled... — mondta a lány és magához húzta Kornél fejét.

A lány bőréből a tengervíz hűse áradt, érintése olyan volt, mint a fuvallat. Kornél megrázkódott. Magához szorította a lányt, olyan görcsösen, hogy az ijedten megkérdezte :

— Baj van? ,

— Semmi.

— A másikra gondoltál?

— Igen. Az ő bőre is olyan hűs, mint a tied.

— Nagyon hiányzik?

— Nagyon.

— Hazavágysz ...

— Nagyon ...

Ujjaik összekulcsolodtak, hallgattak; Kornélt gyöngédség töltötte el Ingrid iránt. Csak azt nem tudta, Kriszta testi hiánya, vagy a kapcsolat adta biztonság megszűnése az, ami Ingridhez sodorja? A kettő voltaképpen egyet jelentett neki, azelőtt sosem tudta volna egymástól elválasztani őket.

— Gyere — szólalt meg végül a lány. — Elmegyünk hozzám. Itt tanulok most, egy kis lakást bériek.

A ház az egyik külső kerületben volt: benne csupa garzonlakás, magányos emberek éjjeli menhelye. A szobában egy bársonnyal letakart heverő, két fotel és egy asztal állt. A polcon orvosi könyvek sorakoztak. A sarokban a minivizor hályogos szeme verte vissza az állólámpa fényét.

Kornél körülnézett és egy pillanatra azt hitte, abban a szobában van, ahol hosszú délutánokat töltött Krisztával, amiben — úgy tervezték —, majd ha összeházasodnak, eleinte lakni fognak. A virágtartóban levő fi- kuszra pillantott, és ez megint azt a szobát juttatta eszébe. Észre sem vette, hogy a lány eltűnt.

Ingrid teát hozott és konyakot, aprósüteményeket. Táncoltak egy távoli rádióadó hullámzó zenéjére. Ittak, megint táncoltak. A lány a heverőre ült, Kornélt magához vonta. Megcsókolták egymást. A fiú úgy érezte, talán szeretni tudná ezt a lányt.

— Tényleg szerelem volt? — kérdezte Ingrid.

Kornélt a kérdés meglepte, kizökkentette. Kriszta volt az első nő az életében, aki nem csak kért, de adott is. Sosem vetődött fel benne: ez talán más is lehet, mint szerelem. Tökéletes harmóniát érzett mindig, de most eszébe jutott, rádöbbent, sokszor ő tartotta ezt fenn, konok kitartással; kerülve mindent, ami a kapcsolatot megronthatná. Lehet, hogy neki volt csak fontos az egész?

— Igen — felelt Ingridnek —, biztos, hogy én szerelmes voltam. Ez igaz szerelem volt...

— Volt? — csapott a szóra a lány.

— Nem tudom... Volt? — kérdezte inkább önmagától.

— Gyere — mondta Ingrid és elnyúlt a heverőn. Keze, mint egy lepke libbent végig a fiú tarkóján.

Kornél ránézett a fekvő lányra, mézszőke hajára, kék szemére, amiben egy apró pont csillogott, és biztos volt benne: nem történhet semmi, mert Krisztát látta ott és nem Ingridet, és tudta, ez nem lehet Kriszta, mert ő nincs is.

— Nem tudok ... nem lehet... — mondta a lánynak —, ne haragudj, nem lehet...

— Mert őt szereted?

Ingrid szeméből eltűnt a pici fény. Szelíden megütögette Kornél arcát, anyáskodva simogatta.

— Gyerek vagy te még, gyerek. Az a lány nincs sehol.

Kornél tudta, hogy Ingrid igazat mond, mégis tiltakozott.

— Nem — mondta inkább csak magának. Mint aki bocsánatot kér, a fekvő lányra nézett, felállt és elment.

Később egy bisztróban konyakot és sört ivott, könnyű ködfátyolon át látott mindent, a fények, a színek megszűrve jutottak el hozzá. Mintha víz alatt lett volna, minden hang tompa volt. Ügy érezte, a járdán üvegfolyosó van, amiben csak ő megy, és minden, ami van, az az átlátszó falon túl zajlik.

Speidl Zoltán

KM